Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-30 / 100. szám

I % Kuvakban is van törzsközönségünk A szellemi és közélet mindenese Népünk, életünk a zene tükrében Egy Athén melletti kis ha­lászfaluban éltem át első íz­ben, hogy milyen nagy dolog magyarnak lenni — főleg, ha kultúránk követei jól képvi­selnek bennünket. Az aprócs­ka családi penzióban vacsora közben figyelmeztettek, hogy nézzem meg velük este a tele­víziót, mert színházi közvetí­tés lesz és magyarok lépnek föl. A Győri Balett kitűnő elő­adását láttam. Mellettem gö­rögök, angolok, németek, fran­ciák üljek. Jóleső érzéssel hall­gattam már közben is az elis­merő megjegyzéseket, ám a végén — mi tagadás — meg­hatódtam. A nemzetközi kö­zönség valamennyi tagja oda­jött gratulálni, s úgy szoron­gatták a kezemet, mintha jó­magam is a szereplők között lettem volna. S attól kezdve nem volt olyan nap, hogy va­laki ne érdeklődött volna Ma­gyarország látnivalóiról, mű­vészetéről, történelméről, ne­vezetességeiről. Akkor értet­tem meg igazán, mit jelenthet egy ország életében, a róla ki­alakuló kép formálódásában a művészek külföldi szereplé­se. A magyar egzotikum ,Az utóbbi években a sző­kébb pátriánkban jól ismert é3 nagyon kedvelt. Vujicsics együttes is számos meghívást kap határainkon túlra. Nem­régen tértek ha2a Kuvaitból, ahol öthónapos vendégszerep­lésen voltak. Ezt követően jár­tak Belgiumban, Svájcban, NSZK-ban és Ausztriában, s mire ez az írás megjelenik, már Ausztráliában vannak, ahol másfél hónapot töltenek el. — Kuvait... Annyira más világ, mint a miénk. Érdekli egyáltalán az arabokat az euró­pai zene? •i- Ha idegenben lépünk föl. akkor egyszerre képviseljük magyarságunkat és a délszláv nemzetiséget. Kuvaitban az je­lentett számunkra nagy előnyt, hogy a délszláv zene make­dón része rokon az arab zene­világgal. A ritmikus szerb mu­zsikát ugyancsak szívesen hall­gatták. Nagy sikerünk volt ve­le — mondja Eredics Gábor, az együttes vezetője. — Ma­gyar létünk pedig a külön vonzerő, hiszen számukra mi jelentj.ük az egzotikumot — teszi hozzá mosolyogva. — Egyébként immár másodszor jártunk ebben az arab ország­ban. Ügy fogadtak bennünket, mintha el sem mentünk volna tőlük. Egy év elteltével is visz- szatért a törzsközönségünk, voltak már ott barátaink, is­merőseink. Ismertük a ked­venc dalaikat, hangszereiket, s a sikert az emberi kapcsola­tokon tudtuk igazán mérni. — Most hosszabb turnén lesznek Ausztráliában. Mit je­lent ez a Vujicsics együttes számára? — Rajtunk kívül egyedül csak a Muzsikás együttes járt ezen a távoli földrészen. Már önmagában az is érdekes és újszerű, hogy egy bérletes kon­certsorozat részeként szerepel a mi műsorunk. Föllépünk Sidneyben a fesztlválprogra- mokon; azután Melbourne-ben és más városokban, egészen föl, északig, a trópusok kör­nyékén. Emberi felelősség is — A külföldi utak a művé­szeknek mindig missziót is je­lentenek, hiszen sok múlik azon, mekkora sikert aratnak. Rajtuk keresztül ítélik meg népünket,, hazánkat, kultúrán­kat. . .. ,jS( ... , .• — Valóban. Az együttes el­ismerése nem pusztán zenei siker, hiszen a dalok segítsé­gével föl tudjuk kelteni az ér­deklődést az ország iránt. S ezért minden -egyes produk­ció nemcsak művészi, hanem emberi felelősség is. Ami a zenei oldalt illeti: a délszláv muzsika, mit mi játszunk, nem jugoszláviai folklór, hi­szen magán viseli a magyar népzenével való folyamatos érintkezés jegyeit. Tipikusan magyarországi délszláv zene tehát, s ezért a magyar kul­túra szerves része. Mi .kül­földön elsősorban magyarok vagyunk, ol/an magyarok, akik délszláv nemzetiségűek. Ez egyébként roppant izgalmas kérdés a határainkon túli or­szágokban is. Számos beszél­getést kezdeményeztek szerep­léseink során a vendéglátók ebben a témában. Dél-Fran- ciaországban például az occi- tán kisebbség tagjai érdeklőd­tek! tőlünk arról, hogyan ápol­ják nálunk a nemzetiségi kul­túrát, s nem kis elismeréssel nyugtázták, amit erről elmond­tunk; igazunkat jelenlétünkkel is bizonyítani tudtuk. Mindaz, amiről beszéltem,- hangsúlyo­san támasztja alá, hogy szá­munkra minden koncertünk­nek rendkívüli a jelentősége. Valamennyi este úgy állunk kj a színpadra, hogy az a szerep­lés sorsdöntő. Ezért ügyelünk kiemelten a szervezési kérdé­sekre, valamennyi hangszer ki­tűnő állapotára. — Milyen terveik vannak a hazatérésük utáni időszakra? Meglepetés a közönségnek — Szeretnénk egy kis időt a családdal tölteni. Közben föl­készülünk néhány lemez- és rádiófelvételre és hazai kon­certre. Az új lemezünket ha­sonló elvek szerint állítjuk össze, mint az előzőt, s egy-két meglepetéssel is szolgálunk majd a közönségnek1. Népzenei gyűjtőmunkánkat intenzíveb­ben szeretnénk folytatni, mint eddig. Minden vágyunk, hogy a meglevő anyagból egy min­den igényt kielégítő archívu­mot állíthassunk össze. Körmendi Zsuzsa Eddig kevés dolgom volt pénzzel Ösztönző díj az ösztöndíj? A Művelődési Minisztérium rendeletére nemrégiben átla­gosan ötven százalékkal emel­kedett a szakmunkástanulók ösztöndíja. Az új rendszer jobb tanulmányi eredmények­re, munkára, szorgalomra ösz­tönöz, az elosztásnál pedig messzemenően érvényesíti az iskolai demokratizmust. A pe­dagógusok, az érintett vállala­tok és az ifjúság érdekképvi­seleti szerveinek illetékesei minden intézményben sze­mélyre szólóan állapították meg az ösztöndíj mértékét. Az érdi 220. számú Ipari Szak­munkásképző Intézetben jár­tunk utána az eddigi tapaszta­latoknak. Nem csökkenhet A diákok ujjongva fogadták7 az ösztöndíjak emelésének hírét, de csak azt hallották meg belőle, amit fontosnak tartottak: az ötven százalékot. Hogy ez az átlagra vonatko­zik, azt már kevesebben tud­ták. A legtöbb iskolában a fél­reértések eloszlatásával, a rendelet valós értelmezésével kellett kezdeni a munkát. Hallgassuk Sárosi Rezső igaz­gatót: * — A rendelet világosan fo­galmaz, csak a felületes olvasó értheti félre. A párt, a KISZ, a szakszervezet, a vállalatok képviselőivel tartott első egyeztetés után világossá vált az elosztási elv. Csak a gyen­ge tanulóknak okozott csaló­dást, hogy az emelés nem érint mindenkit egyformán. Elsősor­ban a közepes, vagy annál jobb teljesítményt nyújtó fia­talok honorálására kell fel­használni. A rendelet ugyan­akkor azt is előírja, hogy az első megállapításnál senki sem kaphát kevesebbet, mint ko­rábban, ám később ez a meg­kötés is megszűnik. — Azt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy a bukott tanulóknak végre nem jár ösz­töndíj — folytatja az igazgató. — Annál is inkább, mert az elégtelenek mögött általában a nemtörődömség, a lustaság áll. Megszűnt az a furcsa és méltán kifogásolt helyzet, hogy az első kategóriás, azaz hiányszakmát tanuló bukott diák annyit, vagy többet kap, mint az alsóbb kategóriákban elégségesen szereplő társa. Most is vannak átfedések, amelyek azonban abból adód­nak, hogy nem csak a tanul­mányi eredményt vesszük fi­gyelembe, hanem a szorgal­mat. a közösségi munkát is. Ezért az aktív közepes egy szintre kerülhet a passzív jó- tanulóvaL Ismerik egymást Általános tapasztalat, hogy az ösztöndíjak megállapítása­kor különböző értékítéletek ta­lálkoznak. Az osztályzatok adottak, azokról nem lehet vi­ta, de az aktivitás, a tanórá­kon kívüli tevékenység meg­ítélése nem mindig azonos. Esetenként máshogy láthatja a pedagógus, a munkáltató, és megint másként a diákok. — Nálunk ez nem okozott gondot — mondja Kurinyec Imréné igazgatóhelyettes. — A gyerekek jól ismerik a társai­kat és sokszor minket is meg­lepett, hogy milyen kritikusan, reálisan ítélik meg egymást. Egyértelmű volt, hogy az ér­demli a legtöbbet, aki a tanu­lásban, a munkában és a KlSZ-nen is megállja a helyét. Nehezebb dolgunk akadt, ami­kor két hasonló teljesítményt kellett elbírálni. Az árnyala­tokat lehetetlen érvényesíteni az ösztöndíjban, ezért elvetet­tük a minden áron való dif­ferenciálást. És mit szólnak mindehhez az érintettek, a diákok? Bognár Zsuzsa KISZ-titkár: *— Ügy látom, hogy alábbha­gyott a kezdeti lelkesedés, senki sem töri magát azért, hogy száz vagy kétszáz fo­rinttal többet kaphasson. Ter­mészetesen a jó tanulók örül­nek az új rendszernek, viszont a bukottakat — legalábbis lát­szólag — nem izgatja, hogy rosszabbul járnak. Nekem most ötszáz forintom van ha­vonta. A tanulmányi átlagom három egész hat tized, ezért négyszáz forintot kapok, a má­sik százzal pedig a mozgalmi munkámat ismerik el. Ugyan­ezért a teljesítményért koráb­ban háromszáztíz forint járt. — Nekem is három egész hat tized az átlagom, ami négyszáz forintot ér — mond­ja Árián Dean másodéves Amitől a kevés is lehet sok — A régi papunkkal csak úgy hívtuk egymást; kolléga úr — mondja nevetve Ba­ross Péter —, mert hol ő te­metett, hol én, vagy egyszerre mindketten. Mert Baross Péter nemcsak pedagógus a csobánkai isko­lában, nemcsak tanácstag és a helyi népfrontbizottság el­nöke, de amolyan mindenese is a falu szellemi és közéleté­nek. Ö vezeti az iskolai és a községi könyvtárat, pótolja a nem létező művelődési ház nem létező népművelőjét. Sommás ítélet A hegyek koszorúzta völgy­ben megbúvó Csobánka festői szépségű kis falu. Lassan már több lesz itt a hétvégi nyaraló, mint a családi ház. A település lélekszáma a kétezret sem éri el. A községben még egy klubkönyvtár kategóriá­ba sorolható művelődési in­tézmény sincs. A megyei ta­nács szakfelügyeleti vizsgála­ta sommásan fogalmaz: „A község nagyságrendjét figye­lembe véve a tevékenység annyira minimális, hogy nem értékelhetjük megfelelőnek, il­letve elfogadhatónak. A kör­zetben Csobánkánál lényege­sen kisebb községekben is ettől mennyiségben és minő­ségben is tartalmasabb mun­ka folyik”. — Ebben a faluban szinte semmilyen munkalehetőség nincsen — mondja Baross Pé­ter —, az emberek 95 száza­léka eljár dolgozni. Meglehe­tősen nagyok a szociális el­lentétek is. S ha nem is be­szélhetünk már éles ellentmon­dásokról, még is csak három nemzetiség — németek, szer- bek, szlovákok — él itt a magyarokkal együtt, s egy népcsoport tagjai, a cigányok. S természetesen - Csobánka sem kivétel: a háztáji, a mel­lékkereset leköti az embere­ket, még azokat is elvonja a művelődéstől, akik egyébként érdeklődnének bizonyos prog­ramok iránt. Ezek a tényezők nehezítik annak a dolgát, aki a közművelődés ügyét kíván­ja előmozdítani. Nem azt je­lenti ez, hogy beletörődünk az érdektelenségbe, de erőn­kön és lehetőségeinken felüli dolgokat nem vállalunk. A község vezetőivel egyetértés­ben a gyerekekre, a fiatal autószerelő. — Az osztályból ketten kapunk ennyit, a töb­biek ösztöndíja kevesebb. A tanárainknak, a társainknak az volt a véleményük, hogy megérdemeljük. — Eddig nem volt dolgom pénzzel — mondja Krisztics Csaba elsős csőszerelő. — Az általános iskolában nem érez­tem ennyire, hogy magamnak tanulok. Igaz, most sem az ösz­töndíj az elsődleges, hanem az, hogy el akarom érni a cél­jaimat. A három egész nyolc tizedes átlagomat négyszázöt­ven forinttal honorálták. Én nem kapok otthonról zseb­pénzt, ebből kell gazdálkod­nom. Bérletet, ebédjegyet, tan­szereket veszek, a maradékot pedig ifjúsági takarékbetét­könyvbe teszem. Az iskola be­fejezése után lesz mihez nyúl­nom. Mellékes, mellékes Ideje volt korszerűsíteni az ösztöndíjrendszert, inert a ko­rábbi rendelet 1969-ben kelt, az akkori viszonyokat tükröz­te. Sokak szerint már évekkel ezelőtt, de legalábbis a mosta- 'ni tanév elején be kellett vol­na vezetni. Mások azt róják fel hibájául, hogy nagyobb összegre volna szükség az ösz­tönzéshez, a differenciáláshoz. Főleg azért, mert például egy kőműves« szobafestő, vagy autószerelő tanuló már az is­kola ideje alatt is mellékkere­sethez juthat. Van ebben igaz­ság, de ilyen szempontok neon érvényesülhetnek. Az új ösz­töndíjrendszer mindössze két hónapos, nem lehet még fele­lős véleményt alkotni róla. Anpyi bizonyos, hogy jobb, rugalmasabb életszerűbb, mint a régi volt. Kövess László korosztályokra irányítjuk a figyelmet, bennük szeretnénk megalapozni a művelődés iránti igényt, a fogékonyságot. Két számítógép Igaz lenne tehát a szakfel­ügyeleti vizsgálat megállapí­tása? Mert mire is futja a tiszteletdíjas közművelődési ügyvezető (ez a hivatalos és nagyon méltatlan elnevezése) erejéből? Társadalmi és csa­ládi rendezvényeket szervez­nek, megemlékeznek a nem­zeti és nemzetközi' ünnepek­ről. Esetenként TIT-előadót hívnak, író—olvasó találkozó­ra invitálják az embereket. A gyerekek lehetőségei en­nél lényegesen bővebbek. Az iskola úttörőélete tartalmas, a 250 tanuló tizenegy szakkör­ben találhat kedvére való el­foglaltságot a bábozástól kezdve az irodalmi színpadon át a számítógéppel váló is­merkedésig. Az iskolának két komputere van, s olyan szak­embere is. aki a használatát oktatni tudja. Hamarosan megérkezik a videoberendezés is. Kétségtelen, hogy mindez nem sok, ha a közművelődés elvi normáit tekintjük irány­adónak. De szabad-e ennek alapján ítélni, ha a körülmé­nyeket nem vesszük figye­lembe? Elsősorban azt, hogy nincs művelődési otthon, hogy közművelődési célokra — a könyvtár gyarapítását is be­leértve — legfeljebb húszezer forint jut évente. De még itt sem állhatunk meg az okok kutatásában. Föl kell tenni a kérdést: miért nem alakítot­tak ki legálább egy használ­ható klubkonyvtárat? — A művelődési otthon lé­tesítése elsősorban anyagi kérdés — vezeti: be* mondan­dóját Horváth György, a köz­ség párttitkára. — Az elmúlt tíz esztendőben létfontosságú dolgokat kellett megolda­nunk. E rangsornak a meg most sem látható végén áll a klubkönyvtár. Csak néhány példát mondok: utak kellet­tek és kellenek, valamint víz és villany. Központi fűtést kapott az óvoda, tornatermet alakítottunk ki és pedagógus­szállásokat, orvoslakást épí­tünk. S sorolhatnám meg hosszasan, mi mindent terem­tettünk nagy erőfeszítések árán, és mi minden kellene még. Persze, hogy szeretnénk művelődési otthont, de le­gyünk őszinték, a kultúrá­hoz, a kulturált élethez a fel­soroltak mind kellenek. Nem kell kényszeríteni Ezzel még mindig nein ér­tünk a végére a miérteknek. Nem beszéltünk arról, miből keil a falu gyarapodását fi­nanszírozni. A község évi költségvetése tavaly hétmillió forint volt. Az iskola kály­háiban 350—100 ezer forintot fűtenek el évente, s mégis hidegek a termek. Ha mind­ehhez hozzáadjuk a tekinté­lyes, lakosonként évi 5—600 forint értékű társadalmi mun­kát, akkor sem nevezhetők ideálisnak a lehetőségek. A megítélésnél mindezt fi­gyelembe kell venni, az elért eredményeket a falu saját le­hetőségeihez illenék mérni. S főként nem szabad megfeled­kezni arról a tiszteletre méltó erőfeszítésről, amit egy lelkes pedagógus, sőt • mindinkább egy lelkes tantestület tesz fa­lujáért. Mert Baross Péter vé­leménye szerint az ilyen kis településeken a pedagógusok­nak kell betölteniük a szelle­mi élet vezetőinek, mozgatói­nak szerepét. Szép elv, ha nem is túlságosan népszerű manapság, s e szerep vállalá­sára kényszeríteni senkit oem lehet. Csobánkán nem is kell. M. Nagy Péter Radiófigye lő GONDALAT—JEL. Idestova fél esztendeje egy új műsor születéséről adtunk hírt. Az­óta a közérdekű ismeretköz' vetítési céllal létrehozott kul­turális kaleidoszkópnak ki­bontakozott sajátos arculata. A magazin műfaj lehetőséget ad arra, hogy bő kínálatot nyújtson kulturális életünk sokszínűségéből. Ugyanakkor legfőbb erénye, hogy nem csu­pán ajánl, hanem vitatkozik is, állást foglal. Tehát a va­sárnap déli rádióhallgató szá­mára a legtöbbet adhatja: szí­nességével szórakoztat, ugyan­akkor tartalmasán értékeket közvetít. A néhány hónap alatt be- bizonyosqdott; telitalálat a mű­soridő megválasztása is. Ügy tűnik, a rádió szerkesztői job­ban ismerik a hallgatók szo­kásai!, mint gondolnak. Kez­detben ugyanis meglehetősen sokan tamaskodtak: egy kul­turális magazin számára in­kább a délutáni vagy az esti órákat tartották megfelelőbb­nek. Elfeledkezvén arról, hogy a televízió már lefoglalta eze­ket a perceket. így vasarnap, dél -előtt egy órával, bizonyá­ra még a háziasszonyok is szí­vesen hallgatják. Háttérrádióz­va a legérdekesebb műsorok megragadhatják a figyelmet. Különösen akkor, ha hétről hétre sikerül a palettát színe­síteni. > Ezúttal a Varsányi Gyula és Györfy Miklós szerkesztet­te adás olyan újdonságokat kí­nált, amelyekről kevesen tud­nak. Keleti Mártod emlékére felidézték a filmrendező zenei sikereit. Ki gondolná, hogy az Operaház karnagyaként indult A tizedes meg' a többiek alko­tója? Szó volt az Erkelről ás Lisztről készült játékfilmek sikere mellett arról is, hogy trilógiára készült. Akkor sza­kadt félbe pályája, amikor a Bartókról szóló-művét készí­tette elő. A hiányt ma is érez­zük, hiszen azóta sem akadt vállalkozó, aki a celluloidsza­lagra álmodta volna Bartók Béla életét. Stílusosan csendült let a re­ménytelen április végi időben az Esős vasárnap délután. Mondhatnánk: még az időjá­rás is a szerkesztők kedvében járt, amikor Huszka Jenőt idézték meg. A gondosan el­készített műsorrészletben Rd- tonyi Róbert vallomását hall­gattuk. A Huszka-életmű ed­dig homályban maradt rész­leteit ecsetelte — iebilincse- lően. ' Hálátlan avagy csak feledé­keny az utókor? A műsorve­zetők természetesen ilyen di­rekten nem tették fel a kér­dést. De amikor Karinthy Fe­renc a mikrofon előtt elmon­dotta, hogy 1944—45 telén kik­kel — úgymond — betegeske­dett az Alkotás úti 11-es helybe őrségi kórházban, óhatatlanul ez az érzés alakult ki ben­nünk. Ugyanis ez ideig nem sok sző esett sehol sem Leitner Ferencről, a kórház vezetőjé­ről, aki számtalan üldözöttet — közöttük írókat, költőket, művészeket — rejtegetett a fa­lak között. A legtöbb polémia bizonyá­ra a Galgóczi Erzsébet Vidra- vcfa című kisregénye nyomán fellobbant érzéseket követheti. A főszereplő egykori munka­társai számára érthetetlen az. miként lehet egy szépirodalmi alkotás egyúttal dokumentu­mokkal alátámasztott? A vi­tatkozók úgy érzem; valahol az alkotói szuverenitás lehe­tőségeit is megkérdőjelezték. TANAKODÓ. Rendkívüli volt a vasárnap esti * Tanako­dó. Rendkívüli, mert — Su- monyi Pap Zoltán kiváló szer­kesztésében — korunk két olyan nagy művészegyénisége szólalt meg, mint Illyés Gyu­la és Borsos Miklós. A szob­rászművész szólott a barát­ságról, ami a költőhöz fűz­te. Hangfelvételről pedig Ily- lyés Gyulát hallgathattuk, amint a Borsos készítette Sza­bó Lőrinc márványszoborról vallott. A különlegességet Illyés Gyula 1938-as rádiós műsorának felelevenítése je­lentette. ■ *— —Erdős! Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom