Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-12 / 291. szám
■ Abonyi krónikái Ahol Commodore kalkulál A számítógépé a jövő — Bdta tudtunkra hirdetései között az egyik napilapunk, és úgy tűnik, ezt egyre több vállalat, üzem, intézmény felismerte. Abonyban a Ságvári Endre Termelőszövetkezet az idén áttért 640 férőhelyes tehenészeti telepének számítógépes irányítására. Amikor a mezőgazdasági nagyüzemben Biró Béla főmérnökkel a gép előnyeiről, használhatóságáról beszélgetni kezdtünk, éppen a Commodore előtt ült és dolgozott. — Most az egyik legfontosabbat, az úgynevezett takarmányozási programot helyeztem a gépbe — magyarázta, és a képernyőn megjelent a téma tartalomjegyzéke. — Rövidesen adatokat fog kérdezni az elmés szerkezet, én pedig válaszolok, majd ennek alapján rövid idő alatt elvégzi a számítást. — S valóban a monitoron megjelentek a kérdések. — Először arra kíváncsi, hány fajta takarmánnyal dolgozunk. Erre a válaszom: hét. Siló, répaszelet, széna, kukorica, árpa, búza és szója. Továbbá az áru-növénytermesztés, az állattenyésztés egy hektárra vetített jövedelmezősége iránt, majd a feltételek felől érdeklődik. Ezek ismeretében összeállítja a takarmányreceptet. Végül kiszámítja, hány tonna takarmányt igényel majd egy jószág az év során és mekkora területre lesz szükség ennek előállításához. Természetesen a számítógép gyakorlati haszna ennél lényegesen nagyobb. Nemcsak a takarmányozással kapcsolatban ad megbízható adatokat, hanem naprakész információkat közöl. Például megmondja, hogy melyik tehén melyik istállóban található és mennyi a tejhozama, vagy melyik istállóban mennyi a fejési átlag. Egyebek között előre jelzi, hogy a vemhesítés, a száraz takarmányozás, az ellés mikor esedékes, mikor, melyik szarvasmarhánál kell elvégezni az orvosi vizsgálatot. A pontos, gyors és megbízható információkon kívül nagy előnye a számítógép alkalmazásának, hogy tetemes adminisztrációs munkától sikerült megszabadulni. Ez a tevékenység korábban naponta egy embert igényelt, most 10—15 perc alatt elvégezhető. Ugyancsak előnyei közé tartozik, hogy a gép naponta kéri az adatváltozásokat, ami komoly technológiai fegyelmet igényel a telep dolgozóitól. Célszerűségét tekintve nem lényegtelen az sem, hogy az állattenyésztés irányítása mellett a tsz-en belüli gazdálkodás más területein is hasznosítható. Már a gép segítségével számoltatjuk el a benzinnel működő gépkocsik vezetőit, állapítjuk meg az érvényben lévő amortizációs kulcsok figyelembevételével a szövetkezet erő- és munkagépei értékét. Alkalmazását kiterjesztik még az energiagazdálkodásra, a raktárkészletek nyilvántartására, a könyveléssel összefüggő feladatok megvalósítására. és úgy tervezik, hogy a jövő évi zárszámadást már a Commodore közreműködésével készítik el. Gyuráki Ferenc Nem lehet stopperrel mérni Nagyközségi melódiák Az 1985—86-os filharmóniai hangversenyre a minap került sor a zeneiskolában. Szereplője az abonyiak kedvence, Varsányi László zongoraművész volt, aki a romantikus szerzők, különösen Liszt és Chopin műveinek egyik legjobb tolmácsolója Magyarországon. Ezen a koncerten is az említett két szerző művei közül mutatott be néhányat a tőle megszokott igényességgel, remek muzikalitással ismételten nagy közönségsikert aratva. Varsányi László a nagyközség zenebarátai körében igen népszerű. A zeneiskola hangversenyterme más koncerteken sem kong az ürességtől, de amikor ő jön, mindig telt ház van. A siker oka a kiváló előadás és a jó művek. Egy vidéki zenei intézményben, mint az abonyi is — bár már a második generáció nevelkedik — sok függ a bemutatásra kerülő művek összeváloga- tásától. A hallgatóságnak csak egy része tanult zenét, de értők és fogékonyak. Varsányi László olyan előadó, aki nem tesz különbséget egy abonyi és egy fővárosi koncert vagy rádióbeli szereplés között. Ezért is tisztelik. Az egykori ceglédi zenetanár feilépését vonzóvá teszi, hogy felesége, Varsányi Lászlóné műsorközlőként rendszerint elkíséri és a közönség igényéhez mérve konferálja a felcsendülő szerzeményeket. Olyan ügyesen, hangulatosan kapcsolja össze a műsort, mintha egy házi hangverseny lenne. Könnyedén tud kontaktust teremteni a közönséggel. Ilyen volt ez a mostani koncert. ★ Ismét örülhetnek és sikert könyvelhetnek el az abonyi Bihari János Zeneiskolában. A babérok a közelmúltban Leninvárosban megrendezett harmadik országos fafúvós- (fuvola, oboa, klarinét, fagott) versenyen teremtek. A részt vevő két fuvolás növendékük korcsoportjukba:) — sportnyelven szólva — dobogós helyezést ért el. Skultéti Anna első, Szabó Rozália pedig második lett. Az előbbi kislány elnyerte Leninváros tanácsának különdíját. Ebben az elismerésben részesült Varga Györgyné, a gyerekek felkészítő tanára és a zongorakísérő, Polyákné Győré Éva Varga Györgyné a művészeti szakszervezet különdíját is megkapta. Plakettel jutalmaz, ták a legeredményesebben szereplő iskolákat. Ezt az elismerést összesen négy oktatási intézmény érdemelte ki. A négy plakettből egy Abonyba került. Varga Györgyné hazatérésük után elmondta, hogy a megyei selejtezőn 63 versenyző jelent meg, és közülük a két abonyival együtt négyen jutottak be az országos döntőbe. Számára ez a komoly felkészültséget igénylő verseny azért marad emlékezetes, mert az itteni teljesítményt stopperrel nem lehet mérni. Leninvárosban ahány zsűritag volt, annyiféleképpen érezte, értette a zenét. Öröm számára, hogy az elképzelése találkozott a zsűriével. ★ Az oktatási intézmény életében ismét jelentős nap lesz december 14. Ekkor kerül sor a fúvószenekar és mazsorett- csoport minősítő hangversenyére a Somogyi iskola tornacsarnokában. A minősítő- bizottság elnöke Balázs Árpád érdemes művész, Erkel-díjas zeneszerző. Gy. F. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 291. SZÁM 19S3. DECEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Munkaerőkép Ki fér he a nyitott kapun? 'Cegléd ipari üzemei már' esztendők óta 1,5—2 százalékos létszámcsökkenéssel végzik dolgukat. A létszám apadásának talán legfőbb oka, hogy a közelmúlt gazdasági szabályozói a meglévő dolgozók munkájának mind hatékonyabbá válását sürgetik, ugyanakkor növelik a bérek után kirótt befizetési terheket. 'Ez pedig arra sarkallja a termelőket, hogy egyre kisebb gárdával oldják meg az egyébként egyre magasabb követelményekkel kibélelt feladatokat. A létszámcsökkenés ez idő szerint műszaki fejlesztéssel, kooperációval és vállalati gazdasági munkaközösségek működtetésével ellensúlyozható. Eljárnak, bejárnak Bár a város iparában foglalkoztatottak 42 százaléka szakképzett, elsősorban az élőmunkát fokozottan igénylő termékszerkezet ennél jobb arányt kíván. Különösen a gép-, az élelmiszer- és az építőiparban jegyeznek a kellőnél kevesebb szakmunkást. A termelőegységek e hiány pótlása végett mindenekelőtt a szakmunkásképzés feltételeinek javítására fordítottak nagy figyelmet. Jelenleg 1761 diák folytat tanulmányokat a városban a szakmunkás-bizonyítvány megszerzéséért. Gondot jelent, hogy az iskolát hátuk mögött hagyóknak alig 40 százaléka helyezkedik el ott, ahol gyakorlóidejét töltötte. A mostanában alkalmazott anyagi. ösztönzők sem látszanak elegendőnek ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon. A környékbeli falvakban mintegy 2 ezren kerekednek fel nap mint nap, hogy Cegléd valamelyik ipari üzemébe jussanak el dolgozni. Nagyjából hasonló azok száma, akik a városból járnak el más településekbe. Az eljáró dolgozók több éves munkaviszonnyal rendelkeznek, és keresetük is magasabb, mint a városban azonos szolgálati idővel és szakmai felkészültséggel bíróké. A Ceglédre járók viszont azért vállalják a fárasztó ingázást, mert lakóhelyükön nincs megfelelő munkahely. Mindez arra enged következtetni, hogy új munkaalkalmakat nem csupán a városban, hanem a községekben is föltétlenül szükséges létesíteni ahhoz, hogy a VII. ötéves terv végén — a demográfiai csúcs időszakában — jelentkező többletmunkaerő foglalkoztatását meg tudják oldani. A városi tanácsnál a hatósági osztály szervezetében működik a munkaügyi szak- igazgatási szerv. A munkaerőközvetítői teendőket Cegléden és környékén — a két nagyközség kivételével — a munkaügyi főelőadó látja el. Egy jogszabály adja tudtul, hogy valamennyi munkáltató rendszeresen köteles jelentést tenni a tanácsnak munkaerőigényeiről, illetve arról, hogy az igény megszűnt. Ez a közvetítés alapja. Az érvényben lévő rendelkezések szabad munkaerőmozgást tesznek lehetővé. A kenyéradó cégeknek azért, hogy hatékony munkaerő-gazdálkodást tudjanak folytatni. A munkavállalóknak pedig, hogy választhassanak. így aztán természetes, hogy a képzettebb, magasabb teljesítményre képes álláskeresők a lehető legjobb bért kínáló gazdálkodó egységbe igyekszenek. S bár a munkaerő-szükséglet bejelentése — mint fentebb írtuk — nem szívesség dolga, ám az üzemek, vállalatok egy része nagy óvatosságában mégsem jelzi igényeit, attól tartva, hogy majd sok „nem kívánatos” jelentkezőt kell eltanácsolnia. Ügy látszik, gyakorlatilag elérhetetlen az. hogy a munkáltatók valódi igényeiket juttassák el a tanácshoz. S ez bizony erősen rontja a munkaerő-közvetítés hitelét. A tanácsi feladatok sorába tartozik a véglegesen felszabaduló munkaerő elhelyezése is. Ha szakképzettekről van szó, nincs különösebb akadály. Kivéve a kereskedelmi dolgozókat. Oka lehet, hogy az újfajta sazdasási szervezetek. szerződéses üzletek, korántsem érdekeltek abban, hogy -'minél n a gyo b b "1 ét számmal s minél képzettebb alkalmazottakkal működjenek. Egyre nehezebb Nem csoda, hogy a Cegléden végző vendéglátóipari szakmunkások egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mikor állás után kell nézniük. De nem halmozzák el ajánlatokkal a fodrászokat, a festőket, az asztalosokat, még az autószerelőket sem. Az egészségügyi szakiskolából kikerülők a családalapítást követően érzékelik igazán a kedvezőtlen munkabeosztás hátrányait, k tömegesen próbálnak más területeken elhelyezkedni. Míg a vállalatok szípte kizárólag valamilyen szakmai képzettséggel rendelkező dolgozót keresnek, addig a tanácsnál jelentkező munkaerő-feNevezetes nap volt december hatodika a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola elsőéves tanulói számára, mert ekkor avatták gólyává őket a felsőbb évfolyamok diákjai. A ceglédi Kossuth Étteremben Pintér Ágnes KISZ-titkái mondott köszöntőt, majd tréfásan bemutatták, milyen is egy gólya. Tóth Ferenc tanár az iskola történetét mondta el, majd minden osztályból egy-egy gyerek a mikrofonhoz lépett, és bemutatta, milyen az osztálya. A végzős növendékek műlesleg csak betanított és segédmunkára lenne alkalmas, vagy éppen nem tudja vállalni a több műszakos beosztást. És a feleslag? A VII. ötéves terv elkészítésekor egyetlen ipari cég sem állt elő számottevő létszámnövelési elképzeléssel. Ugyanakkor máris kimutatható egy bizonyos nagyságrendű és speciális összetételű munkaerői elesleg, ami a következő években rohamosan nőni fog, s ezzel együtt minősége is megváltozik. Éppen ezért a városi vezető szerveknek keresniük kell a lehetőséget új munkahelyek teremtésére, akár ipartelepítéssel, akár a meglévő egységek rekonstrukciójával, bővítésével — hangsúlyozta a minap a városi tanács vb elé került beszámoló. Varga Sándor ABC épül, bővül Felújítják a Nem a Dél-Pest Megyei Afész az egyetlen gazdálkodó egység, amely a VII. ötéves tervi fejlesztési elképzelések megvalósításában kevés konkrét lehetőséggel bír, ám ami mégis adódik, azt igyekeznek megragadni. Albertirsán már egy éve folyamatban van egy ABC-áru- ház építése a tanács saját kivitelezésében. Az épület már áll, a belső szakipari és egyéb munkálatok vannak még hátra. A szövetkezet a gépekkel, berendezésekkel felszerelkezett. ám úgymond, a kivitelező hiánya akadályozza a befejezést. E nehézségek ellenére is úgy néz ki, hogy 1986. áprilisában átadható lesz az albertirsai áruház. Az abonyiak és az Áfész nagy gondja, hogy a jelenlegi ABC-t kellene-e bővíteni, vagy_ újat építeni? Egyelőre a felújítás látszik megoldhatónak. úgy, hogy a 226-os ABC- áruházat maximum egy hónapra átköltöztetnék egy közeli épületbe, amíg a felújítás sort adtak, végül közösen r'ne- keltek az énekkarral, amely Kurdics Mária tanárnő vezényletével lépett fel. Ezt követte a gólyák esküje, amelyet természetesen fél lábon állva kellett elmondani, közben a delikvensek a két zöld fülüket fogták. Betonppant a Mikulás is. és osztályonként kiosztotta a Télapó-csomagokat. Együtt vacsoráztak a jelenlevők, s a tombolán még tortát is nyerhettek. Diszkóval zárult az emlékeztes program. Pálfi Ágnes I. osztályos tanuló Üsse kő Van egy UNI HOBLER- em. Nem forradalmasította a háztartásomat, mint gondoltam, de azért jó, hogy van. Ez az UNI HOBLER talányos elnevezése ellenére csupán egy ingatag műanyag doboz, s elválaszthatatlanul hozzátartozik egy vékony lapocska. amibe fémkéseket meg vágókat építettek be a leleményes föltalálok. Fogom a krumplit, uborkát, répát, zöldséget, megjáratom az éleken, s ímhol, a dobozba hullik az aprított, csíkozott holmi. Aztán adtak az UNI HOBLER-hez egy gyártmányismertető cédulát, rajta egyebek mellett ezzel a szöveggel: anyagösszetétel: rozsdamentes kés ütésálló élelmiszereknek ellenálló polistyrol. Semmi más magyarázat. Nagy baj, mert most lázas töprengések közepette kell kiötlenem, mifélék is tartozhatnak az ütésálló élelmiszerek csoportjába. A tök semmiképp, mert hát az legfeljebb sütésálló. Esetleg a gesztenye vagy a kukorica. De ki a fene akarna gesztenyét meg kukoricát gyalulni UNI HOBLER-en? A szomszéd szerint két megoldás lehetséges. Az egyik a kókuszdió, a másik pedig a konzerv marhapörkölt. Na jó, legfeljebb nem aprítok kókuszdiót, se marhapörköltkonzervet az UNI HOBLER-rel. Üsse kő. v. s. kis boltokat tart. Ezenkívül Abonyban egy ruhaüzlet kialakításán is fáradozik az Áfész párhuzamosan a lakásépítéssel. A Dél-Pest Megyei Áfész fejlesztési lehetőségei meglehetősen szűkek, jobbára a SZÖVOSZ támogatásával valósíthatók meg. A következő tervidőszakban éppen ezért a szövetkezet a kis településeken, a községeik külső területein kisebb boltjai felújításával foglalkozik elsősorban. Ezek új berendezést kapnak, hűtőpultokat szerelnek fel, ahol még nin.es, s helyenként bővítik az alspterületet. Lesz tehát e téren is dolga az Áfésznak. hiszen nagyon sok olyan boltja van, amelyek kis lélekszámú településeken üzemelnek, vagy ritkán lakott külterületeket, községrészeket látnak el. A, L. A. Indiai diák December 12-én csütörtökön délután fél 4-tkor a ceglédi helyőrségi művelődési központban Nánási Iván India címmel tart diavetítéssel egybekötött előadást. DCMASZ Nagykőrösi Üzemigazgatóság értesíti a lakosságot, hogy: i. Cegléd, Szélmalomzúg új kiosztású lakótelep villamosener- gia-ellátására, a Nyár utcában 20 kV-os légvezetéket és tr.-állomást létesít. 2. Cegléd, Szélmalomzúg új kiosztású lakótelep villamos- energia-ellátására a gázcseretelep és a csatorna közötti területen kisfeszültségű, légvezetékes hálózatbővítést létesít. Ezen új létesítményt az Áramszolgáltató Vállalat a kivitelezés ütemének megfelelően 1085. december 12-tfíl feszültség alá helyezi. Ettől az időnonltól a létesítmény megközelítése és érintése élet veszély es és tilos. ISSN 0103—2500 (Ceglédi Hírlap) Gólyaeskü fél lábon Ajándékvásár a ceglédi készruhaboltban december 9-étől 15-éig. A teljes választékból 20 %-os árengedményt adunk. Várjuk kedves vásárlóinkal!