Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-15 / 139. szám

12 1985. JÜNIÜS 15., SZOMBAT III EK Fogadásból a jeges vízben Életmentők kitüntetése JUJ n . 1935. június 15. Szom- Itln t»at. Jolán, Vid napja. A Nap kél 4.48 — nyugszik 20.43 órakor. A Hold kél 2.49 — nyugszik 17.56 órakor. I?ÍII MAO» 1985- íúnius 16‘ liuitl>nr»Vasárnap. Jusz­tin napja. A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.43 órakor. A Hold kél 3.12 — nyugszik 19.04 órakor. g V\u'n Ár i»'o .1A ii'vjl Nyugat felől fokozatosan bc- borul az cg. Eleinte nyugaton, később országszerte várható ismétlődő cső. Néhány helyen zivatar is előfordulhat. Később nyugat felől időnként már fel­szakadozik a felhőzet. Az élénk, déli, délnyugati szél időnként megerősödik, napköz­ben a Dunántúlon északnyuga­tira fordul és többfelé viharos­sá fokozódik. A hőmérséklet napközben keveset emelkedik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 13 és 18 fok között ala­kul. — Pályázat nagy halra. Az idén is pályázatot írt.' ki az OMÉK rendezői a legnagyobb hal kifogására. A termetes pél­dányt — amelynek zsákmá­nyul ejtője 5000 forintot kap majd — az augusztus 17-én nyíló 70. országos mezőgazda- sági és élelmezésügyi kiállí­táson mutatják be. A magas jutalmon felül megtérítik az egyéb kiadásokat, s a kiállítás befejezése után értékesítik a halat is. A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hévízen megtartott 24. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, E8, 44,45, 48 Életmentőket tüntettek ki tegnap délelőtt a Pest Megyei Tanácson. A Minisztertanács által alapított Életmentő Em­lékérmet és a pénzjutalmat Balogh László, a megyei ta­nács elnöke adta át k;ét bátor férfinak. A ki tüntetésnél jelen volt Gál Ferencné, a gyömrői nagyközségi tanács elnöke. Hús vét hétfőjén a gyömrői tavon többedmagával horgá­szott Hárfás Béla gyömrői la­kos, a Tápióvölgye Tsz alkal­mazottja és Dreilinger Nán­dor kőbányai lakos, az Aluker dolgozója. A déli órákban hal­lották meg a segélykiáltást. A következő pillanatban már meglátták a tó strandi részénél a vízben elmerülő embert. Dreilinger Nándor azonnal odarohant, Hárfás Béla az el­lenkező oldalon pattant kerék­párra, azzal sietett horgásztár- sa segítségére. Űt közben do­bálták le magukról a ruhát, a jéghideg vízbe vetették magu­kat és a partra húzták a már eszméletlen Tormási András gyömrői lakost, aki fogadásból úsfcott be a kora tavasszal még alig 8—10 fokos tóba. A községi orvosi ügyeletről per­ceken belül a helyszínre érke­zett az orvos, aki magához té­rítette a felelőtlen fürdőzőt. Ü IIII« E I, Ő II E .1 E i / É s Vátlé©xél£.©3iy9 hűvös id© les* * A következő napokban a Június közepén szokásos értékeket nem éri el a hőmérséklet, hűvös időre kell számítanunk. E hét végén gyakran beborul az ég és csali íövidebb időközökre süt ki a nap. Ismétlődő záporcsők, csők várha­tók. A jövő hét elején már keve­sebb csapadék valószínű, csak egy-két helyen alakulhat ki gyen­ge zápor. Hétfőtől már sok lesz a napsütés, de túl meleg idő ekkor sem várható, PROGNÓZIS A MEZÖGAZDASAGNAK Az eltelt egy hét jól különválik egy igen meleg és egy hűvös, csa­padékos időszakra. Június G-tól 9-ig rendkívül meieg volt az idő. Az időszak második felében lé­nyegesen megváltozott időjárásunk. Az országon átvonuló hidegfront hatására jelentősen lehűlt a leve­gő, sok helyütt megélénkült. Bu­dapest területén viharossá vált a szél. Jelentős mennyiségű (10 mm-t meghaladó) csapadék a hét máso­dik felében már csak egy-két kör­zetben hullott. A nedves idő to­vább növeli a gombás megbete­gedések kialakulásának, tovább­terjedésének veszélyét, és elősegí­ti a különféle rovarkártevők sza­porodását. A talaj nedvességkész- lete. Pest megye kivételével min­denütt kedvezően alakult. A talajnedvesség átlagos értékei a szántóföldi vízkapacitás százalé­kában Pest és a környező me­gyékben. Keresztibe jtwémy Balogh László a két életmentővel. Bal oldalon Hárfás Béla, mellette Dreilinger Nándor Veress Jenő felvétele Megye: 0—50 cm 50—100 cm Bács-Kiskun 60—75 65—75 Fejér 60—65 80—85 Heves 70—80 83—90 Komárom 65—75 75—80 NÓgrád 65—75 80—85 Pest 55—65 75—80 Szolnok 66—75 85—S0 Crossbar — társadalmi összefogással Éj lkáibeleik — több tel©£«m A Vác és Aszód között kö­zelmúltban végrehajtott vas- útvillamosítás, amellett, hogy a szállítást korszerűsítette, megteremtette a feltételeket a javítására is. A pályatest felett húzódó új körzet telefonszolgáltatásának elektromos vezetékek miatt le kellett szerelni a távközlési légvezetékeket, s ezek helyett a posta — negyvenmillió fo­rintos költséggel —■ a jövő ter­veit is figyelembe véve, kor­szerű kábelhálózatot fektetett le. Ennek köszönhetően a vác- hartyáni központhoz csatlako­zóan, további száz kérelmező­nek biztosíthatnak telefont. Egyidejűleg megoldja Vácdu- ka és Vácrátót, a későbbiek­ben pedig Kisnémedi és Püs­pökszilágy telefonhálózatának továbbfejlesztését, a crossbar­hálózatba történő bekapcsolá­sát is. A pénzügyi keretek hiá­nya jelenleg nehezíti ennek a megvalósulását. A posta -most az érintett területek gazdasá­gi egységeihez fordult, azzal a javaslattal, hogy társadalmi összefogással teremtsék meg a crossbar központ építésének feltételeit. Karambol a slopláblánál Dunakeszin Kertész 1lábért 30 éves gépkocsivezető sze­mélygépkocsijával nem állt meg a stoptáblánál és össze­ütközött a védett úton hala­dó, a Fűké András 43 éves fő­mérnök által vezetett személy­autóval. A balesetnél Fűké András megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a baleset körülményeik Még ne aludj. Figyelj az éjbe, s ne bánd, ha álmatlan halad... ................. Áprily Lajos Éjjeli zene című verséből idézünk; folytatása a vízszintes 14. és függőleges 44. számú sorokban. / z 3 h í 6 m ’ ő 9 la 1/ /2 /3 ■'3 ’6 •7 í?3 /ti 19 2o 2/ 22 Vr i* ÖT 27 za *9 3o öVt 3/ ii2 33 fit 3S 36 37 '"iDT'TJI 3ö w */ 4* : U7 *9 50 Wth Ül S S3 S* 65 % 56 ér S3 59 Go — Q !. ifi 62 m *1 ÍM Cő so Vo VÍZSZINTES 1. Uzus. 7. Negyven rablóval em­legetne. 14. A versidézet első foly­tatása. 16. SakKban áll! 17. A hét görög bölcs egyike. 18. Színmű­vész (József). 19. Kicsinyítő kép- ző. 20. Hajórész. 22. Török gépko­csik jele. 23. Olasz kikötő. 24. ... Clarke, világhírű ausztrál futó. 25. Vályú. 27. Háborús. 28. Hagy­mafajta. 29. Silány útszéli növény. 30. Háziszerszám. 32. Lárma. 33. A magyar ezüst népszerű neve (ford.). 34. Szolmizációs hang. 35. Szent-zk elhelyezésére épített budd­hista templom. 38. Ételízesítő. 41. Neves holland festő (Frans, 158C— 1666). 41. Cséve. 42. Bánat. 45. Ki- gyóhajú női szörny a görög mito­lógiában. 47. Az ujj része. 48. Ki mint.... úgy arat.” 49. Ha alma van előtte: város. 51. Piciny. 53. A pályán síp a fegyvere. 54. Észak-európai nép. 55. A levegő­nél nehezebb mérgesgáz. 56. Fel­fedő. 57. Időegység. 53. Színmű­vész (Marianna). 59. Gyantadarab! 60. Vonatkozó névmás. 61. Alulra. 62. A Varázshegy Nobel-díjas író­ja (Thomas). 63. Szemléli. 65. Az ozmium vegyjele. 69. Befed. 70. A szóban forgó személy, vagy tárgy alatt. FÜGGŐLEGES 1. A szilárdságtan szakértője. 2. Vonat jelzője lehet. 3. Oltalmaz. 4. 600 m magas hegy. adóvai. 5. . .. inas (Munkácsy Mihály fest­ménye). 6. Virág része. 7. Névelő. 0. Sorsával elégedetlenkedő. 9. Az ilyen áramnak alacsony a ta­lpfája. 10. A ,,Csárdáskirály no” grófja. íi. Papagájfajta. 12. Északi férfinév. 13. Olyan nagy. 15. szin­tén. 21. A Drina forrásfolyó ja. 23. Várrom a Garam mellett. 24. Kis­faludy Sándor szerelme. 23. Aiv>- víz. 27. Fekete István írása egy ba­golyról. 30. Kisebb település, y*. Biztosítékul fogvatartott szernélv. 34. Gépkocsitípus. 36. Hármas. 37. Olasz folyó. 39. A hélium vegyjele. 40. ízletes húsú madár. 42. Szok­nyafajta. 43. Ábrándokat kergető személy. 44. A versidézet befejező MAPI© ES TV MŰSORÁBÓL Szombat KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.15: Mai kulturális programok 8.25: Családi tükör 9.00: Színes népi muzsika 10.05: Ismét a javából! 12.00: Déli krónika 12.30: Déli zeneparádé 13.20: Népzenei példatár 13.30: Közgazdászkör 14.10: A hét embere 14.20: Irodalmi figyelő 11.50: Régi híres énekesek 15.10: Ül zenei újság 17.00: 168 óra 17.39: Fiatal művészek fesztivál­ja 12.15: Hol volt, hol nem volt... 13.45: Fiatal művészek fesztivál­ja 11.38: Zenekari muzsika 20.30: Kilencven eve született Szilágyi Jolán 21.00: Üt magyar zene 22.15: Furópa hangversenytermei­ből 23.29: Operaárlák 0.10: Maurice André trombitál PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.11: Népszerű muzsika — világ­hírű előadók 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05: Színházi kívánságműsor 19.00: Ha még nem tudná... 19.30: Térzene Pécsett 11.05: Még mindig Beatles 19.19: Jó ebédhez szól a nóta 3 5.05: Kenguru 15.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14,09: Magunkat ajánljuk 17.05 : 35 perc country 17.30: Szomszédoló 18.30: Dzsessz 19.05: A Rádió Dalszínháza 20.25: Francia sanzonok 21.05: Rádiójáték 21.52: Slágerről — slágerre 22.32: Jó éjszakát, mindenkinek! TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorria 8.30: Román nemzetiségi műsor 8.50: Mese a nyúlról 9.35: Egyszer volt... 10.10: Kuckó 10.40: A halál archívuma 13.50: Zene-bona 14.30: Mitiők 15.25: MAFILM-magazln 15.40: Egy évszázad Illa-fehérben 16.10: Marco Polo 17.30: Objektív A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ első MOSZ KV AI IDŐ SZERINTI 8.09: Híradó 8.35: Alkotó ifjúság 9.05: Több jó árut 9.35: „Kovpak” c. film. II. rész 11.10: Dokumentumfilm 11.40: D. Levicktj festőművész 12.10: A győztesek 13.23: A család és az iskola 13.55: A VI. nemzetközi televí­ziós népművészeti fesztivál 14.30: Hírek 18.15: Jogi esetek 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradő 1. 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Telepódium mellékvágánya 21.15: A King’s Singers ének- együttes 21.55: Szabó István-sorozat: Biza­lom 23.45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 15.20: Gólyavári esték 16.15: Offenbach: Hoffmann me­sói 18.20: Kék fény 19.30: Debussy: Egy faun dél­utánja 20.00: A barokk világa 20.45: Tv-híradó 2. 21.05: Férfi kosárlabda EB PROGRAM 14» 4K íVmsnRABÖL 14.45: „Petrov és Vaszecskin ka­landjai” c. film I—II. rész 16.55: G. V. Prjahin, politikai szemleíró előadása 17.25: Nyilvánvaló — hihetetlen 18.25: Dél-Libanon lángokban 19.05: Koncert 19.45: Dokumentumfilm J. And- ropovról 21.00: Híradó 23.00: Kosárlabda Európa-bajnok­ság Vnwsírnnp KOSSUTH RÁDIÓ 5.10: Dallamkoktél hajnalban 6.00: Jó reggelt! 7.30: Vizeink völgyében 8.10: öt kontinens hét napja 8.25: Énekszóval, muzsikával 9.00: Török Sophie Babitsról 9.45: Az MRTV gyermekkórusa 10.05: Édes anyanyelvűnk 10 .10: örökzöld dallamok 11.00: Gondolat-jel 12.00: Déli krónika 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül 12.45: Ki kinek a szolgája? 12.55: Müvésziemezek 13.20: Az élő népdal 13.30: Szonda 14.10: Solomon zongorázik 15.11: Csendes Don IS.00: Hírek. Időjárás 16.05: Arturo Toscanini vezényel 17.00: Jelenidőben 17.30: Az Állami Népi Együttes műsorából 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.40: Vallomások a szülőföldről 19.45: Puccini: Bohémélet Közben: Cogito úr kalandjai 22.25: Emlékezetes hangversenyek 0.10: Filmzene PETŐFI RADIO 6.00: Népszerű muzsika, 7.05: A református egyház fél­órája 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika 7.52: Torna 8.05: Fiatal művészek fesztiválja 8.44: Nagy mesterek fúvósművei 9.05: Ritmus! 9.35: Szivárvány — a felelősségről 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Mit hallunk? A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELSŐ MOSZKVAI IDŐ SZERINT 8.00: Híradó 8.33: DokumentumfŰrnek 9.20: A sportlottó 24. húzása 9.30: Ébresztőóra 10.00: A hazámat szolgálom! 11.00: Egészség 11.45: Zenés műsor 12.15: Találkozások szovjet földön 12.30: Falusi óra 13.30: Zenebutik 14.00: „Csukokkala” tévéjáték 13.30: Levél Kosztolányinak 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Többet ésszel... 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 20.00: Slágermúzeum 21.05: Társalgó 22.30: Nyolc rádió nyolc dala 23.10: Nótacsokor TELEVÍZIÓ 8.30: Tévétorna 8.35 : Óvodások fllmmflsora 8.55: Drágalátosok 9.05: Nyakigláb, Csupaháj, Méla- száj 10.50: Zenebutik 15.10: Elefántkirály 16.45: Műsorainkat ajánljuk I 17.15: Elmebajnokság 18.00: Delta 18.40: Tévétorna 18.45: Esti mese 19.00: A Hét 20.05: A magyar dal ünnepe 21.05: Éjszaka egy idegen házban 22.05: Portrévázlat Berend T. Ivánról 2. MŰSOR 20.00: A Telepódium mellékvágá- nya (II. rész) 20.55: Telesport PROGRAMJÁNAK MŰSORÁBÓL gyerekeknek 15.40: Koncert 16.20: Fílmutazások klubja 17.15: Koncert 18.00: Nemzetközi panoráma 18.45: Rajzfilm 19.05: „A bíró és a hóhér” tévé­film 21.00: Híradó .21.35: Labdarúgószemle 22.00: Kosárlabda Európa-bajnok­Ság része. 45. ... Harl, hírhedt kém: 5 az első világháborúban. 46. . ..kó­dex, magyar nyelvemlék a 15. szá­zadból. 48. Az Űj-IIebridák fővá­rosa. 50. Idegen Teréz. 62. Azonos betűk. 53. Helyrag. 53. Az egyko.i királyi palota Belgrádöan. 56. Népszerű komikusunk vöt (László). 58. Via..., John Knitizl regénye. 59. Tarló. 62. Mobu'.u egynemű betűi. 63. Az ismeretien névjole. 64. Női becenév. 66. Rang­jelző. 67. Az egykori Babilónia fő­városa volt. 68. Von.4 tv ég! BEKÜLDENDŐ: a versidézet. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1 hét. A JÜNIUS I-I REJTVÉNY HE­LYES MEGFEJTÉSE: SZÉP OSI SZÓ MÁMOROS MESSZE ILLAT, TÁVOLI AKKORD FAJO £3 ÖRÖK. ÖTVENFORINTOS KÖNYVUTAL­VÁNYT NYERTEK: Braun Ilona, Nagykáta. Bajcsy-Zs. u. 12. 2765, Drávái Mihály, Bag. Epreskert ét 9. 2191. Hencz Agnes, Becske, i á űt 23. 2693. Megyeri István. Buda­kalász, Holló u. 13/a. 2011. M : l Lajos, szigetbecs, Petőfi u. 41. 2321. Nyíri Erzsébet, Halásztele!-, Óvoda u. 32. 2314. Párkány Emil. Budaörs, Lévai u. 31. 2040, RaJri’a Lászlór.é, Dár.szentmllklós. Széche­nyi u. 01. 2735, Szabó István. OyáV, Munkácsy M. u. 52. 2360. Székely Istvánné, Szigeíszentmiklós. Duna- sor, 13/a. 2310. Ü~G YERMK SÍBÍ JT V í MVg Pajtások! József Attila újabb verseiből idézünk mai rejtvé­nyünkben. Fejtsétek meg az idé­zett versek címét. VÍZSZINTES 1. •.. puha / szárnyakon S2áll a korom, / s lerakódik, mint a gua­nó / keményen, vastagon.” 7. Ná­lunk már csak átvonulóban előfor­duló gázlómadár. 8. Párizsi utca (RUE). 9. A lakóház telkének be nem épített része. 11. Görög autók betűjele. 12. Üres nap! 14. Afri­kai eredetű dísznövény, fürtös vi­rágzata van. 16. Falusi vízlevezető. 18. Hangtalan lárma! 19. Nép, orosz nyelven. 21. Félig déli! 22. Község Baranya megyében. 24. A Garam szlovák neve. 26. Népsze­rű építőjáték. 27. Sok edzéssel is növelhető. 29. Karikagyűrűje van, 30. Az olaszok pénzneme. FÜGGŐLEGES L „A rakodópart alsó kövén Öl­tem. / néztem, hogy úszik ei a dinnyehéj.” 2. Fékezhetetlen. 3. Se anyja, se apja. 4. A ruha egyik fele! 5. Valakire neheztel. 0. Til­tott dolgot művel felelés közben. 10. „Meglehet, hogy nem iszcit többet.” 13. A bécsi Népliget. 15. Megyei városunk. 17. Belül forr! 20. Három németül. 23. Magas tíez .1 rang volt a törököknél. 25. szaglc- szervünk. 28. örsi Anti névbetű;. Gyerekek! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését (az idézett versek elmét) a többi júniusi meg­fejtéssel együtt — egy leve'ezőla- pon — július 10-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen he­ti helyes megfejtéssel la lehet nyerni I 4 2-, . n 5 (o N. f ft V 4 \0 M. 13­(5 iH <5 15 H 16 <4 zt 2& 2Í 2M IS 1 2 f> if 26 bo , a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — paponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. — nrnr tirnvrl Hit’ll un Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: [Budapest, |Pf. aia. írányítószám: 1446. — Kiadja a rtul lutbltl nSKLnl Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1859. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130,»­­....................................................................OTftK^^nKF.^vTrtsEnEEvk^Ceelddl Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1., Ff. 10. 2701. Telefon: 1,1-490. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin nit 33. 2030. Telefon: 43-350. IGBdőllől Hírlap. Gödöllő. , -pf nA aiö0 Telefon,- 20-796 Monori Hírlap, Monor, Kossuth u. 3!1'. Pf. SOI. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin f í“a|, Telefon-10-095 — A lapo‘ előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: ICsftndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél ói » Poo» T^iznonti tórl“n irodánál' (postacím- Budapest V., József nádor tér i. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHt 215-96/160 pénzforgalmi jelzőszámra. Alap ára: « 1 M Ft?zoMal2 20 Ft Elűflz-tésl dfJ• égy hónapra 43,- Ft, egy negyedévre 129,- Ft, félévre 258,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,- Ft. - ISSN 0103-0659 Pest megyei Hírlap (Index: “s ^ IIUh ISSN 0133-koa (Ceglédl Hlilap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-27« (Nagykőröst Hírlap), ISSN 0133-27« (Vád Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom