Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-28 / 23. szám
fmmíMimmi A PEST MEGYE! HlRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 23. SZÄM 1986. JANUÁR 28., KEDD Ärany szelleme Tanítani sokféleképpen lehet Nem véletlenül viseli az Arany János nevet az a nagykőrösi általános iskola, ahol nagyon érdekes, tanulságos beszélgetést'' folytattunk az igazgatóval, dr. Kovács Gáborral. Kezdjük talán ott, hogy a helybeliek számára aligha ismeretlen tény, hogy Arany János, a nagy magyar költő pedagógus is volt, s szép hivatását majdnem évtizedig gyakorolta is — ennek az általános iskolának a falai között. Ennek az emberi nagyságnak alkotó, okító, nevelő szelleme ma is ott él az öreg intézmény falai között, s hogy az Soha ne halványuljon el, «arról gondoskodik a nevelői testület. Hogy milyen mélységű ez a gondoskodás, hát erről folyt a szó ... Egyéniség Arról- beszélgettünk, hogy a fiatalok személyiségének kialakulásában, kialakításában milyen szerepe van a nevelői közösség sokrétűségének, minden iránti érdeklődő hajlamának, s külön-külön a pedagógusok színes egyéniségének... — Már az is egyféle minősítő jelző, ha nem tantestületről, hanem nevelői közösségről belelünk iskolánkban,,,A nálunk kezáo pedagógusoknak tehát ehhez a n.evelői közösséghez kell alkalmazkodniuk, ám nem beolvadniuk, mert az egészen más dolog. Mert, ha a fiatal pedagógus beilleszkedik a közösségbe, akkor megtartja egyénisége sajátos, csak rá jellemző színét, s azzal gazdagítja a csokrot, amelyet képletesen átnyújtunk a fiataloknak. , Ide tartozik az is, hogy a megfelelő képzettség és rátermettség elengedhetetlen ezen a pályán, ám nem a diplomák száma határozza meg, hogy kiből lesz jó pedagógus, ki képes jól átadni tudását a tanítványainak. Az is fontos, hogy egy iskolában legyenek olyan pedagógusok, akik sport- szeretők, akik drukkolni is megtanítják a fiatalokat: legyenek olyanok is, akiket vonz a természetjárás, együtt túráznak a gyerekekkel; legyének olyanok, akik vonzódnak a mozgalmi munkához, s jól vezetik a kisdobosokat, az úttörőket — mondta dr. Kovács Gábor. Majd arról beszélt, rhi az, amit az iskola elvár pedagógusaitól. hogyan igyekeznek Arany János pedagógusi szellemét továbbörökíteni. A fiatalok tanórán kívüli nevelésének, személyiségük gazdagításának egyik formájáról a következőket mondta el: — Két évvel ezelőtt megszerveztük Nagykőrösön, az iskolák között elsőként, a fakultációt. Az egy tagozatos osztályunk mellett öt fakultációs csoportunk van; a témaköreik alapvetően a gyakorlati élet ben hasznosítható ismeretek elsajátítására, az általános műveltség növelése érdekében alakultak ki. Ilyen a közlekedési ismeretek és technika fakultáció. Ez' azért is fontos, mert mindenki közlekedik, gyalog, kerékpáron, vagy más járművel, ám a legtöbben nem tudnak jól közlekedni. Tehát komolyabban, mélyebben kell tanítani a közlekedési ismereteket, s a technikát, hiszen a kerékpárt javítani is, a kismotort szerelni, karbantartani, vezetni is. tudni kell. A háztartási ismeretek és technika fakultáció lényege az otthoni apró-cseprő teendők helyes elvégzésének megtanítása. Hiszen a legtöbben otthon étkeznek, sütnek, főznek, s el íá kell mosogatni, egy gombot fölvarrni, vagy éppen egy nyakkendőt kivasalni is tudni, illik. Elmondhatom, hogy a várakozással ellentétben nagyon érdekli a gyerekeket ez a fakultáció. Aztán van művészettörténeti fakultációnk — nem tantárgyként. Nagyon érdeklődőek a gyerekek, sokat fotóznak, épületeket, művészeti alkotásokat, múzeumokat keresnek fel. Az irodalmi fakultáció az" emberiség legnagyobb kincsestárával foglalkozik. Sajnos ebből a hatalmas kincsből csak nagyon kevés jut a tanórákra, s h.ogy megszerveztük a fakultáción az irodalmi