Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. ÁPRILIS 13., SZOMBAT A kor nagy gondolkodója SZŰZ CVC született Lukács György, a XX. század kiemelkedő mar­------------ xista gondolkodója. Az évforduló alkalom és lehetőség ar ra, hogy újra számba vegyük, mit jelent számunkra Lukács György életpályája és életműve, mi a lukácsi élet, és mű üzenete a kornak, amelyben élünk. Lukács György munkássága terjedelmét tekintve is lenyűgöző, tartalmilag is igen sokszínű. Mégis, valamennyi írása, egész élet­műve egy középponti gondolati motívum újabb és újabb megfogal­mazása, variációja. Ez a középponti gondolat: harc az emberi lét elidegenedése ellen, az emberi Önkibontakozás, az értelmes emberi élet lehetőségének és feltételeinek keresése. Ez a harc és keresés már Lu­kács premarxista korszakának meghatározó mozzanata, amely már ekkor kapitalizmusellenességként jelenik meg. Az antikapitalizmus Lukács György egész életének és munkásságának egyik alappillére. Az első világháború Lukács számára a kapitalizmus egyetemes emberellenességének megnyilvánulása. A kort Fichte nyomán a tö­kéletes bűnösség korának jellemzi. Keresi azt a reális társadalmi erőt, amely a kapitalizmus valóságos meghaladását teszi lehetővé, s 1918 végén a kommunista mozgalomban találja meg. Belépésével a kommunista pártba egy életre szólóan elkötelezi magát a kommu­nista mozgalom és a szocializmus eszméje mellett. Lukács György 1930-ig tevékeny részt vállalt a KMP munká­jában. A Tanácsköztársaság idején népbiztoshelyettes, az illegalitás időszakában is aktívan politizál, a Landler-frakció egyik vezető alakja. A 20-as évek elején jelenik meg Lukács György talán máig leg- nagyoou hatasu muiwcaja, a luneneiem es oszutLyi-uaat. E muvéuen Lukacs György újra íeireuezi, s az e-meiet Középpontjába állítja az euuegeneues prooiemaukajat, ameiy a korabeli marxizmusuan rele. uesoe meruit. i\incsen másról szó, mint arról, nogy Lukacs anti- kapitalizniusa a szoeializmusoan es a marxizmusoan uj alapzatot taial a maga szamara. A toaeieies bűnösség tarsaaaima most az aru- struKturanoz koiouo totális eidoiogiasoaas vEagakenit jelenik meg, olyan vüagKent, amelyben az emberek tarsaoatmi viszonyai doigox viszonyaiként uralkodnak az ókét létrehozó egyenek lelett. De ez az uralom most már nem végzetszerű. Ez a Történelem és osztálytudat üzenete, amelyet Lukács később maga jellemzett Kritikailag messiamszwtus jorractalmisagkent. A messianizmus szelidülését, oldódási folyamatát Lukács gondolkodá­súban jól mutatja olyan eimeieuieg kiemelkedő munka, mint „A fia­tal Hegei”, de korábban olyan politikai dokumentumok is, mint a tílum-iezisek (Hiúm Lukács fedőneve volta mozgalomban). A tsium- tezisek rést ütött a KlVfP szektarian,izmusán, amikor a proletárdikta­túra helyett a munkás-paraszt demokratikus diktatúrát jelölte meg a politikai cselekvés közvetlenül realizálható céljaként. A tézisekért Lukácsot erős támadás érte, s Lukács nyilvános önkritikát gyako­rolt. Miért tette? Mert meg akart maradni a mozgalomban. Lukács egész eietében azt vallotta, hogy a párthoz való szolidaritást min­dennek fölé kell helyezni. Akar jó, akár nem, az én pártom. A ta­nulságokat levonva inkább visszavonult a direkt politizálástól. Ez a magatartás vezette a későbbiekben is: a sztálini koncep­ciós perek megítélésében éppen úgy, mint az 50-es évek Magyaror­szágán, Mindez nem jelentett Lukács számára fejjem behódplást e tendenciák előtt. Hanem azt. hogy a mozgalomban megmaradva, fizikai létét megőrizve, a szellemi szabadság — persze, mindenkor adott — mozgásterét is biztosítja a maga számára. Lukács a párt­költészet kapcsán fogalmazza meg azokat a magatartásszabályokat, amelyeket maga is követ. A pártköltő, mondja, sohasem vezér vagy sorkatona, hanem mindig partizán. Vagyis, egyetért a párt történeti hivatásával, a párt által kijelölt stratégiai útvonallal. Ezen belül azonban egyéni eszközeivel, szabadon, saját felelősségére kell hogy megnyilatkozzék. Lukács politikai és elméleti álláspontját élete végéig egy sajá­tos tertium datur, harmadik út keresése jellemzi. Elutasítja a kapi­talizmus társadalmi rendszerét, amelyet a manipuláció formájában jelentkező elidegenedés jellemez, s elutasítja a szocializmus bürok­ratikus torzulásait, keresve a szocializmus reformjának, demokrati­zálódásának lehetőségeit. Ügy látja, hogy a szocialista átalakulás folyamatában felszámolható az elidegenedés hatalma a társadalom egyénei felett. Saját feladatának azt tartja, hogy életre keltse az el­méletben azt a marxi tradíciót, amely az elmélet feladatává a fenn­álló bírálatát, a kommunizmushoz vezető átmenet elméleti megala­pozását teszi meg. E törekvések öltenek testet Lukács késői nagy elméleti szintézi­seiben, az Esztétikában és az Ontológiában. Az Ontológia (a szó je­lentése: lételmélet) újra tárgyalja a Történelem és osztálytudat által megfogalmazott elidegenedés-problematikát. Az Ontológiában Lu­kács kísérletet tesz arra, hogy elméletileg alátámassza és felmutassa az elidegenedés megszüntethetőségének tudatát. E kísérleten nyug­szanak a mű értékei és ellentmondásai egyaránt. Lukács az Ontológiában nem azt a kérdést fogalmazza meg, le­írható-e a jelenkori történelmi fejlődés úgy, mint az elidegenedés megszűnésének folyamata. Az Ontológia ezt eleve eldöntöttnek te­kinti, s a kérdésre adott igenlő válasz a mű egyik előfeltételezése. Az Ontológia az elidegenedés meghaladásának elméleti lehetőségét alapozza meg fidozófiailag, nem pedig e lehetőség valósággá válásá­nak konkrét történelmi feltételeit veszi számba. S ez igen lényeges különbség. Ha az elidegenedést megszüntető, kommunizmushoz vezető át­menet történelmi realitás, akkor megragadhatók ennek konkrét sa­játosságai, amelyek tárgyát képezhetik a tudomány vizsgálódásának. Ha ez az átmenet még nem ilyen realitás, akkor csupán lehetősége vizsgálható a filozófia eszközeivel. Az ilyen vizsgálat pedig, különö­sen akkor, ha a lehetőség és a valóság azonosságát előfeltételezi, szükségszerűen absztrakttá válik, s a valóság mozgásának elemzését a fogalmak mozgásának elemzése helyettesíti. Ez az Ontológia belső ellentmondása, de ez az alapja egyúttal a mű értékeinek is. A lukácsi filozófia — és ezen belül az Ontológia — jelentős elméleti teljesít­ményének a forrása az. hogy Lukács a mindennapi élet problémáit a szocializmus értékeinek szempontjából vizsgálja. Ez ugyan sok elemzésének absztrakt jelleget kölcsönzött, ugyanakkor azonban ké­pessé tette őket arra, hogy felmutassa és a fennálló kritikájának általános kereteként használja a szocialista ideálokat. LllkáCS Györüv a klasszikus filozófiai tradíció marxi megújításá- ________1__2Í nak életre keltésén fáradozott. Programját így fog­lalta össze: vissza Marxhoz és előre a társadalmi valósághoz. Más szavakkal: a modern kor átfogó társadalomelméletének megalkotá­sához vissza kell nyúlni a marxi tradícióhoz. A társadalmi valóság vizsgálata a marxi tradíció alapzatán egyszerre jelenti a marxi el­mélet újraértelmezését a mai kor álláspontjáról, és korunk elmé­leti elemzését az elevenné tett marxi tradíció álláspontjáról. Ez a program a lukácsi életmű egyik máig érvényes üzenete, feladat az utókornak, amely elméleti erőfeszítései során Lukács munkásságára is bizton támaszkodhat. Olyan életmű ez, amely alkotóját a XX. század kiemelkedő gondolkodóinak sorába emeli. GE DEON PÉTER SZÁZ EVE SZÜLETETT Dolgozószobájában A szivarvágóval gondosan levágta a szivar végét, és rágyújtott. A füst szaporán gomolygott a szobá­ban. íróasztalán félkörben könyvek és folyóiratok tornyosodtak; kis no­teszlap nagyságú jegyzetpapírjait nehezékül használt bronzplakettek óvták meg a Dunáról beáramló lég- örvénytől. Kéziratok hegyén, a köny­vektől és folyóiratoktól szabadon hagyott területen nagy alakú német újság terpeszkedett, kinyitva éppen divatoldalánál. Szép női lábak és a legújabb vonalú szoknyák mosolyog­tak rá a szemközti könyvespolcon ünnepélyesen sorakozó Marx—En- gels-kötetekre. Mivel látszott rajtam, hogy nem mindjárt értem meg, milyen össze­függés van a csinos hamburgi lá­nyok és a társadalmi lét ontológiá­jának tudós vizsgálata között, elkez­dődött csöndes szavú fölvilágosítta- tásom. I — A dolog úgy áll — mondta —, hogy a divat is a manipuláció esz­köze. Nézze, kérem, a nagy modell- házak mindent elkövetnek, hogy új­ra divatba hozzák a hosszú szok­nyát, mert jó üzlet lenne. Csakhogy a nők nem mondanak le többé a rövid szoknyáról. Vagyis a manipuláció­nak objektíve megvannak a hatá­rai, és ez megfigyelhető a divat ala­kulásánál. — Szemüvege villant egyet. — A manipulációval szemben mindig van ellenállás. Az emberek­kel nem lehet mindent megcsinálni. A rákövetkező évben aztán Euró­pa lányai hosszú szoknyában kezd­tek járni. Egy időre győzött Dior és Chanel. Többé nem láttam Lukács György íróasztalán divatképeket, de az ember józan Ítélőképességébe és eredendő szabadságvágyába vetett hite töretlen maradt. Ebben nem­hogy véletlenszerű epizódok, elkép­zeléseinek kis kudarcai, de a kor nagy kataklizmái sem rendítették meg. Úgy élt, hogy mindent egy la­pon tudott rendezni elméjében: az élet tényeit — még ha olyan esetle­gesen kerültek is eléje, mint annak a német újságnak a divathírei — egységes szemléletű, messze néző te­kintettel mérte föl. Nem a tények iránt érzett alázat vezette, hanem az emberi élet jobb lehetőségeit ke­reső alkotómunka igazgatta ítéleteit. \Aunkája minden ízében, minden x'-í porcikájában teleologikus volt. Célja kerítette körül és fogta egy­ségbe számára a világot. A széttöre­dezettséget, a partikularizációt pusz­títandó ellenségnek tudta. Minden, amiben volt egy szikrányi emberi tartalom, helyet kaphatott hitének és bizalmának övezeteiben. (Részlet Kenyeres Zoltán Gon­dolkodó irodalom című kötetéből.) Történelmi jelenlét és egyetemesség A történelem teoretikus megtestesítése minden iga­zán nagy és sokoldalú gondolkodó célja. De igen keve­seknek adatott meg az, hogy olyan nagy történelmi ese­mények aktív szereplői legyenek, mint amilyeneket Lukács átélt. Gazdag életútja Mintegy szimbolizálja és reprezentálja azt az utat, amelynek megvan a belső logikája még korunkban is. A baloldali polgári entel- lektüel útja a munkásosztály felé igen sokszor görön­gyös volt, és nemegyszer zsákutcába torkollott. Lukács önátküzdése a munkásosztály álláspontjára az esemé­nyek történeti tudatosítása által volt lehetséges. Ady azért jelentett olyan sokat Lukács indulásában, mert az első olyan XX. századi költő volt, akinél ez az igény nyilvánvalóvá lett: gondolatilag, szellemileg, költőileg átélni az egész történelmet. Nem a múltat, hanem azt, amelyben él. Mintegy ars poetica Nagyon jól jellemzi ezt a lukácsi attitűdöt a modern problémák iránti haiiatian fogékonyság, amely mar pályájának kezdetén és mindvégig jellemezte. Nem csupán a Thália Társaság alapítására gondolhatunk, hanem az 1911-ben megjelent A mo­dern dráma című könyvének egyik passzusára is: „ ... a döntő igent vagy nemet úgyis csak akkor lehet kimondani, ha egész kultúránknak igazi kultúra voltáról fognak majd egyszer ítélkezni.” S ez a kérdés, hogy kultúránk igazi kultúra-e, tör­ténelmünk igazi történelem-e, és gondolataink igazán kulturáltak és történelmiek-e, mintegy ars poetica- szerűen végighúzódik Lukács György életműven. Ez az oka annak, hogy Lukácsnál nem létezik — és nem is létezhet ezek után — szűkös horizont. Lukács egyike volt azok­nak. akik tudatosították a magyar irodalom összefüggését a világiroda­lommal, a magyar problémák össze­függését világproblémákkal, anél­kül, hogy az egyiket a másiknak alá­rendelte volna. Azt a programot te­hát, amivel Ady Endre, a Galilei­kört jellemezte: „Hályogot tépett a magyar szemen” — a történelmi fel­tételek következtében éppen Lukács életműve vitte végig a legkövetkeze­tesebben. Lukács vitathatatlanul sokoldalú gondolkodó. Életművében megtalál­juk a filozófiatörténeti, a politikai, az esztétikai fejtegetéseket éppen úgy, mint az etikai, ontológiai prob­lémákat, hogy az irodalmiakat ne is említsük. S nem mond ennek ellent Lukács gondolatvilágának kifejezet­ten és hangsúlyosan magyar szárma­zása, magyar talajba gyökerezettsé- ge, sőt az első program értelmében feltételezi is a széles orientációt. Már első tanulmányai olyan törté­nelmi és esztétikai érzékenységet mutatnak, ami a maga korában is kivételes és csaknem elszigetelt je­lenség. Ha olyan tisztán esztétikai elemzéseire gondolunk, mint A re­gény elmélete című fiatalkori műve, emögött is ott rejlik a történelmi szemlélet és a regény formaproblé- máit úgy fejti ki, hogy e kifejtés ré­vén választ találjon az első világ­háború által felvetett életproblémák­ra. Ez az egyetemesség Lukács gondo­latvilágán belül egyike azoknak a vonzerőknek, melyek részben sze­mélyes, részben elméleti varázsát oly sokoldalúvá tették. A legapróbb, a történelmi folyamat lényegétől még oly távoleső problémákat is hirtelen olyan távlatokba helyezte, amelyek segítségével olvasói vagy hallgatói jobban, mélyebben értették meg a világot, az sokszor megdöb­bentő. De a megdöbbenést mindig szellemi mozgás követte. S Lukács minden írására jellemző: szellemi mozgásra, gondolkodásra kényszerít, mikoris a közvetítő elemek kutatá­sa, az átlátás, a transzparencia kiter­jesztése által a legsötétebb, érthe­tetlennek tűnő folyamatok is hirte­len világossá válnak, értelmet nyer­nek egy magasabb összefüggésben. S ez a látásmód csaknem analógia nélküli. Életre szélé elkötelezettség Ez a fajta látásmód tette lehetővé, hogy Lukács történelmileg láthassa a szocializmus jelentőségét. 1918-as belépése a kommunisták soraiba életre szóló elkötelezettséget jelentett számára. Ez az elkötelezettség any- nyit jelentett, hogy új, reális talajt talált, amelyen folytatni lehet a harcot azért, hogy a kultúrának, a történelemnek értelme és .tartalma legyen. S nem utolsósorban ez volt az oka annak, hogy Lukács a nagy történelmi változások tudatosítója volt és maradt egész életében. A mű­vészetben mindig azt kutatta, hogy egy megoldásnak, egy gondolatnak, egy ábrázolásmódnak mennyire tar­talma, illetve funkciója a történel­mi fejlődés. Esztétikájának ellenzői nemegyszer igazságtalannak érezték, hogy mindig világtörténelmi, világ- irodalmi mércével mér. Ez a magya­rázata annak is. hogy a legmegve. tőbb szó Lukács szótárában az efe­mer volt. Sohasem hitte azt, hogy a filozó­fusnak, az esztétának, az irodalom­történésznek pusztán egysíkú vagy pusztán morális küldetése lenne. Ugyanígy nem hitt saját tévedhetet­lenségében sem. Nemcsak önkorrek­ciói vallanak erről, hanem efelől egész stílusa is meggyőz. Óvatosan, majdnem félve közelít a legtöbb té­mához. Mielőtt például Thomas Mann Felix Krull-regényének, az Egy szélhámos vallomásainak az elemzésébe kezd. a lét és tudat álta­lános viszonyának néhány problémá­ját veti fel, hogy így közelebb kerül­jön és olvasóját is közelebb vezesse a konkrét tárgyhoz. S talán ez az oka annak, hogy Lukácsot sokan ne­héz olvasmánynak tekintik. Életmű­vével bizonyítja, hogy az igazság so­ha nem jelenhet meg egy jól meg­fogalmazott mondatban, csak széles megalapozás^ elemzés eredménye le­het, amelyért mind az írónak, mind az olvasónk meg kell szenvednie, a gondolati utat végig kell járnia. Minden konkrét jelenséget történel­mi és ontikus távlatba kell helyezni, s azzal összefüggésben kell vizsgál­ni. S ez a módszertan ad biztos le­hetőséget arra. hogy elválasszuk egymástól az időlegest, az átmenetit és a történelmileg jelentősét. Elevenen ható erő Ez az elválasztás azért szükséges, mert a felszínes, a látszólagos érték mindig veszélyezteti a valódi értéke­ket. Életművének lényegét jellemez­te Thomas Mann akkor, midőn a kontinuitáshoz való ragaszkodást emelte ki nála. S ez az a vonás, ame­lyet bírálpi konzervativizmusként emlegettek. Pedig a kontinuitáshoz való ragaszkodás nem más, mint az emberiség történelmileg és művészi­leg megteremtett értékeinek átmen­tési és továbbfejlesztési kísérlete a modern Ijorban. Egyik első írásából emeltük ki azt a gondolatot, hogy minden esztétikai ítélet mélyén a modern kultúráról — a legszélesebb értelemben vett kultúráról — alko­tott ítélet rejlik. S ez az ítélet Lu­kács számára a lét és nemlét dilem­mája volt. Egyik utolsó, nyomtatás­ban megjelent gondolatát idézzük most, hogy lássuk, a vezető gondo­lat új formában, de megmaradt nála munkássága végéig. A beszélgetések Lukács Györggyel című könyvben így figyelmeztette partnereit és ol­vasóit: Hogyha a lét és lényeg marxi elemzését tanulmányozzuk, mindig az a jelenség jellegzetessége, hogy a folyamat eltűnik belőle. (...) Erő- feszítéseinknek szükségképpen nagy feladata az, hogy előbb az elmélet minden területén mutassuk fel: min­den állapotszerű és a dologiasodás csupán reális folyamatok megjelené­si formája. így fokról fokra megér­tetjük az emberekkel, hogy életüket mint történelmi folyamatot kell hogy végigéljék. Ez hallatlanul nehéz do­log. De hiszek benne, hogy mint a jövő perspektívája, egyáltalán nem lehetetlen. Ebben a gondolatban ta­lálkozik egymással a filozófus, az esztétikus és a kommunista néptri- bun. Ilyen gondolati alapon vált Lukács életműve a 20. század eleve­nen ható — s az előbbi értelemben — történelmi dokumentumává. HERMANN ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom