Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-04 / 155. szám
HRF * .lift 117 1985. JÜLIUS 4., CSÜTÖRTÖK Parancsba kapták: játsszanak! Csak a csendespihenő ne lenne A megerősödött fű között jókora lucfenyők magasodnak, az előtérben egy nyolcszögletű, csupa üveg épület, az ebédlő. Balra tőle egy kétszintes, nemrégiben rendbe hozott villa. Mindez együtt az érdi napközis tábor, ahol az idén több száz gyermek töltheti a vakációt. Hogy mivel? Ahogy napiparancsba is kap iák: játékkal. Augusztus végéig ez a program. Friss zsákmánnyal A buszok már elindultak a városba, legközelebb öt órakor jönnek megint. Reggelente útba ejtik az iskolákat, felveszik a gyerekeket, majd délután ismét megjelennek, hogy ugyanoda szállítsák vissza őket. A napiparancsnak is vége, ernyődnek a vigyázzba merevedett izmok, kezdődhet a játék. Fazekas Istvánná, a városi tanács tanfelügyelője és Dosz- tályné Gráb Marianna, a 4. számú iskola tanítója, a tábor vezetője kalauzolnak. Elsőként a három esztendeje felújított villát járjuk be, amely egyik támaszpontja a tábornak. A földszinten kapott helyet a játékraktár, mólette egy kis foglalkoztató terem, ahol filmvetítéseket is tartanak. Barnára pácolt falépcső vezet az emeletre, a két újabb klubszobába, és ott van az orvosi rendelő is. Az utóbbi fontos velejárója a tábornak: a védőnő kétnaponta, az orvos hetente egyszer látogat ki a városból. Egy szinttel feljebb, a padlástérből kialakított helyiség, hosszú asztalaival, tágas terével, alkalmas a kulturális foglalkozásokra. — Először ezt az épületet újítottuk fel, rendeztük be. a melegítő konyha pedig tavaly készült el — mondja Fazekas ■stvánné. — Azért határoztuk •:! a bővítést, mert a gyerekek ;ől érzik itt magukat, évről év- •e többen jönnek. De nemcsak a tárgyi feltételek javultak, hanem a módszerek is változik. Egy-egy iskola pedagógusai kéthetente váltják egymást. Elhozzák a maguk leleményét, eszköztárát, ezért érdekesebb a program, mint korábban volt. Az is jó ebben a rendszerben, hogy minden .urnustoan összeszokott tantes- :üiet foglalkozik a gyerekekkel. A tábort a 4. számú iskola nyitotta. Dacolva az idővel — A reggeli napiparaecsban ismertetjük a programokat, és a rajok maguk választhatják ki. hogy melyiken akarnak részt venni — teszi hozzá Dosz- tályné Grób Marianna. — Muszáj kis csoportokra bontani a tábort, hiszen egyszerre több időtöltést kínálunk. Annyi játékot halmoztunk fel. hogy a szabadfoglalkozásokon senki sem unatkozik, összeírtuk és megvásároltuk azokat az eszközöket is, amelyek rossz, esős időben is jó szórakozást nyújtanak. Emellett vannak kötött programjaink, a szerda például közművelődési nap. Szövetkeztünk a művelődési házzal, a könyvtárral, a földrajzi gyűjteménnyel, a helyi KlSZ-bizottsággal. A vetélkedők, előadások, bemutatók vezetésére hozzáértő embereket nyertünk meg. Lesz bábkészítés. zene- és énektanulás, fafaragás, korongozás. Hózunk videoberendezést és számítógépet, megyünk sétálni, kirándulni és üzemlátogatás is színesíti a skálát. A tábornak akadnak visszatérő vendégei. Az ok egyszerű: a gyerekek jól érzik magukat, a szülők biztonságban tudják csemetéiket, s az sem mellékes, hogy az egésznapos elfoglaltságért, a háromszori étkezésért a legmagasabb kategóriában is csak 24 forintot kell fizetni. Ha mégis kifogásolnivalót keresünk, találhatunk, igaz, nem a tábor hibájából. Nincs egészséges ivóvíz! Főzésre, mosakodásra alkalmas, másra nem. A hiányt az ebédlőben álló szódástoallonok pótolják. A gyerekeit azonban nem vesznek tudomást ilyen apróságokról. A hetedikes Balogh Róbert például már harmadszorra tölti a táborban az egész vakációt. Mások általában két-három hétiig maradnak, s csupán a csendespihenőről szóljak rosszallóan. Miként a cserfes Mocsár Andrea, aki most végezte a negyedik osztályt Igazi vélemény A gyerekek kacagással, fut kározással, az önfeledt játékkal mondanak igazi véleményt a táborróil. Pokrócok, padok kerülnek a fák tövébe, a hinták szünet nélkül járnak, kis csapatok szerveződne^ a következő foglalkozásra. Az ebédlőben néhányan olvasnak, rajzolnak, sakkoznak, s ott próbál a citerazenekar is. Már nem sokáig, mert délre jár az idő, a konyhából kiáramlik a meleg étel illata. Délután pedig kezdődik minden elölről. K. L. Ez csaK hatos, van még egy dobásod. A cím fölött: Hinta-palinta..« Felújítási munkák Szőnyi-múzeum Az elmúlt esztendőben csaknem hatvanezer látogatója volt a zebegényi Szőnyi István emlékmúzeumnak, az idén azonban jóval kevesebb érdeklődőre számíthatnak. Akik ugyanis mostanában szeretnék megtekinteni a nagy hírű gyűjteményt, azok zárt ajtókat találnának. Ennek az az oka, hogy immár a második hónapja tart az a nagyszabású felújítás, amelynek befejezési határideje egyelőre bizonytalan. Mint közismert, az intézménynek otthont adó épületet 1967-ben vásárolta meg az ál lám az örökösöktől, s akkor meglehetősen gyorsan állítot- láik össze a bemutatásra szánt anyagot. Időközben kiderült, hogy szükség lenne egy nagyobb tatarozásra is, hiszen a falak több helyen nedvesek, a villanyhálózat elavult, a hajó pallók elkorhadtak, s gyakoriak voltak a csőtörések is. Ám ennél sokkal több gondot okozott, hogy a cserépkályhás fűtés i telente nem biztosított egyenletes meleget, s ez ki- sebb-nagyobb kárt tett a hőmérsékletre egyébként is érzékeny Szőnyi-festményekben. Az utóbbi években több terv készült, ám pénz híján többnyire csak a toldozgatás- ra-foldozgatásra futotta. A helyzet azonban annyira kritikussá vált, hogy lépni kellett. Mint arról Klemm Pál igazgató tájékoztatott bennünket, szóba került a központi fűtés bevezetése is, ám nem találtak alkalmas helyet a kazánnak. Végül tavaly szeptemberben a megyei tanács gyorsan cselekedett, és elfogadta a felújításra benyújtott elképzeléseket, s így az idén áprilisban megkezdődhetett a munka. Ennek keretében több teremben kijavították a vakolatot. jelenleg a padlók cseréje tart, s megkezdődött a villanyhálózat korszerűsítése. A kivitelezést kisiparosokra bízták, akik olcsóbban dolgoznak ugyan, fje a határidők náluk is gondokat okoznak. Ugyancsak hátráltatja a tervek megvalósulását hogy az elektromos fűtéshez nélkülözhetetlen, új transzformátor csak a második félévben érkezik meg a gyártótól. Jelenleg úgy gondolják, hogy a belső tatarozással július végéig végeznek, s legkésőbb az ősszel ismét megnyitják a múzeumot. S addig? Addig a nagyértékű műalkotásokat — raktár híján — mindig abban a teremben tárolják, ahol éppen nincsenek útban. Kénytelenek KlliCS, ajíO. a színházi em berek régi, de ma is sokat idézett mondása szerint egy dráma vagy átjön a rivaldán, vagy nem tudja meghaladni ezt a határvonalat. Ügy kell ezt a szentenciát érteni, hogy a színészek ágálásából vagy kisüt annyi forróság, amennyi a nézők figyelmének felhevítéséhez szükséges, vagy hiába mondják odafent a magukét, nem jön "létre az élmény megszületéséhez szükséges kontaktus. Ez a bizonyos tapasztalat föltehetőleg sok televíziónézőnek eszébe jutott, amikor Kocsis Istvánnak a sejtelmesen beszédes című, Nem zárjuk- kulcsra az ajtót elnevezéssel meghirdetett színműve pergett tova a képernyőn. Mert bizony ez a jelenetsor is javarészt odaát rekedt a játéktéren. Hiába kettőzte meg figyelmét az előfizető, hiába mondogatta magának, hogy ez itt most egy parázslóan jelenkori, egyenest nekünk íródott história, ez az újságírós eszmecsere csak nem mutatkozott lebilincselőnek. Hogyan, miért? Nos, tudnunk kell, hogy ez a jónevű drámaszerző eredetileg a marosvásárhelyi színház számára fogalmazta meg ezt a művét, ahol — híre kelt ennek, nem is kicsi — igencsak megtapsolták. Nyilván azért, mert az a publikum, amelynek eredetileg szólt, jobban ráérzett rejtettebb utalásaira; netán a cselekmény valóságos élményalapját is ismerhette némiképp. Míg ellenben mi, előfizetők egyrészt nem testközelből, hanem technikai úton továbbítva figyelhettük azt a tanulságul elénk tárt lelki le- meztelenedést, másrészt meg valóban csak az elhangzottakból tájékozódhattunk, már amennyire kedvünkből, szellemünk frisseségéből erre futotta. így, több nappal a vetítés után — tehát az újraidézése- két, a gondolati megemésztést követően — más egyebet nem mondhatunk, mint hogy csa lódnunk kellett ebben a vállalkozásban. Sok volt benne a szó, a különben is mívesnek- módosnak tetsző színpadi beszéd, és nagyon kevés az olyan eszméltetés, amely a kötelező figyelmen túl is megragadott. Szőnyi G. Sándor pedig csak rontott azzal, hogy szándékoltan színházi modorban rendezett. Kezdve attól, hogy meg- hajoltatva mutatta be színészeit, befejezve azzal, hogy véges-végig egy mesterséges játékteret mutatott, elhatárolta magát a kamerák előtt szükséges természetességtől, fgy tetőzödött meg tehát az eredendően is meglévő ide- genség. Körzetek. Újabban — keddenként a második csatornán — önmagukra figyelhetnek a különféle országrészek lakói. Ekkor és ott jelentkeznek ugyanis a körzeti adások, bennük a helyi érdekű hírekkel, krónikákkal. Néhány hónapja Budapestnek is van már egy ilyen félórája, amit bizony nemcsak időtöltés gyanánt érdemes megnézni. Nyilván azért is, mert java részét a rádiósok csinálják, friss, eleven ez a fővárosi jelentéscsokor; témái időszerűek, hangvétele pedig szokatlanul szókimondó. Legutóbb a butikokról, ezekről a gomba módra szaporodó, s valóban hol egészségesen virító, hol meg elsat- nyuló árusítóhelyekről készült egy igen alapos 'szám adás. Rangos Katalin, aki a kérdések sokaságát tette fel, nyíltan szólt mind az áfákról, a haszonról, mind pedig arról a hadakozásról, amelyet egyrészt az eladók, másrészt a szállítók vívnak. Ki diktál, és hogyan? Ki az erősebb ebben a textilfronton dúló békés viadalban? Nos, a sok panasz és a kevesebb dicsekvés ismertetése helyett következzen itt az a megállapítás, amelynek igazát mind a nagykereskedelem, az S modell néven ismert bolthálózat, mind pedig a magánárusok képviselői egységesen vallják. Tudniillik azt, hogy mint afféle árnyalatgazdagító, spektrumszí- nező intézmény, igenis kell a butik. Mégpedig azért, mert fönntartói gyorsan — akár napok alatt — tudnak váltani, és így a vevők kedvében járnak Az pedig nem egyértelműen igaz, hogy megfizethetetlenül drágák. Aki hosszabb távon akar megélni, az bizony nem nyomja meg úgy az árjelző ceruzáját. Ezt egyszerűen nem teheti... Akácz László Heti filmtegyzet Ragtime Jelenet a Ragtime című filmből A dzsessz (vagy, ahogyan szívesebben írnám, a jazz) történetének ismerői tudják: a ragtime ennek a muzsikának az egyik legkorábbi stílusa. Sokak szerint az első stílus, mivelhogy az amerikai négerek népzenéjének tekinthető munkadalokból, spirituálékból és blues-okból ezzel a zenével alakult ki valami újszerű. Dzsesszelméleti fejtegetésekbe bocsátkozni persze nem fogunk, de a hét új filmbemutatójának jobb megértéséhez annyit mindenképpen tudni kell a ragtime-ról, hogy ez a muzsika, a maga szaggatott (rag, ragged — tépett, szaggatott) ritmikájával. 1880 körül kezdett kialakulni, elsősorban a dzsessz őshazájában, New Or- leansban. Főként zongorán játszották kissé úgy használva a zongorát, mint a dobot. Erősen színkópás ritmusa hamar kedveltté tette. Érdekesség, hogy az első ragtime szerzeményeket — hanglemezek akkor még nem lévén a gépzongorákon lejátszható tekercsekre írták át, s ez a nagy számban sokszorosítható technika tette igazán képszerűvé a ragtime-t, sőt magát a dzsesszmuzsikát is. Mindez már a századforduló körül történt, abban az Észak-Ameri- kában, amely hihetetlen lendülettel lépett a kapitalizáló- dás, az ipari fejlődés útjára, s ugyanakkor hihetetlen mértékben termelte ki a szegényük és gazdagok, a fehérek és a színesek világa közti ellentéteket. E. L. Doctor ovo amerikai író regénye, a Ragtime, erről a korszakról szól. Aki olvasta, tudja, hogy a cím nem csupán a ragtime muzsikára utal, noha ez a zene alapvetően fontos szerepet játszik a regényben, hanem arra a korszakra is, amelyben a ragtime dívott, s arra az Amerikára is, melyben a cselekmény játszódik. A korszak is. Amerika is olyan, mint a ragtime: tépett, szaggatott, zaklatott, feldúlt, izgatott, drámai feszültségekkel teli. A regény tulajdonképpen egy lázadás története. Egy színes bőrű zenész, Coalhouse Walker jnr., akaratán kívül, véletlenül, szembekerül a fehér Amerikával, és mivel sérelmeire a törvény útján nem kap elégtételt, megkeresi a maga igazát erőszak, fegyveres szembeszegülés, terror révén. Legalábbis egy ideig úgy tűnik, hogy a színesekre vadászó, lincselő fehérekkel szemben, akik Walkert ok nélkül megtámadták, s egy másik, hivatalos közeggel — az alelnök biztonsági embereivel — szemben, akik lelőtték a menyasszonyát, a ragtime-zon- gorista Walker fegyveres bosz- szúja sikerrel. jár. Aztán végül mégis ő esik áldozatul a fehérek, a hatalom, a hivatalos, „szabad" Amerika ravasz cselvétésének. De a történet vége fölött már ott sötétl-ik az első világháború kitörésének viharfelhője, s egy ragtime- zongorista halála jelentéktelenné válik e fenyegetés árnyékában. A fenti történet azonban már nem is annyira a regény, mint inkább a belőle készített film sztorija,. Milos Forman filmje ugyanis némiképp áthangolja Doctorow regényét. • A z egy amerikai szemével láttatott, a modern amerikai regényírás (Dos Passos, Updike, Capote, Mailer) regénytechnikáját felhasználó körkép a modern Amerika kibontakozásáról, a mára beérett fajgyűlölet. hátalmi erőszak, törvénysértések - -eredőpontjairól. Forman, akárcsak a Hair vagy az Elszakadás esetében, ezt a belső, mondjuk így: bennszülött látásmódot kissé átrajzolja.; Mójtt is egy európai szemével 'néz Amerikára, a századforduló tépett, szaggatott, ragged Amerikájára, s miközben a dokumentäris- táknák is becsületére" váló gondossággal idézi meg a korszakot, a sztori belső erővonalainak felrajzolásakor inkább arra koncentrál, hogy megkeresse a mai Amerika, a mai erőszak, a mai fajgyűlölet hétnyolc évtizeddel ezelőtti eredőit. Sőt, nem is csak Ameri-: káról van itt szó, hanem általában az erőszak, a gyűlölködés, a tehetetlenségében erőszakhoz folyamodó szelíd és békés kisember rajzáról. Mindehhez pedig ott a háttérben a ragtime, a korszak, zenéje, Scott Joplin, Jelly Roll Mor- tor és társaik muzsikája, A Ragtime nagy és széles körkép, a fiatal Amerika képe, nagyszerűségével és súlyos ellentmondásaival, eh képesztő lendületével és elképesztő embertelenségeivel. Kissé ironikusan, kissé kívülről és felülről — úgy, ahogyan egy okos és ironikus európai művész tekint erre a korszakra. A zsaru nem tágít Ősrégi fiilm-alapképletbő! indul ki Patrice Leconte francia rendező filmje. A szép és szeszélyes nő és a csúf és kissé ütődött kis férfi ellentétéből, ellentétpárjából. Itt a szép nő egy bizonyos Héléné Duvernet akit Jane Birkin, ez az izgalmasan és kiszámíthatatlanul szép, nyurga angol—francia színésznő játszik, a csúf kis emberke meg Leroux felügyelő, akit a vékonydongájú, kopasz kis Michel Blanc alakít A sztori egy jelentéktelen kis rendőrségi üggyel indul, aztán úgy folytatódik, hogy a szép — és özvegy — Hélcné belekeveredik egy bonyolult műkincsüzletbe, melynek rendőrségi vonatkozásai is vannak, a fiúja véletlenül halálos balesetet szenved, a kis mitugrász detektív meg oly halálosan beleszeret a szép Hélénébe hogy mindent magára vállal érte. még azt is, hogy a holttest eltüntetésében segédkezzen. s hogy az illegális műkincsügyben fedezze. A zsaru tehát nem tágít. Hogy aztán Héléné megjutalmazza-e kullancsként beléje csimpaszkodó kis imádóját igazolva a meglehetősen közismert tételt, miszerint a szép nők néha merő szánalomból és sajnálkozásból kifolyólag is engednek a náluk öt klasszissal gyengébb minőségű férfiaknak — már nem tudjuk meg a filmből. Legfeljebb sejthetjük, hogy ez lesz a dolog vége. Amiből azért persze elhamarkodott lenne azt a következtetést levonni nem éppen Adonisz külsejű, s izompacsirtának sem nevezhető férfitársainknak, hogy most már nekik áll a szemafor a szépséges hölgyeknél. feltéve ha eléggé kitartóak. Bár persze, ki tudja? A nőktől minden kitelik, (És mnU dennek az ellenkezője is.) Takács István
