Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
mtfST « MÉH YE! 1985. DECEMBER 3., KEDD A tanuló és dolgozó fiatalok helyzete Már csökkent a túlzsúfoltság Számtalan fórumon foglalkoznak napjainkban az ifjúsággal, a tanuló és dolgozó fiatalok életével, életkezdési lehetőségeivel. Hol lenne ez a téma aktuálisabb, mint Százhalombattán, ahol ez nemcsak az ifjúság- politikai határozat végrehajtásának egyik része, hanem várospolitikai kérdés is. Hiszen a lakosság egynegyed része 18 éven aluli, s csaknem 60 százaléka még nem érte cl a 30 évet. E tények elsődleges feladatként szabják meg a városi tanács számára a gyerekekről és fiatalokról való gondoskodást, melyhez biztosítani kell a szükséges intézmény- hálózatot. annak zavartalan összeköttetését, továbbfejlesztését. Anya- és csecsemőgondozás Legutóbbi ülésén e témával foglalkozott a városi tanács végrehajtó bizottsága, ahol Ferenczi Illés tanácselnökhelyettes a városban élő tanulók és dolgozó fiatalok helyzetéről nyújtott átfogó képet. Kezdjük talán a gyermekintézményi ellátottsággal, mely alapvető adottság vagy hiányosság, s nagyban meghatározza az ifjúság életének alakulását. A születéstől, sőt, már a születés pillanatai előtt is figyelnek az anyára és a csecsemőre a szervezett terhesgondozás és csecsemővédelem keretében. Ezt a feladatot egy nőgyógyász, négy gyermekorvos és hét védőnő oldja meg. Szerencsére régóta nem jelent gondot a bölcsődei ellátás, hiszen minden igényt ki tudnak elégíteni. A három —hat éves korú gyermekek gondozásáról, neveléséről pedig három tanácsi és két üzemi óvodában gondoskodnak. Bár a kis- és középső csoportokba természetesen csak az igényjogosult gyerekeket veszik fel, az iskolai előkészítőre már mindenki jár. Idén csökkent a túlzsúfoltság és a kihasználtság az előző évek száznegyven százalékával szemben, idén csupán százöt százalékos volt. Nagy a zsúfoltság azonban a Ságvári sétány két óvodájában. Ez év szeptembere nagy változást hozott az alsófokú oktatás területén, mivel megnyílt a 3-as számú iskola. Azonban sajnálatos módon nemcsak az iskolákban, hanem a pártbizottság épületében és az erőműben is oktatnak. Ezek és a feszítő pedagógushiány ellenére továbbra is elismerésre méltó, jó, színvonalas munkát végeznek a pedagógusok az általános iskolákban. A nyolcadik osztályt végzett diákok általában minden középfokú intézményben megállják a helyüket, ami szintén a jó felkészítést bizonyítja. Nagy gondot jelent viszont a középiskola hiánya. Azonban az építés alatt álló szakközépiskola és a gimnázium megnyitásával lényegesen javulnak majd a fiatalok továbbtanulási lehetőségei. Veszélyeztetett gyermekek Egyre növekvőbb szerepe van napjainkban a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységnek Százhalombattán, mely nemcsak a nők munkába- állásának tudható be, hanem részben annak, hogy városunkban az országos átlagot jóval meghaladja a válások száma. A gyermekintézményekben feltáró és megelőző tevékenységet folytatnak a pedagógusok, a városi tanács hatósági osztálya pedig elsőfokú gyámhatóságként foglalkozik a veszélyeztetett kiskorúakkal. Munkájukat a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet és a nevelési tanácsadó is segíti. Városunkban körülbelül hetven ilyen gyermeket tartanak nyilván, akiknél a veszélyeztetettség oka a szülők alkoholizmusában rejlik. A rossz szociális helyzetben lévő családok anyagi helyzetét idén 150 ezer forinttal igyekszik segíteni a tanács. Feltétlenül meg kell említeni egy kóros jelenséget. A fiatalok körében az utóbbi években elterjédt az erőszakos jellegű magatartásCikkÜnk nyomán Válasz a panaszokra Legutóbbi számunkban a szerkesztőségbe érkezett panaszok nyomán indultunk el az SZTK-ba, ahol dr. Vajda Péter igazgató főorvossal próbáltuk tisztázni a gondokat. Az azóta eltelt egy hét alatt tovább elemezte az igazgató az elhangzott észrevételeket, s ez alapján a következő levelet küldte a szerkesztőségünkbe: A november 26-i számban megjelent cikk a szakorvosi rendelő orvosainak munkájával foglalkozik. A cikk a széles közvéleményben nagy visszhangra talált; többen meglepetéssel olvasták. A konkrét elmarasztalást, amely belgyógyászunkra vonatkozik, a cikk megjelenése után ismét kivizsgáltam. Megállapítottam, hogy a belgyógyászati szakrendelésre nem várakozhatott senki 7 órától 13 óráig, annál inkább nem, mert az ajtóra kiírt rendelési idő — immár évek óta — a következő: hétfőn: nincs rendelés. Kedden és szerdán: 8— 12, csütörtökön és pénteken 8—10. Belgyógyász szakorvosunk több mint 10 éve Százhalombattán a társadalom megbecsült tagja, kiváló szakember. Azzal kapcsolatban, amely a cikkben a fogorvosra és más kollégákra vonatkozik, vizsgálat nem indulhatott, mert ál- talánosítások. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy eredményes gyógyító munka nem képzelhető el az orvos—beteg jó kapcsolata nélkül. Szeretném, ha az a vélemény, amelyet a város vezető testületéi többször kinyilvánítottak, és amely az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatban mindig pozitív volt, , a köztudatban is megerősödne. Ezért kérek minden állampolgárt, akinek az egészségügy dolgozói ellen panasza van, forduljon hozzám, vagy a tanácson, a művelődésegészségügyi és sportosztály vezetőjéhez, hogy a hasonló, rossz hangulatot keltő eseteknek elejét vehessük. Dr. Vajda Péter igazgató főorvos forma, s ezért a jövőben nagy figyelmet kell fordítani az alkoholizmus és a deviancia visszaszorítására. Természetesen a vállalatok és intézmények rendszeresen foglalkoznak az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásával, melynek értelmében rendszeresen megrendezik az ifjúsági parlamenteket, amelyeken megvitatják az elfogadott intézkedési tervek végrehajtását. Azonban, bár biztosítottak a lehetőségek a szélesebb körű társadalmi tevékenységhez, a fiatalok körében is csökkent a közéleti aktivitás. Mik azok a tényezők, amelyek megkönnyítik az ifjúság nem éppen könnyű helyzetét Százhalombattán? Talán legfontosabb, hogy a nagyvállalatok kamatmentes kölcsönökkel segítik a családalapító fiatalok lakáshoz jutását. Nem kevésbé mellékes az a tényező sem, hogy eevre több fiatal kerül magasabb beosztásba, s ezzel nő a jövedelmük is. A szabadidő hasznos eltöltését segíti a nemrégiben átadott művelődési központ, ahol különböző szakkörök és könyvtár várja az érdeklődőket, azonban a fiatalok számarányához viszonyítva kevés az ifjúsági klub. Különösen fontos lenne a munkásszállón élő fiatalok körében ifjúsági klub működtetése. Jók azonban a sportolási lehetőségek, a létesítményfeltételek, de ezeket még nyitottabbá kell tenni a tömegsport számára. Meghatározták a feladatokat A végrehajtó bizottság ülésén meghatározták az elkövetkezendő időszak feladatait is, melyek között elsőként szerepelt az oktató-nevelő munka személyi feltételeinek javítása. Segíteni kell a tanulók pályaválasztását és az ifjúság fizikai állóképességének növelését, melynek érdekében nyitottabbá kell tenni a városi központ létesítményeit. A művelődési központban pedig olyan programokat kell biztosítani, mely nemcsak hogy becsalogatja az alkoholizmus miatt veszélyeztetett fiatalokat, de növeli általános műveltségüket, közéleti aktivitásukat. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Fokozottabb ellenőrzés Járművek a járdákon Az utóbbi időben lazítottak a személygépkocsi-vezetők, s a város legkülönbözőbb területeit veszik birtokba, gyakran olyan részeket, ahova behatolásuk akár birtokháborításnak is tekinthető. Számtalanszor előfordul ugyanis, hogy a Pataki sétányon, a Ságvári sétányon, vagy az Irinyi utca és a Pataki sétány közötti terület kőlapokkal fedett részén személygépkocsik parkolnak. Pedig itt csak gyalogosok közlekedhetnek, ám úgy tűnik, nem mindenki tartja tiszteletben a közlekedés szabályait. Nem kevesebb panaszt hallani a motorosokról, s főleg a kerékpárosokról, akik vígan kerekeznek a járdákon. Pedig kiemelt járdaszegély jelzi a járművek helyét és a gyalogosok útját. Mégis feltévednek a kerékpárosok a járdára, veszélyeztetve ezzel az ott haladók testi épségét. E lazaságot visszaszorítandó az elmúlt héten az érdi kapitányság és a tanács képviselői megvitatták a közlekedés helyzetét, melynek értelmében az elkövetkezendő hetekben, hónapokban fokozottabb ellenőrzést tart a rendőrség. Felhívják a lakosság figyelmét, hogy még kerékpárral sem lehet közlekedni ott, ahol behajtani tilos tábla van. Annál is inkább megkövetelik a rendet azok, akik a táblák kihelyezéséről gondoskodnak, mert egy- egy jelzőtábla majd 3000 forintért figyelmeztet a forgalom szabályaira. S igazán nem azért kerülnek a különböző helyekre, mert a tanács nem tudna mit kezdeni a rendelkezésre álló összeggel. Reméljük a város lakossága is igyekszik elkerülni a felesleges pénzkiadást. A fokozottabb ellenőrzés miatt sor kerülhet erre, mivel a szabálytalanul közlekedőket megbüntetik' a rendőrök. Felmentés, választás A százhalombattai városi KISZ-bizottság december 2-i ülésén saját kérésére, más munkahelyre való kikérése miatt, eddigi munkáját megköszönve, felmentette Sinka Lászlót a városi KlSZ-bizott- ság titkári funkciója alól. A testület egyhangúlag tagjai sorába 'kooptálta Szilágyi Istvánt, a DHV blokk-kezelőjét, a városi pb és vb tagját, s megválasztotta a KlSZ-bizott- ság titkárának. Szilágyi István 1960-ban született, 1978 óta dolgozik Száz- hal ombat tán a DHV-nál, a DHV KlSZ-bizottságánaík tagja és szervező titkára volt. Csináljuk együtt! Hogyan látja ön Százhalombatta mindennapi életét, gondjait. örömeit? Szóljon hozzá a város terveihez, alakítsuk együtt jelenét és jövőjét, kíváncsiak vagyunk észrevételeire, javaslataira és panaszaira. Ezért várjuk önt is minden szerdán 13 és 15 óra között a Barátság művelődési központban személyesen, vagy hívjon fel bennünket az 54-488-as telefonszámon. December 17-ig tart nyitva Tüdőszűrő a régi tanácson Ezekben a napokban sokan kapnak rózsaszín behívót, amely mem a hadsereg kötelékébe invitálja az embert, hanem tüdőspűrésre. S hogy milyen komolyan veszik e cédulák tartalmát íróik, csak azok tudják igazán, akik már több ízben kaptak ilyen külHOL, MIKOR? Színház. Autóbusz szállítja Budapestre a színházkedvelő- ket. December 5-én este 7-kor játsszák az Olimpia című darabot. 6-án szintén J, órakor pedig az Erkel Színházban a Klemperer-bérlet tulajdonosai Mozart operáját, a Figaro házasságát láthatják. Ajándékvásár. A kirakatok, az üzletek már a karácsonyt idézik, s már az ünnepekre készülve várják az érdeklődőket december 7-én és 8-án délelőtt 10-től délután 6-ig a művelődési központ társalgójában és előtereiben a szervezők. Három jelentősebb kereskedelmi vállalat, a megyei iparcikk-, a ruházati kiskereskedelmi vállalat, valamint a Műveit Nép Könyvterjesztő hozza el ajándéknak szánt portékáit. Lesznek importjátékok, híradástechnikai és lakásfelszerelés! cikkek, illatA város, az ember és a természet Szemünk előtt alakuló képek Köznapi ember igazán ritkán lehet tanúja annak, hogyan alakul egy képzőművészeti alkotás. Hogyan formálódnak a vonalakkal határolt területek, hogy teljesedik ki a színek által a kép. Márpedig azok, akik sűrűbben látogatják a Barátság Művelődési Központot, e ritka élmény részesei lehetnek. Most készül ugyanis a színházterembe vezető lépcső melletti falfestmény. AZ IGAZAN impozáns művelődési ház iparművészek által tervezett belső terében ezért ebben az esztendőben még állványok' között vagy éppen állványok alatt sétálhatnak a látogatók. Illetve inkább a gyerekek, mert nem olyan magsak azért a faelemek, hogy egy jól megtermett férfiember nyugodtan lépegessen közöttük. Két oldal, két festőművész, s két alkotás, gondolati tartalom. Tulajdonképpen mindegyik a várost és az ott élő embert ábrázolja, de mondjuk inkább úgy, hogy várost, hiszen bármelyik településről készülhetne a festmény. A bal oldali Erdélyi Eta keze munkája. Lágy vonalak, akár szecessziósnak is nevezhető puha hullámok szaladnak össze levél-, virágmotívummá, s ölelnek közre egy- egy alakot. A természet és az ember találkozása, finom, olyan igazi női alkotás. Színeivel is ezt az impressziót erősíti, zöldjével a füvek, lombok közelségét, sárgáival a világosságot, a napfényt, az éltető sugarakat idézi. MARKÁNSABB a jobb oldalon alakuló festmény. Formái szögletesek, darabosabbak, huszadik századiabbak, mint a másik; férfiasabbak. Színei is erőteljesebbek, bár ez inkább a colorit gazdagságából, mint keménységéből, adódik. Alkotója Bodóczky István, a városra magasból tekintő álta] látott képet mutatja be a festményen. Egymás társa a két alkotás. Ahogy közeledünk a messzeségből, úgy tűnik fel először a Bodóczky István által ábrázolt kép, majd mind kisebb távolságról, alig egy méterről nézzük a világot, amelyben élünk, benne az embert s a növényt. Ez Erdélyi Eta műve. . — Tulajonképpen már készen kellene lennünk, de az átadás csúszása miatt csak később foghattunk hozzá — kezdi Erdélyi Eta. — Talán jobb is így, hiszen saját szemével látja mindenki, hogy mennyi munkával jár egy ilyen kép elkészítése, s akkor talán jobban megbecsüllek,' s nem firkáinak bele még azok sem, akik ellenállhatatlan vágyat éreznek ez iránt. Valójában nem most kezdtük el a munkát, amit szeretnénk az év végére, vagy az utolsó téli hónapokban befejezni, hanem már tavaly. A városi tanács és a Képzőművészeti Alap által meghirdetett pályázat nyolc jelentkezője közül nyertük el az elkészítés jogát. S már a zsűri elé kész terveket vittünk. ŐSI, de legalábbis klasszikusnak nevezhető eljárással készül a két festmény, úgy hívják, hogy secco. Száraz vakolatra viszik fel a nedves festéket, amelyhez szintén egy régi tartósítószerf használnak az alkotók, o kazeint. Már a rómaiak alkalmazták ezt a tejfehérjét, amit akkoriban szamártejből vontak ki. A művelődési ház képe túróval és mézzel tartósított festékkel készül, s jó lenne, ha ugyanolyan sokáig maradna fenn ez az alkotás, mint a rómaiak seccói. szerek, ajándékok, divatos konfekció,, kötöttáru. Azok is el tudnak jönni, akiknek nincs kire . hagyni a gyewneket, ugyanis mindkét nap délután 2-tőlr6-ig' játszŐházba várják a kicsiket, ahol karácsonyfadísz-készítéssel töltik idejüket. deményt. sőt esetleg komolyabb figyelmeztetést. Most igazán nem jelent gondot a tüdőszűrés, mivel a régi tanács épületében rendezkedtek be az egészségünket óvó dolgozók, és december 17-ig várják a százhalombat- taiakat. Korábban a fővárosba kellett bejárni tüdőgondozásra, utána pedig Százhalombatta különböző pontján várták a lakosságot a törökbálinti ernyőfényképező dolgozói. Mikor megérkezett egy-egy busz, s ki tódultak abból a tüdőszűrőre igyekvők, bizony SQkat kellett várnL\, Most legrosz- szabb esetben is 10 percig vár:- maik az emberek. Felújítják a hulladékégetőt Felújítják a Dunai Kőolajipari Vállalat hulladékégető kemencéjét a tmk dolgozói. A termelés során összegyűlt hulladék nyersanyagok elégetésére szolgáló berendezés kettős feladatot lát cl. Egyrészt hasznosítja az égetés során keletkező hőt, másrészt sok veszélyes és szennyező anyagtól kíméli meg környezetünket. Képünkön: Rapai Ferenc és Urbán Imre az égetőmű fontos részének, a zúzóberendezésnek a csapágyait szerelik össze Hamun Mozi Hmm Mozi. Alig egy esztendeje mutatták be nálunk Antonioni legújabb filmjét, az Egy nő azonosítása című alkotást, melyet bizonyára örömmel fogad a százhalombattai 16 éven felüli közönség is, december 6-án este 6 órakor. Szombaton, 4 órától vetítik a December 8-án dr. Kövess László tart állatorvosi ügyeletet. Címe: Biatorbágy. Szabadság utca 127. Az állatorvost a 06-26-40-124-es t&lefon- számon lehet segítségül hívni. Fekete István regényéből készült Vukot, este 6-tól pedig a Kálmán Imre életét bemutató magyar—szovjet koprodukciót, az Élet muzsikája című alkotást. Spielberg legújabb filmjét, A frigyláda fosztogatóit telt ház előtt, vetítik ezekben a hetekben, melyet december 8-án és 9-én este 6-tól játszanak a művelődési központban. Az oldalt írta: Fiedler Anna Mária Fotó: Hancsovszki János