Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 15. szám

<3 19S6. JANUÁR IS., SZOMBAT &ISzínházi levél Régi — üj viccek írásos emlékek Budaörs történetéből Szőlőlugas tizenhárom forintért Költözésre várva Gazda«; választék Évente negyvenötezren lá­togatják a nagykátai községi könyvtárat. Nem csupán ol­vasmányokért járnak ide a helybéliek. A jól kialakított kézikönyvtár alkalmas arra, hogy búvárkodjanak a diákok és egy-egy téma iránt érdek­lődök. A hagyományos könyv­tári tennivalókon kívül egy­re gyakoribb az igény az in­formációs szolgáltatásokra. Mi sem jellemzőbb, hogy volt olyan feladat, amelynek megoldására könyvtárközi köl­csönzés segítségével a wa­shingtoni kongresszusi könyv­tárból érkezett kötet. A tájé­koztató munkán kívül a kör­nyék intézményei számára módszertani tanácsokat is nyújtanak. A szerteágazó könyvtári tevékenységet meg­lehetősen mostoha körülmé­nyek között végzik Nagyká- tán. Szegedi Pálné, a könyv­tár igazgatója szerint az utób­bi esztendőkben némi válto­zás mégiscsak történt. Kap­tak egy kisebb helyiséget rak­tárnak, egy könyvkötői stá­tust és hozzá felszereléseket. Ám mindez jóformán alig ol­dott meg valamit a gondjaik­ból. Az alapierület a telepü­lés nagyságához képest két­harmada az' előírt normának. Az elmúlt időszakban szüle­tett határozat szerint a könyv­tár a nagyközségi tanács épü­letében kap otthont — ha az felszabadul. Felújítás, bővítés után oda költözhetne a biblio­téka. Azt nehéz lenne meg­jósolni, mikor. Mindenesetre a könyvtárosok reményked­nek. Évkönyv narancsszínben A szín, az éltető nap színe akár jelkép is lehetne: na­rancsszín borítólappal jeleni meg Nagykőrösön az Arany János Általános Iskola alapí­tásának 115. évét summázva, dr. Kovács, GábQr igazgató szerkesztésében' az iskola év­könyve. A patinás intézmény 1870-ben nyitotta meg a ka­puját a város polgárainak leányai előtt, s kedvelt isko­la volt. Mint dr. Makai Katalin a Köszöntőben írta, oktató-ne­velő munkában ez az intéz­, mény mindig jeleskedett, ka­pott miniszteri dicséretet, emlékplakettet. Az évkönyv az 1984—85-ös tanév nevelő­oktató munkájáról számol be. Ismertetőt ad szervezettségről, a. szejnélyi,. és, tárgyi feltéte­lekről, tanulmányi eredmé­nyekről, az iskola pedagógu­sainak tollából. Tartalmazza a kiadvány az iskola centená­riumi évétől, 1970-től végzett tanulóinak névsorát és a múlt tanévben végzettekét külön, tanulmányi eredményestül. tömegkommunikációs eszkö­zök alapfeladatát látja el a műsor azzal, hogy hasznos in­formációkat közvetít. RÁDIÖSZATÍRA. Moldova György így határozta meg az Eberling, a magyar apa című alkotását. Említésre tehát ép­pen ezért érdemes, mert ez nem egy irodalmi alkotás adaptációja, hanem kimondot­tan rádiós műfajnak készült. Márpedig a hangközvetítésnek megvannak a, maga törvény- szerűségei. Más az, ha a né­ző előtt megelevenedik a tör. ténet, más, ha az olvasó fan­táziájára bízzuk a színezést. A hangjáték mintha a kettő között foglalna helyet. Az élőszóval közvetített gondola­tok olyan irányba terelik a fi­gyelmet, ahová a rendező ki­tette a hangsúlyokat. Ily mó­don — szándékosan — befo­lyásolja a hallgatót. Ugyanak­kor a körülmények elképzelé­sére tág teret ad. Moldova mestere a rádió- szatírának. Tudja, miként le­het a készülék előtt tartani közönséget. Váratlan fordula­tokkal színezi a cselekményt, önkéntelenül is kacajt fakaszt. Miközben jót nevetünk letűnt világok letűnt figuráin, ön­vizsgálatra is serkent. Való­ban csak az elődeink követ­tek el furcsaságokat? Vagy csak annyira fordult a világ, hogy a jelmezek, a körülmé­nyek változtak? A választ ter­mészetesen mi magunk fogal­mazhatjuk meg. A magyar apa történetét ismerjük. Ám a nagyszerű szereposztással — Agárdi Gáljor, Körmendi Já­nos. Fülöv Zsigmond kiemel­kedő játéka — bármikor szí­vesen újraidézzük. Moldova stílusosan, görbe tükörben vil­lantja fel történelmi, jelenko­ri társadalmi és mindennapi h iányosságainka t. Er. K. HAZA VAGY HALADÁS. Változatok a történelemre, ez volt a címe annak a műsor­nak, amelyben történészek ül­tek le a rádió mikrofonja mel­lé egy kis eszmecserére. Ez­úttal a Széchenyi-féle mellé­rendelt szóhasználatot — Ha­za és haladás — kissé megvál­toztatták. Az és kötőszóhoz képest a vagy hangsúlyeltoló, dást jelent. A történészek az elmúlt századvégi gazdasági fellendülést elemezték. Arról tanakodtak,- hogy a történelmi idő miként kedvezett egyfajta reformhangulatnak. Milyen esély volt arra, hogy ennek kapcsán megújuljon az egész társadalmi felépítés. A törté­nészek fejtegetései manapság nem nélkülözik azokat a pél­dákat, amelyek tanulságul szolgálhatnak a jelennek. Ez lehet tulajdonképpen a visz- szatekintések igazi értelme. A haza sorsán aggódók között kiemelkedő szerepet játszott Széchenyi. Nem véletlen, ha eszméit, elképzeléseit felidéz­zük. Mert — miként a törté­nészek leszögezték — a hala­dás a továbblépés záloga a je­len állapotok közepette is. VAN BENNE RÄCIÖ. Elő­ször jelentkezett ebben az esz­tendőben a késő esti órákban Keszthelyi Péter összeállítása. ötletek, célok, eredmények — ez az alcím sejteti, hogy a műsor tulajdonképpen édes­testvére a televízió Felkínálom című adásának. A negyedórás műsor szerényen éppen csak arra vállalkozik, amit elvár­nak tőle: tájékoztat, ötleteket ad a műszaki szakemberek­nek és a nagyközönségnek egyaránt. Nem véletlen, hogy most éppen két Olyan talál­mányról számoltak be, amely aktuális: az épületek alapozá­sára és a rossz szigetelések ki­szűrésére adtak tanácsot. A iRadiófigyejlőj Váci bemutató Játéksereg Távol-Keletről házaspár hosszú éveken át folytatott gyűjtőmunkát, tá­mogatójuk volt a neves japán játékszakértő, Kiachi Hirata. A Kecskemétre került anyagból most január 16-tól a váci művelődési központ aulá­jában és emeleti galériájában rendeznek bemutatót. Az anyagot az érdeklődők — lesz­nek bizonyára sokan — feb­ruár 2-ig láthatják. Babák, mechanikus játék­szereik, pöttömöknek való gu­rulós játékok gyönyörködtetik a szemet ezen a bemutatón. Hagyomány hagyományhoz kötődik a modernség mellett a japán családban. A japán gyerkőcök játékai közt szépen megférnek a kultikus — vallá­si — ünnepekhez kapcsolódó játékok, amelyek alakok és építmények kicsinybe formált másai, szertartások aprócska eszközei, holmik, amelyek .megóvják a gyermekeket be­tegségektől, bajoktól. S ott sorakoznak mellettük a leg­korszerűbb távirányítható elektromos játékok, mai vilá­gunk képviseletében. Helyesek, praktikusak a já­tékszereik. A mechanikus, ter­mészetes anyagból készült ka- rakuri játékok, a hajók, ko­csik, mulatságos emberke- és állatfigurák láttán a nézőnek is kedve szottyanna játszani. Az ajándékozóknak szándé­ka az volt, hogy két ország művészetét, kultúráját ezzel is közelebb hozza egymáshoz. Most, hogy a kiállítási anyag Vácra került, a váci gyere­kekhez is kicsit közelebb ju­tott a japán játékkészítő mű­vészet és a játék varázsa. . ___ E. K. Ke cskemét városközpontjá­nak közvetlen közelében, a tízemeletes panelházak renge­tege mellett kis szigetet alkot a naiv művészek múzeuma, s nem messze tőle a gyerekek , birodalma, a Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum. Mint intézmény, egyedülálló szinte az országban, épületének tá­gas szobáiban kora délelőttől késő délutánig gyereksereget találni. Kecskeméten járt egy ízben a Kodály-szeminárium alkal­mával egy német származású művészettörténész és japán férje. Meglátogatták a játék­múzeumot és egy sereg hagyo­mányos és modern játékkal ajándékozták meg, olyanok­kal, amelyek a japán gyerme­kek hagyományos játékai. A ecclesia filiája volt, jóllehet a templom titulusát (patroei- niumát) nem ismerjük. Tehetős polgárok Lakói főként szőlőművelés­sel foglalkoztak. Budai pol­gárok itt is szívesen vásárol­tak maguknak szőlőt. Így pél­dául 1383-ban András fia Mik­lós Nagymálon, Bulcsú fia Jánossal szemben lévő na­gyobb lugasát 13 Ft-ért ad­ta el Mihály fia Mátyásnak. 1420-ban pedig Buda város tanácsa néhai Jakab mester budai polgár és esztergomi várnagy őrsi szőlejét, amely Érdi László és Bernát fia Gáspár szoléi között volt, Ka- py Miklós fia András mester özvegyének ítélte meg. A mai Budaörs területén húzódó sasadi dombok korai birtokosai közé tartozott — zálogügylet révén — 1350 tá­ján az a Miklós diák, aki a budai vár tövében élve szer­zett literátusi jövedelmét sa­sadi szőlővételbe fektette. A sasadi szőlőhegyek közül 1451- ben az Akasztó-heggyel szem­ben lévő Bugamai hegyet és az újonnan telepített Isten- kerte szőlőt említik, amely a kanonokok menzájáé volt. Ám nemcsak egyházi előke­lőségek, hanem tehetőssé vált budai polgárok: így Elmund István budai mészáros Í378- ban, vagy a feltehetően keres­kedelemmel foglalkozó ör­mény Márton budavári pol­gár 1394-ben a sasadi szőlő­hegyen — Sós Mátyás és Már­ton magyar aranyművesek birtokának közelségében —is rendelkezett szőlővel — az utóbbi 260 köböl borért ju­tott ahhoz. A mai Budaörs keleti ré­szén feküdt egykoron Keme- cse, az Aszóvölgy és a külö­nös hangzású Kalácsnévölgy között — a jeles történeti to- pográfus: Pataki Vidor János szerint, aki mindezeket a bu­dai káptalan 1325. évi jelen­tése alapján próbálta kiderí­teni. Lakói közül mindösz- sze egyet ismerünk: Nagy La­jos idejéből (1363) Márton diákot, amint Pardyw nevű birtokhoz jutott. Éppen ellentétes irányban, a várostól nyugatra feküdt — a Csíki hegyek és a Csíki ér földrajzi nevekben élő Chek, Chic, Cheyke, Cheyk, Cheek írásváltozatokban előforduló Csík falu. Helyét a Török­ugratótól nyugatra egy közép­kori épületmaradvány mutat­ta még a két világháború kö­zött. Birtokosai közül Weyd- ner Hannus comes, budai pol­gár 1346-ban Katalin leányá­nak és a vele élni szándéko­zó Tötös ajtónállómester fiá­nak: Miklósnak egy darab szőlőt engedett át. A sasadi birtokosok között emlegetett örmény Márton itt is hozzá­jutott Kezzew Péter budai polgár Salai Tamás és Scheki László szoléi között fekvő birtokához 1394-ben. Visegrádi viceprovizor I. Ferdinánd király 1527- ben a néhai Bíró Orbán és Mihály kőházát nemes Lite- ráti Miklós visegrádi vice- provizornak adományozta. Csík falu egyháza — mely­nek védőszentje még ismeret­len — 1326 óta az esztergomi püspökséghez, a budai főes- perességbe tartozott. Ez azért is fontos, mert Miklós pap 1206-ban történt említése a mai Budaörs történetének leg­korábbi dátuma. Dr. Rászlai Tibor művelődéstörténész t Buda környékén a közép­korban két Örs nevű helység­- gél is találkozunk. Az egyik j Óbudától északnyugatra he- i lyezkedett el és Kecskeőrsnek- is nevezték; a másik — a mai ’ Budaörs — pedig Budától dél- 1 nyugatra feküdt. A korabeli , változatos „helyesírás” Ewrs, Wrs, Urs, Ursy alakban örö- : kitette meg nevét. Örs királyi i birtokként hatalmas határral 1 rendelkezett, végpontjai Ke- szi, Kemecse, Kánya és Csík | voltak. Budaörs mai kiterje- ' dése voltaképpen az egykori ; középkori határok „belakását” öleli fel. A sasadi per A történelem emlékezcté- ; ben a híres sasadi per tartot­ta fenn Örs nevét is. Ugyanis : IV. Béla 1236-ban, majd 1243- 1 ban újólag a bélakúti cisz­tercita monostornak adomá­nyozta az őrsi Szent Márton és a sasadi Szent András egy­házak kegyuraságát (azaz ti­zedét), amelyhez 1265-ben IV. Kelemen pápa is hozzájárult. A korábban veszprémi püs­pök joghatósága alá tartozó egyházak így az esztergomi érsek hatáskörébe kerültek. Ám ezt István veszprémi püs­pök 1319-ben kelt oklevelé­ben nem hajlandó elismerni. Az esztergomi érsek védelmét kereső sasadi és őrsi plébá­nost kiközösíti. Az érsek vi­szont éppen, az ellenkezőjéről biztosítja őket. XXII. János 1321-ben Avignonból utasítja a pécsi püspököt, vizsgálja ki a veszprémi püspöknek tize­det megtagadó egyházak ál­láspontját ... A per számos halasztással, fellebbezéssel, „csalfa prókátori ügyeskedés­sel”, több felvonásban, más­fél évszázadon keresztül tartott. A per végét egyik település sem érte meg — elnéptelene­dett. 1469 körül az üres falut Budához csatolta Mátyás ki­rály az elpusztult Neveggyel együtt. Ez utóbbi település ne- 1 vét azért is meg kell említe­nünk, mert temploma (egy­háza) a sasadi Szent András gumi-gyártást és éppúgy pénz’ is akarnak belőle csinálni) Mit tehet ilyen esetben a szín­műíró? Túl sok variáció nincs. Vagy olyan művet ír amelyre különlegessége, izgal. más újdonsága, netán bot­ránnyal kecsegtető jelenete: miatt lesz vevő színházi vál­lalkozó és néző, vagy olyan darabot kreál, amelyben régi. jól bevált ötletek, megoldások és fordulatok jelennek meg új köntösben. Erre még jobban alvad vevő, mert itt a közön­ség reflexei és emlékei is se­gítenek a siker elérésében. Ne mondják most erre, hogy na persze, a nyugati színház és a nyugati dráma az minde­nestül rossz, olcsó, vacak, igénytelen, satöbbi. Nem min­denestül az. De Edward Albee, Harold Pinter vagy Samuel Beckett nem az átlag, ök a kivételek, ök a száz közül az egy. Akik viszont körülöttük vannak, azok többnyire Ray Cooney-k. Azaz: ügyes mes­teremberek, akik pontosan tudják, mi a jól eladható, mi­re vevő az épp uralkodó köz­ízlés, miből lehet pénzt csi­nálni (mert hogy a drámaíró­nak is szüksége van pénzre, neki is meg kell élni valami­ből). Nomármost. Ha megnézzük, melyek azok a könnyednek szánt, szórakoztató nyugati darabok, amelyek hozzánk el­jutnak, azt kell látnunk: ezek szinte kivétel nélkül ebből a kategóriából kerülnek ki. Azaz: egy teljesen más szer­kezetű színházi élet, egy tel­jesen más alapokon nyugvó színház-közönség viszony ter­mékei. Majdnem elkerülhetet­len, hogy ha ezeket a dara­bokat nálunk színre viszik, előbb-utóbb elő ne bukkanjon az az alapvető különbség, ami az ezeket létrehozó körülmé­nyek, s a mi színházi körül­ményeink, szokásaink, szín­ház-néző viszonylataink, a mi művelődéspolitikánk között fennállnak. Már csak a pusz­tán technikai oldalt tekintve is: nálunk (egyelőre legalább­is) nem futhatnak ezek a da­rabok en suite, azaz szériá­ban, mert nem olyan a mű­sorszerkezetünk. Arra viszont alkalmasnak mutatkoznak, hogy a jelenlegi szűkös pénz­ügyi Viszonyok között, amikor a színházaknak maguknak kell megkeresniük az üzemel­tetés megemelkedett költsé­geit, mert az állami dotáció megrekedt egy bizonyos szin­ten, jelentős közönségvonzá­sukkal egyensúlyban tartsák a főkönyv kiadás—bevétel ol­dalait. (Jó-e ez így, vagy sem, megint más kérdés.) A mi magát a Párat­lan párost illeti: aki sok-sok év« látta Maré Camo- letti Leszállás Párizsban című vígjátékát a Kis színpadon, az igen-igen ismerősnek talál­ja majd Cooney darabját. De hát a Camoletti-darab már régi-régi vicc. Kis változta­tással újra el lehet meséim, mert az újdonsült nézőknek újdonságként hat. Ám med­dig ismételgethetünk régi vic­ceket — ráadásul úgy, hogy erőnek erejével azt képzeljük róluk: vadonatújak, nagyon jók, s kifejezetten nekünk ta- lálálták ki őket? Takács István Jelenet a Páratlan páros című Játékból. (Cseke Péter, Bartal Zsuzsa, Löte Attila) "IMII, •M6dosíttva a P m IvM közismert mon- V slÉ dást: 'nincsenek Na régi színdarab- i ^ ötletek, csak »Uni öreg színikriti­kusok. Egy újszülött nézőnek minden vicc új. Más szóval: ha valaki elég hosszú időt töl. tett már el hivatásos néző­ként, előbb-utóbb visszakö­szönni látja a sok évvel ko­rábban megismert alaphelyze­teket, fordulatokat, figurákat, poénokat. Míg ellenben az, aki most kezd színházba jár­ni, mindent újként ismer meg, s fogad el. Azt is mondhatnánk erre: ez a dolgok természetes kör­forgása. Végtére is vannak a drámairodalomnak olyan mű. vei, amelyeket minden néző- nemzedéknek meg kell ismer­nie. A görög klasszikusoktól Csehovon át Madáchig és Illyés Gyuláig több tucat olyan drámát sorolhatnánk fel, amelyek ismerete nélkül nem mondhatja magát igazán művelt embernek az újabb és újabb nemzedékeli sora. Még­hozzá: színpadról kell(ene) megismerniük, mert hát egy dráma igazából csak ott nye­ri el a maga kiteljesedő for­máját, ott 'kapja meg a mű­vészi eszközöknek azt a gaz­dagságát, melyebből kibomlik az írói gondolat teljessége. No de hát ez olyan eszmé­nyi elképzelés, amit talán so­ha nem láthatunk megvalósul­ni. És most nem is erről aka­rok beszélni, mert ha azt em­legetem, hogy az újdonsült né­zőnek minden régi újként hat a színházban, akkor nem a Hamletre, Az ember tragé­diájára vagy a Három nővérre gondolok. Ezek ugyanis időtál­ló régi „viccek”. Igazából nem is alakulnak át, vagy csak annyit módosulnak a hang­súlyaik, amennyi ahhoz kell, hogy minden kor a maga gon­dolatait találja meg bennük. Ami engem az ismert mot­tóra emlékeztet, az más faj­súlyú darabok láttán bukkan fel. Nevezet«en: amikor azo­kat az úgynevezett szórakoz­tató darabokat nézem, ame­lyekből manapság oly sok ke­rül színpadjainkra. Induljunk ki a legfrissebb ilyen bemutatóból. A Madách Kamara vitte színre az angol r end ező -s zínés z -darab író Ray Cooney Páratlan páros című komédiáját. Ez a vígjáték a londoni színházi élet nagy si­kere már vagy harmadik éve. Több szereposztás fulladt már ki benne, túl van az ezredik előadáson, de a Criterion szín­ház, amelyben maga a szerző rendezte a darabot, egyelőre még nem látja szükségét a széria leállításának. Melles­leg: ez a színház London kel­lős közepén, a Piccadilly Cir- cuson áll, ami körülbelül olyan, mintha Budapesten a Blaha Lujza vagy a Novem­ber 7. téren lenne. Érvénye­sül tehát a régi West End-i (a londoni színházi negyedet szokták ezzel az összefoglaló névvel jelölni) aranyszabály: amíg egy előadás jövedelmező számban vonz nézőket, műso­ron kell tartani. Ez az angol magánszínházak esetében (de más nyugati országok magán­színházainál is) azért tűnik viszonylag egyszerűnek, mert ott a színházi élet szerkezete olyan, hogy az egyes színhá­zaik egy-egy darab bemutató­jára szerveznek meg egy tár­sulatot, szerződtetnek hozzá rendezőt, s amíg csak lehet, műsoron tartják ezt a bemu­tatót, és nem játszanak mást. Az a fajta repertoárszínház, ami nálunk a vidéki társula­toknál is kötelező, Angliában csak az állami színházaknál — a Nemzeti és a Royal Shakes­peare Company esetében — létezik. Mármost ha ilyen a struk­túra, altikor nyilvánvaló, hogy ebben a struktúrában csak a jól eladható művek számíthat­nak igazán sikerre (mármint elsősorban anyagi sikerre, mi. vei a vállalkozó, a pénzt adó illető vagy illetők természetes módon épp olyan üzleti vál­lalkozásnak tekintik a szín­házat, mint mondjuk az autó­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom