Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-19 / 220. szám

8 1985. SZEPTEMBER 19., CSÜTÖRTÖK Hl EK fßn . 1985. szeptember 19. ***** . Csütörtök. Vilma napja. A Nap kél 6.26 — nyugszik 18.48 órakor. A Hold kél 12.25 — nyugszik 21.08 órakor. BVáTihTto 11)o.i'aha's■ Csütörtökön már derült, száraz idő várható. Az észak- nyugati szél délelőtt még né­hol erős lesz, mérsékelt lég­mozgás várható. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtökön 22 és 27 fok között lesz. Már telő alatt van Garzonlcáz épül A Fóti Gyermekváros lakói­nak és pedagógusainak egy­aránt sok gondot okoz, hogy a fiataloknak 18 esztendős ko­rukat betöltve önállóan kell otthonukról gondoskodniuk. A nyomasztó gondokon úgy kí­vánnak segíteni, hogy a nagy­községi tanács és a Gyermek- város közös erőfeszítésével modern, háromemeletes gar­zonházat építenek. A 44 laká­sos épület alapozását a múlt évben kezdték el. A munkála­tok most fontos állomáshoz érkeztek: tető alatt a fiatalok garzonháza. Jóleső érzéssel látják az érdekeltek, hogy már a piros cserepeket rakják. Rö­videsen felvonulnak azok az iparosok is, akik a belső mun­kálatokat végzik. Szerelik a fürdőszobákat, a villanyt, s rö­videsen dolgoznak a festők- mázolók is. A tervek szerint jövő év első hónapjaiban már beköltözhet­nek az első lakók az új épü­letbe. Erre az időpontra elké­szülnek a garzon házhoz csat­lakozó földszinti üzletsor mun­káival is. A település lakóinak örömére, még a tavasz előtt az új szolgáltatóház is a la­kosság rendelkezésére áll. K. Z. AUGUSZTIN PAJOU KÉTSZAZÖTVENÖT ÉVE, 1730. szeptember 19-én szüle­tett, és 79 éves korában, 1309- ben halt meg Augusztin Pajou francia szobrászművész. Fiatalon J. B. Lemoyne ta­nítványa volt, ám művészeté­re leginkább E. M. Falconet hatott. 1748-ban elnyerte az Akadémia nagydíját, majd 12 évet töltött Rómában. Feltű­nést keltő márványcsoportja, a napjainkban a párizsi Louvre- ban látható Plútó és Cerberus révén, mely szabadabb stílu­sával szembenállást képviselt a korabeli művészeti modoros­sággal, beválasztották a mű­vészeti akadémiába. XV. és XVI. Lajos uralkodása idején Franciaország egyik legkere­settebb művésze volt. Megra­gadó szobrai a forradalmi kor­szak klasszicista stílusához ve­zetnek át. Nevéhez fűződik — egyebek között — a versailles-i oneraház finom szobrászati díszítése, mely a francia szob­rászat legbájosabb alkotásai közé tartozik. A többi között Párizsban dolgozott a Palais Royal, a Palais Bourbon, a Palais de Justice, valamint a Dom des Invalides számára. Tehetsége különösen a portrészobrászat terén érvényesült. Kiállítást nyitottak meg Az agglomeráció rendezési ésrve A budapesti agglomeráció regionális rendezési tervét ál­lították ki tegnap a Buda­pest kiállítóteremben. A ter­jedelmes anyag főbb adatait színes tablókon tették közért­hetővé. A délelőtti megnyitó­ra érkezett vendégek — a térség országgyűlési képvise­lői, az érintett települések ta­nácselnökei, s kidolgozásban részt vett szakemberek — nagy érdeklődéssel tanulmányozták a sokat mondó térképeket. A kiállítást — amelyen részt vett Vágvölgyi József, a Pest Megyei Tanács általános el­nökhelyettese — Stadinger István nyitotta meg. Elmond­ta, az új rendezési terv az élet és a gazdaság változásai nyo­mán új hangsúlyokat kapott, mint az előző, az 1971-ben készült Budapestre és környé­kére vonatkozó koncepció, az, amelyik ma is érvényes. Az új elképzelésekben nagy szerep Az agglomerációs települések vezetői nagy érdeklődéssel tanulmá­nyozták a színes térképeken ismertetett elképzeléseket. Felvételün­kön Nagy Józsefné, Szigetszentmiklós városi jogú nagyközség párt­bizottságának első titkára és Pongrácz Gábor tanácselnök. Erdösl Agnes felvétele 14-12.5« (DlIDAl*ESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER 10-tő) 18 óráig: Antal Piroska HÍVJA FEI.! HA UOADJÁ VAN, _____________VAGY SEGÍTSÉGRE SZORUL Vetélkedtek a brigádok Százfii&lcmEiafóáii a vándorserlegért Tegnap ötödik alkalommal tartották meg Százhalombat­tán a szocialista brigádok pol­gári védelmi vetélkedőjének városi döntőjét. Miként Szabó János őrnagy, a polgári védelem városi törzsparancsnoka elmondta, a munkahelyi elődöntőkön a brigádok százaiban mintegy 1600 dolgozó vett részt, s ez az eseménysor a polgári vé­delmi ismeretek terjesztéséhez jó lehetőséget áldott. A Dunai Kőolajipari Válla­latot három, a Dunamenti Hő­erőművet kettő, a Szénhidro­gén Fejlesztő és Kutató Inté­zetet, a városi tanácsot és annak kommunális költségve­tési üzemét egy-esv brigád képviselte a vándorserleg, az oklevél és a Művelt Nép könyvjutalmának elnyeréséért folyó versenyben. A zsűri — Erdős István al­ezredes, Mógor László főhad­nagy és Baláti József zászlós, a megyei törzsparancsnokság munkatársai — értékelte a tel j esítményeket. Fél évszázada annak, hogy Végh Endre akkori kereske­delmi iskolai tanuló a Göcse­ji napokra, 1935 nyarán agyag­ba formált egy zalai kisköz­séget, Zebcckét. A ma Toron- | tóban élő alkotó hazaküldte, a Göcseji Múzeumnak ajándé­kozta a parányi épületeket. Tévé-lottó Jól fizet « négy találat©« A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a szeptemberi tv-Iottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szel­vény 25 darab, nyereményük egyenként 280 780 forint, 3 talá­latos szelvény 3060 darab, nyereményük egyenként 1147 fo­rint, a 2 találatos szelvények száma 129 208 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. HADID ES TV MUSOKABOL KOSSUTH RADIO Jó reggelt! Hírek. Időjárás Mértéktartás Fúvósátiratok Caccini: Euridike Nefelejcs Hírek. Időjárás Két hangon Nádihegedű Weiner Leó tanítványai mu­zsikálnak A kelletlen leány Déli krónika Ki nyer ma? PAF-műsor Zenekari muzsika Pécsi körzeti stúdió Hírek. Időjárás A magyar széppróza száza­dai Mozart: Esz-dúr zongora­verseny Lapozgató Az Állami Népi Együttes műsorából Hírek. Időjárás Révkalauz Rádiószínház Balogh Albert népi zene­kara Hol volt, hol nem volt. • • Mai könyvajánlatunk Esti magazin Fel és le Kapcsoljuk a Pesti Vigadót Népi hangszeres muzsika Húszas stúdió Hírek. Időjárás. Sport Tíz perc külpolitika Könnyűzene — hangszer­szólók Beszédes csontok Offenbach operettjeiből Hírek. Időjárás PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek Tdőinrás 4.30: 8.00: 8.20: 8.30: 8.46: 9.46: 10.00: 10.05: 10.35: 10.50: 11.39: 12.00: 12.30: 12.45: 13.00: 13.40: 14.00: 14.09: 14.25: 15.00: 15.30: 16.00: 16.05: 17.00: 17.55: 18.14: 18.25: 18.30: 19.15: 19.40: 20.45: 21.00: 22.00: 22.20: 22.30: 22.45: 23.00: 24.00: 8.05: 8.20: 8.50 9.00 9.05: 12.00: 12.10 12.25 12.30 13.09: 13.05: 13.45 14.00 14.15 15.00: 15.05: 15.10: 13.45: 16.00: ltOO 17.05 17.30 18.30 19.00 19.05: 19.10 20.03: 21.00: 21.05 22.00: 23.ÖÜ: 23.20 24.00 9.00 9.08 9.23 10.43 11.43 11.48 13.00 13.05 Bundschuch István stájer citerán játszik A Szabó család Tíz perc külpolitika Hírek. Időjárás. Útközben Napközben Hírek németül, oroszul és angolul Juanita csókja Útikalauz üdülőknek A népművészet mesterei­nek felvételeiből Hírek. Időjárás. Útközben Nosztalgiahullám Időjárás- és vízállásjelentés Solti Károly és Győri Sza­bó József énekel Idősebbek hullámhosszán Hírek. Időjárás. Útközben Néhány perc tudomány Operaslágerek Törvénykönyv Sanzonpódium Hírek. Időjárás. Útközben Új nótafelvételeinkből Segíthetünk? Slágerlista Hírek. Időjárás. Útközben Országos öttusabajnokság Operettkedvelőknek — ze­nés játékokból A Poptarisznya dalaiból Hírek. Időjárás. Útközben Duna-parti randevú Maholnap Hírek. Időjárás. Sport A mai dzsessz Éji madrigálok 3. MŰSOR H'rek. Időjárás Magyarán szólva Századunk zenéjéből Töltsön egy órát kedven­ceivel Pillanatkép Zenekari muzsika Hírek. Időjárás Szintézis 13.35: Fidelio 14.32: Népi dallamok nagy mes­terek kezében 15.00: Pophullám 16.00: Mocsáry Károly zongora­estje 17.19: Vlagyiszlav Pjavko opera­áriákat énekel 17.50: Ravel-művek 18.30: In limba materna 19.00: Hírek. Időjárás 19.40: Willie Colon és a Rubén Blandes együttes 20.00: Fiatalok stúdiója 20.25: Népballadák 20.45: Ileana Cotrubas operaáriá­kat énekel 21.09: A Szovjetunió Állami szim­fonikus zenekarának Csaj- kovszkij-hangversenye 22.51: Magyar zeneszerzők 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.25: Tévétorna 10.00: Pajzs és kard 15.50: Iskolatévé 16.35: Hírek 16.40: Barangolás a természetben 17.05: Műsoron a számítógép 17.40: Tanévnyitó az Iskolateleví­zióban 18.15: Jó reggelt, Csipkerózsika 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A másik asszony 21.30: Panoráma 22.35 : Műteremben 23.05: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.35: Sakk, Kempelen úr! 19.20: Ulysses és az aranyat tojó tyúk 19.25: Jan Sibelius: IV. fa-moll) szimfónia 20.00: A nagy sivatagok 20.30: Tv-híradó 2. 21.10: A hajnali harmat országa 21.30: Telesport Ez a verseny azok közé tar. tozott, amelyeknek csak győz­tesei és nyertesei vannak. jut a környezetvédelemnek, az ökológiának, az értelmes környezeti elhasználásnak. A kiállítás a Budapest ki­állítóterem első emeleti galé­riáján tekinthető meg, szep­tember 19-től október 6-ig, hétfő kivételével naponta 10- től 18 óráig. M. K. Premier: szombaton Rockopera új .köntösben A királydombi és a szegedi előadások, a film és a hang­lemez után az ország első sz npadán is megjelenik Ist­ván, a király. A Boldizsár Miklós. Szörényi Levente és Bródy János alkotta szerző­trió rockoperáját kettős sze­reposztásban mutatja be a Nemzeti Színház. Mint Malonyai Dezső igaz­Százéves érdi asszony Orgonazene, sok virág, az ófalui óvodásoknak és a 2. sz. iskola úttörőinek verse, éneke tette meghittebbé azt a születésnapi ünnepséget, amelyet tegnap délután rendeztek Érden, a tanács dísztermében a családi ese­ményeket rendező iroda szervezésében. A város legidő­sebb lakosát, az Ófaluban élő, 100 éves Súlyán Nándor­nál Mógor Béla tanácselnök köszöntötte, majd a Haza­fias Népfront, a KISZ és a Vöröskereszt városi szerve­zeteinek vezető képviselői is elmondták jókívánságaikat és virággal, ajándékokkal kedveskedtek a népes család­ja körében ülő 100 éves asszonynak. Átadták az érdi Ruházati Kisszövetkezet és a Skála Áruház ajándékát is. A magas kort elért asszony Érden született, és ma is abban a házban él, ahol özvegyen felnevelte négy gyer­mekét akik közül egyet már elveszített. Nyolc unokája 13 dédunokája és 18 ükunokája van. A nagy család az élmúlt hét végén köszöntötte a nagymamát, aki teljes szellemi frissességben tölti napjait, szemüveg nélkül ol­vas, kézimunkázik és maga tartja rendbe ruházatát. Hosszú életében soha nem volt beteg, nem ismer or­vost. orvosságot. Ezt a jó egészségi állapotot kívánták további életére az idős asszonynak a családias hangu­latú ünnepségen részt vevők. K. E. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 16.45: Közép-szlovákiai magazin 17.50: Autósok-motorosok maga­zinja 19.30: Tv-híradó 20.00: Tűzzel a tűz ellen. Tévéjá­ték 22.35: Zenés, szórakoztató műsor 2. MŰSOR 17.40: A VIII. nemzetköz! ifjúsági tévéfesztivál műsorából 20.00: Énekszóval, muzsikával 22.10: A modern művészet útjai. Dokumentumfilm 22.40: Összeállítás az európai lab­darúgó kupamérkőzésekről A MOSZKVAI I ELE VÍZIÓ MŰSORÁBÓL Moszkvai tdő szerint! 8.00: Híradó 8.35: Alkotó ifjúság 9.05: Állatok világa 10.05: Idegen történet — film 11.15: Koncert 11.45: Hírek 14.30: Hírek 14.50: Dokumentumfilm 15.30: Vidám startok 16.15: Hírek 16.20: Beethoven: ötödik szim­fónia 16.55: Tudd és csináld 17.25: Koncert 17.55: Rajzfilm 18.15: Élet és tudomány 18.45: Ma a világban 19.00: Sakk-világbajnokság 19.05: A béke és az ifjúság 19.40: Gondolatok Kovrakról — film I. rész 21.00: Híradó 21.35: Dokumentum-képernyő 22.35: Ma a világban 22.50: Sakk-világbajnokság 23.10: Az első örömök — film IV. rész 0.18: Hírek 0.23: A művészet mesterei 1.23: Koncert gató elmondta, műfajában ta­lán szokatlan, de tartalmában a Nemzeti színpadára illő da­rab készül bemutatásra. He­rényi Imre rendezői felfogása némileg eltér az eddig látott változatoktól, mert ezúttal még inkább a reálpolitikus István, s nem a lázadó Kop­pány személyén van a hang­súly. Boldizsár Miklós szavai is azt erősítették, hogy nem egy kőszínházra alkalmazott adaptáció, hanem új mű kerül a közönség elé. Ugyanaz a szöveg, a zene, az előadás, mégis más, mert mélyebb, ese­tenként új összefüggéseket kí­ván felszínre hozni. A sajtótájékoztatón Malo­nyai Dezső utalt rá. hogy nem az István, a király lesz az utolsó zenés darab, amely megszólal a Nemzeti színpa­dán. Nem sérült meg senki Kisikloit a mozdosay A Miskolc és Hidasnémeti közötti vasútvonalon szerdán délután a hernádvécsei meg­állóhely melletti vasúti átjá­róban. a Miskolc felé közle­kedő személyvonat mozdonya kisiklott. A MÁV-inform köz­lése szerint egy mezőgazda- sági munkagép után vontatott ekevas a sínen leszakadt, s erre futott rá a mozdony. Sze­mélyi sérülés nem történt, a vasúti pályát azonban le kel­lett zárni. A MÁV szakembe­rei azonnal megkezdték a helyreállítási munkát, amely­nek idején a vonatok helyett autóbuszok szállították az uta­sokat Hidasnémeti és Nova- jidrány között. A Kassa és Budapest Keleti pályaudvar között közlekedő Rákóczi expressznek azonban több órát kellett Hidasnéme­tiben várakoznia. Gyermeket gázolt Tragédia a vasútállomáson Elgázolta a mozdony. A Du­nakeszi vasútállomáson egy villany mozdony halálra gázol­ta a síneken figyelmetlenül át­haladó Tóth B. József 77 éves budapesti nyugdíjast: Áthaladt a bal oldalra. Zsámbokon Varró János 42 éves lakatos személygépkocsi­jával áttért az úttest bal olda­lára. Ott összeütközött Rácz Zoltán motorkerékpárossal, aki súlyosan megsérült. A személy- gépkocsi vezetője nem az út­viszonyoknak megfelelő sebes­séggel haladt. Gázolás. Biatorbágyon Nagy Józsefné 26 éves könyvelő fi­gyelmetlenül vezette személy- gépkocsiját és elütötte az út­testen kerékpárját toló Kubi- nyik János 9 éves tanulót, aki súlyosan megsérült. Nem adott elsőbbséget. Ceg­léden Gergely Sándorné 60 éves nyugdíjas személygépko­csijával haladva nem adott el­sőbbséget Révész Zoltán 16 éves segédmotorkerékpáros­nak, aki az összeütközésnél könnyebben megsérült. A ren'dőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. r A (Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — (naponta. — (Főszerkesztő- Sá»i Agnes —• nPPT lirpvcl UIBI A 0 Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — (Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, iPf. alt. Irányítószám: 1446. — Kiadja a Pro I il| LU I II III ilLfir Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha (Lujza tér 3. 1059. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-1C0 és 336-130 Szerkesztőségi titkárság: 142-223. ' ■ ............ . fiQKSZERKESZTÖsEgeinK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — Erűi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap, Gödöllő Sz abadság út 2 Pf. 14. BlOO. Telefon: 20-79«. Monori Hírlap, Monor, Kossuth u. 711. Pf. öl. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. -- Váci Hírlap, Vác Lenin út 45 Pf 32 ’2601.'Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: (Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a’Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím; Budapest V.. József nádor tér i. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamin*, átutalással' a Kin 015—96/1*2 pénzforgalmi Jelzőszámra, A lap ára: S oldal 180 Ft, 1E oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 618,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: •25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2331 (Monori Hírlap), ISSN (»33-2708 C««gykőrősl Hírlap)* ISSN 0133-27» (Váci Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom