Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
6 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. ÁPRILIS 4, CSÜTÖRTÖK Ismét Gödöllőé lett a pálma Vele minden polgár gazdagodik Tudatunkban már-már ösz- szefeapcsolódotit Gödöllő neve a településfejlesztést segítő társadalmi munka versenyével. Okkal. Ugyanis a város 1975. óta ötször vitte el a pálmát, két ízben lett második, egyszer harmadik a megyében. S most ismét a dobogó legfelsőbb fokára jutott, a városok közül első. így természetes Gerőfi László üveges kisiparos ezt mondja: — A tanács kérte a KlOSZ-tól, hogy szervezzen társadalmi munkát a kisegítő iskola üvegezésére. Vállaltam az egészet, 340 négyzetméternyi üveget tettem a helyére. A tanácsnak csak az anyagot kellett megvásárolnia. Egy egész hetet szántam erne, csak a feleségem segített. Azóta megkaptam a levelet, melyben 18 ezer forintos társadalmi munkát ismernek el... — Hogy miért vállaltam? Nézze, ezért a városért mindenki, aki képes, tesz valamit. A kisegítő iskolai építkezés téliesítéséhez üvegezni kellett. Én ezt tudtam adni. Itt születtem Gödöllőn, így természetes. Vagy nem? ... Gerőfi Lászlónak igaza lehet: így természetes. S nem egyedül az ő számára. Talán ennek köszönhető, hogy a város tavalyi gazdagítására- fejlesztésére fordítható 190 millióból végül harmadával több lett. Több — a harmadával A három új, még épülő lakótelepen, s a nemrég nyitott utcák tájékán elkészült 2,8 kilométernyi vízvezeték, 2 kilométeres villanyhálózat 83 lámpahellyel, 5 kilométernyi eső- és szennyvízcsatorna, s 33 kilométeres hosszon épült gázvezeték-hálózat. A föld- utakat 16 ezer méteren borították kővel, sóderrel — így tették járhatóbbá. Tanácsi pénzen 30 lakás épül ez évre, magánerőiből 132 társas és 183 családi ház készült — közülük is 36-hoz a tanács adott új telket. Folytatták a kisegítő és a Karikás Frigyes úti általános iskola, s megkezdték a város központi politechnikai műhelyének kialakítását. Alig néhány hónapja avatták fel a rekonstruált Dózsa György utat, s a település - centrumában lévő szép parkot, ahol Pázmándi Antal iparművész szép kútja is helyet kapott. Fásítottak, parkosítottak, s hosszú még a sor, a gyarapodásé... — Az előző évek alapozták meg a tavalyi, minden korábbinál nagyobb értéket adó társadalmi munkát — leli meg a magyarázatot a sikerszéria újabb fordulatára a város tanácsának elnöke, Papp István, s hozáteszi: — A település- fejlésztési díjakat immár egy évtizede mindig parkra, útra, járdára költöttük, olyasmire, aminek építéséhez ismét társadalmi munka kellett... Lesz ilyen idén is: a tanuszoda, vagy újabb 20 kilométernyi gázvezeték elkészítése, s a Szabadság tér, az Alsópark, a lakótelep rendezése. Nyílt várospolitika Herczenik Gyula, Gödöllő város pártbizottságának első titkára szerint, ha egy település ma fejlődni akar, egyre inkább "számolnia kell a társadalmi összefogás, hozzájárulás erejével — aimihez pedig nyílt várospolitika szükségeltetik. S ahol' ezt felismerik, ott hamarabb jutnak a közösséget gazdagító szellemi anyagi forrásokhoz. — Mindkettőre akad példa nálunk — mondja. — A 33- ból 31 kilométer gázvezeték, tisztán a lakosság önerejéből épült. A strandfelújítás terveit is jutányos áron kapta a tanács a vele szerződés alapAz újjávarázsolt gödöllői városközpont. Barcza Zsolt felvétele Lakóhelyünkért - közösen Hagyomány Pest megyében, hogy minden esztendőben meghirdetjük a településfejlesztést segítő társadalmi munka versenyét a városok, nagyközségek, községek között. Ez a verseny egyre több embert mozgósít, s egyre nagyobb értékeket hoz létre. Hogy végül az eredmény anyagi elismerése sem marad el. az külön öröm: a helyezéssel járó pénzt újabb gyarapodásra lehet fordítani. Persze nem a helyezés a fontos, hanem az, hogy valamennyi Pest megyei településen összefognak az emberek a közös célok érdekében. Óvodák, bölcsődék, játszóterek, a szabad idő eltöltését szolgáló intézmények épülnek fel társadalmi segítséggel. Szocialista brigádok, KlSZ-alapszer- vezetek, gyerekek és nyugdíjasok dolgoznak azért, hogy szépüljön, gyarapodjon lakóhelyük. Az egyéni és a társadalmi érdekek összecsengése adja meg a munkálkodás alapját. Az olykor szerény tanácsi költségvetést sok ezer forinttal toldják meg évente. Különösen a kistelepülések életében jelentenek sokat ezek az élére rakott forintok. Mint már korábban hírül adtuk, a múlt esztendő munkája alapján Gödöllő, Veresegyház és Diósd nyerte el az első díjat. írásainkban abból adunk ízelítőt, hogy miként sikerült ezt közös erővel elérni. A helyi járat rendezett utakon kanyarog Veresegyház központja felé. Az őrségi kontyos házakra emlékeztető, népies stílusú postaépülettel átellenben modern iskola magasodik a családi házak fölé. A tanács épülete nem tartozik a legújabbak közé, de mint azt Pásztor Béla tanácselnök mondotta: első a nagyközség fejlesztése. Ezért nemcsak a hivatalos apparátus tesz rengeteget, hanem a nagyközség csaknem hatezer lakosa is. így érthető, hogy a település fejlesztéséért kiírt társadalmi munkaversenyben tavalyi eredménye alapján, a nagyközségek kategóriájában Veresegyház lett az első. — Nem először — pontosítja. az adatot Pásztor Béla. — Korábban is szép helyezéseket értünk el, sőt három egymást követő esztendőben elsők voltunk a nemes versengésben. A társadalmi munka nálunk ma már nem tartozik a rendkívüli események közé. Hosszú évek óta nincs olyan hétvége, hogy a település valamelyik pántján ne szerveznénk közös munkát. A hatezer lakosú Veresegyház lakosainak keze munkáját utak, csatornák, játszóterek, víztároló és a posta új épülete iégis épülhet tornaterem Diósdon Nem a semmiből jött össze Fergeteges, beatkoncertre emlékeztető hangulatúra sikeredett a világjáró magyar Népek barátsága együttes, a Mon- cada-trió hétfő délutáni műsora a diós- di iskola színháztermében. Kossuth-nó- tákkal kezdték, aztán a Bunkócska, a Fel vörösök, proletárok, a VIT-ek dalai, szovjet partizán- és népdalok következtek, majd a Guantanamera és más kubai, közép-amerikai politikai dalok zengtek tüzes ritmussal. Zengtek, falat repesztően, mert az iskolások együtt énekeltek a szólistával. Ütemes tapssal kísérték, csápolták, táncolták végig az egyórás műsort, elképesztve a művészeket is dalismeretükkel, lelkesedésükkel. Hatvan vállalat — Ezeknek a gyerekeknek érdemes volt felépíteni ezt a szép iskolát — mondta Ónodi Antal, a Hazafias Népfront községi bizottságának titkára, értesülvén a délutáni program ritka sikeréről. — De ugyanilyen lelkesedéssel dolgoztak az építkezésen is. S hogy az embereket nehéz volt-e munkára bírni? Nem is tudom... Volt aki csak pénzt adott. Mások pénzt is és a két kezük munkáját is hozzátették. Mindenesetre, amikor látták, hogy a fizetett emberek is késő estig dolgoznak, szívesebben jöttek, mert nem azok helyett csinálták. — Nem a semmiből jött össze a sokmilliós érték! — tette hozzá Bősz András, a népfrontbizottság tagja. — Felsorolni sem lehet, hány vállalat segített. Nem csak a helybeliek. Sok ember — diósdiak, meg nem diós- diaik, szocialista brigádok, kisiparosok — sok napja, délutánja, estéje árán épült meg az iskola — művelődési ház — könyvtár két év alatt — mesélték. Hatvan vállalat segített, ki ezzel, ki azzal. Hiszen a diósdi tanácsnak mindösz- sze félmilliója volt 1982 őszén, amikor hozzákezdtek. Nem csoda, ha most azt vallják, ha nem lenne ilyen vállalkozókedvű, bátor tanácselnökük, nem állna most itt ez a szép épület. A következő évben aztán a megyei tanács kilencmillió forintot adott. Folytathatták. Ám, még koránt sincs kész! Az alagsorban és a tetőtérben folytatódik az építkezés. Az udvarra pedig már odaálmodják a tornatermet. Talán nem is annyira álomkép ma már. Hogy robbant be a tanáriba az imént a tanácselnök, Nagy István a hírrel: — most kaptam az értesítést, nem 700 ezret, egymillió forintot kapunk az első díjjal a 40. évfordulóra! S a pedagógusok egyszerre ugrottak talpra: — mégiscsak lesz tornatermünk! fejlesztési verseny első díját hozta nekünk. Az utcán megállt a megyei könyvtárbusz. Vajon mit hozott ide a könyvtárnak? Nem volt idő a töprengésre, mert mind több volt az ember a folyosón, a kitárt ajtajú színházteremben. (Három tanteremből alakítható ki szín- pademelő-szerkezettel, mozgatható válaszfalakkal.) Felszabadulásunk 40. évfordulójára emlékező ünnepi nyilvános pártnapra gyülekeztek a diósdi kommunisták és párton kívüli segítőtársaik. Azok az emberek, akik aktív részesei a községgyarapításnak. Tiszteletükre tért vissza egy esti előadásra a délutáni program ünnepelt je, a Népek barátsága együttes, nyomban utánuk a Megyeri Színpad, Tömörkény: Fecskék című zenés egyifelvonásosát mutatta be. Hétköznapokon már így éli hármas rendeltetésű életét Diósdon az összefogással készült szép épület azokkal, akiknek épült és azokkal, akik építették. Kádár Edit Társadalmi összefogással épül az új veresegyházi postahivatal •- =>< Barcza Zsolt felvétele It!' dicséri. Hogy miként sikerült mindezt elérni? Dolgozz velünk! — Kialakítottuk a társadalmi munka szervezésének pontos menetrendjét — magyarázza a tanácselnök. — A tanácstagok először megbeszélik körzetük lakóival a soron következő munkaakciót. Ezután a tanács személyre szóló értesítést küld ki mindenkinek, amelyen több dátum is szerepel. Így azok, akik nem érnek rá az egyik hétvégén, még mindig vállalhatnak munkát a következő szombaton vagy vasárnapon. A beérkező visszaigazolások után válik lehetségessé a hétvégi munka pontos megszervezése. Ezzel a módszerrel ma már nagyközségünk lakóinak mintegy 80 százalékát tudjuk mozgósítani. A szervezés lebonyolításához igen sok segítséget kapunk a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságától, hiszen Gyenizse Ferenc elnök maga is lelkes lokálpatrióta. Nagyon fontosnak érezzük, hogy Veresegyház fiataljai magukénak érezzék községüket, vigyázzanak rá, megőrizzék eredményeinket. Ezért őket is bevonjuk a településfejlesztési tevékenységbe. Az úttörők „Jó tanulásért társadalmi munka” mozgalomban vesznek részt. Az a gyerek, aki tíz órányi társadalmi munkát végzett, s mellette természeteGyarapító társak — Tanácsunk már tervezett rá pénzt, ezt is biztosan erre szánják — kezdte fontolgatva a számolást Natta Ferenc, a népfrontbizottság elnöke. — A többit majd mi hozzáadjuk, ezzel — emelte fel két kezét az idős ember. — Diósdon van hagyománya a társadalmi munkának. Sok mindent építettünk már az elmúlt évtizedek alatt. Utat, közműveket. Most egy év alatt valósítjuk meg saját erőből a gázprogramot, ugyanígy bővült a villany-, a víz- és a csatornahálózatunk tavaly. így jött össze az a csaknem 23 millió forint értékű társadalmi munka, amely a községek közötti települései iskola épült Diósdon sen jól is tanul — emléklapot és ingyenes strandbelépőt kap. A KISZ-esek a „Dolgozz velünk, utazz velünk” mozgalom keretében tevékenykednek. Száz óra társadalmi munka jutalma kéthetes országjáró körutazás. E tudatos nevelőmunka eredménye meg is látszik a nagyközség arculatán. Sehol sincs eldobált szemét, összefirkált fal, betört üvegű autóbuszváró. — Sok segítséget kapunk a helyi, illetve környező gazdasági egységektől is. A Duna- menti Regionális Vízmű, a Kerámiaipari Vállalat, a KM helyi közlekedési igazgatósága, valamint a Veresegyházon működő horgászegyesületek, a Pest megyei Fémipari Vállalat 5-ös számú gyára, a Volán helyi kirendeltsége és persze saját költségvetési üzemünk gépekkel, sőt nemegyszer fizikai munkával segítik településfejlesztési törekvéseink megvalósítását. Az összefogás eredménye számottevő. A társadalmi munka nyomán 1984-ben 33 millió forinttal gyarapodott a nagyközség. A kiváló szervezés és előkészítés, valamint a vezetői példamutatás nélkül talán nem is születnének ilyen eredmények. A nagyközség irányítói ugyancsak ásót és kapát ragadnak hétvégeken, mint a társadalmi munkában élenjáró helyi lakosok. Chmelik Pál, Kisák János, Major János vagy a kisiparosok helyi szervezetének tagjai, akik szakinarí munkák elvégzésével nyújtanak segítséget. A folytatás következik A veresegyháziak örülnek az elért eredményeknek, de vem pihennek babérjaikon. Ottjár- tunkkor már szervezték a következő hét végi akciót. A nagyközség lakói a sporttelep kézilabdapályáján, az új posta épületénél, a varroda építkezésénél és az úttörőtáborban földkábelek fektetésénél készültek dolgozni. A település- fejlesztési versenyben idén is számolni kell a veresegyháziakkal, Horváth Judit ® Idejében kezdték ® Hosszú a sor ® Kötvények ján együttműködő MTESZ- től, s kérte már a közlekedésoptimalizáló számítógépes programot is. A város vezetőinek minden fejlesztési elképzelését széles körben ismertetik (vitatják is persze), s mindenki hozzáteszi a tudását, a munkáját, az ötleteit, ha kell, a pénzét is. Igen, a településfejlesztési hozzájárulásra épp úgy számítanak, mint arra, hcfgy lesz keletje a gimnázium építésére kibocsátandó kötvényeknek. Hiszen tudják az emberek: amivel Gödöllő gyarapszik, azzal minden egyes polgára is gazdagabb lesz... Vasvári G. Pál Veresegyház versenyben marad Hatezer lelkes lokálpatrióta