Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-30 / 177. szám

1985. JÚLIUS 30., KEDD Társadalmi megbízatásuk 1 remi őrei a tanácsokban Kemény hivatás a rendőröké, s elfoglaltság tekintetében is meglehetősen kiadós, tnivcl ezt a szolgálatot nem lehet napi nyolcórás időkeretben mérni. Közülük mégis sokan vannak, akik szolgálati megterhelésükön felül, társadalmi megbízatás­ként tanácstagi feladatokat is vállaltak. A lakosság irántuk ta­núsított megbecsülését és bizalmát mutatja, hogy csupán Pest megyében a választók 13 tisztet és 25 tiszthelyettest, összesen 38 rendőrt választottak meg tanácstagnak. Ismerkedjünk meg közülük nchánnyal. Kiküldött tudósítónk jelenti a VST-ről Kubai fiatalokkal találkoztak Mindenütt oü vannak a Pest megyeiek Egész embert kívási Lével Antal törzszászlós négy község — Dány, Valkó, Zsámbok és Vácszentlászló — körzeti megbízotti csoportve­zetője. Zsámbokon lakik, s ott már 1970 óta tanácstag. Nép­szerűségét mutatja, hogy most nemcsak tanácstag lett újra, hanem a nagyközségi közös tanács — Valkó, Zsámbok, Vácszentlászló — végrehajtó bizottságának tagjává, és a végrehajtó bizottság társadal­mi elnökhelyettesének, sőt a zsámboki elöljáróság elöljáró­jának is megválasztották. Mindez nemcsak az embe­rek megtisztelő bizalmát, ha­nem egyben igen komoly kü­lönmunkát, feladatot is jelent — mondotta, amikor a közel­múltban Zsámbokon felkeres­tem. Arra a kérdésre, hogy mi kellett a választók e nagy­fokú bizalmához, röviden így felelt: mindenekelőtt ki­egyensúlyozott élet és maga­tartás. A saját magáról csak nehezen nyilatkozó törzszász­lós szavaiból kitűnt, hogy a körzeti megbízotti beosztás egész embert kíván, a csoport- vezetői meg különösen. A kör­zeti megbízott a szolgálati he­lyén, gyakran a rendőrkapi­tányságtól távol és egyedül képviseli a rendőrséget éjjel­nappal. Pedig egy-egy telepü­lésen mindig akad valami rendőri feladat. Lévai Antal már régi rend­őrnek számít, hiszen csupán Zsámbokon 22 éve teljesít szolgálatot. Ez alatt a hosszú idő alatt ahogyan ő mondta: összenőtt a lakossággal. Hu­szonkét év óta nem volt olyan társadalmi munka Zsámbo­kon, amelyben ne vett volna részt. Itt nem lehet vizet pré­dikálni és bort inni, hanem példát kell mutatni — fejtette ki a véleményét. Ügy érzi, hogy azok is megbecsülik, akikkel szemben az évek so­rán valamiért eljárt. Amikor a munkájáról fag­gattam csak nehezen mondta el, hogy van amikor napi 16— 13 órát is dolgozik cs ennek egyharmadát már eddig is a tanácstagi munkája tette ki. Ehhez még megjegyezte, hogy a lakosság igényeit — ha rang­sorolva is, de — képviselni kell. Ez pedig nem mindig könnyű. Együtt a lakossággal Büszkeséggel említette meg, hogy a közös forintokat eddig is sok társadalmi munkával szorozták meg a zsámbokiak. Az eredmény nem is maradt el, hiszen csupán a múlt év­ben fogorvosi rendelőt, s egy­ben anya- és csecsemővédó intézményt, valamint ABC- áruházat építettek. Az embe­rek akarták, hogy legyen és jöttek dolgozni — mondotta Lévai törzszászlós. A zsámbokiak összefogását és szorgalmát mutatja az Is, hogy az elmúlt években mint­egy 3,6 kilométer szilárd bur­kolatú utat és jelentős hosszú­ságú járdát építettek társadal­mi erőből. Lévai Antal min­denütt ott van, ahol az embe­rek élnek, mozognak, össze­jönnek. A jó kapcsolatnak is bizonyára nagy szerepe van abban, hogy ezen a települé­sen — sok más hely tapaszta­lataitól eltérőleg — évek óta csökken a bűncselekmények száma. A lakosság segítsége a közelmúltban is hozzájárult, hogy két betörés tetteseit a bűncselekményeket követő négy órán belül sikerült el­fogni. A törzszászlós bizako­dóan szólt a jövő terveiről is, amelyekben többek között tor­naterem-építés, öregek napkö­zi otthona, utak. járdák építé­se szerepel. Elégedettséggel említette a községben működő nyugdíjasklubot, meg a helyi népi együttest, amely országo­san is ismert. Különösen tisz­telettel emlegette az idős em­berek, köztük Szabó István, Tóth Mihály, Litkci István, Siraszer János és mások pél­damutató magatartását a kul­turális életben és a társadalmi munkában. Szavait az eddigi helybeli erőfeszítések eredmé­nyei feletti öröm, a jelen fel­adataira mozgósító lelkesedés és a jövőbe vetett bizalom jel­lemezte. Elismert a íiözssgben Tápiószecsőn Metz István főtörzsőrmester, körzeti meg­bízott most első alkalommal lett tanácstag és mindjárt be­választották a végrehajtó bi­zottságba is. Nem kis megle­petésre őt a helybeli cigány­ság szavazói választották meg tanácstagjuknak méghozzá úgy, hogy a másik jelölt a vá­lasztók közül került ki és ed­dig ő volt a körzet tanácstag­ja. A 62 százaléüos szavazati arány azt mutatta, hogy Metz István nemcsak ismert hanem elismert ember is a helybeli cigányság körében, pedig amint elmondta, eddig gyak­ran kellett eljárnia a választói egy részével szemben. Arra azonban mindig nagyon vi­gyázott, hogy igazságosan lép­jen fel minden esetben. Ügy érzi, hogy tanácstagi tevé­kenysége sok többletmunkál fog igényelni, pedig, bőven van tennivalója enélkül is. ö azon­ban mindent el fog követni, hogy jól megfelelhessen e fon­tos társadalmi megbízatásiak. A kapcsolata I a választóival eddig is szoros volt, hiszen gyakran még éjszaka is feléb­resztették, s nem egyszer nem­csak rendőri, hanem a tanács­ra tartozó gondokkal is hozzá fordultak. Kellen egy célért A terveiről kérdezve meg­említette, hogy megpróbálja a rábízott környéket rendbe ten-- ni, járda- és útépítést kezde­ményezni. A munkában nem­csak a tanácsi vezetők segít­ségére, hanem a választók ak­tív közreműködésére is szá­Ugyanebben az időszakban csupán 2 év olyan volt, ami­kor foglalkozási megbetege­dés történt. 1931-ben hárman, tavaly pedig ketten kaptak fertőző májgyulladást a kór­ház dolgozói közül. Talán nem is gondolnánk. az egészségügyiek egészségét is sokfele veszély fenyegeti. A műtőkben magas lehet az al­tatógáz-koncentráció, a labo­ratóriumban saerves oldó­szerekkel dolgoznak, a rönt- genológusoknak sugárvédelem kell. Hadd ne részletezzük most, mi mindent tettok, tesz­nek a kórházban az ott mun­kálkodók testi épségének megóvásáért. Inkább tekint­sük azt, a jobb munkavéde­lem milyen országos környe' zetvédelmi gondokkal jár. Furcsán hangzik, mégis igaz: az egyszer használatos tűk és fecskendők ugyan csök­mít, bár ennek a megvalósí­tása nem ígérkezik könnyű feladatnak. Iírajnyák József főtörzsőr­mester Szentmártonkátán kör­zeti megbízott, ahol most má­sodszor nyerte el a választók bizalmát, méghozzá csaknem százszázalékos abszolút több­séggel. Ügy érzi, nagyon elfog­lalt ember, ennek ellenére, ha plusz munkával is, de kepvi- ■ selni tudja a választók ügyeit is. Véleménye szerint az em­berek bizalmát a becsületes ügyintézéssel szerezte meg. Naponta a választók között él, kölcsönösen ismerik egymást. Rendszeresen eljár a helyi rendezvényekre, legyen az író—olvasó találkozó a könyv­tárban, fiatalok mulatsága, sportrendezvény, vagy bármi más közösségi összejövetel. A kapcsolata a lakossággal jó, a munkájához tőlük sok segítsé­get kap. A terveket illetően: iskolaépítés előtt állnak, amelyben szeretne hasznosan közreműködni és van egy KRESZ-parkjuk, ennek a rendbetételét szintén fontos feladatnak tekinti. . Gyürki Vilmos századost és Gál János zászlóst szülőfalu­jukban, Farmoson választották meg — most első alkalommal — tanácstagnak. Mindketten helyi lakosok, de eddig Nagy- kátán teljesítettek szolgálatot. Gál János, aki a tanács vég­rehajtó bizottságának is tagja lett, a közelmúltban — kérel­mére — hazakerült körzeti megbízotti beosztásba. A vá­lasztás előtt úgy érezte, hogy nem sok eséllyel indul, mert a második jelölt 20 éven át volt a választói kerület tanácstag­ja. A farmosiak azonban Gál Jánost, mint helybelit ismer­ték és megkapta a bizalmukat. Ennek nemcsak ő, hanem a családja. is nagyon örült. Az igényeknek szeretne megfelel­ni. erre. utalnak a tervei is, amelyek gazdag programot tartalmaznak. Házéiért fak’jáha Gyürki Vilmos meg az idén készül nyugállományba. Far­moson gyermekkora óta isme­rik és tisztelik. A választók bizalma jólesett neki és szíve­sen vállalta is a megbíza­tást, bár annak a teljesítését a betegsége jelenleg nagyon megnehezíti. Gyürki Vilmos­nak mielőbbi felgyógyulást, s neki és a többi tanácstagnak sok sikert, eredményes mun­kát! Hajdú Sándor / kentik a fertőzésveszélyt, ám alkalmazásukat követően, akár a többi hasonló célra igénybe vett műanyag, a katé­terek, infúziós felszerelések— nehezen égő veszélyes hulla­déknak számítanak. Zömü­ket ma Cegléden, egy, a kór­házhoz tartozó mezőgazdasá­gi telep kazánjában semmisí­tik meg. Ugyancsak gond, hogy éven­te körülbelül 800 liternyi szer­ves oldószer gyűlik össze, ben­zol, xiiol, toluol, ennek meg­semmisítése ugyancsak gond. Az utóbbi ügyben is — úgy tűnik — talán születhet meg'- oldás. Amikor a Rozmaring Tsz vezetői tudomást szerez­tek a nagy mennyiségű oldó­szerről, megkerestek a kórhá­zat, s 10 liternyi mintát vit­tek magukkal. Hogyan s mire használhat­ják az egyébként veszélyes A Világifjúsági és Diákta­lálkozó felejthetetlen szépségű megnyitó ünnepsége után va­sárnap nagygyűlésen vett részt megyénk küldöttsége a Dina­mo Stadionban. A forró han­gulatú találkozón többek kö­zött portugál, dán, csehszlo­vák delegáció szögezte le, hogy a barátságban van az erő, az együttműködés elen­gedhetetlenül szükséges a bé­keharc sikeréhez. A VIT-en tartózkodó Pest megyei küldöttség — ahogy mások is — rendkívüli zsú­folt programot bonyolít le. A megnyitó ünnepély előtt az is­meretlen katona sírjánál és a Lenin-mazóleumnál Kántor Péter, Török Zsolt és dr. Strasszer Tibor helyezte el a hála és a megemlékezés virá­gait. Az ünnepélyes felvonulá­son a születésnapját ünneplő Horváth Imréné, valamint El­ter Józsefné és Pusztai László vett részt. Vasárnap a sport- programok közül a fesztivál- mérföld lefutásában jelesked­tek többen. Küldöttségünk a kétoldalú találkozók során először a ku­bai fiatalokkal ismerkedett meg. A beszélgetésen részt vett Halasi Márton is, a KISZ Pest Megyei Bizottságának első tit­kára. A kötött programokon kívül természetesen nyílik mód a ba- rátkozásra, ismerkedésre is. Küldöttségünk szálláshelyén, az izmaljovói komplexumban éjjel-nappal megállás nélkül zajlik az élet. A kubai nem­zeti klúb működik ugyanitt, és éjjsil kettőtől mindennap ma­gyar nótát énekel a delegáció tagjaiból összeverbuválódott nagyszámú közönség. Zajlik a jelvénycsere, a sombreroszer- zés, barátkoznak a finnek, nyu­gatnémetek, portugálok, spa­nyolok és a szovjet fiatalok. Kedvencünk lett Juantorena, Farkas Bertalan, Verrasztó Zoltán, Gedövári Imre, Ma­gyar Zoltán. Hétfőn a 15. tematikus cent­rumban folytatódott a XII. Vi­lágifjúsági és Diáktalálkozó munkája. A környezetvédelmi központ előadásain megyénket is érintő kérdéseket tárgyaltak, hiszen a közmű olló nyitottab­bá válása égető probléma. A víz és a szennyvíz mennyisége a vezetékhálózatok aránytalan­sága. az elvezetett és tisztított szennyvíz egymáshoz viszo­nyított aránya mutatja a prob­léma súlyát, s ma a megoldás komoly pénzösszegeket igényel­anyagokat? Érdeklődésünkre a szövetkezet energiagazdál­kodási csoportvezetője, Joó Ferenc mondotta el, hogy szeretnének a kertészet paku- ratiizelcsű kazánjában el­égetni. Az eljárás haszna ket­tős lenne: egyrészt az oldó­szer maga is hőt ad égésekor, másrészt a pakurához adva csökkenti annak dermedés- pontját, így ismét csak hő takarítható meg, annyi, amennyivel kevesebb kell a pakura előmelegítéséhez. Am ha csak kis arányban, legfeljebb I—2 százalékban adagolnak is oldószereket ak­kor sem veszélytelen az eljá­rás. Hiszen a kórházból ho­zott anyag klórt, bcm’ástermé- keket is . tartalmaz. Ezért el­sőként a gázmüvektől kertek tüzeléstechnikai laboratóriu­mi vizsgálatot, majd, ha ez kedvező eredményt ad, kezde­ményezik a környezetvédelmi vizsgálatot is. Csak akkor használják majd a kórházból kikerült, oldószeres elegyet a kazánban, ha minden adat megnyugtató lesz, ha nem okoz károsodást a környe­zetben a munkavédelmi szem­pontból veszélyes hulladék elégetése. V. G. P. ne. A film; bolgár, szovjet, ju­goszláv, ausztrál, laoszi, indiai fiatalok, valamint az ENSZ szakosított szervezete által elő­adott tapasztalatok viszont a megelőzés, az időben történő intézkedések relatív olcsóságát bizonyítják. A tematikus köz­pont munkájában részt vesz Zsikla György, az Országos Környezet- ás Természetvédel­mi Hivatal főelőadója, akinek szülei Albcrtirsán élnek. A programok sokasága szin­Megmarsd a meleg víz Eredetileg a Duna árteré­ben lévő, egyik búzatáblához igyekeztünk Bak Gáborral, a Dömsödi Dózsa Tsz technoló­gus mérnökével. , Üt közben tűnt fel a furcsa, pajtaszerű építmény betonváza és szokat­lan tetőszerkezete a tehenésze­ti telep közelében. — Hát itt meg mi készül? — kíváncsis­kodtam. A válasz meglepett: — Napelemes szénaszárító. — A közlés azonnal felkeltette az érdeklődésemet s nem kevésbé a fantáziámat: sok ezer apró napkollektort képzeltem az épület tetejére, ahol a napsu­garakat bonj'olult fotokémiai folyamatok alakítják át elekt­romos energiává, amelyet az­tán akkumulátorok gyűjtenek és tárolnak, hogy a szárítás­hoz szükséges hatalmas ventil­látorokat működtessék. Tovább is álmodoztam vol­na, ha a búzatáblán össze nem találkozunk Gém Jánossal, a műszaki főágazat helyettes ve­zetőjével. Mondták, hogy ■ tőle kérdezősködhetek az épülő szénaszárítóról. Bevallom, első hallásra csalódást okozott, amit mondott. A szárító ven­tillátorokat ugyanis nem a napehergiából nyert elektro­mos áram fogja hajtani, ha­nem hálózati. Mire valók ak­kor a bonyolult napelemek? — Hőtermelésre — magyaráz­ta Gém János — és egyáltalán nincs benne semmi bonyolult dolog. A szárítótér tetejét nem valami komplikált szerken­tyűk borítják majd, hanem egyszerű, feketére festett alu­mínium lemezek. Fölöttük még üvegtető is lesz, ami még tovább növeli az úgynevezett te megoldhatatlan feladat elé állítja küldötteinket, s oly­kor a rendelkezésre álló in­formáció sem teszi lehetővé, hogy mindenki az őt legjob­ban érdeklő előadáson, talál­kozón, nemzeti klubesten, nagygyűlésen vegyen részt. Megyénk küldöttsége ennek ellenére elismerést vívott ki a szinte lehetőségeiket is túlha­ladó tájékozódási képességé­vel. Mindenütt ott vagyunk... Ballai Ottó üvegházhatást. A mintegy 900 négyzetméter felületű fémle­mez-hálózat közvetlenül adja át a hőenergiát az alatta hú­zódó csőrendszerben cirkuláló víznek. A meleg vizet tartal­mazó csöveken keresztül ára­moltatva 49—50 Celsius-fokos száraz levegőt fújnak majd a 8—10 milliméteres szecskává aprított szénára. Ez négy-öt nap alatt 30—40 százalékot le­ad a nedvességtartalmából anélkül, hogy fermentálódná- nak benne az értékes fehérje­anyagok, vagy elveszítené a karotintartalmát. A négyszer 13 vagonos re­keszekből álló rendszerben a folyamatos szárítás után is még, annyi hasznosítható me­leg víz marad vissza, hogy to­vábbi felhasználási lehetősé­gén gondolkodnak a szakem­berek. Egyelőre a szomszédos tehenészeti telepet látják el az innen nyert meleg vízzel. És mibe kerül mindez? — kérdeztem a főágazatvezetőt. — Huszonötmillióba — mond­ja Gém János — méghozzá úgy, hogy ennek mintegy ötö­dét kell csak a szövetkezetnek fizetnie,^ mert kutatás-fejlesz­tési programként épül és sok tervezője, megbízója és kivite­lezője van: így az OMFB. a DOSCCOOP, de még a Műsza­ki Egyetem is. Hazafelé menet megint csak meglódult a fantáziám. Hiszen a fölösleges meleg vízzel akár fóliasátrak is fűthetőkl? Aztán leintettem magamban a laikus képzelgőt, majd a jövő és a gyakorist kideríti, hogy mi mindenre használható még, S. Tarkó Endre A Pest megyei Munkavédelmi Bizottság előtt nem­régiben adott számat a ceglédi Toldy Ferenc Kórház vezetése az ottani egészségügyi dolgozók munkavédel­mi helyzetéről. Figyelemre méltók a tények. A köz­útiakkal együtt 1981 óta összesen £9 baleset történt, s ebből is 21 elesés, mert figyelmetlenül léptek, cipő helyett papucsot viseltek a dolgozók. Számottevő még a gyári üveghiba, helytelen ampuUafclnyiíás. vagy a stc- rilezcs közben elrepedt üvegek okozta sérülés, ebből 9 fordult elő négy esztendő alatt. Aradi István, az Örkényi Béke Tsz háztáji agronómusa példát mutat az igényes háztáji gazdálkodásban. Nyolcszáz négyzet­méter alapterületű fóliasátor alatt szőlőt termeszt, mely ilyen­kor még különleges csemegének számít. Kerekes Tamás felvétele Egyszerű, de sokat ígér Hapelem szárítja a szénát Egészségügyiek munkavédelme '\J Is a veszélyes hulladék sorsa?

Next

/
Oldalképek
Tartalom