Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
1985. APIULIS 30., REED PEST MEGYEI HÍRLAP 9 Tudomány és közélet írta: dr. Cselőtei László akadémikus Kedvezőbb megoldást Beszélgetés dr. Tatai Zoltán egyetemi docenssel Május elején tartja közgyűlését az ország legmagasabb tudományos testületé, a Magyar Tudományos Akadémia. Országunk ötéves ciklusú társadalmi-gazdasági életéhez illeszkedve az ez évi tanácskozás kiemelkedik a sorból. A mintegy 200 tagú testületben most lesz a tisztújítás és új akadémikusokat is választanak. Ez alkalomból megkerestük dr. Cselőtei Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, hogy saját munkáján, életén keresztül villantsa fel számunkra az Akadémia tevékenységét. Dr. Cselőtei László akadémikus harminc éve a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető professzora, oktató-nevelő és kutatómunkája mellett a társadalmi-gazdasági élet számos területén fejt’ ki tevékenységet. így elnöke az Akadémia és az Országos Vízügyi Hivatal közös tudományos bizottságának, országgyűlési képviselő, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia évenkénti közgyűlése nemcsak ünnepi alkalom, hanem a szó szoros értelmében munkaértekezlet. Ezen az egyhetes tudományos üléssorozaton a testületek tíz tudományos osztálya egy-egy kiemelt téma köré csopor- . tosítva megvitatja éves tevékenységét és további feladatait. Záróakkordként kerül sor az Akadémia zárt ülésére. Ennek fő eseménye egy-egy széles körű érdeklődésre számot tartó, fontos tudományos, az ország egész életére kiható kérdés. Akik már bizonyítottak Az elmúlt években így kerültek napirendre a Negyedszázados gazdasági fejlődésünk eredményei a világ- gazdasági korszakváltás mérlegén, A magyar településhálózat átalakulása, a Biológia és társadalom című előadások. Az osztályok és a közgyűlés eszmecseréjét különösen elmélyültté, sokrétűvé és sokszínűvé teszi, hogy a felszólalók tapasztalataikra, kutatómunkájukra, tudományos, tudományszervező és közéleti tevékenységük során szerzett ismereteikre építve fejtik ki vélfeményüket. Az Akfi^étftia és a, ti*dp*nány«s, lyek',mókája (pellett, azokkal együtt így egész tudományos életünket, s ázoh keresztül hazánk minden problémáját megvitathatják. Ez évben a zárt ülésen a központi előadás elmarad, mert nemcsak egy év, hanem az egész ötéves ciklus munkáját kell áttekintenünk és értékelnünk. Emellett!hosszú előkészítő munkárg támaszkodva, a széles tudományos és szakmai közvélemény megítélésére építve a közgyűlésen ebben az évben új tagokat is választunk. Felelősségünk tudatában tudományos életünk legjobbjai közül igyekszünk bevonni a munkánkba azokat, akik már bizonyítottak, elismertséget szereztek, s akik saját tevékenységük mellett hatással vannak másokra is, erősíteni, gyorsítani tudják tudományos életünk, s vele hazánk fejlődését. Minden esetben hosszú, változatos és sokszínű az az életút, amely az akadémiai tagsághoz, a testület munkájába való bekapcsolódáshoz vezet. Magam is — előre nem tervezetten — ilyen utat jártam be, amíg 1970- ben az Akadémia tagja lettem. A 40- es évek végén a kertészmérnöki oklevél megszerzése után először a mezőgazdasági termelésben, majd a termelésirányításban dolgoztam. 1951-ben tanulmányaim folytatására — kiegészítésére — aspiránsként visszatértem az egyetemre. Itt elsősorban ismereteim bővítése, az oktató-nevelő és kutatómunka volt a feladatom. Emellett titkára lettem az Agrártudományi Egyesület zöldségtermelési szakosztályának, ahol az ágazat időszerű termelési problémáinak rendszeres megvitatása sok gyakorlati tapasztalatot, termelési és emberismeretet adott számomra. Munkám először a vetőmagtermesztés támakörében, az azt alapozó élettani, örökléstani, nemesítést tudományok területén indult. S ekkor jött közbe az 1952-es év, amikor az évszázad egyik legnagyobb szárazsága volt Magyarországon. Ez előtérbe állította a zöldségtermelésben az annyira fontos öntözést, annak fejlesztését és kiterjesztését. Oktató tevékenységemben, társadalmi munkámban így lassan átcsúsztam erre a területre, majd kutatásaimat is ilyen jelleggel folytattam tovább. Beleástam magam az öntözés és a hozzá kapcsolódó tudományterületek hazai és külföldi irodalmába, az addigi termesztési tapasztalatok. az üzemi problémák ösz- szegyűjtésébe. Kapcsolatot kerestem e tudományterület kimagasló képviselőivel — nevük említésével is hadd emeljem ki tisztelettel közülük Frank Melaniet és Hank Olivért — akiktől igen sokat tanultam. így vált lehetővé, hogy három év múlva e témából készíthettem el és védtem meg kandidátusi értekezésemet Egyes zöldségnövények vízhasznosítási kérdései címmel. Találkozás a gyakorlattal Még aspiránsi időm alatt megbízást kaptam a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen a kertészeti tanszék megszervezésére és vezetésére. Üj munkaterületemen most már munkatársaimmal együtt szélesebben és elmélyültebben folytathattuk a kertészeti növények öntözésének megalapozását, amely azóta is a tanszék fő kutatási témája. Tevékenységünk a tanszék megalakításának napjaitól kezdve a mező- gazdasági mérnökképzés fő feladatának alárendelve tudatosan épült be az egyetem egészének munkájába, és gyorsan összefonódott több más. tanszék tevékenységével. Bebizonyosodott, hogy a különböző tudományterületek határfelületein sok az olyan probléma, amelyak tisztázása elősegítheti a még nyitott kérdések megoldását, megtermékenyíti valamennyiünk munkáját. így sáját, fő-- ként az alkalmazott ökológiai, élettani alapú kutatásaink jól kiegészültek az öntözés gazdaságossági, szervezési, kultúrtechnikai, műszaki, talajtani problémáival. Munkánkhoz kapcsolódva számos kandidátusi és doktori értekezés készült, közöttük több, már termelő üzemekben dolgozó szakember munkája alapján. Kutatási eredményeinket elsősorba» oktatómunkánkban és irodalmi tevékenységünkön keresztül használjuk fel. Tanfolyamokon, országos és táj értekezleteken rendszeresen találkozunk a termelési gyakorlat szakembereivel. Ilyenkor összevetjük a szakirodalom és a tudományos munka eredményeit a gyakorlat tapasztalataival. Ez a kölcsönösen előnyös kapcsolat teszi élővé, naprakésszé ismereteinket, mélyíti és tágítja kutatómunkánk feladatait. Így került előtérbe az.utóbbi időben többek között a növény-talaj-víz-időjá- rás rendszerben a kelesztő-indító öntözés vizsgálata, amelyet a vetőmag csírázásának élettanával, a talajnedvesség változó dinamikájának, s az arra ható tényezőknek jobb megismerésével igyekszünk megalapozni. Az öntözés része a termelési folyamatnak, a tethnológiának. Rajta keresztül a kertészeti termelés egészét is figyelemmel tudjuk kísérni. A kertészetet pedig — oktatómunkánkban a mezőgazdasági mérnökképzés egészének alárendelve — megkíséreljük a gazdasági termelésbe, sőt gazdasági-társadalmi életünk egészébe beillesztve szemlélni és művelni. Egyetemünkön gyakorló szakembereket, mezőgazdasági mérnököket képezünk, akik munkahelyükön, s annak környezetében szakemberi, vezetői feladataik mellett egyben értelmiségiekként élnek és dolgoznak. Feladatunk jó ellátása érdekében ezért magunk sem szakadhatunk el a gyakorlattól, az élettől, az emberektől, akikkel és akikért munkánkat végezzük. Folyamatosan •megújulva Oktató-, nevelő- és kutatómunkája mellett sok akadémikus folytat az Akadémián kívül is tudományszervezési és közéleti tevékenységet. Gsak példaként említem, hogy ebben a ciklusbanjiat akadémikus volt országgyűlési képviselő, s közülük kettő országgyűlési bizottsági elnök. Ma Akadémiánk három tagja egyben miniszterként dolgozik, ötéh pedig tagjai a párt Központi Éízoítsá- gának. Természetesen az akadémikusok zömének tudományszervezési és társadalmi munkája az Akadémia keretében, annak 'bizottságaiban és a szakmai egyesületekben folyik. Az alap azonban, amelyre elsősorban támaszkodunk, mindannyiunknál a tudományos munka, abban az értelemben, ahogy erről szóltam. Ebben és erre építve, ettől folyamatosan megújulva folytatjuk elemző, szintetizáló munkánkat, társadalmi és közéleti tevékenységünket. * j Az utóbbi hónapokban ismét gyakran szóba kerül a megyék iparosításának ügye. Sókan mondják aggódja, hogy az elmúlt években lelassult a folyamat, s az új közgazdasági viszonyok nem kedveznek az iparfejlesztési stratégia továbbfolytatásának. Drágább lett az infrastruktúra, többe kerülnek a beruházások, s az állam, a vállalatok ott költik el majd pénzüket, ahol kifizetődőbb. Valóban fellépett ilyen veszély? Mire számíthatunk a jövőben ? — ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszéltünk dr. Tatai Zoltán egyetemi docenssel, a Politikai Főiskola tanárával,1 aki immár 27 esztendeje foglalkozik a témával. Számos cikket, tanulmányt írt már erről a tárgykörről, 1934-ben pedig több száz oldalas könyve jelent meg Iparunk területi szerkezetének átalakítása címmel. O Mielőtt a téma érdemi tárgyalására térnénk, tekintsük át, mi történt az elmúlt 40 évben. Már csak azért is, mert a könyvét is ennek szentelte. Kérjük, foglalja össze a megye iparosításának eredményeit, fogyatékosságait, s vonja meg a mérleget! — Az elvitathatatlan eredményekkel kezdem. A korábban iparral nem vagy csak alig rendelkező térségekben, mindenekelőtt az Alföldön jelentős ipari bázis alakult ki. Szabolcs megyében, amelyet Magyarország Szicíliájának neveztek valaha, a felszabadulás előtt mindössze öt olyan üzem volt, amely száznál több embert foglalkoztatott. Ma 55 ezren dolgoznak a megye iparában, s jó néhány olyan — ezer dolgozónál többet foglalkoztató, nemzetközileg is jegyzett — üzemünk van, mint a tiszavasvári Alkaloida Gyár, a Tungsram és a Taurus nyíregyházi gyára, a Nyíregyházi Konzervgyár, a MOM mátészalkai üzeme, Hasonló mértékben ipa- rosötíott a ' ! korábban ugyancsak ipárszegény Hajdú-Bihar, Bács-Kis- kun, Békés, Szolnok, a Dél-Dunán- túlon pedig Tolna, Somogy és Zala megye. Az iparosításnak köszönhető, hogy az iparszegény megyék lakói egyáltalán munkához jutottak. (Korábban százezrek nem találtak lakhelyükön munkát!) Sok százezer földművelő, háziasszony vált nagyipari munkássá, kialakult, meghatározóvá vált a műszaki értelmiség. Minthogy Így kezdődött a DCM Mikes István József festménye az ipar a legfőbb városfejlesztő elem, új városok jelentek meg a térképen, az iparosítás szülötte Dunaújváros, Komló, Kazincbarcika, Leninváros, Százhalombatta és sok más településünk, gyökeresen megváltoztak, átépültek az olyan hajdani, közműszegény alföldi mezővárosok, mint Nyíregyháza, Kecskemét, vagy Orosháza. Az ipar nemcsak nagy- és középvárosaink, megye- székhelyeink képét formálta át, hanem gyökeresen megváltoztatta az olyan, ma már nagyobbrészt kisvárosok, nagyközségek életét is, mint például Paks, Tamási, Dombóvár, Tab, Marcali, Nagyatád, Barcs, Lenti. Ennek a nagy, az egész ország arculatát átformáló iparosításnak természetesen árnyoldalai is voltak. Mindvégig kisebb-nagyobb fokú, többnyire burkoltan megnyilvánuló ellenállás kísérte például egyes budapesti székhelyű vállalatoknál, intézményekben. Ennek tulajdonítható, hogy olyan üzemeket is a fővárosba telepítettek, amelyeknek nem ott lett volna a helyük. Így az Országos Bányagépgyártó Vállalatot. Néhány megyeszékhelyünk túlzottan a megyeközpontba koncentrálta a beruházásokat, elhanyagolva a többi települést, ezért egyik-másik nagy- és középvárosunkban „pesties” jelenségekkel kellett szembenézniük: hirtelen felduzzadt a lakosság, nőttön-nött a lakás-, üzlet- hálózat-, óvodai helyhiány. • A szavaiból ítélve egyáltalán nem tekinti befejezett folyamatnak a megyék iparosítását. Jó a következtetésünk? S ha jó volna: miért van és lesz szükség a folytatásra? — Nem lehet lezárni a gazdasági, társadalmi folyamatokat. Ha megszüntetünk egy ellentmondást, újak támadnak hejypttük, Említettem már* hogy Budapesten, s az brszág számos nagy- és középvárosában, milyen Hagy gondokat okoz még ma is a lakás-, közmű-, és kommunális létesítmény hiánya. Mindez arra int, hogy a jövőben több figyelmet kellene szentelni a kisvárosok és nagyobb községek iparosítására is. Már azért is, mert a nagy munkaerőhiány közepette, még mindig vannak olyan fehér foltok az ország peremvidékein — Szabolcs, Észak- Borsod, Battonya. és Tiszafüred körzete, a Dráva mente például —, ahol a foglalkoztatási gondok sem ritkák. A környezetvédelmi gondok is azt sugallják, hogy — ha nem is szélsőségesen értelmezve —, még jobban l^ell decentralizálni az Ipart. A műszaki fejlesztés is sok változtatást igényel, hiszen az iparosítás lázában korszerűtlen üzemek is letelepedtek a megyékbe. •Ez az igény okoz ma a legtöbb gondot a megyékben, erre hivatkoznak azok is, akik borúlátóan Ítélik meg a várható fejleményeket. Véleménye szerint hogyan lehetne összeegyeztetni a megyei, helyi igényeket és a népgazdaság hatekonyságaöve- telményét'í — Induljunk ki abból a feltevésből, hogy ezután a nagyvárosokra koncentrálják az iparfejlesztést, mondván, hogy oft kiépített az infrastruktúra hálózata, tehát olcsóbb. Kérdem azohban: kire alapoznának, hiszen. így is gondokat okoz a munkaerőhiány, drága gépek állnak emiatt kihasznalatlanuL Nem beszélve a szolgáltatóhálózat növekvő konkurenciájáról, amely az ipartól elszívja a munkaerőt. Ezért — akár tetszik, akár nem '—, a megyékhez kell fordulni. Kérdés persze, hogy melyikhez közülük? Kétségtelen, hogy nő a verseny köztük: ki kínál kedvezőbb megoldást? De az nem kétséges, hogy csak hosszas vizsgálódással, alternatívák kimunkálásával lehet eldönteni, hogy a munkaerő meny- nyiségét, összetételét, a közművesí- tettség fokát, a szállítási, költségeket és még sok mást figyelembe véve, hol a legkifizetődőbb az Iparfejlesztés, illetve korszerűsítés. Csak így, a központi és helyi elképzelések egyeztetése, a különböző érdekek . ütköztetése közben alakulhat ki a leggazdaságosabb változat,, a-ni a népgazdaság számára is a legolcsóbb, vagyis válik nyilvánvalóvá: mit kíván a népgazdaság érdeke? Más választás nincs. MAGYAR LÁSZLÓ
