Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-13 / 10. szám

1986. JANUÁR 13., HÉTFŐ Szentendrén javult az ellátás Bővítették partnereik körét Néhány éve, amikor a megye ««vetkezeti mozgalmának vezetői már arról (is) beszélgettek különböző tanácskozások szünetében: mi­lyen személyi változás várható az akkor még Szentendrei Járási Aiészben, ezt mondta egy neves szakember: — Nincs az a pénz, amennyiért én oda mennék elnöknek! Mivel éppen a megyei küldöttgyűlés szünetében hangzott el mind­ez, valaki közbeszólt: — Valahogy mindennel elkésnek ezek a szentendreiek ... Lassan felzárkóznak Hogy mennyi igazság volt ebben a megállapításban, azt most ne firtassuk. Annyi bi­zonyos, e sorok szerzője nem egy alkalommal érdeklődött az akkori elnöknél a szövet­kezet életének aktuális kérdé­seiről, az esetek túlnyomó részében az elzárkózás falába ütközött. Annyi bizonyos: nagy fába vágta fejszéjét Reich Ferenc, amikór elvállalta az Áfész vezetését: — Azt tudtam, sok a gond, a megoldásra váró feladat. Am, hogy ennyire bonyo­lult lesz, erre nem számítot­tam. Sok segítséget kaptam pedig a megyei szövetségtől, s rendszeresen konzultálok tapasztalt szövetkezeti veze­tőkkel. Mindemellett olyan munkatársakat választottam magam mellé, akikkel, úgy érzem, jó kis csapat van ki­alakulóban. Már az elmúlt évi eredmé­nyek azt mutatták, hogy a szentendreiek megkezdték a felzárkózást a megyei ranglis­tán. Érezhetően javult a ke­reskedelmi ellátás. Hogy milyen nehéz az Áfész dolga e téren, azt érzékeltetik az alábbiak: 6 település a fő­várost körülvevő agglomerá­ció része. Lakói minduntalan a budapestihez viszonyítják a kereskedelmi . ellátás színvo­nalát. Ugyanakkor 13 tejepü- lé.Ckiemelt üdülő- és'aflegen- forjfalmi kategóriába tartozik, 4 községet pedig a kistelepü­lések közé soroltak. — Nagyjából hatvanezer állandó lakos ellátásáról kell gondoskodnunk. Üdülési sze­zonban ehhez — az időjárás függvényében — húszezret számítsunk még hozzá, mind­emellett jelentős az átmenő turista- és idegenforgalom. Az igények pedig évről évre gyors ütemben növekednek. — Eleget tud-e tenni mind­ennek az Áfész? — Teljes mértékben nem. Például több, a fővárosi igé­nyekhez mérhető üzletre len­ne szükség, de a gazdasági szabályozók szinte állandó változása sem kedvez ennek realizálására. Sajnos, továbbá sok olyan dolgozónk van, akiknek szemlélete a szüksé­gesnél lassabban változik. Na meg szállítópartnereink sem állnak mindig a helyzet ma­gaslatán, igaz, gyakran önhi­bájukon kívül. Meggyőződé­sem: nem túlzók, ha azt állí­tom, hogy működési terüle­tünk sajátosságai miatt az el­látás színvonalának az átla­gosnál is nagyobb a jelentő­sége, azaz politikai kérdés­ként jelentkezik. Legyen verseny! Az okokat is felsorolta az elnök. — Területünk határos a fő­várossal, ahol többnyire magas színvonalú az ellátás, nincs ke­retesáru, s a Budapestről ki­áramló üdülő-, kiránduló, hétvégi telkes a megszokott áruválasztékot igényli. A sze­zonális jelleg június 15. és augusztus 30. közötti időszak­ra vonatkozik, áprilisban, má­jusban és szeptemberben a hétvégeken a változékony idő­járás miatt nem könnyű ki­számítani, miből mennyi az optimális mennyiségű áru. Boltosainknak ez is sok fejfá­jást okoz! — át utóbbi tdöben meg­szaporodtak a Dunakanyar­ban a magánkereskedők ... — Mégpedig rendkívüli módon. Sokan a Balaton mel­lől települtek ide, illetve a fővárosból jöttek. Az elképze­lés jó- legyen verseny, vetél­kedjen egymással a vevőért, a vendégért az állami, szövet­kezeti és