Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-23 / 300. szám
1985. DECEMBER 23., HÉTFŐ K/ßaiav 7 ,.,,T Minden a halak körül forog kínálat, kerül minden ünnepi asztalra édesvízi hal, a pultokon jól megférve a távolról érkezett tengerlakókkal. Szöveg: Szigethi Teréz Fotó: Barcza Zsolt Egy mondat a határozatból A kötelesség mozgatja őket Sínpályák, csomópontok, járatszámok világa Kesernyés öngúny bújik meg abban a vasutasbölcsességben, ami szerint mindig csak egy vonat késik, és soha nem a statisztikai átlag. Elegendő lenne tehát — toldjuk meg a magunk laikus módján a bennfentesek véleményét — azt az egy vonatot időben, a menetrenddel egyezően érkeztetni... Ritkaságként bukkanhatunk rá a bennfentes meg a laikus okoskodás ilyen, egy burokban rejtező egyezésére, ütközésére? Mert hiszen mindkét fél ugyanazt mondja, arról a jelképes egyetlen vonatról! Vagy mégsem? A gondolatok szétágazása már ott megkezdődik, ahol mi, utasok, azt közöljük a bennünket szállítóval, hogy a vonat... Vonat? A szerelvény, a járat, az igen, de így, hogy a vonat?! sen elvétve, az olvasó — a tegnapi, a mai, a holnapi utas — rokonszenvét szeretné kicsiholni a vasút számára aZ újságíró? A sínpályák, csomópontok, rendezők, járatszámok világa valójában csupán egyetlen terep, nyersebben fogalmazva meg az igazságot, ürügy a közgondolkodás bonyolult szövedékéből kimetszett némely molekula vizsgálatára. Eze'-nek a molekuláknak egyike a vasút, s ahonnét kiemeltük, az infrastruktúra, vagy ahogyan már mostanában magyarul említik, a háttérágazatók. Nem tudott vásárolni Szavakkal, kifejezésekkel való játék lenne az előbbi bekezdésben levő nyolc mondat, esetleg mégis többet kínálnak ennél a fő- és melléknevek, az igék, a jelzők? Reményünk az utóbbi, hiszen valamennyien gyakran kerülünk abba a furcsa helyzetbe, amikor úgy érezzük, azt tapasztaljuk, a partner is, mi is ugyanarról beszélünk, szinte betűre egyezően ugyanazt mondjuk, ám amit értünk alatta, rajta, az már egészen eltérő, más és más, amint ennek okán mások a következtetések is. A tények persze tények. A vonatok — szakszerűbben: a menetrend szerint közlekedő járatok — 2,G százaléka késett tavaly, az így elveszett idő átlagosan huszonnyolc percet tett ki. A pályák műszaki állapota viszont a legtöbb vonalon olyan, hogy ha egyszer késésben van már a szerelvény, alig nyílik lehetőség a percek visszanyerésére. Ez csupán egy, egyetlenegy a jellemzők lehetséges, szembesítő párosítása közül. Folytathatjuk például azzal, hogy egy vasúti személykocsi átlagos használati ideje tizenöt esztendő, s az állománynak több mint a tíz százaléka van túl ezen a koron jelenleg. Ugyanakkor darabonként átlagosan — mert különböző típusú, rendeltetésű gördülő- anyagról van s: — 1,73 millió forintot fizetett ki 1983- ban a MÁV az újonnan vásárolt személykocsikért. Ehhez képest a teherkocsik 555 ezer forintos ára nem látszik veszedelmesnek ... egészen addig nem, míg le nem írjuk, miért az 1983-as adatot szerepeltetjük. Azért, mert tavaly, tehát 1984-ben a vasút egyetlen személy-, illetve teherkocsit sem tudott vásárolni; nem volt rá pénze! Tovább növekszik azután a veszedelem mérete szemünkben, ha azt az adatpárt is ideillesztjük, hogy 1980-ban 4,6 milliárd, 1984-ben 939 millió forint beruházási pénz volt elkölthető vasúti járművekre, azaz majdnem az ötödére zsugorodott a forrás. A népgazdaság ilyen értelmű gondjai, a visszafogás okai ismertek, kívül állnak a vasúton. Irányokat, arányokat teljeA kimetszett molekula vizsgálata azt mutatja, hogy furcsa ellentmondása jelenünknek egy — terjedőben levő, téves — munkamegosztás. E nagyon is idézőjeles munkamegosztás szerint van a termelő ember, akivel szemben az objektív körülmények egyre nagyobb követelményekét támasztanak az értékek, a jövedelmek előállításában, ugyanakkor a háttérágazatokban ez a termelő ember — ez a közlekedő, vásárló, megbetegedő, gyermekét iskolába járató stb. ember — egyre több kényszerű megalkuvásra, el nem kerülhető beletörődésre hangolandó, azaz értse meg a gyakran lehetetlen körülményeket, a pénz hiánya miatti meg a másfajta szegényességeket, zsúfolódjon a közlekedésben éppúgy, mint a szakorvosi rendelő várószobájában, ítélje reménytelennek, hogy telefonhoz jut és így tovább, szinte a végtelenségig. Ennek a gyakorlatnak mond ellent szimpatikus módon a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata, amikor megállapítja: „A közlekedés fejlesztése tartson lépést a termelés növekedésével, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bővülésével, a lakosság szükségleteivel.” Amit elhatározunk, azzal általában nincsen baj. Elhatározásaink végrehajtása azonban, finoman fogalmazva is, ellentmondásos. Jelentős kiadások Ismét példával élve: az utasnak kényelem, időmegtakarítás, a vasútnak gazdasági előnyök serege, hogy tervszerű program eredményeként a villamos vontatás aránya az 1970 évi huszonhétről 1984-re 59,8 százalékra nőtt. A villamos vontatás — emlékeztetünk a váci, a ceglédi vonalszakaszra — a megye lakosságát, élső- ként a bejárókat, rendkívül előnyösen érintette. Az előnynek azonban volt egy másik része is, s ez a vasúté. A villamosításnak ugyanis döntő a szerepe abban, hogy az egy utaskilométerre számított üzemanyag-felhasználás 39,3 százaléka volt tavaly az 1970 évinek. Mindez derék dolog, a megszemélyesített Népgazda ság okkal mondhatja rá a bravót! Sőt, megtehetjük ezt mi, utasok is, hiszen a Népgazdaság zsebe egyben a mindenki pénztára is, azaz közös a haszor A bravó kiáltása után azonban szép csendesen megkérdezhetjük. ugye a vasút, a vasút lehetőségeiről döntök mindezek mellett azt sem té vesztik szem elől, hogy száz utasból kilencven a személy vonatokra jut, s hogy a szerelvényeken ülők, állók, tipródók, lézengők, zsúfolódók több mint kétharmada a megyében igen, több mint a kétharmada, amit nem lehet eléggé hangsúlyossá tenni — harminc kilométernél kisebb távolságra levő célállomásra, döntően Budapestre igyekszik. E harminc alattiak: a hivatásforgalom részesei, iskolába, munkába járnak, nem kedvük, szabad idejük, kedvtöltő programjuk mozgatja őket, hanem a kötelesség; menniük kell, bármilyen körülmények között is! S mivel á megyében százból majdnem hetven utas ilyen — és a visszamaradó részből is sokan ingázók, csak éppen még távolabbról indulnak —, érthetően az ún. elővárosi meg ingaforgalomban elért minden kis javítás, javulás tömegek mindennapjait, közérzetét, hangulatát befolyásolja. Amit mutat az a roppant nagy érdeklődés is, ami a hír iránt megnyilvánul: új típusú elővárosi szerelvényeket gyártat, vásárol a következő öt évben a vasút és ezeknek tetemes része a legzsúfoltabb megyei vo- nalakon. áll majd szolgálatba. Kerülve a félreértést: a mai szorító gondok ne feledtessék azokat a; jelentős befektetéseket, mélyek a vasúti forgalom korszerűsítését segítették elő. A Budapest—Bicske közötti vonalszakasz fejlesztése majdnem íhásfél milliárd forintot emésztett fel, a Budapest- Nyugali—Cegléd—Abony közötti vonalrészen a kisebb korszerűsítések ára is megközelítette ■ a nyolcvanmilliót, egy most készülő munka — a Rákos—Hatvan közötti vonalon az Önműködő térköz- és so- rompobiztosító berendezésrendszer kialakítása — költsége sem lesz kisebb százmillió forintnál.... Idézünk. „A történelem új fejezete kezdődik. A vasút megöli a teret és már csak . az idő marad nekünk.” Nem-akárki írta. Heine. Nem gondolhatta, hogy időt is tud majd: ölni a vasút, csak éppen fordított értelemben. Az elvesztegetett idő — amit nemcsak a késések rovására kell elkönyvelnünk, hanem például a csatlakozáshiányok okán is ugyanezt tehetjük — az utas életéből tűnik el, s mert nem egyedül a vasút az, mely öli az időt,'Olykor ezek a veszteségek már-már nehezen tűrhe- tők, elviselhetők, hiszen az ingázó amúgy is életéből éveket tölt járműveken ... Kettős látással A vasutas a földgömb tengerésze; írta Az apa című versében Pablo Neruda, de miért gondolnánk, csakis nekik kell a kezükbe nyomni az érzékenyebb, a pontosabb, s ezért jobban útbaigazító iránytűt?! Holott hajiunk erre, a mindig másokban, másban meglelt, megjelölt gondokokra, az ösz- szefüggések mellőzésére, a jogos, de még ki nem elégíthető, a kielégíthető, mégsem kielégített igények elegyítésére. Az utas a megemelt viteldíjat látja, nyögi, a vasút azt, hogy 1975' óta folyamatosan csökkentek a fejlesztési lehetőségei — az ún. volumenindexek tavaly a felét tették ki az 1975. évinek! —, akár folyóál on, akár a volumenindexek alapján mérlegeljünk is. Ez a kettős látás, ez az ismétlődő szétválása annak, ami valójában összetartozik — mert a megemelt viteldíj és a gyakran kétséges .szolgáltatási színvonal nem különithétő el, főként nem az utazóközönség gondolkodásában —, veszedelmes, ingoványos talajra terelheti mindazt, ami a háttérágazatokhoz tartozik. Ezért nem mindegy, hogy csupán a vonatok késnek-e, vagy valami más — a vonatoknál sokkal- sckkal fontosabb — is örökös és tetemes késésben van. Mészáros Ottó érkezik, a tartályból a köre zúdulva. A két férfiből és öt asszonyból álló alkalmi csapat fürgén munkához lát. Fürge kezek veszik kezelésbe a méteres állatokat. (A cím alatti képen.) — Tegnap is felbontottam tizenegy mázsá- nyit — mondja Mogyorósi Mihályné, ujjait masszírozva. Egyébként halkeltetö szakmunkás, ilyenkor azonban, kolléganőjével együtt itt kell helytállnia, ha kell, túlórában is. Munkája elválaszthatatlan az uszónyosoktól, enni azonban sem 6, sem a családja nem szereti... Az utolsó stáció a halfeldolgozó részleg két kis helyisége. Itt ügyködik Koda Attila, gépesített fűrészkéssel szeletelve a pikkelyétől, belsőségeitől megtisztított pontyokat, busákat. Nagy edényben gyűlnek a karácsonyi vacsora alapanyagai, hogy azután hatvandekás, gusztusos csomagok váljanak belőlük a fó- liázómasina segítségével. Így, azok a hozzám hasonló háziasszonyok is kosarukba rakhatják, akik élőben csak az aranyhaltól nem tartanak. Pest megyében nemcsak Százhalombattán tárolnak halakat. Szigetszentmiklóson is hasonló tavakban várnak sorsukra a karácsonyi vásárig a tenyésztett pontyok és társaik. Bőséges és folyamatos a Nincs karácsony hal nélkül, legalábbis a családok többségénél. Megtelnek tehát a csarnokok, húsboltok jókora akváriumai, kitelepülnek az alkalmi árusok. Egy hete kezdődött meg a pontyok, busák lehalászása a százhalombattai T emperáltvi- zű Halgazdaság kicsiny mesterséges tavaiban, hogy azután folyamatosan útnak induljanak a szállítmányok a fővárosba és környékére. Ebben az időszakban minden a piacra kerülő halak körül forog; gumicsizmát és vízhatlan ruhát ölt az agronómus, pikkelykaparót fog a hőközponti csoportvezető. A kopoltyúsok számára drámai vég a húzóháló kivetésével kezdődik. Ha jól sikerül, egyszerre vagy 200—300 mázsányi ponty nyüzsög benne, mint ezúttal is. Ez egyébként a napi adag, eny- nyil .hisznek az autók szerte a fővárosba. Hó-rukk! Kell erő a tele háló kifeszítéséhez, bele is kapaszkodnak tízen, helyi szakemberek és idevezényelt kiska- tonák. (Az alsó képen balra.) A következő lépés a szákolás. Horváth László halász nagy rutinnal meríti hálóját a so- kadalomba. (Az alsó képen jobbra.) Két-két fogással megtölti a sorra adogatott alumíniumtartályokat, amelyekből mérés után futószalag öm- leszti a csapkolódó, tátogó jószágokat a teherautó platójára. (A középső képen.) A TEHAG-nál ősz óta lakozó pontyok, amelyeket a HAL- ERT-nak tárolnak, háromévesek és megvannak úgy másfél kilók. Szép példányok, de eltörpülnek a másik tavacskából kifogott busák mellett, amelyek 6—8 nyarat éltek meg és nem ritkaság köztük a 12 kilós sem. A halak egy része már itt, Battán búcsút vesz a földi léttől; csinos tálcákon szeletekben, illetve halászlé-alapanyagként- kerülnek a fogyasztókhoz. Az egyik csarnokba éppen busaszállítmány
