Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-21 / 67. szám
Szovjet exportra megy Harmincezer lánykaszoknyát készít szovjet exportra a péceli Ruházati Ipari Szövetkezet. Ezenkívül most a legfontosabb munkájuk a tőkés exportra gyártott lánykapulóverek elkészítése. Képünkön: Holló Józsefné szabász a szoknyák idomait vágja. Hancsovszki János felvétele Jelentős bérnövekedés A Gödöllői Tangazdaságban is megtartották a kerületi termelési tanácskozásokat, amelyeken számot adtak a tavalyi eredményekről, részletezték az idei tervet, elemezték a gazdálkodás mikéntjét. A gazdaság tavaly 674 millió forintos árbevételt ért el, nyeresége valamivel meghaladta a 30 millió forintot. Erre az évre harmincnyolc milliós nyereséget terveztek, bérfejlesztésben legalább hat és fél százalékos emelést akarnak elérni, de ha a tervezett nyereséget a vezetőség által meghatározott mértékben túlteljesítik, akár tízszázalékos keresetnövelésről is számot adhatnak egy év múlva. Iámét kiállításnak ad otthont a Ganz Áraimmérőgyár Mező Imre ifjúsági klubja. Gödöllő művészetet szerető lakossága és a vállalat dolgozói László Lilla festőművész csodálatos temperáiban és pasztelljeiben gyönyörködhetnek. László Lilla osztott energiával dolgozik. Az Erkel Ferenc általános iskolában tanít, s emellett adózik a képzőművészetnek. Ez a kettősség nem teszi szétszakado- zottá egyéniségét, hanem koncentrálja benne az emberért való benn iakarást. Nagy a közönsége. Szeretik mint embert, mint művészt. Tanítómestere a természet volt. így vált belőle is tanítómester, - áki ízlést, szépséget, harmóniát tanít. 1962- ben volt az első önálló kiállítása Gödöllőn, de bemutatkozott már Szentendrén, Vácon, Pécsen, Ráckevén, a fővárosban és a Szovjetunióban is. Képeivel most a Gödöllő környéki tájakat mutatja be. A természet parolá- zik a művésszel és elfogadta őt. Cs. U A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1985. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Felszedik, újból ■ terakják Házhelyek Héviz és Túra között Március 18-án hivatalba lépésének első évfordulójára emlékezett Galgaliéviz tanácselnöke, Barna János. Ez rövid idő, vélhetik azok, akik nem ismerik a dunántúli származású vezetőt. A helybeliek viszont tudják, évek óta itt él ebben a községben, ismeri is, érzi is a falubeliek gondjait, örömeit. Keresztes Katalin vb- titkárral egy kis létszámú tanács munkáját irányítják. Galgahéviz sem túl nagy község. Mindez nem jelenti azt, hogy eredményeik és terveik nem fontosak, tetszetősek. Hogyan alakult a tavalyi tanácsi gazdálkodás? Először erről kértünk tájékoztatást. A tanács anyagi erejéhez mérten megadta intézményei számára a zavartalan működéshez szükséges pénzkereteket. Igaz, hogy szegényesek voltak ezek a keretek, de a község bevételeiből többre nem futotta. A végrehajtó bizottság kérésére a megyei tanács 80 ezer forintot adott az iskolai alapellátáshoz szükséges eszközök vásárlására. Az óvoda vizesblokkjának padozata megsüly- lyedt. A javításhoz, megerősítéshez 150 ezer forintot kapMegtartotta közgyűlését a dányi Magvető Termelőszövetkezet Horgászegyesülete. A kétszáztizenegy felnőtt és het- venhárom ifjúsági horgászt tömörítő egyesület tavaly rekordot ért el. A fogási átlag 42,6 kiló volt, ami jóval nagyobb az országos eredménynél. összesen csaknem tízezer kiló halat fogtak a dányi k nap programja Gödöllő, művelődési ház: Markos—Nádas-előadás, 17.30 és 20 órakor. Iskolaotthonos foglalkozás (játéktanulás) 13.15 órakor, papírmunkák, 11 órakor. BBS-film vetítése, A nő, 13 órakor. Az erkély, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Gödöllő, Árammérőgyár: László Lilla festőművész kiállítása, megtekinthető 13—18 óráig. Gödöllő, agráregyetem: Kiállitássorozat a 40. évforduló tiszteletére a megyei diákklubok szervezésében a Gorka-teremben, megtekinthető 14—22 óráig. Szada, Székely-emlékház: Megyei amatőr képzőművészek kiállítása, megtekinthető 15—18 óráig. Veresegyház, művelődési ház: Józsi bácsiék, zenés kabaréest, 19 órakor. horgászok. Szépek a kilátásaik az idén is. Az ezt megalapozó telepítés, ugyancsak egy-egy személyre vetítve: 23,5 kiló hal. A dányi egyesület igénybe veszi a termelőszövetkezet segítségét, egyebek között a jutányos árú tápot, jórészt azonban önfenntartók; A közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a közeljövőben rendet tesznek a tavuk körül. Az ifjúságiak e hónap végén, a felnőttek májusban dolgoznak majd. Rendezik a terepet, összegyűjtik a szemetet, hulladékot, felújítják a padokat, szalonnasütő helyeket alakítanak ki. Hóhányók és hóvirágok. Színes, szinkronizált csehszlovák ifjúsági film. Csak 4 órakor! A város hercege. Kétrészes színes, szinkronizált amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Csak 6 órakor! A budapesti tavaszi fesztivál idején a gödöllői Gödöllő étteremben, március 23-tól 29-ig, mindennap 19 órától: a házigazda maga főz. ízelítő az itáliai konyhaművészetből. Március 24-én, 15 órakor gyermekzsúr, süteménybemutatóva! és Walt Disney filmjeinek vetítésével. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Cím: Szabadság tér 1. Telefon: (28) 20-051. tak költségvetési kereteiken kívül. Tanácsi segítség Elkészült az iskola külső vakolása és két tanácsi ház a Vörös Hadsereg út végén. Megkezdték az orvosi rendelő és lakás felújítását. Régi nagy gondja volt a lakosságnak a Dobó utca szilárd burkolattal való ellátása. Az utca elkészült, nagyon szép lett. Kár, hogy az ott lakókon kívül kevesen segítettek az építkezésnél társadalmi munkában, pedig ezt mindenki használja, aki az orvoshoz, vagy a temetkezési vállalathoz megy. Olcsóbban és hosszabban tudták volna megépíteni az utcát. Az utak állapota továbbra is mindennapi beszédtéma a faluban. Aki teheti, nem is hagyja szó nélkül. Érkezésünk előtt is valamelyik sáros utcában járt az elnök és a titkár. — Tőlünk telhetőén szorgalmazzuk a községen átvezető út felújítását, de magunknak erre nincs pénzünk — mondta Barna János. — Az úttal kapcsolatban egyébként nemcsak a Közlekedési Minisztériumnak vannak feladatai, hanem nekünk is. Űj átereszt kell építenünk a Széchenyi, a Fürst és a vKossuth utcák odatorkolló végein, hogy ne lepje el a sáros víz az utat. Kezesen építik — Idén erőnkhöz mérten aránylag sok feladat megoldását tervezzük. Anyagi lehetőségeinket figyelembe véve csak úgy tudjuk a településfejlesztést megoldani, ha ehhez a lakosság is hozzájárul. Tavaly például a helyszínre szállítottuk a kockakövet a temetői út kikövezéséhez. Ä Hunyadi utca 35. számú ház elől a ravatalozóig az egyházzal közösen építjük meg az piát. A kőtisztításban, kőközelítésben, terep- egyengetésben mindenki segítségére számítunk! A nagyon tönkrement Széchenyi utca kőburkolatát felújítjuk. A kövezetét felszedjük és újból lerakjuk, kipótolva a tönkrement köveket. Van azonban az útépítésnél is fontosabb feladat! Barna Jánost elmélyült számolgatásból kértük el a beszélgetésre. — Elfogytak- a tanács által értékesíthető házhelyek. Olyan telek is kevés van, melynek kertjét megosztanák a tulajdonosok, hogy valaki építkezzen rajta. Ezek a művelt kertek egyébként is szinte megfizethetetlenek. Galgahévizen is élnek emberek nehezebb anyagi körülmények között, akik igényjogosultak tanácsi bérlakásra. Ilyen persze itt nincsen, építkezniük kell. Olcsó telekkel szeretnénk segíteni őket Érdemes maradni — A megyei tanács pályázatára készítünk egy anyagot. A terveink szerint a túrái faluvégen a Mikszáth és Vörösmarty> utcák között harminckét 240—260 négyszögöles telket sajátítunk ki házhelyek céljára. Ez nekünk több mint hárommillió forintba kerül. Néhány költségrészlet. A kisajátítás egymillió 750 ezer forint, a trafóállomás telepítése 380 ezer, a két utca villanyhálózatának kiépítése 180 ezer, a 950 méter ivóvízhálózat lefektetése 800 ezer forint. Ehhez szeretnénk támogatást kapni, s így olcsóbb áron lehetne értékesíteni a házhelyeket. — Szolgálati lakásra majdnem harminc közalkalmazott jogosult Galgahévizen. Csak a töredékük kapott ilyet. Többen építkeznek. A környező településekkel szemben ebben hátrányban vagyunk. Pedig jó lenne kistafírungozni ezeket az embereket is. Egyáltalán: a falu jövőjét igazolná, hogy ismét érdemes itt maradni, itt építeni házat. Egy ilyen kép kialakulása elősegítené más törekvéseink megvalósulását is, mert látnák másutt is, Galgahéviz megérdemli a támogatást. Balázs Gusztáv Szombaton Fogyasztók fóruma A Hazafias Népfront városi bizottsága, a fogyasztók városi tanácsa és a Gödöllő és Vidéke Áfész március 23-án, szombaton 9 órától fogyasztók fórumát rendez a művelődési központban. Az érdeklődők kérdéseire egyebek közt a Váci Kiskereskedelmi Vállalat, az Észak-Pest megyei Sütőipari Vállalat, valamint a Galgatej képviselője válaszol. Szombaton kétnapos húsvéti sonkavásár és termékbemutató kezdődik a fórum helyszínén, ahol a sütőipari vállalat, az érdi Bentavölgye Tsz, valamint a Badacsonyi Állami Gazdaság néhány meglepetéssel, finomsággal is szolgál. Vásárolni szombaton és vasárnap reggel 9-től este 6 óráig lehet. Tanbolt Akár tanboltnak is nevezhető a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 509- es gödöllői boltja. Jelenleg ugyan csak négy ipari tanulót foglalkoztatnak, nevelnek a gyakorlati kereskedésre, az elmúlt években legtöbbször tíz kereskedelmi tanulójuk volt. Űj munkastílus érezteti hatását a körzeti labdarúgó szövetségben. A szövetségi nap kezdetére már teljes adatsorral szolgált Pupp Gábor az elmúlt fordulóról. Ádám Mihály pedig a következő forduló játékvezetőinek névjegyzékét adta át. A két tavaszi fordulóban 15 játékos kapott sárgalapos figyelmeztetést Az Isaszeg— Zsámbok mérkőzésen Sári játékvezető három isaszegi játékost nem engedett pályára lépni, mert az igazolásukban avult fotók voltak. Sári Géza a GEAC szakvezetője és Horváth József kerepestarcsai intéző írásban megegyeztek abban, hogy az április 7-re kisorsolt mérkőzésüket 4-én 15.30-kor játsszák. Sári Géza azt is közölte, hogy a GEAC I —Kakucs megyei II. osztályú mérkőzésüket április 3-án, 15 órakor rendezik meg. A szövetség új elnöksége: Miklós János elnök, László László titkár, Ádám Mihály, Tamási László és Papp Gábor tagok. A játékvezetőküldő testület elnöke Ádám Mihály, a fegyelmi bizottságé Tamási László, a szervezési és versenybizottságé Papp Gábor. A forduló rövid krónikája. Mogyoród—GSC 1-0 (0-0) Vezette: Sallai (Barna, Köti). A nagy szél főszerepet ját- ezott, mert a hálóba segítette a labdát. A mogyoródiak büntetőt hibáztak. Túra—Kerepes tárcsa 0-2 (0-0) Vezette: Nagy (Bakonyi, Tóth). Sportszerű találkozó, jó játékvezetés. A többet támadó vendégek győztek. Ilévízgyörk—Galgahéviz 2-2 (0-0) Vezette: Födi (Németh). A szomszédvártalálkozón kemény, de sportszerű mérkőzés volt. A györkiek nagy mellénnyel fogadták a hévízieket, végül örülhettek a döntetlennek. Isaszeg—Zsámbok 1-2 (1-1) Vezette: Sári (Wild, Merkel). Az isaszegiek az ifiből egészítették ki a csapatot. A közepes iramú találkozón büntetőt hagytak értékesítetlenül. Valkó—Domony 1-2 (0-2) Vezette: Maszlag (Markó, Gecse). A Domony négy helyzetből kettőt használt ki. Gaigagyörk—Erdőkertes 1-1 (0-0) Vezette: Turóczi (Uzsák). A Gaigagyörk pontmentése a tavasz meglepetése. GEAC II—Aszód 1-4 Vezette: Adám (Tamás. Markó). Az egyetemisták közül öten már délelőtt is játszottak. Bár a 35. percig vezettek, elfáradtak és a csere sem segített. Az Aszód biztosan nyert. Ifik: Mogyoród—Gödöllő0-2, Túra—Kerepestarcsa 3-2, Hé- I vízgyörk—C algahévíz 3-2, Isaszeg—Zsámbok 1-3, Valkó— Domony 2-2, Gaigagyörk—Erdőkertes 2-3. A harmadik fordulót március 24-én vasárnap játsszák. A műsor: Zsámbok—Domony, Barna (Kóti, Máthé), Aszód— Isaszeg Tóth (Sallai, Maszlag), Erdőkertes—Hévízgyörk Tamás (Nagy, Gecse), Kerepestarcsa—Gaigagyörk Németh (Sári), GSC—Túra Vayner (Turóczi, Wild), Valkó—Mogyoród Uzsák (Bakonyi), Gal- gahévíz—GEAC II Merkel (B. Tóth). A kezdési időpont 12.30 illetve 14.30 óra. Folytatják a serdülők is. Szombaton Dány—Túra, Isaszeg—Iklad, vasárnap Erdőkertes—Péeel, Bag—Veresegyház, Kerepestarcsa—Kartal, Gödöllő—Vácszentlászló. A kezdési időpont délelőtt 9 óra. A bajnokság állása: 1. Aszód 15 12 3 — 58:12 2? 2. Kerepestar. 15 11 3 1 34: 8 25 3. Túra 15 10 1 4 20:14 2! 4. Erdőkertes 15 8 1 6 37:35 17 5. GSC 15 7 2 0 25:26 16 6. Hévízgyörk 15 6 3 6 28:22 15 7. Domony 15 7 1 7 15:17 15 8. Galgahéviz 15 4 6 5 31:23 11 9. Mogyoród 15 6 2 7 24:23 14 10. GEAC II. 15 6 2 7 27:34 14 11. Zsámbok 15 6 1 8 28:30 31 12. Isaszeg 15 5 2 8 24:30 12 13. Valkó 15 1 2 12 14:40 4 14. Galgagyfirk 15 1 Ifjúságiak 1 13 10:67 3 1. GSC 13 10 1 2 54:24 21 , 2. Zsámbok 13 9 2 2 54:22 20 3. Kerepestar. 14 8 2 4 56:20 18 4. Mogyoród 14 8 1 5 49:25 17 5. Aszód 13 8 1 4 39:16 17 6. Erdőkertes 14 7 3 4 38:32 17 7. Túra 14 6 4 4 38:22 16 8. Isaszeg 13 5 4 4 35:28 V 9. Domony 13 5 2 6 31:39 1» 10. Hévízgyörk 14 5 1 8 38:42 1T 11. Valkó 13 2 3 8 19:6? 7 12. Galgahéviz 14 2 1 II 19:59 3 13. Gaigagyörk . 14 — 1 13 15 .*94 1 Isaszcgen, az Ady Endre u. 47. sz. alatt levő üzemünkbe belső ellenőrt és munkára nőket felveszünk Jelentkezni lehet: c Ipari Szövetkezet központi irodájában ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Körzeti labdarúgás Ketten az elsőségért jány fegászck közgyűlése Kiállítás a Ganzban Gödöllő környéki tájak