Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-06 / 81. szám

1985. Április 6., szombat PEST MEGYEI HÍRLAP 7 Jó helyre kerültek a zászlók Fiatalok laktanyában, Közös pártmunkii a kommunistákkal Az utóbbi hetekben két váci KISZ-szerveZet fiataljai vehették át uz ifjúsági szövetség központi bi­zottságának vörös vándorzászlóját. A magyar néphadsereg tiszthe­lyettesképző bázisán ünnepi állo­mány gyűlésen jelentették be a hírt: az utóbbi öt esztendőben immár másodszor érdemelték ki ezt a ma­gas kitüntetést. Emellett háromszor kapták meg a kiváló KlSZ-szerve- zet oklevelet. A sikerek azt jelzik: jó úton járnak. Pedig feladataik nem könnyűek, hiszen a hivatásos tiszthelyetteseken kívül tartalékos tiszteket is képeznek, s a sorkatonák szolgálata, a teendőkre való felké­szítés sem másodlagos kérdés. A mostani kitüntetés átadásakor különös hangsúlyt kapott az alaku­latnál a kiképzési feladatok kiemel­kedő teljesítése. Évente több száz fiatallal kell megismertetni a szak­ág alapjait, s mindezt úgy, hogy né­hány hónap elteltével a katonák magas színvonalon kezeljék a be­rendezéseket. A követelményeknek megfelelni nem könnyű; ennek el­lenére a KISZ-tagok hetvenöt szá­zaléka az időszakok végén kiváló, vagy élenjáró címet szerez. Ez bi­zonyára annak is köszönhető, hogy a bevonulástól a leszerelésig érzé­kelhető az a törődés, amely mind a parancsnokok, mind az ifjúkom­munisták számára az egyik legfon­tosabb feladat. Az újoncok megérke­zésekor például a KISZ-szervezet tagjainak a feladata a bevonultak szociális helyzetének felmérése. En­nek alapján döntenek arról, kinek milyen segítséget nyújtson a had­sereg ahhoz, hogy a katonai szolgá­lat ne okozzon lényeges változást a családok anyagi helyzetében. A mostani kitüntetés persze egy­ben annak a sokoldalú társadalmi munkának is köszönhető, amelyről szintén érdemes részletesebben szól­ni. Vácott híre van a sallaisoknak. Legutóbb a siketnéma intézet tata­rozásánál segítettek a katonák, akik az elmúlt esztendőkben részt vettek a város lakótelepeinek par­kosításában, s annak idején aktív részesei voltak a verőcemarosi út­törővasút építésének is. Ám nem­A színpadon egy bealzcnckar próbál. Hangolnak, belekezdenek egy számba. Üjra és újra neki­futnak, amíg a nóta össze nem áll. Ez akár már az előadás is le­hetne. Valójában tényleg csak próba. A Rock Színház új pro­dukciója ugyanis egy mai magyar beatzenekar életét mutatja be. Erre az előadásra készül a tár­sulat. A helyszín a szentendrei művelő­dési központ színházterme. De ho­gyan kerül ide a Rock Színház? — A művelődési központ vezetői kerestek meg bennünket — mondja Miklós Tibor, a darab szerzője és rendezője. — Állítólag az itteni fia­talok szívesen látnának minket. Er­re eddig itt, Szentendrén nem volt lehetőségünk, mert a nagy produk­cióink egy ekkora színpadon nem férnek el. Mivel szívesen jöttünk vol­na játszani, elkezdtünk gondolkodni valami, speciális dolgon, amit ilyen körülmények között is elő lehet ad­ni. Egy kamara jellegű darabot kép­zeltünk el. — Valóban úgy érezzük, lenne kö­zönsége a városban a Rock Színház­nak — mondja Tóth Béla, a műve­lődési központ igazgatója. — Éppen ezért nem egy előadásra vagy egy produkcióra akarjuk meghívni a társulatot. Állandó bemutatkozási lehetőséget kínálunk, olyan formá­ban. hogy közösen finanszíroznánk a darabokat és természetesen osz­toznánk a bevételen is. Hasonló for­mában el is adhatjuk azután az elő­csak a kerítésen kívül, hanem a laktanyában is lehet számítani a KISZ-tagokra. A körletek karban­tartása mellett a fiatalok a szabad idejükben sok berendezést készíte­nek — egyebek között nagy értékű hangfalakat, erősítőket építenek —, s kialakítottak égy pinceklubot is. Kilenc klubjuk közül öt kiváló, há­rom élenjáró címet kapott. A váro­si művelődési központban, a tiszthe­lyettes hallgatóknak szervezett kö­zösség pedig a politikai főcsoport- főnökség kiválóknak járó zászlóját vehette át. Gyakran hangzik el az a véle­mény, hogy a hadseregben könnyű az ifjúsági mozgalmat szervezni, hiszen nincs gmk, a fiatalok ott vannak helyben, csak ki kell adni Akik emlékeznek rá, ma is gyak­ran emlegetik: a magyar fiatalok egyik legnagyobb vállalkozása a Dunai Cement- és Mészművek KISZ-védnökséggel való felépítése volt. Az akkoriak közül ma már csak kevesen vannak a gyárban, többségük különböző vezető beosz­tásokban dolgozik. A mostaniak jó része viszont még igencsak a pá­lyája elején jár. Ez azonban nem jelent akadályt: az ifjúkommunisták nagy-nagy lelkesedéssel és elszánt­sággal tevékenykednek. Bár eddig már többször pályáztak a vörös vándorzászlóra, még sohasem sike­rült kiérdemelniük. Tavalyi mun­kájuk alapján most végre elnyer­ték! A gyárban a szervezettség ötven­öt százalékos, ami, ha a számokat mérlegre tesszük, nem kevés, de nem is sok. A százharminc KISZ- tag azonban aktivitásával igen nagy tekintélyt vívott ki magának a gaz­dasági vezetők körében. Nincs olyan, a fiatalokat érintő kérdés, amely­ben úgy születne döntés, hogy előt­te ne kérnék ki az ifjúkommunis­ták véleményét. Nem is tehetik, hiszen a DCM-ben szerepük meg­határozó. A létszámhiány gyakran okozna fennakadásokat, ha a fiata­lok nem vállalnának oly sok kom­munista műszakot, s nemegyszer adásokat más művelődési intézmé­nyeknek. Évente 3—4 bemutatóról lehet szó. Ez egyébként csak azon áll vagy bukik, hogyan fogadja a közönség első próbálkozásunkat. — Óriási lehetőség ez nekünk — veszi át a szót Miklós Tibor —, hi­szen Budapest kivételével alig tu­dunk föllépni valahol, a már emlí­tett okok miatt. Másrészt, ha Szent­endrén meg tudnánk vetni a lábun­kat, az sokat segítene a megalaku­lásunk óta tartó helyiséggondokon is. A mostani bemutató kapcsán sze­retnénk megalakítani a Rock Szín­ház barátainak klubját. Ez egy új a parancsot, s máris határozatképes a taggyűlés. A váciak rögtön meg­cáfolták ezt: a KISZ-rendezvények szabad időben zajlanak, s ekkor a konkurrencia is nagy, hiszen a kü­lönböző kulturális események, a té­vé, a rádió, a játéktermek, a külön­böző városi programok szintén vonzzák a katonákat. Parancsról természetesen szó sincs, mert az if­júsági szervezetben a munka ön­kéntes. Szólnunk kell még arról, hogy az ifjúkommunisták aktív szerepet vál­lalnak a párttaggá nevelésben is. Tavaly például tizennyolcán a KISZ-szervezet ajánlására kerültek az MSZMP tagjainak soraiba. A jelentkezők felkészítésében o párt­ós a KISZ-tagok együttműködnek, közösen szabják meg a feladatokat, s együtt értékelik a jelöltek alkal­masságát is. a gazdasági vezetés felkérésére szerződést kötnek egy-egy fonto­sabb feladat megoldására. Nemcsak a KISZ-bizottság, hanem az alap­szervezetek is vállalkoznak, s en­nek köszönhetően esztendőnként több százezer forintos megtakarí­tásra nyílik lehetőség. A munkán kívül is érzékelhető az összetartás. Minden évben kirándu­lásokat is szerveznek. Nemrég Ju­goszláviában jártak: az útiköltséget a fiúk és a lányok a gyár területén gyűjtött vashulladékból teremtették elő, ezzel egyszerre kettős hasznot hajtva. Aktívak a politikai vitakö­rök is, legutóbb például a KISZ városi bizottságának elismerését ér­demelték ki a cementgyári fiatalok példamutató, színvonalas összejöve­teleikért. Ennek persze az a titka, hogy'a gondos előkészítés mellett többnyire külső előadókat hívnak meg. A DCM-ben a gazdasági és poli­tikai vezetők nem udvariasságból említik: a KISZ nélkül ma sokkal nehezebb helyzetben lenne a gyár, mint most van. S a jövőben még nagyobb feladat előtt állnak, hiszen rövidesen megkezdődik a teljes re­konstrukció, s ebben szintén szá­mítanak az ifjúkommunistákra. Furucz Zoltán lehetőség a közönség megismerésé­re. Közvetlen kapcsolatba akarunk kerülni azokkal, akikhez a darab­jaink szólnak. Erre alkalmasnak tű­nik egy kötetlen találkozási fórumot teremtő klub. A tervek, a sok feltételes mód után most valami konkrétum. Miről is szól tulajdonképpen az új darab? Röviden így lehet megfogalmazni: egy beatzenekar hétköznapjait mu­tatja be. — Ez így még nagyon általánosan hangzik — mondja Miklós Tibor. — A téma kiválasztásánál abból indul­Ismert a mondás: ej ez a mai fia­talság! Bezzeg a mi időnkben! Nem­zedéki ellentéteket takar — s takart mindig — olyan feszültségeket, amelyek azért folyvást előbbre vit­ték a világot. Nyilvánvaló, hogy a huszonévesek nem tudnak apáik fejével gondolkodni — de nem is volna jó, ha ezt tennék. A tizen­éveseknek éppen az nem jó, ami van, úgy nem jó, ahogy van. S ez a szerencse. A fejlődés egyik elen­gedhetetlen mozgatója az elégedet­lenség. Fiaink, lányaink örökké mást akarnak. Pontosabban ugyanazt, csak másképp: alkotni, élni, boldo­gulni. Kár volna beléjük fojtani ezt az akarást. Az élő törvény Szocialista társadalmunk kezdet­től fogva hajlandó volt teret adni — intézményesen is —, az ifjúság tett- rekészségének. A legnagyobbat azon­ban akkor léptük ez ügyben, amikor — csaknem másfél évtizede —, or­szággyűlésünk megalkotta az ifjúsá­gi törvényt. A fiatalság alapvető jogainak és kötelességeinek megál­lapításával, a felnőttek feladatainak meghatározásával az volt e törvény célja, hogy mind kedvezőbb felté­teleket teremtsen a Magyar Népköz- társaság ifjúságpolitikájának meg­valósításához. S mi a célja ennek a politikának? Mindenekelőtt az if­jú nemzedék szocialista nevelése, annak elősegítése, hogy a fiatalok felkészüljenek hivatásukra, részt ve­gyenek a szocializmus teljes felépí­tésében és védelmében, megtalálják — képességüknek és munkájuknak megfelelően — a helyüket és bol­dogulásukat a társadalomban. A törvény végrehajtása során ál­landóan napirenden tartjuk a fiata­lok eredményeit, problémáit, feszítő gondjait s éltető örömeit. Indokol­tan — s nem is kizárólag a törvény miatt. Lelkiismeretünk is azt dik­tálja, hogy foglalkozzunk azzal a korosztállyal, amely egy darabig ve­lünk együtt folytatja, amit mi el­kezdtünk, hogy később átvegye tő­lünk végérvényesen a stafétabotot. S e korosztály a társadalom na­gyobb részét képezi. Nem lehetünk azonban biztosak abban, hogy eleget s megfelelően tam ki, hogy mai legyen, érdekelje a fiatalokat és megfeleljen társula­tunk jellegének. így alakult ki az alapgondolat: célokat választunk magunknak, azokért keményen haj­tunk és közben elfelejtünk értelme­sen, tartalmasán élni. Ezt a problé­makört kíséreljük meg fölvillantani egy zenekar életén keresztül. Egy lelkes, kis csapatról van szó, akik együtt élnek, együtt muzsikálnak, elsősorban a zenéért magáért. Te­hetségesek, de nem sikeresek, nem nagymenők. Egyszer aztán jön a ke­csegtető ajánlat, ami, ha az igazi szakmai sikert nem is, de az anya­gi jólétet biztosítaná. Felvetődik a kérdés, mi a fontosabb? — Mennyiben hasonlít a darab a Hock Színház eddigi produkcióihoz? Ez a téma nem kifejezetten alkal­mas rockoperának. — Nem is lesz az. Zenés színdarabot akarunk csinálni, de prózai részek is lesznek az előadásban. Szükségét éreztük már egy ilyen darabnak; színészeinket a beszűkülés veszélye fenyegette. Érdekessége a produk­ciónak, hogy a színpadon — kettő kivételével — maguk a színészek zenélnek. Korábbi zenész múltjuk­ból hozták hangszeres tudásukat. Ezen a darabon mindenki szerelem­ből dolgozik, a kötelező munkán fe­lül. Ezért vagyok bizakodó... Az új előadás címe: Café Rock. Bemutató: ma este, a szentendrei művelődési központ színháztermé­ben. További előadások: április 7-én délelőtt 11 és délután 15 órakor. 13- án délután 15 órakor. 14-én délelőtt 11 órakor és 20-án délután 15 óra­kor. M. Nagy Péter ■ I———■IUIIIHI Ml—II =; 1 i — ................. fogl alkozunk-e velük. Mert az igaz, hogy sokat számít, ha megállapít­juk: a fiatalok túlnyomó többsége tisztességesen helytáll a munkában, a tanulásban, a honvédelemben. Ez bizonyos biztonságérzetet ad nekik is, nekünk is. A dolgok azonban sokkal bonyolultabbak ennél. Személyes kapcsolatok Gondoljuk végig: mit nézünk, amikor a fentieket megállapítjuk? Olyan statisztikát, amelynek víz­szintes rubrikája az életkort, füg­gőleges sora meg a teljesítményt illusztrálja? Lehet. Ez is mutat va­lamit. Sokkal többet látunk azon­ban, ha megpróbálunk a fiatalokkal személyesebb kapcsolatot teremteni s azt is vizsgálni, mi történik, míg a teljesítmény bekerül a már emlí­tett sorba. Azt mondja Skribek József, a monori városi jogú nagyközségi pártbizottság titkára — akit igen élénken foglalkoztat a fiatalok sor­sa —, hogy komoly gondokat ta­pasztal a megítélésben. Hogy érti ezt? Ügy, hogy szerinte a fiatalok­nak — életük bizonyos szakaszában — túl sokszor kell bizonyítaniuk. Amíg általános iskolás a gyerek, jó -jegyeket várnak tőle otthon, s az osztályban, aktivitást az úttörőmoz­galomban. Amennyiben megfelel ezeknek a követelményeknek, nem sokra megy vele, mert a középisko­lában kezdheti elölről az egészet. Lehet, hogy szép sikereket ér el a gimnázium vagy a szakközépiskola, szakmunkásképző intézet közössé­gében, közéleti tevékenységét is el­ismerik a KISZ-ben. És tovább? Ez az elismerés a legritkább eset­ben megy vele — életének szerves részeként — a munkahelyre, az egyetemre, főiskolára. Az évek meg közben telnek. Fia­tal emberünk huszonöt, harminc­éves lesz, mire a folytonos bizonyí­tás után véglegesen elismerik telje­sítményét, közéleti, politikai tevé­kenységét. S ha közben föladja? Ha nem győzi erővel, hogy újra és újra bizonyítson? Esetleg rásütjük a bélyeget: közömbös. Kellő figyelemmel Folytonos, megkülönböztetett fi­gyelemmel kell kísérnünk az ifjúság megmozdulásait — véli Skribek Jó­zsef —, akár tanulásról, akár mun­káról, akár társadalmi tevékenység­ről van szó. Regisztrálni, amit elért az adott közösségben az a fiatal, s küldeni vele tovább az információt, hogy a következő kollektíva már számolhasson vele, amikor belép: olyan új tagja lesz, akire lehet épí­teni. S így bizonyára hamarabb tel­jesülhet a párt Központi Bizottsá­gának az az állásfoglalása is, mi­szerint a fiatalok közül a legjobbak jussanak el a párt soraiba. A monori titkár eszmefuttatása gondolkodásra késztet bennünket. Talán érdemesebb volna az ifjúság­ról szóló törvény szellemét juttatni érvényre, mint csak betűjét automa­tikusan végrehajtani? Bálint Ibolya A védnökség csak kezdet volt A Rock Színház Szentendrén Otthonra lel-e a társulat? Az érem másik oldalán Naponta bizonyítani

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom