Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-06 / 183. szám

OI =81 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1985. AUGUSZTUS 6., KEDD Csak eleinte repül a kő Szükségmegoldás, olcsóbban összesen körülbelül négy­száz kilométer hosszúságú út­hálózat karbantartásáról, ál­lagmegóvásáról tartozik gon­doskodni a Közúti Igazgatóság monori üzemmérnöksége. Ők takarítják le a burkolatot a különböző szennyeződésektől, rendben tartják az útpadkát, az útmenti árkokat, a közúti táblákat, s kötelesek megszün­tetni a balesetveszélyes hely­zeteket, akadályokat. Az idei kemény tél nagyon megvisel­te a monori és a nagykátai körzet úthálózatát. A naponta közlekedők a megmondhatói, hogy mennyi íölfagyás, kisebb-nagyobb ká­tyú okoz — illetve okozott — gondot számukra. A napok­ban a vonzáskörzetben az üzemmérnökség szakemberei ugyanis befejezték a kijelölt szakaszok felületének helyre­állítását. A szakemberek jól tudják, hogy ennél többre ienne szükség, ám csak addig nyújtózkodhatnak, ameddig a takarójuk ér, vagyis amennyi­re a rendelkezésükre bocsá­tott pénzből futja. — Tízévenként kellene új aszfaltréteget teríteni az utak­ra — tájékoztatott Vaszari Imre, az üzemmérnökség ve­zetője. — Sajnos erre a nép­gazdaság jelenlegi helyzetében csak 23—25 évenként van mód, s emiatt természetesen ne­künk is fő a fejünk. A tmk- szerű javítás, kátyútlanítás ugyanis csak ideiglenes meg­oldás lehet. Ennél' jobb, tar- tósabb,- s főleg olcsóbb az a technológia, amelyet úgy há­rom éve kezdtünk el alkalmaz­ni: egy bitumenemulziós ré­teget terítünk a burkolatra, s ezt zúzott kővel erősítjük meg. — Vegyük akkor sorba: a téchnológia gyorsaságához nem férhet kétség, hiszen a gépkocsivezetők is láthatták, hogy legutóbb például Monor és Bénye között szinte robog­tak az úthengerek. Ugyanak­kor viszont sok bosszúságot okozott a fölpörgő apró kő. — Igen, ez az első két-három napban még előfordul, később azonban annyira megszilárdul az emulziós réteg, hogy meg­szűnik a kövek fölpergése. — S mennyire tartós ez a bitumenemulziós burkolat? — Tapasztalatunk szerint körülbelül három-öt évet bír ,. el, igaz ezzel szemben az asz­faltszőnyeg tíz esztendőt — mondta Vaszari, Imre. — Mennyibe kerül ez a módszer'! — Ugyanakkora szakaszon ennek a költsége mindössze a tizedrésze az aszfaltszőnyeg leterítésének. A Közúti Igazgatóság mo­nori üzemmérnökségének dol­gozói és gépei az elmúlt he­tekben 300 ezer négyzetméter­nyi útfelületet javítottak ki, bi­tumenemulziós koptatóréteg­gel. Ilyen felületet kapott a 31-es út Sülysáp és Nagykáta közötti szakasza, az Ecser és Rákoskert közötti rész, a Ve- esés—Alsónémedi és a Vecsés —Gyál közötti szakasz, vala­mint Monoton a bútorbolttól a kakucsi útig húzódó út és az Ady úti sorompótól Bénye túl­só határáig terjedő útszakasz. — Mikorra várható, hogy ismét aszfaltszőnyegezésre ke­rülhet sor? — Erre, sajnos, nem tudok pontos választ adni — mondta Vaszari Imre —, hiszen most készülnek a következő öt év tervei, és sok függ attól, hogy vajon mekkora anyagi keretet kap a szakma. Kétségtelen, hogy több olyan szakasz van a körzetben, amire szintén rá­férne már a felújítás. Ml örül­nénk a legjobban, ha minde­nütt dolgozhatnánk, ahol erre szükség van. Vereszki János Látogatóban Az úton nem győz visszaköszönni $ Minden embernek egy- £ egy regény az élete — szok- ^ tűk mondani. Borúra derű ^ következik, azután gyak- ^ ran fordítva. Ilyen volt t Kecskés Mátyás sorsa is. Az 1911-ben született férfit Vecsésen hatalmas kertjének mélyén levő házában keres­tük fel. Reszkető kezét nyújt­va, könnyekig meghatódott: — Engem látogatnak meg? Igazi meglepetés! — Szomor­kás kedve lassan oldódott. — Bizony ritkán nyitnak rám ajtót, pedig én nagyon szere­tem az embereket. A vecsési tanácsnál 33 évet dolgoztam, nyugdíjazásom után még 12 évet „rádolgoztam” kézbesítő­ként. Nincs is ház a nagyköz. ségben, ahol ne zörgettem volna a hosszú évek során. Pedig a pályája nem így kezdődött, mesélte az emléke­zésbe elmerülve és hangsúlyt adva annak a két hétnek, ami­kor kezdő végrehajtó volt. — Nem volt nekem való. In­kább vállaltam a hivatalsegé- di — kézbesítői munkát. Kecskés Mátyást, amikor el­végezte az elemi iskolát, be­íratták a polgáriba, ö volt a legszegényebb gyerek. Egy­Jó üzlet Mindennapra egy tojás. A nehéz időkben, mostoha piaci körülmények között sem hagyott fel a baromfitartással Jegyzet Kell még több ennél? C sák azt szeretném el­mondani, hogy újabb bizonyítékot találtam a női nem nélkülözhetetlenségé­re a hétköznapok során, amelyet egyes ellenkező nembéliek olykor nem átal- lanak vitatni. Utazunk a vonaton. Az út hosszú, mindenki minden­kivel csevegni kezd az el­ső közös félóra után. A gyerekek a kólásüvegen osztozkodnak, a felnőttek is bőven találnak témát — csak egy fiatalember hall­gat a fülke sarkában. Az­tán róla is kiderül, hogy csak azért nem kapcsolódik be a beszélgetésbe, mert nem tud magyarul. Moso­lyog, bólogat — de semmi­hez nem tud hozzászólni — nincs közös nyelv. Mígnem egyszer csak az utazótársaság férfitagjai­nak egyike kinyit egy ké­peslapot, amelynek dupla oldala van színes fotókból, és valamennyien csinos hölgyek, méghozzá minden ízlést kielégítendő, akad magas barna, töltöttga­lamb szőke, merész tekin­tetű fruska, álmodozó pil­lantásé szende. Azonnal indul a körkérdés: kinek melyikük tetszik a legjob­ban? És az idegen ajkú fia­talember azonnal tudja, mi­ről van szó. Választ és ma­gyaráz, neki is magyaráz­nak, itt minden férfi min­dent ért, itt nyilvánvaló: a női nem puszta létezése al­kotott egy nemzetközi nyelvet. H át kell nekünk még en­nél több? Hát van ne­künk még miért küzde- nünk? K. Zs. a gombai Fáy András Terme­lőszövetkezet. Tojótyúkállományukat fo­lyamatosan frissítik, cserélik, de úgy, hogy számúikra nem­csak a tojás hoz hasznot. Évekkel ezelőtt egy okos öt­let nyomán döntötték el, hogy a cserére érett tyúkokat nem vágóhídra szállítják, hanem saját maguk értékesítik. Az első ilyen akció meghirdetése után talán maguk is megle­pődtek a sikeren, mivel nem­csak a környékről, hanem tá­volabbi településekről is föl­keresték a Monori úton levő bárorhíitelepüket. Az általuk eladásra kínált tojók ugyanis nemcsak konyhai célokra — pörköltnek, rántott húsnak — alkalmasak, hanem kisüzem­ben némi átszoktatással még tovább tarthatók úgy, hogy szinte garantált „mindennap­ra egy tojás...” Az újabb olcsó baromfiak­ciót augusztus 10-től szeptem­ber 1-ig szervezik meg. Tele­pükön a tojóházaknál hétköz­nap reggel 6-tól 15, szomba­ton és vasárnap 12 óráig vár­ják az érdeklődőket. A tyúko­kat egységesen 70 forintért adják, hangsúlyozva, hogy szá­mukra ez nem egyszerűen üz­let, hanem szolgáltatás is. A figyelmetlen gép Az ember is segít - hibázni x Ki ne tudná manapság egyből rávágni a választ ar­ra a kérdésre, mi az a programozás, mi a lyukkártya, a komputer, a személyi számítógép, a BASIC, a video? Korunk embere igen jóban van a gépekkel, s mert a jövő útja az elmés konstrukciók segítsége nélkül járha­tatlan, hát nem csodálkozunk, ha hatodikos gyerekek vígan programoznak, ha a gimnáziumban tantárgy a számítógépekkel való közeli ismerkedés. Ma még per­sze botladozunk. Erről tudna egy-két szót szólni például az adófizető polgár is, aki nem győzött fel­loholni a monori tanács eme­letére, amikor ott áttértek a gépi adatfeldolgozásra, ami­nek következtében megsoka­sodtak a reklamációk. Ebben a témában én, meg­mondom őszintén, nem vagyok otthon, sőt, még a kilincsét sem merném érinteni, viszont a,gépi feldolgozásnak köszön­hetem, hogy a postai csekke­ket illetően ma már „spéci" tájékoztatást tudok nyújtani bárkinek. Holott a postai csek­kekről én eddig azt se tudtam, hogy hányféle színben létez­nek. És ez az egész úgy kezdő­dött, hogy felhívtak telefonon a tanács művelődési, egészség- ügyi és sportosztályáról: van ott valami pénzem téves át­utalás folytán, menjek érte. Rohanvást mentem is, bár gyanús volt: munkakapcsolat­ban én a MES-osztállyal — már olyanban, ami pénzügyi vonatkozású is — sohasem áll­tam. De ott várt mégis két szép fehér-rózsaszín átutalási megbízás, amelyek varázsla­tosan érthetetlenek voltak. A megterhelt bankszámla tulaj­donosa: a KlOSZ-alapszerv. A címzett: a Közalkalmazot­tak Szakszervezeti Bizottsága. Az egyik összeg 300, a másik 330 forint S mindezeken kívül egy közlemény: K. Zs. Tompa Mihály utcai lakos jún. 3-i és 13-i befizetésének átvezetése a PCSH téves postázása miatt... Miután tisztáztuk, hogy a KIOSZ meg én egymás szá­mára világéletünkben legfel­jebb mint újságíró és riport­alany léteztünk, hogy nem la­kom a Tompa Mihály utcában, hogy nem fizettem be 330 és 300 forintokat sehová, a MES- osztályon azt a kézenfekvő ta­nácsot adták, keressem meg a PCSH-t. Hajlandó lettem vol­na rá, ha tudtam volna, mi az. De nem tudtam. Más se tudta. így kerültem a postához, ahol aztán udvariasan felvi­lágosítottak arról, hogy a PCSH az a Postai Csekkleszá­moló Hivatal. S hogy a befi­zetők és a PCSH között a pos­ták közvetítő szerepet játsza­nak. De persze csak akkor, ha sárga csekkről van rzó. Mert egyébként van a piros csekk, vagyis a pénzesutal­vány, amely a lakosság egy­más közötti pénzforgaLmazá- sában játszik szerepet, aztán van a zöld, amely a vállala­tokéban és végül a sárga, amely például akkor kell, ha teszem fel, az ember az OTP-t fizeti be, vagy a gyereke óvo­dai térítési díját. Ez utóbbiak kerülnek a PCSH-hoz, ahol aztán gépbe táplálják őket — és a gép intézkedik. Az ón esetemben — mint utóbb kiderült — úgy intézke­dett, hogy a június 3-án a Közalkalmazottak Szakszerve­zeti Bizottságához egy összeg­ben feladott 630 forintomat két részletben, két teljesen más feladási dátummal meg­jelölve, légből kapott lakcím­mel előbb a KIOSZ-hoz, majd a tanácshoz irányította. Vagy ezt nem mind a gép tette? Tartok tőle. S ha én története­sen nem újságíró vagyok, aki­nek van ideje hivatalból nyo­mozni, hanem mondjuk, szö­vőnő nem is tudom, hány munkanapom ment volna rá, míg k derítem, hova lett 630 forinto o. Már ha a téves lak­cím ny »mán egyáltalán sike­rült vol a rábukkanni az át­utalási megbízásra. Úgyhogy a nyilvánvaló té­nyeket el n m tagadva — s merthogy eg» általán nemcsak rólam volt szó ebben a histó­riában — azt kell mondanom: van még mit erősítenünk gé­pek és emberek kapcsolatá­ban. Elsősorban azt az oldalt, amely, sajnos, nekünk sem erősségünk, s hány bosszús óráj;, kiesett munkanapot, le- velezgetést, többletköltséget képes eredményezni és hány esetben De hogy figyeljen oda a gép, ha az ember sie figyel? K. Zs. szer például kirándulásra ké­szültek Esztergomba, ő nem mehetett. Nem telt rá. Az igazgató üzent az édesanyjá­nak. öltöztesse fel, a többi az iskola gondja. Államilag se­gélyezett lett. — Befejezve a polgári is­kolát, nagy lépésre határoztam magam — emlékezett Kecs­kés Mátyás. — Sok jó iskolai patrónusom segítségével a továbbtanulás mellett dön­töttem, így iratkoztam be biz­tatásra Kiskunfélegyházára, a tanítóképzőbe. Életem álma vált valóra. Ám az álom ha­mar véget ért. Meghalt az édesapám. Még szegényebb lettem... Munkába kellett állnia. S lett belőle selyemszövő. A Fi- latorigátnál 13 évet dolgo­zott. A lőrinci szövőgyár, ak­kor Kammer, a mai KISTEX is volt kenyéradója. A heti 25-30 pengő volt a család lét­alapja. Pedig közben már rangos szövőmester lett. Ke­vés, szűkös kenyér volt az any- nyi éhes szájnak. A selyemszövő a gépek zaját „muzsikának” hallotta. Zenét írt. Polkák, keringők álltak össze a kottafejekbőí. Hogy honnan a zeneismeret? Onnan, hogy a tanítóképzős fiú leg­kedvesebb tárgyainak egyike a zenetanulás volt. — Rajongásig szerettem a zenét; Hozzájutottam egy cimbalomhoz, később tangó- harmonikát vásároltam. Meg­szereztem a működési enge­délyt, s most már pótkeres­mény is került. Zalaegerszeg­től Szombathelyig felléptettek. stsst A szűkebb pátriában Ve­csésen, ha jól utánaszámolunk, 50 év alatt négyezer lakoda­lomban játszott, s a jókedvet Kecskés Mátyás, majd később a zenekara teremtette meg. S ahogy az emlékezés és a fel­jegyzések tanúsítják, ugyan­annyi bált muzsikált végig. Tanítványok serege került ki a keze alól. Ösztönösen is még­is pedagógus lett. Büszkeség­gel beszél a „gyerekek” sike­reiről. Kecskés Mátyás, ha kellett, a közösségért is sokat tett. Jó­tékonysági előadásokra, ren­dezvényekre nem kellett két­szer hívni. Vöröskeresztes bá­lok sora áll mögötte. Köszö- nömöt se várva tette — így mondja — a dolgát. Emléke­zetes sportbálok, farsangok, községi ünnepségek jó hangu­latának megteremtője volt. S mindez a múlté. Nem szólal­nak meg hangszerein a ked­venc dalok. Csakúgy talonba kerültek, mint a fotómaslna. Mert a másik nagy szen­vedélye a fotózás volt. A Ve­csés díszalbuma című fotó­gyűjteményét a nagyközségi tanácsnak adományozta. Ké­szített képet minden jeles he­lyi építményről, eseményről. Húsz év munkája van benae. — Ha fotóztam is, muzsi­kában gondolkodtam. Ha ze­néltem, képekben fogalmaz­tam meg a látottakat... Sok családi eseményt is meg­örökített. A legnagyszerűbb optikákkal dolgozott, úgy so­kat lehetett megmutatni az adott témából. — Ma már reszket a ke­zem, se fotó, se zene. Pedig az életem!... Kecskés Mátyás panaszosan mondta, járni, gyalogolni, sé­tálni nemigen tud, de ha né­ha-néha jó napja van — nagy" merészség, amit tesz — mo­torra kap. azon járja Vecsési, a régi utcákat. S nem győz visszaköszönni. Fekete Gizella Kánikulában Kinek így, kinek úgy... Qzellő sem rebben, áll a le- vegő. Mintha áttetsző tengervíz hullámozna a mus­tár tarlója fölött. A távolból föl is tűnik..., nem, nem a hajó, hanem egy méltóságtel­jes Claas Dominátor kombájn. Vezetője meztelen felsőtes­téről patakokban csordogál az izzadság... Kint, a tábla szélén, a mű­úton lovas kocsi poroszkál, hajtója hátralökött kalapja alatt a homlokát törölgeti. Egy autó suhan el mellette, veze­tője fehér pólóban, elegánsan kikönyököl az ablakon. Odébb fékeznie kell, sárga ruhás, pi­ros tárcsás férfi inti le. Út­építők dolgoznak. A forró szú­rók tartálykocsiból ömlik a régi aszfaltra, az emberek gyors mozdulatokkal igazgat­ják. Kő kerül rá, s jönnek az úthengerek. Valóban robog­nak. Itt mindenki fekete bő­rű — estig. Akkor a fürdővíz lemossa a pórusokba rakódott port, kátrányt. Jász Ferenc, a Gyömrői Vas- és Fémipari Kisszövetkezet ve­zető öntője (bal oldali felvé­telünkön) gyors, de nem kap­kodás mozdulatokkal igazgat­ja a kokillát, szeme állandóan a fortyogó réz- és alumínium­öntvényen. A hőmérő higany­szála ezekben a napokban tar­tósan a negyvenes szám fölé kúszott. Itt nem hízik el az ember, kiizzadja a súlyfeles­leget. Árnyékról, hűs vízről, hideg sörről álmodozni sem lehet, mert a balesethez elég egyetlen rossz, figyelmetlen mozdulat. A nagyközség másik részén, a gyömrői, úgynevezett bánya­tó partján viszont épp a moz­dulatlanság bosszantja a (jobb oldali képűnkön látható) csi­nos horgászhölgyet. Már órák óta rezzenéstelen a jelzőként szolgáló műanyag karika, meg kell tehát nézni, a horgokat, nem ázott-e le a csali, nem lustálkodik-e a giliszta. l\/j indenki másképp csinálja! 1 J — szól a dal a szomszé­dos strand hangszóróján, s a szabadtéri színpad előtti egyik pádon bóbiskoló férfi, mint­ha erre bólogatna ... Ebben a kánikulában kinek így, ki­nek úgy sikerült. A szeren­csésebbek épp most vették ki a szabadságukat, akik viszont dolgoznak, helyettük is helyt kell álljanak. Legközelebb ta­lán épp fordítva történik. Mi­re vége a nyárnak, mikorra elfogynak majd a szabadsá­gok, a mostani esetleges irigy­ségnek nyoma sem marad. Csak a szép élmények tartó­sak. S néhány kánikulai fel­vétel ... V. J. Hancsovszki János (elvételei (ISSN 0133—2851 (Monori Hírlap» * s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom