Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-08 / 133. szám

1985. JÚNIUS 8., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP Történelem A fiatal Tanácsköztársaság rendeleté Nagy erőpróba volt Amikor ma a szavazókörbe in­dulunk, egy pillanatra biztosan eszünkbe villan, hogy ennek a nap­nak eseményei egy kicsit mások lesznek, mint a korábbi hasonló­ké. Új törvény szerint választunk. Ezt az új törvényt a magyar or­szággyűlés fogadta el 1983. decem­berében, hosszú előkészítés, társa­dalmi vita után. A paragrafusok az idén léptek hatályba, az általános választások kitűzésének napján. Történelmi jegyek Eddig a napig — több szakaszban — óriási fejlődésen ment át a ma­gyar választási rendszer. S a je­lenlegi, amelyben kiteljesedett a szocialista demokrácia, az állam­polgári aktivitás, történelmi jegye­ket is hordoz, egyebek között a Magyar Tanácsköztársaság idejéből. „A községi, városi, járási és me­gyei tanácsválasztás a fiatal Ta­nácsköztársaság nagy erőpróbája volt. A proletariátus (1919.) már­cius 21-én ragadta magához a ha­talmat, de a hatalom megtartásá­hoz, a proletariátus diktatúrája tö­megbázisának kiszélesítéséhez, az új típusú államhatalom kiépítésé­hez a tanácsválasztások sikeres le­bonyolítása döntő fontosságú ese­ménynek tekinthető” — írja Víg h Károly, a Vörös Pest vármegye cí­mű könyvében. A választási tudni­valókat az ideiglenes alkotmány és a kormányzótanács XXVII. számú rendelete szabályozta. E rendeletnek igen fontos politi­Szigetszentmikióson P. Szabó Jó­zsef egyike azoknak, akik nagy örömünkre még köztünk élnek a régi idők tanúiként. A ma már haj­lott korú szigetszentmiklósi polgár is a maga életének változásán mér­hette a felszabadulás utáni belpoli­tikai küzdelmek eredményeit. Ta­pasztalhatta, hogy az 1915. évi VIII. törvénycikk először hozott létre ha­zánkban általános, egyenlő, közvet­len és titkos választójogot. Ez olyan történelmi jelentőségű lépés volt, amelynek eredményeként a felnőtt lakosság szinte kivétel nélkül az urnák elé járulhatott, 5,2 millió ál­lampolgár gyakorolhatta a választó­jogot. P. Szabó József annak idején te­vékenyen részt vett a választások lebonyolításában is, az akkori vá­lasztási elnökség elnökeként. Veress Jenő felvétele kai előzményei voltak. Az előző évi — 1918-as — januári általános po­litikai sztrájk után a szociáldemok­rata párt szakított a polgári pár­tokkal a választójogi együttműködés tekintetében, s új partnereket ke­resett a baloldali orientációjú poli­tikai körökben. Megszületett — eb­ben a történelmi helyzetben — az 1918. évi XVU. törvénycikk, amely minden korábbinál demokratiku- sabbnak mutatkozott a képviseleti rendszer megalkotásában. S vala­mivel később, az októberi polgári demokratikus forradalom győzelmét követően elérhető távolságba került a legszélesebb tömegek számára az általános választójog deklarálása. A Károlyi kormány 1913. évi I. törvé­nye kimondta: minden 21. életévét betöltött férfinak és nőnek válasz­tójoga van. Csakhogy Jancsi lett a bíró! Megtette a szolgabíró! — így vall a korabeli versike a hajdani válasz­tások jellegéről, hangulatáról. A rigmust annak idején Győrik Já­nos faragta — legalább is így em­lékszik Sági József kemencei nyug­díjas tsz-tag. S hasonlóképpen ala­kult a helyzet akkor is, amikor ar­ra került a sor, hogy dönteni kell: ki legyen a képviselő? Tulajdon­képpeni választási lehetőség nem nagyon adódott. — Nyílt szavazás volt. Tudja, mit jelent? Azt, hogy az ember mögött ott álltak azok, akiknek ott kellett állniuk, aztán nem nagyon akadt merszünk másra voksolni, csak arra, akit — hogy így mond­jam — ajánlottak. Ki volt olyan bátor, hogy kockáztasson? öreg Moksony, igen, ő odakiabált, ami­kor itt, ezen a helyen mondott be­szédet a főszolgabíró, a korteshad­járatban. Neki a fia is kommunista volt, illegálisan. De azt is tudni kell, hogy errefelé kevés kereseti le­hetőség adódott. A hercegprímás uradalmához tartozott a vidék, a szegény ember amúgy se kapott munkát, hát még akkor, ha ellen­szegült! Nincs olyan megyéje en­nek az országnak, amelyikben én nem jártam. Mentünk a Bakonyha fakitermelésre, mentünk mindenfe­lé summásnak, aztán volt köztünk nem egy, aki mire megkapta vol­na a fizetést, már nem élt. mert va­lahol a Dunántúlon rádőlt a fa. A családja meg itt maradt, árván, ke­nyér nélkül. így, ahogy mondom- kenyér se volt elég. Ma már ezt e! se hiszik a fiatalok, pedig vagyunk még páran, akik tanúsíthatjuk, mi­lyen volt az élet a múltban. S azután jött a háború. Meg­szenvedték az emberek ezen a tá­jon is. Nagyon. A felszabadulás után kezdtek föllélegezni, amikor már nem a tiszttartótól függött, ki- nek jut betevő falat az asztalára. — A választások érdekesek vol­tak ám, továbbra is. Indultak s különböző pártok. A kormánypár­tiak korteseit trombitaszó fogadta, az ellenzékit záptojással dobálták meg. Volt, aki borral itatta a né­peket, az okosobbja adott egy-egy kiló zsírt, pár pengőt. Aztán — még most is nevetni kell, ha eszembe jut — a polgár hazavitte a zsírt, de másra szavazott, arra, akire ere­detileg is akart. Később, amikor kialakult már a demokratikus vá­Állampolgári ismeretekből: jeles Jog — és hazafias kötelessé? A Tanácsköztársaság már emlí­tett rendelete értelmében 1919. áp­rilis 7—10. között került sor a ta­nácsválasztásokra. Pest megyében — a kort tanulmányozó Romsics Ignác adatai szerint — a lakosság­nak összesen talán egyötöde vett részt a tanácsválasztásokban. Más oldalról közelítve: a ténylegesen vá­lasztójoggal rendelkezőknek vala­mivel több, mint egyharmada. Ez az arány jó, vagy rossz? Országos összehasonlításban megállapíthat­juk, hogy a korabeli megyei vá­lasztási bizottság lelkiismeretes munkája, a helyi párt- és szak- szervezetek zömének politikai érett­sége, lelkesedése megtette a ma­gáét. A megyében a fiatal Tanács- köztársaság első nagy erőpróbája sikerült. Vácott április 6-án választották meg a -helyi tanácsot, amelybe há­rom nő is bekerült: Klein Károlyné, Máthisz Mihályné és Komáromi Kálmánná. Egy tanulmányban (szerzője Krizsán László) szereplő statisztikai összesítés szerint a mie­gyében megválasztott tanácsokban a munkások 38,39 százalékban, a parasztok 39,93 százalékban képvi­seltették magukat. Az említett példák — ha szűk­szavúan is — igazolják, hogy a Magyar Tanácsköztársaság válasz­tási rendszere szocialista választó­jogi törvénykezésünk egyik legfor­radalmibb előzménye. A bényei szavazatszedők jegyzője „Én sohasem politizáltam" Inas, eres, fáradt kezek, hajlott vállak. Számba lehetne-e venni, mennyi gondot, bajt igazítottak el, milyen sorscsapásokat hordoztak? Erről nem beszélünk, szinte csalt véletlenül tudom meg, hogy a két idős ember kűlön-külön, s együtt is rögös úton indult, és jutott el a tiszte.etre méltó öregségig. A bényei Fő utca, mondják, már nem is emlékeztet arra, amilyen 1919-ben volt. Akkor házasodott másodszor üuchenka István. Ma? gához való asszonyt vett el, olyat, akit ugyanúgy sújtott a sors: mindkettőjük első párját a tüdőbaj vitte el. Ahogy egymás mellett ülnek, együtt idézik az emlékeket, eszrmbe jut, kérdezni sem kellene, csak hagyni, hogy úgy jöjjenek elő a szavak, ahogy pezsgő forrás­ból a buborékok... — Amikor összeházasodtunk, a Ganzba kerültem légfúrósnak. Nagy szó volt ez akkor, főleg vidéken. A sógorom ott volt kapus, ű beszélt az érdekemben egy képviselővel... Duchenka István előtt is elhúzta tehát a régi rend a mézesmad­zagot. Egy szavazat ismét garantáltnak látszott. A számításba azon­ban hiba csúszhatott, mert a Ganz-gyári környezet nem elhomályo­sította, inkább fölnyitotta a falusi fiatalember szemét. — Nem, én sohasem politizáltam, egyik pártnak sem voltam tag­ja. Csak a magam eszére, lelkiismeretére hallgattam — bizonygatja a nyolcvannyolc éves aggastyán olyan meggyőzően, hogy hinni kell neki. — Gondolom, ezért lehetett az 1947-es választási bizottság jegy­zője. A váratlan kérdés, az elsárgult dokumentum láthatóan indu­latokat ébreszt. — A második világháború előtt itt is a gazdagoknak volt földi paradicsomuk. A szegényebb embert még szavazni is úgy hajtották, mint robotra. A kortesek állandóan köztünk forgolódtak. Azután aki a kedvük szerint szavazott, az megkapta azt a bizonyos fél liter bort... Amikor 1945-ben hazavánszorogtam a fogságból, megfogad­tam, ha megmaradok, nekem nem fog többet sem a Kökény Lajos úr, sem a Puher parancsolni! Duchenka Istvánt a történelmi időkben megválasztották a helyi földigénylő bizottság elnökévé. Talán nem véletlen, hogy a legkemé­nyebb harcot a Puher-birtokok illetőségéért vívták a határszomszéd pilisiekkel. — A fölszabadulás után? Egészen más volt minden. Lehet, hogy nem tudtuk pontosan, merrefelé haladunk, de éreztük, — jó irányba. Bizakodtunk, nyugodtak voltunk. Sokféle pártnak akadtak itt is hí­vei, mégis megfértünk békében. Vitatkoztunk, de tiszteletben tartot­tuk egymás meggyőződését kortesbor nélkül is ... Az emberek bizalma a későbbi években is a közügyek intézőjévé tette Duchenka Istvánt, hiszen több cikluson keresztül tagja volt a helyi tanácsnak. — Vállaltam, mert ha el is fáradtam néha, az jutott eszembe, ha egyszer végre elértük, hogy mi dönthetünk, mi választhatjuk meg a magunk képviselőit, ezt a hatalmat többé becsületből sem szabad kiengednünk a kezünkből... De most jövök rá, ahogy beszélgetünk -— nem tudom, másutt is így volt-e? —v hogy Éényén akkortól szá­mít ünnepnek a választás napja, amióta ezzel a szabadsággal élhe­tünk. Azóta öltöznek ünneplőbe az emberek, mikor a szavazóhelyi­ségbe indulnak. Kell .... U­in*........ 19 47. ívi . a ttavaiatzzcdú bizottság h. «Int hó napján. a szavazatszedú brrfotlzág tinók«. o szavazat*!főbizottság h. Je^yz*)«. a szavazatnék bizottság |«gyzójo. 'V— Az ég úgy szikrázik, mintha tud - ná. hogy néhány napos elmaradást keli pótolnia. A lombok . szűrik a fényt, de a kézilabdapályán teljes a sugárzás: még a gyerekek is tö- rölgetik a homlokukat, ezer ágra süt a nap. A környezet ideális. A közút zajából itt semmit se hallani. Az iskola a természet védett ölén éli szokásos hétköznapját, most éppen a nagy szünetet, amikor mindenki­nek van néhány perce jelentősebb kikapcsolódásra, amikor egy picit szünetel a munka, s ki-ki annak él­het, ami a legkedvesebb számára: a labdának, egy könyvnek, a zsíros­kenyérnek, a barátnak, egy virág­nak, vagy akármi másnak. A becsöngetést az igazgatóhelyet­tes, Hídvégi Sándor szava helyette­síti. A gyerekek szépen sorakoznak a bejárat előtt, osztályonkint, első­től a nyolcadikig. Nincsenek túl so­kan. Ám szemmel láthatóan jól ér­zik itt magukat, a nevelői testülettel együtt. Éppen történelemóra követ­kezik a nyolcadikosoknak. Megkér­jük Kertész Lászlót, az iskola test­nevel és—történelem szakos tanárát, hadd töltsünk még pár percet a sza­badban, hiszen ez itt, Bernecebará- tiban, kész ajándék. Beleegyezik. — Lehet, hogy a srácok megsér­tődnek, hogy nem rohanhatnak az osztályba, de próbáljuk ki! — java­solja. s rögtön látni a hatást. A nyolcadikosok nem egészen szabá­lyos hátraarccaű már indulnak is arra, amerről jöttünk: az iskola gyönyörű parkja felé. Az első kérdésre, hogy mi is tör­ténik most, szombaton, méltatlanko­dó a válasz: hogy-hogy mi? Hát vá­lasztások lesznek! Milyen választá­sok? Általános választások, amikor az országgyűlési képviselők és a ta­nácstagok személyéről határoznak az állampolgárok. Nos, nézzük akkor közelebbről. Ezek a tizenévesek, akiknek korosz­tályáról olyan könnyen kimondható, hogy nem törődnek mással, csak a diszkóval, a focival, mit tudnak bel­politikai életünknek erről a fontos eseményéről? Közreadhatjuk, hogy lényegesen többet, mint amennyire a felnőttek számítanak. Itt ül velünk szemben Moksony Az iskola udvarán, Bernccebarátin ilancsovszki János felvétele tetett nevek a jelölő gyűléseken ke­rültek a' listára — mondják kórus­ban a gyerekek. — Ezt honnan tudjátok? — Segítettünk a szervezésben. A jelölő gyűlésekre érkezőktől mi kér­deztük meg, hogy melyik utcában laknak, s ennek megfelelően irányí­tottuk oda az embereket, ahol vár­ták őket. Nagyon sokan jöttek. Mi a gyűlésen nem voltunk bent, de tudjuk, hogy ott mi történt. Azzal is tisztában vagyunk, hogy kik a mi képviselőjelöltjeink, akik közül az egyiknek — akit megválasztanak — az lesz a dolga, hogy a mi nevünk­ben is tevékenykedjen az országgyű. lésben Igaz, mi még oda nem küld­hetünk képviselőt. De a szüléink igen! — S ez miért van így? — Azért, mert az általános, egyen­lő és titkos 'választójog majd csak akkor illet meg minket, ha elértük a felnőtt kort. Akkor gyakorolhatjuk majd mindazt, amiről most még csak tanulunk, s amit a szüléinktől, tanárainktól látunk: demokratikus jogainkat, mint a Magyar Népköz- társaság állampolgárai. — Kötelezö-e részt venni a vá­lasztásban? — kérdezzük. Egy pillanatnyi csend, mintha nem értenék, mit akarunk. Aztán fölcsillannak a szemek. Igen! Nos, nem a törvény írott betűje szerint! A paragrafusok csak a jogról szól­nak. — Ez a kötelesség belülről jön. Aki érez valami kötődést a hazája iránt, az odamegy s leadja a szava­zatát. Mert minden felnőtt ember felelős azért, ami ezután történik, így hát az a dolgp, hogy beleszól­jon. Az oldalt írta: Bálint Ibolya és Vereszki János Zsuzsa, Szekeres Marianna, Pálinkás Balázs. Békéé József, Busái Béla, Papp Csaba, Győri Sándor, Vájná Andrea. Bernecebaráti nyolcadiko­sai. Elmondják, hogy a'faluban há­romféle plakát ad tájékoztatást az országgyűlési képviselőkről. Az egyiken az országos listán szereplők­nek a fényképe van, a másikon a je­lenlegi funkciója, a harmadikon a választókerület . képviselőjelöltjeit tünteti föl a népfront. A negyedik plakát a helyi tanácstagjelöltek névsorát tartalmazza. — Az utóbbi két plakáton föltűn­lasztási rendszer, nem voltak ilyen jelenetek. Most? Ez a többes jelö­lés? Jó. Hadd válassza ki a nép azt, aki neki legjobban tetszik. Per­sze, van olyan is, akinek egy se volna megfelelő, ha tízet jelölnének is neki. De ilyenek mindig is vol­tak, meg lesznek. A feleségem voit a jelölő gyűlésen Is, én nem értem rá elmenni. Tudja, nyugdíjas vagyok. Sok a dolgom! Korteshadjáratok a régi Kemencén TromMíaszó vagy záptojás ? Az első sikerült

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom