Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-02 / 51. szám

4 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. MÁRCIUS 2., SZOMBAT „Äz Igazságosság kenyerét is...” Mint szent képe függ a falon J Egy ember, egy élet bezárva két szám közé. 1898— ^ 1975. Temetők végsőkig sűrített közlendője ez, arról, aki ^ volt. Volt? Hát nem maradt itt belőle semmi sem? Már í csupán emlék, a jelenlét, a létezés minden szikrája, 6 fénycsóvája nélkül? Kezünk temet. Tudatunk temet- j! het-c? ö az. Lépésnyire mögöttem állva mondja az asz- ^ szony. Valaha sudár termetét megadó mozdulatként a ^ föld felé hajlította az idő. Nyolcvanöt esztendős. Ö az. ^ Bölcs szempár a fényképen. Nyakig gombolt ing. Bajusz. ^ ö az. A fényképen már soha meg nem öregedő. A ke- í mény és mégis békés arcvonású paraszt. Miklián Károly, jg élt hetvenhét évet. 1898—1975. 9. Szobabelső. A két másik szobával ellentétben ebbe a harmadikba a múlt kuporo­dott be. Azokban szekrényfa­lak, fotelek, színes televízió, vastag szőnyegek .. Itt az idő sötét páclevében megfürösztött támlás faszék, asztal, szek­rény ... Ott rézkarcok, családi fényképek a falon. Itt, a négy falsíkon semmi, csak az az egyetlen kép. A fő helyen. A férfi, nyakig gombolt fehér ingben. Bajusszal, bölcs tekin­tettel. ö az én uram, mondja, kibővítve az előbbi, szűk sza­vú ő az bemutatást, az asz- ezony. Édes jó apám soha nem tűr­te az igazságtalanságot. Ver­ték ezért a csendőrök, kidob­ták az uradalomból, meggyűlt a baja az elöljárósággal, de nem engedett. Nem és nem. Nem a nyakas fajta volt, ha­nem az igazság híve. Kapott érte sokszor negyvenöt után is, nehogy azt higgye, akkor már simogatták. Kidobták őt a téeszcséből is, nemcsak az uradalomból! Pedig negyven­ötben ment be a pártba. Nem kérdezte ő senkitől, hova kel­lene állnia. Tudta, ötödmagá­val nekiláttak földet osztani. Kaptak ezért is! Hiszen még nincsen törvény, miféle hatal­maskodás ez...?! A buta pa­rasztja. Ezt kapta a képébe ... Sérelmek? Ugyan! Miklián Anna babrál az asztalterítővel, fel-felnéz, tekintete átsiklik két bátyja arcán éppúgy, mint az enyémen. Mi hárman, gyerekek, soha nem hallottunk szitkot, károm­kodást a szájáról. Ha már va­lami nagyon nagy disznóság volt a rovásunkon, akkor any- nyit mondott, édes gyerme­kem, ebből baj lészen... s akkor rögtön tudtuk, kapjuk össze magunkat, lapítsunk, rosszat tettünk. Tudja, az a fajta volt, akiről látszott, ha lenyakazni vonszolják, akkor sem hagyja el más szó a szá­ját, csak az, amiben hisz. Amiben hisz. Miben hitt? Közhelyekben. Életre, halálra szóló közhelyekben. Abban, hogy minden ember egyenlő­nek születik, hogy nem a vak sors, hanem egészen más okok hatására léteznek dúskálók és kisemmizettek, hogy a tiszte­letre mindenkinek joga van, ha ő megadja mindenki más­nak a tiszteletet. Soványka fogódzó az élethez? Hiszen va­lamennyi tisztességes ember ebbe, ilyenekbe kapaszkodik! Ki képes ezt megfogalmaznia magának, ki csupán ösztönö­sen érzi, de ha ez lett a csil­laga, akkor megy utána, hó­ban, hőségben, történelmi év­szakok mindegyikében. Mik­lián Károly ment. Apja, a Sig- ray uraság cselédje, odaveszett az első háborúban. Anyjának négy gyermekkel kellett to- vábbállnia, mert ha nincsen ember, akkor jogcím sincsen a cselédház szobájára. Egy má­sik földbirtokos, a Konkoly család fogadta be az asszonyt. Valaki segítette, sajnálta; há­zicseléd lehetett. Volt kenyér! Micsoda öröm. Ez, az ilyesmik hagyták nyomukat a felcsepe­redő Károlyon? Ösztöne, tuda­ta ölelkezett, vagy pusztán a lét sebeit viselte? Ülünk 1985 február végén Dabason, a Kossuth Lajos ut­cában, özvegy Miklián Károly- né, a legidősebb fiú János, született 1925-ben, a középső gyermek Sándor, 1927-es, An­na, 1928-as. Annáék házában vagyunk, a mama velük él. A létezés kenyerének hol epével leöntött, hol mézzel kent sze­leikéi sorakoznak elénk. Édes­anyám emlékszik...? Te Já­nos, amikor édes jó apánk be­ment az egyetemre grimbuszt csinálni, hát az... Udvariasan, kedvesen igyekezve próbálja meg a család elém rakni azt, ami megismerhetővé tesz egy megismerhetetlent, egy életet, Miklián Károlyét, a cselédét, az öt holdat, juttatásként ka­pott földet birtokló gazdáét, aki cselédtetteiben úgy volt kommunista, hogy még nem tudhatta, kik is azok a kom­munisták, s amikor uradalom­tól szabadulva már ő is megis­merhette az elméletet, rövide­sen nem mindent talált olyan­nak a gyakorlatban, mint ami megegyezett volna az elmélet­tel... Kínlódott? Bizonyosan. Hitt ennek ellenére? Biztosak lehetünk benne. Kettős sze­rep? Nem játszott soha szere­peket. Élt. Gondolkodott. S ha végeredményre jutott a gon­dolkodásban, cselekedett, nem fontolgatva a következménye­ket. Sándort kitessékelték az egyetemről. Mert az hitte, ott is annak van helye, mint amit otthon látott, hallott. Miklián Károly nekivágott a nagy út­nak; az egyetemre, igazságért. Ez a gyerek csak azt mondta, ami igaz ... Küldözgették, ki­nevették a csizmás, szegényes öltözékű, bajuszos embert, pe­dig akkor már 1948-at írtak. A nagy okos parasztja! Ezt mondhatták a háta mögött. Vagy éppen a szemébe? Asz- szonya nem tudja, a gyerme­kek nem tudják. Csak a vég­eredményt. Hazajött, leült, szólni senki nem mert, kérdez­ni még kevésbé, sokára szó­lalt meg Miklián Károly, azt mondta, édes gyermekem Sán­dor, most már nincsen baj kö­rülötted, mehetsz vissza. Ez a gyerek csak azt mond­ta, ami igaz... Egy mondat. Egy érv. S benne: egy ember. Aki hisz abban, ennél súlyo­sabb, hatásosabb érv nem lé­tezhet. Az elemi iskola két osztá­lyát járhatta ki. Nehezen olva­sott, de: szeretett olvasni. Ta­lálkozott vajon Bertolt Brecht nevével? Ha nem, kár érte, mert szinte neki címzettek a brechti sorok: „Miként minden más kenyeret, / Az Igazságos­ság kenyerét is / A népnek kell megsütnie. / Bőségesen, olcsón, naponként.” ö dagasz­totta, sütötte ezt a kenyeret. Kapni? Kapna már érdeménél kevesebbet kapott belőle. Tol­vajnak nevezett egy tolvajt, s bár alapítója volt a termelő­szövetkezeti csoportnak, rö­pült ... Igaz, két hónap el­teltével már szaladtak ér­te, tényleg tolvaj a tolvaj, gyere vissza Károly. Ment. Mi­re gondolt, mit érzett? Miként ítélte meg azokat, akik két hónapja elzavarták, most meg közös akarattal elnöknek vá­lasztják? Függ a kép a falon, amint másutt szentképek függnek, megint másutt festmények, va­gyont érők vagy giccses má- zolmányok, az ő képe a négy falsíkon nem tűr meg mást, maga van. Lehet, hogy ilyen magányos volt olykor küzdel­meiben is? Társak között társ- talan? Félők között félő, de mégsem szótlan? Mi hajtotta? Tárgyakat rak elém a csa­lád. Miklián Károly szinte tel­jes vagyona. A tenyér érinté­sének gyémántporától fényesre kopott nyelű, elvékonyodott pengéjű bicska. Igazolványok. Tagsági könyvek. Életlen, hal­vány fénykép egy valamikori ifjú férfiről, ünneplőbe öltöz­ve ... A juttatott öt hold be­olvadt a közösbe, a kicsi há­zat eifújta az építkezni aka­rás, maradt ez, a marokra va­ló örökség, vagyon. Valóban ez, ennyi maradt? János, mint legidősebb, föld­művesnek készült, ma állami gazdasági kerületvezető. Sán­dor, akit kilökött és apja igaz­ságkeresésére visszafogadott az egyetem, főtechnológus, mű­szaki igazgatóhelyettes. Anna sok társadalmi tisztséget vise­lő tanítónő. János és Anna párttag, Sándor nem. Ezer do­logban egyeznek, ezer másban különböznek; így töredezne az oszthatatlannak látszó örök­ség ? Esetleg éppen az az örök­ségük, hogy semmire se mond­janak akaratuk ellenére igent vagy nemet? Mi az, amit ma­guk sem véve észre, automati­kusan édesapjuktól vettek át, s mi az, amiért már maguk kínlódtak meg? Elválasztható ez? Sándor: Nagyon gyerek voltam még, sokszor törtem azóta a fejem, miről beszél­tünk, de nem tudom felidézni, de arra emlékszem, mert azt egy életre megjegyeztem, édes jó apám azt felelte, édes gyer­mekem, Sándor, soha ne a bé­kességet, hanem az igazságot keressed. Keresni úgy, mint édesapja tette? Illetlenség lenne kérde­zősködni. És János? És Anna? A gyökerekből felszívott ned­vek milyen törzsekben, ágak­ban, lombozatokban vándo­roltak tovább? Soha ne a bé­kességet, hanem az igazságot keressed ... Megtartható ez? Egy mai világban? Vagy éppen ez a sokat emlegetett mai vi­lág csupán ürügy arra, hogyha nincsen kedvünk, akkor ne ke­ressük az igazságot, hanem be­érjük a látszat, az átmeneti, a múlékony, az ingatag, a va­lóságosan semmire sem jó bé­kességgel? A békesség: kelle­mes. Az igazság: sokszor kel­lemetlen. A két Miklián fiú egymásnak sorolja, kire mit kényszerít rá a környezet, a szabályozás, az örülni kell, hogy ezek is van­nak munkatársak... A köz­napokban ritkán fénylenek fel az erkölcs szüretien sugarú csillagai, mert a tettek verte por elültet nem várhatják meg az újabb tettek. Menni kell, tenni kell, de menni, ten­ni csakis iránytűvel lehet. El­sőként: a belső iránytűvel. Dolgozott végig, egy hosszú életen. Volt sok csatája; győ­zelme, veresége. Három, derék emberré lett gyereke. Tisztelői és ellenségei. Illő tisztességgel földelték el. Tudhatták-e — s kellett volna, hogy tudják? —, búcsúzó szavakat mondó hi­vatalosak, koporsót vivő ifjú munkásőrök, hogy akit most végleg megpihenni a rögök alá tesznek, annak, mert a szebbik a tetemén van, egy rend ruhája található otthon, két pár cipője, hogy tányér­jaikon repedések pókhálóit te­rítette le a sok évtizedes hasz­nálat ...? Ili. Fénykép a falon. Bölcs szempár. Bajusz. Nyakig gom­bolt ing. Kemény és mégis bé­kás arcvonású paraszt. Egy arc. Lehunyom a szemem. Ar­cok seregévé soíkszorozódik ez az egyetlen, sereggé, akik ... Az én uram mindig az igazsá­gért viaskodott, ebbe telt el az élete, mondja özvegy Miklián Károlyné, ezzel búcsúzik a ka­puban. És fiai? Leányai? A mi fiaink, leányaink? Milyen igazságért, igazságokért vias­kodnak már? Ha viaskod­nak... Ámde vigyázzunk...! Mert azt kiáltatja a Troilus és Cressida hőseivel Shakes­peare, hogy „Mikor a közösség nem kas, amelybe / Maga gyűjtését behordja ki-ki, / Hogyan legyen méz?” Hogyan legyen méz...?! Mészáros Ottó Á HÉT HÍRÉ © Fórumot rendeztek Budapesten a magyar— szovjet gazdasági és ipari együttműködésről. ® Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács megvitatta a környezetvédelem fejlesztésének VII. ötéves tervi koncepcióját. @ A Közlekedéstudományi Egyesületben a közúti fuvarozási szerződések tapasz­talatait összegezték. © A hét híre az is, hogy lezaj­lott a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat közgyűlése. Sokkal pontosabb a partz-vezérlés Ebben az évben 120 ezer quartz-vezérlésű kapcsolóórát gyártanak Gödöllőn a Ganz Árammérőgyárban. Felvéte­lünkön az elkészült és besza­bályozott órákat plombálják. Érdi takarékszövetkezet Eredményes év Az Érd és vidéke Takarék­szövetkezet tegnap tartotta küldöttgyűlését a Diósdi Csap­ágygyár kultúrtermében. Az eseményen részt vett ár. Szla- menicky István, az MSZMP KB tagja, a SZÓVOSZ elnöke, Méray Tibor, az MSZMP Érd városi Bizottságának első tit­kára, és a MÉSZÖV képvisele­tében a pártszervezet titkára, Vass Istvánná. Az igazgatóság beszámolójá­hoz Béres László, a szövetke­zet elnöke fűzött szóbeli kiegé­szítést. A szövetkezet fennállása óta a legeredményesebb évet zár­ta. Tavaly 900 ezer forinttal növekedett a részjegyállomány, ezzel megközelíti a 3 és fél millió forintot. A több mint 20 ezres taglétszám további 623 fővel gyarapodott. Minden ed­digit meghaladó mértékben növekedett az elmúlt évben a szövetkezet betétállománya, az év végén több mint 261 millió forint volt. A betét- és a köl- csönforgalom a félmilliárd fo­rint felett volt. összesen 34.2 millió forintot fizettek ki kü­lönböző hitelek címén a szö­vetkezet tagjainak, kétharma­dát építési célokra. A világ első — mai értel­mű — művészeti akadémiája, a Rómában 1577-ben alakí­tott Accademia di San Luca azzal kezdte tevékenységét, hogy pontosan pontokba szed­te alapszabályát, meghatároz­ta nem bővíthető taglétszá­mát és a művészeti oktatást kizárólagos jogának mondta ki... Jelképes erőt tulajdo­nítsunk már a kezdetnek? Van benne valami a különös­ségből, a csak mi tudjuk fur­csa és olykor éppen a dilet­tantizmussal társuló gőgjéből. Minden kornak megvoltak a maga széltolói, akik megpró­bálták régészeti szenzációként, művészettörténeti felfedezés­ként — mai flaszterstílusban szólva — a hámozott léggöm­böt eladni... Persze, az ős­régészet, a klasszika archeoló­gia, a művészettörténet kü­lönböző részterepei mind, mind tekintélyes tudományok ma már, elhivatottjainak ren­geteget köszönhet az emberi­ség, hiszen valójában ők nyi­tottak ablakot a múlt ezernyi emlékére. Nekik, régészeknek, építőmű­vészeknek, művészettörténé­szeknek köszönet, mert tőlük, munkájuk nyomán tudjuk, hogy például Visegrád már a római limesnek fontos pont­ja volt, a burgusok, a Sibrik- dombi castrum — 325—330 között épült — egyaránt en­nek jelzői. A múlt század má­sodik felétől ásnak már a köz­ségben az archeológusok segí­tői, a Szent András kolostor maradványait 1894-ben tárták fel, az alsó vár lakótornyát — ez az ún. Salamon-torony — 1872-ben Schulek Frigyes kezdte helyreállítani — száz év múltán lett készen... —, a királyi palota máig sem be­fejeződött napvilágra tárását Schulek János kezdeményez­te ... s így tovább, tovább, holott ez csak egyetlen tele­pülés, bár igaz, nem akármi­lyen tegnapokkal. A jelzett tudományok tudói fejtették meg, hogy a megye neve a Pest nevű valamikori vártól származik, amint ők mondták meg azt is, hogy a Tápió- szentmárton határában előke­rült „aranyszarvas” nem Atti­la mesebeli kincseinek egy darabja, hanem egy szkita törzsfö halotti díszítései közül való. Az itáliai reneszánsz terem­tette meg az első művészettör­ténészeket, az 1378—1455 kö­zött élt Ghiberti, majd Vasari személyében. A hazai első Rö­mer Flóris — 1815—1889 — volt, majd Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre követte. Helye volt ebben a történet­ben Marastoni Jakabnak, aki 1846-ban nyitott hazánkban elsőként — magán — művészeti akadémiát, késed társaiknak, például Vajda Lajosnak és Korniss Dezsőnek, akik a har­mincas években megfogal­mazták a szentendrei festészet néven ismert irányzat prog­ramját. S mennyi mindenki­nek, mindennek van helye még! Hiszen 1871-ben kezdte meg tevékenységét — valójá­ban ez az első hazai, nem ma­gán intézmény — az Állami Mintarajztanoda, ebből for­málódott ki később a Képző­művészeti Főiskola. S ez sem több, csupán apró alak a ha­talmas mozaikban, mely múl­tunk ábrázolója, ám gyakran a szavak ellenére nem nézzük eléggé alaposan meg, milyen mintarajzokat tesz elénk teg­napunk; másoljuk, kövessük. A megye első pecsétjén sziklahegy tetején szétter­pesztett hátsó két lábán álló, jobb első lábával koronát, bal első lábával aranyalmát tartó kettős farkú oroszlán látható. Az 1659. évi LXXVI. törvény­cikk alapján készült el, s amint ez, az is csupán egy-két sor a régmúlt krónikájában, hogy 1895-ben a nagykőrösi Földvárnak nevezett részen mit hozott napvilágra — a jász kultúra becses emlékeit — a régészek ásója. Bizonyos magatartások mintarajzait szép sokadalomban lelhetjük meg a múlt krónikájában, hi­szen a Börzsöny vidékén ma is folytatott ásatások, a szent­endrei Ferenczy Károly Mú­zeum római sírkőgyűjtemé­nye, a Szentendrei Festők Társasága által 1929-ben ala­pított művésztelep éppúgy része ennek a krónikának, és magatartásnak, mint a sze- cesszionizmus egyik haza! művészeti központja, a gödöl­lői művésztelep ... E múltbéli mintarajzok arra tanítanak, hogy a tegnap nagy becse nélkül nem lehet becses a jövő. M. O. Vezetiségválasztás a Szabadság Tsz-ben Sikeres gazdálkodás Gplon több állattartó telepet építet­tek, korszerű öntözőrendszert helyeztek űzőmbe, gyümölcsö­söket telepítettek, s mintegy ezer hektáron javítottak talajt A jövedelem túlnyomó részét adó ipari üzemek is korszerű­södtek, s itt is jelentősen ja­vultak a munkakörülmények. A tagság a következő öt esz­tendőre most választotta meg a szövetkezet új vezetőségét. A szavazatok többségével az el­nöki megbízatást Nagy Tamás, a mezőgazdasági szolgáltató üzemág eddigi vezetője, gé­pészmérnök kapta. Cs. A. MINTARAJZOK megyei Tanács elnökhelyette­se. Nyemcsok János, a szövetke­zet elnöke ismertette a veze­tőség beszámolóját az elmúlt öt év gazdálkodásáról. El­mondta többek között, hogy ebben az időszakban kevés hí­ján 7 milliárd forint értékű mezőgazdasági és ipari termé­ket állítottak elő, gazdálkodá­suk hatékonyságát az 503 mil­lió forint nyereség is jelzi. Az egy dolgozóra eső jövedelem 1980—85 között 50 ezer 450 fo­rintról több, mint 71 ezer fo­rintra emelkedett. Csak saját fejlesztési alapjukat használva Pontosan egy hete tudósítás­ban számoltunk be a gyáli Szabadság Termelőszövetkezet zárszámadó küldöttgyűléséről, amelyen a küldöttek a tavalyi eredményeket vitatták meg. A szövetkezet tagsága tegnap a budapesti régi Sportcsarnok­ban azért találkozott, hogy ér­tékelje az elmúlt öt esztendő munkáját, s megválassza a tsz új vezetőségét. A tanácskozá­son részt vett Beke András, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának osztályvezetője, Ádorí Károly, a városi jogú dabasi nagyközségi pártbizottság első titkára és Csonka Tibor, a Pest

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom