Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-04 / 79. szám

1985. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI HÍRLAP 7 Csendes őrségváltás lesz Továbbadni, éltetni az emléket Két magyar bukdácsolt 1944. december 21-ről virradó éjsza­kán a sebes folyású patak med­re mentén Vámosmikoláról Nagybörzsöny felé. Ez a falu akkor már két napja felszaba­dult, a front arcvonala azon­ban itt megmerevedett, a pa­tak mindkét partja mentén, a hegyek gerincén német gép­puskák meredeztek. Szijjártó Lajos és Sárközi Zoltán, a Görgey partizán zászlóalj tag­jai szinte araszolva haladtak a vaksötétben. Nem kockáztat­hattak; Sárközi zubbonyába jelentést varrtak a szovjet hadosztály-parancsnokság szá­mára. A vázlat a LV1I. német páncéloshadtest-parancsnok- ság hadműveleti tervét tartal­mazta a Losonc felé előretört szovjet páncélosék megsemmi­sítésére. Minden méterért meg kellett küzdeniük. Nagybör­zsöny határában a szovjet ka­tonák, mintha értesültek volna érkezésükről, nem rakétáztak, nem lőttek rájuk. Az el:5 golyók A két fiatalember pihent egy napot és december 22-én éjjel egy szovjet felderítő kíséreté­ben indult vissza Vámosmiiko- lára. A nácik ezen az éjsza­kán különösen éberek voltak. Talán megneszelték a mozgást, mert iszonyatos géppuskatüzet zúdítottak a patakmeder irá­nyába, a visszainduló futárok felé. Már az első golyók, kiol­tották Szijjártó Lajos életét. A szovjet felderítő és Sárközi se­besülten került német fogság­ba. A fiatal tanárjelölt Szijjár­tó holttestét egy idős paraszt- ember találta meg Vámosmi- kolától öt kilométerre. Sírem­léke a nagybörzsönyi temető­ben áll. Boltíves pincelejárat találha­tó a nagybörzsönyi művelődési ház épületén. Rajta a már­ványba vésett felirat: Szijjártó Lajos ifjúsági klub. Az apró falucska népe tehát megőrizte a hősi halált halt fiatelember emlékét. De mit jelentett az alapítóknak ez a név? — A fiataloknak példaképre van szükségük, még akkor is, ha ezt nem érzik — mondja Szatmári Nagy Ernőné, mú­zeumvezető könyvtáros. — Amikor megkaptuk ezt a helyi­séget, egy romos pincét, óriási lelkesedéssel álltunk neki, hogy magunknak tetsző, kellemes zugot alakítsunk ki, hogy ne csak a kocsma és a bisztró le­gyen a választható lehetőség. Amikor már nagyon jól műkö­dött a klub, 1979 táján hatá­roztuk el, hogy fölvesszük Szijjártó Lajos nevét. Hatott a példa — Fölvettük a kapcsolatot Szijjártó Lajos családjával és igyekeztünk minél többet meg­tudni a Görgey partizánokról, a Vörös Hadsereghez fűződő kapcsolatukról — folytatja Szatmáriné. — Micsoda remek „druzsbákat” rendeztünk ittl Az Expressz táborból külföldi csoportokat hívtunk meg bará­Megfizethetetlen tartozás B Bukovszky Sándorné sorsában nincs semmi külön- y leges. Számtalan társával együtt, a felszabadulás után £ születő új társadalam szürke katonái közé tartozott — ^ maga fogalmazott így —, akik ifjúságuk nyomorúságos ^ évei alatt megtanulták, hogyan kell élni, állást foglalni. y Élete sorát elemezve azonban önvizsgálatra kényszerü- í lünk, vajon megtettünk-e mindent, mi, a nyomukba lé- 4 pő nemzedékek, hozzájuk méltó hittel és akarattal, hogy V, valóra váltsuk a szabadság első éveinek álmait? Bukovszky Sándorné mély­re temetett emlékeit egy pos­tán érkező gyászjelentés éb­resztette fel. Múlt év novem­berében érkezett hozzá az irat, mely tudatta, hogy el­hunyt valaki azok közül, akik­nek sorsába ő, mint a község első tanácselnöke, gyógyítha­tatlan sebeket okozva avatko­zott bele. Elhunyt a 35 évvel ezelőtt „államosított, kulák pékmester” — így szólt a gyászjelentés —, ki családjá­val együtt nem feledte egyko­ri sérelmeit, s kinek gyerme­kei keserű emlékeikért ma is az új rend törvényeinek egy­kori végrehajtóját, a volt ta­nácselnököt teszik felelőssé. ★ — Szép emlékeim erről a korról nincsenek — töpreng az idős asszony, kinek csön­desen pergő hétköznapjait, . nyugalmát kavarta fel a gyászjelentésből ma is sütő harag. — Az akkori pártszervezet javasolt a tanácselnöki poszt­ra, nem magam akartam oda kerülni. De ha már rám esett a választás, meg kellett felel­nem a belém vetett bizalom­nak. Ami egyet jelentett az­zal, hogy minden utasítást végre kellett hajtani. Az utasítások pedig sűrűn érkeztek, s nem könnyű fel­adatokat róttak ki. Rá hárult az államosítás, a begyűjtés, a tsz-szervezés. A párt szavába, a többség akaratába vetett hit segített mindezt végrehajtani. — Voltak, akik haladtak a korral, és elfogadták az új rendszer intézkedéseit. De nemegyszer vasvillával vártak rám az utcasarkon, s előfor­dult, hogy egyedül kellett ki- állnom a közös istálló elé, mert a gazdák vissza akarták venni a lovakat. A járás a búza között virító minden szál pipacsért engem tett felelős­sé. Nem volt könnyű a kettős szorításban élni... Bukovszky Sándorné zokszó nélkül végigdolgozta a nehéz éveket. S .ellenvetés nélkül állt vissza a konzervgyárba, a fő­zőüst mellé, amikor 1954-ben felkészültebb, képzettebb ta­nácselnököt választottak he­lyette. Továbbra is részt vett minden társadalmi munkában, az óvodaszervezéstől az agitá- cióig. Nyolc évig tagja volt a hajdani járási pártbizottság­nak. Több mint húsz éve 500 fo­rintos nyugdíjjal vonult nyu­galomba. Az ország és minden család életében sorsfordulót jelentő évek emlékét egy ka­zetta őrzi. Csillogó érmek, ki­tüntetések az üveg alatt. Saját maga és elhunyt férje érdem­érmei. Ritkán veszi elő a do­bozt. — Nincs szükségem kitünte­tésekre, és az alkalmi, ünnepi megemlékezések sem enyhítik keserűségemet. Ebből a gyász- jelentésből is láthatja, sokan még ma is haragszanak rám. Azért csináltam végig, mert hittem benne, hogy kikecmer- günk a nyomorúságból, hogy ezután mindenkinek szebb, jobb lesz majd az élete. ★ Az idős asszony kétségeire könnyű volna egyértelmű igennel válaszolni a gomba­mód szaporodó családi házak szobáiból, a gépkocsik volánja mögül, az íróasztalok, számí­tógépek és fóliasátrak mellől. De vajon tiszta lelkiismsrettel számolhatunk-e el azok jele­nével, akik megteremtették a mai életszínvonal alapjait, vállálva a hálátlan, nehéz fel­adatokat is? Kellő körültekin­téssel gondoskodunk-e azok sorsáról, akik nem megkülön­böztetett figyelemre vágynak, hanem a fényes szelek korsza­ka elveinek, hitének meg­valósulását szeretnék látni, a kort, amelyben egy munkás­élet után nyugodt öregség vár mindenkire. Tartozásunk velük, az első nemzedékkel szemben megfi­zethetett en. Hiszen mind ke­vesebben élnek már közülük, a felszabadulás utáni első év­tized vívmányait és sérelmeit hordozók közül. Múrványi Ágnes ti találkozókra, szovjet katoná­kat láttunk vendégül. Felejthe­tetlen emlékek voltak ezek, amelyek — úgy érzem — min­den politikai előadásnál jobban szolgálták a magyar—szovjet barátság ügyét és nagyon közel hozta hozzánk felszabadítását, a történelmet. — Elhatároztuk, hogy rend­be hozzuk a klubot — mondja Gábri Gábor. — Ráfért már a festés, új pult lesz és falborí­tás is. — Jó volna, ha megint olyan klubélet lenne itt mint régen, amikor még Vácról is jártak ide — magyarázza Volentér Attila. Amikor a névadóról kérdé- zem őket, elbizonytalanodnak. Pedig nagyjából tudják, amit illik. Hogy Györffy kollégista volt és a Görgey partizánok tagja. Mintha kalandfilmet mesélnének, amikor utolsó be­vetéséről beszélnek. — Nem diszkóklubot aka­runk teremteni, vagy konkur- renciát a kocsmának — mond­ja az afrofrizurás KISZ-tit- kár, Mezei István. — Olyan hely lesz ez a pince, ahol ér telmesen el tudjuk tölteni az időt. Pingpongosztalt szeret­nénk beállítani és visszahozni a régi programokat, mint az amatőr filmek vetítését, elő­adásokat. Jó lenne berendezni egy magnósklubot és egy kis fotólabort. Mezei Istvánt is Szijjártó Lajosról kérdezem. — Azt hiszem, kamaszko­runkban mindannyiunkra ha­tott az ő pédája. Ki ne képzel­te volna magát hősnek, parti­zánnak, aki élete árán is telje­síti a rábízott fontos feladatot? De ma már nem kell lövöldöz­ni, hősnek lenni. Így azután az emberek többsége szégyellni való dolognak tartja az efféle ábrándozást, példakép keresé­sét. Nem hiábavaló Lövöldözni, hősködni ma már tényleg nem kell, de fel­adatuk azért van. Akkor vál­lalták, amikor fölvették a par­tizán nevét: továbbadni, éltet­ni Szijjártó Lajos emlékét, Móza Katalin Négy évtized tanulságai írta Horn Gyula, külügyminisztériumi államtitkár DfiljOZÓ népünk áldozatos munkája nyo­mán Magyarországon otthonra lelt a szocia­lizmus, amely rövid időszak alatt olyan gyö­keres fordulatot hozott, amilyenre az állam- alapítás óta nem volt példa az ország ezer­éves történelmében. A sorsfordítás lehetősé­gét a Szovjetunió teremtette meg azzal, hogy dicsőséges Vörös Hadserege felszámolta a német fasiszta megszállók és hazai csatlósaik uralmát, elhárította a magyar nemzet létét fenyegető veszélyeket. A lerombolt ország talpraállításában, a nemzeti újjászületésért folytatott küzdelemben alapvető volt a kom­munista párt, valamint a többi haladó, de­mokratikus erő kezdeményező, cselekvő sze­repe. A népi hatalom kivívása pedig azt példázza, hogy a magyar progresszió eléggé erős volt ahhoz, hogy az ország elindulhas­son a szocializmus eszméi valóra váltásának útján. A dolgok lényegét tekintve a hazánkban végbement népi demokratikus forradalom sok tekintetben azonos, vagy hasonló volt ahhoz a folyamathoz, amely az 1920-as évek­ben Szovjet-Oroszországban zajlott. Magyar- országon is a legelső, s a legdöntőbb társa­dalmi feladat volt az óriási anyagi áldozato­kat követelő gazdasági bázis elmaradottságá­nak megszüntetése. Az átalakulás éveiben sajátos ellentmondással kellett megbirkózni: a szocializmus a munka társadalmasításának szintje tekintetében is feltételezi a kapitaliz­mus meghaladását, nekünk viszont a tőkés fejlődésben mutatkozó sok évtizedes elmara­dást kellett mindenekelőtt behozni. Az ellent­mondás objektív tényezője lett a menetköz­ben keletkező társadalmi-politikai feszültsé­geknek. Mindezen körülmények még inkább alá­húzzák a társadalom, a gazdaság, a kultúra fejlődésében elért eredmények jelentőségét. Alapjaiban alakultak át az osztályviszonyok, módosult a magyar társadalom osztályszerke­zete, gyökeresen megváltoztak, demokratizá­lódtak az elosztási viszonyok. A magyar gaz­daság a teljesítőképesség tekintetében felzár­kózott a közepesen fejlettek, ezen belül pedig a mezőgazdaság a világ élenjáró országainak szintjére. Jóllehet vannak olyan más társa­dalmi berendezkedésű államok, ahol a gazda­sági fejlődés: üteme még gyorsabb volt, mint hazánkban, az általános kulturális gazdago­dás, az emberek műveltségi színvonala te­kintetében hozzánk hasonló tempójú előre­haladást csak a környező szocialista országok­ban találunk. Az elmúlt négy évtized a történelmi hala­dás alapvető irányát tekintve a szocialista építés egységes korszaka, ez a fejlődés azon­ban nem volt sem egyenletes és töretlen, sem ellentmondásoktól mentes. Az átalakulás po­litikai tényezőinek meghatározó szerepe ön­magában is erősítette az ellentmondások ki­éleződésének veszélyét., A politikai akarat és Összefonódás Lelkes István festménye cselekvés nem mindig volt képes idejében, s átfogó módon eleget tenni a társadalmi, min­denekelőtt a gazdasági fejlődés, a gyorsüte­mű növekedés kapcsán halmozottan jelent­kező új követelményeknek. Ebben jelentős része volt annak is, hogy az ötvenes évek el­ső felében a hatalmi struktúra csúcsán olyan személyek voltak, akik kevéssé vették figye­lembe a magyar társadalom hagyományait és adottságait, akiket a voluntarista szemlélet- mód és szubjektivizmus jellemzett. Mindezt tetézte, hogy a magyar vezetés számára sem­miféle közvetlen történelmi tapasztalat nem állt rendelkezésre. A Szovjetunió társadalmi­politikai gyakorlata pedig közvetlen modell­ként jelentkezett ahelyett, hogy a tapasztala­tok forrásaként szolgált volna. A SZQCÜaíiZMSRak általános törvényszerű­ségei vannak, amelyeket csak a nemzeti adott­ságoknak, tradícióknak és konkrét körülmé­nyeknek megfelelően lehet sikeresen alkal­mazni. A szocializmus világrendszerré válásá­val a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy nem volt egyetlen olyan nemzeti keretek kö­zött végbement népi forradalom, amely adek- vát lett volna a többi országban történt for­dulattal. Ennek szem előtt tartása különösen fontos napjainkban, amikor a nemzetközi munkásmozgalom sok pártja, s a nemzeti fel­szabadító mozgalmak egész sora fogalmazza meg a szocializmus kivívásának stratégiáját. A szocialista Magyarország történetéhez a sikerek mellett a megtorpanás, sőt a társa­dalmi válság is hozzátartozik. Az 1956-os el­lenforradalom olyan társadalmi méretű krí­zis volt, amely a belső politikai hibák és tor­zulások, valamint a külső, s a hazai ellenség tudatos tevékenysége következtében végve­szélybe sodorta a népi hatalmat. Tanúsította, hogy a szocializmus alapjainak kiépítése még nem nyújt sem végérvényes, sem automatikus biztosítékokat a rendszer töretlen fejlődésé­hez. A realitásokra épülő politikai céloknak és törekvéseknek a mindennapi életben tör­ténő gyakorlati kipróbálása, életrevalósága és az újabb meg újabb követelményeknek meg­felelő kiigazítása biztosíthatja a társadalmi stabilitást. A magyar kommunistáknak, a haladó irány híveinek megújulási készsége és ereje tette lehetővé azt, hogy csaknem három évtizede töretlenül és eredményesen érvényesüljön a következetes politikai irányvonal. Nincs szó valamiféle csodáról, vagy különleges politi­káról. Az MSZMP a kezdet kezdetén megfo­galmazta és a gyakorlatba átültette a lenini elveknek megfelelő politikai követelményeket, alkotó módon alkalmazta a szocializmus tör­vényszerűségeit az ország konkrét viszonyai­ra. Új munkastílust honosított meg, amely a politikai gyakorlat, a társadalmi közélet egyik fő jellemző vonása lett. Az ellenforradalom leküzdését követő év­tizedek értékeléséhez tartozik, hogy ebben az előre ívelő szakaszban is voltak hullámzások, a fejlődésnek gyorsabb, illetve lassúbb perió­dusai. A hatvanas évek fordulóján a mező- gazdaság szocialista átszervezése nagy erő­próbát jelentett. Később, mind élesebben mu­tatkoztak a gazdasági fejlődés extenzív tarta­lékai kimerülésének, majd a kedvezőtlen vi­lággazdasági körülmények negatív következ­ményei. A pártnak azonban volt ereje és ké­pessége felismerni az új követelményeket, s az irányítási rendszer olyan reformját kezde­ményezte, amely — most már 17 év gyakor­lata tanulság rá — biztosítja a szocializmus további előrehaladását. Ennek a folyamatnak a továbbvitele napjainkban különösen fon­tos, mivel a létező szocializmus, közöttük ha­zánk is szembe' találja magát a tőkés világ, a tudományos-műszaki forradalom új hullá­mának kihívásával. lfegy2rorSí,é)§[ számára földrajzi adottságai és történelmi hagyományai alapján minden­kor megkülönböztetett jelentősége volt a kül­ső környezet alakulásának. Az elmúlt négy évtized különleges vonása számunkra, hogy alapvetően megváltozott az ország nemzetkö­zi orientáltsága, külpolitikája. Az utóbbi év­századokban először teremtődött olyan lehe­tőség, hogy a magyar állam olyan országok­hoz kötődik, amelyekkel azonosak, vagy ha­sonlóak a társadalmi céljai. Ugyancsak az el­múlt négy évtizedre jellemző csupán, hogy Magyarországnak nincsenek háborús, irre­denta törekvései. Egész külpolitikájával a béke megőrzését, a népek közötti jó viszony ápolását, s normális együttműködést kívánja szolgálni. Az. MSZMP nemzetközi tevékenységének egyik pillére, az internacionalizmus egyaránt kifejezi az érzelmi kötődést más országok ha­ladó erőihez, s a magyar kommunisták igazi érdekeit is. A magyar nép legalapvetőbb ér­deke a mindenoldalú együttműködés a ha­sonló társadalmi berendezkedésű országok­kal, mert csak ily módon biztosíthatja a bol­dogulását. Ha visszatekintünk az elmúlt negyven év­re, megállapíthatjuk, hogy rendkívül össze­tett, nehéz feladatokkal birkóztunk meg. A négy évtized történelmi remények, várakozá­sok és kételyek egész sorát válaszolta meg. A mind igényesebbé váló, politikailag felnőtt társadalmunk, a fölkészült és dinamikus új nemzedékek politikai megnyilvánulásai és tettei világosan jelzik, hogy az MSZMP eddi­gi irányvonalának folyamatosságát fenntart­va — még tudatosabb, kezdeményezőbb tár­sadalmi cselekvés szükséges. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom