Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-28 / 150. szám

2 l^isfap 1985. JÜNITJS 28., PÉNTEK Varsóban dokumentumokat írtak aló a résztvevők Véget ért aKGST-tanátskozés Vdószínűkg még az idén Gorbacsov Pári látogat Varsóban csütörtökön befe­jeződött a Kölcsönös Gazdasá­gi Segítség Tanácsának negy­venedik ülésszaka. A szocia­lista gazdasági közösségnek a tavalyi havannai XXXIX. ülésszaka óta elért eredmé­nyeit elemző és az új felada­tokat meghatározó tanácskozá­sán a tagállamok küldöttségeit a miniszterelnökök, illetve mi­niszterelnök-helyettesek ve­zették. A KGST és Jugoszlávia közötti megállapodás értelmé­ben az ülésszakon jugoszláv küldöttség vett részt. Meghí­vottként megfigyelői minőség­ben jelen volt hét fejlődő or­szág képviselője is Az ülésszak munkájáról köz­leményt fogadtak el, ame­lyet később hoznak nyilvános­ságra. A lengyel fővárosban csütörtökön' ülést tartott a KGST végrehajtó bizottsága is. Erről szintén közlemény je­lenik meg. Jaruzelski zárszava Csütörtök délelőtt plenáris üléssel folytatódott a KGST negyvenedik ülésszaka. A zá­róülés a kora délutáni órák­ban kezdődött meg a varsói Hotel Victoriában. A záróülé­sen aláírták a negyvenedik ülésszak jegyzőkönyvét, majd Wojciech Jaruzelski lengyel miniszterelnök, az ülésszak el­nöke mondott zárszót. Kiemelte, hogy az ülésszakot a szocialista internacionaliz­mus és a kölcsönös megértés légköre jellemezte. Elmondta, hogy értékelték mind az ered­ményeket, mind a problémá­kat, s ezt az értékelést az ajánlások is tükrözik. Jaru­zelski rámutatott, hogy a KGST tovább kívánja bővíteni kap­csolatait a fejlődő országok­kal, elvi álláspontja pedig az, hogy a világ valamennyi or­szágával hajlandó kölcsönösen előnyös, egyenjogú együttmű­ködésre. Constantin Dascalescu, a kö­vetkező ülésszak házigazdája, román kormányfő válaszbeszé­dében emlékeztetett arra. hogy a mostani ülésszakot a követ­kező ötéves népgazdasági ter- f vek elkészítésének befejező szakaszában tartották meg. Bejelentette, hogy a KGST kö- venkező, negyvenegyedik ülés­szakát 1986-ban Bukarestben tartják meg. A KGST negyvenedik ülés­szakán több dokumentumot írtak alá. Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke írta alá azt a keretegyezményt, amely a gépipar számára szükséges rugalmas gyártórendszerek ki­dolgozásában, szakosított és kooperációs gyártásának meg­szervezésében való sokoldalú együttműködésről és széles körű népgazdasági elterjeszté­sükről szól. Faluvégi Lajos, a minisztertanács elnökhelyette­se írta alá azt a keretegyez­ményt. amely a földgáznak szállítójárművek üzemanya­gaként történő felhasználásá­ról. illetve az abban való sok­oldalú együttműködésről ren­delkezik. A KGST jogképessé­géről, előjogairól és mentessé­géről szóló konvenciót Marjai József, a minisztertanács el­nökhelyettese írta alá. Alap a továbbiakhoz Wojciech Jaruzelski, a 40. ülésszak alkalmából csütörtö­kön fogadást adott a részt ve­GENFBEN a nukleáris és űrfegyverzettel kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalások keretében, csütörtökön ülést tartott a közepes hatótávol­ságú nukleáris fegyverzettel foglalkozó munkacsoport. II. JÁNOS PÁL pápa csü­törtökön a Vatikánban fogad­ta Káldy Zoltán evangélikus püspököt, a Lutheránus Világ- szövetség elnökét. A találko­zón — amelyre Káldy Zoltán­nak, az LVSZ elnökévé tör­tént megválasztása óta első ízben került sor — megbeszé­lést folytattak a Vatikán és a világszövetség kapcsolatai­ról. LE DUANNAK, a Vietnami Kommunista Párt KB főtit­vő delegációk vezetőinek tisz­teletére. A fogadáson mondott pohárköszöntőjében aláhúzta, hogy az ülésszak teljes mér­tékben elérte a kitűzött cél­jait, megerősítette, hogy a szocialista országok egysége­sek és közösen kívánnak cse­lekedni. A szocialista gazdasá­gi integrációról szólva Jaru­zelski kijelentette, hogy sok tennivaló van még e téren, a 40. ülésszak eredményei azon­ban jó alapot teremtenek a további munkához. Kétoldalú találkozók Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök pohárköszöntö- jében pozitívan értékelte a varsói ülésszakot. Űiabb fon­tos lépést tettünk a tavai vi moszkvai felső szintű gazda­sági értekezleten kitűzött cé­lok megvalósítása felé — mon­dotta. A 40. ülésszak politikai eredménye az, hogy továhb erősödött a szocialista orszá­gok egysége. A nemzetközi kér­désekben következetes béke- politikát kell folytatnunk, és Kanada és az Egyesült Ál­lamok rendőri szervei együt­tesen próbálják felkutatni azt a két szikh származású sze­mélyt, akiket azzal gyanúsíta­nak, hogy pokolgépet juttattak az Air India, illetve a Cana­dian Pacific légitársaság egy- egy gépére. Bár még nincsen döntő bizonyíték arra. hogy az Air India járata bombarobba­nás következtében semmisült volna meg több mint 300 utas­sal a fedélzetén, s azt sem tud­ják bizonyosan, hogy a Cana­dian Pacific járatának konté­nerében a tokiói repülőtéren felrobbant pokolgép honnan származik, számos jel mutat arra, hogy mindkét esetben merénylet történt, s a két szikh személynek köze van az ak­cióhoz. A két gyanúsítottat, akiket az FBI már körözött, mivel részük volt a Radzsiv Gandhi A technológiai fegyelem be nem tartásáért, felelőtlen és lelkiismeretlen munkájuk kö­vetkeztében keletkezett ter­mészeti katasztrófa előidézé­séért két és fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetésre ítél­te a volinszki területi bíróság az egyik helyi üzem több mű­szaki vezetőjét. Mint az Izvesztyija közölte, 1983 őszén a hibás kivitelezés miatt megrepedt, majd átsza­kadt a sztyebnyiki Kalimutra gyár tárolója. A keletkezett hatalmas résen három óra alatt, csaknem ötmillió köb­méter káliumvegyületeket tartalmazó veszélyes mellék- termék került a közeli folyók­ba, s nagy területen megmér- geződtek a kutak. A bíróság a kivitelező üzem főmérnökét és főművezetőjét öt, a dúsító részleg vezetőjét négy, az üzem egyik mérnökét kárának vezetésével csütörtö­kön hivatalos, baráti látoga­tásra vietnami párt- és kormányküldöttség érkezett Moszkvába. A küldöttség az SZKP KB, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa meghívásá­nak tesz eleget. VASZILIJ KUZNYECOV, az SZKP KB PB póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének első helyettese csütörtökön Moszkvában ba­ráti légkörű megbeszélést folytatott Rafael Szolisszal, a nicaraguai nemzetgyűlés' tit­kárával és az általa vezetett küldöttség tagjaival. készek vagyunk mindenkivel egyenjogú alapon együttmű­ködni, aki a maga részéről szintén kész erre — emelte ki a szovjet miniszterelnök. Nyikolaj Tyihonov csütörtö­kön Varsóban találkozott. Constantin Dascaléscuval. A baráti légkörű megbeszélésen áttekintették a szovjet—román együttműködés több kérdését. szem előtt tartva a korábbi megállapodásokat a kereske­delmi-gazdasági forgalom to­vábbi bővítéséről és elmélyíté­séről a következő ötéves terv­ben. Tyihonov ugyancsak tárgyalt Grisa Filipovval, a BKP KB tagjával, a Bolgár Miniszter- tanács elnökével. Teljes hírzárlatot rendelt el szerdán a Fehér Ház a Bej­rútban fogva tartott amerikai indiai miniszterelnök ellen — amerikai tartózkodása idejére — tervezett merényletben, a legfrissebb jelentések szerint Kanada egyik tartományában, Brit Kolumbiában látták. A két gyanúsított egyike ko­rábban az Egyesült Államok­ban egy .,zsoldoskiképző” isko­lán tanult. Az Alabama állam­ban működő „magániskolá­ban” egyebek között robban­tásos akciók végrehajtására is kapott kiképzést. Az „iskolát” egy volt amerikai katona tart­ja fenn. két hét alatt 350 dol­lárért minden jelentkezőt ki­képez terrorakciók végrehajtá­sára. Joseph Franklin Camper, a „tanfolyam”--vezetője szerint elsősorban „kommunistáé!!