Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-17 / 89. szám

1985. ÁPRILIS 17. SZERDA áfádon 3 FOLYTATÓDTAK A KÉPVISELŐ JELÖLŐ GYŰLÉSEK Szívesen dolgoztak Budakalász és a környező 11 község lakói — 25. választóke­rület — közül csaknem kétszá- san gyülekeztek tegnap dél­után a Buda-flax művelődési házának nagytermében. Zombori Béláné, a budaka­lászi pártbizottság titkára, a gyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük Sá­ron Sándort, a Pest megyei pártbizottság osztályvezető­helyettesét. Ezután a ta­nácselnök bemutatta a Haza­fias Népfront által javasolt országgyűlési képviselőjelölte­ket. Dr. Berdár Béla, a Pilisi Ál­lami Parkerdőgazdaság 43 éves igazgatója jól ismeri a körzet gondjait, nem véletle­nül választották meg a közel­múltban a szentendrei pártbi­zottság tagjának, s képviselte küldöttként e terület kommu­nistáit a XIII. kongresszuson. Reketye Károly, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat' vezér­igazgató-helyettese budakalá­szi születésű, évtizedek óta dolgozik a nagyközségért, mint a szentendrei városi párt-vég­rehajtóbizottság tagia. A tizenhárom felszólaló dön­tő többsége mind a két java­soltnak bizalmat szavazott, hi­szen mindketten jól ismerik a választókerületet, eddig is szí­vesen és sokat dolgoztak az itt élő emberek boldogulásáért. Egy hozzászóló harmadik je­löltnek olyan személyt java­solt, aki nem volt jelen a gyű­lésen. A felszólalók nem támo­gatták jelölését. A 191 jelenlévő dr. Berdár Bélát 175. Reketye Károlyt 180 szavazattal juttatta a jelölő­listára. Alig kellett bemutatni Budakeszi, Solymár, Üröm, Nagykovácsi, Budajenő (Pest. megye 22. sz. vk.) lakói tegnap délután a budakeszi művelő­dési házban tartották meg az országgyűlési képviselőt jelölő első gyűlésüket. Skornyák Ist­vánná, az MSZMP Budakeszi nagyközségi Bizottságának tit­kára, levezető elnök köszön­tötte a megjelenteket, a kerü­let párt-, tanácsi és társadal­mi szervezetéinek képviselőit, az elnökségben helyet foglaló vendégeket. Közöttük Tausz Jánost, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága titkársá­gának tagját, a választókerü­let országgyűlési képviselőjét, Szemethy Lászlónct, az MSZMP Budaörsi városi jogú Bizott­ságának titkárát és Valkai Györgyöt, a Pest megyei Ta­nács osztályvezetőjét. Bobály Mihály, Budakeszi tanácselnöke adott tájékozta­tót a legutóbbi választás óta eltelt időszak eredményeiről, majd a politikai, társadalmi és állami vezetés nevében köszö­nőlevelet olvasott fel és adott át Tausz Jánosnak, aki két év­tizedig képviselte a körzetet az országgyűlésben. Tausz János egészségi állapota és más fon­tos beosztásba kerülése miatt nem jelölteti újra magát. Ezt követően Farkas Gyula, a HNF Budakeszi nagyközsé­gi Bizottságának titkára tett javaslatot két jelölt személyé­re. Kárpáti András, aki mun­kásból lett a PEMÜ gépésze­ti gyárának igazgatóhelyette­se, mind a munkában, mind a közéletben aktívan, meg­elégedésre tevékenykedik. Közéleti feladatait, a válasz­tott testületekben betöltött tisztségeit magas színvonalú politikai ismeretei alapján, közmegelégedésre látja el. A másik jelöltet, Szabó Gyulát, a budakeszi gimná­zium igazgatóját alig kellett, bemutatni a jelenlevőknek. A szakmai és a politikai mun­kában egyaránt kimagaslót nyújt. , A község lakói úgy ismerik, mint akinek élethi­vatása a közösségért dolgoz­ni, akit bizalmukba fogad­nak az emberek. A gyűlésen többen is fel­szólaltak, mindjárt feladato­kat, tennivalókat adva a megválasztandó képviselőnek. A jelenlevő 260 választó mindkét jelöltnek bizalmat szavazott, akik rövid beszéd­ben köszönték meg az előle­gezett bizalmat. Konkrét ter­veiket választási gyűlésen is­mertetik majd a szavazó­polgárokkal. A két jelölt csak akkor válik képviselőjelöltté, ha a Solymáron, április 19-én megtartandó gyűlésen is el­nyerik a szavazatok egyhar- rnadát. Érvek, ellenérvek Hogy miért éppen nekik ér­demes bizalmat szavazni, őket jelölni — ezekre a kérdésekre adott választ az az izzó pár­beszéd, melynek a Budaörs városi jogú nagyközség műve­lődési háza adott otthont teg­nap este. A 21-es számú or­szággyűlési választókerület je­lölő gyűlésén háromszázhú- szan foglaltaik helyet a nagy­terem széksoraiban. Králik András, a városi jogú nagy­községi tanács társelnökhe­lyettese nyitotta meg a jelölő gyűlést, köszöntötte a társ­községek párt- és állami szer­veinek vezetőit, képviselőit; Jankó Zoltánt, a megyei ta­nács osztályvezetőjét, majd Csapó Sándornak, a városi jogú pártbizottság első titká­rának adta át a szót. Sárossyné Majoros Piroska, a népfront budaörsi titkára a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának megbízásából tett javaslatot a 21-es számú vá­lasztókerület két képviselője­löltjére, Bánáti Gézánéra, a biatorbágyi 11-es számú álta­lános iskola tanárára — az eddigi képviselőre és Sarlós Györgynére, a pátyi általános iskola pedagógusára. A két jelölt mellett és ellen érvek, ellenérvek csaptak össze. Ám a döntő az volt, hogy a lokál- patrióta budaörsiek saját kép­viselőt akartak, s nem a társ­községekkel — Törökbálint, Biatorbágy, Budaörs, Páty — közöset. Mint egy felelgetősdi- ben, érvek és.ellenérvek csap­tak össze Szentes Mihály (Bu­daörs), Barabás Lajos (Buda­örs), dr. Szabó Valéria (Páty), Lázár Miklós (Budaörs), Frid- rich Antalné (Budaörs), Lő- rincz Zoltán (Budaörs), Fehér­vári) János (budaörsi tanács­elnök), Sárossyné Majoros Piroska (népfronttitkár), Kompot Sándofné ÍBiator- bágy) felszólalása során. A demokratikus vitát igazi izgalommal figyelte az élete első választási jelölő gyűlésén részt vevő Petró Judit. a bu­daörsi gimnázium második osztályos tanulója. Végül a je­lölő gyűlés úgy döntött, hogy a 21-es számú országgyűlési választókerület Bánáti Gézá- nét és Sarlós Györgynét egy­aránt javasolja felvenni a je­lölőlistára. Hármat jelűitek A 15. számú országgyűlési választókerületben a hétfői hernádi után tegnap megtar­tották a dabasi jelölő gyűlést is, melyen Dabas, Hernád, Inárcs, Kakucs, Örkény, és Ta- társzentgyörgy mintegy 30 ezer választópolgára képvise­letében 267-en vettek részt. Őket, valamint az MSZMP Pest megyei Bizottságát, a Pest megyei Tanácsot, és a HNF Pest megyei Bizottságát kép­viselő Doszpod Bélát, a me­gyei tanács építési osztályá­nak vezetőjét és Hernádi Lász­iónét, a dabasi városi jogú nagyközségi pártbizottság tit­kárát dr. Bodó Ágnes, a da­basi szakorvosi rendelő igaz­gató főorvosa, a Pest meavei pártbizottság tagja, a HNF dabasi bizottságának elnöke köszöntötte. Az előadó, Pétiké Jánosné dr., a dabasi városi jogú nagy­községi tanács elnöke méltat­ta az eltelt 40 esztendő, benne az utóbbi öt év eredményeit, ezek között is elsőként említ­ve az iskolák bővítését, a szak­rendelő építését. A feladatra ebben a válasz­tókerületben három jelölt is volt. Személyükre a gyűlésen Úibai Ilona, a HNF dabasi bi­zottságának titkára tett javas­latot. Vörös Ferenc dabasi lakos, az itteni tanács építési és költ­ségvetési üzemének vezetője. Dr. Fodor István állatorvos, a Hunniahibrid broyler terme­A 35. számú választókerület jelölű gyűlésén a résztvevők egy csoportja Veress Jenő felvétele; lési rendszer igazgatója Her- nádon. A harmadik jelölt, Rizma- yer Imre inárcsi lakos, a ka- kucsi Március 21. tsz. targon­cajavító üzemének művezető­je, aki ugyancsak rászolgálha­tott a kollektíva bizalmára, hi­szen az előző napon spontán módon munkatársai javasol­ták a brigádvezetőt képviselő­jelöltnek. A mostani gyűlésen mind­három jelölt szót kapott. Dr. Fodor István arról beszélt, hogy ebben a feladatkörben — akárki is töltse be, ez nem versengés kérdése — minden települést egyenrangúnak kell tekinteni. Vörös Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a majdani képviselőnek a közösség érde­kében a lehető legtöbbet kell nyújtania, s hogy pontosan mi is a program, arról majd a vá­lasztói gyűlésen lesz szó, aho­vá meghívta a jelölésen ré$zt veyőket. Rizmayer Imre a de­mokráciáról beszélt. Ezek után még tízen kértek szót, s mondtak véleményt a jelölendőkről, közülük hadd idézzük Bálint Csabát, a Da­basi Nyomda igazgatóját, aki szerint a mostani, Hernádon történt spontán jelölés is bizo­nyítja, hogy a demokrácia le­hetőségeivel van mód élnünk. A szavazáson Vörös Ferenc 264, dr. Fodor István 17D, Riz­mayer Imre — népszerűségét bizonyítván — 62 voksot ka­pott. A két jelölő gyűlés ered­ményeként dr. Fodor István és Vörös Ferenc került a 15. sz. országgyűlési választóke­rületben a jelöltlistára. Megbecsülés övezi Megtelt érdeklődőkkel Er­den a Bentavölgye Tsz több­száz személyes kultúrterme tegnap, a 19. sz. választóke­rület országgyűlési képviselő jelölő gyűlésén. Az eseményen részt vett Balázs Gézáné, a Pest megyei Tanács elnökhe­lyettese, Méray Tibor, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Mógor Béla, a vá­rosi tanács elnöke. Dr. Nagy Margit, a városi tanács elnökhelyettese, a je­lölő gyűlés levezető elnöke megnyitója végén átadta a szót Dékány Istvánnak, a Ha­zafias Népfront városi bizott­sága elnökének, a Bentavölgye Tsz elnökének, a város dísz­polgárának, aki előadói beszé­dében a széles körű társadalmi összefogással épülő, szépülő város fejlődéséről és a jövő feladatairól szólt. A Hazafias Népfront javas­latát Miskolczi Katalin, a vá­rosi népfrontbizottság titkára ismertette. Antal Imre munkáscsalád gyermekeként szerzett mérnöki oklevelet és 1956-ban került Érdre, az akkori gépállomásra, s a jogutód üzem igazgatója lett. Kiemelkedő társadalmi tevé­kenysége elismeréseként vá­lasztották be a városi párt- bizottságba és annak végre­hajtó bizottságába. Több éves, lelkesen végzett társadalmi munkáját ismerte el Érd la­kossága azzal, hogy 1975-ben országgyűlési képviselőjének választotta. Két cikluson keresztül nagy odaadással és lelkiismeretesen végezte megtisztelő megbíza­tását, amellyel kivívta válasz­tói tiszteletét. Hegedűs Géza, a Bentavöl­gye Tsz elnökhelyettese, mun­káscsalád gyermeke, és fiata­lon bekapcsolódott a közéletbe. Volt KISZ-titkár, munkásőr, 1980 óta tanácstag, az ipari és kereskedelmi bizottság veze­tője. Az idén, a februári vá­rosi pártértekezleten válasz­tották meg a városi pártbi­zottság és a végrehajtó bizott­ság tagjának. A négy felszólaló méltatta a javasoltak közéleti magatar­tását. Az azt követő nyílt szavazáson mindketten meg­kapták minden résztvevő elő­legezett bizalmát. Végül a két jelölt a tennivalókat össze­gezte. Újabb adatok A gyáliak sem maradtak le az ócsaiak mögött a tegnap délután az ócsai Egressy Gá­bor Művelődési Házban meg­rendezett második országgyű­lési képviselői jelölő gyűlésen, ahol a 14. választókerület ál­lampolgárai — Gyál, Ocsa, Al- sónémedi, Felsőpakony és Bu­gyi község lakói — határoztak arról, kik kerüljenek a jelölő­listára. Hétfőn ugyanis Gyá- lon rendezték az első összejö­vetelt, ahol a Hazafias Nép­front által javasolt Záboji At­tila gyáli és Viola Károly ócsai lakost egyhangúlag tá­mogatta a négyszáz részvevő. Az első jelölő gyűlésre szép számmal elkísérték az ócsai ja­vasoltat barátai, ismerősei, munkatársai, a tegnapi gyűlé­sen nedig a gyáli jelöltet mu­tatták be földijei meleg .szere­tettel.-szép szavakkal. A gyűlés levezető elnöke Kiss Jánosné. a HNF ócsai tit­kára köszöntötte a vendégeket, többek között Máté Imrét, a Pest megyei pártbizottság po­litikai munkatársát és Túróczi Bélát, a megyei tanács osz­tályvezetőjét. Farkas János­nak, az ócsai nagyközségi ta­nács elnökének beszámolója után — amelyben ismertette a település utóbbi években elért eredményeit és a jövő terveit — Lázár Károly, a Hazafias Népfront ócsai Bizottságának elnöke ismertette a HNF ja­vaslatát az országgyűlési kép­viselőielöltek személyére. A hozzászólások során mindket­tőjükről beszéltek a gyűlésen szót kérők és úiabb adatokkal tették teljesebbé, erősítették meg a javaslatot. A szavazáskor, akárcsak Gyálon, itt is mindkét javasolt, Záboji Attila és Viola Károly megkapta a 322 jelenlevő ál­lampolgár voksát. Tisztelettel, közösen Tegnap alig múlt déli egy óra, amikor már vidém, pat­togó zene hangjai töltöttek be a pilisi Móricz Zsigmond Mű­velődési Ház környékét. Két óráig egyre gyűltek az embe­rek: fekete ruhás nénikék, cse­vegő csapatokban érkező nők, ráérősen ballagó férfiak. Mind több személygépkocsi és autó­busz sorolt az épület elé. Így azután nem csoda, hogy a 11-es számú országgyűlési választó­kerület első jelölő gyűlésének levezető elnöke, Polinger Fe­renc, a PENOMAH pilisi hiz­laldájának vezetője azt jelent­hette be: összesen 406 pilisi, nyáregyházi, gombai, bényei és kávai választópolgár jelent meg. Részt vett a jelölő gyű­lésen Kovács Antalné, a HNF megyei bizottságának alelnö- ke, Skribek József az MSZMP Monori városi jogú nagyköz­ségi Bizottságának titkára, Ró- gyánszki Pál, a monori váro­si jogú nagyközségi tanács el­nöke, valamint a választókerü­let többi településének politi­kai, állami, gazdasági vezető­je, dolgozója. A résztvevőket Böszörményi András, a HNF Pilisi nagyköz­ségi Bizottságának titkára tá­jékoztatta a legutóbbi válasz­tás óta született eredményekről, Böszörményi András ismertette azt is, hogy a Hazafias Nép­front kiket javasol országgyű­lési képviselőjelölteknek. Gulyás Lászlóné, a monori Munkásőr úti iskola igazgató- helyettese pedagógusként ma­gas szakmai felkészültségéről, tudásáról, szimpatikus embe­ri magatartásáról, határozott­ságáról, igényességéről ismert. Köztiszteletben álló közéleti emberként, Dr. Varga János, a Monori Állami Gazdaság főállatorvo­sa az utóbbi két ciklusban a választókerület képviselője. Húsz éve gyakornokként kezd­te ugyanitt a munkáját. Példa­mutató szakmai tevékenységé­vel, kiváló kapcsolatteremtő képességével, szerénységével hamar kivívta munkatársai és tágabb környezete tiszteletét. A jelölő gyűlés vitájában összesen nyolcán kértek szót, közülük heten egyetértettek a két jelöltre tett javaslattal. Milós Mihály nyugdíjas nagv tetszés közepette ajánlotta: Keveházi László evangélikus esperest is vegyék fel a jelö­lőlistára. Keveházi László meg- hatottan köszönte meg a bi­zalmat, de egyházi feladataira hivatkozva nem fogadta el a jelölést. Végül így a nyílt sza­vazás során Gulyás Lászlóné és dr. Varga János egyformán 406 szavazatot szerezve került fel a jelölőlistára. Négyen a listán Pomázon 201 választópolgár gyűlt össze a 24. választókerü­let — Szentendre. Pomáz — második országgyűlési képvi­selői jelölő gyűlésére, amelyen részt vett Rabóczi László, a Pest megyei pártbizottság tag­ja, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára is. Polgár Tibornak, a nagyköz­ségi tanács elnökének megnyi­tója után Rozgonyi Ernőné dr., a szentendrei városi pártbizott­ság első titkára tartott előadói beszédet. Arról a fejlődésről beszélt, ami az elmúlt öt esz­tendőben bekövetkezett a nagy­község életében. Dr. Simon Lajos, a HNF nagyközségi bizottságának el­nöke ismertette a népfront, ja­vaslatát, a 24-es választókerü­let országgyűlés: képviselőinek jelölésére. Dr. Balassa Iván, a szent­endrei szabadtéri múzeum tu­dományos titkára arról beszélt, milyen hátrányos következmé­nyei vannak, hogy a település az agglomerációs övezetben fekszik. Farkas Adóm szentendrei szobrászművész szintén kitért az agglomeráció szülte gon­dokra, s szólt, arról, hogyan lehetne a hagyományokra ala­pozva kialakítani Pomáz egy­séges arculatát. S. Hegedűs Lászlót szintén jelöltnek javasolta a HNF. A választókerület jelenlegi or­szággyűlési képviselője is a nagyközség fejlesztése mellett tett hitet. Ezekről a jelöltek­ről tegnapi számunkban már szóltunk. A forró hangulatú jelölő gyű­lésen tizenhármán kértek szót. Többen kifogásolták, hogy a Szentendrén mentartott első jelölő gyűlés idejéről Pomázon nem tájékoztatták az embere­ket. A felszólalóknak azt az igényét fejezte ki Mezei István pomázi lakos, hogy a jelöltek között legyen legalább egy he­lyi illetőségű is. Ezért javasol­ta dr. Juhár Jánosnak, a nagy­község körzeti orvosának or­szággyűlési képviselővé való jelölését. A vitát követő nyílt szava­záson (a tegnapi voksokkal együtt) tír. Balassa Iván össze­sen 119, Farkas Ádám 208, S. Hegedűs László 134, dr. Juhár János 139 szavazatot kapott. Ezzel mind a négyen elérték a jelöltséghez szükséges egyhar­mados szavazati arányt. Egyenlő eséllyel Háromszázharminc állam­polgár jelent meg azon a jelö­lő gyűlésen, amelyet tegnap délután tartottak meg a 12-es számú választókerületben, a sülysápi művelődési ház nagy­termében. Ott voltak a men- dei, sülysápi és úri választó- polgárok, továbbá a terület párt- és tanácsi vezetői. Részt vett a jelölő gyűlésen Németh Ferenc, a megyei pártbizott­ság munkatársa, dr. Szászik Károly, a monori városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkára és Földi Sándor, a HNF megyei bizottságának munkatársa Benkó István, a sülysápi nagyközségi közös tanács el­nöke vezette a gyűlést, majd Szikszai István, a Hazafias Népfront úri Bizottságának titkára tett javaslatot a jelöl­tekre. Egyikőjük Bata János, aki a Gyömrői Ruhaipari Szö­vetkezet elnöke, és 1967 óta képviselő ebben a választóke­rületben. Közéleti munkájával kiérdemelte hosszú éveken ke­resztül a választópolgárok bi­zalmát. A másik jelölt Hajdú János, a gyömrői székhelyű Lakatos- és Szolgáltatóipari Szövetkezet elnöke, aki két éve dolgozik ebben a beosz­tásban, és maglódi lakos. El­sősorban gazdasági munkája érdemesítette arra, hogy a je­löltek közé kerüljön. A javaslathoz többen hozzá­szóltak, így Deszkás Istvánná, Csaba János és Csanádi Gyu- láné (Sülysáp), Brecsok Illés (Űri) és Trefár Istvánná (Mendé). A jelen levő három­százharminc választó Bata Já­nost egyhangúlag javasolta a szavazólistára, Hajdú Jánost egy tartózkodással jelölték országgyűlési képviselőnek. Megoldandó feladatok Második jelölő gyűlésüket tartották tegnap a 20-as vá­lasztókörzet lakói a tárnoki művelődési házban. Százöt- venhatan jöttek el Százhalom­battáról, Diósáról, Tárnokról, és Pusztazámorról, hogy ja­vaslatot tegyenek az ország- gyűlési képviselőjelöltekre. A levezető elnök, Fodor De­zső, a Hazafias Népfront tár­noki Bizottságának elnöke kö­szöntötte a résztvevőket, köz­tük Balázs Gézánét, a Pest megyei Tanács elnökhelyette­sét. A megnyitó után Rozs- nyai Mihály, a nagyközségi tanács elnöke ismertette a Ha­zafias Népfrontnak a jelöl­tekre tett javaslatát. Mint ahogy tegnapi, Száz­halombattáról szóló tudósítá­sunkban megírtuk: Fodor Bar- nabásné üzemmérnök. 1976 óta dolgozik a DKV-ban. Kovács Lászlót, az eddigi képviselőt, már jól ismerik a választókörzetben élők, hiszen öt esztendővel ezelőtt bizal­mat szavaztak neki. Váradi lmréné, a tárnoki általános iskola igazgatója, Rozbora Ferencné, a sóskúti tanács vb-titkára és Nagy István, a diósdi községi ta­nács elnöke támogatta felszó­lalásával a jelölteket. Fodor Barnabásné 138. Kovács Lász­ló 144 szavazatot kaDott. Ezután a két jelölt ismer­tette elképzeléseit. Fodor Bar­nabásné a párt XIII. kong­resszusának arra a határoza­tára hivatkozott, mint megol­dandó feladatra, amely a szo­ciális helyzet javítását tűzte ki célul, különös tekintettél a családfők és nyugdíjasok gond­jaira. Kovács László, a gaz­daság jövedelemteremtő ké­pességének fokozására hívta fel a figyelmet, mint a gya­rapodás alapvető feltételére. A tudósításokat írták: Horváth Judit, Kövess László, Varga Edit, Vasvári G. Pál, Kádár Edit, Móza Katalin, Gór József, M. Nagy Pé­ter, Vereszki János és Fiedler An­na Mária.

Next

/
Oldalképek
Tartalom