ismerétek további gyarapítását,- ezzel a gyerekek,személyiségét is. gazdagítjuk, színesítjük. Számítástechnika A számítástechnikai ismeretek oktatásához egyelőre négy számítógéppel és hat képernyővel teremtettük meg az alapokat, s egy kis laboratórium kialakításával. Később szeretnénk a számítógépekből még egyszer ennyit beszerezni. Aztán kell afc iskolában egy fotózni tudó tanár. Ha nincs, akkor az az iskola annyival is szegényebb. — Vannak erre pedagógusok? — Mindezeket á tevékenységi köröket természetesen csak azért tudtuk elindítani, s folyamatosan fenntartani, mert ilyen érdeklődésű pedagógusaink is vannak. Mert ugye a tanító bácsi, az osztályfőnök klubdélutánt szervez a gyerekeinek, vagy éppen vetélkedőt, kerékpártúráig, múzeumlátogatásra megy velük. Ilyen megmozdulásra a szülők is szívesen engedik el gyermeküket. A megyei tanfelügyelőség tavalyelőtti pályázataira a legtöbb írásos munkát a nagykőrösi iskola diákjai küldték be. Az elmúlt évben is másfélszáz gyerek adott be pályamunkát, és a szakmai munkaközösség zsűrizése után még mindig százhúszat lehetett továbbítani a megyei tanfelügve- lőséghek. Ezek a próbatételek is a személyiség fejlesztését szolgálják. A kulturális seregszemléken pedig a gyerekek szavalhatnak, prózát adhatnak elő, doSós rúd és ftönciakenyér Alagútkemencében sül A nagykőrösi kenyérgyárban a tavaly munkába állított új alagútkemence kifogástalanul működik, s a benne sült termékekkel elégedettek a fogyasztók. Új készítményekkel is bőtotették a választékot; többek között franciakenyér is sül a modern PTC típusú masinában. Sajnos egy hibája azért mégiscsak van, sózott tésztafélék gyártására ugyanis alkalmatlan a berendezés, ezért a régi FMK ke- méneében sós rudat sütnek a közkedvelt sós kiflik pótlására — kaptuk a tájékoztatást Fehér Sándor üzemvezetőtől. bolháinak, bűvészkedhetnek, táncolhatnak, zenélhetnek, saját színi előadásokon szerepelhetnek. Minden évben rendeznek is sok műsort az iskolán belül és kízíül is; Élmények S ha már a pedagógusok vonzó egyéniségét ilyen fontosnak tartotta dr. Kovács Gábor, hadd mondjunk még el róla néhány olyan dolgot, ami példamutató is lehet a fiatalok számára, hogy mi minden érdekelhet egy színes egyéniségű embert. Hosszú ideje szenvedélyes bélyeggyűjtő, kimondottan szeret főzni, tortát is tud sütni, rengeteget olvas, tanul, s zenét hallgat elfoglaltságai közben. Autóval, sátorral sokat kirándul családjával. Nagy távolságokat jártak be Várnától Berlinig, Pulától Krakkóig, s repülővel voltak már Moszkvában, Leningrádbsn. Felejthetetlen élményként említette a berlini Pergamon múzeum, a drezdai képtár, a Téli Palota látnivalóit, a moszkvai Kongresszusi Palotádban megnézett balettet. Ez az éiménygyűjtő életmód átragadt az iskola tanulóira, mert ők is jártak már sok helyen: láttáik Beethoven bronszki kastélyát, Kápolnás- nyéken Vörösmarty házát, de ne is soroljuk már, hiszen nem érnénk a szellemet gazda-, gító utak felsorolásának végére. Hát így lehet és kell, ilyen nevelői közösséggel, ilyen egyéniségekkel arra nevelni a fiatalokat, hogy életüket minél gazdagabb, tartalmasabb, s értelmesebb módon éljék... Aszódi László Antal k !WÁV és a szállíttatok Legelemibb érdelük a pontosság hevesebb építőanyag a vagonokban A nagykőrösi vasútállomás tiszta, gondozott, virágos. Föltételezhető, hogy, ahol még az udvaron is rend van, ott példás munka folyik. Mindez számokkal is igazolható. Nézzük a vasút népgazdaság! szemszögből fontosabb feladatát, a fuvcroztatáct. Vajon a nagykőrösi vállalatok, szövetkezetek hányast érdemelnének a MÁV-tól? — tettük fel a kérdést Gál László állomás- íőnök-helyettesnek. Osztályzat —,Nagyon jó jegyet kapnának, de hozzáteszem: remélem, mi is. Vagyis együttműködésünk zavartalan, nem terhelik másutt föllelhető problémák. Legnagyobb szál- líttatónk a konzervgyár. Rakodásuk jó. Ha irányvonatokban kapják a szállítmányokat, azokát is időben kirakják. Hét végi rakodást is vállalnak, általában rendkívül rugalmasan reagálnak. Ami bennünket illet: bár a legtöbb esetben az igénylésük napjára ki tudjuk állítani a kért, vagonokat, ha valami oknál fogva mégsem tudjuk kielégíteni a kocsiigényt, a betolatás után azonnal képesek rakodni. Átcsoportosítanak, sokszor éppen emiatt hozzánk igazítják a termelést. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy új rakodási módszerekkel kísérleteznek, s ezek közül több kiállta a gyakorlat próbáját. Kiácsolásaik megbízhatóan védik áruikat, s ez közös biztonságérzetet teremt. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat szintén jó partner. Késedelem nélkül rakodik ki és be, s szintén hajlandó a hét végi, szombatvasárnapi munkára. Máskülönben ez nem valamiféle jótétemény: szerintem a nagykőrösi cégek érzik azt, másfelől saját bőrükön is tapasztalják, milyen súlyos gondokat okozna, ha késlekednének. Vagyis, legelemibb érdekük a kgi tanácsadás Január 29-én, szerdán délután 4 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz a Hazafias Népfront irodájában, a Dalmady Győző utca 5. szám alatt. Szovjet megrendelésre Az év első napjaiban sem tétlenkednek a Nagykőrösi Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet tagjai. Az adminisztráció dolgozói a mérleg Készítéssel vannak elfoglalva, a szakemberek pedig egy szovjet megrendelésre készülő háromfejes kartonberakó gép utolsó szerelési munkájának utolsó fázisait végzik el. Képünkön: Mészáros Zoltán és Czira Balázs lakatosok a berendezés tetején teszik dolgukat Hancsovszki János felvétele pontosság, gyorsaság, akár a ki-, akár a berakodást nézzük. Megértették Pedig sem egyik, sem másik nem kis mennyiség. A MÁV 1985-ben 120 311 tonna, mintegy hatezer vagon árut szállított el, szemben az 1984-es esztendő 118 099 tonnás, 5615 vagonos forgalmával. De az ide érkező árumennyiség sem kevés. 1985-ben 170 640 tonna, 8908 vagon áru érkezett, valamivel kevesebb, mint 1984- ben. Akkor ugyanis 188 989 tonna, 9894 vagon terméket fuvaroztak. — Mi az oka. a csökkenésnek? Például az, hogy csökkent az építési kedv. Jóval kevesebb cserép, tégla érkezett, s bizony a konzervgyárnak is komoly problémái voltak, hiszen üvegeket hozó irányvonataik száma is alaposan megcsappant tavaly. A kocséri Petőfi Termelőszövetkezet befejezte gépudvarának .feltöltését — s nem hozatott több kohósalakot... — Tavaly év vége felé többször került szóba a kényszerkirakás. Vajon kellett-e Nagykőrösön ezt alkalmazni? — Mindössze , hat vagon esetében. Ez nem jelentős, s mutatja, hogy a vállalatok megértették az intézkedés célját. Ezzel kapcsolatban érdemes a viszonylag gyengébb rakodási fegyelmű vállalatokról is szólni. A Volán 828 kocsijából 564 került későbben kirakásra. Az viszont önmagáért' beszél, hogy a vele dolgoztató Tüzép a szigorúbb eljárások idején átgondolta és újraszervezte kirakodási szisztémáját. Jó felére csökkentette így a kocsiálláspénz alapjául szolgáló vagonszámot ... Lé, elefánt — A magánfuvarosok megjelenése mintha megváltoztatta volna a MÁV szerepét a nagy tömegű áruk fuvarozásában. — Tény, hogy magánszemélyeknek keveset szállítunk, még egy ezreléket sem tesz ki az általuk igénybe vett vagonszám. Ez azt is jelenti, hogy emlékszünk még az egyes esetekre is. Egyszer egy vásározó lovaknak bérelt vagont, másszor meg egy vándorcirkusz elefántja utazott az államvasutak kocsiján ... B. O. Munkavédelem inforiüáciés központ Az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség munkavédelmi információs központot (MIK) alapított. A központ feladata elsősorban munkavédelmi kiadványok megjelentetése, terjesztése, reklám- és propagandatevékenység, rendezvények, konferenciák, kiállítások szervezése. A munkavédelmi kiadványok mellett tervezik az úti (közlekedési), az otthoni és a szabadidős balesetek megelőzését szolgáló szakmai, illetve népszerű agitációs és propagandaanyagok megjelentetését is. Csere a hó végéig Vásárlási kenyv Jó néhány nagykőrösi, kocséri, nyársapáti ember tagja a helyi Áfésznek. Akik kérnek, vásárlási könyvet is kapnak, amibe bejegyeztethetők a vásárlások, s számadás után még visszatérítés is jár az elköltött pénzek után. A könyvfecskék azonban megtelnek, s ezért azokat rendszeresen kicserélik. Január 30-ig lehet az Áfész-iro- dát' felkeresni A)bői a célból. Sporthírei Német fekézők városunkban Az Nk. Mészáros Tsz SK te- kézőinek a Német Demokratikus Köztársaságból, Suhl megyéből érkeztek vendégeik. Az ottani élvonalbeli, első ligabeli sportolók ötnapos ittlétük alatt kétszer is megmérkőztek a városunkbeliekkel. Budapesten és Kecskeméten városnézésen is voltak. Jó kapcsolat alakult ki a két népet is képviselő sportolók között. Cegléden a 4 sávos automata tekepályán a két első csapat mellett a tartalékok is megmérkőztek. Mindkettőn a magasabb osztályú külföldiek szerepeltek jobban. Suhl Motor (NDK-beli)— Nk. Mészáros Tsz SK 2542-2398 fa. A körösiek összeállítása ez volt: Molnár (ceglédi kölcsön játékos) 397, Farkas J. 388, Szabó B. 405, Kovács 408, Tóth F. 411, Lóczy 389. Suhl Motor B—Nk. Mészáros Tsz SK B 1299-1151 fa. Nk.: Nagy (419), Gállos (382), Szabó T. (350). Másnap városunkban, a temetőhegyi tekecsarnokban, a kézi állításos, 2 sávos pályán került sor a visszavágóra. A számszerű eredményben meglátszott a két pálya közötti különbség. Suhl Motor—Nk. Mészáros Tsz SK 2339-2235 fa. Nk.: Nagy (390), Gállos (354), Lóczy (355), Kovács (392), Farkas J. (386), Szabó B. (358). Az 1985 86. évi NB III-as teke-csapatbajnokság Délkeleti csoportjában a nagykőrösieké volt az ősz meglepetéscsapata. Az eddigi szereplésükhöz képest kiválót nyújtottak, s fennállásuk óta legjobb teljesítményüket érték el. Igazán megérdemelték, hogy a kézi állítás gondjai megoldódhatnának, a pálya esetleges automatizálása jóval több gyakorlási lehetőséget és fejlődést is eredményezhetne. Ez az állás a tavaszi idény előtt: 1. Gyulai SE 9 46:26 13 2412 2. Szanki Olajb. 9 41:31 12 2278 3. Nk. Mészáros Tsz 9 41:31 12 1681 4. Battonyai Afész 9 43:29 10 2209 5. Tiszakécske SE 9 36 :36 10 2347 6. Szentesi VSC 9 35:37 9 2238 7. Kiskunhalas 9 37:35 8 2265 8. Kecskeméti TE 9 32:40 8 2259 9. Makói Spartacus 9 32:49 8 2259 10. DUTEP (Kecsk.) 9 17:55 — 2225 Az utolsó oszlop az idegenbeli mérkőzésenkénti faátlagot mutatja. A körösiek összteljesítménye, bontásban: összesítve: 9 41:31 12 18 126 2014 Idegenben: 4 11:21 2 6 123 1681 Otthon 5 30:10 10 11 403 2280 Itt sorrendben a mérkőzések száma, az egyéni győzelmek aránya, a csapatpont- szám, az összfa és íaátlag szerepel. Az idegenbeli átlageredmények alapján a legjobb húsz tekázőt értékelték, amely szerint: 3. Lóczy Mihály 3 egyéni pont, ä07,3 faátlag, 14. Kovács László, 8 egyéni pont, 394A faátlag. KEDBX SPORTMŰSOR Tekézés. Kecskemét: K. MÁV (NB II-es)— Nk. Mészáros Tsz SK, barátságos csapatmérkőzés. S. Z. Mozi A nagyteremben Életben maradni. Szípes amerikai zenés film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióíeremben Kéjutazás Las Palmasba. Színes, szinkronizált svéd filmvígjáték. Fél hatkor. Figyelem: Az ATI nagykőrösi iskolája személygépkocsi-, motorkerékpár- és segédmotorkerék- pár-vezetői tanfolyamot indít íeb- ruár 4-én. Jelentkezés a központi újságárusnál. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) r