Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985= AUGUSZTUS 3., SZOMBAT Színházi levél Nemzetközi építésztábor Szentendrén Megmentik a Villa Rusticát Kis magyar kálvária Pár évig még folytatták a feltárást a Ferences, majd a Móricz Gimnázium lelkes diákjainak közreműködésével, de a pénzforrások kiapadjak, és a munka leállt. 1978- ban a kemény tél nagyon megviselte a feltárt épületet, szétfagytak, málladozni kezdtek a falak. Sürgősen dönteni kellett, hogy folytatják-e a feltárást, konzerválják a falakat, vagy az állag megóvása érdekében, szakszerűen visszatemetik. A feltárás nyolc és fél millióba, a visszatemetés 3,5 millió forintba került volna az előzetes, becslések szerint. így a villa jövője ugyancsak kilátástalannak tűnt. Jó zsurnaliszta fogás lenne úgy folytatni, hogy — és akkor, mint a mesében, felbukkant két fiatalember, Balázs György és Szalai András építészhallgató, akik felajánlották, szerveznének itt egy nemzetközi építésztábort, hogy a munka haladjon. Csakhogy ez a csinos kis fordulat elfeledtetné, amit azért feledni nem kellene, hogy közben jószerivel mindenki letett arról, hogy a villaügyben bármi is történni fog... Szóval, felbukkantak és megszervezték. Ennyi dióhéjban . a tizenkét év története. És a vége pillanatnyilag happy end mert idén, immár ötödízben folytatják a munkát az Európa legkülönfélébb pontjairól összesereglett egyetemisták, — A feltárt falakat letisztítják, megerősítik. Jelölik, hogy meddig tart,az .eredeti .fal, és meg is ma,-., gasítják, A felső réteg egyrészt víjd,. másrészt értelmezhetővé teszi az alaprajzot — mondja Szalai András, aki ma már a múzeum építésze. A villa a múzeum központi területén helyezkedik el. Ha a hely-, reállítási munkákat és a környék parkosítását befejezzük, a látogatók is megtekinthetik. Már elkészült egy tanulmányterv — azt is egyetemista készítette — arra, hogyan lehetne a romokhoz kapcsolni a múzeum új központi épületeit, A teljes helyreállításhoz azonban még legalább öt év munkája kell. ' — Mely országokból voltak itt eddig egyetemisták? • • Összefogtak a fiatalok — Egyszerűbb azt felsorolni, ahonnan nem jöttek. Portugáliai az NSZK, Bulgária, Albánia, Románia, Szovjetunió és Lengyelország kivételével, az összes európai országból toltak már a nemzetközi építőtáborban. Idén is nyolcvanan jelentkeztek, de a tábor csak ' negyvenszemélyes, így a jelentkezők egy lészét kénytelenek voltunk visszautasítani. — Pedig van Magyarországon még egy-két ásatás, pusztuló műemlék, ahol elkelne a segítség. — Igen, de a tábor megszervezéséhez pénz kell, szállás, étkezés* lehetőség. Nem könnyű mindezt előteremteni. — Bár — mint az itteni példa mutatja — megéri. A megmentett műemlékek értéke összehasonlíthaRá d I ó f I g y e L Ő! Kállay Bori (Szilvia) Hirtling István (BAnl gróf) a szigeti Csárdáskirálynő előadásában. és rengeteg venyigemaradvány került elő, ami arra utal, hogy szőlőműveléssel foglalkoztak. Húszharminc év múlva a család másik tagja kibővíttette a villát két félkör alakú oldalsó toronnyal, és a lakóhelyiségeket freskókkal díszítette. Az előkerült Domitianus-ér- mék alapján ítélve újabb építkezésre 28i>—90 körül került sor. A villát egy északi traktussal bővítették ki és megépítették a meleg vizű fürdőt, illetve az oszlopokkal ellátott díszes folyosót. Az oszlopok közül négyet megtaláltunk. Ekkoriban készülhetétt a padlófűtés és az észak-nyugati nagy helyiségekben a freskók. Olyan színvonalas kivitelűek, mint a Hajógyári-szigeten a Helytartói palota freskói. Utazás a múltba Az utolsó nagy építkezésre 320— 330 körül, a Constantinus-dinasztia idején került sor. Ekkor alakították ki a nagy, központi udvart, ólomcsövekkei cserélték, ki az agyag vízvezeték-csöveket, és ■ az átrium közepére feltehetőleg szö- kőkutat telepítettek. Mivei a villa a Vindobona — azaz Bécs fele vezető rövidebb római út mellett; helyezkedik el, feltehető, hogy ekkoriban már nemcsak a család tagjai használták — a bővítés léptéke legalábbis erre vall —, hanem afféle pihenőhely is lehetett a császári tisztviselőknek, futároknak. Megpihentek, lovakat cseréltek, kocsit javíttattak. 370—80 tájékán egyre gyakoribbak voltak a barbár betörések. A rómaiak negyven év múlva a területet szerződésile'g is . átadták a hunoknak. A villa lakói sem pánikszerűen menekültek el, szépen összecsomagoltak, leszedték az ablaküveg-táblákat, a kilincseket, így csak ; s néhány elveszített pénz, ékszer,- ^törött- tárgy; került • elő , az említett freskókon. kívül. A népvándorlás korban az épületet nem lakták, bár jártak erre. Az út melleti fal tövében került elő egy ezüst cikáda fibula. Ez egyfajta ékszer, ruhakapocs, melynek rangjelző funkciója is volt. NAGY EMŐKE taílanul nagyobb, mint egy tábor fenntartási költsége. Hogy sikerűit ezt. a nemzetközi társaságot összehozni? — Az UNESCO-nak van egy Youth and Heritage nevű szervezete. Ez akciókat szervez a, fiatalok körében a különböző országok műemlékeinek, nemzeti értékeinek megmentésére. A párizsi központban számítógéppel tartják nyilván, hol lesz építőtábor és folyóiratuk-, ban publikálják a címeket. — Idén az összes európai építészkarnak küldtünk meghívó levelet, folytatja Németh Csaba építészhallgató, a tábor vezetője. Sokan a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára küldték a jelentkezési lapjukat, vagy a múzeumba írtak. És aki egyszer már volt itt, hírét viszi a tábornak. Legközelebb jönnek a barátai is — ez a legjobb ajánlólevél. — Hol laktok és miből fedezitek a tábor költségeit? — A városi tanács üzemelteti azt az épületet, amelyben lakunk. Ebédet a múzeum éttermében kapunk, reggeliről és vacsoráról magunk gondoskodunk. Együtt főzünk és eszünk. A szálláshelyünkön jól felszerelt konyha van. A KISZ KB nyolcvanezer forinttal, a Közép- Duna-vidéki Intéző Bizottság negyvenezerrel járul hozzá a költségek fedezéséhez. — Milyen lehetett a Villa Rusti- ca eredeti állapotában?' — kérdezem Topái Judit régésztől, akivel a ■basackfa .alá'-‘húzódtunk hűsölni -a tűző nap élői. — A legelső építtető 220—230 körül egy Aquincumban, vagy Ul- cisia Castrán —, tehát Szentendrén — leszerelt légiós veterán lehetett. Egyszerű típusú — három lakóhelyiségből és egy nagy udvarból álló — villát építtetett. A feltárás során több metszőkés, kacor VÁLÓPEREK. Figyelemre méltó az a szívósság és hozzáértés, amellyel Szigethy Anna hétről hétre nyomába ered az aktuális jogi, nem ritkán Igazgatási kérdéseknek. A Törvény- könyv legutóbbi adásában a családjogi törvény várható módosításáról hozott érdekes riptortot. A téma; a válás. A Központi Statisztikai Hivatal a következő- eredményre jutott az 1966—1974 között házasságot kötött nők helyzetét vizsgálva: a házasságok 14 százaléka 1980 körül felbomlott, 13 százaléka veszélyben van, 22 százalékában hiányzik a harmónia, de nincs szó válásról. Vagyis a házasságok felével baj van. Ahogy Cseh-Szombati László most megjelent tanulmányában írja; nincs konfliktusmentes házasság, de sok múlik azon, hegvan sikerül a válságokat feloldani. Kézenfekvő a kérdés: mit tehet a jog? Ha véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott a házasság, akkor azt felbontja a bíróság, de ha ügy találja, hogy van esély a megmentésére, akkor megkísérli az össze- békítést. Utóbbi feladatuknak alig tudnak eleget tenni a bíróságok, pedig például tavaly a felek ötven- százaléka önmagától is visszalépett a pertől. Az új családjogi törvény kimunkálói éppen ezért egy'közbeeső láncszem, a válási tanácsadó szolgálat beiktatását tervezik. Talán akkor megszűnnek az olyan futószalagon gyártott válóperek, mint amilyennek e sorok írója a múlt héten volt tanúja, amikor is pontosan kilenc perc kellett egy nyolcéves házasság felbontásához. A műsorból azt is megtudhattuk, hogy változás várható a lakás tulajdonjogának megítélésében is. Erre azért van szükség, mert sok elvált nő. azért nem köt újabb házasságot, szül gyerekeket, mert házastársa azonnal egyenjogú bérlővé válik. Arról is szó van, hogy a házasulandókkal ismertetik az együttélést szabályozó jogokat és kötelességeket. Az adásból nem derült ki, hogy esetleges válóper esetén számon kérheti-e a bíróság ezek betartását. POLITOLÓGIA. Erről a tudományágról keveset tud az átlaghallgató, s nyilvánvaló, hogy csütörtök este is inkább a témában jártasak, sem mint az egyszerű érdeklődők telepedtek a készülékek elé. A Mihan-' esik Zsófia szerkesztette műsor a Nemzetközi Politikatudományi Társaság Párizsban megtartott kongresz-. szusáról igyekezett keresztmetszétet adni. Másra nem is vállalkozhatott, hiszen harminc perc kevés arra, hogy akár csak egyetlen részterületet is mélységében mutasson be. Nemcsak azért, mert olyan bonyolult témáról volt szó, mint az állam, annak fejlődése,. kapcsolata a nemzeti és nemzetközi társadalommal, hanem azért is, mert a résztvevők a világ negyven országából sereglettek össze, s ezért szükségképpen eltértek a megközelítési módok is. Az adás érzékeltette, hogy a kongresszus nem érte el valódi célját, mert apró részkérdések tárgyalásában veszett el a lényeg, s némely elemzés mélysége és helytállósága is kívánnivalót hagyott maga után. Mint például azé az amerikai professzoré, akinek okfejtése a szocialista országok politikai és gazdasági fejlődéséről a rádióhallgató számára is végtelenül leegyszerűsítettnek tűnt. Ugyanakkor sok olyan elejtett információval találkozhattunk, amelyek továbbgondolkodásra késztetnek. E isorok írójának leginkább áz keltette fel az érdeklődését, amiről Szecskő Tamás, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont igazgatója beszélt, aki a kommunikáció és az informatika kérdésével foglalkozó szekció munkájában vett részt. Elmondta, hogy az informatika szédítő fejlődése révén, még a hozzáértőket is megdöbbentő módon uralják a világpiacot, a gazdasági mozgást a multinacionális vállalatok. Ez a helyzet odáig vezethet, hogy a következő évtized elején az amerikai. IBM lesz a világ legnagyobb fhonolópiuma, olyan éves forgalommal, amely akkorra nagyobb lesz, mint a világ legtöbb országának teljes' nemzeti összterméke... K. L. Szigeti szomorúságok gett, vergődő produkciónak tűnt, s aligha elégítette ki a műfaj sok-sok hívét. Mint ahogyan súlyosan kielégít ellenül hagyott a Carmen előadása is. Hogy ezt a produkciót külön is sújtotta a rendező Kerényi Imre „kibe- tegedése”, az kevésbé lett volna sorsdöntő, hiszen . Szinetár Miklós rendezői'leg végül is talpra állította az előadást, bár meglehetősen korhelyes modernizálási ötleteire nem feltétlenül Volt szükség. Ami sokkal nagyobb gondot okozott, az a zenei megvalósítás volt, s a díszletmegol- dás. Utóbbival kezdve: az a hatalmas: ferde síkú, kör alakú építmény, amely a természetes helyszínek h e- ly ett itt a színpad közepén terpeszkedett, esetleg megoldást jelentett volna egy kőszínházi Carmen- ben, de itt, ahol minden jelenet helyszíne szinte adott, fölöslegesnek és erőltetettnek hatott. S folytatva: a nagy sztárokként fellépő énekesek a főszerepekben — David Griffith mint Don Jósé, Jake Gardner mint Escamillo, Cyhthya Clarey mint Carmen — egyszerűen nem ütötték meg a mércét, mely ehhez a műhöz, s ehhez a szabadtéri előadáshoz igényeltetik. Lehet, hogy jó énekesek — de nem átütő egyéniségek, és nem elég jó színészek ahhoz, hogy egy ekkora színpadon légkört teremtsenek. Hogy Peter Brook Carmen- filmjében jeleskedtek, mit sem jelent. A film eleve tökéletesen más mint az élő szabadtéri előadás, és a filmhang is csalóka, hiszen a hang- technika ma már csodákra képes. Ami Brook elképzeléseihez illően jó szereplőhármas lehetett akkor és ott, az teljesen csődöt mondott itt. Nem tudni, miért éppen őket hívták meg, s egyáltalán, ha csak ilyen kvalitású erőkre futotta, miért nem maradtunk a hazai gárdánál, akik között mindegyik szerepre legalább három sokkal jobb énekes található. A név önmagában még semmi— de ha még* akkor nevek is; mii mondhatunk egy Carmen-előadásról, Ha épp a legfontosabb három szerepre nincs megfelelő énekes? És ha ezt még tetézik a hangosítás súlyos problémái, melyek sem a halovány énekesi teljesítményt, sem a zenekari hangzást nem képesek nemhogy feljavítani, de egyáltalán elfogadható színvonalon közvetítem, akkor nagy baj van. (Ez a hangberendezéscsőd egyébként eléggé érthetetlen; tavaly még kielégítő teljesítményre volt képes ugyanez [?] a technika.) Azt lehetne erre mondani: istenkém, hát nem úgy sikerült a nyári program a Szigeten, ahogyan reméltük, vártuk. Majd lesz jobb. Igen ám, de éppen a Sziget a főváros — és az egész ország— egyik reprezentatív nyári színháza. Nem egy a sok közül, hanem kiemelkedően fontos. Itt — még az egyáltalán nem elítélendő — kísérletezéssel is csak biztosra lehet menni. De az sem túl nagy baj, ha egy ilyen méretű és ilyen feladatkörű színpadon nem történik kísérletezés. A bevált műsordarabokat is lehet érdekesen eljátszani — és főleg olyan minőségben, olyan szinten, hogy az valóban világvárosi legyen. Erről a színvonalról az idén nemigen lehetett beszélni. Persze, ennek a várakozáson aluli szereplésnek is lehet jó kihatása. Ha a jövő évad műsora jobb, átgondoltabb, odaillőbb művekből álló. s igazán magas színvonalú megvalósítású lesz a mostani tanulságok hatására, akkor szívesen feledjük idei szomorúságunkat. Qrvendtünk, s nem ok HgUy nélkül, mikor tavaiv BSjfr több évi kényszerű szi'u pr net után, ismét megf nyílt a Margitszigeti LüWmJ , Szabadtéri Színpad. A helyszín párját ritkítja Európa-szer- te, a nézőtér s a többi berendezések, a színpad- és világitástechika, a hangosítás a legjobbakat ígérték. A múlt , nyarat amolyan bejáratásnak szánták a fővárosi szabadtéri színpadok vezetői, s azt remélték (és ígérték), hogy az 1985-ös nyári szezon lesz majd az igazi: nagy produkciókkal, igazán odaillő előadásokkal, melyek kihasználják a Sziget hangulatát, légkörét, a hatalmas színpad és az élő díszletek, az évszázados fák: nyújtotta szcenírozási lehetőségeket. Helyeseltünk, egyetértettünk, s a próbaelőadások tapasztalatai alapján revlénykedtünk. Az ugyan feltűnt, hogy az akusztika (a természetes, nem a gépi) romlott, meg hogy a színpad körüli fák, bokrok valahogyan nem olyan igazán természetes környezetet adnak, mint korábban. Aztán elkövetkezett az új szezon, és kicsit aggódni kezdtünk. A műsor két olyan előadást ígért, melyeknek még egyike sem került soha a Szigetre. Ez önmagában persze nem baj, inkább jó dolog, hogy nem az untig ismert repertoárral kínálja meg a nézőket. Az azonban elgondolkoztatott,- hogy miként érzi majd magát ezen a hatalmas színtéren Kálmán Imre klasszikus operettje, hazánkban „az” operett, a Csárdáskirálynő, hiszen a librettó igazán nem szabadtéri megoldások után kiált. Bizalmat keltőbb volt a gyakorlatilag mindvégig szabadtéri helyszíneken játszódó opera, Bizet híres műve, a Carmen műsorra tűzése. Itt éppen a zárt színpadok szűkös teréből kiszabadított szcenírozas- tól várhattunk sokat. .* Aztán.-elkövetkeztek az előadások. & és velük a szomorúság. A szigeti nézőtér ugyanis nem bizonyult jó otthonnak egyik produkcióhoz sem. De bajok nemcsak a színtérrel voltak. A Csárdáskirálynő már a szerep- osztásával is meglepetést keltett. Több irányút, méghozzá. Az egyik irány az első prózai gárda jelenlétét nyomatékosította: csupa kiváló színész — Bessenyei Ferenc, Ágárdy Gábor, Kálmán György, a fiatal Hirtling István, no és Törőcsik Mari —, akiktől azt lehetett várni, hogy a rendező Garas Deéső irányításával életet visznek majd az operett- figurákba, jótékonyan megemelik az alakok hitelét. A másik irány a zenés-oldal szereplőválasztásával szintén a sablonoktól, az operett megcsontosodott hagyományaitól való eltávolodást'ígérte: Berkes János operai minőségű hangja és jó kiállása, Kállay Bori kedves és csinos, frus- kás egyénisége és dekoratív mozgása azzal kecsegtetett, hogy itt megint csak nem az „operettes operett’ Kap hangsúlyt. Garas Dezső ugyan azt mondta, éppen hogy az 'operettet akarják eljátszani úgy, ahogyan az meg van írva, s ahogyan kell, minden kiíorgatás, persziüázs és cikizés nélkül — de hát ez a szereplőgárda eleve nem hozhatott létre — nem tudok rá. jobb kifejezést .-—, opereit- színházias Csárdáskirálynőt. A baj az volt azonban, hogy szabadtériest sem hozott létre. Ennek az operettnek — sajnos vagy sem — elengedhetetlen követelménye néhány igazán hangsúlyos zenés színpadi egyéniség jelenléte. Itt be kell jönni a színpadra, itt el kell bűvölni mindenkit: a nézőt, partnert, itt el kell énekelni a számokat, méghozzá kiváló hangi felkészültséggel és adottságokkal, itt meg kell adni a műfajnak, ami a műfajé. A Szigeten azonban nem adatott meg. Törőcsik Mari rendkívüli színésznő — de nem operettdíva, sem megjelenésben; sem hangban. Ami egy kicsiny színpadon s egy teljesen más műfaji — noha zenés — közegben, a Régi nyárban elég, sőt, remeklés vqlt, az itt Cilikéként. nem elég. Miskát. a íő- pincért sem lehet kabaréra venni, mint Agárdy Gábor teszi. És Bessenyei Ferenc sem operettrezonőr, ráadásul azok az intonálási problémák, melyek már a Hegedűs a háztetőnkön is megmutatkoztak, itt még jobban előbukkannak. Kálmán György és Hirtling István bizonyára igen jók lennének egy kőszínházi Csárdáskirálynőben, mint ahogyan Kállay Bori Szilviája is megfelelne zárt térben. Berkes János Edvinje han- giiag jó, de bejótszani a hatalmas teret ő sem képes. Röviden: ez az előadás nem igazolta, hogy ennek az operettnek szabadtéren a helye. Még önmagát sem igazolta, Szárnyszef 1973-ban, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum építése $ során derült ki, hogy itt valaha egy római kori épület állt. A múzeum felkérte Topát Judit régészt, állapítsa meg, mekkora le- heteit a Villa Rustica. A feltárások során kiderült, hogy az 52 ;í helyiségből álló, meleg vizű fürdővel egybeépített, hetvenszer ^ nyolcvan méter kiterjedésű épületegyüttes a legnagyobb a maga í nemében egész Pannóniában.
