Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-29 / 99. szám

Visszatérni a rendes útra A Vöröskereszt-szervezet a legnagyobb emberbarát! in­tézmény, amely a háborús időkben és a békében is so­kai segít az emberiségen, ná­lunk, Magyarországon is. Bé­keben fontos szociális mun­kát végez a bajbajutottak és a betegek segítése terén. A nagykőrösi Vöröskeresz­tet létszámban és önkéntes véradásban a volt titkár: Faith Istvánná kiemelkedő helyre juttatta. Nyugdíjba vo­nulása után méltó utódja lett a városi szervezetnek Bodrogi Istvánná személyében, aki ugyancsak eredményesen, nagy szeretettel végzi íelelős- segteljes munkáját. A Vöröskeresztet most újabb segítő munkába kap­csolják. A börtönből szaba­dultak társadalmi felügyelete lesz a feladatuk, sok más teendő mellett. Erről tartott a napokban a Vöröskereszt vá­rosi vezetősége összevont tit­kári értekezletet, melyen a szervezeti titkárok nagy számban megjelentek. Az értekezletet dr. Székely András, a helyi Vöröskereszt társadalmi bizottságának el­nöke nyitotta meg. Ezt köve­tően Balogh József, a Pest megyei Bíróság képviselője beszélt a börtönből szabadul tak társadalmi felügyeletének megszervezéséről. A börtön­ből szabadult, de rendőri fel­ügyelet alá nem helyezett em­berekkel, a társadalom támo­gatását kívánják éreztetni az­zal, hogy segítik problémáikat megoldani, s visszasegítik a rendes életbe őket. Az előadás után Orbán László rendőr adatokat sorolt fel a börtönből szabadultak helyzetéről, majd dr. Kulin Sándor orvos, Nagy Dénesné és Koroknál Anikó vörös-ke­resztes titkárok mondták el véleményüket. Végül felkérték a Vöröske­reszt-szervezet titkárait, hogy akik társadalmi felügyeleti te­vékenységre vállalkoznak, je­lentsék be a Pest megyei Bí­róságnál, vagy Bodrogi Ist- vármé városi titkárnál. Kopa László Akik már továbbjutottak Az április 25-ig megtartott tanácstagi jelölő gyűlések után, a következő jelöltek ke­rültek fel választókerületen­ként a listára: A 22. körzetben Szarvas Mi­hály és Kakuk Jánosné; a 29. körzetben Halmi János és Kissne Bacsó Zsuzsanna; a 30.-ban Daru Ambrus és Hé­vízi Jenő; a 31.-ben Fehér Im­re és Takács Cáborné; a 32.- ben Szabó Mihály, Király Dénes és Simon Jánosné; a 40.-ben Piniérné dr. Torma Mária és Kitály Imre; az 5.-ben Ladár Lajos és Pintye Attiláné; a 11.-ben Andó Antal és Farkas József; a 12.-ben Barta Ist- tAnne és Nyíri Lajos; a 13.- ban Pásztor István és Csípő Ferenc; a 44.-ben Sasán Já­nos és Détári Endre; a 14.-ben Tóth Dénes és Zsolnai János; a 15.-ben Czeczeiné Eszes Ilo­na, dr. Kulin Sándor és Szűcs István; a 17.-ben Antal László és Varga Imre; a 18.-ban Pro- tapopov Viktorné és Bekő Lászlómé; a 26.-ban Monostori József és Mártonfalvi Pál; a 27.-ben Zs. Tóth István és Ko- pa László; a 28.-ban Bánhe- gyesi Sándorné és Caál Lász­ló; a 37.-ben Kocsis Jánosné és Póta Anikó; a 45.-ben Zöl­di Ferencné és Lendvai Ba­lázsáé. A listát folyamatosan kö­zöljük tovább. ŐRÖSI niti A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1985. ÁPRILIS 29. HÉTFŐ Dinamikusan fejlődő tudományos munka Egyesület, bizottság, mozgósítás Az MTESZ városi szervezete 1976-ban alakult meg, köz­ponti támogatással, helyi kez­deményezésre. Ezt megelőzően már egyesületi csoportok ke­retében dinamikusan fejlődő tudományos munka folyt, s ezt a Hazafias Népfront műszaki bizottsága fogta össze. Kezdetben nehézséget je­lentett. hogy a szervezet nem rendelkezett megfelelő helyi­séggel. így rendezvényeiket változó helyszínen bonyolítot­ták. Később az országos el­nökség — méltányolva a szer­vezet eredményes városi mun­káját — anyagiakat biztosított a Technika háza kialakításá­ra. Az 1980-ban megvett épüle­tet másfél esztendő alatt, je­lentős társadalmi támogatás­Jelölő gyűlések A Hazafias Népfront városi bizottsága értesíti a város la­kosságát, hogy 1985. május 2-án, csütörtökön 17 órai kez­dettel az alábbi helyeken lesz tanácstagi jelölő gyűlés. A 46-os választókerületnek a Petőfi S. Általános Iskola tagiskolájában (Szivárvány u. 2.). A 49-es választókerületnek a Toldi' M: Élelmiszeripari A hartninchetes körzetben A választáson dől majd el Zsúfolásig telt a gimnázium egyik osztályterme csütörtö­kön délután. A 37-es számú választókörzetből nem kevesebb mint 86 szavazópolgár hallgatta meg a jelölő gyűlés elnöksé­gének az elmúlt öt év eredményeiről szóló beszámolóját, va­lamint a küszöbön álló választásokkal kapcsolatos tájékoz­tatót. Jóllehet a választókörzetek átszervezése folytán jócskán megnövekedett városrész lélekszáma is indokolja a népes rész­vételt, de valószínűbb, hogy a két tanácstagi elölt személye váltotta ki leginkább az érdeklődést. w Kocsis Jánosnét éppen nyolc esztendeje választotta Nagy­kőrös tanácsa az apparátus élére, ugyanekkor a városi párt­végrehajtóbizottságnak is tagja lett. Az elmúlt öt év során eredményesen képviselte az 52-es számú tanácstagi körzetben élők érdekeit. Nagykőrösi születésű, a Közgazdaságtudományi Egyeter men szerzett diplomát. Előbb a Bács-Kiskun megyei Füszért- nél, majd a Démász nagykőrösi üzemigazgatóságán dolgozott mint önálló közgazdász, kilenc éven át munkahelye pártalap- szervezetének titkári funkcióját is ellátta. Érzékenyen reagál a lakosság által felvetett problémákra, határozott állásfoglalásai miatt a dolgozók előtt tekintélyt ví­vott ki. Hivatali munkája során a társadalmi, gazdasági szer­vekkel igen jó kapcsolatot alakított ki, a feladatok rangsoro­lásánál mindig a társadalmi szükséglet szerint hozza meg döntéseit. Számos kitüntetés mellett a Munka Érdemrend ezüst fokozata és az Április 4-e Érdemrend tulajdonosa. w Póta Anikó 1963-ban született Nagykőrösön. Jelenleg az Információ Technikai Vállalatnál dolgozik diszpécseri munka­körben. A mozgalmi életbe már szakmunkástanuló évei alatt tevékenyen bekapcsolódott, előbb alapszervezeti titkár, később KISZ-bizottsági tag, majd KISZ-titkárrá választják. A KISZ KB dicsérő oklevelét 1980-ban kapta. Az ifjúsági mozgalomnak jelenleg is aktív részese, mun­kahelyén pártvezetőségi tag. A politikai, szakmai önképzésre nagy gondot fordított, munka mellett elvégezte a középiskolát. A rábízott feladato­kat mindig lelkiismerettel, precízen végzi. Munkatársaihoz jó kapcsolat fűzi, főleg a fiatalok keresik fel problémáikkal, és mindig nagy segítséget nyújt azok megoldásához. A fenti jel­lemvonások ismeretében érthető, hogy fiatal kora ellenére kepesnek tartják a felelősségteljes tanácstagi feladatok ellá­tására. w A jelölő gyűlésen felszólalók kivétel nélkül alátámasztot­ták — kiegészítve — az elhangzottakat. A többségi állásfog­lalás is a Hazafias Népfront két bemutatott jelöltje mellett szólt, a június 8-1 választásokon tehát ők indulnak a 37-es körzetbői. My. J. Szakközépiskolában (Ceglédi u. 24.). v Az 50-es választókerületnek a Hangácsi Iskolában (Han­gács dűlő 82.). Az 52-es választókerületnek az Arany J. Tsz hűtőházában (Ludas dűlő). Az 53-as választókerületnek a Gógányi Iskolában (Gógány dűlő). 1985. május 3-án, pénteken 17 órai kezdettel lesz tanács­tagi jelölő gyűlés: A 42-es választókerületnek a IX. sz. óvodában (Kárász u. L). Az 55-ös választókerületnek a Bánomi Iskolában (Csikvár dűlő 38.). Az 58-as választókerületnek a CAT Központban (Fekete dűlő 2.). Ünnepvárás A munka ünnepét a hagyo­mányokhoz híven az idén is a Pálfájában ünnepli Nagykőrös népe, ahová autóbuszjáratok bonyolítják le a forgalmat. A napokban a Városgazdál­kodási Vállalat valamennyi dolgozója kiment az erdőbe, és az aréna környékén a mint­egy négyhektárnyi körzetet szépen rendbehozták. Lőkös Ferenc, a vállalat igazgatója elmondta,! hogy a városban is mindenfelé ké­szülnek az ünnepre, tisztítják az utakat, virágokkal ültetik be a parkokat. A strandfürdőt is rendben felkészítették a megnyitásra, de az időjárás makrancoskodása miatt a má­jus elsejei megnyitás elma­rad, csak ha az idő engedi, fogadják az első vendégeket. Az erdei ünnepség egyéb­ként a szokásos vendégszere­tettel várja a város lakóit. Délelőtt 10 órakor kezdődnek az ünnepi, majd a vidám szó­rakoztató programok. K. L. sál, célszerűen átalakították. Azóta a szervezeti élet felté­telei minden tekintetben igé­nyes megoldásokra adnak mó­dot. Emelkedett a rendezvé­nyek színvonala és száma is. Az MTESZ egyesületei és bizottságai 560 tagot számlál­nak, tevékenységük sokrétű, ezért ágazatonként kísérjük nyomon munkájukat. A MÉTE — az élelmezés- ügyiek tudományos egyesüle­te — a Nagykőrösi Konzerv­gyárban üzemi csoporttal bír. Elsősorban a 'gyár élelmiszer­ipari szakembereit tömöríti, fő célkitűzésük a vállalat új, kor­szerű tevékenységi köréhez tartozó ismeretek közreadása, mag alkalmazása. Egy NDK- ban működő társszervezettel jó kapcsolatot tartanak fenn. A MAE — az agrárosok szer­vezete — elsősorban szakirá­nyú élőadásokat szervez, ez­zel erősítve az ipar és a me­zőgazdaság kapcsolatát. A GTE — a gépiparban ér­dekeltek egyesülete — az utób­bi években kiemelt szakmai feladatként kezelte és igen je­lentős eredményeket ért el az energiatakarékossági tevé­kenységével. Tagjai jelentős újítók. Városi igényt elégíte­nek ki rendszeresen szerve­zett tanfolyamai, melyek kö­zül most a hegesztők képzését említjük. Az ÉTÉ — az építőipariak egyesülete — az új építési- technológiák és anyagok is­mertetésén kívül részt vesz, lehetőségeihez mérten, a vá­ros fejlesztési programjában. A székház kialakításában is közreműködtek. Az SZVTT — a szervezés- és vezetéstudományban érin­tettek társasága — nem spe­cializálódik külön szakmai te­rületekre, hanem átszövi az egyesületek munkáját. Az ak­tuális témákban szervezett előadásaik egyrészt segítik a szakembereket, másrészt a legújabb gazdaságpolitikai kér­désekről adnak ismertetést. Aktív kapcsolatot tartanak fenn az NDK Suhl megyei tu­dományos munkaszervezési tanácsával. Az Eötvös Loránd Fizikai Társaság a tárgy színvonala­sabb tanítását, a fizikatanárok továbbképzését tűzte ki célul. Egész Pest megyére kiterjedő tevékenységet folytatnak, de olykor országos rendezvényt is vállalnak, hiszen például 1982-ben a középiskolai fizika­tanári ankétot szervezték meg. Az oktatási bizottság tevé­kenysége azért jelentős, mert olyan igényeket elégít ki, ame­lyeket az állami oktatás nem tud megoldani. A titkárnői tanfolyamtól a műszaki rajzig, vagy éppen egyik legutóbbi híradásunkban említett peda­gógiai alapismereti tanfolya­mig sok mindent szerveznek. Az MTESZ helyi szervezete Anyakönyvi hírek Született: Kovács László és Csonki Katalin: László; Bur­ján László és Fancsali Éva: László; Becze Pál és Ivanics Rozália: Pál; Kispál Csaba és Szabó Erzsébet: Andrea; Sza­bó Sándor és Makai Amália: Ervin; Irházi Ferenc és Far­kas Ildikó: Ferenc nevű gyer­meke. Névadót tartott: Nagy-Gom­bai Ambrus és Danka Ágnes: Ágnes; Balogh Gyula és Szi Katalin: Mónika; Hegedűs Fe­renc és Lencsés Judit: Haj­nalka; Bálint András és Vo- nák Eszter: Eszter; Tóth Dénes és Márton Lídia: Dénes; Illés György és Gróf Katalin: And­rea; Szendi István és Hartyá- nyi Mária: Norbert; Andó György és Andó Mária: Tí­mea nevű gyermekének. Házasságot kötött: Tóth Jó­zsef és Fokti Sára. Meghalt: Medve László (Tompa u. 3.); Labancz György (Batthyány u. 3.); Megyesi Já­nos (Dugonics u. 5.); Godány Balázs (Koszorú u. 8.); Beren- te István (Bokros dűlő 31.); Vilcsák Ferenc (Tormás u. 46.); Keresztúri Dénes (Vadas u. 18.); Halasi Lásziőné Hupka Terézia (Ady E. u. 2.); Benke Ambrusné Fehér Eszter (Táz- erdő dűlő 13.). a jövőre is színvonalas terve­ket készített. Az MSZMP nagykőrösi váro­si végrehajtó bizottsága, egyik legutóbbi ülésén, miután meg­tárgyalta az MTESZ tevékeny­ségét, feladatokat is adott a további fejlődéshez. így pél­dául azt. hogy rendezvényeik­re új módszereket keresve mozgósítsanak, és minden ér­deklődő el is menjen egy-egy kiemelkedő szakmai előadás­ra. A kádertartalékok feltá­rásában is jelentős szerepet vállalhatnak. Ezért hatéko­nyabb kapcsolatot létesítsenek miás szervezetekkel, a KISZ- szel. B. O. Relativitás E instein korszakos elmé­lete, a relativitásról szóló gondolatrendszer alap­ján szinte már köztudott, az idő bizonyos esetekben gyorsabban telik, legyen ott tömeg, vagy sebesség ál­tal meghatározott különle­gesség. Nem lehet kétséges, csü­törtökön, azaz egészen pon­tosan 1985, április 18-án, közép-európa: idő szerint 8.03-kor, valami egészen különleges fizikai jelenség játszódott le Nagykőrös fő­terén. a református temp­lom közvetlen szomszédsá­gában. A templomóra nyugati mutatója ugyanis, a fentebb jelzett időpontban, egy másodperc alatt éppen tizenhét percnyit szaladt előre. Most nem terheljük az olvasót a pontos számí­tással, vajon hány kilomé­teres másodpercenkénti se­besség szükséges a fenti ef­fektus fizikai magyarázatá­hoz, az mindazonáltal két­ségtelen, egyből 17 perccel lettünk idősebbek. S hogy mit hagyhattunk ki? Találgassunk: egy leto- lást a főnöktől, egy nincs, kérem — kézszéttárást a boltban, egy rosszul sike­rült randevút, legalább há­rom borotválkozást, s vagy öt lágytojást. Mit kaptunk helyette? A pontatlan-pontos időt... ez is valami... — ó Gyémánthegyek világa Az utazók klubjának törzs­hallgatói nagy Várakozással készültek az Arany János Mű­velődési Központba meghirde­tett Koreai utazások című él­ménybeszámolóra. Tavaszy Noémi festő és keramikus mű­vésznőt kérték fel az előadás­ra. ' Szó volt a pagodákról, a ki­rályi síremlékekről, a buddhiz­musról. A múzeumok, színes freskóiról készült fényképeken elevenedtek meg a vallási szertartások jellegzetességei. De a mai Koreát is láthattuk, így a modern épületeket, az utcai közlekedés kavalkádját. Az étkezést Koreában az a ná­lunk szokatlan esemény tetőzi be, hogy ott a leves az utolsó fogás. A kígyítfilinka is állí­tólag nagyon finom ital. * 6 A Gyémánthegyek különle­ges világába a jellegzetes ko­reai zene is repítette a hallga­tókat. H. É. Nyársapáti termékek A vásárvárosban voltak... Április 16—19. között öt szakkiállításnak adott otthont a kőbányai vásárváros. A nemzetközi tömítéstechnika kiállításon a résztvevők kö­zött volt a Nyársapáti Haladás Mgtsz is, mint a Gumiipari Műszaki Fejlesztő Közös Vál­lalat tagja. Az ipari ágazat gu­miüzemének présforma cikkei közül bemutatásra kerültek: különböző „O” gyűrűk, szi- meringek, tömítőgyűrűk. A szövetbetétes termékek közül Hardy-tárcsákat, a fém-gumi kötésűek közül több fajta per­selyt állítottak ki. Ezek mel­lett szilikongumi alkatrészeket és a háztartási gumiárukat képviselő lábtörlőt és fürdő- szőnyeget is bemutattak. Ez utóbbi iránt nagy érdeklődést tanúsított a közönség. * 6 A látogatók szórólapokból ismerhették meg a tsz gumi­ipari tevékenységét és az ér­deklődők a helyszínen kaptak választ kérdéseikre. A termelőszövetkezet e kiál­lítással folytatta elmúlt évi dinamikus piackutató tevé­kenységét, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy néhány, ér­deklődő — a jövőben mint megrendelő — partnere lesz a gazdaságnak. T. A. Áramszünet A DÉMÁSZ értesíti a fo­gyasztókat. hogy április 29— 30-án, valamint május 2—3-án áramszünet lesz a Mintákért és a Baross Gábor utcákban. Piaci jelentés" A hét végén nagy és élénk piac volt, jelentős baromfi-, vi­rág- és palánta-felhozatallal. Már virágzó hollandi uborka­palántát is árultak, darabon­ként 6 forintért. A háztáji szemestermény- piacon kevés eladó jelent meg. A morzsolt kukorica literét 7, a búzát 5—5,50, a napraforgó- magot 12—15 forintért mérték, a csírás vetőburgonyát pedig 6 forintért kínálták. A gyümölcs- és zöldségpia­con az alma ára 10—18, a hé­jas dió 34, a dióbél 150—170, a száraz bab 60—70, a köleskása 40, a burgonya 5—7, a kelká­poszta 30, a fehér káposzta 20, a petrezselyemgyökér 15—16, a sárgarépa 5—8, a vöröshagyma 10, a fokhagyma 30, a zeller 16, az új karalábé darabja 4, a saláta 4—5, a karfiol kilója 60—100, az uborka 60—70, a paradicsom 200, a zöldpaprika darabja 3—10 forint volt. A baromfipiacon a tyúk pár­ja 200—280 — kilóra 45 —, a vágócsirke 120—180 — kilóra 50—55 —, a japán kacsa 210, egy különlegesen nagy kakas 210, egy 6 kilogrammos tyúk 280, a naposcsibe darabja 10, a hathetes csirke 40 forint volt. A vágottbaromfi-standon a Barnevál-csirke kilóját pedig 55 forintért árulták. K. L. sen Színház A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor: Mti* kányi. Mbit A nagyteremben Eszterlánc. Színes magyar film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben A domb. Angol film. (16 éven felülieknek!) Fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom