Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-03 / 206. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖN KIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 3., KEDD A városi tanács ülésén A hetedik ötéves i terv előtt ? Hogyan fejlődik 1986 és 1990 között Gödöllő és eh- } hez hogyan próbálja előteremteni a szükséges anyagia- ^ kát, erről tárgyalt a városi tanács. Az ülés napirendjé- ^ ben tájékoztató jelleggel megjelölt időpontokat alapo- ^ san túlhaladva élénk vita alakult ki, igen aktívak vol- tak az újonnan megválasztott tanácstagok. létszám fogadására. Az új építését elodázni ma már nem lehet, ezért az idén a Petőfi Sándor utcában megkezdődik a terület előkészítése. Induló fedezetként a kibocsátott tanácsi kötvény szolgál. A középiskolai osztálytermek építését a megyei tanács termenként 4 millió forint céltámogatással könnyíti. Meg kell vizsgálni azonban annak lehetőségét, hogy a környező települések mennyiben tudnak hozzájárulni az építés költségeihez, hiszen onnan is járnak diákok Besnyőre. A kommunális szolgáltatás fejlesztéséről: tovább épül és a tervidőszakban elkészül a szennyvíztisztító telep II. üteme, amellyel további 5000 köbméter szennyvíz tisztítható meg naponta. Ezzel egy időben szorgalmazzák a családi házas területeken a csatorna- hálózat bővítését, döntően magánerős formában. A megyei tanács a vízgazdálkodáson belül a szennyvíztisztító kapacitás növelését és a szennyvízcsatorna-hálózat bővítését cél- támogatással is segíti. Száz lakás A városban nem megoldott a strandolás, fürdés. A Blaha strand újjáépítése, üzembe helyezése régi kívánsága a lakosságnak, bár sokan meleg vizű uszoda építését szeretnék. A Blaha strand üzembe helyezése és mellette a kemping építése mindegy 50 millió forintot igényel. A tanács saját anyagi erőforrásaiból csak a fedezet kisebb részét tudja vállalni, a különbséget az üzemek és a lakosság társadalmi összefogásával kell előteremteni. A következő ötéves tervben az alábbi beruházások megvalósítását javasolta még a koncepció. Száz darab állami bérlakás, 400 darab OTP-la- kás közműve és 150—200 darab állami telek kialakítása, a folyamatban levő lakásépítések közművei, a pártház egészségházzá történő átalakítása, az új temető építése, a szeméttelep kialakítása, a főtér rendezése, a piac építése, a postaépítés támogatása. Szükségletként igen sok más is jelentkezik, de nincs rá pénzügyi fedezet. Orvosi rendelő A tanácsülés a koncepció elfogadása után a település- fejlesztési hozzájárulásról döntött. Ügy határoztak, hogy a lakosság elé viszik a kérdést, s ha a fizetésre kötelezhetők többsége egyetért vele, akkor a tanácsi rendelet útján megállapítja a településfejlesztési hozzájárulást. E bevétel fel- használásáról évente kell tájékoztatni a lakosságot. A hozzájárulásnál olyan célokat ajánlatos számításba venni, melyeket a lakosság fontosnak ítél, támogat, és amelyek az ebből származó bevétel segítségével ténylegesen megvalósíthatók. A tanácstagok a központi célok közül, a szakorvosi rendelőintézet bővítését és a blahai strand ' építését javasolták a gödöllőiek támogatására. Balázs Gusztáv Gyarapodott a csapat Akik szemfeeszállnak a tűzzel ■/, A tűz ősidőktől fogva él- í tető elemünk. Ha jól bá- £ nunk vele, csak melengető f arcát mutatja. Ám, ha sza- j barijára engedjük, fclelőtle- £ nül kezeljük, súlyos károkat ^ okozhat. Sajnos, az emberek egy része a sokféle figyelmeztetés és propaganda ellenére is hanyagul bánik a köztulajdonnal. Éppen ezért rendkívül fontos az önkéntes létesítményi tűzoltók tevékenysége, amely mind a megelőzésnél, mind a baj elhárításánál nélkülözhetetlen. Az ikladi Ipari Műszergyárban Ruga Rudolf parancsnok áll az önkéntes tűzoltócsapat élén. Legfőbb segítőtársa Gyarmati Károly szakaszparancsnok, aki még nyugdíjasként sem tud meglenni munka nélkül, s ellátja a vállalatnál a tűzrendészeti előadó teendőit. — Hogyan vigyáznak a társadalmi tulajdonra a tűzoltók, s hogyan előzik meg a tüzet? — érdeklődtünk tőlük. — Minden üzemegységben dolgoznak önkéntes tűzoltók, akiknek fontos feladata, hogy munkaterületük biztonságára figyeljenek — válaszol Gyarmati Károly. — Űk kiképzett tűzoltók, nekik ismerniük kell a kézi tűzoltószerek használatát, s hogy mit hogyan lehet eloltani. — Mennyi a gyárban az önkéntes tűzoltók száma? — Huszonöt — feleli Ruga Rudolf. — Havonta kétórás foglalkozáson kell részt venniük, de ha tűzoltóversenyre készülünk, három gyakorlatot is tartunk egy hónapban. Persze kizárólag munkaidő után. A versenyeken 'általában el is szoktuk nyerni az első vagy a második díjat. A kiképzés menetét minden évben tervszerűen meghatározzuk. Nemcsak a gyakorlati . foglalkozásokra összpontosítunk, a politikai ismeretek megszerzését is-fon* •tosnak la ifjúk. — Van-e törzsgárdatag az önkéntes tűzoltók között? —, Igen. Legrégebbi tagunk Hajtóművek az Élgépnek A Monori Mezőgép Vállalat aszódi üzemének egyik legnagyobb megrendelője az Élgép, az Élelmiszeripari Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat szombathelyi gyára. Ez a cég évenként több mint háromezer elektromos hajtóművet rendel az aszódiaktól, s építi be az élelmiszerfeldolgozó üzemek gyártósoraiba vagy éppen a mezőgazdasági nagyüzemekben létesített terménytárolókba. átadásra készülnek Ferihegyen Magyarország — Európában az elsők között — 1923-ban indította meg a menetrend szerinti repülőgépjáratait és fogadta a külföldi repülőtársaságok gépeit. A második világháború évei törvényszerűen törést hoztak az egyre fejlődő repülőgép-forgalomban, de a helyreállítási munkák hamar megindultak, s 1950 májusában már sor kerülhetett a Ferihegyi nemzetközi légi kikötő felavatására, forgalomba állítására. Szükségszerű fejlődés Magyarország kedvező földrajzi helyzete vonzotta ide a külföldi légitársaságok járatait. Egyre növekedett az ország felett átrepülő gépek száma. A forgalom alig másfél évtized alatt négyszeresére emelkedett, és ekkor már elérte a 700 millió utaskilométert. Kilencvenezer gép szelte át évente a magyar légi teret. Ebből 35 ezer a Ferihegyi repülőteret is igénybe vette. A légi forgalom összekötötte Budapestet Európa fővárosaival s a Földközi-tenger medencéjének nagyobb városaival. Az egyre növekvő utasforgalom szükségessé tette a repülőtér korszerűsítését, a kulturált, gyors utasmozgás feltételeinek megteremtését. A munkálatokat több ütemben végezték el. Az első ütemben került sor a repülőtéri irányítás és a műszaki felszereltség korszerűsítésére. Nemzetközi minősítés Az új, 60 méter széles és 3 ezer 700 méter hosszúságú gurulópálya alkalmas minden, ma forgalomban levő géptípus fogadására. Az így kialakult kétpályás rendszer lehetővé teszi, hogy egyidejűleg az egyik pálya csak a felszállást, a másik a leszállást szolgálja. A berendezés és a létesítmények magas színvonalát figyelembe véve a Nemzetközi Repülésügyi Szervezet — az ICAO — Ferihegyet a legmagasabb nemzetközi kategóriájú repülőtérnek minősítette. A rekonstrukciónak az első üteme azonban csak részlegesen oldotta meg a kulturált utasforgalmi feladatokat. További fejlesztésre is szükség volt. Az utasforgalmi területet tovább kellett bővíteni. A munkálatokat nyilvános, nemzetközi versenypályázat előzte meg. Ennek eredményeként — a munka kivitelezésére — az osztrák Por-Hlntereggel és a Varimpek, valamint az NSZK- beli Hochtief cég osztrák leányvállalata nyert megbízást. A pompás létesítmény most itt magasodik előttünk. A 28 ezer ötszáz négyzetméter alapterületű forgalmi épületben két szinten, elválasztva bonyolódik majd le az induló utasok, illetve az érkezők fogadása. Ennek megfelelően a forgalmi épület előtt kétszintes közút épült, amit szép ívű híd vezet a közforgalmi útra. Az induló utasok a mintegy öt méter magas közúti hídról jutnak az indulási csarnokba. A jegykezelés, a csomagmérlegelés és címkézés után az utas csomagja mellett haladva — a csomagröntgen közbeiktatásával — juthat a vámellenőrzési pulthoz. Innen a csomag a földszint alatti csomagosztályozóba kerül — az utas pedig továbbhalad a 16 útlevélkezelő fülke bármelyikéhez, majd a négy biztonsági ellenőrző egység valamelyikén keresztül a tranzitváróba, illetve a gépállá- sokhoz. Megérte! A csaknem 39 millió dollár költséggel épült ferihegyi új utasforgalmi épület és a hozzá csatlakozó létesítmények átadásával a magyar légi forgalom a legmagasabb nemzetközi színvonalat teremti meg érkező és induló utasainak. Kasznár Zoltán Karcsi bácsi — mutat Gyarmati Károlyra a tűzoltóparancsnok. — Ö már a Tűzbiztonsági Érdemérem ezüst fokozatát is megkapta, s több szolgálati érdeméremnek is birtokosa. A többiek 10—15 éve tagok. Az idén Karcsi bácsi agi- tációs munkája révén sikerült fiatalítanunk az állományt, négy újonccal gyarapodott csapatunk. A fiatalokkal foglalkozunk, kineveljük őket, hogy jó tűzoltók legyenek. Az idősebbek átadják nekik tapasztalataikat. Akadtak már néhá- nyan, akik megszerzett tudásuk alapján elmentek hivatásos tűzoltónak. — Mi a véleményük, a dolgozók betartják a tűzvédelmi előírásokat? — Zömmel igen — feleli Gyarmati Károly. — Annak alapja, hogy minden belépőt kioktatunk a tűzrendészeti szabályok betartására. De mivel mindenki más-más területre kerül, az egyik festő, a másik gépíró, a harmadik takarító, én a kiképzésüket úgy oldottam meg, hogy mindenkit személyesen felkeresek a munkahelyén és az ottani viszonyokat felmérve hívom fel figyelmüket a tűz elhárítására, megelőzésére. — Mikor volt utoljára nagyobb tűzeset a gyárban? — Több mint tíz éve. Akkor a festőműhely kiégett, de ml meggátoltuk, hogy a tűz az üzem területére átterjedjen. Egy-egy kisebb erdőtűz azért napjainkban is előfordul a vállalat területén, s ezeknek hanyagság az oka. Mert kérdezem én, ha kihordják egy helyre, a szemetet, meggyújtják, a parazsat miért nem oltják el? Mert arra másnap újabb szeméthalmot dobnak! És ha addig a parázsból tűz lesz egy szélfuvallatra? A hulladékégetés bizony sek kíván, nivalót hagy még maga után. Reméljük, előbb-utóbb csak lesz valamilyen változás. — Hogy van megelégedve a tűzoltók felkészültségével? — kérdezzük ismét Ruga Rudolfot. — Minden elfogultság nélkül csak azt mondhatom: rátermettek, önállóan képesek megoldani a feladatokat. Ütőképes gárda ez, amelynek tevékenysége csapatmunkára épül. Az önkéntes tűzoltók minden nagyobb versenyen, gyakorlaton részt vesznek. Szeptember 6-án például az Ipari Műszer- gyárban tartják a nagygyakorlatot Vác, Gödöllő, Hatvan, Gyöngyös és a budapesti XIII. kerület tűzoltói. Azután