Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám

1985. JŰLIUS 6. SZOMBAT 7 Egy mosdat a határozatból Ahhoz gazdagnak kellene lenni Rövid idő elteltével talonba tették Idézünk. „... olyan módszereket kell kidolgozni, ame­lyek a bérrendszer alkalmazását rugalmasabbá teszik, ösztönöznek a munka termelékenységének emelésére, biztosítják a helyesebb létszámgazdálkodást.” Helyes. Legyen így! Hasznos szándékok, sikert ígérő cél. A citá­tum eredeti szövege azonban meglehetősen öregecske, 1958. október 16-i ülésén fogadta cl — a munkásosztály- lyal kapcsolatos egyes feladatokról határozva — a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. IVlédosuIt arányok Az átlagos tájékozottságú ál­lampolgár is példák seregét tudja sorolni arra, mennyifé­le próbálkozás alanya, tárgya volt — az említett, 1958-as pártdokumentum óta — a bér­politika, a bérrendszer fejlesz­tése, korszerűsítése, változta­tása, igazságosabbá tétele, ösz- szehangolása a Változó köve­telményekkel és így tovább, szinte a végtelenségig gyara­pítva az új és a még újabb megfogalmazásokban testet öl­tő, változatlan, végre nem haj­tott feladatokat. Emlékeztetésül elég itt utal­ni a különböző bérpreferen­ciák. kialakult — és például a megye textiliparában, villa- mosenergia-iparában fontos szerephez jutó —, majd az ere­deti céltól már-már függetle­nedett rendszerére, az ún. or- ságos szakmai bértáblázat megalkotásának kikövetelésé­re, azután rövid idő elteltével talonba tételére, a nyereségré­szesedési kategóriák kialakítá­sára és megideologizált eltö- röltetésre... S míg a példatár gazdag, addig az eredmény szegényes, sőt, az óhajtotthoz, a remélthez, a várthoz mérten kimondottan szerény, csekély. Szegényes, mert a hatvanas évekhez képest tetemesen csökkent aa összes jövedelmen belül a munktijövedelmék ará­nya, súlya, s a munkajövedel­mek közötti különbségek is — az ellenkezőt sürgető határo­zatok, rendelkezések, szónok­latok és újságcikkek ellenére — lényegesen mérséklődtek. Volt idő, amikor — ezzel nem azt állítjuk, mintha az lett volna az eszményi — a jövedelem nyolcvan százalé­kát a munkával összefüggő be­vételek, húsz százalékát a munkától független források — döntően a társadalmi jut­tatások — adták. Napjainkban ez az arány — sokak szerint — kritikus határt ért el. A mun­kajövedelmek a lakosság ösz- szes jövedelmének a kéthar­madát adják csupán, holott — a saját bőrünkön érezhettük, éreztük — 1980 és 1984 kö­zött a munkások és az alkal­mazottak reálbére, illetve a termelőszövetkezeti tagok reálkeresete — kerekítve — hat százalékkal csökkent...! Erről a folyamatról így szól a Magyar Szocialista Munkás­párt Pest megyei Bizottságá­nak a megyei pártértekezlet — 1985. március 2—3-a, Gö­döllő — elé beterjesztett je­lentése: „Az átlagos kereset- növekedés a szocialista szek­tor anyagi ágaiban évente megközelítette a hat, más te­rületein epedig meghaladta az öt százalékot. Mivel gazdasági realitásokból és kényszerből többször került sor fogyasztói­áremelésekre, a bérből és fize­tésből élők egyes rétegeinél csökkent az életszínvonal.” Elgondolkoztató átrendező­dési folyamat indult meg a megyében a hetvenes évek vé­gén, a nyolcvanas évek ele­jén.' A legfontosabb jellem­zője ennek a kedvezőtlen fo­lyamatnak az volt, hogy gyor­san veszített vonzereiéből az ipari kereset, egyre több más ágazat haladta meg az iparban elérhető átlagos havi bért. az iparon belül pedig, ami a kifi­zethető béreket illeti, már-már lehetetlen helyzetbe jutottak a nagyüzemek. Egyre erőteljesebben érzé­kelhetővé vált — és ma sem szólhatunk róla múlt időben — a főmunkaidőben elérhető munkajövedelmek szerepének, súlyának kisebbedése, némely esetben, helyen már-már je­lenléti díjjá devalválódása. A társadalom jogos igényeit, in­dokolt türelmetlenségét fogal­mazták meg a Magyar Szocia­lista Munkáspárt XIII. kong­resszusának határozatában a küldöttek, amikor a dokumen­tumban azt rögzítették: „A la­kosság jövedelmének növeke­désén belül — az alapvető szo­ciális ellátás sérelme nélkül — a munkából származó jövedel­mekre kell nagyobb figyelmet fordítani,” Ami nem azt tudat­ja, hogy a jövedelmeknek a munkától független része ki­maradhat a figyelem sugará­ból, hanem az elsőbbséget ha­tározza meg, azt, minek van előnye. Ennek az előnynek a megjelölését valóban a közvé­lemény követelte ki. Bizonyos, hogy ebben a ki­követelésnek szóló, jó értelmű engedékenységben jelentős ré­sze van az életszínvonal stag­nálása, bizonyos rétegeknél csökkenése következtében lét­rejött feszültségeknek, ám nagy a valószínűsége annak is, hogy kemény gazdasági, gaz­dálkodási tények nyomatékosí­tották szükségszerű teendővé a felismerést: nem vagyunk annyira gazdagok, amennyire visszaszorult a munkajövedel­mek szerepe a munkamegosz­tás legtöbb részterepén ...! Ahhoz ugyanis nagyon gaz­dagnak kellene lenni, hogy le­mondhassunk a munkajöve­delmekben rejlő ösztönzési, ér­dekeltségi lehetőségekről. mert ha ezekről „elfeledkezünk”, akkor aligha sikerül előterem­teni a viszonylag tág körű szo­ciális ellátás, társadalmi jut­tatás seregnyi részletének anyagi fedezetét. Figyelmeztető tények Néhány, az előbbi bekezdés­ben említett, nyomatékosító, figyelmeztető tények közül. Az ipar állóeszközeinek állomá­nya a nyolcvanas évek eddigi szakaszában a termelésnél gyorsabban növekedett, azaz hasznosításuk — romlott...! Továbbá: a gépek és berende­zések munkarend szerinti idő­alapjának — ami messze van a naptári időalaptól, mert sok­kal kisebb annál — csupán a hetvennégy százalékát töltik ki tényleges működtetésükkel a termelőhelyek, holott ez az időalap a megyében — el­sősorban a gépiparban — a cégek többségénél egyetlen műszak .. .1 S ami igazán meg­hökkentő: az újonnan elké­szült. korszerű technikai, tech­nológiai színvonalat képvise­lő beruházásoknál még ked­vezőtlenebb — hatvan száza­lék körüli — ez a hasznosítá­si arány...! Folytathatjuk más irányból közelítve a bizo­nyításhoz, a gazdasági tények kikényszerítette felismeréshez eljutás kimondásához például azzal a tapasztalattal is, hogy napjainkban a fejlesztések kö­zül minden ötödik, az átadást követő második esztendőben is még mindig veszteséggel működik! Nemcsak érthető, hanem egyenesen szükségszerű, hogy a hetedik ötéves terv most for­málódó koncepciója a koráb­biakhoz mérten szűkíti a köz­ponti bérpolitikai intézkedések alkalmazásának mozgásterét, ugyanakkor az eddigieknél szorosabb kapcsolatot keres a főmunkaidőben nyújtott telje­sítmény emelkedése, s annak növekvő elismerése között. Ilyen — lényegében régóta hangoztatott elvekre felépülő új — gyakorlat eredménye le­het azután, hogy — a koncep­ció mai változata szerint — a munkajövedelmek reálértéke átlagosan évi két százalékkal — 1986 és 1988 között ennél valamelyest kisebb mértékben — növekedhet. Nem ringatunk magunkban olyan illúziókat, hogy az 1984. évi — egy foglalkoztatottra ju­tó — 5500 forintot valami­vel meghaladó átlagkereset, még ha hangsúlyozzuk is, hogy ez átlagkereset, valami roppant erős ösztönzést foglal­hat magába a korábban em­lített tények — a gyatra fej­lesztési hatékonyság, az álló­eszköz-kamatoztatás alacsony színvonala stb. —, tapasztala­tok kedvezőbbé változtatásá­ra. Főként akkor nem hisz- szük ezt, ha tudjuk: a teljesít­ménytől függő — ún. mozgó — keresetrész nulla és húsz szá­zalék között van a népgazda­ság legtöbb területén, azaz ha­tása korlátozott vagy éppen jelentéktelen, elhanyagolható. Sok az igazság ugyanis abban az üzemi véleményben, hogy­ha havonta száz, százötven, kétszáz forint mindent össze­véve az ösztönzés, akkor már sokkal tisztességesebb, egye­nesebb dolog az öntudatra ala­pozni ... Rögös út marad Kedvezőtlen tapasztalatok serege kényszerítette ki azokat az intézkedéseket, szabályozó­változtatásokat, amelyek ha­tására 1984-ben már — sze­rény mértékben — nőtt a bé­rek, a keresetek ösztönző sze­repe, az egyéni javadalmazás és az egyéni teljesítmény kap­csolata valamivel szorosabb lett. Kezdő lépések — nem egyértelmű visszhanggal! Ki­derült ugyanis, hogy nemcsak a jövedelmek differenciálását kell megszoknia a közvéle­ménynek, hanem a követelmé­nyek emelkedését és differen­ciálódását is! Ami nem egy­szerű! Példák, esetek sokasága mutatja a megyében, a meg­nőtt féladatókát riém .minde­nütt. és nem mindenki vállal­ja...! Nem — lesz — köny- nyű szakítani a megcsontoso­dott szokásokkal, a rossz be­idegződésekkel, amint nem könnyű elrekeszteni a munká­val arányban nem álló, illetve a munka nélkül szerzett jöve­delmek keletkezésének útját sem. Mégis, bár nem könnyű, de elkerülhetetlen. Ez az egyet­len lehetséges útja ugyanis az életszínvonal — érzékelhető és tartós — emelkedése megala­pozásának. Hangsúlyozzuk: megalapozásnak. Mert az emelkedéshez még több kell majd. Persze, először nem munkajövedelmek, hanem a társadalomnak szükséges és hasznos munkateljesítmények formájában. Mészáros Ottó iagyar-nicaragyai tapasztalatcsere Rafael Solis, a Nicaragua! Nemzetgyűlés titkára vezeté­sével négy párt képviselőiből álló parlamenti küldöttség tartózkodott július 3—5. kö­zött Magyarországon, hogy ta­nulmányozza a magyar al­kotmányt, létrejöttének és módosításainak történelmi, társadalmi körülményeit. A küldöttség megbeszélést foly­tatott Cservenka Ferencné- vel, az országgyűlés alelnö- kével, találkozott dr. Bölcsey Györggyel, az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága titkárával, R i- bánszki Ráberttel, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárával, dr. Petrik Ferenc igazságügyminiszter-helyet- tessel és dr. Halász József­fel, az Állami és Jogtudomá­nyi Intézet igazgatóhelyette­sével. Találkozó Nagykátán Szövetkezetiek Egy világméretű mozga­lom, a szövetkezeteké idén hatvanharmadszor rendezi meg saját ünnepét. Gyűlé­seken, szabadtéri ünnepé­lyeken találkoznak össze a legkülönbözőbb gazdasági tevékenységgel foglalkozó, de a közös munka és közös tulajdon alapján munkál­kodó emberek, hogy meg­erősítsék, egymásban a hi­tet: együttes erőfeszítéseik nem hiábavalók^ gazdasági és eszmei értelemben egy­aránt előremutatók, hasz­nosak, a közösség érdekeit szolgálják. A Szovjetuniótól Francia- országig, Hollandiától Ma­gyarországig egyaránt tar­tanak ilyen megemlékezé­seket. Pest megyében ma szombaton a mezőgazdasá­gi, fogyasztási ipari szövet­kezetek tagsága Nagykátán, a Tápióbicske úton levő emlékművel szembeni ré­ten tartja nagyszabású ta­lálkozóját. A nagygyűlést Babcsán József, az MSZMP Nagykátai Bizottságának első titkára nyitja meg, majd Takács József, az MSZMP Központi Bizottsá­gának alosztályvezetője mond ünnepi beszédet. Rossz szomszédság, török átok — tartja a mondás, de ugyan ki­nek adatik meg, hogy megválassza, ki mellé költözik. Ma már nem­csak a fővárosban, de annak környékén is egyre-másra nőnek ki a földből a tízemeletes panelházak, a rossz nyelvek szerint: betonkaptá- rak. Száz lakás, száz család. Belőlük igyekeznek jó szomszédi közös­séget kialakítani több, kevesebb sikerrel a lakásszövetkezetek, ame­lyek egyikét mutatják be az alábbi sorok. Okirat, idézetekkel Budaörs, Patkó utca 5. A lakásszövetkezet 1980 májusá­ban alakult meg, A, meglehe­tősen viharos, kezdet után — több vezetőség váltotta egy­mást —. másfél éve egy fia­tal, agilis elnök vette kézbe az irányítást. Megyesy Péter, egy megállapodást tesz elém. Az alapító okirat kissé szokatlan módon, idézetekkel zárul Kettőt idemásolok, mert jól jellemzik az újító szellemű társadalmi tisztségviselőt: „Csak azok lesznek közülünk igazán boldogok, akik megke­resték és megtalálták a mások szolgálatához vezető utat” (Al­bert Schweitzer); „Az értél; elherdálása etikai vétség” (Kondor Béla). — Talán kissé patetikusan hatnak ezek a szavak, de én komolyan gondolom — mond­ja. Mielőtt azonban a valóban újszerű kezdeményezésről szólnánk, pergessük vissza az időt. Egy korábbi, nagy vitát kavaró közgyűlésen, ahol a lakók nem fogadták el a zár­számadást, felszólalt — akkor még civilben — Megyesy Pé­ter is. Kifejtette véleményét a pénzügyi tervezésről, mond­hatnánk, vesztére, mert a vá­lasz az volt: ha jobban tudja, csinálja. Kamatozzon az érték — Ezt persze nem fogadtam el, de gondolkodtam a dolgon, beszéltem többekkel, akikről éreztem, együtt tudnánk dol­gozni. Végül', egy hét töpren­gés után ráálltam, elvállaltam a háromtagú igazgatóság ve­zetését. Az volt a célom, cé­lunk, hogy gyarapítsák, ka­matoztassuk a közös vagyont. Tavaly márciusi közgyűlé­sünk végül is felhatalmazta az igazgatóságot, hogy a ház lá­bazatát. — amelyet a leendő ■iA HÉT HÍREHHHH MgüEfüíÍSÉ©Íi4ü <?jj> Nemzetközi mezőgazdasági kemizálási konfe­rencia színhelye volt Keszthely. @ Győrött megkezdte munkáját az országos anyanyelvi tábor. @ Átadták rendeltetésének Békéscsabán a hazai konténeres szál­lítás legújabb pályaudvarát. @ A hét híre az is. hogy Budapesten rendezték meg az újonnan végzett vas­ipari szakmunkások avatóünnepségét. Szorító gondok forrása a megye iparában — de nem­csak az iparban — a kellő szá­mú, megfelelő képzettségű szakmunkásak hiánya. Tábo­ruk a nyolcvanas évek ele­je óta folyamatosan kisebbe- dik — ugyanakkor, szemben a közhiedelemmel, a segéd­munkásoké növekedett —, az összes foglalkoztatottan belüli arányuk is mérséklődik. Ked­vezőtlen folyamat! Az, mert hiszen a megye ipara elérke­zett a már nem halasztható lépésváltáshoz, egy intenzív fejlődési szakasz megkezdésé­hez, s ehhez, nélkülözhetetle­nül, jól képzett szakmunkások kellenek, kellenének. Ebben a tárgykörben is lényeget látó elődünk, Széchenyi István — a Stádiumban — fogalmazott úgy, hogy „...nem a nép so­kasága okozza egy vidék vi­rágzását, hanem a nép mine- müsége”. Mineműségünkkel, ha a felszínen maradunk, sem­mi hiba nincsen! Semmi hiba nincsen, nem lehet, mivel a megyében tíz esztendő alatt több mint a két­szeresére növekedett az aktív keresők táborán belül azok ará­nya, akik szakmunkásképzőt, középfokú szakiskolát jártak ki sikerrel. A változás itt volt a legnagyobb, a második hely­re pedig — a számszerű vál­tozás mértéke szerint .— azok csoportja kerül, akik közép­iskolát végeztek. Sikerült több mint kétezer fővel bővíteni — és ezzel tízezer fő közelébe hozni — azoknak az ifjaknak a ser egét, ákik á tnégye szak­munkásképző intézményeiben készülnek jövendő mestersé­gükre. Akkor hol a hiba? Pél­dául ott, hogy a kiképzett, szakmunkás oklevelet szerzett fiatalok közül minden máso­dik (!) öt éven belül elhagyja a választott mesterséget, más pályán próbálkozik. Ez a fel­erősödött, hatásaiban szinte felmérhetetlenné váló folya­mat azután oda vezet, hogy bár a gyerekek is csökkenő számban választanak valami­lyen vasasszakmát, forma sze­rint elegendő lenne az után­pótlás, ha pusztán azt nézzük, a vasipari szakmákban meny­nyi oklevelet osztanak ki. Ha viszont azt firtatjuk — és a lényeg itt rejlik —, mennyi a tényleges, hosszú távon is szá­mításba vehető utánpótlás, ak­kor meghökkenve tapasztal­juk, patinás szakmák kezde­nek szinte elnéptelenedni — így a klasszikus forgácsoló mesterségek, az esztergályos, a gyalus, a köszörűs —, s ugyan a megyében némely mestersé­gek népszerűsége emelkedőben van — mint például a mecha­nikai, s főként az elektromos jellegű műszereké —, egyre nehezebb a hagyományos vas­ipari munkakörök betöltése. Egyre nehezebb, mert mine- műségünk örvendetes változása nem leli a párhuzamot a gaz­daság igényelte, követelte szakképzési feladatokkal. Valamikori köznapjainkra utal, hogy bár a céhes kéz­műiparból összesen 202 mes­terséget ismerünk, ezeknek je­lentős része — majdnem a fe­le! — a ruházati, illetve a tex­til-, textilfeldolgozó iparban volt megtalálható. Ha erre mutatkozott szükség, akkor ezeket a mesterségeket tanul­ták a jövendő mesterek, mert a szakma a — szerény — ki­emelkedés ígéretét hordta ma­gában. Ma viszont a családok egy része tragédiának tartja — a leányok esetében pedig végzetnek... —, ha a cseme­te „csak” szakmunkásképzőbe jut be. S e csemeték közül so­kan bizony még ezt a csók­iskolát is bukdácsolva járják ki... Véljük, bár tévednénk, mintha fontos arányokat, irá­nyokat vétene el a pályavá­lasztás körül tüsténkedő csa­lád; a családok tízezrei! Hatalmas népgazdaság: ká­rok eredője a képzés és a téhyleges szükséglétek össz­hangjának "Üláriya, a papíron kiképzettek és a valóságosan foglalkoztathatók szembetűnő eltérése. A megyében nagy értékű' fémmegmunkáló gé­pek, berendezések állnak, dol­goznak a logikus két műszak helyett félműszaknyit, kezelő híján. Aligha véletlen: a va­sasszakmákban a legnagyobb a keletje a vállalati gazdasági munkaközösségek teremtette többletnek, gyakran a válla­latnak minden pénzt megér — és ki is fizetik, bár tudják, a dologban nem minden forin­tot fed teljesítmény —, hogva vgmk, főként határidős szállí­tásoknál, kirántja a bajból. Szakmai mineműségünk álla­pota és gyakorlati kamatozta­tása ezért. így teremt kérdő­jeleket másfajta, remélt mi- neműségeink realitását téve kétségessé, kérdésessé. M. O. bérlő beépíttet — bérbe adjuk. Ez utólag egyszerűen hangzik, de több hónapos tárgyalás, győzködés, szavazás előzte meg. Néha már azt mondtam magamban: szép, szép ez a demokrácia, de roppant meg­nehezít) a dolgunkat, hogy egy-teét akadékoskodó lakó­társ keresztülhúzhatja a szá­mításainkat,. Amikor már zöld útja volt a bérbeadásnak, ar­ról folyt a polémia, hogy meg­határozott, vagy meghatáro­zatlan időre szóljon a szerző­dés, A döntés: , tizenöt éves a bérlet. A bérlő pedig. Kökényest Miklós személyében, egy pen­ziótulajdonos. Igen, penzió működik a budaörsi Patkó utcában. Ez néhány lakót is meglepett, akadtak tamás'ko- dók, de hogy az elképzelés mennyire válik be, az á tulaj­donos'dolga; a lakásszövetke­zeti tagok nem fizethetnek rá, erről gondoskodik a szerződés. Csak nyerhetnek — Természetesen, minden oldalról körüljártuk, alapos, sokszor éjfélbe nyúló tárgyalá­sokat folytattunk a leendő tu­lajdonossal, mire megszületett a megállapodási. A siker tisz­tes bevételt jelent: évi 147 ezer forintot. Ha ez az összeg nem lenne, emelnünk kellett volna az üzemelési költséghozzájá- rulást, több mint 100 forint­tal. Ami pedig a biztosítéko­kat jelenti: ha a bérlő nem tudna fizetni, felmondási jo­gunkkal élhetünk és a bérle­ményre más gazdát kereshe­tünk. Felbuzdulva az eredmé­nyen, szerződtünk a Pest me­gyei Tanács Gyógyszertári Központjával is, a fennmara­dó helyen ők építenek raktá­rát. A 150 négyzetméteres te­rület hasznosításából szárma­zó összeg egy része — a bér­leti díj 480 forint négyzetmé­terenként — ugyancsak az üzemelési csekkszámlára megy, másik fele pedig a tar­talékalapba. A pénz jól jön a Patkó ut­caiaknak, ám ettől még nem válnak lakóközösséggé, ameiy- nek tagjai nem csupán egy­más mellett, de valóban együtt élnek. Az igazgatóság tarso­lyában éppen ezért egyéb el­képzelések is vannak. Például: Űj Tükör klub megalakítása, kondicionálóterem kialakítása, a nagyobb gyerekeknek szá­mítógépes tanfolyam szerve­zése, játszótér és parkoló épí­tése. Szigethi Téréi Psuzló a Patkó utcában Több lehet, mint érdekközösség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom