Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-23 / 249. szám
ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM 1985. OKTOBER 23., SZERDA Segíthetnek a sportkedvelők Salakos sikereket alapoznak így kapja meg a rugalmasságot a pálya A salak az valóban sokba került, a szállítást ugyanis egy Salgótarján környéki téesz vállalta. A sok kéményű gyár bár ingyen adta, a távolság mégis nagy összeget tett ki, emésztett fel — panaszkodik Toldi Miklós, az üllői általános iskola testnevelő tanára. Abból a 30 ezer forintból tudniillik, amit a megyei művelődési osztály juttatott az iskola atlétikai pályájának elkészítésére. Persze ők abból az összegből a bitumenes kézilabdapálya labdafogó hálóit is szeretnék felszereltetni. A szükséges kellékeket már megvásárolták, a felszereléshez azonban az erejük és szakértelmük nem elegendő, sportot szerető szocialista brigád segítségét várják. A futópálya tükrének készítésénél, kiásásánál elejétől végig ott markolta az ásó és a csákány nyelét és tolta a súlyosan megrakott taligát Limbóczki Imi’i, Szabó Zoltán, Ripp László, Farkas Zsolt, Horváth György, Pavlis László és Latasz György, de 6e- gítkezett az egész 8/a 052tály is. — Az anyagot az égyi'k tanulónk édesapja Levota Sándor fuvarbzta lelkes odaadással. Még a lovak is frissebben mozogtak, mintha tudták volna, hogy hasznos célt szolgálnak — mondja a tornatanár. — A sódert csak úgy, baráti alapon a Dóra-majoriak hozták Kiskunlacháza környéki bányákból. A vágat alján a tömörített agyagréteget ugyanis vastagon sóderral kell fedni, alapos tömörítés, sulykolás után, erre jön a 24 köbméter salak. Így kapja meg a jó eredmények eléréséhez szükséges rugalmasságot a pálya. Mert az iskolának nemcsak lelkes, de tehetséges sportolói vannak. Elsősorban talán Tő- sér Lászlót említenénk, aki ha tehetségével ügyesen gazdálkodik, akkor a nevét nemcsak a Monori Hírlap, hanem a Népsport is gyakran emlegetné. Súlylökésben nem sokkal marad mögötte Koczó Jóska és Petrányi István sem. Kislabdadobásban Boda Zoltán áll a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokán. Távolug- rásban szinte legyőzhetetlen- nek tűnik Kovács Dezső. Persze, a dobogós helyek körül a lányok sem szorulnak háttérbe. Molnár Csilla, Záhonyi Anikó, Kiss Ilona, Szigeti Krisztina, Béki Annamária csapatversenyben körzeti döntős volt. A tornászcsapat nem egyénileg jeleskedik, s gyűjti a babérokat, hanem kis közösséget, eredményesen működő csapatot alkotva. Petrányi Mónika, Boda Gyöngyi és Rakó Éva halmozza a jó eredmények jutalmát, a felejthetetlen emlékeket ébresztő érmeket. Sok jó sportolója van Üllőn az általános iskolának, akiknél a tanulmányi eredményt is mindig az elsők között emlegetik. A helybeliek büszkék lehetnek rájuk, és ha szükség van a két kezük munkájára, támogassák azzal is sikereiket. Kiss Sándor Kulturális programok Ecsercn, szerdán 17 órától: mozgásművészeti dzsesszba- lett-tanfolyam, 19-től: ifjúsági klubfoglalkozás. Gyömrőn, 19-től: karate, az úttörőházban., 16,30-tól: a száSporthírek labdarúgás Kimaradtak a büntetők mítógépes szakkör foglalkozása, a könyvtárban, és a könyvesboltban: kiállítás és vásár. Monoron, 7.30-tól, a Petőfi u. 10. szám alatti ruházati boltban körzeti ruházati termékek vására. A Forrás Áruházban modern műszaki cikkek parádéja, engedményes csillárvásár, 11-től és 16-tól: egyórás vi- deoprogram. A moziban, 18-tól és 20-tól: Csak egy mozi. Sülysápon, 17-től: logopédia. Üllőn, 9-től 17-ig: bútorkiállítás és -vásár. Shol élőszóval a tisztes meghívás! Régi hagyomány új köntösben Szőlőlugas: léggömbökkel, színes szalagokkal, egyenlő magasságban felaggatott szőlőfürtökkel, pirospaprikával, almával. A gyerekek a lehetőség szerint beöltözve, esetleg — „jelzett” jelmezben. Dobolva érkezik a kisbíró: Közhírré tétetik, tudatjuk kit illet / Most az egész Gyomra hallgasson meg minket. / öregbíró uram — amottan ül hátul — / Bölcsességet szopott ki a pipaszárbul / Azt rendelte mára, mulasson mindenki / Keseredett kedvű ne legyen ma senki! / Nosza hát egy-kettő, akit csak bír lába / Gyűj- jék el mulatni a szüreti bálba! / Fakanál-faragó, kéményseprő, kalmár / Jó lovas betyárok és aki gyalog jár / Vásáros népségek, muzsikás, kla- nétás / Ihol élőszóval a tisztes meghívás! E vidám jelenettel kezdődik Hegyi-Füstös István tévéjátéka, amelyet a 60-as évek elején mutatott be a Magyar Televízió. Azóta is aktuális — ilyenkor ősszel — a vidám-szüreti vigasság. Több bortermő és nem bortermő vidéken elevenítik fel a régi szokásokat, vidám szüreti menet és bál formájában. Amikor elindult a menet a gyömrői Petőfi Sándor Művelődési Ház elől, mindenütt kiálltak a kapuba, s érdeklődve figyelték a felvonulókat, akik ezen a borongós hétvégi délutánon vidámságot csaltak a kíváncsi arcokra. A gyömrői 2. számú (falusi) általános iskola felső tagozatos tanulói idézték fel a múltat. Varga Mária, az iskola tanárnője, a művelődési ház megbízott igazgatója és a gyerekek már a múlt tanév végén elhatározták, hogy megtartják a szüreti felvonulási ezen áz őszön. Alighogy megkezdődött az új tanév, szeptember elején, azonnal hozzáfogtak a próbákhoz, szervező munkához. Hegyi-Füstös István, sok rádiójáték kiváló szerzője, jó szívvel bocsátotta rendelkezésükre a Szüretes játék című darab szöveglapjait. Már összeölelkezett a délután a kora estével, amikor a vidám szüreti menet megérkezett a Bajcsy-Zsilinszky utcai tájház udvarára. Több száz érdeklődő jelenlétében kezdődött a vidám játék, amely közben többször verődtek tapsra a tenyerek. Bálint Sándor harmonikás szinte egy zenekart pótolt remek kísérőmuzsikájával, önfeledten játszottak a lányok és fiúk. Nyári Zsolt a betyár, Kele Zoltán a kisbiró, ifj. Potocska István a kéményseprő szerepében remekelt, de a többiek is kitettek magukért. Elégedett volt a gyerekek játékával Hegyi-Füstös István, aki ezt mondta a bemutató után: — Gyömrőn nagy hagyománya van a szüreti felvonulásoknak és vidámságoknak. Á húszas-harmincas években a falusi Gazdakör volt a helyszíne ezeknek a mulatozásoknak. Akkor is ott gyűjtöttem a gyerekjátékhoz szükséges szöveget és szokásokat. Remélem, hogy ezzel a bemutatóval hagyományt teremtünk a községben. Varga Mária nagyon izgult az utolsó napokban, hiszen — mint mondta — először vállalkozott ilyen feladatra. — Minden segítséget megkaptam az iskolavezetéstől, a szülőktől, az id. Pál Mihály baráti kör lelkes társadalmi aktíváitól. Nélkülük aligha si-, került volna ilyen jól ez az egész játék. A gyerekek nagyon lelkesen tanulták be a szerepeket, szóval minden adva volt a sikerhez. Arra azonban nem gondoltam én sem, hogy ilyen sokan lesznek kíváncsiak ránk. Jócskán beesteledett már, amikor a tájházban véget ért Közhírré tétetik... — Kde Zoltán kisbiró fehér ingben a kép jobb szélén üagóczky Sándorné felvételei A csikósok, betyárok már leszálltak a lovak nyergeiből a kvaterkázás, a borharapás, a vidámság. A menetelük visszaindulták a művelődési házba, ahol kezdetét vette a vidám szüreti bál, amely másnap hajnalban ért véget. Ott — természetesen — már csak a felnőtték ropták a tánccá, de az alaphanguiátot a gyerekek délutáni, kora esti produkciója teremtetté meg. A résztvevők ígérete mindennél biztatóbbnak látszik: folytatása következik... Ügy legyen! Gér József Városnézés A Monori Tömegsport Egyesület november hónapra két utazást is szervez, melyre az érdeklődőik Ácsai Zoltánnál jelentkezhetnek a monori Kossuth iskolában. November 16-án Cserke- szőlőre indul egy csoport. A program ígéretes: Nagykőrösön megtekinthetik az Arany János Múzeumot, Kecskeméten és Szolnokon városnéző sétára kerül sor, Cserkeszőlőn pedig a gyógyfürdő várja a kirándulókat. A részy ételi díj 220 forint, magában foglalja a belépőjegyek árát is. November 23-án Zólyom és Besztercebánya az útvonal, a részvételi díj 350 forint. Számítógépes tanfolyam Az ecseri Rákosmezeje Tsz központjában sokan látogatják az úgynevezett IBM PC—XT típusú számítógépkezelői tanfolyamot, amely szeptember eleién indult. A résztvevőket a Számaik szakemberei ösz- szesen hatvan órában oktátják, majd vizsgát is tehetnek. A !7-es tárgyalóteremből Egy szemfiimyás ötszázat ért Labdarúgás, megyei II. osztály, A-csoport: Sülysáp—Pilis 2-1 (1-0), Sülysáp, 400 néző, vezette: Kálmán (jól). A mérkőzés színvonalán nem látszott meg a két csapat közötti tabellakülönbség. Remek iram, változó veszélyhelyzet alakult ki a kapuk előtt. A 39. percben Ecseri parádés előreívelé- »ét Motolai fejjel továbbcsúsztatta, s Merczel óriási bombagóllal vezetést szerzett a helyieknek. Az iram tovább fokozódott a fordulás után. Az 51. percben a pilisi Gajdos kapufára lőtte a — jogosan — megítélt büntetőt. Hét perc múlva Hegedűs S. kapáslövésből egyenlített Több kimaradt hazai helyzet után a 83. percben a csereként beállt Korpo- nai 25 méteres szabadrúgás- gólból megszerezte a sülysá- piaknak a győzelmet. Jó: Motolai, Győri, Békési, Merczel, illetve Tóth T., Ha- Juszka, Gajdos. Ifi: Sülysáp— Pilis 2-2. Cs. J. Monor—Bugyi 1-0 (0-0). Monor, 300 néző, vezette: Dar- nyik. Az első húsz percben a vendégek birtokolták többet a labdát, több gólszerzési lehetőséget puskáztak el. Alighogy elkezdődött a második félidő, a 48. percben mintaszerű támadás futott a pályán, Szűcs S, húzott el a jobb szélen, beadását Ohát J. — két védő között — mesterien vette át és a hosszú sarokba lőtt. A 60. percben a monori Csóti szándékos durvaságáért a kiállítás torsára jutott. A hátralevő 30 percben nagy elánnal harcoltak a vendégek az egyenlítő gólért, de ezen a napon bevehetetlen volt a hazaiak kapuja. Jó: Fényes F., Varga D., Rabi I., Ohát J. Ifi: Monor— Bugyi 0-0. F. J. Újszilvás—Üllő 2-1 (1-0), Újszilvás, 100 néző, vezette: Herman. A széltől támogatott helyiek szereztek vezetést az első 45 percben. Fordulás után szinte egy kapura játszottak a vendégek és Pénzes révén egyenlítettek. Ugyanő vezetést is szerezhetett volna, de a megítélt — jogos — 11-est a kapusba lőtte a 70. percben, öt perccel a vége előtt lőtték győztes góljukat a szilvásiak. Jó: Pikál, Pintér, Fajka, Pénzes. Ifi: Újszilvás—Üllő 0-3. B. T. Körzeti bajnokság: Gyöm- rő—Péteri 2-0 (1-0), Gyömrő, 300 néző, vezette: Hörömpő János. A listavezető gyömrőiek ezúttal is csak a két ponttal lehettek elégedettek, a mutatott produkcióval már kevésbé. A lelkes vendégek — ha gólratö- rőbben játszanak — könnyen meglepetést szerezhettek volna. Góllövő: Nagy F., Sebestyén. A forduló további eredményeiről, a tabella állásáról lapunk holnapi, számában tájékoztatjuk sportkedvelő kedves olvasóinkat. —ér A monori bíróság folyosóján — ha nem tudná az ember, hogy hol van — azt hi- hetné, az általános ártatlanság és szívjóság virágos mezején jár. A faipadon például egy barna madonna szoptatja fehérbe pólyáit csecsemőjét át* szelleműit mosollyal (s ő egy súlyos testi sértéses ügy egyik szereplője). Aztán egy nett úriember kér bocsánatot kifogástalan udvariassággal a büntetőbíró irodájából kilépő jegyzőtől, merthogy összekeverte a dátumokat, s a tegnapi tárgyalás helyett ma jelentkezett. (ö úgy vágta fül- tövön az apósát, hogy az idős férfi alig hall, de az anyós sem járt sokkal jobban ...) Cifra históriákban és kiáltó ellentétekben a folyosók és a tárgyalótermek nem szenvednek hiányt. A közelmúltban a 17-es tárgyalóterem tizenegy vádlottat látott vendégül egyazon ügyben: a sülysápi tolvajokat és orgazdákat. Ez az ügy pedig úgy kezdődött, hogy a vádlottak egyike a sülysápi vasútállomás közelében lakott, ablakából rálátott a vagonokra — s ez a látvány adta a nagy ötletet. Kelemen József, Varró Lajos, Dósa Tibor és Bagó József neki is láttak a kivitelezésnek — s ettől fogva szállítmányok sora bánta, hogy a sülysápi vasútállomáson éjszakázott... Hogy a vagonfosztogatás könnyebben (nenjen, gépkocsit is használtak a tolvajok, sőt, nagyobb zsákmányok alkalmával még teherautót is béreltek. 1983 decemberének egyik éjszakáján volt az első sikeres akció; 20 vég függönyszö- vetet, negyven diplomatatáskát, nyolcvan női táskát, öt pár divatcsizmát sikerült eltulajdonítani, nyolcvanezer forintnál nagyobb értékben. A A következő alkalommal egy újabb vagonból egy mázsa fagylaltpor, számtalan doboz tyúklevespor, tíz, üvegből készült gyümölcsöstál volt a zsákmány. Aztán harminchat gerendát is találtak — azt is elvitték, de vitték a padlódeszkákat is. s mert a sikeren felbuzdultak, működési területüket kiterjesztették. 1984. áprilisában a sülyi vasbplt kerítésén mászott át Kelemen és Varró, két kempingbiciküt. 2 szovjet gyártmányú női kerékpárt és ötvenliteres műanyag ballonokat loptak. Májusban Bagó József már egyenesen Kelemenhez fordult, mintha csak egy építőanyagkereskedésbe kopogott volna be: szerezzen már neki az építkezéshez zártszelvényt. Kelemen szerzett — a Tüzép-te- lepről. Azután gázpalackra volt szükség, azt is loptak, később a vasboltból kétágú létrát is. De közben persze régi vadászterületükre is visszalátogattak: egy Sülysápon „parkoló” vagonból kétszázhét olasz gyártmányú női pulóver több mint 252 ezer forinttal növelte a készletüket. De a Tüzép-telep is változatlanul jó területnek bizonyult, annál is inkább, mert az ottani éjjeliőrrel is sikerült megegyezniük. Dobos István ötszáz forintot kapott első alkalommal, s csak annyi volt a dolga, hogy behunyja a szemét, amíg kihoznak két, kétszárnyas ablakot. Másodjára is behunyta ötszázért — újabb két ablak vándorolt ki a kapun. 881 Hosszan lehetne sorolni, mi minden szerepel még a vádiratban — végül is a függönyök értékesítése volt, ami nyomra vezette a hatóságot, s a lopássorozatban közreműködőknek a monori bíróságon nyújtották be a számlát. Varró Lajost lopásban (üzletszerűen elkövetett lopásban) találták bűnösnek, 7 év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték, 8 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Kelemen József többrendbeli lopásban bűnös, büntetése 6 év szabadságvesztés, s 7 évre eltiltás a közügyektől. Dósa Tibort lopásban, bűnpártolásban marasztalták el, rábizonyult az orgazdaság is, négyévi szabadságvesztére ítélték, s öt évre ^ eltiltották a közügyek gyakorlásától. Bagó József lopásért, felbujtásért, orgazdaságért felelt,_ négy évre felfüggesztett egyévi szabadságvesztéssel, pénzbüntetéssel. Borbás Jánost tizenötezer forint megfizetésére kötelezték. amely száznapi börtön- büntetésre változtatható, Tari Tibornak 25 ezer forintja bánja az orgazdaságot. Dobos István éjjeliőr nyolc hónap szabadságvesztését három évre függesztették fel, s háromezer forintot kell fizetnie, Balázs József büntetése nyolcezer forint megfizetése. Egy vádlottat felmentettek az orgazdaság vétsége alól, kettő pedig az eljárás folyamán közkegyelemben részesült. K. Zs. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)