Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
6 mr MSUYli 19SG. JANUAR 25., SZOMBAT Színházi levél Nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa Nincs nála elégedettebb ember Tanyaviláa É^i&OÉÉi A Szarvason élő dr. Domán Imre nyugalmazott föállator- vosnak egész életét kitöltötte munkája mellett a környék tanyavilága, annak szellemi és tárgyi kultúrája iránti szerete- te. Cegléd környéki tanyavilágban született, így első élményei is a parasztkultúrához kötötték. Gyűjtőmunkáját az ötvenes években kezdte, amelynek során 500 archív és ezer saját fényképet, valamint 2500 tárgyat gyűjtött. Mindezt nem öncélúan tette: anyaga színe- javát — 700 népművészeti tárgyat — a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumnak ajándékozta. Ritkaságok Az új esztendőben vásárlás és ajándékozás nyomán ritkaságokkal gyarapodott a berettyóújfalui Bihari Múzeum. Többek között gyűjteményébe került Kondé Miklós váradi püspök 1802-ből származó címeres halotti kendője. A Bihari Múzeum anyagát gazdagítja ez évtől az 1349-ben vert szétnyitható háromkrajcáros pénzérme, amelyben egykor titkos üzeneteket továbbítottak. Rádiófigyelő Tíz KÉRDÉS. Sorra zajlottak a szakszervezetek tanácskozásai, a XXV. kongresszusra készülőben. Szó került minden fontos kérdésről, politikai, szakszervezeti, gazdasági és szociális témaköröket fejtettek ki és a Társadalmi Szemlében Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára összegezte a tanácskozások tapasztalatait. A Kossuth Rádió hétfő esti műsorában Kósáné dr. Kovács Magdával, a SZOT titkárával készített félórás riportot Juhász Judit. A szakszervezetekben az ország 4 és fél millió lakosa tömörül. A lezajlott ágazati kongresszusok megerősítették az alapszervezeti választói értekezleteken tapasztaltakat, sok szó esett a többi közt a szabályzórendszerről, bérezésről. Ez a kérdés a rádiós riportban is az elsők közt szerepelt. Kifejtette a szakszervezet állásfoglalását a SZOT titkára a prioritás kérdésével, a hatékonyság, egyensúly, életszínvonal-alakulás fontosságával foglalkozva. Említette azokat a sarkalatos problémákat, amelyek a most kezdődött ötéves terv készítésekor fontossági sorrendben élre kerültek. Mint mondta, a szakszervezet érdekképviseleti, érdekvédelmi munkájának középpontjában az ember és a termelés áll. Az életszínvonallal kapcsolatban kialakult egy célrendszer, és ebben a szakszervezetnek is szava van. Ám a munkaerő hatékony foglalkoztatásának a kérdése, feltételeinek megteremtése épp ilyen fontos feladat. A bérezésről szólva a titkár asszony elmondta: olyan bérezési rendszert kell kialakítani, amply a munka mennyiségét, minőségét, társadalmi hasznosságát segíti. A VII. ötéves terv éveire ötszázalékos a reálbér tervezett növekedése, és meg kell állítani a fogyasztói árak növekedésének ütemet. A beszélgetésben a nyugdíjkérdésnek is hely jutott. Szó esett nemcsak arról, amit a szakszervezet tesz, hanem arról is, amit munkája támogatáséul a dolgozóktól elvár, joggal: a munkafegyelem erősödését, a munkaidő teljes kihasználását, a munkásművelődést, beleértve a szakmunkásképzést, az egyéni fegyelem erősödését. Az árkérdésről szólva Kósáné dr. Kovács Magda kifejtette, hogy az árellenőrzéseket a szakszervezetek tízezer aktivistája segíti. SEGÍTSÉGRE UTALVA. A Köznapi ügyeink címszó alatt rendszeresen elhangzó újságírói jegyzetsornak országszerte kialakult hallgatósága van. Ezt mutatta az az igény is, amely a rádiót hallgató, könyvet olvasó emberek részéről Szatlimári Gábor kötete iránt mutatkozott a tél elején. Következő kötet tanulságos írása lehet majd az is, amelyről most szólt figyelemkeltő szándékkal. példás emberséggel. A mozgássérültek érdekében emelt szót, egy tulajdonképpen kis esemény kapcsán. Járt hazánkban nem régen egy indiai fiatalember, teli életvidámsággal, segítőkészséggel. Világkörüli útjának egyik állomása volt hazánk, s ezen belül szűkebb pátriánk, Pest megye is. Az ifjú indus különös ismertetőjele az volt, hogy tolókocsin közlekedett, ezzel indult neki a világnak, lévén mozgássérült. Útjához segítséget amerre járt, kapott, s cserébe szívesen vállalta sorstársai elromlott járműveinek javítását. Bizonyságtétel volt a fiú útja, bizonyítéka annak, hogy képes olyasmire, amire az egészségesek, testi erejük teljében levők. Fájdalom, hogy a mozgássérülteknek, mozgásukban korlátozottaknak ezt' folyton igazolniuk kell. Itthon erre példa ezrével akad. Mint a' jegyzenró kifejtette, hazánk lakosságának 9 százaléka szenved tartós rokkantságban, és közülük 400 ezer még munkaképes korú. Az egészségügyi rehabilitáció folytán sokan megtalálják a helyüket a társadalomban, biztos megélhetéshez jutnak, ám a többség rokkantnyugdíjas lesz, holott foglalkoztatásukat meg lehetne oldani. Rokkantnyugdíjasként az ország milliókat fizet a még munkaképes leszázalé- koltaknak. Igazi veszteség az viszont, hogy termelőmunkájuk kiesik, holott átképzéssel, foglalkoztatással sokukon még a nyugdíjazásnál is többet lehetne segíteni. Tétlenségre Kéltségük, leírtságuk lelki válsághoz vezet. Foglalkoztatásukban több munkahelynek kellene érdekeltnek lennie, így van ez számos más országban. Az együttérzést, szánalmat fel kell hogy váltsa az embertársi segítőkészség, valóra kéne válni sorra mindannak, amit 1901-ben, a mozgássérültek éve kapcsán segítségükre megajánlottak. E. K. szakmunkásra viszont annál nagyobb szükség volt, elvégzett hát néhány szakmunkás- képző tanfolyamot, s csak úgy, „mellesleg” megszerezte a vegyipari technikusi ■ oklevelet is... — Három műszakban dolgoztam, de jutott időm a családra, a sportra s az építkezésre is. Itt, Szentendrén, a Kálvária téren vettünk egy telket s apránként fölépítgettük ezt a házat s a műhelyt. Illetve, csak a majdani könyvkötészet helyét: Mert hiába húztam la a budakalászi gyárban harmincegy évet, s hiába voltam többszörösen kiváló, megbecsült dolgozó, eredendő szakmám és hivatásom, a könyvkötészet iránti vonzalmam egyszer csak erősebbé vált minden köteléknél. A gépeket, berendezéseket, egyenként, sokszor szó szerint darabonként szereztem be. MÉH-telepekről, gyárak udvaráról, régi, felszámolt műhelyekből. S amikor már helyén volt minden, elbúcsúztam a budakalászi üzemtől. Nem a hűtlenség, hanem a szakmám szeretete követelte tőlem ezt a lépést. S nem is bizonytalanra mentem: a városban, sőt, az akkori járás területén egyetlen könyvkötő sem dolgozott, így a tanácsok, intézmények bőségesen elláttak munkával. Méltó külső Kezdetben közlönyöket, értesítőket, jegyzőkönyveket burkolt kötetté, tömörített könyvalakba, később többen fölkeresték egyedi kívánságokkal. Számtalan könyv és kötet, bekötésre váró újság, folyóirat fordult meg azóta a kezében. S Papp István, szentendrei könyvkötő egy évtizede úgy érzi, nincs nála elégedettebb ember a földön. Hiszen azóta teszi azt, amire harminc évig várt: a könyvkötés művészetét gyakorolja. — Könyvtár ez a műhely, s én szeretek ebben a könyvtárban hajnaltól késő estig dolgozni — mondja, s finoman végigsimítja ujjaival a közben elkészült kötetet. — Hegyembe jönnek a könyvek, csak hát nemigen érek rá elolvasni azokat. B. I. A. ték, hogy látogassuk az intézet könyvkötő műhelyét. Iktatókönyveket, szépirodalmi műveket, ősnyomtatványokat, sőt kódexeket öltöztettek ott új köntösbe az öreg mesterek s annyira megtetszett a munkájuk sokfélesége, hogy elhatároztam: én is könyvkötő leszek. Ingáztam is rendre budakalászi otthonunk és a Pallas (ma Kossuth) Nyomda között, sokszor éjszaka érkeztem haza, annyira szerettem a műhelyekben dolgozni, tanulni az . öreg mesterektől. Megis- ■ mertem s megtanultam valamennyi nyomdatechnikai munkafázist: a tipográfiát, a szedést, a montírozást, az öntést és még számtalan olyan műveletet, melyek — végső soron — a könyvkötészetben is fellelhetők, itt, a Pallas Nyomdában „szabadultam”, diszokleveles könyvkötő segédként. Kitérő Beszélgetésünk közben is dolgozik, beidegződött mozdulatokkal helyezi a borítólapokat, majd a hátvásznat egy gyönyörű, idegen nyelvű természettudományos kötetre. Egy pillanatra abbahagyja a munkát; átballag a műhelyen s előhozza azt a bizonyos díszoklevelet. A kiállítás kelte: 1942. — A következő évek története ismert — folytatja a múltidézést. — A háború kettétörte a pályámat. Annyira, hogy a mai napig viselem következményeit, hiszen a kiesett időt semmi sem pótolhatja. A Pallasban csak 1944 decemberéig dolgoztam, ezt követően az ostromgyűrű miatt , nem tudtam bejárni Pestre. Kenyér viszont kellett, így a helyi Budakalászi Textilgyárban jelentkeztem munkára. Föl is vettek, s már a következő esztendőben, az 1946-os dunai árvíz idején hasznosíthattam mesterségbeli tudásomat. Akkor, amikor a gyár dokumentációs raktára víz alá került s a kimentett körieket, köteteket nekem kellett újjávarázsolni. Két esztendeig tartott ez a munka — s aztán lett „hűtlenné” szakmájához Papp István. Széles e környéken könyvkötőre nem, textilipari Habent sua fata libelli... A könyveknek is megvan a maguk sorsa. Tizenhét évszázaddal ezelőtt hirdette ezt az azóta már szállóigévé váll igazságot Terentianus Maurus római költő és író. A mai értelemben vett könyv, tehát az egyes leírt mondanivalóval kitöltött lapok kötetté testesüU- sége, már a római birodalomban is létezett. Sőt! Gyönyörű, remekmívű munkákat végeztek az akkori kompaktotok, azaz könyvkötők, csakúgy, mint a reneszánsz Itáliában vagy a történelmi, Mátyás korabeli Magyarországon. Mesterdí csérét A könyvek sorsa az olvasók felfogásától függ — folytathatnék Terentianus gondolatával, de amíg egy kötet az olvasók elé kerül, nos, előbb meg kell születnie, hiszen könyvről csak attól a pillanattól beszélhetünk, amikor a mester, a könyvkötő az utolsó simításokat is elvégezte. S miért e mesterdicséret? Mert bár manapság milliószám készülnek kötetek gépsorokon, a könyvkötészet mestersége művészi tökéllyel bír. Egyedi, utánozhatatlan, megismételhetetlen kötéseket alkotnak a hajdani kompakto- rok mai utódai. S mégis, vannak pillanatok, melyek az ember életében múlhatatlanná, visszaidézhe- tőkké válnak: ilyen a könyvkötőmester sikerélménye, amikor keze alatt elkészül a legújabb mű. Így tartja ezt Papp István, szentendrei „kompaktor” is, bár — mint kiderül — az ő hatvan esztendejében voltak feledésre ítélt, másféle pillanatok is ... Papírszagú, alig világos műhelye valóságos múzeum: régi papírvágó gép, sajtó, nemes veretű, az avatatlanok számára ismeretlen rendeltetésű, szerszámok, s papír, mindenütt papír. És papír- és enyv- szag, s a frissen elkészült kötetek hasonlíthatatlan illata. — Szigetmonostoron születtem ugyan, de ötéves koromban szüleim „áthajóztak” Szentendrére, s itt, a Dunakanyar gyöngyszemének nevezett városban jártam református elemi iskolába. Azután egy újabb állomás, Budakalász következett ,s vagy harminc évig éltem ott, hogy egy nagy vargabetűt megtéve, huszonegy évvel ezelőtt végleg letelepedjek Szentendrén. — S mikor került először kapcsolatba a könyvkötészettel? — Még elemista koromban, amikor tanáraink megengedB Ha Friedrich Dürrenmatt annak idején hitt volna még a klasszikusan értelmezett drámai katarzis lehetőségében, valószínűleg az antik sors- és bosszúdrámák dramaturgiája szerint írja meg Az öreg hölgy látogatása című darabját. Ám 1956-ban, a mű keletkezésekor, ezek a fogalmak már nem tűntek használ- hatóaknak. Már nem a sors, nem az istenek akarata vagy szeszélye mozgatta az embereket. Már nem vált el élesen egymástól a jó és a rossz. Már nem volt egyértelmű, hogy az erkölcs, a szigorú morál értékesebb, mint az aljasság, s a morálisan instabil (magyarán: befolyásolható, erkölcstelen) magatartás. Már nem lehetett azt mondani: a jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszak méltó büntetésüket. A világ erkölcsi rendje már régesrég nem igazodott ezekhez az eszményekhez. Igazodott ellenben a pénz hatalmához, e hatalom mindenhatóságához, e minden- hatóság mindent elfertőzni képes csábításához, e csábítás embert, hitet, erkölcsöt, szerelmet, barátságot romboló erejéhez. D ürrenmatt végül is ezt az utóbb! hatalmas gubancot írta meg. Azt az összefonódást, keresztíil- kasul érdekektől és önzéstől átszőtt immoralitást, amelyet egy mérhetetlenül gazdag öreg hölgy ajánlata, s ennek az ajánlatnak az elfogadása jelentett. Claire Zachanassian, a multimilliárdos öreg hölgy, visszatérve szülővároskájába, felajánlott egymilliárd dollárt, ha a polgárok megölik Alfred 111 szatócsot, Claire leánykori csábítóját és cserbenhagyóját. Erkölcstelen, aljas, gyilkosságra bujtó ajánlat, ki tagadhatná. Csakhogy. Csakhogy a városka, az isten háta mögötti Güllen, szegény, mint a templom egere. S a szegénység nagyon ki tudja kezdeni a szilárd erkölcs és a jogrend épületének fundamentumait. Valamint: Alfred 111 valóban elcsábította és cserbenhagyta Claire-t annak idején. Vagy legalábbis: nem vállalta szerelmük következményét, a megérkező kisbabát. Hamis’ tanúkat bérelt, akik azt állították: ők is voltak Claire-rel. A bíró pedig kétkedés nélkül hitt e tanúknak, s elítélte Claire-t. A két hamis tanú most megvakított és kiherélt, szánalmas figura Claire kíséretében, a bíró pedig lakája, titkára, megalázott szolgája. Most tehát Güllen és Alfred 111 megbüntetésén van a sor, mert sok-sok éve kivetették és megtagadták Claire-t, akiből emiatt lett testét áruló nő, majd, hát-nyolc házassága révén, milliárdos. És éppen mert milliárdos, megengedheti magának a bosszú azon formáját, hogy megvásárolja egy város kollektív lelkiismeretét. Tudja, hogy Güllen először tiltakozni fog és felháborodik. De azt is tudja, hogy • ha kellő ideig vár, elvégzik majd a piszkos munkát. És ő vár. Ideje is van, pénze is van. S Güllen szép lassan bekapja a horgot. Alfred Ilire kimondják a halálos ítéletet. Mert hát ugye bűnös is, és ráadásul útjában is áll Güllen felvirágzásának, meg a bűnt is meg kell torolni. Végeznek a szatóccsal, aki , már maga is belátja, hogy pusztulnia kell, s a halálban majdnem felmagasz- talódik. Igen ám, de Dürrenmattnál ezek a viszonylatok, kapcsolódások, összefüggések sokkal bonyolultabbak. Nála senki sem bűntelen, de bizonyos dolgokban mégis mindenki ártatlan is. Claire-t kétségtelenül elárulták, cserbenhagyták — de ő maga sem volt szent vagy könyörületes. Ördögi ötlete is több már, mint bosszú: pénzen vett hatalmának a végsőkig történő érvényesítése, Ehetőségei ad absurdum történő kihasználása. És noha 111 gyáva volt vállalni Claire szerelmét és a gyermeküket, s ezzel a lány elzüllését (de felemelkedését is!) okozta, meg n gyermek pusztulását is (bár azt nem közvetlenül), annyira mégsem bűnös, hogy olyan iszonyú halállal kelljen bűnhődnie, mint amilyenre Claire szánta. S bár Güllen és polgárai szegények, a város jelentéktelen, lepusztult és piszkos, felemelkedésük árát mégsem egy polgártársuk halála árán kellene megváltaniuk. Az öreg hölgy látogatása annak idején igen hamar magyar színpadra került. Már 1959- ben bemutatta az akkor még Néphadsereg Színháza nevet viselő Vígszínház. Legendás előadás volt, Sulyok Máriával Claire, Bilicsi Tivadarral 111 szerepében. M ára ez a fajta sti- láris és gondolati újdonság már megszokottá vált. Fia egy színház ismét eljátssza ezt a darabot, azt kell megkeresnie benne, amivel a jelenhez is kötheti; amitől Claire, Güllen, 111 tragédiája több lesz példabeszédnél, általános erkölcsi tanulságok kimondásánál. A Vígszínház mostani felújításának rendezője, a vendég Gothár Péter. úgy értelmezi a művet, mint a valós helyzetek, konfliktusok, ellentmondások színművét. Szerinte ez az alapszituáció nem is abszurd vagy irreális. Nagyon is elképzelhető, hogy a mindenható pénz ilyen feltételeket szabjon egy városkának, s hogy ez a városka akarva-akaratlanul elfogadja a feltételeket. Tiltakozgatni ugyan lehet, de a realitások erősebbek, s a szegénység hathatósabb szószóló, mint az elvont erkölcsök. Mintha kissé Brecht felől is közeledne a drámához, de pillanatig sem szándékozva elidegenítő hatásokat elérni. Keményen fogalmazó, a színpadképben s a világítási és hangeffektusokban is rendkívül tudatos elképzeléseket megvalósító rendezése elég szokatlan a mai Vígszínházban, de talán épp ettől frissül meg kissé az évad eleji bemutatókkal nem sok elismerést kiváltó társulat munkája.' Egyelőre ez az eredmény még csak részletesnek mondható. Két színész érti és érzi ezt a másfajta követelményt. Garas Dezső Ill-je az egyik: ő pontosan játssza el a kisember tragikomikumát és bűntelen bűnösségének drámáját. Re- viczky Gábor tanárja a másik: az erkölcsi elveit föl nem adó. de a tömegből kiszakadni sem képes morális lény tragikumát mutatja meg hitelesen. Ruttkai Éva Claire-ként egyelőre csak egyes jelenetekben meggyőző. A darab s a szerep olyan megfogalmazását, ahogyan azt Gothár értelmezi, még nem tudta igazán elfogadni. TAKÁCS ISTVÁN Mennyit ér a bosszú? Ruttkai Éva és Garas Dezső, a Vígszínház előadásának foszt replői
