Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
6 WVf , .tlKVVKI 1985. JŰNIUS I., SZOMBAT Az első postakocsi 80 éve, hogy az első magyar gyártmányú gépkocsi, amelyet Csonka János gépészmérnök készített a Magyar Posta számára, elindult 2 ezer kilométeres próbaútjára. A próbán átlagosan 26 km/óra sebességet ért el. Házról házra délidében Öntözési verseny A májusi záporok ugyan jelentős mennyiségű csapadékot hoztak — olyannyira, hogy belvizek is keletkeztek —, ám a továbbiakban, a nyári szezonban a vízigényes növények, a másod- és tarlóvetések, valamint a nyárvégi lucerna- és gyeptelepítések nem nélkülözhetik az öntözővizet. A MÉM, a TOT, az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése az öntözőkapacitás kihasználására versenyt hirdetett a mezőgazda- sági nagyüzemeknek. A gazdaságok az öntözhető terület nagysága szerint három kategóriában versenyezhetnek. Részvételi szándékukat június 30-ig kell bejelenteniük a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomáson. Az országban hozzávetőleg 300 ezer hektárt lehet öntözni. Mindenekelőtt a kertészetek élnek a mesterséges csapadék lehetőségévé, ám egyre gyakrabban kapnak öntözővizet a takarmárjytermő területek is. Bahason, a leghosszabb úton A fakult fakerítés öreg házat őriz. — Mióta lakik itt? — kérdem az egyenes tartású öregembert. A kopogtatásra került elő a konyhából. Szemét dörzsöli, tán elbólintott ebéd után, csak úgy, az asztalnál ülve. Mielőtt kezet nyújt, megtörli kék munkáskötényében. — Negyvenhat éve — válaszolja Dobos István. Kicsit talán röstelli déli fáradtságát, mert magyarázkodik: — Reggel óta kapáltam a háztájiban, csak hazaszaladtam megetetni az állatokat. Nyugdíjas vagyok már, hetvenkét éves. — Melyik a legmagasabb házszám ebben az utcában? — faggatom tovább. — Ez az 581-es — pillanatig gondolkodik —, hatszáztizenkettő ... Három település Csakugyan ennyi számozott ház áll Dabason, a Biksza Miklós úton, amely Közép- Európa leghosszabb utcája: 13,8 kilométer. Hitetlénkedve nevet. — Nem tudtam! Annak idején még három különálló település létezett a mostani Da- bas helyén. Az egyesítés után lett egy utca háromból. Bár a daihasd városi jogú nagyközségi tanács nem a Biksza Miklós úton van, de ennek gondjait természetesen ők viselik. — Sári, Dabas és Gyón 1966-ban történt egyesítésétől miénk ez a hosszú főutca — tájékoztat Pétiké Jánosné dr. tanácselnök. — A három település különböző adottságú, fejlettségű volt. Ezek egy szintre hozása adja a legnehezebb feladatot. Ami az egészségügyi ellátást és az oktatást illeti — már sikerült. De kanyarogjunk tovább az úttal. Az 508-as számban szép kert, tágas családi házzal. Tárt nagykapujában idős ember nézgelődik: — Ez csak véletlen! — mosolyog Fabók István. A kert végébe mutat a fóliasátrak felé. — Ott mindig van mit tenni! — Tudja-e, hogy az a leghosszabb utca? — Most hallom először — válaszolja — Egy biztos, amikor harmincöt évvel ezelőtt ideköltöztünk, akkor keskenyebb volt, rossz minőségű. Óriási szintkülönbség Most viszont a nagyközség úthálózatának egyhar-mada burkolt. Ezt azonban már Vörös Ferenctöl tudom, az Építőipari és Költségvetési Üzem vezetőiétől. Házszámuk 473/a. — Emiatt jó ez a hosszú út — fo’vtatja az üzemvezető. — Két évvel ezelőtt kapott aszfaltburkolatot, mert a kavicsszállító néviárművek erre járnak keresztül Ócsáról és Kis- kunlacházá-ól. Rossz viszont azért, mert a szemétszállító autók üresen is és terhelten is ezen közlekednek: ez túlterheltséget okoz. Az ésszerűség azt diktálja, hogy a közmű- hálózat elkészülte után épüljön a járda. Most viszont gázvezetékeket fektetnek le. — Víz van, gáz lesz, és a csatornázás hogy halad? — Még az ITV épületének készítésekor tervbe vettük, hogy a 485-ös számtól a Pelikán vendéglőig megépítjük a csatornát. A felmérésnél kiderült, hogy óriási a szintkülönbség! A csatornarendszert csak átemelő aknával lehetne működtetni, de erre már nem tellett volna ... A 410. szám alatt szerénykedik a 2. sz. postahivatal. Vezetője Laktrovits Gyuláné: — Három is működik a Biksza Miklós úton — világosít fel, de a táviratokat csak innen hordjuk szét. Három kézbesítőnk kétszáztól ötszázig jár, természetesen a csatlakozó utcák is hozzájuk tartoznak. Jj családi házak A 350-es számok körül szép új családi házakat látni. Barna hajú asszony kerékpározik el előttünk. — Nem itt lakom — rázza Két idős asszony lépeget lefelé a lépcsőn. Egyik kezükben bot, másikban ételhordó. Egymást segítik. A közeli templomtorony harangja éppen delet kongat. Belépek az aszódi öregek napközi otthonának az udvarára. A hűvös kis verandán, az irodában beszélgetek a gondozónőkkel. Gyakran foglalkozunk az öregek életével, azzal, hogyan telnek napjaik az otthonban. Én most arra vagyok kíváncsi, hogyan érzik magukat gondozóik? Milyen a munkahelyi közérzetük? Korán reggel talpon Kati, Makádi Zoltánná a vezető, 37 éves, két serdülő gyerek édesanyja. Segítője és egyben helyettese Marika, Palik Ferencné, aki 36 éves és szintén két családja van otthon, no meg a 25 idős ember mindkettőjüknek idebent. Hiszen életük nagy részét köztük töltik el. Kati 12 éve, Marika 9 éve dolgozik itt. Reggel kilenckor nyitják az otthon kapuját, de addigra már mi mindent kell megcsinálniuk! Idehúzzák a reggelit kis kézikocsin az iskolából, megterítenek. Télen fát aprítanak, tüzelőt hordanak, s mire megérkeznek a lakók, már kellemes meleg duruzsol mind a hat kályhából. meg a fejét Strupka Mihályné körzeti ápolónő. — De tizennégy éve biciklizem erre. A nyolcvanöt éves Sándorfi néni ebédjét hozom, öt is meglátogatom mindennap. Tizenegyig a rendelőben vagyok, utána indulok útnak: négyszáz gondozottam van, és három gyerekem. — Miért nem kér motort? — Nem! — tiltakozik. — Sport a bicikli! A 113-as szám előtti utca- front talán a legvirágosabb. Szabados Gáboréké. A feleség éppen kapálgat. — Melyik a legkedvesebb virága? Jót nevet. — A rozmaring, de az éppen nincs! Az okkersárga menetrend szerinti járat éppen kiállást jelez a Dabas I. megállóból. — Tíz éve dolgozom a 20. számú Volánnál, a legtöbbet ezen a vonalon járok, mellesleg itt is lakom — mondja Havasi Ferenc. — Milyen érzés a leghosz- szabb úton vezetni? — Mint buszsofőrnek? Nagyszerű! Most már csak nevetnek rajta, mert itt a jó idő, de mesélik, télen egyikük az ujját vágta meg, másikuknak meg a lábát csapta meg a fa gyújtós- vágás közben. Mind a két do- logbíl bizony betegállomány lett. Volt ugyan egy patronáló cégük, melynek dolgozói vállalták a faaprítást, de ... szóval most maguk csinálják ezt is. A lakók szeretik őket Szinte alig végeznek a reggeli teendőkkel, már indulhatnak újra a kiskocsival az ebédért, és kezdődik minden elölről, csak több a tányér, többet kell mosogatni, fis még nincs vége a házimunkák sorának, hiszen az otthon ugyancsak tágas: van két nagyszoba, ebédlő, társalgó, pihenőszoba, zuhanyozó, mellékhelyiség, a konyhát és a többit már nem is említem. Aki háziasszony, úgyis tudja, mit jelent ennyi helyiség tisztában tartása naponta. Szóval, a két asszony kezében gyakran táncol a vizes rongy s a felmosó vödör. Ha valamelyikük elmegy szabadságra, vagy beteg lesz, a másik áll a helyére. Egyformán csinálnak ők mindent. Egyenrangú társak. Mindketten tudják, mi az, ha nincs a másik. Ennyi munka láttán, hallatán már-már kezdek attól Bólogató fák alatt Nem mindegy, kire nyit szemet Gyerekek szülők nélkül - otthonos környezetben Ugye, milyen tinóm a főzelék? Kecskeméti Borbála Volecz Jancsikát eteti. Hancsovszkl János felvétele Budapest egyik legszebb pontján, magasan a város fölött, egy csendes zugligeti utcában van a Petényi Géza csecsemőotthon. Olyan gyermekek kerültek ide Pest megyéből, akikről szüleik nem tudnak, vagy nem akarnak gondoskodni. Vagy éppen olyanok, akiket a gyámhatóság határozata alapján utalnak az otthonba. Szeretni Kell őket Délután 2 órakor alig hallani egy-két gyermekhangot az épületben. Ez az ebéd utáni alvás ideje. A gondozónők lábujjhegyen járnak, ha benéznek egy szobába, kezük épphogy érinti a kilincset. Csendesen beszélgetnek egy félreeső zugban, vagy az elszakadt apró gyerekruhákat javítgatják. Az apróbbak beárnyékolt loggián, parányi ágyakban alszanak, s mintha csak vezényszóra tették volna, hüvelykujjukkal a szájukban álmondnak. Vajon miről? Anyáról, apáról nem valószínű, hiszen arcukat ritkán vagy egyáltalán nem látják. Lefekvéskor, ébredéskor a gondozónők mosolyognak rájuk. S nem mindegy ám egyiknek sem, hogy kire pillant a nap első vagy utolsó másodpercében! Minden gyermeknek megvan a maga kedvence, akihez úgy ragaszkodik, mint a családban felnőtt kis emberek anyjukhoz, apjukhoz, a szeretett nagyihoz. — Bizony nagyon meg lehet szeretni egy-egy apróságot. Sőt, túlságosan is! — mondja Kecskeméti Borbála, az otthon fiatal gondozónője. — Ma mar nem engednék magamhoz olyan közel gyermeket, mint kezdetben. Mikor az újszülötteknél volt, gyakran jártam hozzá, tisztába tettem, etetgettem az egyik babát. Utána átkerült az én csoportomba. Itt csecsemő- s kis- gyermekkorúak vannak, hathét hónapostól hároméves korig. Azután örökbefogadták. Tudtam, hogy jó helyre kerül, rokonszenvesek voltak a szülők, mégis nagyon megrázott az elválás. Minden apróságban van szeretnivaló. Az a szőfélni, ezt csak a gondozottakkal való személyes foglalkozás sínyli meg. Nos, hát nem tudom... Ha leírnám, mi mindent tartalmaz a gondozási terv a testi ápolástól a lelki panaszokkal való törődésig, a gondozottak szórakoztatásának szervezésétől a mindennapi ügyes-bajos dolgaik intézéséig, nyugodtan hozzátehet- ném, hogy a program megvalósítása még egy öttagú gondozócsoportnak is dicséretére válna. Hogy ebből Kati és Marika mennyit tud megvalósítani .,. Azt hiszem, a legtöbbet, amit ebben a helyzetben bárkitől is elvárhatnának. Teszik a dolgukat, az otthon lakói pedig szeretik őket. Anyagi számvetés Azt ígértem, a dolgozók közérzetéről írok, s úgy hiszem, eddig csak a munkájukról beszéltem. Hogy hogyan lesz ebből közérzet... ? Az sok dologtól függ, közte az elismeréstől és az anyagi megbecsüléstől, Kati (a vezető) fizetése 3550 forint, Marikáé 2750. Bizony, néhány gondozottjuk nyugdíja is magasabb ennél. Ez a szakma pedig nem dúskál úgy munkaerőkben, hogy hagyja megszökni a két szorgalmas asszonyt. Még ha egye; lőre nincs is meg a kötelező szakmai iskolájuk. Antal Piroska ke, Volecz Jancsi is nagyon aranyos. A kisfiú éppen elbástyázta magát a szekrény egyik polcán játékokkal, s elégedetten mosolyog a gondozónőre, ö már felébredt, s hogy gügyögésével, szöszmö'tölésével ne zavarja a többieket, kihozták a játszószobába. Nincs egyedül, itt van már Szabó Marcsi is, aki érdeklődéssel vizsgál meg minden újat. Egy színesre lakkozott körmöt, egy eddig még nem látott táskát, teljes tartalmát kipakolva. S minden felfedezést csengő kacajjal kísér. Aranka is bekapcsolódik a felderítő játékba, s most már ketten csodálkoznak rá az ismeretlen dolgokra. Aranka anyukája munkásszállón lakik, oda nem tudja magával vinni gyermekét. Marad tehát a kényszerű megoldás — lakás hiányában anyja szállón, gyermeke otthonban él. Külön! Közben ébredeznek a többiek is. A gondozónők biztos kézzel teszik fel őket a pe- lenkázóasztalra. Egy mozdulat jobbra, kettő balra, és már készen is van a tiszta gyerek. A nagyobbak felelősségük teljes tudatában trónolnak az apró színes biliken. Mindenkinek az van a kezében, ami leginkább szükségeltetik az ihlethez: játékautó, dömper vagy egy csörgő. Körülöttük a gyermek- gondozás kellékei, orrszívó, lázmérő és még ki tudja miféle szerszám. Együtt a testvérpár Már csak egy gyerek alszik az elkerített hálórészben. Félbevágott doboznak tűnő ágyacskában közeledik az ébredés perceihez a barna hajú Diós Laci. — Neki itt van a testvére is, a Józsika — magyarázz? Kecskeméti Borbála. — Ö nagyobb már ugyan, de nem akartuk a testvéreket elválasztani egymástól. Neki már üelnőttesebb az ágya is — mutat a szobában található egyetlen heverő szabású fekhelyre. A mini heverővei szemben tükör. Ha egy felnőtt áll elé, nem lát mást, legfeljebb a sípcsontját és a térde kalácsát. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy bizony valahol itt kezdte, ezeknél a méreteknél, s lám hová jutott! — Szeretik ám magukat nézegetni a kis csibészek! — mondja nevetve a gondozónő. Ha megdicsérjük őket, hogy milyen csinosak, odapattannak a tükörhöz, forgolódnak, mustrálgatják magukat. Most már azért egyre szebb ruhákat tudunk rájuk adni, van amit az intézet vesz, de vannak magándarabok is. — Magán? — Igen, amit a szülők hoznak, vagy az itt dolgozók, a gyermekeik kinőtt darabjait, holmijait. Sőt, az egyik kolléganőm testvére a bizományiban dolgozik, s így olcsón tudunk vásárolni szép kis ruhákat. Csak az a baj, hogy nagyon gyorsan tönkremennek a mosodában. Aki kiállja a próbát Különös lelkűk van ezeknek a gyerekeknek. Nem tudják — legalábbis többségük —, hogy mi az, hogy apa és anya. Idegenkedve néznek a férfiakra, mert mindig nőket látnak maguk körül. Legutóbb például, mikor festők dolgoztak az épületen, csak tisztes távolságból merték szemlélni őket. A másik véglet, hogy rájuk csimpaszkodtak, s nem voltak hajlandók elszakadni tőlük. Bizony elkelne már egy-két gondozó bácsi is az ilyen intézményekben! S bár sok minden hiányzik az egészséges családkép kialakulásához, az első percektől gyakorolják a közösségi szemléletet. Segítenek egymásnak. A nagyobbak, kézenfogva vezetgetik a kisebbeket, a sutábbakat. De szívesen ugranak a gondozónők kérésére is. Apropó, gondozónők. Nem úgy van ám az, mint sokan gondolják, hogy belép egy fiatal nő a gyermektársadalomba, s irányít- gatja, vezetgeti őket. Előbb el kell, hogy fogadják őt az apróságok, s öntudatlanul tesztelik akaratosságukkal, nyű- gösségükkel az újonnan érkezőt. S ha kiállta a próbát, barát marad, gondviselő, akinek az ölében nyugodtan elengedheti magát, akinek a köpenyébe belefúrhatja a fejét, akire rábízhatja magát. Már minden gyermek a játszószobában van, megérkezett a délutáni váltás, s míg Tóth Katalin segédgondozónő a ruhákat hajtogatja, szőke, barna, vörös gyermekfejek s egy mackó bástyázza őt körül. Fiedler Anna Mária i Jó napot, hogy vannak? \, Kézikocsival hozzák az ételt