magánkereskedelem. Csakhogy az már bebizonyo­sodott: a verseny feltételei nem egyenlőek! — A jó ellátás egyik kulcs­kérdése az árubeszerzés. Egyetért ezzel? — A legteljesebb mérték­ben. Ezért is bővítettük part­nereink körét, az utóbbi há­rom évben áttérve a többcsa­tornás beszerzési formára. Számos esetben sikerült jobb árréskondíciókat elérnünk. Ám az igazság az, hogy be­szűkültek o fejlesztési lehető­ségek, mindemellett bolti kis­kereskedelmi hálózatunk csak­nem 40 százaléka egy. vagy kétszemélyes üzlet. Ezek esz­köz-, üzemeltetési, fenntartási és bérköltségei lényegesen magasabbak, mint a nagyobb alapterületű egységeké, míg a forgalom jóval kisebb. Kemény csata várható — A kiskereskedelmi és vendéglátóipari alaptevékeny­ség hatékonyságát az új üze­meltetési formákkal lehet ja­vítani ... — Igaz! Ezért már több al­kalommal leültünk beszélgetni a hálózati egységek vezetői­vel erről a kérdésről. Bizony sok vitánk volt! Sok ener­giát fektettünk bele, de meg­érte! Az utóbbi egy esztendő­ben megszaporodtak a szerző­déses és jövedelemérdekeltsé­gű formában működő egysé­geink. Ma már a 83 boltunk csaknem 80 százaléka hatéko­nyabb formában dolgozik. Ki­sebb zökkenőktől eltekintve, eddigi tapasztalataink kedve­zőek. Munkatársaink túlnyo­mó többsége korrekt, fizeté­si-adatszolgáltatási kötelezett­ségének a régebbinél jobban tesz eleget. Szövetkezetünk összes nyereségének 80 száza­lékát ezek az üzletek adják. Gondolom, érdemes megemlí­teni azt is, hogy a vendéglá­tás esetében a _ szövetkezet régi dolgozóinak 60 százaléka pályázta meg a szerződéses üzemeltetés lehetőségét, a zöldség-, hús-, felvásárló és TÜZÉP-létesítményeinknél ez a szám meghaladja a 90 szá­zalékot. — Mindent összegezve — mondta befejezésül Reich Fe­renc — kereskedelmünk és vendéglátásunk kemény csatá­ja lesz ez a nyár. Bízunk, hogy számunkra kedvezően végződik. Kovái Iván Erdők terített asztala A vadászok és vadőrök gondoskodása nyomán nem éheznek a téli erdők lakói. Képünkön: kukoricacsöveket helyeznek a fácánetetőbe MTI Fotó — Szabó Sándor felvétele A bányákban Vasárnapi munka Ismét dolgoztak vasárnap az ország szénbányáiban. A mélyművelésű bányák többsé­gében egyharmados termelő­műszakot tartottak, s reggel hat órától délután 2-ig mint­egy 20 ezer tonna szenet küld­tek felszínre. A Bányászati Egyesülés tá­jékoztatója szerint miárcius végéig továbbra is termelnek szombaton és vasárnaponként is a bányákban. Az első ne­gyedévben ugyanis 1,3 millió tonna szenet akarnak szállí­tani a Tüzép-telepekre, eny- nyire adott megrendelést a belkereskedelem. A bányászok erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a korábbi időszakhoz ké­pest lényegesen megjavult az ellátás a szilárd tüzelőanyagok­ból. Megszűnt a sorbanállás az elárusítóhelyek előtt. Nyolcezer kérelem érkezett Minden stéget megvizsgálnak Bontják vagy nem bontják? — ez iitt a kérdés, s a választ nemcsak a stégtulajdonosok várják kíváncsian, hanem azok Is, akik elől elzárják a partot a Ráckevei-Dunán szin­te egymásba érő viza állá­sok. Már amelyiket annak le­het nevezni. Inkább hánya­veti tákolmányokról van szó, többségükön hétvégeken ösz- szeütött bódék éktelenkednek. Fürdőzők, horgászok használ­ják azokat, némelyik éjszakai szállásul is szolgád, és el le­het képzelni, hogy mi minden kerül, pottyan a vízbe alkal­manként. Az 1985 márciusá­ban kelt minisztertanácsi ren­delet értelmében tavaly de­cember 31-ig fennmaradási en­gedélyt kellett kérni a stégek­re, függetlenül attól, hogy -en*. gedéllyel vagy anélkül épül­teit" Tömeg a parton A határidő tehát lejárt, ám mielőtt a várható következmé­nyekről esnék szó, érdemes foglalkozni azzal, hogyan is alakult ki a mostani helyzet. Először a természeti adottsá­gok miatt. A két zsilip kö­zötti 58 kilamótei'es szakaszon lustán ereszkedik a folyó, a víz hamar felmelegszik, egy­formán kedvezve a horgászok­nak és a fürdözőknek. Hiteles források szerint évtizedekkel ezelőtt még 41 halfaj élt itt, F öldig hajolt a téli csend. Vastag hótakaróban, szét­szórt csillagokként guggolnak a tanyák itt, Nagykáta és Tá- pióbicske között. Kopár, szür­ke, kihaltnak tűnő csillagok ezek a fehér falú mohás-cse- repes épületek. Udvarukon lomb javesztett, alvó akácfák: ágaik közt megreked a de­cember végi ködgomoly. ★ Fagy vicsorít Lugosi Jáno- sék tanyája ölén, s hogy kö­zelítünk a pipáló házhoz, var­jak rebbennek a hó alatt szunnyadó őszi vetés fölött, károgásuk hallatán megrezzen az udvar. Pulykák és tyúkok karattyolnak a magasban mé­lázó „testvéreik” felé, s a ké­mény fölött táncolni kezd a vékony füstcsík. Kutyaugatás nyit kisajtót, aztán a gazd- asszony szavától megszelídült komondor elkergeti mellő­lünk a három tolakodó jer­két. Fölöttünk a szürkeségben ezüst telihold színű korong, a nap bukkan elő: halvány tá­nyérja megfürdik a csirkeita­tó lábas hályogos vizében. A hótól megtisztított tanyaud­var sarkában öreg parasztsze­kér álmodik a múltról, sza­kadt bordái között macska surran. Lugosi Jánosné szíves szó­val invitál beljebb. Az üvegfalú, zárt verandán üde zöld függönyök — csere­pes virágok lombjai — őrzik a nyár hangulatát. Mellettük vízzel telt lavórok, bödönök, fazekak. —- Eső- és hóié van ezek­Messze még a kikelet... ben — mondja az asszony. — Kemény a kútviz, abban nem moshatom tisztára a ruhákat, s a virágaim sem érnék meg a tavaszt, ha azzal öntözném tövüket. Bizony, messze van a kike­let, még csak a tél eleje top­pant be az udvarra. Zörgött a jégvirágos szobaablakokon is, ám ebben, a búboskemencés apró helyiségben nincs számá­ra hely ... Ontja a melegét a fehér falú, padka nélküli ke­mence: Lugosi Jánosné szár- ízikkel eteti. A harmadfél év­tizedet leélt sparheltbe kuko­ricacsutkát rak az asszony, s hogy föllobban a láng, muzsi­kálni kezd a platni tetején egy fazéknyi esővíz. Kemence, sparhelt, komód, asztal és egy ágy tölti ki a nappali szobát, s egy apró „műhely”: a gazda, Lugosi Já­nos nyugdíjas cipészmester kopott szerszámai és a susz­terszék vár munkára a ke­mencesutban, az apró ablak­szem alatt. — Beszaladt a faluba a pá­rom — int fejével Tápióbics- ke felé Lugosiné. — Bicikli­vel... még bírja ... A mindennapiért faluba ka- rikázó férfi hetvenhárom esz­tendő-. Legény lehetett még, amikor e ház fundamentuma készült. Az emberderék vas­tag gerendáról villanyvezeték csüng alá. — Két éve kötöttük be a vil­lanyt, előtte majd’ harminc évig petróleumlámpa adta a világot. Azóta van mosógép, centrifuga, rádió, televízió. Hi­szen ha villany van, minden van a tanyán... Tegnap sütött, narancssár­ga színű tököt tesz asztalra, falatozzuk a kemencében pi­rult, mézédes gyümölcsöt. A komód tetején néhány megyei lap, Rádióújság mutatja ma­gát, s egy falba vert szögre spárgán átfűzött Kincses Ka­lendáriumot akasztottak a há­ziak. — Hogy kéznél legyen... Szeretünk olvasni. Időnk is van a betűre, meg aztán jó, ha tudjuk a világ folyását — mondja az asszony. — Család? — Ó, mindkét fiam kirepült már! Az egyik Pétervásárán rakott fészket, a másik Abony- ba nősült. Négy unokám van... Ha tehetik, eljönnek hozzánk. Ilyenkor, télen, látogatóba, nyaranként a szőlőnkben se­gédkeznek. A jószágnevelés mellett kétezer négyszögöl szőlőt is bírunk. Az ősszel nem sok termett a tőkéken, felét elvitte a fagy, meg a helikop­terről leszórt, erős vegyszer... Milyen a tél a tanyán? Ne­künk egyik évszak olyan, mint a másik. Mindig dolgozni kell. Tavasszal ezt, nyáron amazt. Télen is fát vágni, vizet hor­dani, havat söpörni, begyúj­tani. Télen azért jobb. Ha­marabb sötétedik, korábban ül el a jószág, s olyankor elő­kerül az olvasnivaló, vagy a tévét lessük. — Szomszédolnak is? — Hogyne. A környező ta­nyákon összetartó, jó emberek élnek, mindig kilincsel valaki a portánkon. Vagy éppen mi megyünk át tésztázni. Igen, négy-öt asszony összeáll, s tésztát csigáz, metél, sodor. Nem haszonra, csupán kony­hára készítjük a levesbevalót. Közben persze beszélgetünk is. így hamar szaladnak az es­ték. A férfiak elborozgatnak, múltat idéznek. Legtöbbje idős ember, hát van mire emlékez­niük. — Nem vágynak el innen? Nagyobb községbe, városba? — Nem. Majd’ fél életünket itt töltöttük, megszoktuk a csendet, a tiszta levegőt. S a munkát is. Belénk ivódott a mindennapi ténykedés. Külön­ben is, közel van hozzánk minden, ötszáz méterre a bolt, ott mindent kapunk, ami nem terem meg az udvaron. A zöldség megterem, a hús is itt szaladgál. Kenyeret, sót, paprikát ad a vegyesbolt. A gázt, az olajat, a szenet Nagy­fáiéról hozzuk. A betonút is itt van, egy kőhajításnyira ... ★ C söndesen ketyeg a vekker­óra, s a szobaablakon túl mind jobban homályosul a tá­voli tanyák, kerítések imént még éles kontúrja. Alkonyo- dik. Kinn, az udvari óiban jussát kéri a két süldő. Lugo­si Jánosné a kapuig kísér. Ke­zében megcsörren a kukoricás vödör, kendőjén mind sűrűb­ben fehérlenek az aláhulló hókristályok. B. I. A. olyan tiszta volt a víz. így elsőként a horgászok fedezték fel maguknak, leginkább azok, akik nem tudták vagy nem akarták megfizetni a balatoni, velencei-tavi kirándulásokat. Sokáig ez volt a helyzet, de miután a kiemelt üdülőöveze­tekben egyre borsosabb áron lehetett telekhez, horgászállás- hoz jutni, egyre többen keres­tek és találtak kikapcsolódást a Ráckevei-Dunán. Az utazási költségek drágulásával egy- egy nyári hétvégen már töme­gek lepik el a partot. — Ahogy növekedett az ér­deklődés, úgy szaporodtak el a stégek — mondta Raffay Béla, a ráckevei városi jogú nagyközségi tanács elnöke, a helyzet jó ismerője. — A part általában olyan,, hogy inkább csak. a stégekről,.. a_,?ölgpáillá-. (sokról lehet. kényelmesen ;ber vetnj a horgot. Becslések sze­rint most 11 ezer stég van a Ráckevei-Dunán. Többségük a vízparti telkek tulajdonosaié meg azoké, akiknek szintén az üdülőövezetben van ingat­lanuk. De olyanok is akad nak szép számmal, akiknek csak stégük van, s éppen azért esakábálnak rá minden­féle bódékat, hogy hosszabb ideig kint maradhassanak, hó- doilhasanaik szenvedélyüknek — A partszakasz sokáig a vízügy kezelésében volt, majd a 70-es években került át a helyi tanácsokhoz — folytatja Raffay Béla. — De akkorra már alig volt szabad terület a part mentén. Erről nemcsak a vízügy tehet, hiszen nem volt egyértelmű jogi szabályozás Létezett ugyan egy OVH-ál- lásfoglalás. ám annak szelleme nem érvényesült. Bonyolította a helyzetet, hogy vízügyisek és tanácsok is adtak ki enge­délyeket a stégek építésére Készültek ugyan az üdülőkör­zetekre kiterjedő rendezési tervek, de azok többsége nem számolt a realitásokkal, azért nem is valósulhatott meg. A tavaly márciusban kelt kor­mányrendelét jelenti az első egyértelmű jogi szabályozást ebben a kérdésben. Jóhiszeműen Jó, hogy megszületett a rendelet, de sokan úgy vélik, hogy egy kicsit megkésett. A hetvenes években kellett volna erélyesebben fellépni, mielőtt megépültek a stégek ezrei. Nehéz helyzetbe kerül a vízügyi hatóság, amikor be akarja tartatni az előírásokat. Az egyéni és a társadalmi ér­dekek ütközőpontján kell sé­relmek nélkül megoldást ta­lálni. A stégtulajdonosok ag­gódnak, mért nem szívesen mondanának le a sajátjuknak vélt horgászhelyükről, s úgy érzik, tulajdonképpen jóhisze­műen jártaik el. Ne feledjük: jobbára kispénzű emberekről van szó. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a kialakult, helyzet már tarthatatlan, a a köz érdekében érvényesíteni kell az esztétikai, környezet- védelmi és közegészségügyi szempontokat. Mit szólnak mindehhez a leginkább érdekeltek, a hor­gászok? Erről Komáromi La­jostól, a Magyar Országos Horgász Szövetség Pest me­gyei intézőbizottságának meg­bízott elnökétől tudakozód­tunk. — Eleinte nagy volt a bi­zonytalanság, a horgászok nem értették pontosan, hogy mit kell tenniük. Ezért min­den egyesülethez körlevelet intéztünk, s abban kértük, hogy hívják fel a tagság fi­gyelmét arra, hová kell for­dulniuk, s hogy mennyi a fe- Lülvízsgálat díja. A stégtulaj- donosoknak persze nem tet­szik, hogy 200 forintot kell fi­zetniük, s hogy veszélyben érzik a megszokott horgász­helyüket. Akiknek nincs sté­gük, azok viszont abban re­ménykednek, hogy ezután, né­hány cölöpép ítmény esetleges .elbontáséval több szabad víz- területhez juthatnak. Elvileg .ugyan volna arra lehetőség, hogy a tulajdonos távoliétében használják a vízi állásokat, ám gyakran lakattal, kerítéssel ta­lálják szembe magukat. Persze a horgászok sem mind angya­lok, olykor megrongálják, ren­dezetlenül hagyják maguk után a stégeket, ez. kiváltja a tulajdonosak védőintézkedé­seit. A többség azonban egyet­ért a rendelettel, mert a víz szennyezésének megakadályo­zása találkozik az érdekeikkel. A halak védelme miatt is szükség van rá, mert most már olyan védetté nyílvánított szakaszokon is vannak stégek, ahol az megengedhetetlen az ípás szempontjából, Kizáró ok A Közép-dunavölgyi Víz­ügyi Igazgatósághoz 8000 ké­relem futott be december 31-ig. Azoknak a stégét is fe­lülvizsgálják, akik a határidő lejártáig elmulasztottak fenn­maradási engedélyt kérni. Ezekben az esetekben termé­szetesen hosszadalmasabb lesz az eljárás, mert ki kell derí­teni, hogy kié a vízi állás, s hogy van-e rá engedély. Nem törekszünk a minden áron való bontásra, hanem az a célunk, hogy a környezetbe illő, azt nem veszélyeztető vízi állások maradjanak a Du­nán — mondja Szőcs József, a KÖVIZIG hatósági osztályá­nak vezetője. — Aki engedély nélkül építkezett, az is meg­kaphatja a fennmaradási en­gedélyt, ha bizonyos feltéte­leknek eleget tesz. de azokat is kötelezhetjük változtatások­ra, akiknek van engedélyük. Viszont bontásra kell kötelez­nünk azoknak a stégeknek a gazdáit, akik a rendelet életbe lépése után engedély nélkül építkeztek. Jelenleg a beérke­zett hatalmas mennyiségű in­formációt rendszerezzük, a kérelmeket iktatjuk és folyam­kilométerenként sorba rakjuk. A helyszíni felülvizsgálat má­jusban kezdődik, amelynek so­rán minden egyes vízi állást szemrevételezünk. Ennek alap­ján dönt majd az arra illeté­kes bizottság: mely stégek ma­radhatnak milyen feltételek­kel, s hogy melyeket kell majd lebontani. Kövess László •

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom