Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-04 / 207. szám

PEST « MU. 1 ii] 1985 SZEPTEMBER 1., SZERDA IMI Iff I IS K MH . 1985. szeptember 4. Ifin . Szerda. Rozália napja. A Nap kél 6.06 — nyugszik 19.19 órakor. A Hold kél 21.18 — nyugszik 11.15 órakor. Nyugat felől nedvesebb lég­hullámok érkeznek, ezért a délutáni órákban szerdán — főleg a nyugati részeken — felhőképződés várható. A szél időnként megélénkül. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let 26 fok, hajnalra 10—13 fok várható. MEGHALT PÜSPÖKI KAROLY y Fájdalommal tudatjuk, hogy Püspöki Károly, a Törökbálin­ti Állami Gazdaság nyugalma­zott pártvezetőségi titkára ez év augusztus 21. napján meg­halt. Temetése szeptember 16-án 9.30-kor a Farkasréti te­metőben lesz. Törökbálinti Állami Gazdaság vezetése ELHUNYT KOCZÓ FERENC Koczó Ferenc, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitünte­tettje, aki 1923-tól volt a párt tagja, 85 éves korában el­hunyt. Temetése szeptember 5-én, csütörtök délután 4 óra­kor lesz a szigetszentmiklósi temetőben. MSZMP Szigetszentmiklósi Városi Jogú Nagyközségi Bizottsága LAZAR VILMOS KILENCVEN ÉVE, 1895. szeptember 4-én született Kaposvárott, és 77 éves korá­ban, 1972-ben hunyt el Buda­pesten Lázár Vilmos mezőgaz­dász, a magyar munkásmozga­lom ismert harcosa. Oklevelét a berlini mezőgaz­dasági főiskolán szerezte, 1915- ben. Már évekkel korábban tagja lett a Galilei Körnek, 1919 februárjától pedig a Kommu­nisták Magyarországi Pártjá­nak. A Tanácsköztársaság ide­jén a földművelésügyi népbiz­tosságon dolgozott, a proletár- hatalom megdöntése után Csehszlovákiában, Németor­szágban. Dániában élt emigrá­cióban. Miután 1923-ban haza­tért, azonnal bekapcsolódott a hazai munkásmozgalomba. Az 1930-as években a Gondolat, a Korunk, a Szocializmus, a Vi­lágirodalmi Szemle, a Népszava stb. cikkírója volt. Szerkesztet­te a b/udapesti Világkép című folyóiratot, majd a Világkép Könyvtárát. Meglepetés lesz a piacon Textilre préselt fólia Tavaly még rossz munka- körülmények között, régi épü­letben 12 asszony varrta a ru­hákat a TEXTA Szövetkezet pilisvörösvári üzemében. Az idén új otthonba költöztek. Az 1500 négyzetméter alapterüle­tű modern épületben már a legkorszerűbb termelési felté­telek mellett dolgozhatnak. A munkáslétszám félszázra nö­vekedett, s a termelési profil is, a vásárlók igényeihez iga­zodva, jelentősen megváltozott. Bőrdíszmű részleget alakí­tottak ki, ahol nagy termelé­kenységű villanygépeken ex­portra termelnek. Az idén több mint 80 ezer iskolatáskát szál­Az idén termőre fordul Idaret, gfosíer, welspur Az akna növekvő termelési költségeinek ellensúlyozására a tavalyihoz képest 50 fillér­A televízió közvetíti Cserelierevásár Gödöllőn Egy éve Jelentek meg különle­ges színfoltként az első séta- ciklik a Margitszigeten. A gye- re.kek nagy bánatára szüleik mellett csak mint utasok jár­hatták be a sziget útjait. Grlin- vaJd István most elkészítette a jármű mini változatát, így a 2—5 éves gyerekek Is egyedül pcdálozhatnsk e különleges jár­művel. MTI Fotó: Földi Imre AUTÓSORSZAMOK BUDAPESTEN Trabant Limousin Hycomat 895 Trabant Hycomat Combi 171 Trabant Limousin 307 Trabant Combi 11 562 Wartburg Standard 14 725 Wartburg Speclál 22 699 Wartburg Speciál, tolótetős 5 074 Wartburg Tourist 9 399 Skoda 103 S 9 334 Skoda 120 L 18 44* Skoda 120 GLS 1 183 Lada 1200 37 661 Lada 1300 S 14 395 Lada 1500 13 836 Lada Combi 5 900 Moszkvics 13 733 Polski Fiat 126 P 23 350 FSO (Polski Fiat) 1509 5 602 Dácia 29 013 Zasztava 9104 Elkezdődött a tanév, tehát minden szülő beszerezte — ha tudta — gyermekének a tan­évkezdéshez szükséges holmi­kat. A régi dolgokat nem szí­vesen dobjuk ki, a többség jó lesz majd még valakinek felkiáltással féreteszi, hogy aztán tovább gyarapítsák a lomok tömegét a lakásban. Vannak olyan iskolai kellé­keik is, amelyeket — hiába minden utánajárás — nem le­het beszerezni, vagy nagyon drágák. Ez adta az ötletet az Iskolatelevíziónak és a gödöl­lői művelődési központ mun­katársainak, hogy szeptember 7-én, 15—18 óra között csere­berevásárt rendezzenek. Így azok is jól járnak, akik sze­retnének megszabadulni a ré­gi holmiktól és azok is, akik hiánycikkekhez olcsóbb áron jutnak hozzá. Elsősorban azo­kat várják, akik iskolával kapcsolatos holmikat — isko­latáska, úttörőruha, sportsze­rek, írószerek, íróasztal — kí­nálnak. Természetesen más cserélni-eladni való dolgot is vihetnek, játékoktól az arany­hörcsögig. A vásár tévés vendégei a Családi vasárnap című mű­sorhoz készítenek felvételeket. Az adok-veszek akciót Vágó István vezeti. A műsort szep­tember 15-én közvetíti a tévé. A művelődési központ mun­katársai kérik az érdeklődőket, hogy szeptember 5-ig levélben, telefonon vagy személyesen je­lezzék, mit hoznának maguk­kal a vásárra. Ezzel segítenék a rendezvény előkészítését. A MÄVINFORM JELENTI A MÄVINFORM értesíti az utazó- közönséget, hogy szeptember 5-től 25-ig munkanapokon felújítják Göd és Vác között az egyik vasúti pá­lyát. Emiatt hétfőtől csütörtökig a Nyugati pályaudvarról 14.50 órakor Nagymarosra induló személyvonat kivételesen csak Gödig közlekedik. A Sturovóról 15.32 órakor induló személyvonat utasait Vác és Göd között autóbuszok szállítják. Nagy­marosról Budapestre a 16.19 órás személyvonat általában 20—25 perc­cel később indul, de a többi vonat­nál is előfordulhatnak 8—10 perces késések. rel emelték az első- és másod, osztályú gyümölcs átvételi árát. Az üzemek — miután a külpiac mindinkább a leg­jobb minőséget igényli — igyekeznek minél több első osztályú termést átadni a ke­reskedőknek. Sok helyen csa­ládi vállalkozásra „kiadják” a termő fák egy részét dolgo­zóiknak, akik így még inkább érdekeltek a gondos művelés­ben, szedésben, hiszen így ma­gasabb jövedelmet érhetnek el. A családtagokon kívül sok ipari üzem dolgozója is most veszi ki szabadságát, hogy be­kapcsolódjon a szüretbe, s ha­marosan az iskolások segítik majd a munkát. A külpiaci követelmények­hez igazodva jó néhány ájla- mi gazdaság, tsz olyan alma­fajtákat telepített, amelyekért szívesen tizet magasabb árat a megrendelő. A dánszentmik- lósi Micsurin, az izsáki Sár­fehér Tsz, illetve a Hosszuhe- gyi Mezőgazdasági Kombinát ültetvényei az idén fordulnak termőre, s így a színes, jól tárolható, . nagyobb hozamot adó idaretből, glosterből, welspurból több jut a piacra. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéikői POZSONYI TV 18.30: Katonák magazinja 19.30: Híradó 20.00: A kis doktor. NDK tévé­film 21.40: A szovjet légierő napja. Közvetítés a légi parádéról. 32.40: Lille. Dokumentumfilm 2. MŰSOR 16.45: Csehszlovákia—Lengyel­ország barátságos labdarú­gó-mérkőzés 20.00: Történetek a tördelővei. Té­véjáték RADIO ES TV MTSORABOIj KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.20: A huszadik század „pesti­se’* 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Üj Melódia-lemezeinkből 9.37: Beszélni nehéz 9.49: Dalposta 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Irodalmi világjárá« 10.35: Tornászinduló 10.50: Évszázadok mesterművei 11.44: Katonadalok 12.00: Déli krónika 13.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: XVIII. századi zen« 13.40: Szovjet fúvószene 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar széppróza szá­zadai 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika 15.30: Népdalok, néDtáncok 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: MR 10—14 17.00: Vesszőparipáink 17.30: Operettfinálék 15.02: Kritikusok fóruma 18.15: Hol volt, hol nem volt.. • 13.25: Mai könyvajánlatunk 18.30: Esti magazin 19.15: Utak — találkozások 20.08: Weiner Leó tanítványai muzsikálnak 20.49: Ikercsillagok 20.55: A magyar opera nyomában 21.30: Háttérbeszélgetés 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Három Monteverdi-madrigál 22.39: Egy igazgató névjegye 22.59: Beszélgetés Róth György gordonkaművésszel 24*00: Hírek. Időjárás 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Peter Alexander operettda­lokat énekel 12.23: Útikalauz üdülőknek 12.30: Népi zene 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.10: A tegnap slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: „Megmozdulnak a ké­pek .. .** 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Sokféle! 16.15 : Lukács Lászlónak hívják 16.48: Diákfoci 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.05: Bajnoki labdarúgó-mérkő­zések 17.50: ötödik sebesség 18.30: Ritmus 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Régi hanglemezek 19.31: Bajnoki labdarúgó-mérkő­zések 20.15: Rockföldről érkezett 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Tükörképek 21.13: Nótaest 22.00: Válogatott felvételek > 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Gonda János szerzemé­nyeiből 24.00: Sanzonok 0.15: Éjfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.08: Felejthetetlen arcok az Operaházból 9.38: Zenekari muzsika 10.40: Pillanatkép 10*45: Népzene sztereóban 11.01: A Shadows együttes 12.20: Magyar zeneszerzők 13.00: Hírek. Időjárás 13.03: Műsorismertetés 13.25: Márta 14.20: Slágerről slágerre 15.00: Szimfonikus zene 16.09: Lortzing operáiból 16.55: Romantikus kamarazene 18.30: V matériánskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Operaest 19.59: Nicolai: Egy templomi fesz­tivál 20.08: Rádiószínház 20.49: A Chicagói Szimfonikus Ze­nekar 22.06: A mai költészetről 22.26: Kamarazene 23.08: Angol madrigálok 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.25: Tévétorna 9.30: Delta 9.55: Talán jövőre 17.15: Hírek 17.20: A kolompkészítő 17.35: A nyelv világa 18.25: Doktor űr 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 19.10: Idősebbek is elkezdhetik 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Sportmúzeum 20.30: Hívjon, jövünk 21.03: Sinkó Ervin: Optimisták 22.15: Jövendőmondó 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18,20: Aprók tánca 18.45: Európai biztonsági és együtt­működési értekezlet 19.10: Ecranul Nostru 19.30: A siker talizmánja 20.00: Nagy sivatagok 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Üt ónállók 22.10: Éjszakai hangverseny Bach műveiből A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Moszkvai idő szerinti 8.35: A legkisebb fiú 9.50: Ügyes kezek 10.20: A győzelem stratégiája 14.43: Az ötéves terv mindenki ügye 15.35: G. Sojdagvajeva énekel 16.15: Mindenki stadionja 16.45: ... Tizenhat évig és azon túl 17.30: Mennyibe kerül a víz? 18.00: Koncert 18.45: Ma a világban .. • 19.00: Sakkvilágbajnokság 19.05: Ifjúsági labdarugó VB 21.35: Táncolni akarok . • • 23.15 : Ma a világban ... 23.25: Estétől délig. II. rész. 0.46: Szergej J. Jenesev énekel lítanak az NDK-ba, Csehszlo- vákiába és a Szovjetunióba. A fővárosból Pilisvörösvár- ra költözött a szövetkezet ta­pétaüzeme is. Változatos min­tákban — saját tervező irányí­tásával — készítik itt a lemos­ható műanyag, az úgynevezett Plastovinil tapétákat. Terve­zik, hogy az idén még továb­bi két géppel növelik a ka­pacitást, annál is inkább, mert a tapétaüzem gépparkját egy új termék gyártására is alkal­massá tették. Az új termék — a szövetkezet újítóinak ötletes alkotása — egy textilanyagra préselt fólia, ami tartósságá­val, könnyűségével és tetsze­tős, változatos mintákban el­készíthető újszerűségével meg­lepetést jelent a piacon. Az új termékből egyaránt gyárthat­nak esőkabátot, sportcikkeket, szabaidőruhákat, saját varro­dáikban. K. Z. Gólya a hűtőben Gólyát sodort a közeli napokban az orkánszerű szél a Vízkutató és Fúró Vállalat hajtlűszoboszlói te­lepének hűtőtornyába. A szerencsétlenül járt madár nem tudott kiszabadulni a körülbelül 10 fokos víz hű­tésére szolgáló torony vas­ráccsal védett párologtató rendszeréből. A véletlen se­gített rajta. Szemán Ferenc szocialista brigádjának tag­jai akadtak rá egy ellenőr­zésük során, a már végki­merülés határán levő ma­dárra. A hazánkban hagyo­mányos gólyaszeretet nyomban működésbe lé­pett: a brigáJ tagjai a gó­lyák legkedvesebb cseme- i géjével — békával — ki- J nálták a legyengült, beteg : állatot. Új-Foundlandnál a Titanic Megtalálták a roncsot Egy francia—amerikai kö­zös expedíció megtalálta a 73 évvel ezelőtt jéghegynek üt­között és elsüllyedt 45 ezer tonnás Titanic roncsait — je­lentette be hétfőn az Ifremer francia mélytengeri kutatóin­tézet. Félig véletlenül bukkantak a hatalmas óceánjáró roncsai­ra. Azt az Argó nevű ameri­kai berendezést akarták ki­próbálni, amely lényegében egy mélytengeri tengeralattjá­róhoz kapcsolódó, távirányít­ható kamerarendszer. Ha már kipróbáljuk, tegyük ezt neve­zetes környéken — gondolták a szervezők, és a kanadai Űj- Foundland közelében — vala­hol ott, ahol a Titanicot sej­teni lehetett — elkezdték pász­tázni a tenger fenekét. Hétfőn a kamera látómeze­jén feltűnt a Titanic. A pon­tos helyet nem közölték, csak azt, hogy mintegy 900 kilo­méterre van Űj-Foundlandtól. Az elsüllyedt luxusgőzös ror. csai 4 kilométer mélyen, né hány száz méteres körzetbe szétszóródva hevernek. A metrórongálók ügyében Nem Jogerős ítélet A Pesti Központi Kerüle­ti Bíróságon ítéletet hirdettek a metrórongálók ügyében. A hét fiatalt bűnösnek találták társtettesként elkövetett ga­rázdaság bűntettében és ron­gálás vétségében. Mint ismere­tes, az idén június 1-én, a Fe­rencváros—Tatabánya labda­rúgó-mérkőzés után két metró­kocsiban több ezer forint ér­tékű kárt okoztak: egyebek között összetörtek lámpákat, kiemelték az ülésfedeleket, megrongálták az oldalburko­latot. Az elsőrendű vádlott, Tom- kó András 17 éves — rablás miatt büntetett, s feltételesen szabadlábra helyezett — mis­kolci lakost garázdaság bűn­tettében mint visszaesőt, ron­gálás vétségében mint külö­nösen visszaesőt halmazati büntetésül két év és négyhó­napi — a fiatalkorúak börtö­nében végrehajtandó — sza­badságvesztésre ítélték. Ben- de Sándor 15 éves segédmun­kás, büntetlen előéletű buda­pesti lakos, másodrendű vád­lott javítóintézeti nevelését rendelte el a bíróság. Bara­Rácáfolt a nevére Gyújáegató a Csendes György, aki egyéb­ként ceglédi lakos, de élet­társával Aporkán élt, nem mindig van a nevét • igazoló csendes hangulatban. Válta­kozó kedéiyállapota miatt egyszer élettársával és annak édesanyjával el is ment a szi­getszentmiklósi orvosi rende­lőbe, hogy megvizsgáltassa magát. Rövidesen mást gon­dolt, és vizsgálat nélkül ha­zament Aporkára, ahol előbb felgyújtotta egy asszony Pols- ki-Fiat gépkocsiját, amely tel­jesen leégett, majd a garázst is. Az okozott kár meghalad­ja a 300 ezer forintot. Ezután egy másik asszony­nak a házát gyújtotta fel. Az épület a bútorokkal együtt tel­jesen kiégett. Itt csaknem 200 ezer forint kárt okozott. A gyújtogatást követően még le­velet is írt, melyben megölés­sel fenyegette az asszonyokat. A rácekevi bíróság rövide­bíróság előtt sen tárgyalja a nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vá­dolt Csendes György ügyét. A. I. nyai László 23 éves szállító­munkás, büntetett előéletű bt' - daörsi lakos, harmadrenc 1 vádlott büntetése két év ét kéthónapi, a negyedrendű vád­lott, Bondics László 19 éves, foglalkozás nélküli, budapesti lakosé pedig két év szabadság- vesztés. Farkas Richárd 17 éves segédmunkás, büntetlen előéletű budapesti lakost — a fiatalkorúak fogházában letöl­tendő — egy év és öthónapi szabadságvesztéssel sújtották. Egyidejűleg elrendelték a ko­rábban kiszabott háromhóna­pi — végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztés büntetésé­nek végrehajtását is. Szarka Zoltán és Pataky Gábor Ist­ván 16 éves tanulók, budapesti lakosok, hatod-, illetve heted­rendű vádlottak büntetése 10, illetve 8 hónapi szabadság- vesztés, ennek végrehajtását három-, illetve kétévi próba­időre felfüggesztette — egyben őket pártfogói felügyelet alá helyezte — a bíróság. Néhány vádlottat egy-két évre eltil­tottak a közügyektől is. Az okozott kárt egyetemlegesen kell megtéríteniük a rongálók- nak. Az ügyész az ítéleteket tudo­másul vette. Az ítélet Bende Sándor ügyében jogerős, a töb­bi vádlott és védője, valamint törvényes képviselője enyhíté­sért, felmentésért, illetve sza­badlábra helyezésért fellebbe­zett. Figyelmetlenség az utakon Gázolt a gyalogátkelőn Nem adott elsőbbséget. Tak­sonyban, a kijelölt gyalogátke­lő helyen Tóth Ferenc Imréné 36 éves zenetanár személygép­kocsival elütötte Boradzieg Ká­roly 81 éves nyugdíjast, aki súlyosan megsérült. A személy­autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget a gyalogosnak, ezért történt a baleset. Álló autónak ütközött. Rác­kevén . Szólván Péter 16 éves tanuló segédmotoros-kerékpár­jával egy kivilágított álló sze­mélykocsinak ütközött. A fia­talember súlyosan megsérült. Felborult. Cegléden Tóth Fe­renc 24 éves gépkocsivezető személygépkocsijával ittas ál­lapodban nem az útviszonyok­nak megfelelően haladt és fel­borult. A balesetnél megsérült. Segédmotoros baleset. Ahány­ban, Pusztai László 20 éves fő­iskolai hallgató, személygép­kocsival nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon haladó Kecskeméti László 24 éves segédmunkás segédmoto­rosnak. A balesetnél Kecske­méti László megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. / A iMagyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — Vasárnap kivételével — (naponta. — Főszerkesztő' Sági Agnes — (jfPT lirpvrl UIU I A D Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőság; Budapest Vili., Somogyi Báia u. 6. Postacím: (Budapest, Pi. am. Irány it (»szám: 1446 — lüadlá s rtO I IYILuTuI ninLni Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1953. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130 Szerkesztőségi titkárság: 142-228. .................... .~ fiOKSZERKESZTÖsEGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin üt S3 . 2030. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap, cödö)'r Sz abadság út 2. Pf. 14. B1Ö0. Telefon: 20-796. Monőri Hírlap, Monor, Kossuth u. Tik Pf. (Ml. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác Lenin út4S. Pf 32. 2601. Telefon: 10-093.— A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: (Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítők: «' és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér ». 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalássar a KHI 1516-99/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap á-.: • t oldal 1,80 Ft, 1B oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0639 Pest megyei Hírlap (Indc • vs 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1967 (Gödöllői Hírlap), ISSN «133-2051 (Monori Hírlap), ISSN «133—2700 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0033-2750 (V Äiriap). 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom