Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-04 / 155. szám
mt < Mf.t, \Ei 1985. JÜUUS 4., CSÜTÖRTÖK 3 A szocialista építés jövőjének vállalása Megszűnik a cssréphiány az év végére Megújultak a téglagyárak A NÉPKÉPVISELETI testületek megválasztása egyike volt a mostani esztendő fontos eseményeinek. Vizsgázott a törvény. Még hetekbe, talán hónapokba telik, amíg minden tanulságot le lehet vonni az országgyűlési és tanácsválasztásokból. Annyi mindenképpen máris biztos: valóban hozzájárult a szocialista rendszer demokratikus vonásai erősítéséhez. Az a természetes, hogy ilyen komoly megméretés után, a megyei és helyi testületek elmélyült, elemző munkával igyekeznek a tanulságokat, tapasztalatokat levopni. Bizonyára fő kérdésként fog a legtöbb helyen előlépni, hogy a választások után hogyan alakult közérzetünk, mennyiben módosult közéletünk? Mert ha egyetlen szóba kellene sűríteni a választ arra a kérdésre, hogy mi foglalkoztatja ma hazánkban az emberek többségét, akkor azt mondhatnánk, hogy mindnyájunk jövője, a perspektívánk. A jövőbe látás vágya, korántsem valamiféle túlzott emberi nyugtalanságból, bizonytalanságból táplálkozik, nem egyszerűen a jelen „nehézségeinek” meghosszabbítása, hanem a nem kevés erőfeszítéssel eddig elért és elismerten jelentős eredmények tudatosítása, megőrzésének akarata, a küzdelem vállalása. A jövő vállalása. Választójogi törvényünk ezt táplálta belénk, a választójog gyakorlása, választásunk gyakorlata, ebben a hitünkben erősített meg bennünket. A választásoknak lakosságunk társadalmi értéket, rangot, nagyobb felelősséget adott. Eredményeink számbavételéhez szükséges az előző évek felkészülésének felidézése. Közéleti demokratizmusunk már akkor jelezte az új vonásokat, amikor a törvénytervezetet vitára bocsátották. Hogy mennyire sikerült az értelmes és progresszív véleménycserét elindítani és érvényesíteni, arra most már jószerivel tudjuk a választ. A közös gondolkodás, a vélemények sokszínűsége a korábbiaknál lényegesen demokratikusabb törvényt alkotott meg. A viták során még nem tudtuk, hogy nehéz munka vár ránk. Még nem tudtuk, hogy a gyakorlat milyen eredményeket, közéleti aktivitást, esetleg meglepetéseket tartogat majd a számunkra. A sok kérdőjel mellett, az országgyűlés után — a törvény ismeretében — egyet tudtunk, hogy vállalni kell és hinni kell az érettségünkben. Akik így olvasták, értelmezték a törvény főbb passzusait, reálisan gondolkoztak, nem is csalódhattak. A JELÖLŐ GYŰLÉSEK elindítása előtt — érthetően — újból érdeklődésünk fókuszába került a törvény. Ez az érdeklődés kitermelte a maga kérdőjeleit is. Sokan nem bizonyultak jó jósnak, amikor azt mondták: „Előfordulhat, hogy egyik-másik helyen a jelölések lezárásának időpontjáig, nem találnak két olyan személyt, aki alkalmas és egyúttal vállalja is a jelölést.” Mindenütt találtak, sőt, sok helyen nem is kettőt. hanem hármat, néhol négyet is. Aztán a póttanácstag szerepe. Közvéleményünk pontosan érti azt. ami a többes jelölés szabályaiból következik, hogy e cím mögött, a választók jelentős részének szavazatai vannak. Hogy a póttanácstagok — akik elköltözés, lemondás, visszahívás esetén a megválasztott tanácstag helyébe lépnek — hasznos segítői lehetnek a választókerületi munkának, a javaslatok, vélemények megismerésének, közvetítésének. A közéleti szereplésre — szerencsére — több volt a vállalkozó szellemű állampolgár, még a legkisebb településeken is. mint amennyit a kétkedők remél tek. Sikeresek lesznek-e a jelölőgyűlések? — kérdezték. Országosan másfél millió, a megyénkben 150 ezer ember vett részt a jelölő gyűléseken. Még többen is lettek, lehettek volna! A jelöltek „kiválogatása” sem gyarapította a kedvezőtlen tapasztalatokat. Ellenkezőleg: nyitott, sokrétűbb volt a jelöltek előzetes számbavétele, jobban érvényesültek a társadalmi szervek, a munka- és lakóhelyi közösségek kezdeményezései, javaslatai; e munkában is kifejeződött a helyi szervek növekvő önállósága, öntevékenysége és vele természetesen a megnövekedett felelősség. További lehetőségeit kell feltárnunk annak, hogy a lakosságnak e mostaninál szélesebb tömegeit vonjuk be a javaslatok összegyűjtésének, előkészítésének munkálataiba. Bátrabban igényeljük a választópolgárok okos, megbízható véleményét. Harmadik és újabb jelölteket, mindenütt a jelölő gyűlések résztvevői javasoltak. Ez egyáltalán nem baj, hiszen minden állampolgárnak joga volt (és marad!) javaslatot tenni képviselő- és tanácstag- jelöltre. A jelölés pedig kizárólag a jelölő gyűlés (a közösség!) dolga. Sokan kérdezték a választások előtt: Hol a határ a jelöltek melletti agitáció és a korteskedés között? Pedig a határt inkább a jó és rossz értelemben vett korteskedés között kellene (lehetne) meghúzni. VKG NÉLKÜL lehetne még sorolni, mi mindenben különbözött a mostani választás a régiektől. Különbség volt talán mindenekelőtt — és ez a legfőbb eredmény —, hogy jelentékenyen megnőtt a közéleti aktivitás, új elemekkel gazdagodott demokratizmusunk, Érdemes ennek a demokratizmusnak néhány gondolatot szentelni. A gazdaság, a társadalmi élet megújhodása feltételezi a demokrácia fejlesztését, a demokratizálódás elmélyülését. Egyaránt szó ván mind a közvetlen, a mindennapi életben kialakuló demokratikus formákról, lehetőségekről, helyi megoldásokról, mind a pártdemokráciáról, a mozgalmi élet fejlesztéséről. És szó van a közös gondolkodásról, a felfogás demokratizálódásáról is. Hiszen a választási munkálatok során is kitüntetett helyet kapott felfogásunkban, értelmezésünkben, a mi a teendő? — a hogyan tovább? Ez a választás valóságosan igényelte a társadalmi szervezetek nagyobb szerepét s felelősség- vállalását is. Ezt az igényt a választópolgárok is alátámasztották. Bebizonyosodott — amit politikai döntésekkel is alátámasztottak —, hogy a szocialista demokrácia fejlesztésének fő útja a képviseleti szerveken át vezet. Kétségtelen eredménynek tudhatjuk be ma már, hogy ebbe a közös gondolkodásba nagy tömegeket tudtunk bekapcsolni. Mit érnének a formák, a keretek, ha nem lenne közös eszmei platform, kiindulási alap, amely egyre tudntosab- bá, hatékonyabbá teszi cselekvésünket. Nem mulaszthatjuk el annak hangsúlyozását, hogy az a reformpolitika, amelvet a gazdaságban már 1968-ban kezdeményezett, s azóta továbbfejlesztve igyekszik valóra váltani a párt és a kormány. most erőteljesen kibontakozik a politikai szférában is. Ennek a politikának lényeges eleme a választásban is kifejezésre jutó demokratikus. szabad véleménynyilvánítás és mind szélesebb körű lakossági részvétel a közügyek intézésében. Ez nem kevés, sem már meglevő gyakorlatnak és fejlesztendő kezdeményezésnek, sem kísérletnek. Erre. erről — a megvalósulás út járól, mód iáról is — egyértelmű véleményt nyilvánított lakosságunk június 8-án, a választásokon. JOGGAL várhattuk azt — ami be is igazolódott —, hogy a választók a politikai bizalom mellett, ne csak a jelöltek személyiségjegyeire szorítkozva válasszanak, hanem a népfront választási felhívására épülő, reális választó- kerületi programok alapján is. Ezáltal olyan munícióhoz jutottak, amely hatékony és érdemi testületi munkájukhoz nélkülözhetetlen, s ami segíthet ellensúlyozni az apparátus szolgálati tudását, nagyobb informáltságát, ezzel kedvezően alakítva a jövőben a testületek, az apparátus és a lakosság viszonyát. AZ EGYES konkrét gazdasági konfliktuselemek túlmutatnak önmagukon, rendszerré állhatnak össze, koncentrálód-1 hatnak. Ma sem jelentéktelen, de holnapra várhatóan megnő az ideológia szerepe társadalmunkban. Az ideológia, éppenséggel az emberek létéből adódó konfliktusok megválaszolásának eszmei formája, s funkciója, hogy tudatossá, hatékonnyá tegye összehangolt cselekvésünket. A felfogások és gondolatok összehangolása, a progresszív cselekvések elindítása volt az eredménye, a választási előkészületeket jelentő politikai, mozgalmi munkának. A választás előkészítésének egyes szakaszaiban eltérő mértékben és módon, de ösz- szességében valóban az egész felnőtt . lakosság politizált a jelölő gyűléseken és az azt követő fórumokon. Nem szorul külön bizonyításra, hogy mindennek milyen jelentősége van a mindennapi politikai irányvonal társadalmi fogadtatásának megismerésében, a tömegek bizalma, támogatása — vagy fenntartásai — mértékének megállapításában, Egyben széles lehetőséget nyújtott a politikai céljainak, terveinek megismertetéséhez, MIÖTA VÉGET ÉRT a tanév, feltűnően megszaporodtak a sajnos egyébként sem ritka gyermekbalesetek. Az iskolai kötöttségek alól felszabadult kisdiákok olykor szinte veszélyérzet nélkül szaladgálnak az utcán. Az autósok, a motorosok sem mindig vannak felkészülve erre, nem szólva arról, hogy a legrutinosabb vezetők is tehetetlenek, amikor féktávolságon belül bukkan fel valaki előttük. A nyolc-tíz éves vagy még fiatalabb kis kerékpárosok gyakran a közlekedés alapvető szabályait sem ismerik, de ott imbolyognak két keréken a teherautók és a személygépkocsik között. Ma talán szerencséjük van, de holnap? Halásztelken egy személyautó elütötte a nyolcéves kisfiút, aki biciklijével féktávolságon belül elékanyarodott. Szilasligcten egy kétéves gyerek kiszaladt az úttestre, és az arra haladó gépkocsi kerekei alá került. Gyálon egy tizenegy éves kisfiút vittek kórházba — baleset áldozataként — a mentők. Folytathatnánk a nagyon szomorú esetek felsorolását az elmúlt két hét baleseti krónikájából, de ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a pillanatnyi figyelmetlenség, vigyázatlanság nagyon súlyos, olykor tragikus következményekkel járhat. Mit tehetünk a balesetek megelőzéséért? Az iskolások vakációja több mint két hónapig tart, a szülők szabadsága ennél jóval rövidebb. A táborozás, az üdülés nem mindig tölti ki az egész nyarat, és a fennmaradó napok, hetek alatt a szokásosnál nagyobb önállóságot kapnak a gyerekek. S ez nem is baj, ha alaposan felkészítették őket az önállóságra. Amihez természetesen a biztonságos közlekedés szabályainak alapos ismerete és a veszélyek reális felmérése is hozzátartozik. Nagyon jó dolog, hogy a tanórákon ma már lehetőséget teremtettek a KRESZ oktatására. Az idén Pest megyében 171 általános iskola több mint tizenkétezer tanulója ismerkedett szervezett keretek között a jelzőtáblákkal, az elsőbbségadás, a védett útvonal fogalmával, a zebrán is elengedhetetlen körültekintés szükségességével. népszerűsítéséhez, s ezek együttes eredőjeként a társadalmi konszenzus további erősítéséhez. A jövőben nagyon sok múlik azon, milyen mértékben sikerül konkrétan összekapcsolni a gazdasági megújulás minden egyes lépését a szocialista demokrácia említett területeivel. Ez segíthet feloldani a még meglevő pasz- szivitást, közömbösséget, segítheti az emberek politikai- poiitizáló lénnyé fejlődését, visszahat a keletkező újabb konfliktusok tudatos, helyes, aktívan cselekvő megoldására. A választási munkálatokat végigkísérő tömegpolitikai munka erre vállalkozott, ezt vállalhatta — közzé- tehetjük — sikerrel. A SZOCIALIZMUS folyamata — a nemzetteremtés folyamata is. Egyben történelmi folyamat is. Állandóan magújhódó szocialista honfoglalás ez, amelyet mindig magasabb szinten kell cselekvőén, konfliktusok közepette végigküzdeni. Ebben a folyamatban egy — de nagyon jelentős — építőkockát jelentett a választójogi törvény következetes végrehajtása. A sebtiben levont tapasztalatok egyre világosabban mutatják a mozgás irányát, azt ugyanis, hogy a társadalomban létező gondok megoldásában valami új kezdődött el, gondolatainkban és cselekvési szándékainkban egyaránt. SIMON JÁNOS, az MSZMP Pest. megyei Bizottsága osztályvezetője Több mint nyolcvankétezer alsó tagozatos vett részt az Is- kól.ák a közl&kedés biztonságáért versenyrhozgalomban, s emellett még a hazai és külföldi vetélkedőket is említhetjük. FIGYELEMRE MÉLTÓ erőfeszítések történtek hát valóban, de a megnövekedett forgalom diktálta következményekkel nehéz lépést tartani. S kétségtelen az is, hogy nemcsak a hivatalos szervek, az iskolák feladata a gyermekek alapos felkészítése. A szülők senki másra át nem ruházható felelőssége az. hogy fiaik és lányaik önállóságának a fel- téíe'eiről meggyőződjenek, személyes példájukkal is elővigyázatosságra. a közlekedési szabályok betartására neveljék őket, cs óvják a biztonsáAlig telt el az esztendőből néhány hét, s máris megoldhatatlannak látszó akadályok nehezítették a hazai tégla- és cserépipar helyzetét. A januári, februári kemény tél alaposan próbára tette a gyárak munkásait, ám még így is akadt egy sor gond, amelyen a legjobb szándékkal sem tudtak segíteni. A vezetékek elfagytak, s erre a sorsra jutottak az agyagbányák is. Ehhez párosult az átmeneti energiakorlátozás. Mindez együttvéve azt jelentette, hogy az iparág március 10- ig mintegy 90 millió darabbal kevesebb téglát, á 3 millióval kevesebb cserepet gyártott, mint tavaly az első tíz hétben. A hátrány a kívülálló számára nagynak tűnik, de Andrasovszky György, a Tégla- és Cserépipari Tröszt vezérigazgatója szerint, nem behozhatatlan. Az elmúlt hónapokban szerte az országban — s így a Pest megyei gyárakban is —, több ezer pótműszakot tartottak. A tröszt a többlet- munka honorálására preferenciát is kapott, ezer darab téglánként 230 forintot fizethetnek így dolgozóiknak. Ennek köszönhetően március óta gyakorlatilag minden tervüket túlteljesítették, s eddig összesen csaknem 20 milliós hátrányt dolgoztak le. Bsinutűtó a BNV-n Szűkebb pátriánk sok tekintetben kedvező helyzetben van. Területünkön három vállalat tizenegy téglagyára működik, többségükben korszerű technológiával állítva elő a falazóanyagot. Tavaly ösz- szesen 294 millió darab került a vásárlókhoz, ennek huszonhat százaléka a nagyon keresett kis méretűből. A vezérigazgató szerint Pest megyében — de ez, az utóbbi időben országosan is elmondható — a kereslet és a kínálat a téglapiacon összhangba került. Bizonyságul egy felmérést említett, amelynek végső summázata: az idén nálunk mintegy 252 millió téglára lesz szükség az igények zavartalan kielégítéséhez. Eredménnyel zárult az a „hadművelet” is, amelyet a tröszt a korszerű, az előírásoknak megfelelő hőszigetelést biztosító falazó anyagok elterjesztésére. szervezett. Manapság közkedvelt a magán- építkezők körében a solymári poroton, s nagy az igény a törökbálinti béléstest iránt is. Tekintettel arra, hogy a jövő év januárjától még szigorúbb hőszigetelési követelményeket állít a jogszabály, az iparág két esztendeje megkezdte az ennek megfelelő termékek kifejlesztését. Megvásároltak például egyNSZK- cégtől a Thermopor technológiát, amelynek lényege, hogy a gyártás során különböző szerves anyagok — fűrészpor, vagy mondjuk konzervgyári magőrlemény — hozzáadásával csökkentik a tégla súlyát és hőátbocsátó képességét. Ezeket az újdonságokat az idei őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatják be először a nagyközönségnek. len az egységrakomány Amíg falazó anyagokból nagyjából megfelelő az ellátás, addig a cserép továbbra is hiánycikknek számít. Pest megyében nincs gyár, ezért a hazai tetőfedő-anyagok mellett a TÜZÉP-telepeken gyakran találkoznak a vásárlók az importáruval is. Ez azonban a számítások szerint az utolsó szűk esztendő, mert szeptemberben már kapható lesz a veszprémi magyar—osztrák közös vállalat által gyártott betoncserép, s az év végén adják át a 43. számú Állami Építőipari Vállalat dunakeszi gyárát is, ahol szintén ezt a korszerű terméket állítják majd elő. Az elmúlt Időszakban • megyében lévő üzemek fokozatosan megújultak, s ennek köszönhetően az áru több mint háromnegyede a kornak megfelelő technológiával készül. A felújítások során a gyártás korszerűsítése mellett igyekeztek a legnehezebb fizikai munkát is könnyíteni. Az abonyi téglagyárban például hazai kemencekocsi-ra- kó gépet állítottak munkába. A fejlődés a megyehatáron kívül is számottevő. Gyön- gyösvisontán még az Idén, a harmadik negyedévben megkezdi termelését egy gázszili- kátblokk gyár, amelynek kapacitása 230 millió kis méretű táglaegység lesz, s ebből az áruból jut szűkebb pátriánk TÜZÉP-telepeire is. Így a VII. ötéves tervben nagyobb beruházást a megyében nem tervez a tröszt. Áthúzódó kivitelezésként 1938 végére fejeződik be a tápiógyörgyei rekonstrukció, amelynek eredményeképpen négyről tizenkét millióra nő az esztendőnként ott gyártott kisméretű falazóanyagok mennyisége. Kisebb korszerűsítések azonban 1985 után is lesznek. Pilis- borosjenőn, ahol két gyár van egymás mellett, az egységrakományos szállítás bevezetését tervezik, egyelőre a külföldi ajánlatok értékelése folyik. Ezeken kívül — mint azt a vezérigazgató kiemelte — a legfőbb törekvésük 8 termelés szinten tartása, s ennek érdekében minden elhasználódott berendezést ki fognak cserélni, ifesznáteti útmutató Andrasovszky György elmondta azt is, hogy tavaly megvalósult a többcsatornás értékesítés. Az országban több helyen nyitották meg kapuikat a házépítők boltjai, s egyes Áfészek is az árut az ipartól szerzik be. Növekszik a téglaipar által közvetlenül értékesített mennyiség is. Az eladott téglák és cserepek döntő többsége azonban az úgynevezett művi értékesítéssel kerül a vásárlókhoz, ami azt jelenti, hogy a vevő az építőanyag-telepen fizet, s a gyárból szállítja el a megrendelt árut. Eddig az építők maguk intézték a teljesítés határidejének egyeztetését, újabban azonban a gyár líüld levélben értesítést arról, hogy mikor lehet átvenni a termékeket. Újdonság az is, hogy az eddigi termékpropaganda mellett megjelentek a^ egyes tégla- és cserépíéleségek fel- használásához tanácsokat adó útmutatók is. Az iparágnak az idén mintegy 2 milliárd 70 millió téglát kell átadnia a kereskedelemnek. Az első félévi mérleg kedvező, ezért minden valószínűség szerint a gyárak teljesítik az esztendőre megszabott feladataikat. F. Z. gukat. Gál Judit Több propán-bután gáz Az elmúlt időszakban több propán-bután gázt töltőitek palackokba a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat horli telephelyén. Pest, Nógrád, Heves, Szolnok cs Borsod-Abaúj-Zcmplcn megyek lakosságának jobb ellátásához továbbra is folyamatosan töltik gázzal a palackokat. Vigyázz a gyerekre!