^ nes” akciókra képezik ki a no-i vendékeket, és a tanfolyam „végzett hallgatói” közül .sok zsoldos működik Afrikában, a Közel-Keleten és másutt is. három, a tervezőintézet szak­értőjét két és fél évi börtön- büntetésre ítélte. Az Építők Szakszervezetének Pest megyei Bizottsága már évek óta ápol jó viszonyt az olaszországi Piemont tarto­mány építőmunkásainak szer­vezetével. Ez alapozta meg a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának, valamint az Olasz Általános Munkás Szövetség, a CGIL piemonti tartományi tanácsának tavaly létesült kapcsolatát, amikor magyar delegáció járt ott tapasztalat- csereúton. Az elmúlt napokban került sor a viszontlátogatás- ra; Fulvio Perminek, a CGIL tartományi főtitkárának veze­tésével június 23-tól 27-ig tar­tózkodott hazánkban az a szak- szervezeti küldöttség, melynek tagjai Renzo Caddeo. az építők szakszervezete piemonti tarto­mányi főtitkára és Sergio Bn- netto, a CGIL tartományi ösz- szekötője. A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsának itáliai ven­dégei programjuk során talál­koztak és tanácskoztak az SZMT vezetőivel, látogatást tettek Gödöllőn, a Ganz Árammérőgyárban, Százha­lombattán, a DKV-ban, Érden, a Benta-völgye Tsz-ben, meg­ismerkedtek Vác városával, ahol megtekintették a PÁÉV kivitelezésében épülő lakótele­pet, múzeumi sétát tettek Szentendrén. Cbilo Ti takozó akiiók Santiago de Chilében felvo­nulást rendeztek Salvador Al- lende születésének 77. évfor­dulóján. A tüntetők a harcban elesett chilei államfő arcképeivel vo­nultak fel a főváros utcáin, és barikádokat emeltek San­tiago központjában. A chilei rendőrség könyörtelenül neki­rontott a tüntetőknek, az ösz- szecsapások során több mint húsz ember sebesült meg. Chilei diákok százai ameri­kai rakéta hatalmas makettjét égették el az egyik fővárosi ut­cán, tiltakozva amiatt, hogy a Pinochet-kormányzat lehetővé tette amerikai űrhajók leszál­lását a Húsvét-szigeteken, egy támaszpontot bocsátva az Egyesült Államok rendelkezé­sére űrfegyverkezési tervei megvalósításához. túszok ügyében: sem az elnök, sem a külügyminisztérium szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni arról, folynak-e tárgyalások a siita Árnál szer­vezettel, illetve más államok­kal. Washingtonban viszont estére olyan hírek terjedtek el, hogy Nabih Berri szerdán előterjesztett javaslatai nyo­mán küszöbön áll a rendezés. A fő gondot a Reagan-kor- mány számára az okozza, hogy milyen módon hitesse el a közvéleménnyel: nem tett en­gedményt és nem teljesítette a gépeltérítők, illetve az Amal követeléseit. Az izraeli rádió közlése szerint a kormány szerdán az esti órákban rendkívüli ülést tartott, de döntést nem hozott. íVF Xl; Út V . • A nemzetközi terrorizmus­ról és a genfi szovjet—ameri­kai leszerelési tárgyalásokról folytatott eszmecserét Wilfried Martens belga miniszterelnök és a Brüsszelben tartózkodó George Bush amerikai alel- nök. Bush szerdán érkezett háromnapos látogatásra Bel­giumba. A belga miniszterelnök em­lékeztette Busht. hogy kor­mánya milyen szellemben adott zöld utat a manővere­ző robotrepülőgépek belgiumi telepítéséhez. Hozzátette, hogy A látogatás végeztével meg­kérdeztük Fulvio Pertinit: — Melyek a CGIL legidőszerűbb feladatai? — Szakszervezeti szövetsé­günk Piemont tartományban 260 ezer tagot — közöttük 190 ezer aktív dolgozót — szám­lál, igy Torino, benne a Fiat munkásainak zömét. Legfőbb harcunkat a munkáért folytat­juk, hiszen a tartományban 180 ezer aktív korú, de mun­ka nélküli ember éi, arányuk Torinóban és környékén eléri a 15 százalékot. A problémák másik nagy köre, ami meg­szabja feladatainkat, a kapcso­lat a gyárosokkal, vállalat-tu­lajdonosokkal, most, ugyanis nem respektálják kellően a szakszervezeteket, s felül kell vizsgálni a helyi és nemzeti szerződéseket. Az ő céljuk ket­tős: egyrészt a béreket kíván­ják csökkenteni, másrészt sze­retnének szabad kezet kapni a vállalatok átszervezéséhez. — S mit tehet azért a szak- szervezet. hogy na így legyen? — A küzdelemnek sokféle formáját alkalmazzuk, ezek közül kétségtelenül a sztrájk- mozgalom bizonyult eddig a leghatásosabbnak. Az utóbbi időben is sok vállalatnál ér­tünk el eredményt, sikerült ér­vényt szereznünk a meglevő szerződéseknek. Egyes vállala­Roland Dumas külügymi­niszter csütörtökön a francia rádióban nyilatkozva annak a reményének adott hangot, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára még ez év vé­ge előtt ellátogat Franciaor­szágba. A külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy Franciaország mindig kiváltságos kapcsola­tokra törekedett a Szovjet­unióval, s bár voltak bizonyos nehézségek, most, miután le­szögezte külpolitikájának bizo­nyos elveit, ismét fel kívánja újítani e kapcsolatok rendes ütemét. Mitterrand elnök szerdán este fogadta Sztyepan Cservo- nyenko volt párizsi szovjet nagykövetet, aki a francia nemzetgyűlés külügyi bizott­ságának meghívására szovjet parlamenti küldöttség élén ér­kezett a francia fővárosba. Cservonyenko az elnökkel folytatott megbeszélés után ki­jelentette, hogy a két ország közötti együttműködés kérdé­séiről volt szó, s hangsúlyozta, hogy kedvező ícilátások vannak e kapcsolatok elmélyítésére Az Ukrán Szocialista Köz­társaságban tett látogatását be­fejezve csütörtökön visszaér­kezett Moszkvába Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtitkára. Korábban a nap folyamán Mihail Gorbacsov részt vett és beszédet mondott Kijevben az Ukrán Kommunista Párt ál­tal szervezett aktívaülésen. „kormánya tárgyalásos meg­oldást akar a fegyverkezés ügyében”. Bush a maga részéről nagy­ra értékelte a rakétatelepítés­hez való belga hozzájárulást és kijelentette, hogy „Belgium az Egyesült Államok egyik legközelebbi szövetségese”. Az amerikai alelnök üdvözöl­te Brüsszelnek azt a szándé­kát, hogy bekapcsolódik az Egyesült Államok űrfegyver­kezési programjával kapcsola­tos kutatásokba. tok tulajdonosaival megállapo­dásra jutottunk, de a gyáripa­rosok szövetségének beleegye­zése nélkül. Most éppen az építőipari dolgozók szerződé­seinek megújításán dolgozunk, A CGIL és a többi szakszer­vezeti szövetség nem mindig áll közös platformon, s nem­csak helyileg igaz ez, hanem az egész országban. A gyáripa­rosok szövetsége így 'elérhette a múlt héten, hogy megszün­tessék az úgynevezett mozgó- bérskálát. A bérnek arról a részéről van szó, mely három­havonta rendszeresen emelke­dett, mindig oly mértékig, hogy ez ellensúlyozza az inflációt. Ha nem sikerül megegyezésre jutni, akkor az 1956-ban kötött megállapodáshoz térünk visz- sza, ami a mozgóbér 60 száza­lékosra csökkenését jelentené. — Kérem, szóljon magyar- országi, Pest megyei tapaszta­latairól. — Nagyon fontosnak tar­tom a mostani látogatást, hi­szen még új a kapcsolatunk a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsával. A programunk so­rán rengeteg információhoz ju­tottunk. Azt tapasztaltuk, hogy a dolgozók itt érintettek a vállalati döntésekben, részt vesznek a tervezésben, a dön­téshozatalban, a vezetők kivá­lasztásában, a legkülönfélébb, őket is érintő problémák meg­politikai, gazdasági, technikai és kulturális területen egy­aránt. Cservonyenko újságírók kér­déseire válaszolva kijelentette, hogy Mihail Gorbacsov fran­ciaországi látogatására való­színűleg még ez év vége előtt sor kerül, de e látogatás pon­tos időpontját még nem álla­pították meg. Elhunyt i ksz Szárkisz Elhunyt Eliasz Szárkisz volt libanoni államfő. A 61 éves politikust csütörtökön egy pá­rizsi kórházban érte a halál. Szárkisz 1976-tól 1982 szeptem­beréig, Bejrút izraeli ostromáig állt az ország élén. Hosszabb ideje betegeskedett, és utolsó éveit — gyógykezelés céljából — jobbára a francia főváros­ban töltötte. Libanon párizsi nagykövetségének szóvivője szerint Szárkisz földi marad­ványait hazaszállítják Liba­nonba. Ezen részt vettek az Ukrán KP KB, az Ukrán Legfelsőbb Tanács Elnöksége és az Uk­rán Minisztertanács felelős munkatársai, a területi párt- bizottságok első titkárai, a ta­nácsok végrehajtó bizottságai­nak elnökei, a szakszervezet és az ifjúsági szervezetek ve­zetői, a minisztériumok és fő­hatóságok pártszervezeteinek titkárai, termelővállalatok, ál­lami gazdaságok és kolhozok vezetői, párttitkárai, munká­sok és értelmiségiek. Az aktívaülésen sokoldalúan megvitatták a tennivalókat azoknak a feladatoknak a vég­rehajtásával kapcsolatban, amelyeket a tudományos-mű­szaki haladás meggyorsításá­ról megtartott legutóbbi SZKP KB-tanácskozáson jelöltek ki. valamint az idei és az ötéves népgazdasági terv sikeres tel­jesítéséhez szükséges további lépéseket. Nagy figyelmet for­dítottak az irányítás korsze­rűsítésével összefüggő problé­mákra, a politikai és szerveze­ti munka korszerű módszerei­nek és formáinak tökéletesíté­sére, az SZKP XXVII-ik kong­resszusára való felkészülésre. oldásában. A CGIL régóta foglalkozik ezzel a kérdéssel, s szeretnénk elérni, hogy leg­alább a termelés szervezésé­vel, a munkakörülményekkel kapcsolatos ügyekben részesei legyünk a döntéseknek, hal­lathassuk szavunkat, amikor az a tét, hogy az emberek munkát kapjanak. Most talál­koztunk magyar vállalati ve­zetőkkel, tanácsiakkal, s úgy láttuk, hogy szivükön viselik a jövőt, érzékeltük határozott szándékukat a termelés kor­szerűsítésére. Hallottuk, hogy ebben mennyire gátló tényező a technikai és technológiai embargó. De az eltökéltségük meggyőzött bennünket arról, hogy elképzeléseiket minden nehézség ellenére valóra tud­ják majd váltani. — Hogyan ítéli meg a Pie­mont tartományi és Pest me­gyei szakszervezeti együttmű­ködés perspektíváit? — Küldöttségünk azzal a szándékkal érkezett Magyar- országra, hogy megerősítse ezt a kapcsolatot. Vendéglátóink részéről ugyanezt a szándékot tapasztaltuk, ezért úgy gon­doljuk, hogy gyümölcsöző le­het az együttműködésünk, so­kat tehetünk azért, hogy kö­zelebb hozzuk egymáshoz né­peinket, kultúráinkat, s ezzel is szolgáljuk a béke, a fejlődés ügyét. Megegyeztünk abban, hogy kétévenként felváltva de­legációkat cserélünk, s folya­matosan információkat is. A következő lépés az lehet, ha fiatal munkásokból álló kül­döttségeket indítunk útnak egymáshoz. Vasvári G. Pál mm'C's'ÁY rövidJJL^ éiéb Ind isi repülegép-katosz tró fa Tovább folyik a nyomozás Felelőtlenség okozta a mérgeződést Szigorú bírósági ítéletek Libanoni túszügy Washingtonikírzérkt A szakszervezet vendégei - Itáliából Szándékunk a kapcsolat erősítése Brüsszel bskspcsolódik a kutatási programba Mertens—Bush eszmecsere J'» > .«mM: i%.U tVV.iAn • • rí1-* - .iJníj ,0‘isri; Az SZKP KB főtitkára visszautazott Moszkvába Befejeződött a kijevi program

Next

/
Oldalképek
Tartalom