Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-29 / 99. szám
ŐRI ilia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIi. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1985. ÁPRILIS 29. HÉTFŐ Tanácsklrendeltség Péteriben A házasság kiállta a próbát Ha az ember szinte minden monori tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen jelen van, Tor- áa Béláné vb-tag személyét hozzászólásaiból, kérdéséiből, nyugodt és átgondolt mondataiból megismerve azt is tudni véli: a pétéri tanácskirendeltségen jól mennek a dolgok. <3 ugyanis a kirendeltség vezetője. S hogy az ottani munkát illető megállapítás is helyénvaló, azt bizonyította a legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésen megtárgyalt téma — a tanács péteri szakigazgatási kirendeltségének tevékenysége — összegzése is, miszerint: a kirendeltség folyamatos munkával, megfelelően biztosítja a község lakói számára az államigazgatási ügyek intézését, eredményesen közreműködik a testületi, területi feladatok előkészítésében, szervezésében. Péteriben már nemigen téma az 1979-ben Monorral kötött „házasság”. Hosszú évek türelmes munkájával, okos és meggyőző érvekkel kelleti megértetni a lakossággal, hogy a társulás nem jár együtt a mostohagyerek-sorssal. Hosszan lehet sorolni, mi minden tartozik a kirendeltség feladatkörébe szakmai vonatkozásban, és a szorosan vett szakigazgatási munkán kívüli politikai, közéleti szervező tevékenységben is. Néhányat érdemes ezek közül kiemelni. Szép hagyomány A közösségek jutalma S zép hagyománya a köz- alkalmazottak szak- szervezete monori körzeti bizottságának: május elseje, a munka ünnepe tiszteletére rendezik meg azt az ünnepséget, amelyben jutalmazzák a munkamozgalomban részt vevő, tanácsi és intézményi munkakollektívákat. A körzeti díjkiosztó ünnepségre ezúttal pénteken került sor, ünnepi asztalt ülfek Jcörül a párt-, állami ,és szakszervezeti vezetők, S a munkakoilektívák vezetői. Dr. Erdélyi Lajos, a szakszervezeti bizottság titkára szólt a kezdetről, az 1970-es' évekről, amikor Monot úttörőként kezdte a mozgalmat, hogy példáját később megyei, majd országos szinten is kövessék. Az idei év, az államigazgatásé átszervezését követő nehézségek sem okóztak törést a mozgalomban, sőt, próba volt ez bizonyos értelemben. amelyet a munkakollektívák jól kiálltak. önértékeléseiket körzeti szakmai bizottság bírálta fölül, döntésévé! az szb egyetértett, az idén tehát a következőképpen alakult, a címek és iutntmak sorvond- ie- Kiváló miiekaknltekfu'a címet és zászlót érdemelt ki a gombai Fáy András, a monori Kossuth Zsuzsa (a pénz-, terv- és munkaügyi osztály kollektívája), az üllői Tamás Áron, s a vecsé- si központi konyha Hőmön Kató munkakollektívája. Sokszorosan nyert kiváló cím után a Pest megyei Tanács Kiváló szocialista munka kollektív a címet pályázhatta meg a monori Kossuth Zsuzsa és az üllői Tgmás Áron kollektíva, Yél'jjpi gőzei. munkakőií'ek- tíya címet,és. oklevelet kapott a vecsési Steinmetz Miklós, a gyömrői Kállai Eva, a monori Péchy Blanka (titkárság), a sülysápi Bogdán Flórián és a vecsési Goldmann György tanácsi munkakollektíva. „Eredményes” címre és oklevélre a pilisi Kaffka Margit rrmnkakollektíva szolgált rá. Értékelhető volt a maqlódi Váczi. Mihály és a vecsési GESZ Radnóti kollektívájának teljesítménye, s ioggal remélik, hogy a lövőben előbbre léphetnek. A kitüntető címeket, okleveleket a monori városi jogú nagyközségi közös tanács elnöke, Rágyánszki Pál adta át, maid hangulatos. baráti beszélgetéssel zárult az ünnepség.----------------------(-----------Sz ükség és lehetőség szerint szervezik — a tanácstagi csoporttal közösen — a társadalmi munkákat; a járdaépítéseket, átereszek elhelyezését, a művelődési ház festését, például. Figyelemmel kísérik a helyi tanácsi intézmények működését is. Bonyolította és bonyolítja a tüdőszűrést; 1983- ban a komplex egészségügyi szűrés sikerén is munkálkodott, jó eredménnyel. A lakosság 90 százaléka bekapcsolódott. Az idén a szociálpolitikai feladatokat végző előadónak nyújtottak segítséget azzal, hogy több száz házba kopogtattak, az alacsony nyugdíjai, rossz szociális helyzetű idős emberek felkutatása végett. Kezdeti, átmeneti nehézségek után ma már jó á mun- ' kákapcsolat á‘ MÜTEF osztály- lya, kiemelkedően jónak mondható a szociális ügyekét és a népesség-nyilvántartást intéző szakelőadókkal — a gyámügy területén viszont még van mit javítani. Az élmúlt fél évben az építésügyi hatósági munka sem volt zökkenőmentes, a kihelyezett ügyfélfogadás , gyakran elmaradt, pedig az építési, lakhatási engedélyek gyors, szakszerű elintézése a tanácsról alkotott lakossági véleményt is befolyásolja. m Ami a péteri kirendeltségen múlik, azt minden esetben megteszi. Hiszen a mostani vb-ülésen is elhangzott: szeretnének úgy viszonyulni állampolgárokhoz, hogy érezzék, a kirendeltség van értük — és nem megfordítva ... K. Zs. Az iparban is csodának számított Csak egyszerű hétköznap van A reggeli derűs ég egész napra jó időt sejtet. — Mire számít? — kérdem Csele Ferenctöl, a Monori MEZŐGÉP Vállalat fővállalkozási irodája osztályvezetőjétől, útban Zalaegerszeg felé. — Az üzemelés során nem jeleztek különösebb hibát. Ennél többet csak a helyszínen tudunk meg — hangzik az óvatosan derűlátó válasz. Legjobb az országban — Esztendővel ezelőtt készült el ugyanis a Zala megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat bontó-csontozó üzeme. A húsipart kiszolgáló gépek és berendezések — mint végtermékek — kizárólag hazaiak, s a monori MEZŐGÉP termékei. — Ma lesz a bontó-csontozó üzem garanciális bejárása. Van-e gondjuk? — fordulok Farkas Imréhez, a vállalat igazgatójához. — Ami a monoriak munkáját illeti, nem tudok róla. Kapcsolatunk közel öt éve tart, a marhavágóhíd rekonstrukciójával kezdődött. Az, hogy négy hónap alatt elkészült a hozzá tartozó hűtőkkel együtt, az iparban is csodának számított. Kitűnő minőségi munkát végeztek. Jó partnerre találtunk a monori mezőgépesekben. Dicsekednem kell, mert a szakemberek szerint az országban a legjobb marhavágóhíd a miénk, úgyszintén a húsbontó-csontozó! — tájékoztat készségesen az igazgató. A vállalat harmincnégy éve működik, most ezernyolcszáz emberrel, 3,2 milliárdos termelési értékkel. Nemcsak Zalát, hanem a környező megyéket is ellátják. Termékeik eljutnak külföldre, s talán legnagyobb vidéki szállítói Budapestnek. Az irodaépületben — más hasonló helyekhez képest — nagy a mozgás, pedig csak egyszerű hétköznap van. "Ügy látszik, így kívánja a munkatempó. Karlóczy Ferenc műszaki főosztályvezető szabájában várakozunk, amíg a garanciális bejárás többi résztvevője is megérkezik. — Rendes csapat volt a mezőgépeseké — állapítja meg a főosztályvezető., — Sosem zárkóztak el, ha valami módosítani valót észleltünk menet közben. Rugalmas szerelőcsoport Kolozsvári György gépész- mérnök és Szabó Miklós villamosmérnök. az Országos Húsipari Kutató Intézet két munkatársa toppan be. Kőbányáról jöttek. — Az előkészítés során sok plusztervezést igényeltek a monoriak — mondja KolozsJ W/ú a gombai antes kertmozi Éjszakai vetítések a szabadban Néhány évvel ezelőtt a hazai honpolgár jószerével csak a nyugati Hímekben látott autósmozit. Kellett egy kis idő, meg némi gazdasági kényszer, hogy a szakemberek rájöjjenek: ez a forma nálunk is jövedelmező vállalkozást jelenthetne. Külön örömünkre Pest megye ebben is kezdeményezőnek bizonyult, Szentendrén, maid Dobáson avattak autósmozit. A harmadik ilyen létesítménnyel pedig szőkébb pátriánk egyik községe. Gomba büszkélkedhet. Búd Spencer tempós pofonokkal halad a „vászon" széle felé, majd eltűnik a platánok ágai között Az autós üldözési jelenet résztvevői pedig mintha a gombai „szurdikon” száguldoznának lefelé .., Szó mi szó, aligha van jelenleg az országban a gombaihoz hasonlóan kellemes környezetben működő autósmozi. — Autós kertmozi — javít ki sokadszor Sáránszki László klubvezető, az ötlet kiagyalója, a megvalósítás lelkes szervezője, résztvevője. — Itt ugyanis a KRESZ-pályán sorakozó autók mögött, fölött, mintegy páholyként magasodik a művelődési ház szabadtéri színpada, amelyet az idén kibővítve, a székeken, padokon százhússzal több néző foglalhat helyet-, mint -tavaly. Olyanok, akik autó nélkül érkeznek, vagy azzal már nem férnek el a vászon előtt. — A vászon elnevezés persze pontatlan... — Persze, hiszen a vetítőfelületet, pozdorjatáblákból alakítottuk ki. Az idén egyébként már a kétszerese lesz a tavalyinak: összesen 60 négyzet- méter. Miközben a gombai autós kertmozi újdonságairól beszélgettünk. társadalmi munkások dolgoztak a volt Patay-kas- télyból kialakított művelődési házban, a körülötte levő parkban. Különösen a honvédség monori alakulatának katonái segítettek sokat — mondta Sáránszki László. jZUS Valószínűleg köztudott, hogy a gombai autós kertmozínak a tavalyi volt a próbaéve. Viszonylag kis teljesítményű, keskenyíilmes gépekkel dolgoztak, ezért kevés színes filmet tudtak vetíteni. A hangminőség is lehetett volna jobb. — A Pest megyei Moziüzemi Vállalat jó, megértő partnernek bizonyult — persze érdekelt is az üzletben —, s most kicserélhettük a gépeket a legkorszerűbb normálfilmesekre — mondja Sáránszki László. — Lényegesen jobb lesz a kép- és hangminőség, olyan filmeket is kihozhatunk, amiket a régi berendezéssel nem tudtunk volna levetíteni. A filmek többsége színes lesz. s a májusi programból kiderül, a legnagyobb közönségsikert aratott, vagy arra számot tartó alkotásokat láthatnak majd a nézők. Három filmet — a Segítség, felszarvaztak! (olasz), a Madonna, milyen csendes az este (olasz) és a Flashdance (amerikai) — az országos bemutatóval egy időben vetítik majd Gombán. A későbbiekben — ígérik — láthatnak majd bemutató előtti vetítéseket is az autós kert-mozi látogatói. Ha pedig beköszönt az igazi jó idő a hétvégeken, 23 órától éjszakai előadások is lesznek. A gombai autós kertmozi — mint a közel 4 ezer szórólap valamelyikén nyilván már sokan olvasták — május 2-án nyitja idei szezonját. A vetítések csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn egyelőre 20.30-kor kezdődnek. Egy-egy film két napig szerepel programon. A rendezők bíznak a tavalyi népszerűség fokozódásában. Egyetlen gondjuk van csak, hogy a park hatalmas ősplatánjai behatárolják a mozi területét. további bővítésről egyelőre szó sem lehet. Ám ilyen esetben sem illik telhetetlennek lenni, biztos, hogy mind a nézők, mind az üzemeltetők megtalálják a számításukat. Ki pénzben, ki azzal, hogy kulturált környezetben remekül szórakozik ... V. J. vári György —, szerintünk fölöslegesen. A szerelőcsoport viszont nagyon rugalmas volt.... Fehér köpenyben két „helybéli”: Gergely Tibor beruházási csoportvezető és Kovács Miklós műszaki ellenőr lépnek be. — Tizenhét különböző kivitelezővel dolgoztunk — emlékszik vissza Gergely Tibor —, a bontó-csontozó 1984. április 1-vel készült el. A teljes felfutás éve a bankszerződés szerint 1985. volt. Az üzemmel különösebb gondunk nincs, de megtörténik, hogy a ferdefelvonó „vállfáján” az állat teste a súlykülönbség miatt elfordul s a vállfa beakad ... Szót váltanak — szót értenek; hogyan és miként változtassanak. Utolsónak fut be a Zala megyei AÉV-től Mód Ferenc művezető és Szabó Béla műszaki ügyintéző. Mindnyájan fehérbe öltözünk. Indulhatunk. Béres Géza üzemvezető a bontó-csontozóban csatlakozik hozzánk. — Elégedett vagyok az üzemmel — összegzi véleményét. — Akadt néhány kisebb hiba, de kijavították vagy megoldottuk magunk. Sokat beszélgetni aztán nem lehet a zaj miatt. Nem ts szükséges: elég látni. Szoros-logikus sorrendben Egy műszakban százötven ember dolgozik itt. Szembetűnő a tisztaság, a fegyelmezett munka és a gépek, berendezések szoros-logikus rendje. Ha itt valaki mozdulatelemzést rendelne el, jó eredményt kapna. A bejárás után elkészül a jegyzőkönyv. Lényege: az eltelt időszak alatt hiba nem volt; a Monori MEZŐGÉP Vállalat által gyártott berendezésekkel szemben kifogás nem merült föl... — Elégedett a mai nappal? — kérdem Csele Ferencet hazafelé jövet. — Reméltem, de nem hittem volna, hogy minden ilyen simán megy — summázza derűsen, szakítva az óvatossággal. Vennes Aranka Vecsésen Jelölő gyűlések A vecsési nagyközségi tanácstól kaptuk a tájékoztatást, hogy ma, hétfőn tanácstagi jelölő gyűlést tartanak 17.30 órai kezdettel az alábbi választókerületekben és helyeken: A 7. választókerületiek a könyvtárban (Somogyi B. u. 20), a 8. választókerületiek a művelődési házban jelölnek tanácstagot. A 13. és 14. választókerületben lakók a Petőfi téri iskolában, a 18. számú választókerületben élők a Ferihegy Mgtsz központjában gyülekeznek. A 24. számú választókerülethez tartozók a tanácsházán, a 27. és 28. számúban lakók a Bethlen utcai napköziben, a 34. és 35. számú választókörzetbeliek a Martinovics téri iskolában döntenek arról, hogy kiket vegyenek a tanácstagi jelölőlistára. Holnap kedden ugyancsak 17.30-kor kezdődnek a jelölő gyűlések a 4. és 5. választókerületben a Petőfi téri iskolában, a 15. számú választókerületben a művelődési házban. A 31. számú választókerület lakói a Martinovics téri iskolában, a 36. és 37. számú kerületé a Damjanich utcai napköziben, a 42. és 44. számú választókerületbeliek a Kun Béla téri iskolában jelölnek tanácstagot. Úrvezetőknek Tanfolyam Személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít az ATI monori kirendeltsége május 3-án, pénteken 18 órakor, a Kossuth Lajos általános iskolában. Jelentkezni lehet a fenti időben a helyszínen, valamint a Deák Ferenc úti trafikban naponta 14-től 18 óráig. Kulturális programok Ex'seren, hétfőn 18 órától: az Időszerű ideológiai és politikai kérdések sorozatból előadás Választói rendszerünk továbbfejlesztése címmel. Gyömrőn, 16-tól: a rajz- szakkör foglalkozása az alkotóházban, 18-tól: a kertbarátklubban ismeretterjesztő előadás Kórokozók a házikertben címmel. Holnap, 16-tól: a furulyaszakkör és az asztaliteniszklub foglalkozása. Az úttörőházban ma, 15-től: a vöröskeresztes; 17-től: a népi tánc szakkör összejövetele, holnap 9-től és 14.30-tól; a vívó, az orosz; 15-től: a bábszakkör foglalkozása. Monoron, 15.30-t51: az ifjúsági bélyeggyűjtők összejövetele, holnap 14-től: az irodalmi színpad próbája, 15.30- tól, 17-től és 13-tól: művészi torna. Vecsésen, 16-tól: művészi torna a 30. sz. óvodában, 17- től: a művelődési házban, ugyancsak 17 órától: az A/48 gaiambászkör összejövetele. 18-tól: a kertbarátok foglalkozása a pinceklubban, ahol előadás hangzik el a laska- gomba termesztéséről. Előadó: dr. Orbán Vince. Kedden, 17-től: kismotoros KRESZ-tanfolyam a pinceklubban, 17.45-től: a kung-fu karateszakág foglalkozása, 18- tól: német nyelvtanfolyam. Mozi Gombán, hétfőn a művelő dési házban, 18 órától: Ját szani kell! Május 1.-én, szer dán: Bombajó bokszoló. Gyömrőn, a művelődési ház ban, ma és szerdán, 16.30-tó és 18.30—tói: Bombajó bokszo 15. Monoron, ma és holnap, 18 tó! és 20-tól: Akit Bulldózer nak hívtak, szerdán: Balfácár Pilisen, 17.30-tól és 19.30 tói. Harctéri regény, szerdán A férfikaland elmarad. Ugye let iísmé Május 1-én Gombán, Bé- nyén és Káván: dr. Pénzes Janos (Gomba, Bjcsy-Zs. u. 3.j, Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 62., telefon: 70.), Monoron, Mono- ri-erdőn, Vasadon, Cscvharasz- ton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelő- intézetben), Maglódon és Ecse- ren: dr. Móczár István (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon. Úriban és Mendén: dr. Zolesz László (Sülysáp), üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: központi ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron' a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri. Fogorvosi ügyelet egész nap Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben. Állatorvosi ügyelet: dr Zí- monyi Károly Gomba, Lenin u. 25. Beteg állatok bejelentése: szerdán 8-től 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, vagy az ügyeletes állatorvos címen. (ISSN 0133—2851 (Monori Hírlap)