Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-17 / 193. szám

+KST MKi*rK, 1985, AUGUSZTUS 17., SZOMBAT Tudatosan választott értékek A közönség soraiból: a kitüntetettek egy csoportja. Erdős! Ágnes felvétele (Folytatás az 1. oldalról.) léte — mind meghatározza a közművelődési munka tartal­mát. Szocialista művelődésünk fejlődésének alapvető követel­ménye, hogy értékeinket meg­őrizzük, s azokon építkezve bontakoztassuk ki az új mi­nőséget. Élő népművészetünk gazdagságát érzékeltette a fel- szabadulásunk 40. évforduló­ja tiszteletére rendezett sereg­szemle, amelyen szinte vala­mennyi művészeti ágban be­mutatkoztak az amatőr együt­tesek és a szólisták. Kórus­mozgalmunkat az országhatá­ron túl is jól ismerik. Csak­nem száz kórusban mintegy háromezren énekelnek, s 13 ze­neiskolánkban hat és fél ezer gyerek tanul. A zenetanárok közösségére épülve már négy városunkban működik igényes kamarazenekar. A megyében alkotó mintegy 280 hivatásos művész munkái­Ütravaló a mának Amikor Várallyai Béla cí­me után érdeklődöm Tápió- szentmártonban, azt a választ kapom, menjek nyugodtan a művelődési házba, ott találom a kerámiaműhelyben. Való­ban. Ott ül az asztalnál, s egy füzetbe mintákat rajzol. Foglalkozás most ugyan nin­csen, de azért ott sündörög körülötte néhány gyerek. Egyikük éppen most érkezett haza egy zánkai táborozásról, shot kerámiáival arapy okle­velet érdemelt ki. Várallyai Béla nyolcvanesztendő«; ko­rát meghazudtoló energiával foglalkozik a szakkörben 30— 40 iskolás korú gyerekkel és vagy tucatnyi felnőttel. — Tizenöt esztendővel ez­előtt határoztam el, hogy csi­nálok egy olyan szakkört, amilyen még nincs a megyé­ben. A kerámiakészítést ma­gam is könyvből tanultam, megkínlódtam minden apró sikerért. Volt a szakköröm­nek olyan tagja, aki ma már neves iparművész, egy má­siknak rendszeresen látni a munkáit kiállításokon. Az is­kolából kikerülő gyerekek kö­zül is nagyon sok vissza­visszajár. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen szakkör létrehozása, másfél évtizeden át tartó irá­nyítása leköti egy ember tel­jes idejét, energiáját. De Vár­allyai Béla emellett méhészet­tel foglalkozott, szakmunká­kat írt, lelkes és fáradhatat­lan helytörténeti kutató — legnagyobb bánata, hogy a -faluban nem akad két szoba, ahol kiállíthatnák a település múltjának tárgyi emlékeit —, s végül, de nem utolsósor­ban 1946-tól 1974-ig a község közművelődésének irányítója, a művelődési ház igazgatója volt. — A felszabadulás után csöppentem bele a kulturális életbe. Á különböző rendez­vények, gyűlések alkalmából harmonikán játszottam, tánc- csoportot, kórust szerveztem. így lettem 1946-tól népműve­lési ■ ügyintéző a községben, majd később igazgató a mű­velődési házban. Igazi pionír­korszak volt az. A jeles na­pok megünneplésére nem hívtunk drága pénzen előadó­kat, művészeket. Voltak tán­cosaink, kórusunk, irodalmi színpadunk. Magunk készül­tünk az ünnepekre, saját mű­sorral. Nagy rangja volt itt az ismeretterjesztésnek, a 60-ás évek elején 3—400 hall­gatója is. volt egv-egy elő­adásnak. Igaz, nálam nem fordulhatott elő, hogy egy meghirdetett program elma­radt volna. S amikor érez­tük. hogy csökken az érdek­lődés, kimozdultunk a ház­ból, vittük az előadásokat a ifcZ'-be, az üzemekbe. Negyven esztendő tapaszta­latainak birtokában mondja mindezt Várallyai Béla. Űt- ravaló, tanács lehet a mai utódoknak, amit a népműve­lés lényegéről mond. — A kapcsolatok, azok a legfontosabbak. Anélkül a népművelő nem képes létez­ni. És az örök mozgás, az újabb és újabb ötletek és azok megvalósítása. Igaz, nem sikerül mindig minden, de a kudarcokat el kell tudni viselni. A bölcs szavak igazul csen­genek, de mintha kissé meg­kopottak volnának már, nem fénylenek a lelkesedéstől. Nem merem föltenni a kér­dést, vajon hányszor kérnek tanácsot a falu fiatal nép­művelői az elődtől, aki évti­zedeken keresztül volt a község művelődésének mo­torja. Szó sincs arról, hogy csalódottnak vagy elégedet­lennek látnám. Erre ideje sincsen, tervekkel van tele, újabb elképzelések megvaló­sítására készül. Búcsúzóul még megmutatja a kerámia­szakkör kis múzeumát, ahol másfél évtized termésének legjava borítja a falakat. M. N. P. ból művelődési intézményeink 150—180 kiállítást rendeznek évente. Számos olyan rendez­vényünk van már, amelyet szinte az egész ország ismer. Ilyenek többek között a Nyár a Dunakanyarban, a Szent­endrei Teátrum bemutatói, a Zsámbéki szombatok, az Ócsai napok, a Fóti ősz, a Solymá­ri zenei hetek, a Dunakeszi if­júsági napok, a váci kórusta­lálkozók, a gödöllői hagyo­mányőrző ünnepségek, a rác­kevei Savoyai-kastély zenei rendezvényei. Mindez pezsgő közművelő­dési életet jelez, amelyet a mindennapok szívós munkájá­val alapoztak meg. A hétköz­napok nem ilyen látványosak a művelődésben. A helyi kö­zösségek megteremtése, össze­fogása, a tartalmas kulturáló­dási lehetőségek megteremté­se sokkalta nehezebb, ám min­dennél fontosabb feladat. A tanácselnök-helyettes ez­után nemzetiségi együtteseink munkáját értékelte, majd be­szélt filmszínházaink szerepé­ről a művelődéspolitikai cé­lok megvalósításában. Foglal­kozott a megyei levéltár és a könyvtárhálózat tevékenységé­vel is. Gondjainkról sem fe­ledkezett meg. Az intézmény- hálózat fenntartása, felújítása a jelen gazdasági helyzetben egyre nagyobb problémát je­lent. Ugyanakkor azonban a közös társadalmi összefogás a közművelődés területén is je­lentős eredményeket mutat fel. A tanácsi gazdálkodás új rend­szere pedig lehetővé teszi a helyi öntevékenység kibonta­koztatását, az egyes emberek és közösségek aktivitására épülő, hagyományos és új mű­velődési formák kialakítását. Végezetül Balázs Gézáné köszöntötte a megye vala­mennyi közművelődési dolgo­zóját, megköszönve az elmúlt évben végzett lelkiismeretes, sokszor komoly áldozatokat is követelő munkájukat, majd kitüntetéseket adott át. A Pest Megyei.,.Tanács által .alapított Közművelődési díjat az idén Várallyay Béla nyugalmazott művelődési központ igazgató, a tápiószentmártoni kerámia­szakkör vezetője, Makiári Jó­zsef Liszt-dijai karnagy, egye­temi tanár, a Vox Humana énekkar vezetője és a Tápió- szecsői Hagyományőrző Népi Együttes kapta. (Róluk szólnak oldalt található írásaink.) Szó* cialista kultúráért kitüntetés­ben részesültek 32-en, Kiváló Munkáért kitüntetést kaptak 30-an és miniszteri dicsérő ok­levéllel ismerték el 58 közmű­velődési dolgozó munkáját. Az ünnep méltó befejezése­ként a szentendrei Kék Duna Táncegyüttes köszöntötte színvonalas műsorával a nép­művelőket. Körmendi Zsuzsa Hagyományőrzők Tápiószecsőn % Tápiószecső olyan kis pont térképen, hogy még itt- éhon sem igen tudják, hol 7 van, ha cl nem hírcsztel- liük. A szecsőiek szívesen mo,n- .dogatják azt, hogy a múlt öröksége szerzett számukra hírt és nevet. De tettek is ér­te éppen eleget. A nagyapák­tól tanult dalt és táncot nem vetették le a népviselettel együtt. S a díszes ruhákat egy­re többször öltik manapság magukra. Már nemcsak akkor, amikor az országot járva be­mutatkoznak, hahem az ott­honi ünnepeken is. Nem nyílnak ki öntörvé­nyűén a népművészet kincses­ládái, . ha azt a faluközösség nem akarja. A Tápióság érté­kei beépülnek a mai családok életébe, egykori szokásaik él­tetik hétköznapjaikat. A száj- hagyomány útján terjedő, az évek során átszíneződő ének és tánc teszi áhítatossá ünne­peiket. Tápiószecsőn a fél falu ap- raja-nagyja ott táncol a szín­padon, amikor a hagyomány- őrző együttes bemutatkozik. A falu másik fele pedig néző­ként éli át a jelenetek sugall­ta emberi magatartásformá­kat. Három és fél évtized meg­lehetősen hosszú idő. egy ha­gyományőrző népi együttes éle­tében. Ez az esztendő a jubi­leum jegyében telt el a tápió- szecsőiek számára. Ropták az otthoni kis színpadon, s ahová csak tehették, ellátogattak az országban. Hagyományőrzés — mondjuk kissé szakmai szóhasználattal Mert a csoport tagjai itt is táncolnak, énekelnek. Mégis az különbözteti meg őket a nép­tánc együttesektől, hogy köz­vetlenül merítenek a tiszta forrásból. Olyan titkok tudói, amelyeknek birtokosa csupán a tápiószecsői ember lehet. A lakodalmas, a Réteses szombat este, a Jeles napok vallásos énekeinek felelevenítése során önmagukat adják. Természete­sen mozognak a színpadon, ami egyszerre kívánja meg, ■ hogy valaki alkalmas legyen a szereplésre, ugyanakkor ön­magát adja. Tudják, hogy a színpad törvényszerűségeihez alkalmazkodniuk kell: teszik ezt jó érzékkel, kifinomult íz­léssel. Nem szállt el nyomtalanul az elmúlt harmincöt esztendő. Amikor az együttes vezetője, Ofella Sándor írásba öntött vallomásait lapozzuk, egy fa­luközösség népművészete mel­lett a község közművelődése is kibontakozik előttünk. Ott volt, amikor elsők között elkészült a művelődési ház. Emlékezete őrzi, hogy az alapítási okmányt melyik falba építették. A het- venesztendős Ofella Sándorra jellemző hitvallása: „úgy ér­zem, addig élek, amíg lesz kedvem a népműveléshez, és ameddig népművelek, addig élni is fogok...” Négy eszten­deig rótta papírra a sorokat: saját életútja felmutatása köz­ben a község mindennapjait és ünnepeit láttatja. Megis­merkedhetünk az együttesté- remtés lázas esztendeivel. Az­zal, hogy esztendőről esztendő­re mindig akart valamit. S ez a nagy lelkesedés a többieket is lázba hozta. Lányai, unokái, s az egész falu veszi át tőle a stafétát. A legkedvesebb az együttes számára, amikor a hazai mű­velődési „ ház színpadán tán­colhatnak, mondhatják rigmu­saikat. Ám vége-hossza nin­csen, amikor azt sorolják, mer- refelé jártak. Voltak az Ope­raház színpadán, a jugoszláv tengerparton, látták a fehér éjszakákat Leningrádban. Mindannyiunk gazdagítására teremtettek hagyományt a tá- piószecsőiek. . >> Tápiószecső valóban kis pont az országban, de egy- re többen tudják az ország­i-határokon túl is, hogy hói óvan. Erdősi Katalin A harmónia megtartó ereje Általában senki sem prófé­ta a saját hazájában, ám Maic­ián József, a váci Vox Huma na Liszt-díjas karnagya mégis azzá vált, hiszen a város dísz­polgára és a Pro Űrbe érem tulajdonosa. Vác szereti orszá­gos hírű énekkarát, amelyet külföldön is ismernek. Bárhol fordulnak meg, szereplésük, fellépésük mindig ünnep. Ki­tüntetéseiket, versenyeken el ért győzelmeiket. f elsorolni nem lenne egyszerű feladat. Karnagyuk, Makiári József 43 esztendeje áll a kórus éléh. Igazi lokálpatrióta, hiszen Vá­cott született s — bár szinte mindig Budapesten dolgozott — soha sém volt képes meg­válni szeretett városától, amelynek ismeri régi házait, lakóit. S az ott élők pedig sze­retik, megbecsülik azt az em­bert, aki oly sok dicsőséget szerzett ennek a közösségnek, s talán nem túlzás mondani hogy az országnak is. Az» ő nevéhez fűződik a munkaközösségi zeneoktatás megszervezése, amely a hatva­nas évek elején történt. Ez a tény az előzményekhez képest mind a tanuló- és tanárlétszá­mok, mind az oktatás színvo nalát tekintve komoly előrelé­iR"ÁD IÓ FIGYEL TUDOMÁNY ÉS GYAKOR­LAT. Ez a címe annak a ked­di, késő esti rétegműsornak, amelyet a Kossuth adó sugár­zott. Rétegműsor, ezzel azt akarjuk jelezni, hogy egy meg­határozott érdeklődésű, meg­határozott irányultságú em­bercsoportnak szól. A husza­dik század végére a tudo­mányágak olyannyira specia­lizálódtak, hogy külön kuta­tócsoport foglalkozik az apró részletekkel is. Éppen ezért előfordulhat, hogy az egy te­rületen működőik között any- nyira jelentős a szakosodás, hogy alig-alig értik egymás szavát. Ez történhetett az or­vosbiológiai kutatásokat bemu­tató műsor során. A debre­ceni egyetemen folyó tudomá­nyos munka érzékeltetése nem nélkülözhette a részle­tekbe menő fejtegetést. S ez bármennyire fontos, érdekes, egy nagyon szűk rétegnek szól. Nem csoda, hogy a tudomá- témákat értő szerkesztő-mű­sorvezető Eke Károly többször visszakérdezett, biztatván a tudósokat közkeletűbb, közért­hetőbb szóhasználatra. Éppen ezért elgondolkoztató, hogy miképpen lehetne a fontos is­mereteket nyújtó műsort tágí­tani oly módon, hogy többek számára érthető megnyilatko­zásokat hallhassunk. A Debreceni Orvostudomá­nyi Egyetemen folyó vizsgála­tok új fénytörésiben láttatják a környezetünkben élő parányi lények, az antibiotikumok vi­lágát. Miiként hatnak az em­beri szervezetre ezeik az anya­gok? Ezt a titkot próbálják megfejteni a debreceniek; Szabó Gábor akadémikus, igazgató és munkatársai, Ba­rabás György, Bíró Sándor, Schlammadinger József. Rendkívül szimpatikus, aho­gyan már-már megszállottan előadják, most éppen hol tar­tanak, A hallgatót elragadja a tettreikészség indulata, a kuta­tások értelmének felvázolása. Mindamellett úgy érzi, mintha kínaiul szólanának hzzá. TÖRVÉNYKÖNYV. Mikor lenne aktuálisabb az alkot­mányról. jogainkról és köteles­ségeinkről beszélni, mint ép­pen ezekben a napokban? Nem véletlen, hogy az Alkotmá­nyossá,g és törvényesség alcí­met viselő műsor ezt a témát fejtegette. Nemigen fordul elő — ha tanulmányaink vagy va­lamilyen igen fontos ügy rá nem kényszerít —, hogy bele­lapoizunk az Alkotmányba. Viszont szívesen vesszük, ha szólanak róla, ha fontos infor­mációkhoz jutunk. Ezért volt annyira fontos a legutóbbi Törvénykönyv adása. A rádió­szerkesztők megtalálták a leg­alkalmasabb formát, hogy a hallgató érdeklődését felkelt­sék. Dr. Antalffy György pro­fesszor, az országgyűlés jogi bizottságának elnöke nyilat­kozott Szigethy Anna mikro­fonja előtt. Tizenöt pem alatt rengeteg dologra fel lehet hív­ni a figyelmet. S a témában otthonos tudós élt is ezzel a lehetőséggel. Mondhatjuk azt is: ért a rádióhallgatók nyel­vén. Az alkotmányosság és törvényesség témakörből azo­kat a vonásokat emelte ki. amelyek mindannyiunkat érintenek. Mindennapi gond­jainkhoz kapcsolódva szólott a rendről és fegyelemről, mint alapszükségletről, hang­súlyozva az egyéni szabadság- jogok minél tágabb értelme­zésű kiterjesztését. Ünnep előtti hangulatban a déli hí­rek után elhangzó műsor jól időzített. Hasznos, mert a legfontosabb ismereteket ter­jesztette. Er. K. pés volt, hiszen előkészítette az állami zeneoktatás elindí­tását. S hogy a jelenlegi ze­neiskola milyen kiválóan működik, azt valamennyien tudjuk. A kórus még 1938-ban ala­kult Sümegh Miklós vezetésé­vel. Amikor a karmester Bu­dapestre költözött, az akkor még zongoraművésznek készü­lő Makiári József vette át az irányítást, mint egyetlenkép— zett zenész. Az énekkarral együtt tanulta a műveket és a karvezetés mesterségét. Azóta nagyon megfiatalodott az együttes — különösen a női kar. A tagok között olyan is akad, aki már az unokája va­lamelyik alapítónak. A próbá­kon legendásan' jó a hangulat, pedig amatőrökről van szó, akik napközben tanulnak vagy dolgoznak. Ehhez persze az szükséges, hogy vezetőjük megértse esetleges gondjaikat. A közös munka, a művek csi­szolása, érlelése pedig vala­mennyiük számára örömteli, kedves feladat. Mint egy régeb­bi beszélgetésen Makiári Jó­zsef elmondta, náluk az igazi erőfeszítés ott kezdődik, ahol már más kórusok feladják. Ez a következetes, igényes mű­helymunka a sikerek titka és záloga. Az elért eredmények, a közösen megtalált szép zenei megoldások megsokszorozzák erejüket és újabb nehézségek leküzdésére ösztönzik őket. A 120 tagú, összekovácsolódott, kitűnő emberi közösség azért ismert, azért cseng olyan jól a nevük, és vonz telt házakat határainkon túl is, mert év­tizedek óta egyforma követke­zetességgel dolgoznak, s kar­nagyuk egyformán követel is tőlük. S hogy mi tartja össze a tagokat? A siker, a zene, a .közös, éneklés gyönyörűsége. Makiári József vezénylést tanít a 7eneaksdémián. Külpn téma ezen belül az amatőrök­kel történő foglalkozás. Min­dig elmondja növendékeinek, hogy az amatőrök lassabban tanulnak, gyengébb tempót kell diktálni nekik, hogy ne unják el a darabot addigra, amire tudniuk kell. Lehet, hogy nem énekelnek úgy, mint a hi­vatásos művészek, de szebben dalolnak, mert mindig hittel, szívvel teszik. Kodály Zoltán szavait gyakorta idézzük: ... Nem sokat ér, ha magunk­nak dalolunk, szebb, ha ketten összedaíolunk. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia ... Ezt az örökérvényű gondolatot támasztja alá Makiári József egész munkásságával, s ezért a harmóniáért érzi a Vox Hu­mana karnagyi pozícióját éle­te megtartó erejének. K. Zs. Kassák-kiállítás Szentendrén Tegnap nyílt meg a Szent­endrei Képtárban a Kassák Lajos a képzőművész és a kri­tikus című kiállítás. A Párizs­ban élő barát és egykori alko­tótárs, Nicolas Schöffer nyi­totta meg az egész életművet átfogóan bemutató tárlatot. Jelen volt az alkotó özvegye, aki Menczl András művészet- történésszel sokat tett azért, hogy ez a művészettörténeti szempontból igen jelentős anyag a maga teljességében kiállításra kerülhessen. A kiállítás szeptember 22-ig tekinthető meg, hétfő kivéte­lével naponta 10—18 óráig. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom