Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-27 / 149. szám

0 8 19S5. JÚNIUS 27., CSÜTÖRTÖK 111 E K ly* n . 1985. június 27. Csü- ***** * törtök. László napja. A Nap kél 4.48 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 14.55 — nyugszik 1.19 órakor. IV iltarrt i ii t> .1 v hasi Nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhő­zet és többféle alakul ki eső, zápor. Az eleinte még élénk északi szél mérséklődik, majd délnyugat felől megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 8 és 13 íbk között, a legmagasabb nappali hő­mérséklet északnyugaton 18, keleten 23 fok körül várható. Fogadóóra Csonka Tibor, a Pest me­gyei Tanács elnökhelyettese, július 1-cn 11—13 óráig hiva­tali helyiségében fogadóórát tart. FUTNAK A SZÁLAK Ebben az évben mintegy 167 millió forint értékben gyárta­nak szovjet megrendelésre szö­vőgép-részegységeket a Köny- nyűípari Gépgyártó Vállalat váci gyárában. Képünkön Pelyhes József lakatos a mik- rovctélőt állítja, be; JjJancsovszki János felvétele — összefogással. A gödi Né­meth László Általános Iskola szülői munkaközösségének egyik legaktívabb 'csoportja a társadalmi munka-szervező bi­zottság, amely több mint 30 ezer forint értékű munkát vég­zett egyebek között járda- és kerítésépítésnél. — Nyertesek között. Június 28-án nyílik meg Szombathe­lyen, a Savaria Múzeumban a Vlf. ipari textilművészeti biennálé. A részvételre, a ren­dező szervek pályázatot írtak ki, s az erős mezőnyben pálya­díjat nyert Rutka Andrea és Solymoskövi Júlia textilművé­szek is. Mindkettőjük pá­lyamunkáját a Pest megyei Buda-flax gyár készítette el. — Vásár. Ráckevén 1985. július hó 1-én (hétfő) országos állat- és kirakodóvásár lesz. — Szaktábor. Július elsején nyitják meg Gödöllőn, az Ag­rártudományi Egyetem tanács­termében az úttörő mezőgaz­dászok IV. országos szaktábo­rát. A táborzárás július 9-én lesz. — Virágosítási verseny. A Közép-Dunavidéki Intéző Bi­zottság meghirdette tisztasági és virágosítási versenyre a Dunakanyarból 13, a rácke­vei üdülőkörzetből öt telepü­lés jelentkezett. — Telkek. Tatárszentgyör- gyön a nemrégiben parcellá­zott terület négy utcájában 250 ház épült fel, s ismét el­fogytak az építési telkek. Rö­videsen megint parcellázni kezd a községi tanács. — Korszerű termék. A szi- getszentmiklósi Terminál Vál­lalat elektronikus hegesztő­pajzzsal jelentkezett a piacon. Előnye, hogy a védőfelület a fényerő hatására mindig a kel­lő mértékben sötétül el, s mi­helyt az ívfény kialszik, a látó­mező kivilágosodik. A többré­tegű, félvezetős védőüvegben folyékony (LCD) kristályok el­helyezésével érték el a kiváló hatást. — Felújítják. Táborfalván, kihasználva a nyári szünidőt, felújítják az általános iskolát. A tetőszerkezet javításán kívül külső és belső tatarozásra, a berendezés és a padlóburkolat modernizálására is sor kerül. — Hibaigazítás. Június 19-i számunkban Ráckeve tanács­tagjainak felsorolásában téve­sen jelent meg a 26. választó- kerület tanácstagjának neve. Helyesen: a 26. vk. tanácstag­ja Raffay Béla tanácselnök. PATYOMKIN CIRKÁLÓ NYOLCVAN ÉVE, 1905. június 27-én robbant ki, és július 8-ig tartott az orosz Patyomkin cirkáló legénységé­nek fegyveres felkelése. Erre a nagy történelmi jelen­tőségű, s világszerte ismertté vált eseményre az 1905—1907-es orosz polgári demokratikus for­radalom idején került sor. A krónika szerint az orosz feke­te-tengeri hadiflotta páncélha­jóján kirobbant felkelés közvet­len oka az volt, hogy a matró­zoknak ebédre romlott húst szolgáltak fel. A legénység ez ellen tiltakozott, majd amikor a tisztek drasztikus retorziókkal kezdtek élni, a legénység a hajó parancsnoki karát letartóztatta, részben kivégezte, s a hajót Odesszába irányította, hogy ott segítsék az odesszai forradalmi munkások és matrózok harcát. A felkelés végül is elbukott. A Patyomkin cirkáló híres történetét a világhírű szovjet filmrendező, Eisenstein örökí­tette meg nagyszerű filmjében. Bővülő idegenforgalom §íájerország bemutatkozik Tovább bővülnek a Pest megyei Idegenforgalmi Hiva­tal — közismertebb nevén a Dunatours — kapcsolatai: né­hány héttel ezelőtt magyar de­legáció járt Ausztriában a Steiermark meghívására, s en­nek viszonzásául tegnap az osztrák szakemberek tartottak sajtótájékoztatót Budapesten. Mint megtudtuk, a jövőben több téli és nyári programot szerveznek a magyar turisták­nak Stájerország legszebb ré­szeibe. A turisták egyebek kö­zött felkereshetik a Mürz völ­gyét, Weiz üdülőkörzetét, a Gemeinde és Bürgeralpe vidé­két, a Felső-Mura környé­két, valamint Graz közismert 14-12-5» (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER _ 10-től 18 óráig: IIA GOK 11 JA VAN, Antal Piroska ___________VACY SEGÍTSÉGBE SZOIUIE. HÍVJA FEL! —­""iiimii'ii K'itf.t.gyrima.iMaagcfhi■»iwmiimiiwi'i■.m^fcáfkmiifm’iiiininiiimjpaaran w»wui • • Készül az átkötés Örkényben A kei 5-ös iií között Az idén átadják a forgalom­nak az új ES-ös autóutat, amely egyelőre Örkényig készült el. A hatalmas teherforgalom ez­után itt bonyolódik majd, a járművek a nagyközségen át térnek vissza a régi útra. Az eredeti tervek szerint Örkény más részén vezették volna az átkötő utat, mint ahol most épül. Ott azonban szaná­lásra és kisajátításra is szük­ség lett volna, arról nem is szólva, hogy teljesen új út­pályát kellett volna készíteni. Éppen ezért merült fel a gon­dolat, hogy a két 5-ös út ősz- szekötését a településen ke­resztül oldják meg. egy már meglevő földút átépítésével. Emellett szólt az, hogy — bár néhány esztendőre meg­növekszik az átmenő forgalom, s ez okoz némi kényelmetlen­séget az ottlakóknak —, ami­kor elkészül az új pálya to­vábbi szakasza, az átkötés fel­szabadul, s a községé lesz a jó minőségű, többmillió érté­kű út. Az ötkilométeres pálya mel­lett a Betonútépítő Vállalat kivitelezésében közlekedési csomópont is készül a? új 5-ös- nél. A munkálatok jó ütem­ben haladnak, s még az ősz­re tervezett átadás előtt bir­tokba vehetik az Örkényiek a falun átvezető utat. M. K. Az idén ez a tizedik Mérgezett a galóca Saját szedésű gombát fo­gyasztott négy felnőtt és egy hatéves kisfiú az elmúlt va­ll A D 1 O ES TV MUSOltAnOL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.(K): Hírek. Időjárás 8.20: Káros türelmetlenség 8.30: A kamarazene kedvelőinek 9.23: Külföldről érkezett 9.42: Nefelejcs 30.00: Hírek. Időjárás 10.05: Két keréken Magyarorszá­gon 30.35: Nádihegedű 10.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 11.39: Isten egyetlen igazi pénze 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: PAF-mfisor 13.00: A longjumeau-i .postakocsis 13.40: Hatvan 750 éve 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar széppróza szá­zadai 14.26: Kamarakórus 14.57: Csendes Don 16.00: Hírek, Időjárás 16.05: Révkalauz 17.04: A világszínház humora 18,15: Hol volt, hol nem volt..# 18.30: Esti magazin 19.20: Gondolat 20.05: Az PJRTV szimfonikus ze­nekara 21.70: A Kaláka együttes 21*30: Ideológia átmenet és az átmenet ideológiája 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Régi híres énekesek 22.50: Építészeti kultúránkról. . • 23.00: Barokk zene 2-t.00: Hírek. Időjárás 0.10: A Mandolini Napoletani együttes PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor . 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Nóták 8.20: A Szabó család 8.50: Tíz pere külpolitika 9.00: Hírek.. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Az NDK Néphadseregének Központi Zenekara 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.3í): A népművészet ifjú meste­reinek felvételeiből 13.00: Hírek. Útközben 13.05: Nosztalgiahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 11.00: Molnár Ferenc nótákat éne­kel 14.15: Idősebbek hullámhosszán 15.09: Hírek. Útközben 15.05: Tudományos könyvespolc 15.10: Opcraslágcrek 15.45: Törvénykönyv 36.00: Sanzonpódium 17.00: Hírek. Útközben 17.05: Ü.j clzsesszfclvételcinkből 17.30: Zöld telefon 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek. Útközben 19.05: Operettkedvelőknek 20.03: A Poptarisznya dalaiból 21.00: Hírek. Útközben 21.05 : Kaptam 29 percet a Rádió- kabarétól ! 21.35: Népdalkörök pódiuma 22.00: Maholnan 23.09: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Gyulai Gaál János szerze­ményeiből 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: A kiállítótermek program­jából 9.08: Magyarán szólva 9.23: A Corelli kamarazenekar 10.42: Zurab Andzsaparidzc ope- rsáriákat énekel 11.05: Pillanatkép 11.10: Zenekari muzsika 12.21: Körmendi Klára zongorá­zik 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Háttérbeszélgetés 13.35: Zenekari’muzsika 14.40: ..Áldozatul nem esel** 15.00: Pophullám 15.00: Mascagni: Iris I 18.30: Román nyelvű műsor 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Zenekari muzsika 20.03: Pantaleón és a hölgyven­dégek 20.33: Helytörténeti folyóiratok 20.53: Operaest 21.53: A tavaszi fesztivál hang­versenyeiből 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna 8.30: Szünidei matiné 9.30: Menekülés az arany föld­jéről 16.45: Hírek 16.50: Favágók 16.55: Pávián élet 17.25: Pulzus 38.30: Telesport 39.10: Tévctorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hír adó 20.00: Starsky és Hutch 20.45: Panoráma 21.45: Színházról néhány percben 22.05: Leonardo és köre 22.55: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16.00: Veszprémi tévétalálkozó 17.10: Zenés TV Színház: Nár­cisz és Echo 17.35: Székely János: Caligula helytartója 19.05: Zenés TV Színház: Miran- dolina 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: A harmadik vendég POZSONYI TV 18.45: Csehszlovák spartakiád ’85 19.30: Tv-híradó 20.00: Magándetektív. Tévéjáték 22.50: Éjszakai hangverseny 2. MŰSOR 20.40: Udo Jürgens zenés port­réja 21.30: Időszerű események 22.00: Ez történt óra alatt 22.10: Jugoszláv tévéjáték sárnap Zsámbokon. A gomba­pörköltnek valót a közeli er­dőben szedték. Majd húsz óra múltán jelentkeztek a tüne­tek, másnap hajnalban egy­szerre hárman lettek rosszul, majd néhány óra késéssel a többiek is. Az ok ismét a felelőtlenség és a tudatlanság. Gyilkos ga­lóca került a többi gomba kö­zé, így a pörköltbe is. Az eset — mint általában a hasonlók — nem következmény nélküli, s még az orvosok minden igyekezete ellenére is torkoll­hat tragédiába. A gyermek és a gombát szedő felnőttek egyi­ke, a zsámbéki illetőségű Var­ga László állapota jelenleg is súlyos, életveszélyes. A kisfiút a Heim Pál Kórházban, a fel­nőtteket a Korányi-kórház baleseti belgyógyászati osztá­lyán ápolják. Tájékoztatásul — és persze megfontolandó gyanánt — még annyit; idén ez volt a tizedik gombamérgezési eset Pest me­gyében. A többi, enyhébb le­folyású mérgezés során — Du­nakeszin, Gödön, Szigetszent- miklóson. Öcsén, Sződligeten. Tápiószentmártonban, Tóal­máson, két ízben Gyálon —, s a mostani alkalommal össze­sen huszonegyen lettek' rosz- szul. Mindannyian úgy hitték: ismerik a gombákat.., V. G. P. üdülőközpontjait. A kapcsolat azonban kétoldalú: a két uta­zási iroda megállapodott arról, hogy az érdekeket kölcsönö­sen figyelembe véve egyre több osztrák utas érkezik szű- kebb pátriánkba, a Dunatours által szervezett - programok alapján. A tegnapi sajtótájékoztatón, amelynek házigazdája dr. Jen­kei László, a Dunatours veze­tője volt, többek között meg­jelent dr. Artur Angstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete, és a Steiermark utazási iroda igazgatói, Rudolf Busek és Reinhold Pachernegg is. Nyereménybetélkönyv Sorsolás Az Országos Takarékpénztár jú­lius 1-én, hétfőn Balatonszépla- kon, a SZOT Ezüstpart üdülőjében rendezi a nyercménybctétkönyvck 1985. második negyedévi, sorrend­ben 136. sorsolását. A húzáson minden június 29-ig váltott és a sorsolás napján még forgalomban levő nyereménybetétkönyv részt vesz. A nyereményt a betétköny­vet kiállító OTP-fiók, postahiva­tal vagy takarékszövetkezet jú­lius 18-tól fizeti ki. TRAGIKUS JÁTÉK A baleset mindig megrázó, és különösen az, ha kisgyer­meket cr súlyos sérülés. A hatéves Reményi Zoli látszó­lag veszélytelen holmival, egy ablaktisztító flakonnal .játsza­dozott szüleinek Dunakeszin lévő házában. A kisfiúra éppen nem fi­gyelt senki, és ezalatt a la­kóház melletti, nyári konyhá­nak használt melléképület tea- tűzhelyébe dobta a színes hen­gert. Á flakon, melyről min­den felnőtt tudja, hogy tűzve­szélyes — rá is van írva nagy­betűkkel — azonnal felrob­bant. A gyermek másodfokú égési sérüléseket szenvedett, és mindkét szeme megsérült. A mentők, a rendőrök a hívás­ra azonnal a helyszínre érkez­tek, a. hivatalos szervek nyom­ban intézkedtek. \ A súlyosan sérült kisfiút a Váci Városi Kórházba, majd onnan a budapesti I-cs számú Szemklinikára szállították. Az orvosok mindent meg­tesznek, ami csak emberileg lehetséges, hogy visszaadják Reményi Zoli egészségét. A szomorú eset arra figyelmez­tet, hogy a felügyelet nélkül hagyott gyermekkel pillanatok alatt nagyopi súlyos baj tör­ténhet. Minden háztartásban találha­tók színes műanyag flakonok. A kicsinyek számára ezek nem játékszerek —; különösen, ha nyílt láng is van a közelben és hiányzik a felügyelet. A felnőttek gondosságán mú­lik, hogy a játék gondtalan öröm legyen a gyermekek szá­mára, és nem tragédiát elő­idéző veszély. Ga. J« 13 kebpés"^3 feleletj A Trabant vásárlásáról Mint a Merkur kedden meg­jelent tájékoztatójából érte­sülhettek olvasóink, a válla­lat telepein június 26-íól kész­pénzért Trabant Limousin gépkocsi kapható. A tájékozta­tó néhány pontjával kapcsolat­ban tettük fel kérdéseinket dr. Oroszt Jánosnak, a Merkur ke­reskedelmi vezérigazgató-he­lyettesének. — Nyilatkozatuk szerint a kész­pénzes árusításban egyenlő esé­lyekkel vehetnek részt az elő­jegyzéssel rendelkezők is. Nem kerülnek így hátrányba azok, akik a vételár felét már kifizették? — Nem. Már a tavalyi év­ben gyorsabb ütemű volt a szállítás, mint amilyenre szá­mítottunk. így már akkor ki­adhattuk az 1985-re és 88-ra visszaigazolt gépkocsikat. Eb­ben az évben már azok is sor­ra kerültek, akik csak 85 el­ső hónapjaiban fizettek be. Csupán négyezer várakozó nem kívánta korábban átven­ni a gépkocsiját, mint az ere­detileg megállapított időpont, így nem valószínű, hogy a készpénzes akcióban részt kí­vánnának venni. — Tájékoztatójukban közölték, hogy tpvábbra is érvényben ma­rad a „használtért üj gépkocsit'’ akció. Ez minden telephelyükre érvényes? — Debrecenben és Győrben könnyen biztosíthatjuk ezt a vásárlóinknak, mert egy te­lephelyen működik a használt és új gépkocsi árusítása. Buda­pesten ez csak úgy oldható meg, hogy a használt autók árát azonnal kifizetjük, s már­is mehetnek vevőink a csepe­li, új személyautókat értékesí­tő egységünkbe. — Milyen eredménnyel Járt a készpénzes árusítás első napja? — Budapesten ma 130 autó fogyott el, és 162 darabot je­gyeztek elő csütörtöki és pénteki kiadásra. Készleteink tehát mindéit bizonnyal ha­mar gazdára találnak. Nem kell azonban aggódniuk a jö­vendő Trabant-vásárlóknak sem, mert idén még 4000 da­rab érkezik az országba, azok is megkapják december 31-ig a gépkocsit, akik csak ezután szándékoznak előfizetni. Figyelmetlenség az utakon Ittasan a fánaSi Inasait Veszélyes bal kanyar. Ceg­léden Pecznik János, 83 éves nyugdíjas kerékpárjával balra kanyarodott és közben össze­ütközött egy vele' szemben közlekedő segédmotorral. Az idős ember megsérült. Nekiment a betonbejárónak. Bugyi községben Sárközy Zsigmond 50 éves technikus személygépkocsijával az útról kisodródott és egy betonbejá­rónak ütközött. A balesetnél Sárközy László 19 éves lakatos megsérült. A személygépkocsi vezetője nem az útviszonyok­nak megfelelő sebességgel ha­ladt. Nem adott elsőbbséget. Nyáregyházán Főző László. 45 éves osztályvezető személygép­kocsijával haladva nem adta meg az elsőbbséget Bagi Zol­tán 16 éves segédmotorosnak, aki megsérült. Az útpadkára sodródott. Ve- csésen Pálinkás István 42 éves esztergályos' személygépkocsi­jával kisodródott az útpadká­ra és ott a Legcnydi László 27 éves fuvaros által vezetett személyautónak ütközött. A balesetnél Legcnydi László és König Béla Jenőné súlyos, König Brigitta könnyebb sérü­léseket szenvedett. Álló járműnek ütközött. Szi­gethalmon Király Lajos 19 éves szerelő motorkerékpárral egy út szélén álló személygép­kocsinak ütközött. A baleset­nél Fenyősi Nóra 16 éves ta­nuló megsérült. Súlyosan megsérült. Vácott Kövesdi Tibor 32 éves kályhás személygépkocsijával ittasan egy fának ütközött. A ' sze­mélyautóban utazó Pénzes Zsigmond 36 éves kőműves súlyosan megsérült. Kiszaladt az úttestre. Bia- torbúgyon Margittal Krisztina 11 éves tanuló kiszaladt az út­testre. és nekiment egy te­herautó oldalának. A kislány megsérült. A rendőrség ügyében tovább vizsgálatot. a balesetek folytatja a f A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — (naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. —* DCCT MÜOVn U!1)l A Q Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Ff. Hll. Irányitószám: 1446. — Kiadja a r[0 I IV! La I Ll nii\LHr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130 — Szerkesztőségi titkárság: 142-228. nOllSZEKKESZTÖSEGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon: 1,1-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin át 33. 2030. Telefon: 43-332. (Gödöllői Hírlap, Gödödét, Szabadság út e. Pf. 14. 12100. Telefon: 20-736. Monori Hírlap, Monor, Kossuth u. 71. Pf. Síi. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykörös, Hősök tere 7. 2730. Telefon: 338. — Váci HírlaD, Vác, Lenin útáS.Pf. 32. 2601. Telefon: 10-035. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: (Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím; Budapest V., József nádor tér 1. iSOO), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a Kin BIS—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap áras 8 oldal 1,80 Ft, 13 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: •23 064 HU), ISSN (433—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN «133—2051 (Monori Hírlap), ISSN «133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275« (Vád Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom