Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
4 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. DECEMBER 24., KEDD A visszalépés nem bukás TÍZ ÉVVEL EZELŐTT történt, hogy először vettem részt a Ganz Árammérőgyár szakszervezeti értekezletén. s ott felfigyeltem egy nagyon szépen, diplomatikusan fogalmazó emberre. „Azt hiszem, rosszul értettem, amit az elvtársnő mondott, de szeretném jól érteni, ezért kérem, ismételje meg..— hallottam a felszólalást, s elismeréssel adóztam lovagiasságának, hiszen ezzel az önkritikus formulával akarta azt a bizonyos elvtársnőt ráébreszteni, hogy bár egy felsőbb irányító szervet képvisel, a vállalati testületet megillető jogkört azonban nem szabad csorbítania. Később aztán megtudtam, hogy e választékosán fogalmazó és bölcsen érvelő ember Urbán József és üzemvezető a beosztása. Ma már azt is tudom róla, hogy harmincnégy éve került ide a gyárba, ahogy ő mondja: „csóró műszerészként”, s itt lett belőle művezető, osztályvezető, üzemvezető és a ranglistának a számára legmagasabb fokán: gyáregységvezető. Innen lépett vissza ez év elején a művezetői fokra. A mi közfelfogásunk szerint az ilyen visszalépés bukást jelent. Azonnal megindul a találgatás: mit követett el. kinek állott az útjában? Urbán József esetében a rosszindulatú mendemondák elmaradtak. Védőpáncélnak bizonyult az a csaknem három és fél évtized. amely alatt — bármiilyen gazdasági beosztásban dolgozott is — társadalmi munkájával mindig a közösséget szolgálta. Tekintélyét szilárdította az is. hogy a Kiváló újító kitüntetés arany fokozatát is elnyerte már. tehát szakemberként is a legjobbak közül való. így hát még azok sem kuncogtak gúnyosan a háta mögött, akik talán nem tudták, hogy érrendszeri betegsége miatt önszántából lépett lejjebb arról a magaslatról, ahol a munkakör egyet jelentett a viharos gyorsasággal fejlődő elektronika és mikroelektronika legújabb eredményeinek állandó nyomon követésével, a műhelyek egész sorának az összehangolásával, a külső és belső okok miatt keletkező feszültségek okozta gyötrődéssel. Talán le is százalékoltathatta volna magát, hiszen — mint mondja — anyagi gondjai nem lennének. Gyermekei már szárnyra keltek, fontos beosztásokban dolgoznak, támogatásra nem szorulnak. Ügy érzi azonban, hogyha megfogyatkozott erővel is, de szolgálnia illik nyugdíjkorhatárig azt a közösséget, amelynek oly ízép- életutai köszönhet. Gyógyíttatja magát, s közben a művezetői munkakört kifogástalanul ellátja. S hogy valóban továbbra is értékes tagja a vállalati kollektívának, arról néhány sokat mondó mozzanat tanúskodott az elmúlt hetekben: Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott, majd pedig megválasztották a szakszervezet bér- és munkajogi albizottsága tagjának. TANULSÁGAIVAL önmagán túlmutat Urbán József esete. Gyakran találkozhatunk a munkában megfáradt. az új követelményekhez egyre nehezebben alkalmazkodó vezetőkkel, akik egy alacsonyabb szintű, kevésbé bonyolult 'munkakörben még harmonikusan dolgozhatnának. Mégsem mernek még önmagukban sem foglalkozni ezzel a gondolattal, mert félnek, hogy visz- szalépésüket környezetük bukásnak minősítené. Urbán József esete számomra azt példázza, hogy aki a közösség szolgálatával kivívta embertársai szeretetét, annak élete nehéz sorsfordulóján sem kell tartania a kárörvendő mutogatástól. CSERI SÁNDOR Gombor István Berzsenyi Sándor Dr. Szabadfalvi András 9 ■ nnep. Meghitt hangúU lat. Fenyőillat, táncoló gyertyalangocs- Kák, csillogó díszek, csillogó szemek. Az ajándékozás öröme, a család békessége ... Pezsgőspalack pukkan, a lampionok szolid fényében, nyakukban szerpentinnel, zakójukon konfettivel megillctő- dölten keresik párjuk pillantását az emberek, s kívánnak egymásnak nemcsak új évet, boldogabbat is . . . Ez lenne az * ünnep? Ilyen idilli? Emlékszem— míg élek, emlékezni fogok — az asszonyra, aki három árvát hagyott maga után, a hetedik emeletről vetette magát a betonra. December 26-án történt, a karácsonyi ügyeletben megfáradt mentősök már hiába jöttek. Az összeverődött tömeg értetlenkedett, sajnálkozott. Es felrémlik a kép gyermekkoromból : az újesztendei friss hóban feketés kupac. A szomszéd felesége az. Magába- roskadt, zihál a hajsza után, kendője alól felcsap a pára. Kezében balta, részeges urát kergette körül az udvaron az imént, káromolva a világot. A férfi a kerítésnek dől, tekintetében a bocsánatkérés, a megalázottság és a gyűlölet leírhatatlan elegye. Ez is az ünnephez tartozik? S ily elmaradhatatlanul? Letartóztatásban várja a Télapót Az ünnepeknek fonákja is van Hallgassuk csak azokat, akik másként tekintenek a jeles napokra. Akiknek a karácsony, a szilveszter több munkát jelent. A lángoló karácsonyfa Gombor István megyei tűzoltóparancsnok-helyettes : — Emlékszik talán, néhány éve milyen sok karácsonyfatűz volt. Nekem úgy tűnik: tanulékonyak az emberek. Azt legalábbis már tudják: ha meggyullad a fa, egyszerűen ki kell dobni az ablakon. Tavaly nem is jelentettek ilyen esetet. Az utolsó két éve történt Gödöllőn az új esztendő első napján, amikor már száraz a fenyő. Lángra lobbant tőle a függöny, a berendezés, a tapéta. A háziak oltottak néhány vödör vízzel, s szerencsésen. De rágondolni se merek, mi lett volna, ha a gyerekek ott magukra maradnak a tűzzel... — Nem csupán a gyertya lángja, a csillagszóró szikrája veszélyes, az alkohol is. Ilyenkor nem szégyen inni, és mámorosán könnyebben alhat el az ember parázsló cigarettával a kezében. Talán abban is közrejátszik a szesz, hogy — a tapasztalatom szerint — több család levegője romlik-1rXneSi^ mint;korábbam. Az ünnep aijcalom a házastársi és szomszédperpatvarokra. Ez év januárjának elején Tápiószecsőn is két szomszéd veszett össze. Az egyik haragos előbb fejszével próbálta szétverni a kerítést, majd az önbíráskodás hatásosabb módját választotta; fölgyújtotta a túli oldalon lévő ólat. — Disznótoros időket élünk. Nemritkán lobban fel a láng egy-egy tákolt húsfüstölőben, hogy szénné égjen a kolbász, a hurka, a sódar, a szalonna. Ajándékot - rablással? Berzsényi Sándor, a Nagy- kátai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője így kezdi: — Az igazság az, hogy alig várjuk az ünnepek végét, a csendesebb hétköznapokat. Szeretnénk átvészelni addig az időt. — Hogy miért? Mert ilyenkor szaporodnak a bűncselekmények. Már megkezdődött a karácsonyi készülődés. Valaki úgy próbált a bevásárláshoz pénzt szerezni: leütött egy embert éjjel a farmost vasútállomáson és elvette hatezer forintját. A károsult már visszakapta a bankókat, ő költheti el karácsonyra, a tettes pedig előzetes letartóztatásban a börtönben morfondírozhat, mit tartogat neki a Télapó. — Vannak ennek az időszaknak tipikus bűnei. Csak szabálysértés, ám gyakori — a fenyőlopás. Pedig a választék elég bőséges, s kár elcsúfítani az erdőt, megcsonkítani a fát azzal, hogy levágják a csúcsát. Van azután, aki úgy akar örömet szerezni Két életmód mezsgyéjén Még emlegetik Simon-pusztát Kora este van, alig múlt 5 óra, s ez a földszintes kertváros, Érd már magára húzta sötétkék éjszakai takaróját. A házak sárgafényű ablakai jelzőlámpaként mutatják, mögöttük még zajlik az élet, a családok korántsem végeztek napi teendőjükkel. A csöngetésre nyomban fény gyűlt a keresett ház bejárata fölött is. Szép mosolyú középkorú asszony nyitott kaput. Még a lépcsőig sem értünk, Daciával abrakot — Most harminc sertésünk van, volt több is. Elbírok magam velük, délben úgy is rám maradnah. — Nézze, milyen a kezem — emelte az asztal fölé megviselt, cserzett bőrű kezét Gajdóné, Anna asszony. Zokszó nélkül, egyszerű természetességgel. Mint amennyire természetes szükséglet a munka is a Gajdó házaspárnak. Ezt szokták kora gyerekkoruktól. Az időhöz nem Lötöttet, a hajnaltól késő estig tartót. Anna asszony három műszakba járó fonónő volt lánykorától — néhány éves megszakítással a gyerek születése után — 1981- ig, amikor ötéves korkedvezménnyel nyugdíjaztatta magát. De csak a szívesen végzett munkával múlhatnak el az évtizedek ennyire kortalanul. Gajdó József úgy mondta, a földdel csak szívvel lehet jól bánni. Csak bele- vagy vele- éléssel lehet győzni a munkacsúcsokat. Mindenesetre senki sem mondaná, hogy az ötvenes éveik derekán járnak. Sőt, Gajdó Józsefnek már csak 20 hónapja van nyugdíjig. Az ám, akkor mit fog csinálni? — Elmegyek egy kicsit dolgozni — vágta rá nevetve. — Mint apám, a tsz nyugdíjasa, aki már a nyolcvanötödiket tapossa, s még minden reggel korán felkel, mert az ipari főágazatban foglalkoztatják. Mondtam pedig: édesapám, magától már senki se kéri számon, dolgozik-e, minek töri magát? Azt válaszolta: nem addig van az, az embernek kell a dolog. S hogy mivégre hajtják még mindig a munkát? A szomszédos egyemeletes épület már a maga kis családjában élő lányuké. Ez a két szoba hallos, komfortos, minden kényelemmel és ízléssel berendezett ház pedig negyedszázada áll. Akkor költöztek be Érdre Simon- pusztáról, mert kislányuk iskolába került. Pontosabban akkor ők még nem, csak az öreg szülők, az unokával. Kinn a majorban még sok állat maradt a ház körül. Később jöttek ők is, s akkor már csak a munkahelyről szerzett jövedelmük maradt. Azzal kellett számolniuk. Most is számoltak: a kocsit, a Daciát akarják kicserélni. Sokan furcsállották, amikor megvették. Nem nagyzolásra, passzióra kellett. Azzal hordják az állatoknak az abrakot. Kirándulni még nem jutottak el vele. A tsz-szel igen, régen. Az emberi kapcsolatok fellazulását ők is érzik. És hiányzik nekik. Talán ezért emlegetik nosztalgiával Simona sötétbe borult udvar fekete alagútjából előbukkant a gazda, kezében gázpalackkal. S míg lekerült rólam a kabát, a konyhában kicserélte, tré- fálkodó kommentárt fűzve hozzá, meg ajánikozá- somhoz, hogy segítek megetetni az állatokat. Mondták, Gajdó József, a Bentavölgye Tsz traktoros brigádvezetője még nem teszi le a munkát, amikor a gépet leállítja. Szerződéses állattartó. pusztát, ahonnan mindketten származnak. — Erős összetartozással éltünk ott negyven-valahány családdal. Ha volt1 is viszály olykor, igazán haragudni sem tudtak egymásra az emberek, mert a közös kútnál meg a kemencénél naponta összetalálkoztak, hamar megbékéltek. Mint valami nagy família, úgy éltünk, sógor, koma volt mindenki — mesélte Gajdó József, aki szintén ott találta meg 1952-ben egy életre a társát Annuskában, akivel gyerekkorukban együtt játszottak. — A hatodik osztály után engem is elszerződtek fél kommencióval az urasághoz. Az egészre tizenkilenc mázsa búza, meg naponta egy liter tej járt. Én a felét kaptam, á cselédgyerekeknek az volt a járandóságuk — nagyon múltba- néző tekintettel emlékezett erre Gajdó József. A maga kínján Aztán jött a háború* s mint a legidősebb fiú, átvette édesapja szerepét a négygyermekes családban. 1945' tavaszán alkalmi közösségre lépett a Si- mon-pusztai családokkal, eszközök híján együtt művelték meg juttatott földjüket. Az uradalom gőzekéjével szántottak, vetettek, s a betakarítás idején ő is ott húzott a harminckét kasza között, épphogy felserdült legényként. A katonai szolgálat után a Gammába szegődött el ipari munkásnak. (Ö mondta így, még most is: elszegődtem.) De ez nem tartott sokáig. Körülményes volt naponta a fővárosba utazgatni. Hamarjában ezzel magyarázta: aztán csak kiderült, a föld tavaszi illata csábította haza. A Simon-pusztán megalapított állattenyésztő állami gazdaságban lett fogatos. — Szántottam, vetettem. Kevés volt a gép, kellett az emberi kéz — ahogy kimondta, talán észre sem vette, fogásra görbültek ujjai az asztalon. — Aztán csak arra ébredtem, kifogytak a lovaik, mind több lett a masina, s egyik napról a másikra — kétnapos oktatás után, vagy minek nevezzem, mert aztán a magam kínján, meg persze később egy hathónapos tanfolyamon megismerkedtem közelebbről a géppel — traktorra ültettek. Tíz évet húztam le a gazdaságban. Az első traktorokon az embert nem védte fűthető fülke. Sokszor megázott, ráfagyott a ruha. De szerette a munkáját, mindenekelőtt a földet, amiért megbecsülték és őt is szerették. El sem jött volna, nehezen is engedték, ha nem csalják annyira a tsz-be, ahol már az egész családja, rokonsága dolgozott. Kellett a szakember a mind nagyüzemibb módon gazdálkodó szövetkezetben is. Nem bánta meg, pedig a jövedelme kezdetben jóval kevesebb volt az előzőnél. Azóta érzi. megbecsülik, anyagilag, erkölcsileg egyaránt. Beválasztották a tsz vezetőségébe, felvették a párttagok sorába, több kitüntetés érte. A traktorosok szocialista brigádjának, annak a 12 tagú kollektívának a vezetője, amely már háromszor elnyerte a szövetkezet kiváló brigádja címet. Minden talajmunka és a növényvédelem az ő feladatuk a 2000 hektáros közös gazdaságban. Így Gajdó József most is gyakran előveszi a szakkönyveket. Kiváltképp, ha új gép érkezik. Rendszeresen jár továbbképzésre. — Érzi azt az ember, hogy ráfér már az okulás. Érdekel az új technika. Meg kell ismernem, értenem kell hozzá, mert a maiak bonyolult, drága gépek. Ezek kormányához aligha pattanhatnék két nap után, mint hajdan az Utaséhoz — nevetett, de éreztette, nagyon komolyan gondolja, amit mondott. Árulkodó mozdulatok — Ez érdekes kérdés — húzta közelebb a széliét Gajdó József, amikor odáig jutottunk, paraszt-e vagy munkás most már ő meg a társai, s egyáltalán a tsz-tag. — Már nem nagyapánktól, apánktól ellesett módon, meg az időjárás megfigyelésére hagyatkozva dolgozunk. Egyre korszerűbb a felszerelésünk, de még a növényfajták is, amit termesztünk. Igen, ez érdekes kérdés, így még nem gondoltam erre — mondta eltűnődve. öreg estébe hajlott az idő, észre sem vettük. Marasztaltak, beszélgessünk, nem korán fekvők. Megvallom, szívesen elüldögéltem volna e barátságos falak között a két emberrel, akiknek minden mozdulatából, megnyilvánulásából az az egyszerű méltóság sugárzott, amely azoknak az embereknek a sajátja, akiket a munkájukkal szerzett tisztelet övez. A mielőbbi viszontlátást latolgatva búcsúztunk el egymástól. KÁDÁR EDIT szeretteinek, hogy az ajándékot — édességet, italt, Hi-Fi- tornyot, tévét — betöréssel a fal vagy a tető megbontásával, a kirakatüveg összetörésével vagy bolti lopás révén „szerzi be”. Most, december első vasárnapjára virradóra Szentmártorikátán a vas-műszaki bolt ablakát zúzták be és elvittek 20 ezer forint £rü magnót, tévét, rádiót. A szemtanúd láttak mindent, majd szépen — nyugovóra tértek. Nem tudom, mit szőiltak volna, ha tőlük viszik el ezeket az értékeket!... — Nemcsak a tyúklopás, a füstölőben lévő hús elemelése miatt kell nyomoznunk, intézkednünk. Ilyenkor, ünnep idején bővebben folyik az ital, gyakoribb a garázdaság, s bizony jön olykor egy-egy síró asszony, megverve, jajveszé- kelve, hogy siessünk, segítsünk. Én nem szeretem az ilyen családi békebírbi szerepet. A botránynak rendszerint kijózanodás és nagy össze- borulás a vége, ehhez pedig nem kell rendőr, csak idő. Hurka, kolbász epéseknek Dr. Szabadfalvi András, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház igazgató főorvosa azt mondja: ilyenkor erős ügyelet kell, a legtapasztaltabb belgyógyászokkal, hiszen akut esetek sorára számíthatnak. Népegészségügyi szempontból pedig az ünnep — egy kész csapás. Túlterhelik az emberek a szervezetüket. Dr. Kovács Éva diétás főorvos szerint minden ünnepnek megvan a maga speciális betegségköre. A karácsony a cukorbetegeket fenyegeti, sokuknak felborul az inzulinháztartása., Atkád, akii a baleseti sebészetre kerül, mert a kómát megelőző tudatzavara idején elesett és megsérült. A szilveszter, újév utáni időben a sok zsíros, nehéz étel miatt az epebetegek és az alkohol mértéktelen nyakalása miatt az akut életveszélybe kerülő hasnyálmirigy-gyulladásosok vannak többen, mint máskor. S általában: sok gondot okoz, hogy az ünnep alatt a családdal való együttlét vagy a magány kiélezi a vegetatív és lelki szempontból labilis emberek konfliktusait. Keresztury Ferencné, a kórház vezető dietetikusa így beszél: — Az ünnep előtti tele szatyrok tartalma, a sok étel, ital a gyomrunkba vándorol. Sajnos nemcsak az otthonokban, a kórházban is. Hozzák a látogatók a disznótorost az epésnek, a süteményt a cukrosnak, s — bár tilos! — becsempészik az italt is. Pedig, aki az ünnep idején sem mehet haza és nincs null- diétára fogva, az karácsonykor nálunk mákos kalácsot, sült pulykát kap, szilveszterkor virslit. Csak épp annyit, hogy ne ártson. ★ Nem kívánok ünneprontó lenni. Hiszen az. ünnep nélkül sivár, egyhangú lenne az életünk. Kell a pillanat varázsa, a hagyomány biztonsága, a meghittség öröme. Kell a színe. De nem kellene a fonákja. VASVÁRI G. PÁL
