Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
jjf.trFi 1985, AUGUSZTUS 24., SZOMBAT 3 Egy mondat a határozatból Örökös bizonytalansági tényező Alkalmi parancsoknak engedelmeskedve döntenek Nem fest hízelgő képet az egyszeri gazdáról az anekdota, már ami észbeli képességeit illeti. Sokat szolgált a szekere, javításra szorult, vitte a kovácshoz. A mester azt mondta, megcsinálja, nincsen azonban ilyen meg olyan vasa hozzá, adjon a gazda. Az fogta magát, elment a vásárba, vett egy új kocsit, lovaival haza- húzatta, otthon az udvaros cseléd segítségével szétverte, leszedte a kért vasakat szaladt a kovácshoz, íme itt van, ami kell... Azóta példázat és közmondás a vasáért vett kocsi, azaz az egyszeri gazda esete az oktalan, több kár, mint haszon cselekedetekre. Vasáért vették Vasáért vett kocsi nem csak régen volt, hanem van ma is. Népi ellenőri vizsgálat erősítette meg a napi tapasztalatot: például mezőgazdasági üzemekben bevett gyakorlat a tehergépkocsik háromból egyet módszerű javítása, ahogy ipari üzemekben ugyanezt teszik bizonyos típusú elektromos targoncákkal; „szétdobnak” hármat és a még jó alkatrészekből egy működőképes tehergépkocsit, targoncát raknak össze. A mentség kéznél i'an természetesen, s ez a hagyományosan akadozó — rossz — alkatrészellátás, -utánpótlás. Amibe részegységek, elektromos motorok éppúgy beletartoznak, mint kábelek, kötőelemek, hiszen ezeknek az apróságoknak látszó áruknak a tartós, ismétlődő, váltakozó hiánya örökös bizonytalansági tényező a termelésben. Enyhén szólva is meghökkentő helyzetre utalnak tapasztalataink. A megye ipari üzemeiben felhasznált kötőelemeknek átlagosan az ötödé, harmada gyakorlatilag házilag készül, de bizonyos méreteknél és ún. nagy szilárdságú anyagokból sűrűn a teljes mennyiséget cégen belül kell legyártani, mert más megoldás nincsen, vagy ha mégis kínálkozna ilyen megoldás, akkor az bizonytalan határidővel kétséges minőséget nyújt, s erre — elsősorban exportszállításoknál — az érintettek nem mernek ráhagyatkozni. Marad tehát a saját termelés. Aminél azonban az előállítás költsége — lévén ez célgépek stb. dolga normális esetben —, a kezdetleges gyártási körülmények miatt érthetően, de társadalmilag el nem fogad- hatóan, az indokoltnak a háromszorosa, ötszöröse! Ez csak egyetlen mozzanat. Éveken át tartott a vita arról, kinek, hol, mi módon lehetséges, szükséges a visszavisszatérő kötőelem-gondokon enyhíteni, azokat megszüntetni. A vita közben ugyanakkor valutáért kellett különféle csavarokat, alátéteket, szorítóbilincseket, szerelvényeket megvásárolni ! Mindezek mellett, ellenére vagy éppen okán, a jelzett áruk kiszámíthatatlan hiánya miatt, a végtermék-kibocsátóknál ismétlődő zavarok voltak. A tényleges kiadások, s az utóbb említett esetekből származó veszteségek összege akkora volt, mint töprengésre nem rest közgazdászok kiszár mitották, hogy abból felépülhetett volna több, ilyen árukat nagy tömegben, tehát gazdaságosan kibocsátó üzem. Persze, csak akkor, ha a szóban forgó forintok, valuták készpénzként állnak rendelkezésre. Mivel ez hiányzott, maradt a vasáért vett kocsi, a nagy kiadás a szerény eredmény ellenében. Igaz, az eredmény legtöbbször — árbevételként — azonnal kellett, a nagy kiadás viszont részletekre szabdalódott, kevésbé volt észlelhető a veszteség. Sok gondot okozó területre irányítja tehát a közfigyelmet a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata, amikor .kimondja: „Fontos, hogy nagyobb mértékben és ésszerűbben hasznosítsuk hazai természeti erőforrásainkat, fejlesszük a termelést szolgáló infrastruktúrát, a háttéripart, az alkatrészgyártást.” Érdekes módon a megyében már esztendők óta hat ez a felismerés, vállalatok sora — az Ipari Szerelvény és 1 Gépgyártól az érdi Mezőgép gyáregységen át az ikladi Ipari Műszergyárig, a váci Híradástechnikai Anyagok Gyáráig — fejlesztette, korszerűsítette az alkatrész- és részegység-gyártást, a bővített értelmű háttéripari tevékenységet. A gond csak ott volt — és erre a Csepel Autógyár tapasztalatai bőségesen szolgáltattak keserves tapasztalatokat —, hogy miközben nép- gazdasági érdekeltség sürgette (volna) az alkatrészgyártás, a háttéripari tevékenység minden értelmű és területű javítását, ugyanez a népgazdaság — szabályozóival — különösebben nem honorálta az ilyen erőfeszítéseket, sőt, bizonyos esetekben — például az ésszerű készletezéskor — mechanikusan büntette a közös érdekeket szolgálókat...! Nagy bankóha!om Magyarázni, menteni sokféle módon lehet—érdekeltségi ellentmondásokkal, ösztönzési hiányokkal, rossz irányba terelődő adóztatásokkal, kooperációs zavarokkal előhozakodva például — a kárhoztatott, ezzel szemben hosszú ideje fennálló, tehát megtűrt gyakorlatot. Az acélcsőből levágott alátétek, a kis sorozatban előállított bilincsek, anyák, csavarok, a három rosszból összerakott egy jó tehergépkocsik, targoncák, mezőgazdasági gépek, szerszámgépek — igen, szerszámgépeket is javítanak ilyen módon! —, az előírtnál, a szükségesnél — a vevő által megfizetettnél! — sokkal; nehezebb öntvények, gerendák, acélszerkezetek fel- használása, mivel az előírt, a szükséges éppen hiányzott, avagy éppen régóta beszerez- hetetlen, konkrét esetek ugyan, de lényegüket nézve jelképek csupán. Jelképei annak, hogy adott fejlesztési forrásainkat nem használjuk fel mindig ésszerűen, átgondoltan, hanem gyakran a sürgető igények alkalmi parancsainak engedelmeskedve születtek, születnek meg a döntések. Jelképei annak, hogy a meglevő eszközök hasznosabb kamatoztatása ugyan hosszú ideje ismételt, sokszorosan megkoptatott kívánalom, ám mert az összefüggések feltárása, tiszteletben tartása nem erősségünk, a kívánalom teljesítésével újra meg újra adósaik maradtunk. Ezt az adósságot a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottságának a megyei pártértekezlet elé — Gödöllő, 1985. március 2—3-a — beterjesztett jelentésében így fogalmazták meg: a termék- szerkezet gyorsabb ütemű átalakítását „az üzemek jelentős részénél nehezítette a beruházások visszafogása, a háttéripar fejletlensége, a kooperációs és szállítási fegyelem lazasága és a szükségesnél gyengébb vállalati alkalmazkodókészség.” A változás szükségességét — legfrissebb példaként — érzékelteti az Ipari Minisztérium gyorsjelentése az első félévről, ami szerint a gépipar termelése jóval elmaradt az eredetileg előirányzottól, több területen, így a villamosgép- és készülékiparban, erősen hátráltatta az árukibocsátást a késedelmes kooperációs szállítások sokasodása ... A vasáért vett kocsi esetéhez- hasonló gyakorlat össze- geződő kiadásai és veszteségei bizonyos, hogy elképesztően nagy bankóhalmot tesznek ki, de mivel az összeg felaprózódik — időben is, népgazdasági területek között is —, nem ítéltetik fontosnak, s ha nem fontos, miért lenne lényeges megnyerhetősége?! S bár az anyagi kár is keserves, még keservesebb az előbbiek gondolkodás- és magatartásbeli következménye. Az a következmény a keserves igazán, hogy a hivatalosan engedélyezett — mert hiszen ismétlődően bekövetkező — pazarlás, fölös kiadás láttán az, aki a termelés végső pontján áll, már semmit sem tart igazán lényegesnek...! Sem a technológiai előírásokat, sem az anyagutalványozást és -elszámolást, ahogy azt sem, törje a fejét a célszerűbb munkaműveletek meglelésén. Ilyen közegben szinte immunissá lesz a takarékosság, az ésszerűsítés, a szigorúbb technológiai fegyelem, a jobb minőség követelményeivel szemben, hiszen napi munkájában sorozatosan ezek ellenkezőjével találkozhat, mégpedig hivatalos köntösben, utasítások, műveleti előírások, anyagkivéte- lezési jegyek formájában. A termelőhelyek egy részén — magyarán kimondva — nagy távolság választja el egymástól a szavakat és a mindennapos gyakorlatot, az elveket és a tetteket, a kívánalmakat és a tényeket. Kétkedni benne Nem ígér alapvető fordulatot ugyan, de lényeges lépéseket igen, hogy a hetedik ötéves tervben — az eddig kialakított koncepció ún. törzsváltozata szerint — folytatódik a háttéripar külön program alapján történő fejlesztése. A vasukért vett kocsik egyike tehát talán kevésbé lesz napi forgalomban, mint eddig, ám marad azért még éppen elegendő...! Ez is oka, meg a napi tapasztalat is indítéka, hogy leírjuk: nem kell mindenre külön program, kormányzati döntés! Sok olyasmi van, ami termelőhelyen belül, vállalatok között, az iparág terepén maradva megoldható, enyhíthető, célszerűbbé tehető. Ehhez azonban elengedhetetlen a mai gyakorlat kritikus elemzése, a kétkedés abban, hogy a vasáért vett kocsi kifizetődik-e a kisebb és a nagyobb közösségnek, avagy — mert ez a kérdés fogalmazódik meg ma még ritkán — sem vasáért, sem magáért nem kell az a másik kocsi, jó lesz a régi is, mivel nem rá- zódik szét az úton, mert — a kátyúikat tüntettük el. Mészáros Ottó Betonelemek építéshez A Beton- és Vasbetonipari Művek gyárat pótolták a téli terme- léslemaraüásukat. A budapcs i gyárban mintegy ötezer családi házhoz elegendő betonelem készül. ■■■A HÉT HÍREHUHMH ÁTÜLTETVE © A Kertészeti Egyetem adott otthont a külföldön élő magyar agrárszakemberek tudományos találkozójának. © Kiállítás nyílt Kiskunfélegyházán A kunok emléke Magyarországon címmel. @ Tatabánya látta vendégül a csillagász szakkörök négynapos országos találkozóját. @ A hét híre az is, hogy Mihályiban műfordítók számára rendezett nemzetközi tábor kezdte meg munkáját. Óvári Miklós köszöntése Óvári Miklóst, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát több évtizedes munkásmozgalmi tevékenységének és a szocialista társadalom építésében szerzett kiemelkedő érdemeinek elismeréseként — 60. születésnapja alkalmából — az Elnöki Tanács a Magyar Nép- köztársaság Érdemrendjével tüntette ki. A kitüntetést pénteken a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese és Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. A kitüntetés átadása után az MSZMP Politikai Bizottsága ebédet adott Óvári Miklós tiszteletére, amelyen részt vettek a Politikai Bizottság és a titkárság tagjai, valamint Gye- nes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság nevében Németh Károly köszöntötte Óvári Miklóst. ★ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a Népek Barátsága Érdemrendet adományozta Óvári Miklósnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának. Óvári Miklós ezt a magas kitüntetést a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti testvéri barátság és együttműködés erősítése terén kifejtett tevékenységéért kapta 60. születésnapja alkalmából. Bővülő szolgáltatások Utasellátás Az Utasellátó Vállalat egyre jelentősebb szerepet játszik a vendéglátásban és a lakosság áruellátásában: több mint 300 büféjében, 56 bisztrójában, 65 éttermében, továbbá árudáiban, pavilonjaiban, eszpresz- szóiban és szaporodó számú kiskereskedelmi boltjaiban az első félévi forgalom értéke meghaladta az 1,3 milliárd forintot. Az egyik legfontosabb üzletága az Utasellátónak — nevéből is adódóan — az útra- kelők kiszolgálása, az utazók, r pályaudvarokon, állomásokon várakozók ellátása. Jelenleg több mint másfélszáz — 29 étkező, 64 bisztró, 28 háló- és 46 fekvőhelyes — kocsit bérel a vállalat a MÁV-tól. A hálózat bővítése mellett a vállalat törekszik szolgáltatási körének szélesítésére is. Egyes nemzetközi vonatokon például ez évtől kezdve szolgálnak fel komplett reggelit. Sikere van annak az új kezdeményezésnek is, hogy több vonalon pénzt válthatnak és szállodai szobát foglalhatnak a külföldi turisták. Nélkülük mérhetetlenül szegényebb lenne az emberiség szellemi kincsestára. Valóban szegényebbek lennénk? A nagy igazságok nagy tévedések veszélyét rejtik méhük- ben! Tudós elme, Barnaby Rich véleményét idézzük: „Századunk nagy betegsége a könyvek nagy száma: úgy megtöltötték a világot, hogy nincsen rá reményünk, valaha is megemésszük őket.” A szavak 1613-ban kerültek papírra...! Óvakodjunk tehát a könyvek egyre erősebben áradó folyamától, vagy éppen örvendjünk, mert a betűkkel szellem keres kapcsolatot szellemhez, gondolat gondolathoz? Bizony igaz, mérhetetlenül szegényebb lenne a szellemi kincsestára az emberiségnek a műfordítók áldozatos szor- goskodású serege nélkül. Csak az ismerhetné Shakespeare, Tolsztoj, Thomas Mann, Dante műveit, aki birtokában lenne az eredeti nyelvnek, s persze, igaz ez megfordítva is, mit tudhatna a világ — olyan nagyon sokat így sem tud — magyarhon szellemi nagyjainak teljesítményéről fordítók, műfordítók nélkül?! A megye könyvtáraiban fellelhető 3,8 millió kötet — hivatalos és szörnyű szóhasználat szerint: könyvtári egység — felkínálta élmény, szórakozás, ismeretgyarapodás vonzerejének megdöbbentő megcsonkítása lenne a valaha és ma nem magyarul írt, író szerzők műveinek .eltűnése a polcokról. Ezek a versek, regények, elbeszélések, útleírások, szakkönyvek — mint tréfásan emlegetni szokták, főként akkor, amikor valahol elmarad a fordító nevének feltüntetése — nem „lefordultak” oroszból, angolból, németből, olaszból, sok más nyelvből magyarra, hanem lefordították azokat. Valakik. Valakik, a fordítók, műfordítók, a nagyon sokszor szinte névtelennek tekintett munkásai a kultúrának. Ami akkor is igaz, ha e munkások munkájának eredményé erős eltéréseket, különbözőségeket mutat, ám hihetjük-e, magának az általuk művelt kultúrának a fogalmával nincsen gondunk?! Az idén, az év első negyedében a legmagasabb példányszámban megjelent fordítás Robin Cook Láz című könyve volt 180 510 példányban, ezt a Fehérköpenyes halál követte — a szerző P. D. James —, 130 ezerrel... Ki- nek-kinek mit mondanak — mondanak-e egyáltalán valamit — a szerzők, a címek, ne firtassuk, csupán azt állapítsuk meg tényként, tavaly 370 nem magyar szerző szépirodalmi művét adták ki hazánkban, kerekítve tízmillió példányban, valamivel többen, mint az 548 hazai szerző munkáit. Köznapibban: minden második könyv, amely kikerül a nyomdagépek alól, fordítás. S mert szépirodalmi mű, műfordítás. Átültetés tehát, translation, amint a szakma tolvajnyelve jelöli, s hogy ez az átültetés mennyiben ereszt, az átültetett növényhez hasonlatosan gyökeret, azt biztosan nem tudni. Tudni annyit lehet, arneny- nyit a könyvtárosok mondanak, ők pedig azt mondják, a jó könyvnek, a szerző nemzetiségétől függetlenül, van közönsége, kereslete, olvasottsága. A jó könyvnek ... Tavaly a könyveladások értéke valamivel meghaladta a négy- milliárd forintot, az esztendő végén viszont 2,1 milliárd forint értékű készletek vártak vevőre. Véljük, nem alaptalanul, e készletek egy tetemes részére soha nem lesz vevő. Talán azért, mert a hazai termésűek és az átültetettek egy része nem tartozik a jó könyvek közé... Okos dolog ez a, a bevezetőben említett műfordítótábor, hiszen a többi között Csehszlovákiából, Angliából, Bulgáriából, a Német Szövetségi Köztársaságból, Lengyelországból, Olaszországból érkezett műfordítók már eddig is magyar szerzők műveinek voltak átültetői anyanyelvűkre, remélhető tehát, folytatják az áldozatos munkát. Amint folytatják azok is, akik már nyelvekről magyarra ültetnek át sok mindent, kincset és kacatót, nemes veretűt és talmi fényűt. Tavaly a megye könyvtáraiban egy olvasóra 20,8 kikölcsönzött mű jutott, amivel a megyék rangsorában a tizenötödikek vagyunk. Ami lehetne jobb is. Lehetne, de hogyan?! Mi kellene hozzá? Jobb hajlékai a betűknek, jobb könyvtárosok, jobb művek, jobb olvasók? Talán mindezek együtt... M. O. Beszámol az igazgató A z Igazgató beszámoltatása a választott párttestület munkájának jelentős eseménye, lehetőség az ellenőrzésre, a kölcsönös tájékozódásra, véleménynyilvánításra, állásfoglalásra; a feladat :ervek, cselekvési programok meghatározására. Az igazgató beszámoltatása lehet előre megtervezett, és lehet soron kívüli. Tervezhető a vállalat gazdasági helyzetével, a tervteljesítés alakulásával, vagy egy-egy szakterület (például kádermunka-fej- lesztés) kérdésköreivel foglalkozó beszámoló. De napjainkban a gazdálkodás hazai és nemzetközi feltételeinek módosulása, a szabályozó rendszer szorító hatása, s általában a változó körülményekhez való alkalmazkodás feszítő követelménye indokolhatja soron kívül is az igazgató beszámoltatását. Minden érdemi vitafórum, így az első számú gazdasági vezető beszámoltatása is különböző nézőpontok, vélemények, érdekek ütköztetésének és közös nevezőre hozásának színtere. Ahhoz, hogy a tanácskozás tartalmas, eredményes legyen, mindenekelőtt nélkülözhetetlen a bizalom és a kölcsönös nyitottság. Jelenleg nem hagyható figyelmen kívül, hogy a vállalatok nagyobb részénél az igazgató státusa gyökeresen megváltozott. Többségüket ugyanis nem kinevezik, hanem választják, s az első számú gazdasági vezetővel kapcsolatos munkáltató jogokat (a fizetés és a prémium megállapítását, a külföldi utazás engedélyezését) a dolgozók választott képviselőik útján gyakorolják. A státusváltozás hatására, főként a választás előtt, néhol azt követően is tapasztalható elbizonytalanodás, a kockázatvállalástól, a határozott intézkedésektől való húzódozás. Ezért az igazgató és a pártszervezet kapcsolatát, a pártirányítás módszereit úgy kell alakítani, hogy az operatív döntések körében átmenetileg se gyengüljön, ha lehet, inkább erősödjék az igazgató vállalkozói kedve, bátorsága, önállósága és egyszemélyi felelőssége. A beszámoltatás alkalmával is azt kell hogy érzékelje: a politika teljes súlyával segítik a szervezettség, a rend, a fegyelem megteremtésében, az esetleg szükséges népszerűtlen intézkedések, vagy netán az elkerülhetetlen kényszerlépések megértetésében, elfogadtatásában is. Ha valóban beleképzeljük magunkat az igazgató helyzetébe, rájöhetünk, hogy jelentési, beszámolási kötelezettségeinek száma egyre csak növekszik. Az irányító hatóságnak, a területi szerveknek továbbra is lesznek ilyen igényei, miközben a vállalati tanács vagy a választott vezetőség, mint új partner, törvényes jogaival élve rendszeres időközönként ugyancsak „szerepelteti” az igazgatót. Mivel a munkaidő véges, jól át kel] gondolni, és összehangolni általában az értekezletek, köztük az igazgatói fellépések számát, témáját, időpontját. Ebben az igazgatónak is, más tisztségviselőnek is sokat segíthet a pártszervezet. N em ártana valamennyi értekezlet létjogosultságát, időtartamát a mind féltettebb szabad idő értékével mérni. Az ilyen gyakorlat segítené a felesleges értekezletek kiszorítását, a megmaradók igényes előkészítését, feszes lefolyását, és mellesleg azt is, hogy ne legyünk minden áron értekezletpártiak. K. J.
