Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-26 / 71. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. MÁRCIUS 26., KEDD Megkezdődön az MSMMP kongresszusa (Folytatás a 7. oldalról.) is, hogy valódi lakóközösséggé for­máljuk a városrekonstrukció követ­keztében létrejövő, nagy létszámú lakótelepeket. A felszólaló azt is hangoztatta, hogy a nyugdíj munkával szerzett jog, és nemzedéke a szocializmus alapozásának tevékeny részese volt. — Még élnek közöttünk, bár már egyre kevesebben — mondotta —, akik a felszabadulás előtt is erre tették fel sorsukat, nemegyszer az életüket is. Ezért joggal várják el, hogy a társadalom folyamatosan erősítse létbiztonságukat, A továbbiakban arról szólt, hogy a párt számára rendkívül fontos, hogy a lakosság minél szélesebb kö­reiben hallassa szavát. Ehhez vi­szont a lakóterületeken hatékonyan munkálkodni tudó pártszervezetek­re is szükség van. A felszólaló ezután rámutatott arra, hogy a körzet kommunistái érzékenyen reagálnak környezetük problémáira. Észrevételeik erkölcsi értékét növeli az a tény, hogy az általuk jogosan kifogásolt, káros jelenségek elleni fellépés — például amikor szót emelnek a kereskedel­mi ellátás, a szolgáltatások, a közle­kedés, a hivatali ügyintézések javí­tásáért, vagy a társadalmi tulajdon rongálása ellen — a közérdeket szolgálja. — Az a tapasztalatom — folytat­ta —, hogy az idős embereknél mé­lyebb az érzelmi kötődés, féltjük mindazokat az eredményeket, ame­lyeket pártunk vezetésével negyven év alatt elértünk. Ezután kijelen­tette: — Nvugdíjastárseim megbíz­tak, hogy mondjam el: miközben helyesnek tartjuk, hogy elsőbbséget kap az alacsony nyugdíjak vásárló- értékének védelme, ugyanakkor kér­jük, hogy az anyagi erőforrások bő­vülésével összhangban a nyugdíjak reálértékének megőrzése fokozato­san kerüljön napirendre. A másik kérésünk az, hogy csökkenjen a ré­gi és az új nyugdíjak közti nagy különbség. kötött, illúzióktól nem mentes és ter­hes nézetek, az elmélet és a gyakorlat új kérdései először a fiatalok fejében okoznak zavart, elbizonytalanodást. Az ebből fakadó befeléfordulás, a mások problémái iránti közöny kell hogy figyelmeztessen bennünket ar­ra: a tudatformálás mind formájá­ban, mind módszerében elmarad ko­runk követelményeitől, a ma embe­rétől. •Általános jelenség az is, hogy a tagsági viszony létesítésére alkalmas emberek bizony drágán mérik a sza­bad idejüket, és a munkaidőn túli kereső tevékenység, az anyagiak erőn felüli előteremtése rendkívül sok energiát köt le. De meggyőződésem, hogy hibázunk, ha ezzel indokoljuk a passzivitást. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a fiatalok csak ak­kor vállalják a közéletiséget és a pártmunkával járó feladatokat, ha tudják azt, hogy a munkájukra szük­ség van, ha közérdekű kérdésekben kikérik a véleményüket, ha felveté­seikre, kérdéseikre okos, meggyőző, világos válaszokat kapnak. MARTINOVICS TIBOR: Ne nyomja értékeinket az ügyeskedés terhe Martinovics Tibor, az Öbuda Tsz gépjármű-villamossági műszerésze, Pest megye küldötte bevezetőiként hangsúlyozta: Az őszinteség a bizalom hordo­zója, s ez kötelez bennünket — kom­munistákat. A számadás az elmúlt időszak munkájáról nehéz feladat, hiszen voltak, vannak, és meggyőző­désem, hogy a jövőben is lesznek gondjair.k, amelyeket egy adott idő­szakban mindig a legnehezebbnek után félrehívott és a következőket mondta: Itt az ideje annak, fiam, hogy a közösség érdekében újabb és komolyabb munkákat vállalj. Nem gondoltál arra, hogy kérd felvétele­det a pártba?” Titokban remény­kedtem abban, hogy ezt a kérdést előbb-utóbb felteszik nekem, mégis akkor a magam módján a követke­zőképpen reagáltam: „Miért legyek én a párt tagja?” A következő vá­laszt kaptam: „Azért, fiam, mert minden rendes, becsületes munkás­embernek az életben valahová tar­toznia kell, és ezen embereknek a csapata a párt! Dolgozz becsülettel és tanulj, mert munkád és tudásod alapján leszel igazán hasznos tagja a közösségnek, a kollektívának és a pártnak is!” Ügy gondolom, hogy ennek a tör­ténetnek megvannak a maga tanul­ságai. Lehet, hogy ez a tagnevelési tevékenység nem volt a legtudato- sabb és ideológiailag sem volt a leg- megalapozottabb, hanem inkább az ösztönösség és a szimpátia motiválta. Viszont az tény, hogy ez az ember nem pártmunkának és nem pártfel­adatnak tekintette a fiatalokkal való foglalkozást, hanem kötelességnek. És még valami, ami megítélésem sze­rint nagyon döntő tényező. Ezt az embert a környezete és mi fiatalok is tiszteltük, becsültük és ő ezt alap­vetően a munkájával szerezte meg. Sajnos tapasztalnunk kell azt, hogy környezetünkben egyre több az elbi­zonytalanodott ember, mert gazdasá­gi gondjaink és a szocializmusról al­Egyértelműen világos: a perspek­tivikus jövőt következetesen igazoló kérdéseinket meg kell vitatni, el kell fogadni, meg kell magyarázni a fiataloknak. Sajnos életünk új kér­déseire mi magunk sem vagyunk mindig felkészülve, mi magunk sem tudunk mindig válaszolni. Tapasz­talatom az, hogy azon a munkahe­lyen, ahol jó a kollektíva, ahol a vezető irányít és felelősséggel dönt, ahol a pártcsoport vagy a pártveze­tőség aktív részese a vezetésnek, ott a közösségért vállalt munkának be­csülete van. Mi adja meg egy kollektíva ere­jét? Azt hiszem, alapvetően a be­csületesen végzett munka. És ez az a pont, ahol szólnék a másik gondo­latról is. Én egy olyan alapszervezetnek vagyok a titkára, ahol zömmel jól képzett és kvalifikált szakmunká­sok dolgoznak. Ez a kollektíva fel­hatalmazott arra, hogy ha a kong­resszuson szót kapok, akkor itt is szót emeljek a munka becsülete ér­dekében. Váci Mihály egyik versé­ben a múltunkról a következőket ír­ja: „Bogárka nép voltunk, csak ka­parásztuk létünk dobozának fede­lét." Mélyen szántó gondolatok ezek, amelyeknek igazát 40 éves történel­münk már bizonyította. Hiszen a bogárka népből már nemzetté let­tünk, óriási vívmányok vannak mö­göttünk, van mire büszkének len­nünk, van mit megóvnunk és meg­védenünk. Meggyőződésem, hogy ebben a fo­lyamatban a munka volt az alkotó elem. Sajnos keserű tapasztalatom, hogy napjainkban társadalmunkban a munka becsülete nem az őt meg­illető helyet foglalja el. Értékrend- szerünkben az alkotó tevékenység­nek, a munkának, a munkahely be­csületének, a munkafegyelemnek a kérdéseit és ezek értékítéletét a pro­Pesi megyeiek eszmecseréje éreztünk. A kongresszusi dokumentumok gazdag anyagából most két gondola­tot szeretnék kiemelni, mivel úgy ta­pasztaltam —, és ebben a szentendrei városi és a Pest megyei pártértekez­let is megerősített —, hogy általános jelenségről, problémáról van szó. Mivel magyarázható az, hogy a munkájukat becsülettel teljesítő fia­talok nem keresik, nem igénylik és egyre kevésbé vállalják a közéleti te­vékenységet és a pártmunkával járó feladatokat? Mennyire tudatos és mennyire megalapozott a pártélet egyik alapkérdése, a tagnevelési te­vékenység alapszervezeti szinten? Kérem, nézzék el nekem, hogy mi­előtt ezekre a kérdésekre a magam tapasztalatából merítve válaszolnék, egy kis történetből, mégpedig a sa­ját tagfelvételem történetéből indul­jak ki. Több mint tíz évvel ezelőtt az Óbuda Termelőszövetkezet egy erős kis kollektívájában dolgoztam, vé­geztem a magam napi kis feladatait és természetesen én magam is részt vettem a KISZ-vezetőség munkájá­ban. Dolgozott ebbén a kollektívában egy idős szakmunkás, akinek érde­kes módon mindig volt ideje arra, hogy velünk, fiatalokkal foglalkoz­zon, alakítson, neveljen bennünket, és nekünk is érdemes volt odafigyel­ni, mert az egyszerű mondatokban nagy élettapasztalat, mély emberis­meret, szeretet és tisztelet fogalma­zódott meg. Egy ilyen beszélgetés Cselekedni lenn és fenn is Kedves elvtársak, elvtársnők, a kongresszus megkezdi munkáját, foglal- 7 janak helyet... a mikrofon még kétszer ismétli: a kongresszus megkezdi ^ munkáját... A Novotel Szálló Pátria nevű kongresszusi terme lassan meg- 4 telik, mély csend telepszik a földszintre és a karzatra egyaránt. Az elnökség > tagjai bevonultak, taps tört ki, azután Németh Károly, az MSZMP Polit kai X Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a kongresszus elnöke ün- X nepélyes szavakkal megnyitotta a négynapos tanácskozást. Pontosan tíz óra. A figyelem még néhány percre megoszlik: látom a Pest megyei küldöttek ^ között Hunya Istvánt, szeretett veteránunkat, fegyelmezetten végighallgatta ^ Kádár János szóbeli referátumát. Az elnökségben is ismerős veteránok: Töm- ^ pe István, Mező Imréné, Sebes Sándor ... A széksorokban mennyi ismerős X arc. Baranya, Borsod, Szabolcs megyeiek ... Ott jobb oldalt Farkas Bertalan X (holnap nyilatkozik lapunknak). Művészek: Ituttkay Éva, Avar István, Almási X Éva... írók, köztük Illés Endre, Boldizsár Iván, Garay Gábor, képzőmüvé- X szék, újságírók ... Még nézegetem a tisztségviselők névsorát, s látom, valamennyiben köz- ^ remüködnek Pest megye kongresszusi küldöttei: a Feilebbviteli Bizottságnak ^ tagja Balázs Gézáné, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese; a jelölő Bizott- X ság elnöke Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, X a tagjai közé választották Krasznai Lajost, az MSZMP Pest megyei Bizottsá- 7 gának élso titkárát. A Szavazatszedő Bizottság tagja a többi között dr. Ola- ^ jós Mihály, az MSZMP Vác városi Bizottságának első titkára, s a Szerkesztő ^ Bizottság tagja Tóth Róza, a kocséri Petőfi Termelőszövetkezet elnöke. Nincs idő sokáig tekintgetésre, Kádár János életünk fontos kérdéseiről X szól. Később sincs mód lazításra, szinte valamennyi felszólaló — közte Grósz J Károly, a budapesti pártbizottság első titkára, Martinovics Tibor, Pest mefirye ^ küldötte — nagy tetszést aratott. Szünetben is tovább folyik a szó a bent ' hallottakról, szinte kérdezni sem kell. Elsőként Lénárd László, a megyei pártbizottság titkára, a kongresszus meghívottja mondja: Kádár János elvtárs szóbeli beszámolójából az az értékelés tetszett leginkább, amit a párt XII. kongresszusa óta végzett gazdasági munkáról fejtegetett. Különösen az életszínvonal-politikánkkal kapcsolatban, mert nagyon őszinte volt. Kifejtette, hogy a reáljövedelem hat százalékkal ugyan nőtt, s általában javultak az életkörülmények — to­vább építettük a lakásokat, javult az egészségügy, a kultúra, a közlekedés stb. helyzete — bevezettük a 40 órás munkahetet —, de vannak rétegek, ame­lyeknek reálbérük csökkent, és különösen a kisnyugdíjasok életkörülményein szükséges változtatni. S igaza van Kádár elvtársnak, a reálbér nem csök­kenhet tovább! Egyetértek azzal: mutassuk meg, hogy a szocialista társadalom többre képes. Négy évtizedes — immár történelmi — tapasztalataink is bizonyít­ják: csak azt oszthatjuk el, amit meg is termeltünk. Bizony, kissé előre­tekció, a korrupció, az ügyeskedés súlyos terhe nyomja. Az ország gondjait hordozó és vállaló szocia­lista nagyvállalatok, üzemek, ter­melőszövetkezetek vezetőinek és dol­gozóinak erkölcsi, anyagi megbecsü­lése méltánytalan a konjunktúra­lovagok, az ügyeskedők saját zsebre történő, kiugróan magas, indokolat­lan és gyakran munka nélkül szer­zet jövedelméhez képest. Központi téma rangjára kell emelnünk a be­csülettel dolgozó embert, függetle­nül attól, hogy szellemi vagy fizikai munkát végez-e, és azt a kollektí­vát, amely kitermeli ezt az embert. Mert sajnos a kollektívák öntisztító tevékenysége sem megfelelő, mert még mindig szükség van a vattaem­berekre és a bérmanökenekre; je­lenlétük pedig a termelésben csak a munkaerővel való pazarló gazdál­kodást igazolja. Bérpolitikánk nem azzal a szán­dékkal készült, hogy az anyagi ösz­tönzés teljes funkcióját betöltse. Ugyanakkor azt hiszem, gondjaink igazolják azt, hogy az emberektől az anyagi ösztönzés mellőzésével vagy annak hiányában nagyobb teljesít­ményeket nagyon nehezen tudunk kérni. A bérpolitikánkra épülő és jól megfogalmazott differenciálás nem fejezi ki a teljesítményekben rejlő különbségeket, a háromszáz-öt­száz forintos különbségeknek osz­tályzat és iskolás jellege van, csak jobban irritálja a becsülettel dolgo­zókat, mint a több ezer forintos kü­lönbség. Becsületes munkásaink gyakran megkérdezik: miért csak a vállalati gazdasági munkaközössé­gekben, miért csak a szakcsoportok­ban érvényesül a kiválasztódás, a differenciálódás, a teljesítményt ki­fejező bérezés és miért nem a fő munkaidő alatt? Miért kell nekünk tizenkét órát dolgozni? Dolgozzunk csak nyolcat, de azt keményen, és éljünk meg belőle, és úgy, és olyan jól, ahogy ma ebben az országban meg lehet élni. Mert ebben az or­szágban már vannak olyan munka­helyek, ahol keményen dolgoznak — és az előttem szóló bányász ezt iga­zolta. És ez nem baj, mert ő is azt mondta: vállaljuk. Az viszont már nem jó, hogy ennek a pénznek a vá­sárlóértéke szinte napról napra csökken. Gondjaink megközelítésének csak egyetlen módja és útja lehet, még­pedig a munka oldaláról. Nem fel­adatom, hogy a fiatalok bonyolult és összetett kérdéseivel foglalkoz­zam, de hogyan fogja ez a nemze­dék az előző generáció anyagi szín­vonalát újratermelni, reprodukálni? Hogyan fogja megközelíteni és elér­ni azt az életszínvonalat, amelyet az iparilag fejlett országokban lát a saját tapasztalatában és a kommu­nikáció segítségével? Nem tudok to­vább menni. Már csak azért sem, mert egy alapvető dolgot nem mondhatunk a fiataloknak. Mégpe­dig azt: dolgozzatok a szakmátok­ban becsülettel, és majd ennek ará­nyában fogtok részesülni az anyagi javakból. Mert a mai fizetésekből lakást vásárolni, családi házat épí­teni, gyereket vállalni, egziszten­ciát teremteni, erőn felüli vállalást jelent. Kérem a kongresszus támogatás sát, hogy a társadalmilag hasznos értékteremtő munkát és az ebben a folyamatban részt vevő alkotó em­bert emeljük olyan rangra, hogy a ma és a jövő fiatalságának ezt tud­juk példaképül állítani. (Martinovics Tibor felszólalását hosszú, nagy taps kísérte.) SÍKUL A G Legyenek egységben a szavak és a tettek Sikula György, a Hajdú-Bihar me­gyei pártbizottság első titkára, Haj- dú-Bihair megye küldötte az ideoló­giai nevelőmunka legfontosabb fel­adatairól szólt. Párttagságunk szem­léletében és gondolkodásában a jö­vőben tudatosabban és folyamatosan szükséges biztosítani a szavak és a tettek egységét — mondotta. Az a tapasztalat, hogy a különböző testü­letek általában megfelelő határoza­tot hoznak, ezzel azonban sokszor ki is merül az erőfeszítés, nincs elég energia e határozatok megvalósítá­sára, a közvélemény tudatos for­málására, a hatékony ellenőrzésre. Még a párttagság körében is elő­fordul, hogy másként vélekednek a társadalmi jelenségekről a taggyűlé­sen és másként baráti beszélgetése­ken. Előfordul az is, hogy a közélet és magánélet egyes személyeknél gyökeresen elválik egymástól, nem éreznek kellő felelősséget saját mun­kájukért, családjukért, elhanyagol­ják gyermekeiket, miközben elítélik a televízióban látott vagy az újság­ban olvasott, hozzájuk hasonló ese­teket. A másik fontos, ideológiai mun­kánk tapasztalataiból eredő követ­keztetés, hogy növelni kell a társa­dalom minden szintjén a közössé­gek és a személyek felelősségét. A felelősséghez szorosan hozzá­tartozó ideológiai kérdés a fegyelem kérdése — mondotta a továbbiak­ban. Az utóbbi időben az tapasztalha­tó, hogy a társadalom elfogadott ,»hivatalos” értékrendje nem min­dig esik egybe a közvéleményével. A munka és a tudás helyett az élet­vitel objektív forrásai, a tárgyi ja­(Folytatás a 9. oldalon.) szaladtunk az elosztásban, nem mindig volt meg a gazdasági megalapo­zottság ehhez. A nyílt beszéd ösztönzést adhat a következő időre. Legyen egyértelmű mindenki számára, keményen kell dolgoznunk, mert csak ez lehet az egyet­len útja céljaink elérésének. Másik gondolatom — folytatta Lénárd László — a VII. ötéves terv előkészítésével függ össze. Ismerjük helyzetünket, tudjuk a diagnózist, most arra kell ügyelni, amit a párt első titkára is mondott: nem odázhatjuk el a műszaki fejlesztést. A világ élvonala elszaladt mellettünk, nekünk gondolkodásunk középpontjába kell helyeznünk: intenzívebben kell foglal­koznunk a műszaki fejlesztéssel. Ez pezsdítheti fel a termelékenység emelke­dését, ideológiai életünkre is kihatással lehet. Nem jó, hogy az ideológia utólag magyarázza a dolgokat. Előre kell lépnünk, és ebben tevőleges sze­rep jut a politikának. Természetesen a fejlődéshez beruházásra van szük­ség és jobb munkaszervezésre. Az lenne a helyes állapot, ha a gazdasági életben eredményeink alapján kiszűrhetnénk a jelenlegi társadalmi feszült­ségeket, amelyeknek tanúi, átélői vagyunk, s akkor nem fordulna elő, hogy az ideológia a történtek után kullogjon. A kettő dialektikus kölcsönhatását kel! megteremteni. Még valamit — folytatta a megyei pártbizottság titkára —: a különböző formákban való gondolkodásról. Jól bevált elv: „aki nincs ellenünk, velünk van”. A széles társadalmi összefogást ma sem nélkülözhetjük, de azt ki kell hangsúlyoznunk, milyen cél érdekében: a szocializmus építéséért fo­gunk össze. Mert a tartalom és nem a forma az elsődleges. Ha ezt nem tévesztenénk szem elől, megmentenénk magunkat egy-két melléfogástól amely csak felesleges izgalmat jelent a közösség életében. A mód. a szer­vezet csak megjelenési forma — nem kerekedhet a tartalom fölé. ★ Dr. Bíró Ferenc, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora is a meghívottak körében ül. Ö arról a sokfele érzésről beszélt, amelyet Kádár János, Gycnes András beszámolói, illetve Grósz Károly felszólalása keltett benne. Kádár János szóbeli referátumából a közvetlenséget emelte ki, s azt, hogy ami a városi vagy városi jogú pártértkezleteket is jellemezte, majd a megyei pártértekezleten is téma volt —, most visszahallotta. Arra a megfogalmazásra érti a többi között: hazánkban minden állampolgár egyenlő, akár kommunista, akár pártonkívüli. Magától értetődő, hogy a' kommunisták sem lehetnek hátrányban. De a kommunistáknak mégis az a sorsuk, hogy a rendelkezésre álló javakból és jogokból kevesebbet vehet­nek el, viszont a kötelességből többet! Ez szükséges az erkölcsi, a politikai becsület megőrzéséhez. Erről a témáról tulajdonképpen az első napon szinte mindenki szólott valamilyen formában. A budapesti első titkár felszólalásából pedig a problémafeltárás, a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom