Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-15 / 87. szám

WWf 4 MEGYEI 4 1985. ÁPRILIS 15. HÉTFŐ / Indiántánc farmerban Hogyan mozog a préricsirke? JNem okoztak csalódást Egy társulat új arca Merőben más a Rock Színház szentendrei produkciója, mint amit a társulattól megszoktunk. A nagy formátumú, népes sze­replőgárdát és tánckart mozgósító rockoperák, musicalek után Miklós Tibor egy zenés játéknak titulált darabot írt és állított színpadra Cafe Rock címmel. A történet egy rockzenekar kórül forog. Az ötlet hasznos­nak bizonyult. Egyrészt, mert érdekli a fiatalokat, másrészt jó lehetőségeket kínál a sze­replőknek. Az egykori rockze­nészek és a társulat prózai színészként végzett tagjai egy­aránt testhezálló feladatodat kaphattak. Ugyancsak ez a té­maválasztás tette lehetővé, hogy a színpadon Beatles-, Hollies-, Tina Turner-, Joe Cocker-dalok is megszólalja­nak — természetesen magya­rul, a cselekménybe illő szö­veggel. Mindez persze csak lehető­ség, ami önmagában kevés a sikeres előadáshoz. A színpad­ról élőben elhangzó híres da­lok legfeljebb egy átlagos nosztalgiakoncerthez lennének elegendőek. A Rock Színház ennél lényegesen többre vál­lalkozott. A lelkes, tehetséges tagokból álló kis zenekar életén keresz­tül korunkra jellemző, az if­júságot különösen érintő prob­lémát kíséreltek meg model­lálni. Nevezetfesen azt, hogy miközben céljaink eléréséért hajtunk, megfeledkezünk olyan felbecsülhetetlen érté­kekről, mint barátság, szere­lem, tartalmas élet. Ám előbb vagy utóbb eljön a pillanat, amikor szembetaláljuk ma­gunkat a kérdéssel: mi a fon­tosabb? Bármennyire súlyosan hang­zik is mindez, nem kell mé- lyenszántó társadalmi drámá­ra, moralizáló előadásra gon­dolni. Ez nem is lehet felada­ta egy szórakoztató, zenés da­rabnak. A történet maga a végletekig leegyszerűsített — talán túlságosan is az —, így szükségszerűen a felszínen mozog. (Részben ez is a mű­faj sajátosságai közé tartozik.) A két főszereplő: Borbély Sándor és Nagy Anikó. „Szólj, mondd hát, hogy mi vár ránk..(a cím fölötti Az előadás mégis sikeres. A szereplők ugyanis éltek a da­rab kíhálta lehetőségekkel: a zenészek jól zenéltek, a színé­szek jól játszottak. A női fő­szerepet alakító Nagy Anikó pedig színészi és énekesi sze­repében egyaránt megállta a helyét. A darab korlátain azonban — az időnként kidol­gozatlan dialógusokon, a vér­szegényebb dalszövegeken — ők sem tudtak túllépni. A Cafe Rock-ban új arcá­val mutatkozott be a társulat. S rtem okoztak csalódást kö­zönségüknek. Az előadásnak nem elhanyagolható erényei közé tartozik, hogy az ország bármely művelődési házában előadható, ellentétben a ko­rábbi monstre produkciókkal. M. Nagy Péter Galga menti népművészeti találkozó Tisztán, merészen zengett daluk Két arc a hévizgyörki asszonykórusból. Viseletűkkel &s sikert arattak az isaszeglek. Az V. Galga menti népmű­vészeti találkozó szakági be­mutatóinak nyitányaként szombaton délután a galgahé- vizi Kodály Zoltán Művelődési Házban rendezték meg a gö­döllői körzet népdalköreinek bemutatóját. Akadt dolga bőven az Olsvai Imre népzenekutató által ve­zetett zsűrinek, hiszen egy aránylag kis tájegységnek olyan gazdag népdalkincsével, a néphagyományok olyan so­kaságával találkoztak ami­lyennel kevés vidék dicseked­het. A galgamácsaiak kezdték a műsort. Pesti Anna és Mészá­ros Kovács Julianna szólója, jó! szerkesztett csokra a nagy elődöt, Vankóné Dudás Julit idézte. A szadaiak nem dicse­kedhetnek több évtizedes múlttal, de amit ezen a bemu­tatón nyújtottak, az igazolja, hogy az elmúlt évek fárado­zása. munkája beérett. A domonyi népdalkor, alig két hónapja alakult, öt idős asszony vállalkozott árra, hogy összegyűjti településük dalait. Talán kicsit féltek a nyilvá­nosságtól, de úgy érzem, hogy az arcukon, megjelenő piros- ság az első közös siker pírja volt. Túra énekesei régi hagyo­mányokat hoztak. Dalcsokru­kat Bartók Béla túrái gyűjté­se alapján állították össze, Borsai Ilona népzenekutató ja­vaslata szerint. Isaszeg ismét jól vizsgázott. A veresegyházi énekesek ab­ból adtak példát, hogyan ta­lálkozhatnak az igaz ügy szolgálatában a különböző korosztályokhoz tartozók. A mogyoródiak nótája pár év­vel ezelőtt még igen halkan szólt. Ma kulturáltan, bátran zeng daluk. A hévizgyörkiek ismét iga­zolták tehetségüket, amit Ols­vai Imre így fogalmazott meg: ezeket az asszonyokat nem­csak a Galga mente, de az egész népzenei mozgalom szá­mon tartja. A bagi népdalkor tagjainak kulturált éneke egyöntetű el­ismerést váltott ki. A dányi termelőszövetkezet asszonykó­rusa az új utat jelezte: a fér­fiakat is be kell vonni a nép- dalkörök életébe. A kartali asszonyok zengő, tiszta hang­ja a legjobbak közé emeli a csoportot. A zsámbokiak olyan dalokat hoztak, amelyek tartalmukkal hatottak, s a munkássá váló parasztlányok nehéz sorsát mutatták fel balladaszerű tömörséggel. A házigazda galgahéviziek népes csapata — asszonyok és férjek — merészen zengték a falu máig megőrzött dalait. Fercsik Mihály Akik tolldíszbe öltözött szi­laj sziú harcosokat, Cooper, vagy May Károly regényeiből előlépő alakokat vártak, azok5 csalódtak. De csak átmeneti­leg: a romantika helyett a va­lóság nyújtott kárpótlást. A zenei és táncbemutató egy tá­voli világot hozott közelebb a Belvárosi Ifjúsági Házba ösz- szesereglett érdeklődőknek. Ez volt az Indián napok záróren­dezvénye, amelyet kiállítások, filmvetítések és tudományos konferencia előzött meg. Az ELTE folklór tanszékének la­tin-amerikai munkacsoportja, az MTA néprajzi kutatócso­portja és a Magyar Néprajzi Társaság etnológiai szakosztá­lya munkatársai szervezték meg a hét, végén befejeződött programsorozatot a hazai és külföldi kutatóknak, szakem­bereknek. A látvány nem mindenna­pos: a parketten egy neves egyetemi professzor utánozza a préricsirke, majd a bölény mozgását, miközben a dél-da­kotai sziúk énekét ontják a hangfaiak. William Powers, a New Jersey-i Rutgers Egye­tem tanára farmernadrágban és ingben, könnyű cipőben ti­peg, rugózik, táncra csábítva a karéjban ülő gyerekeket. Eleinte kevesen állnak kötél­nek, aztán egyre többen, mert: „olyan muris az egész”. A lé­péseket könnyű megtanulni, egyszerű lábmunka, de jó rit- musérzék kell hozzá. William Powers — tolmács segítségé­vel — magyaráz: — Lassan indul, ám aho­gyan haladunk előre, úgy gyorsul a tánc. A ritmust egy hatalmas dob adja, amelyet körülülnek, püfölnek a férfiak. Aztán a körtáncot tanulják, amelynek érdekes története van. Egykor, a harcokból friss skalpokkal hazatérő férfiakat köszöntötték vele. A skalpokat a nők megtisztították, kifeszí­tették egy abroncsra, majd felerősítették egy ' rúdra. Azt tartották a kezükben tánc közben. A vérengzés már a múlté, a tánc azonban maradt, tovább formálódott. A máso­dik világháborúban az ameri­kai hadsereg kötelékében har­coló indiánok új dalt költöttek a régi ritmusokra. A tánc velejárója az indián hívogató. Powers hívása: ju ó-ó-ó-ó! Hej! — zúgja rá a közönség. Aztán: hju ó-ó-ó! Hi! — a felelet. Igen beleme­legedünk a kurjongatásba, a siker leírhatatlan. Mint ki­derül, a hívás nem jelent sem­Sok Ids és nagy nézője akadt a gyönyörű indán fejdíszeknek tunk az amazóniai anyagból vá­logatott kiállításra, amelynek darabjait Boglár Lajos gyűj­tötte Brazíliában és Vene­zuelában. Tolikoronák, éksze­rek, különféle ruhadíszek, használati tárgyak fogadják a látogatót. Az újra felharsanó zene azonban csábítóbb. A* ajtóra már ki lehetne tenni a táblát: megtelt! Hirtelen ke­vés lett a szék, a dobogón, a földön Is ülnek. Egyre keve­sebb a hely a táncra, amely már minden generációt meg­mozgat. William Powers verejtékez­ve, fáradhatatlanul vezeti . a forgatagot, s csak ennyit mond: — Ha jövőre sikerűi vissza­jönnöm, akkor kibérelek egy stadiont. Kövess László Tv-FI GYE LŐ' Kék fény. Hajlamosak va­gyunk néha azt hinni, amiről nem beszélünk, az nem is lé­tezik. így volt ez a kábítószer­élvezettel is. Sok-sok éve már, hogy az első riasztó jeleket észleltük. A téma ugyancsak évekig tabu volt. Azzal mindenki egyetérthet, hogy helytelen a témával úgy foglalkozni, hogy az tippek adjon, kíváncsiságot ébresszen. De azért lehet beszélni róla, sőt kell. Például úgy, ahogy a Mozgalmas pillanat a házigazdák műsorából. Barcsa Zsolt felvételei Kék fény legutóbbi adásában tették. A pusztító szenvedély hálójába került fiatalok vallo­másai, a szakemberek meg­döbbentő adatai jól kiegészí­tették egymást. S nyomatéko­san felhívták a figyelmet a ve­szély nagyságára, figyelmeztet­tek mindazok felelősségére, akik a fiatalokra valamilyen módon hatással lehetnek. Magukra hagyva... A fa_ sizmus rémtettei ma már min­denki előtt ismertek. Tudjuk, milyen embertelen módon bántak a koncentrációs labo­rokba zsúfolt rabokkal, rndyen aljas, kegyetlen módszerekkel pusztították el zsidók millióit. Kevésbé köztudott azonban, hogyan fogadta ezt a sok ször­nyűséget a korabeli világ. Próbálta-e valaki is megakadá­lyozni a népirtást, vagy leg­alább csökkenteni az áldoza­tok számát? Az adatokból per­sze következtethetünk a vá­laszra. Az Auschwitz és a szö­vetségesek alcímet viselő an­gol dokumentumfilm roppant tárgyilagosan kereste a kér­désre a hiteles választ. A ko­rabeli események szereplőit ültették a kamerák elé Ang­liában és az Egyesült Álla­mokban: A kirajzolódó kép, ha nem is váratlan, de lehangoló, el­keserítő. A hitetlenség, a ké­telkedés, a közömbösség meg­döbbentő: az egyre jobban fö­lénybe kerülő, megállíthatatla­nul előrenyomuló szövetsége­sek nem képesek megakadá­lyozni. hogy Európa szívében milliókat hajtsanak a gázkam­rákba. Amit a filmben láttunk és hallottunk, bőségesen elég ahhoz, hogy a felelősöket ne csak a náci bűnösök között ke­ressük. Péntek esti randevú. Képte_ len megtalálni egyéni hang­ját ez a műsor. A kezdeti gyer­mekbetegségek, a fiatalos szer­telenségek után, most mintha egy komolykodó korszakban lenne. Félreértés ne essék, ezt nem a választott témára ér­tem. A válás valóban komoly dolog, s beszélni róla a fiata­lokkal célszerű és szükséges. Űjat ugyan nem tudott mon­dani a műsor, hiába tűzte már másodszor napirendjére a problémát. A komolykodás sokkál in­kább a hangvételre értendő. Most. amikor egyre inkább hozzászokunk — ha nem is mindig értünk egyet vele — a kamerák előtti tégeződéshez, éppen ebben a fiatalokhoz szó­ló adásban kezdenek el ma- gázódni. Pedig, ha a közvetle­nebb forma, hangvétel valahol megengedhető, az egy ifjúsági magazinműsor. Kicsit hasonlít ez a kamaszok viselkedésére: gyerekségüket igyekeznek leplezni bizonyos felnőttes magatartásformákkal. Pusztán a magázódástól egy televízió­műsor sem válik felnőtté. M. N. P. Nem csoportos lumbágó, a gyerekek a bivalytánc lépéseit gyakorolták Erdős! Agnes felvételei mit és ugyanazt jelenti a vá­lasz is. A rövid szünetben Boglár Lajostól, az MTA orientalisz­tikai munkaközössegének: ve­zetőjétől, az Indián napok egyik szervezőjétől tudakoltuk: miért került Magyarorszagra ez a rendezvény? — Csak az egyetemes gon­dolkodás segíthet abban, hogy magunkat megismerjük. Ren­deztünk már Afrikával, Ázsiá­val, Kínával foglalkozó kon­ferenciát, Latin-Amerika is beleillik a sorba. Nálunk is sok kutatónak ad munkát .az in­diánok története, életmódja, hazánkban található Közép- Európa legnagyobb amazóniai gyűjteménye. Most csupán az az újdonság, hogy néhány program a nyilvánosság előtt zajlik. A szünetben bepillanthat-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom