Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-13 / 266. szám

Vége a fefyjításnak Az éves tmk-munka kere­tében Zebegény és Szob kö­zött mintegy háromezer méte­res vasúti pályán befejezték az utolsó nagygépi javítást. Mint a pályafenntartási fő­nökségen megtudtuk, ez jóval kisebb volumenű mun­ka volt, mint a korábbi Göd és Vác közötti felújítás. Ezért nem is kellett igénybe venni autóbuszokat az utasszállítás­hoz és a késések se voltak számottevőek. Napi tíz órát dolgoztak a gépek november negyedikétől. Itt is az elisza­posodott ágyazatanyagot kel­lett átrosíálnia a gépláncnak, amely gyorsan haladt, mert útját nem keresztezte se át­kelőhely, se peron. Ahol me­redek sziklafal szegélyezte a síneket, ott külön vasúti ko­csikban szállították el a fö­lösleges, használhatatlanná vált anyagot. Kiemelik az elhasznált lába­zatanyagot. A szerző felvételei Elfoglalják helyültet a különleges szerelvény irányítói» 2691. Vác, Pf. 32. Reggeli lapok — este Tisztújítás az SZMT-ben Pénteken délután 3 órakor a párt- és tömegszervezetek székhaza első emeleti tv-ter- mében tartja tisztújító ülését a váci szakmaközi bizottság. Mint a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa meghívójából kiderül, a szakmaközi bizott­ság és számvizsgáló bizottsága számol be az elmúlt válasz­tás óta elvégzett munkáról, majd megalakul az új szakma­közi bizottság, megválasztja elnökét és titkárát. Váci iitcsök Konyhakcncert Csütörtökön este 6 órakor érdekes hangversenyt ad a Váci Ütőhangszeres Együttes a Bartók Béla Zeneiskolában (Konstantin tér 8.). Az együt­tes tagjai Bártfai Zoltán, ifj. Fazekas László, Fehér Gyula, Kovács Péter, Nagy István Zoltán és Pálinkás Levente (művészeti vezetőjük Fazekas László) kortárs zeneszerzők műveit szólaltatják meg. Műsoruk: Ottó Ferenc: Scherzo, Carlos Chavez: Toc­cata, Zempléni László: Ko­lompáraim, Patachich Iván: Percussion! con macchia, Steve Reich: Zene fadarabok­ra, Siegfried Fink: Plaisante- rie, Ottó Ferenc: Konyhakon­cert. Pf. 13. Ennyi a postaíiók- számorn a vámosmikolai pos­tán. Ezt akkor béreltem, ami­kor az elmúlt évben a régi postás nyugdíjba ment és meguntam, hogy az új postás hol elhozta, hol nem a ré­szemre érkezett küldeménye­ket. Előfordult,' hogy* n'apolrig nem kaptam újságot, vagy egyszerre négyet is betett a postaládába egy fajtából. Volt olyan is, hogy a levelet meg sem kaptam, másokkal együtt. Ezt akkor kifogásoltam a pos­tán és ott javasolták, hogy béreljek postafiókdt, egy év­re potom 40 forintba kerül. Tanácsukat megfogadtam, és a 13-as számú postafiók ju­tott nékem, egy kis ketrec. Ment is minden simán, a pos­tai dolgozók kedvesek, szíve­sen elbeszélgetnek és mivel nyugdíjas vagyok, rá is érek a postára elmenni. Ám 1985. október 8—9-én a kint levő ellenőrök megál­lapították, hogy a postafiók- bért nem megfelelően kérik, mert már az márciusban 169 forintra emelkedett, vagyis négyszeresére, és azt már ak­kor ki kellett volna fizetni, így, mivel már majdnem év vége van, annyi kedvezményt adnak a fiókbérlőknek, hogy visszamenőleg egész évre még 90 forintot kell csak befizet­ni. A posta vezetője azt mond­ta, hogy ő erről nem tudott, s ezért nem kérte. Ennyi az egész. Azonban nem értek valamit, és mások sem. Először azt, hogy ezért a kis ketrecért miért kell 160 forintot fizetni egy évre, a ré­gi ár négyszeresét, örülhetne a posta, hogy egyes emberek, üzemek és hivatalok érte men­nek a részükre érkezett kül­deményekért, megkönnyítve a kézbesítő munkáját, ennyire felemelik e szolgáltatás díját. A postafiók kezelése semmit nem változott, nem kellett új beruházást eszközölni, ugyanazok a Noé idejéből va­ló fiókok vannak most is, mint 1934-ben, mi indokolta hát a bér felemelését? A köz­ségben új utcák épülnek, egy­re több a kézbesítő dolga, többen felvetették már, hogy jó volna a nyugdíjba ment postást legalább 4 órás mű szakra visszavenni, hogy a küldemények és a sajtó ha mairabb eljusson a címzett' hez. Mert most mi a helyzet? Az előfizetők egy részéhez csak estefelé jutnak el a kül­demények, a reggeli újságok esetleg esti hírlapnak felelnek meg. Ezen is kellene gondol­kodni a posta vezetőinek, ezt is ugyanúgy el lehetne dön­teni, mint a postafiók béré­nek a felemelését. A diffe­rencia csak annyi lenne, hogy nem négyszeresére emelnék a kézbesítők számát, hanem ha úgy vesszük félszeresére. Mivel a posta szolgáltat' a lakosságnak, gondolom a fél műszakos kézbesítő beállítása ezt a tevékenységét nagy­mértékben javítaná. Az egyik fiókbórlő viccesen felvetette, hogy a posta ta­lán ebből akarja megoldani a község telefonhálózatának bővítését. Vannak olyanok, akik évekkel ezelőtt kérték a telefon bekötését, de csak egy értesítést kaptak, hogy az mennyibe kerül, azonban állo­mások kiépítésére nem ke­rült sor, árrá hivatkozva, hogy nincs a vezetékhez drót vagy kábel. Koroknai Gábor Vámosmikola Tömegpingpong Ismét tömegeket megmozga­tó sporteseményt rendeztek Szobon. A November 7. Kupa elnevezésű asztalitenisz-verse­nyen 132-en vettek részt, if­júsági és felnőtt korosztály­ban. A versenyt a gyümölcsfel­dolgozó, a szobi üzemek, in­tézmények közös sportegyesü­lete és a szobi általános isko­la — Varga Imre testnevelő tanár közreműködésével — együtt szervezte, nagy siker­rel. bmb Mozi * 6 Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): November 14-től 17- ig, csak fél 4 órakor a Misi mókus kalandjai című színes magyar bábfilmet vetítik. — November 14-én és 15-én fél 6, csütörtökön fél 8 órakor a Cicák és titkárnők című csehszlovák filmvígjáték van műsoron. — 15-én fél 8 órakor (kortárs filmklub előadása) a Méhkas című spanyol filmet játsszák. — November 16-án és 17-én II. helyáron megte­kinthető a Bizonyítási eljárás című japán krimi este fél 6 és fél 8 órai kezdettel. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM 1985. NOVEMBER 13., SZERDA A gazdálkodás stratégiája és taktikája (1.) Nincs értelme a siránkozásnak Vállalataink elmúlt tíz-tizenöt esztendei története bővelkedik izgalmakban. Egymást követő olaj- és nyers­anyagár-robbanások, termékeink jelentős részének le­értékelődése a nemzetközi piacokon, a hazai gazdasági szabályozás változásai, importstop, beruházási stop, munkaerőhiány és így tovább. Élenjáróként ismert, példaként emlegetett cégek küszködnek fizetési nehéz­ségekkel, míg mások éppen önállóan, utasítások nélkül tanultak meg igazán élni korábban is meglevő lehető­ségeikkel. A váci Fortét egyik csoportba sem sorolhatn­iuk. Igaz, az elmúlt esztendőkben néhányszor éltek át itt is nehéz heteket, de a vállalat fejlődése egyenletes, a nehezedő körülmények ellenére is magabiztosan és eredményesen működik a vállalati szervezet. A vállalati gazdálkodás stratégiájának és taktikájának kérdéseiről, a kereskedelem­politikáról, a döntési mecha­nizmus működéséről dr. Le- nyó Lászlóval, a vállalat igaz­gatójával beszélgettünk. — A gazdasági recesszió legsúlyosabb éveiben sokan attól tartottak, hogy az embe­rek elsőként a könnyen nél­külözhető luxuscikkekről, például a fényképezéshez szükséges anyagokról monda­nak le, s ebbe a Forte akár bele is bukhat. — A válság nem kerülte el a fotóipart sem. A legismer­tebb világcégek is súlyos vesz­teségeket szenvedtek el, létü­ket azért mégsem fenyegette veszély, hiszen termékeik je­lentős részét a jómódú Nyu­gaton helyezhették el. Lénye­gesen nehezebb, helyzetbe ke­rültek a hozzánk hasonló kis és közepes vállalatok, ame­lyek nem rendelkeztek tőke tartalékokkal, elsősorban tö­megtermékeket állítottak elő. — A Forte mégis átvészelte ezeket az éveket. — Nekünk is voltak nehéz­ségeink, előfordult, hogy egyik évről a másikra veszítettünk el biztos piacokat. Éppen ek­kor láttuk azonban hasznát a korábbi magyar gyakorlattól eltérő kereskedelempoliti­kánknak. Először is, bár nincs önálló exportjogunk, mégis évek óta személyesen is tart­juk a kapcsolatot a vásárlók­kal. Piacielelcsi rendszert ala­kítottunk ki, így egy-egy ve­Kövek, szobrok, emlékek T/annak pillanatok az ember életében, me- ' lyek múltidéző képességüknél — erejük­nél? — fogva szóra bírják a hallgatag tanú­kat. A köveket, a fákat, egy szobrot a téren, a hajót, mely éppen kürtjével jelez. Egy szív alakú fakoronát, omló házfalat, horpadt tör­zsű öreg tölgyet. S ezek a szemhunyásnyi időszakaszok megkomponálhatják az áhitat zsoltárait, évtizedeket zsugoríthatnak, perce­ket tágíthatnak, s általuk akár a végtelent is megérthetjük. Mindez akkor ötlött eszembe, amikor hosszú évek óta először újra Vác földjére léptem. Mit földjére — a vizére, mert meg sem várva a kompkikötést, máris ugrottam a partra, a vízbe ... Pedig senki nem várt, senki sem siettetett. Csak egy emlékkép a Konstantin térről, a korzóról, a deákvári meredekről, a korsós lányról, egy el nem küldött levél cím­zettjéről, elveszített és megsiratott tízforintos­ról, hajdani tanáraim tablóképéről, s a kollé­gium konyhaszagú folyosójáról. S itt, a Konstantin téren velem együtt meg­állt az idő. Szóra bírta a teret, a köveket, a fákat, az ipari technikum döngő ajtajának pa­tinás rézkilincsét, a szovjet hősi emlékmű csillagát, s az evangálistákat a Dóm homlok­zatán. Körbenézek. Űj épületek sorába ütközik a tekintet. Amott a Patyolat, s valami műhely­féleség, tőle közelebb a Komócsin Zoltán kol­légium. Előtte a tér, az régi. De hol van a mártír Szent Sebestyén szobra? Hosszas ke­resgélés után föllelem: a püspöki palota déli szárnya előtt. Nézem a szenvedő arcát — a fájdalom vo­nalai most is olybá tűnnek, mint húsz évvel ezelőtt csak ... mintha régi önmagához mérve valamivel fiatalabb lenne Sebestyén. A mel­lébe, combjába, hasüregébe fúródott nyilak egykedvűen merednek a semmibe, türelme­sen tartják vesszőiken a pihenő verebeket. • Menjünk tovább. Itt, a Géza király út ele­jén állt annak idején egy piros támlás, piros ülőkés pad. Érettségizők és szerelmesek kop­tatták tavasztól őszig deszkáit, s minden év­ben újjávarázsolta azokat egy Ámor-párti, öreg asztalos. Magam is sokszor ültem azon a pádon. S most nem lelem sehol. Elhordta az idő. He­lyén salakcsomó, korhadt faághalom, kavics­réteg. S vajon ki találta meg a pad ülődeszkája és betontalpa közé szorított húszfillérest? A szóbeli érettségi sikere tiszteletére hagytam ott akkor azt a fényes-kerek, apró emléket. Hogy majd visszatérít, mint. a római Trevi kútba vetett fémpénzek várják vissza azt, aki beledobta őket. Milyen dátumot is vertek arra a húszfil­léresre? Ezerkilencszázhatvannégyet... Akkor tavasz volt. kora nyár inkább, ragyo­gás, fényzápor, s az akarat, hogy megforgat­juk, megváltjuk majd a világot, mi frissen maturáltak. Most ősz van, köd, pára és hideg. összehúzom magamon a kabátot, s ballagok a Duna-parton. Hajókürt hangja hullámzik a víz fölött, kamaszrikoltás töri apróra a hosz- szú kürtjelet: egy csoport tizenéves szalad az induló komphoz. Tapodják, lökdösik, ránci- gálják egymást — fiatalok. Egészségesek, pi­rosak, világmegváltóan erősek. Egyikük kezé­ből kiesik egy fémpénz, s kacsázva peng a kockaköveken. A srác legyint, aztán szalad tovább. Vele inainak társai. Az érme megáll, s elfekszik a kövek közöt­ti repedések egyikében. Látom, ötforintos. Fölveszem, s hirtelen a mába repít a felis­merés. \/l iért is fogadtuk, hogy megforgatjuk a vi- lágot? Lám, forog az magától is. Azért olyan árva benne az ember, mint ez a meg tagadott ötforintos a tenyeremben. Besze Imre zető munkatársunk napra­kész ismeretekkel, személyes ismerősként tarthatja a kap­csolatot a külföldi ügyfelek­kel. Mi nemcsak manapság, de már évekkel ezelőtt is a több lábon állás politikájára szavaztunk. Megbecsültük a kistételű megrendeléseket is, sok ország piacain voltunk jelen. Ezért tudtuk elhelyez­ni térmékeinket akkor is, ha egy-egy üzletfelünk átmene­tileg fizetésképtelen lett, vagy a konkurencia szerezte meg a piacot. Piaci stratégiánk másik pillére, hogy számunkra a tőkés és a szocialista orszá­gok piacai egyaránt fontosak. Az előbbiek azért, mert alap­anyagaink felét a tőkés or­szágokból szerezzük be, tehát ehhez föltétlenül meg kell te­remtenünk a szükséges valu­tát. A szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió megrendelései termelési biz­tonságot jelentenek számunk­ra. Ez az oka, hogy mindig igyekeztünk egyforma jó mi­nőségű filmeket és papírokat szállítani. Vagy hogy friss példával szolgáljak, hagyo­mányainkhoz híven idén is november 7-e előtt teljesítet­tük a szovjet megrendelése­ket. Ennek az exportmunká­nak az eredménye, hogy mintegy 5 millió rubellel és 5—6 millió tiszta dollárbevé­tellel járulunk hozzá a nép­gazdaság devizamérlegéhez. — Az elmúlt tiz-egynéhány esztendőben azonban nem­csak a külső, hanem a hazai gazdasági körülmények is ne­hezedtek. — Nem is történhetett más­ként. S meggyőződésem, ha idejekorán megértjük, hogy a válságjelenségek nem állhat­nak meg az országhatárnál, könnyebben birkóztunk volna meg velük. A szabályozás cikcakkjai, a feltételek szi­gorodása, az állami elvoná­sok, az adók súlya bennün­ket is alaposan megterhelnek. Da úgy véljük, a meddő si­ránkozásnak semmi értelme sincs. Annak viszont igen, hogy jobb gazdálkodással e nehezebb körülmények kö­zött is tegyünk meg mindent dolgozóink anyagi biztonsá­gáért. Mi már az első olajár- robbanás után is áttekintet­tük, hol lehetne csökkenteni a költségeket, takarékosabban gazdálkodni. S később, ami­kor mások a jóléti és szociá­lis költségek lefaragására kényszerültek, mi óvodát épí­tettünk, öltözőket korszerűsí­tettünk, több száz dolgozónk­nak adtunk lakásépítési támo­gatást. Nincs szégyenkezni valónk a bérek tekintetében sem, hiszen felette vagyunk az országos átlagnak, sike­rült megőrizni a jövedelmek reálértékét. Jól értékesíteni csak kor­szerű, jó minőségű ferméket lehet. Hogyan állják meg he­lyüket a kiélezett nemzetkö­zi versenyben a magyar fo- tofilmek és -papírok? — Éppen a legutóbbi BNV-n kaptunk kitüntető diplomát azért, mert gyárt-, mányaink 75 százaléka évek óta folyamatosan kiérdemelte a jó minőséget garantáló Ki­váló Áruk Fóruma jelvényét. Néhány kategóriában elérjük a nemzetközi színvonalat, de azért tudni kell, hogy kuta­tásban, fejlesztésben, csúcs- technológiák alkalmazásában nem versenyezhetünk a leg­jobb világcégekkel. Éppen ezért igyekszünk együttmű­ködni velük. Erre jó néhány példát sorolhatnék a gyártási eljárás vásárlásától a termék­cseréig. A minőség megőrzé­sének, javításának másik fel­tétele a technológiák folya­matos korszerűsítése, egyre jobb minőséget biztosító gé­pek termelésbe állítása. Ná­lunk 1965—70. között volt utoljára számottevő rekonst­rukció, s ez bizony már érez­tette hatását az emelkedő költségekben, a termékminő­ség alkalmankénti egyenlet- lenségében. Ezért határoztuk el. hogy bármi áron is kor­szerűsítjük az öntést. A 204 millió forintos beruházás nél­kül néhány év múlva a mai termelési értéknek például jó esetben csak a felét pro­dukálhattuk volna. így vi­szont anyagtakarékosabb technológiával professzionista célokra is kiválóan alkalmas termékeket is gyárthatunk, amire eddig nem voltunk ké­pesek. A beruházás számítá­saink szerint másfél esztendő alatt térül meg. Csulák András (Folytatjuk) Ami még hasznosítható A nyitás óta alig telt c! néhány hónap, máris messze szállt a híre a MÉH szobi haszonárutclcpcnck. Itt — úgy mondják — szinte minden kapható, amire egy háztartásban szükség le­het, s főleg olcsóbban, mint másutt. Porubszki Dezső felvétele ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom