Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
1985. ÁPRILIS 13., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP KÖLTŐK ÉS OLVASOK l\j ilyen jó volna minden nap más poétánk költé- 4M. széti. napját ünnepelni! Jelen pillanatban — természetesen fordított sorrendben a névsor Illyés Gyulával kezdődne. Folytatódna Nagy Lászlóval, Kormossal, Kassákkal, Füsttel, Szabó Lörinccel, Radnótival, Babitscsal, József Attilával, Juhász Gyulával, Kosztolányival... Kosztolányi? De hiszen helyben vagyunk! Mielőtt a költészet napját bevezették volna — széles és általános demokratizálódás nélkül ez nem megy! —, 6 legalább nagyszerűen elképzelte a magyar líra ünnepi hétköznapjait az év minden napján. Adott volna ő teret és időt minden értéknek! Nemcsak Adynak, Arany Jánosnak, Petőfinek, hanem Czóbel Minkának, Radó Antalnak, Reviczky Gyulának is ... S az év háromszázhatvanöt napjának múlásával új és új poétáknak! Az már a költői igazságszolgáltatáshoz tartozik, miért. A húszas-harmincas évek lírájától eltekintve, olyan méltó elődök neveivel példálózott, akik ezt megérdemelték. Megérdemelték — mondom —, pusztán azzal a ténnyel is, hogy az „édes Kosztokí- nyi”-nak eszébe jutottak! Íme, egy példa a művészi alázatra, a műalkotásokban való igazi megmerülésre és megméretésre. Amely különben azt is mutatja, hogy a magyar költészet legterebélyesebb fái — egyszersmind ősfák is. Ha úgy tetszik, az emberi termelés annál inkább emberi jellegű, minél inkább elszakad a közvetlen fizikai, biológiai szükségszerűségtől. A legalapvetőbben emberi termelés tehát a műalkotás, a költészet létrehozása. A költő személyes élményei, tapasztalatai alapján megformált üzenet akkor válik csak értékké, ha a befogadó élete és teljes emberi világa — maga is nyitott könyvvé válik; a műél- mény az olvasóban is megszületik, s végül — az esztétikum közvetítésével — mindez beépül az olvasó személyiségébe. Mostanában igen nagy íróink ünnepeit, centenáriumait tartjuk. Kosztolányi az idén, március 29-én lett volna 100 éves; Babits és Juhász Gyula valamivel korábban, de egy évben, 1983-ban. Nos, a híres Négyesy László-szemináriumról Juhász Gyula — akit ott az egyik legragyogóbb tehetségnek tartanak számos éveken át — később így ír: „Meghatottan emlékszem vissza arra a barátságra, amely Babitscsal és Kosztolányival összekötött. A költészet mindenen uralkodó szeretetében találkoztunk. Egymásnak olvastuk föl verseinket, szinte egymás jelenlétében írtunk... A legfontosabbnak a verset tartottuk, mert a jó vers a legtömörebb, legzártabb, legegyénibb és legidőtállóbb kifejezése az élet lényegének... A vers mégis csak a legművészibb irodalmi forma, ősi és örök... Mindezek mélyén pedig ott volt a magyar föld és a magyar lélek: a szekszárdi szőlőhegy, a palicsi tó, a hortobágyi puszta, a Tisza partja, az anyánk csókja és a dajkánk dala, amely minden esztétikán cs szociológián túl hangot és színt ad a művésznek és embernek.” Kedves olvasók, a költészet napját ünnepelve_ — József Attila is még csak a nyolcvanadik születésnapját ülné most — fogadjuk meg Juhász Gyula intő szavait: „Nem azért kutatjuk a költői alkotás titkait, hogy költeni tudjunk — ez a kiválasztottak gyönyöre és édes kínja —, de azért, hogy olvasók legyünk ... Öntudatosan és ízléssel olvasók, akik tudják, mit és hogyan kell olvasni.” S még hozzátesz egy intelmet a befogadói nyitottság, elfogulatlanság és beleérzés fontosságáról: . a feléje irányuló szeretet nélkül a költészet hazai és távoli virágai pusztán herbáriumi tárgyak lesznek előttünk, számokkal és nevekkel felruházva.” A költészet napján tehát hadd ünnepeljem most a rendszeres és igényes olvasót. Az olvasót, aki nem sajnálja a fáradtságot, sőt a valóságos fizikai fájdalmat sem, amibe óhatatlanul kényszerül egy-ggy új gondolatsort, vagy új költői eszköztárt megismerve, annak befogadása közben. Aki a költészetet választja, a szabadságot, a méltóságot, az emberi öntudatot választja. El a hasztalan dolgoktól — mondhatod ezt is —, de nincs igazad, mert minden nap más poétánk költészeti napját is ünnepelheted — egymagádban. Méltósággal és kikezdhetetlenül. RÚZSA ENDRE József Attila: Szállj költemény... Szállj költemény, szólj költemény mindenkihez külön-külön, hogy élünk ám és van remény, — van idő, csípjük csak fülön. Nyugtasd a gazdagok riadt kis lelkét — lesz majd kegyelem. Forrást kutat, nem vért itat a szabadság s a szerelem. Szólítsd, mint méla borjúszáj a szorgalmas legényeket — rágd a szívükbe — nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet. 1936 Herceg 'Árpád: Emlék Tél volt, égboltomat karácsonyfára kötözte épp a hármasünnep, szavak kínzópadjárá, keresztjére verőcremet szögezte rá — Ültem az ablak előtt, morzsolgattam a hátralevő órákat, perceket, havat kavart a szél, lelkemet becézte a fenséges nászuszály — Megidézhetem bármikor azt a pillanatot; túléltem százezer telet, kiteleltem százezer tavaszon, nyáron, őszön, tudok eltüntetni jégkorszakot — Felemeltem akkor mutatóujjamat: megtorpant hirtelen a szédült világ, mindenkit megbabonázna ekkora erő, galaxisok zabolája egyetlen ujjhegyen! Mondoni, egyetlen pillanat volt; aztán minden a maga medrében tántorgott tovább, a szél új havat kavart s csakhamar véget ért a hármasünnep is — Révész Antal alkotása Keresztury Dezső: Segítsetek/ Vén fa, senkise vágta ki; hány kidőlt, ki vele nőtt! Alá gyűlhetne mind, aki árnyat keres, pihenőt. Tercbélyül még koronám, kering benn nedv, erő; ki keres, termést is talál, ha van rá kedv, idő. Csak ássátok meg tövemet: ne terítsen alám bozót mind bohóbb aljnövényzetet, pióca gyökértakarót! Jehoda János: Anyám körmeim félkörei alól hold szeplőim aranyából nap a göncöl saroglya-szárnyán fiatalon megszökött — csillag-kukoricafosztás a pupillák csuhéi alatt galaxis emlékét morzsolom kórószár ujjaim között Restár Sándor: Labirintusban felkészültem a lélegzet-elállító mutatványra mellkas-röntgenem rendben hamis papírjaim fölött tudom már új nevem személyi számom születésem helyét és idejét anyám anyjának nevét most már csak pár balekot kell keresnem (publikum gyanánt) mielőtt megtanulnék igazodni ebben az észvesztő zűrzavarban — s ha jól értem a szavak egymásutániságát mintha errefelé félnének is az előzéstől — na meg a kanyarodástól de talán mégsem lesz túl nagy baj hoztam közhelyeket is egy csokorral hogy egy ünnepélyes pillanatban átadhassam ünnepélyesen — az arra rászorulóknak Meditáció kettesben Király Szabolcs tusrajza Harmat Béla: Jöttödre Bartis Ferencnek nz utcára mentünk, hogy otthon legyünk szobádból csak zenét vittünk magunkkal s ki tudja, közben hányszor forgatták át féltve őrzött titkainkat láttam — az ár nem sodor magával nem vesz vállára hullám s tömeg kit árvaságra ítélt anya és feleség fiával kél útra hazába a feltámadt gyermekkor most tréfát űz velünk — ec pec kimehetsz holnapután bejöhetsz — kegyetlen szépség lapuljon szívedben testvéreid leszünk örökre. B esze Imre: Várlak Tépnek a múló percek töviskoronái s mint vércsöppek, csorognak alá arcomon a tovatűnő, fáradt pillanatok. Várni, várni, várni — diktálom s hallgatom. Megbillenti szárnyát, aztán újra repül kibomlott hajjal fölöttem a vágy. A Bükkös túlsó partján kövekre leül és nézi tükörképét egy égi napvirág. Várlak. Vizmosta köveken jössz talán, vagy a Pilis langyos szellőjét lovagolva? Mindegy. Jöjj. tedd kezed homlokomra. Szeretnék benézni szemed ablakán. Csorba Győző: Szárszó, 1937. december 3. Már amikor fát lopni jártál hogy melegedj — tél volt — a lángnál láttad: a zörgő vagonokban hogy a meleg valahol ott van Darab csönd a földhöz lapultál olaj-szén-gyomszag-göncbe bújtál hitted hogy végső gyógyulásod csak ilyen tájékon találod Meleget kaptál is — kihűlve megoldást — mindent túlkerülve De a kezed ronccsá nyomorítva már le nem írta le nem írta!
