Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-25 / 276. szám
LUŐI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM 1985. NOVEMBER 25., HÉTFŐ Százötven éves mozgalom A gyerekek igen fogékonyak Nemcsak a tűzeseteknél vannak ott az önkéntesek Százötven éves az önkéntes tűzoltómozgalom. Az 1835-ben alakult Aradi önkéntes Polgári Tűzoltókar hagyományt teremtett, most is vannak olyanok, akik szabadidejüket feláldozva, minden térítés nélkül segítenek embertársaiknak. Róluk, a falusi önkéntes tűzoltó-egyesületek tekintélyéről, az utánpótlás neveléséről beszélgettünk Palik István főhadnaggyal, a városi tűzoltó- parancsnokkal. Tematika szerint — Ezek a történelmi múltra visszatekintő egyesületek nagy figyelmet igényelnek és érdemelnek. Az országos parancsnokság is feladatul tűzte ki a mozgalom szinten tartását vagy annak emelését. Jelenleg huszonhat községi és tizenhárom vállalati egyesületünk működik nyolcszáz taggal, de van már tizenkét úttörőgárda- rajunk is. Túrán tavasszal ünnepeltük a megalakulás het- venötödik évfordulóját, Péce- ien november végén lesz százéves a mozgalom. — Az ő feladatuk is a káresetek megelőzése és a kárelhárítás. Minden évben összeállítunk egy tematikát, ennek alapján dolgoznak. Tavasszal és ősszel háromnapos elméleti és gyakorlati továbbképzést tartunk számukra. Itt megtanulhatják a fecskendő kezelését, mikor milyen eljárást kell alkalmazniuk. Szerepük a községben vagy környékén a maguk riasztási rendszerében, saját felszereléssel felvonulni egjfsésetléges tűz esetén. Feladásukat komolyan veszik, legutóbb az Ipari Műszergyárban vol-fefegy váratlan gyakorlat, mindenki tudta, mit kell tennie, rendesen dolgoztak, míg mi megérkeztünk. — Vannak olyan egyesületek, ahol újra kell éleszteni a mozgalmat, de vannak rendkívül jól dolgozók is. Ilyenek a péeeli, túrái, aszódi és dá- nyl csapatok. Egy-két helyen rendelkeznek gépjárművel, ezeket ápolni, kezelni nehéz a nappal máshol dolgozó embereknek. Az az igazság, hogy a legtöbb helyen a felszerelést meg kellene újítani. A szűkös anyagi lehetőségek miatt erről tanácsi hatáskörben intézkedhetnek csak. — Az önkéntesek korábban ás a mai napig is közösségi életet élnek. Bizonyos tekintélyt vívtak ki maguknak azzal, hogy mindig csak segítenek. Nemcsak a tűzeseteknél vannak ott, de nagy esőzések idején ugyanúgy szivattyúzzák a vizet is, mint az igazi tűzoltók. Tevékenységüket mi is komolyan vesszük, felvonulási tervünkben is szerepelnek. — Létszámuk elég stabil, van egy állandó mag, közülük többekre már harminc év óta lehet számítani. Különböző rendezvényeken megkezdtük a mozgósítást az utánpótlásért és a fiatalodás megindult. A gödöllői Karikás Frigyes Általános Iskolában is működik egy szakasz, ezek az úttörők rendszeres elméleti oktatásban vesznek részt. Nekik is rendezünk versenyeket, ugyanúgy, mint a felnőtteknek, de örömmel vesszük a vállalatok és az óvodások látogatását is itt a laktanyában, ahol bemutatókon ismertetjük meg az érdeklődőket munkánkkal. Uj rendszer — A gyerekekkel kapcsolatban csak jó tapasztalataink vannak, ők már pontosan tudják, hogyan kell jelenteni egy tűzesetet. Nem úgy, mint némely felnőtt, aki azt mondja, tűz van a Szabadság úton, de hogy melyik községben, azt elfelejti megmondani. Sőt, nem egy szülőtől hallottam, hogy a gyerek szói rá, ne álljon a hősugárzó az asztal mellett, vagy figyelmezteti őket, nem jól töltik az olajat a kályhába. — 1986. január elsejétől új rendszert vezetünk be, két önkéntestűzoitó-bázist alakítunk ki Aszódon és Dányban. Ezeken a helyeken a tűzoltósággal megegyező szolgálati rendben egy gépkocsivezető tart majd ügyeletet, aki szükség esetén riadóztatja a környékbeli önkénteseket. Ennek a bázisnak a megszervezéséhez külön kérnénk a tanácsok, vállalatok anyagi támogatását. Dicséretek Az önkéntes tűzoltó-egyesület névlegességéről — amíg nyolc- százán vannak — szó sincs. Szakmai és politikai érdekeink is azt kívánják, hogy ez a mozgalom ne szűnjön meg. Megbecsülésüket bizonyítja az is, hogy az utóbbi három évben huszonhatan kaptak miniszteri szintű tűzbiztonsági érmet, százötvenen kiváló teljesítményük alapján szolgálati érmet és hetvenen részesültek miniszteri és városi parancsnoki dicséretben. ___________ A E. Kerepestarcsa A megelőzésről A rákbetegségekről és azok megelőzéséről tart előadást november 27-én, szerdán dr. Szőke Béla, a Flór Ferenc Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának főorvosa délután négy órától a kerep es tárcsái filmszínházban. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Nyugdijds.pedagogusok klubja. Egészséges táplálkozás idős korban. '!S? Régi sikerfilm: Bál a Sa- voyban. Készült 1934-ben, 17 órakor. Iskolai közművelődési program: gyöngyfűzés a Karikás iskolának, 11 órakor. Napközis foglalkozás. A betűk titka, 13 órakor, az Erkel iskolának. Osztályfőnöki óra a Petőfi . iskola 5. osztályosainak, 12 órakor. Remsey Jenő életműve, 1920 után született alkotások, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. A hét gödöllői műtárgya: Bocskiai-ruha a 30-as évekből, megtekinthető az előtérben. Gödöllő, szakmunkásképző: A Bolero pantomimegyüttes műsora, 19 órakor. Kerepestarcsa, pártbizottság: Horváth László és Horváth Lászlóné népi iparművészek kiállítása, megtekinthető 8—16 óráig. Elfzzük meg a fogszuvasodást A tabletta teljesen ártalmatlan A Magyar Televízió legutóbbi Ablak-műsora is foglalkozott témánkkal, vagyis azzal, hogy mérgező-e a fogszuvasodást gátló fluoridtabletta. Maga a kérdés föltétele nagy ellenkezést váltott ki az egészségügyi szakemberekben, s nagy vihart kavart országszerte. Pedig akkor, abban a műsorban dr. öry Imre, az Egészségügyi Minisztérium főtanácsosa, főosztályvezetőhelyettes kijelentette, hogy a Dentocar nevű fluoridtabletta teljesen ártalmatlan arra, aki azt az előírásoknak megfelelően szedi! Az adagolt dózis — napi egy-egy tabletta — ezerszerese lenne csak képes enyhe mérgezési tüneteket okozni! Svájci példa Tulajdonképpen a televízió- műsor által felkeltett igen nagyfokú érdeklődés, és ismereteink szerint legalább ilyen nagy mértékű tájékozatlanság tette szükségessé, hogy lapunkban ismét foglalkozzunk a fluoridtablettával. Az egyik legilletékesebb szakembert kerestük meg, aki maga évtizede foglalkozik a fogszuvasodást gátló fluorid- bevitellel, mégpedig olyan lelkiismeretesen, hogy például Svájcban személyesen gyűjtött tapasztalatokat az ottani módszerekről és eredményekről. Ugyanis Svájcban tizennyolc éven át adagolták a tizennégy éven aluli gyerekeknek a fluoridtablettát — minden mellékhatás nélkül! Két éve álltak át a kis európai országban az asztalisó fluorozására. A komplex preventív, megelőző módszer révén, amelybe a helyes szájhigiéniára nevelés, a rendszeres fogorvosi ellenőrzés is beletartozik, Svájcban érték el a legragyogóbb sikereket, ugyanis a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest hetven százalékkal csökkent a fogszuvasodásos esetek száma. A hazai tapasztalatokról, a fluoridadagolásos módszerrel kapcsolatban felmerült laikus kérdésekről érdeklődve kerestük fel dr. Makra Csabát, a gödöllői városi rendelő- intézet csoportvezető főorvosát — aki a svájci tanulmányi úton járt. — Mi is az a fluor? — kérdeztük tőle elsőként. — A fluor természetes nyomelem, olyan, mint az ásványi anyagok, más nyomeleSteril csecsemőágy iagolás a könyvtárban Az egyetemi könyvtár olvasóterme a jövendő gépészmérnökök, mezőgazdák vagy a mai oktatók, kutatók számára az egyik legkedvezőbb színhely a tanulásra. A könyvek, folyóiratok közelsége — szinte ezekből állnak a falak — a tudományokban való elmélyülésre ihlet. Mindenki több könyvet cipel magával az asztalhoz, sokan jegyzetfüzetbe írják a fontosabb gondolatokat, mert így könnyebben megjegyzik azokat. Mások forrásokat kutatnak egy készülő tudományos diákköri tanulmányhoz, netán a diplomamunkához. Aztán valami furcsa zaj töri meg a lapozgatásos csendet. Mögöttem egy nő tökmagot rágcsál. Nem diák, nem is oktató. Szórakozni jött. Mi, többiek lassan távolabb ülünk tőle, vagy hagyjuk az egészet, elmegyünk, haza. Így legfeljebb a Ludas Matyjt lehet olvasni. Késő tavasszal kőművesek dolgoztak az épület külső homlokzatán. Akkor az ő hangos beszélgetésük zavarta az olvasókat, akik nemcsak olvastak. Most a néni tökmagtörése. Nem szólt rá senki. Nálunk egy étteremben még mindig jobban ügyelnek a viselkedésre, mint egy könyvtárban. bg Ä fővárosi Heim Pál Gyermekkórház megbízásából az intenzív osztályokon használatos rozsdamentes köracélból készülő csecsemőágyak gyártását kezdték meg az isaszegi Lignifer Ipari Szövetkezetben. Az eddig importból származó steril ágyakból, kosarakból az elmúlt napokban húsz darabot készítettek el. Képünkön: Dányi János lakatos felfüggesztési próbának veti alá a falra akasztbató csecsemőágyat Hancsovszki János felvétele mek, vitaminok. A tengervíz kellő mennyiségben tartalmazza is a fluort, ám a különböző kőzeteken átszűrődve lecsapódik, így a víznyerő helyeken már alig fordul elő az ivóvízben, és éppen ez okozza világszerte (a fluor hiánya) a népek betegségét, a fogszuvasodást. Ezerszeres adag — Természetesen — vagy nem is volna szabad, hogy természetes legyen! ? — a helytelen táplálkozási szokások, a rossz szájhigiénia következményei együttesen károsítják az emberiség fogazatát a fluor hiánya miatt. Ugyanis a fluor a fog alkotóeleme, s ha abból nem jut kellő mennyiség a szervezetbe, szinte megpuhul a fogzománc. Ha nincs fluor az ivóvízben, fluorid helyett hid- roxilapatit képződik a zománckristályban, ennek következtében hamarabb áldozatul esik a fogzománc a savas anyagoknak — válaszolta első kérdésünkre dr. Makra Csaba. — Igaz-e, hogy a fluoridtabletta mérgező? — Nem! Azt csak nagyon tudatlan emberek állíthatják, hiszen mi, egészségügyi dolgozók egy és fél milligrammos tablettákban adagoljuk a gyerekeknek a fluort. Ugyanakkor maga a tablettánként! fluortartalom ezerszerese volna csak képes enyhe lefolyású mérgezési tüneteket előidézni, ami azt jelenti, hogy egyszerre 500 (!) tablettát bevéve lehetne számítani a tünetekre! — Egyszerűen arról van szó, hogy ezt is úgy kell használni, mint minden más gyógyszert, csak annyit kell bevenni, amennyi elő van írva. Egyébként nem maguk a gyerekek adagolják, hanem a bölcsődék, óvodák személyzete, az iskolák pedagógusai és hétezer nővér az országban, akik éppen azért vállalták a kezeléssel járó többletmunkát, mert lelki ismereti kérdésnek tekintik, hogy a gondjaikra bízott gyerekekből egészséges generációk nőjenek fel. — Tehát hangsúlyozom, hogy nem kísérletről van szó! Hiszen fluoridot tartalmazó ivóvizet szerte a világban háromszázmillió ember fogyaszt hosszú évek óta mellékhatás nélkül. Mellesleg a most hatéves kislányom is rendszeresen kapja a fluoridtablettát születésétől fogva, s egyetlen rossz foga sincs, míg az országban a 2 éves kisgyerekek huszonöt százalékának szuvasak a fogai, s ugyanígy az összlakosság 96 százalékának. Ez már népbetegség. Éppen ezért hozta felelős döntését az egészségügyi kormányzat a fluoridtablettás szuvasodást megelőző módszer bevezetésére, hogy az ezredfordulóra a lakosság fogazata, és ezzel összefüggésben általános egészsége ne legyen olyan katasztrofálisan károsodott, mint napjainkban. A legolcsóbb — Miért» a tablettás módszert választották az egészség- ügyi szervek? — Kezdeném ott a választ, hogy az egyik lehetőség- az ivóvízben adagolni a fluort, ez azonban hazánkban nem oldható meg, mert nincs minden településen vezetékes ivóvíz. A második módszer az étkezési só fluorozása. Ennek bevezetéséhez azonban a Com- pack Kereskedelmi Vállalatnak teljesen át kellene állítani a sóiparát, ám a gépbeszerzés sok millió dollárba kerülne, amit a népgazdaság a jelenlegi helyzetben nem tud biztosítani a fejlesztésre. Tehát marad a harmadik, és legolcsóbb megoldás: a tabletta gyártása és adagolása. Aszódi László Antal Szabadalmi titok Adalékos műtrágyázás Öt tonnával nagyobb termés Az Élmszolg Innovációs Közös Vállalat közreműködésével az idén már 54 gazdaság együttesen hetvenezer hektáron alkalmazta a Törőcsik-féle adalékos műtrágyázást eljárást. Vagyis a találmány alapján a műtrágyához olyan szabadalmi titokként kezelt anyagot kevertek, amely lehetővé teszi, hogy a növény szinte 100 százalékosan hasznosítja a foszfort és a káliumot. Így kevesebb műtrágyával, tehát alacsonyabb költséggel növelhető a hozam. A kísérletbe vont harmincezer hektáron búza például a kombinált tápanyag hatására átlagosan öt tonnával több termést adott, annak ellenére, hogy a módszert jelentős részben gyenge termőhelyi adottságú mezőgazdaságban alkalmazták. A hektáronkénti terméstöbblet a kontrólltáblákhoz képest majdnem négyszáz kiló. A módszert alkalmazó nagyüzemek csak búzából 45 millió forint értékű többlettermést értek el. A vállalat szakemberei a rizstermesztésben is hasznosítható műtrágyázás: eljárást kísérleteztek ki. Az adalékos műtrágyázás eddigi sikerét látva jövőre már 142 tsz és állami gazdaság 105 ezer hektár föld ilyen módszerű tápanyagutánpótlására kötött szerződést az innovációs közös vállalattal. A bét gödöllői műtárgya Díszes Bocskai-ruha A Bocskai-ruha divatja a trianoni békekötés után tűnt fel, és tartott egészen a fel- szabadulásig. Elnevezése valószínűleg a ruha zsinóros, súj- tásos díszítéséből fakadt, kicsit hasonlított a reformkor mentéjéhez. Nem szabad összetéveszteni az 1940-es években divatba jövő e néven, illetve magyar ruhának nevezett magyarkodó öltözettel, amely az akkori uralkodó osztály revizionista politikájának volt beszédes jelképe. Funkcióját tekintve ünneplőruha volt, mintegy a mai öltöny elődjének tekinthető. Ezt az öltözéket nők is hordták, a hölgyeknél a mentét sötétkék rakott szoknya egészítette ki. Újsághirdetésekből megtudhatjuk, hogy Budapesten és nagyobb vidéki városainkban csak ezzel foglalkozó ruhaszalonok működtek. Volt díszesebb és egyszerűbb változata. A legjobb hírű iskolákban és internátusokban ez volt a kötelező egyenruha, Sötétkék vagy szürke posztóból készítették és gazdagon zsinórozták. Fekete lakkcipőt hordtak hozzá. Régi gödöllői fényképeken is feltűnik a jómódú polgárság ünnepi viseletéként. A kiállított ruha, mely ezen a héten látható a művelődési házban, a helytörténeti gyűjtemény tulajdona. T. J. Hanglemezvásár Már mától Az idén is tartanak kedvezményes hanglemezvásárt a gödöllői zeneiskolában, adtuk hírül a múlt héten. Akkor még úgy volt, hogy december 5-től. Az iskola igazgatójának legújabb tájékoztatása szerint, már mától, hétfőtől vásárolható az olcsóbb lemezekből. Moh Süsü, a sárkány. Színes magyar bábfilm. 4 és 6 órakor. A Pillangókisasszony visz- szatérése. Színes szovjet zenés film. Csak 8 órakor. ISSN 0X33-1957 (Gödöllői Hírlap)