kerül majd sor Dányban egy jelentős versenyre, amire nagyon készülnek valamennyien. Garamvölgyi Annamária A félszárnyú madár Kötelességből szeretni BÜCSŰ VAN a faluban. Sáltor s'áitor mellett. Cukrosok, játékárusok. Műanyag mütyürök minden mennyiségben. Díszes körhinta, céllövölde és jelképes horgásztó, amelyből borítékot lehet kifogni, s bennük az ajándék- utalvány, legtöbbször meztelen nőt i ábrázoló' kártyanaptár. Szentképeket is árulnak egy nagy méretű sátorban. Krisztus az olajfák begyén, Kis jézus hófehér báránnyal, rózsaszín Madonna kicsiben és nagyban, glóriával és glória nélkül, ötszáz forintos egységáron. És milyen nagy a kereslet! Még a delet sem húzzák a gombnyomásra működő elektromos harangokkal, s már minden darab elkelt. Az árus elégedett. Hiába kérem, ebben a faluban tudják, mi a szép. Ilyen érdeklődésre nem voltunk felkészülve! De ne essen kétségbe, a zsámiboki búcsúban is ott leszünk. Még szebb, még nagyobb képeket kínálunk, aranyozott keretekkel! A VÁSÁRLÁSRA készült asszonyka vigasztalhatatlan. Szeretnék közbeszólni, szeretném megnyugtatni, örüljön, hogy nem sikerült a vásár, de gyámoltalanul toporgok. Mi az oka hallgatásomnak? Eszembe jutnak esetek, amikor a helytelen közízlés ellen hadakoztam és ezzel csak magamra haragítottam azt, akit fel szerettem volna világosítani, s hallottam olyan megjegyzést is a hátam mögött, mely szerint fogalmam sincs arról, mi a szép. Szarvas László újságíró barátom egyik beszélgetésünk alkalmával, amikor hasonló gondokról szóltunk, mellemnek szegezte a kérdést: szükséges-e az embereknek a korszerű ízlés? Szükséges-e háborgatni őket a korszerű művészet megismertetésével, amikor ők az átlagos és általános ízlésbe illeszkedve jól érzik magukat. Lelkes és szépet akaró népművelőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak, a kultúra munkásainak egész élete efféle ütközésekben telik el, pedig ők is tudják, hogy nagyon nehéz a szakállasnak száz borotvált között, a nagyhajúnak a rövidre nyírtak között. VALAMIKOR MAGAM is azt hittem, akinek giccs lóg a falán, embernek is értéktelen, s kiderült, hogy ezek a korszerűtlen művészetet kedvelőik munkájukban kiváló és korszerű emberek. Többszörös újítók, a szocialista brigádmozgalom apostolai, a közösségi élet minden jelentkezést támogató hívei. Még akkor is. ha magyar nótákat énekelnek cigányzenekari kísérettel. A tényekkel nehéz vitatkozni, do legalább ennyire nehéz a közízlés jelenlegi helyzetét elfogadni, ám azt sem felejtsük el, miibe került, míg idáig eljutottunk. Egy tíz évvel ezelőtti vizsgálat adatai szerint a falusi emberek 40 százaléka vesz könyvet a kezébe, de ennek csak nyolc százaléka a rendszeres olvasó. A kalendáriumok idejéhez képest nagy mennyiségű fejlődés ez. De mia is mindennapos a látástól vakulásig tartó munka, a szövetkezetben és a háztájiban együttesen ledolgozott munkanap ma sem lett rövi- debb. A televízióik is elsötétülnek kilenc óra táján. A búcsú legnagyobb sátrában kínált festmények láttán messzire jutó,ttunk gondolat-* ban, de közelebb juttatnak-e ezek a sorok valakit a korszerű művészettel való ismerkedéshez? Talán igen. Nagyon nem lehetünk optimisták. Szarvas L’ászló sem nyugtat meg, amikor a következőket mondja. Az általánosítás szándéka nélkül mondom, pusztán tapasztalataim alapján, hogy öreg magyartanárok, ismerőseim, megálltak Aranynál és Móránál, a további irodalomtörténet számukra csupán kötelesség. Persze kötelességből is szeretni kellene az egész irodalmat, folyamatát. De hát mit tegyenek, ha fizetésüket túlórák- kal, kerti munkákkal kell kiegészíteniük? Tárlatra, könyvekre. színházra hol az idő, ami a folyamatos művelődést biztosítaná ? TUDOM, TUDOM, mindezt tudjuk sokan, mégis ingerel a sátor aranyszegélyes képeinek gyermekien naiv ízléstelensége. Ingerel a régi megállapítás ide kívánkozó felismerése: az anyagi felszabadulás szellemi felszabadulás nélkül félszárnyú madár, amely fölszállni sohasem tud. Fercsik Mihály A nap programja Gödöllő, művelődési ház: A rovásírás története, kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. MozTBil Aranyeső Yuccában. Színes, szinkronizált olasz kalandfilm. 4, 6, 8 órakor. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) A város VII. ötéves tervi településfejlesztési koncepcióját Vass István tanácselnökhelyettes szóbeli kiegészítésével bocsátották e testület előtt is vitára. A tanácsi gazdaságirányítási rendszer korszerűsítésének egyik új elemeként a tervezés első szakaszában településfejlesztési koncepció készül. Ennek az a célja, hogy növekedjen g, tervezés demokratizmusa, a testületek döntést formáló szerepe. A testület már az előkészítés szakaszában állást foglal és rangsorol, a részletes tervet ennek megfelelően dolgozzák ki. Feltételek Az előretekintés előtt néhány gondolat az elmúlt öt évről. A város lakossága várhatóan ezerötszáz fővel gyarapodik és meghaladja a 30 ezer főt. 210 állami lakás, 440 OTP-öröklakás készül el, felépül a tervekkel egyezően 478 családi ház. Az állami lakásépítés 200-zal, az OTP-lakás- építés 130-cal marad el a VI. ötéves terv célkitűzésétől. A Városban a lakásigénylők száma meghaladja a 800-at. Ennek tudatában a lakásépítés, a lakáshoz jutás feltételeinek javítása a VII. ötéves tervben is kiemelt feiladat. Az egészségügyi ellátást javította a Stromfeld sétányon megépült gyermekfogászati rendelő és a szociális otthonnál kialakított szociális foglalkoztató. A szakorvosi rendelőintézet zsúfolttá vált, bővítése indokolt. Tovább növekedett az egy orvosi körzetre jutó lakosok száma, meghaladja az országos, illetve a megyei átlagot. Az oktatás és közművelődés terén jelentős eredményeket értek el a városban, ugyanakkor egyes területeken a feszültségek is tovább halmozódtak. Megépült és üzemel a szennyvíztisztítómű I. üteme 5000 köbméter napi teljesítménnyel, megteremtve a feltételeket a hálózatba bekapcsolt lakások és üzemek szennyvizének fogadására, tisztítására. A gázhálózat építésében a tervidőszak kiemelkedő eredményt hozott. Közel 80 kilométer hosszú vezeték épült, zömmel magánerős lakossági beruházásban. A gázzal ellátott lakások aránya 51 százalékra nőtt. A koncepció rávilágít: a szükségletek meghaladják a reálisan számba vehető lehetőségeket, ezért elkerülhetetlen a rangsorolás, a feladatok súlypontozása. Az egységes pénzalap a számítások szerint meghaladja a kétmilliárd forintot. Ebből intézmények működtetésére, fenntartására mintegy másfél milliárd forintot lehetett előirányozni. összesen 665 millió forint veheti számításba beruházásokra. A fejleszt 5sek sorolásánál mindenekelőtt a folyamatban levő, a VI. ötéves tervről áthúzódó beruházásokhoz és pénzügyi kötelezettségekhez kell a pénzt előteremteni. Az autóbusz-pályaudvarhoz 41 milliót, a gimnáziumhoz 137 milliót, egyebekkel együtt 267 millió formtet. A demográfiai hullám hatására megnőtt a középfokú képzés iránt, igény, állapítja meg a koncepció. A régóta Zsúfolt gimnázium ma már Végképp nem képes további