Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-21 / 299. szám
1985. DECEMBER 21., SZOMBAT 7 Kényszer szülte hagyomány Sajátos népvándorlás A bevásárlás a fenyőfaállítással, töltöttkáposzta-főzés- sel, rokonlátogatással együtt immár karácsonyi népszokásaink közé tartozik. A szeretet ünnepe, az ajándékozás végre lehetőséget nyújt a háziasszonyoknak, hogy kedvük, s persze pénztárcájuk szerint költekezhessenek, végigböngészhessék az árukínálatot. Hosszú hónapok takarékos hétköznapjai után ilyenkor nagyvonalúan adunk túl a félretett forintokon. Irány a főváros Az ünnepi készülődés azonban sokkal több fejfájást okoz a falvakban, apró településeken élőknek, mint a városlakóknak. Ugyanis a vásárlás karácsonyi népszokásához egy másik, kényszer szülte hagyomány, a népvándorlás társul. Mert a kistelepülések bolt- hálózaíáijak árukínálata ritkán tartogat ajándékozásra való meglepetéseket, sőt, van ahol még: az ünnepi étrendhez szükséges alapanyagokat sem tudják helyben beszerezni. Telken például, az egyetlen vegyesboltoan, amely a falu lakóit szolgálja, az ünnepi kínálatot csupán néhány doboz szaloncukor és a polc tetején árválkodó, összesen hét üveg pezsgő szimbolizálja. Drexler János üzletvezetőnek ugyan a számára kedvező időjárás miatt még nem gém- berednek meg az ujjai, miközben kiszámolja a visszajáró aprópénzt — a fűtés ugyanis nem működik a helyiségben, s a felújítás óta a plafonon is megszaporodtak a beázások mind terébélyeseb- ben éktelenkedő nyomai —, az ünnepi forgalom lebonyolítását azonban így sem nevezheti zökkenőmentesnek. — A szezoncikkekből sajnos semmit nem kaptunk. Nálunk nincs déligyümölcs, savanyúkáposzta, s idén először még szőlőborral sem szolgálhatok a vásárlóknak. Az alapvető élelmiszercikkekben nincs hiány. Révész Feri bácsi, miközben szőlőbor helyett egy üveg cseresznyepálinkát süllyeszt a szatyrába, már sorolja is a helybeliek számára elérhető beszerzési forrásokat: — Vasárnap átmehétünk a hetipiacra, Budakeszire. Ha korán indulunk, még fél napot sem vesz igénybe a Fény utcai piac felkeresése. Én minden évben ott szoktam halat venni. Az aiándékvásárlás- hoz azonban már több időre van szükség, nekünk is ugyanúgy be kell járni a fővárosi üzleteket, mint a budapestieknek. Hiányzó szszonsikksk A szomszédos falu. Buda- jenő, a kistelepülések üzlet- hálózatának felújítási programja következtében szerencsésebben járt, mint Telki, Ma már viszonylag jó! felszerelt AEC-t mondhat magáénak. Az adottságok, s Hajdú József üzletvezető igyekezete azonban kevés ahhoz, hogy hiánytalan legyen a kínálat, — Igyekszünk vásárlóink számára az iparcikkek beszerzését is megkönnyíteni Raktározási lehetőségünk nem túl bőséges ugyan, de arra módunk van, hogy rendelésre mosógépet, centrifugát, porszívót is hozassunk, s az apróbb műszaki cikkek — turmixgépek, hajszárítók és sütővasak — itt is elférnek. Az üzleti partnerek közül egyedül a Budapesti Zöldért Vállalattal vannak gondjaink. Nehéz megmagyarázni, hogy kerek egy hónapja miért nem szállították tojást, s hogy miért maradunk ki állandóan a déligyümölcs-elosztásból is. Budajenő után Perbál következik. Az iparcikkbolt bejárata nem hagy kétséget az ellátás színvonala felől: az üzlet betegség miatt hetek óta zárva. A falu kereskedelmi hálózatának többi illetékesét véletlenségből éppen egy helyen találom. Vándor Zoltánná vonzó külsejű, hívogató, parányi divatáruüzletében cserélnek éppen eszmét a példátlanul alacsony decemberi forgalomról. Ami van — nem kell — Kellőképpen felkészültünk ugyan, de mostanáig jelét sem érezzük a karácsonyi keresletnek — mondja Scheib- li Józsefné, az élelmiszerbolt vezetője. — A helybeliek 80 százaiéka a fővárosban dolgozik, s valószínűleg ott szerzik be a szükséges dolgokat. Véleményét osztja Vándor Zoltánná is, aki úgy tűnik, hiába igyekszik esztétikus körülményekkel, jó minőségű áruval és mérsékelt árakkal csábítani a vásárlókat. — A novemberi forgalom magasabb volt, mint a karácsony előtti. Pedig alacsonyabb árréssel dolgozom, olcsóbban adom a divatcikkeket, kozmetikumokat, mint a budapesti kereskedők. A jelek szerint azonban a perbáliaknak jobban tetszik, ha a bőséges fővárosi kínálatból válogathatnak, minthogy itthon szerezzék be ugyanazt. ■ Ellentmondásokban gazdag korunkban már nem is meglepő. Ahol hiányos árukínálattal szolgál csak a kereskedelem, ott jogosnak tűnik a méltatlankodás. Ahol azonban van miből választani, ott megnyugodva szállnak buszra és indulnak a Skála Metró felé az emberek. Egy új titok birtokában azonban számíthatunk rá, hogy népvándorlási szokásaink hamarosan változnak. Sok budapesti ugyanis, aki megfordul vidéken, rendszeresen felkeresi az ottani boltokat. Olyan árucikkekhez juthat ugyanis, amelyek a fővárosban csak elvétve kaphatók. Gyakran a falusi könyvpavilon polca rejteget rég elkapkodott ritkaságokat, s egy-egy nagyközség cipő- vagy ágyneműkfnálata nemritkán gazdagabb a Corvin Áruházénál. S ha szigorúan a budai körzet -kistelepülésein maradunk, itt is találunk olyat, ami nem hagy kívánnivalót maga után. A toki Egyetértés Tsz öt húsboltjának választéka irigylésre méltó lenne valamennyi fővárosi háziasszony számára, akik az ünnepi sorállás után csak sokkal szűkösebb kínálatból tudnak választani. M. A. Képünkön: Telki lakéi PTvetlen üzletükben idén alig találtak valamit az ünnepek ' l,,U kelendő cikkek közül. Veress Jenő felvétele A férfiak meg leülnek kártyázni Tizenhármán az asztal körül Sárd utca. Sárdagasztó, nyaktörő, hepehupás, ahol könnyen eshetnek csapdába a járművek, s ahol télvíz idején ajánlatos gumicsizmát húzni. Ez még nem lenne különlegesség, hiszen Érden járunk, ahol sajnos ez jellemző az utak állapotára. Amiben kitűnik ez az utca, ez a településrész a többi közül, az, hogy egy kő- hajításnyira Nagytétény határától sok nagy családot juttatott lakáshoz a tanács. Az egyforma házak lakói, mint valamennyien: karácsonyra készülnek. Amikor bekopogtattunk hozzájuk, még két hét volt hátra a szeretet ünnepéig. Sárd utca 51. Négy család él a házban, amelynek a tetőterét is beépítették. Tíz éve annak, hogy beköltöztek, s bizony ennyi idő nem múlik el nyomtalanul: az otthonokon, lakóin is látszik a megannyi törődés. Az előbbieken az, hogy nehéz rendben tartani egy olyan otthont, ahol nyol- can-tízen laknak, az utóbbiakon pedig az, hogy sokat kell dolgozni, kellene keresni ahhoz, hogy ne szaporodjanak a család gondjai. Karácsony felé közeledvén kivált egyensúlyban kell tartani a költség- vetést: ne billenjen egyik oldalra se a mérleg nyelve. Kismalasok... Ahogy Hermann Jánosné mondja: jusson is, maradjon is. Hat gyereket nevel, hát igazán tudja, hogyan kell megfogni a forintokat, öt fiú, egy lány — 14—29 év között. A nagyobbik fiú nősülés előtt, a lány már férjhez ment, hamarosan költözik a kis házba, amelyet a párjával vettek. Most már könnyebb, de volt idő, amikor egy keresetből élt a<csáÜd: A földszinten másfél, aZíipmeletgn két szobán osztoznak. Táncolni egyikben sem lehet, abban sem, ahol beszélgetünk. Szekrénysor, kihúzható rekamié, kis asztal, két fotel alkotja a berendezést. — Megcsinálom, amit kell. de hamar fáradok — mondja büszkén is, panaszolva is Hermann Jánosné..— Vacakol a szívem, a vérnyomásom sincs rendben, szerencsésen túl vagyok egy infarktuson. Leszázalékoltak, de azért csak megsütöm a rántott húst, a kalácsot, az'aprósüteményt, megfőzöm a húslevest, a kocsonyát, a töltött káposztát, ahogy dukál. A húsra nem lesz gond, van két kismalacunk, az egyiket most, a másikat januárban vágjuk. — Mekkorák? — Ügy kétmázsásak ... — Azok kicsik? — Nem is úgy értem, hogy parányiak, hanem hogy volt év, amikor négyet vágtunk. Sokáig nem mertünk tartani, mert a ház a tanácsé, s nem tudtuk: lehet-e? Láttuk, mások is hizlalnak, mondtam az uramnak: vegyünk mi is malacokat! Eddig nem szólt senki. Lehet, hogy az ünnepi menüt abban a festett porcelán étkészletben tálalják fel, amely ott pompázik a szemközti vitrinben. Látszik, nagy becsben van, ez volt a tavaly karácsonyi ajándék, ezzel lepték meg a gyerekei. — Én mindig ruhaneműt veszek, inget, pulóvert, ami kell — magyarázza Hermann Jánosné. — A férjem másodállást vállalt, onnan is jön a pénz. Mondta: ennyi jut ajándékra, oszd be! Majd még pótolok hozzá, hogy mindenkinek kedvére való legyen. Meg kell adni a módját, hiszen az ünnepen összejövünk, még az anyósomat is elhozzuk, kilencen áiljuk körbe majd a fenyőt. Ilyenkor mindig jó a hangulat, eszünk, iszunk, beszélgetünk. a férfiak meg egy idő után leülnek kártyázni. A szomszédban apró, fürge mozgású asszony nyomja le a kertkapu kilincsét. Kezében félig megpakolt szatyor, most jött a boltból. Pula Istvánnál nyugdíjasnak vélem, s meglepődöm az ellenkezőjén: még dolgozik, takarítónő a Chinoinban. Tizenegy gyereket hozott a világra, tíz ma is otthon lakik. Erre abból is következtetni lehet, hogy fekhelyekkel zsúfolt a szoba, ahol ülünk. Azon kívül csak az ósdi szekrényeknek jut hely, s bepréselték a hűtőszekrényt is, tetején a tévével. Nyugdíj felé — Az ablak alá még be kell tenni egy asztalt, arra kerül a karácsonyfa — mondja Pula Istvánná, miközben tekintetével újra felméri a terepet, hátha kínálkozik más megoldás is. — Nehezen tudjuk kiszorítani az ajándékra valót, mert sokat elvisz a koszt és más fizetnivalók. Most is 1300 forint volt a villanyszámla. Tavaly olyan , társasjátékot vettünk a gyerekeknek, amivel mindegyik játszhat, a legkisebbnek meg egy babát. Az asztal gazdagon lesz terítve. Húsleves, rántott hús, kocsonya, s ha kapok halat, azt is elkészítem. Puláék már a jövő karácsonyra is gondolnak. Köny- nyebb is, nehezebb is lesz akkor, mint most. Könnyebb, mert megint egy évvel idősebbek lesznek a gyerekek, s nehezebb, mert a családfő, Pula István, az Érdi Vasipari Szövetkezet segédmunkása nyugdíjba megy. Hiányoznak majd a családi kasszából azok a forintok, amelyekkel több a keresete, mint amennyi a nyugdíja lesz. Moraveczéknál, a bal oldali szomszédoknál jobb a helyzet. A család ugyancsak népes, hat gyerek, a kisebbek még iskolások, a két nagyobb lányból asszony lett, s van már egy unoka is. Összesen tízen élnek egy fedél alatt. Amikor bekopogok, négyen ülnek a konyhában, s nélkülem is a karácsonyról folyik a szó. — Jól megvagyunk, csak a pénz lehetne több — sóhajt Moravecz Istvánná. — Megkapjuk a fizetést, már visszük is vissza a boltba. Nálunk három és fél kiló rövidkarajt kell kisütni a vasárnapi ebédhez, de a múlt héten például még egy tyúkot is le kellett vágnom. Mert jó étvágyuk van, hála istennek. Még vacsora után is bevágnak egy- egy szelet margarinos kenyeret, úgy mennek aludni. Pont azt számolgattuk az imént, miből mennyit kell venni, hogy kitartson az ünnepre. Azt már látom, hogy csak egy pihenőnapom lesz, mert karácsony másnapján megint főznöm kell. És minden drága, ezt érzékelheti, aki a piacra, a boltba jár. Amíg dolgoztam, kerestem szépen, de leszázalékoltak, s most csak 3500 forintot kapok havonta. A férjem Pula Istvánné: — Sokat elvisz a koszt és más fizetnivalók 1 géemkázik, abból pótoljuk a hiányt. Egy sima hétvégen 1500 forintot költünk, karácsonykor még többet. Elhiheti: a mi kukánkban senki nem talál kidobott szalámivéget. — így igaz — bólogat Marika, a 19 éves nagylány, aki unokával ajándékozta meg a családot. — Amikor elvégeztem az iskolát, 2400 forinttal vettek állásba mint műszaki rajzolót. Most meg gyesen vagyok, a férjem 4—5000 körül hoz haza. Ebből fizetjük az OTP-t, a villanyt, eszünk és jó volna építkezni is ... Nagy családban nőttem fel, de nem tudok több gyereket vállalni. Egyelőre... Meglepetések —;J^e.Mggye, hogy panasz- kodosafc- vagyunk, csak néha olyan jólesik kibeszélni a gondokat — veszi vissza a szót Moravecz Istvánná, s még azzal a szusszal témát vált. — Csizmák, nadrágok, pulóverek, horgásztáska és egy pár kesztyű lesz a karácsonyfa alatt. A nagylányomnak ágyneműt veszek, a két kisebbnek steppelt nadrágot, amit már tavaly is akartak, de akkor nem kaptam. A férjemnek nehéz meglepetést szerezni, mert akárhová megyek, nem tágít mellőlem. Tavaly is, amikor megláttam az ajándéknak szánt vastag, mintás pulóvert, mondtam neki: menj már egy kicsit arrébb! Persze, nem ment, így látta, hogy megvettem. Most hogyan lesz, még nem tudom. Azt is ki kell találni, hová tegyük a fenyőfát. — Anyu, ugye nem veszed elő a műanyag karácsonyfát? — kérdezi Marika. — A húgod úgysem engedné — feleli lemondóan, majd felém fordul. — Már három éve megvan, de még sosem lehetett feldíszíteni. Hermann Jánosné: — Mindent megcsinálok, de hamar fáradok m Kövess László Négyen Moraveczéktól: A tyúkot is le kellett vágni Ilancsovszki János felvételei
