Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-11 / 58. szám

19S5. MÄRCIDS 11., HÉTFŐ Amatőrök megméretése Dunakeszin Rózsa, rózsa, tearózsa levele ——MM—MMH !■ IMMI IMIM I III Ilit Messzire hangzott a citera- szó, az ének, a lábak dobogá­sa vasárnap Dunakeszin. Pest megye különböző részéről már kora reggel befutottak a kó­rusok, a zenekarok és a né- pítánc-együttesek. Benépesí­tették a művelődési központot az amatőr művészeti fesztivál területi bemutatójára érke­zők. Ecsertől Nagybörzsönyig, Üllőtől Szobig kicsinyek és idősebbek eljöttek, hogy meg­mutassák a többieknek a falu, a szűkebb közösség népművé­szetét. Mitől művészet? Jöttek azért is, hogy megmérettessenek, hogy ne­mes versengésben eldőljön, kik közvetítik legszebben e kincset. A tét nem. volt kicsi, hiszen a legjobbak ott lehet­nek a szentendrei döntőn, majd a gálán. Az amatőr csoportok meg­ítélésekor sokan vitatkoznak azon, miként értékeljék a művészi jelzőt. Egyáltalán el­várható-e a magúit, szórako­zására összegyűlteitől, hogy művészi értékeket is közve­títsenek az önkifejezés igé­nyén túl. A kérdés nyitját e szemléken véljük meglelni. Ugyanis addig, amíg a cso­porttagok otthon összegyűr­nek — énekelgetnek, táncol­nak, gyűjtik a régmúlt már- már feledésbe menő szokásait —, addig természetes az ön- törvényűség. Abban a pilla­natban, amikor színpadra ál­modják mindezt, már sok mindenhez kell alkalmazkod­niuk. A mások előtti megmu­tatkozás jegyeimet, művészi­leg kimunkált megjelenítést kíván még a népművészeti al­kotások tolmácsolásánál is. Ezért üdvözölhettük jó szívvel az alig másfél esztendeje ala­kult Kékduna együttest. A nem is olyan régen még csu­pán száínypróbálkozó csoport igazi meglepetést tartogatott mindenki számára. A magyar néptánckincsből a legszebbe­ket válogatva — ugrós, le- gényes, rábaközi verbunk, leánykarikázó, dél-alföldi táncok — az igényes koreog­ráfia kimunkált tánctudással párosult. Mosóczy István, az együttes vezetője, koreográfu­sa bebizonyította, hogy rövid idő alatt milyen lelkes csa­patot sikerült verbuválni. Változó színvonal A többi tizennyolc együttes is tudása legjavát adta,. csak Színpadon a Kékduna együttes. éppen változó színvonallal. Még nem mindenhol tanulták meg, miként lehet kiszemez­ni a konkolyból a tiszta bú­zát. Miként lehet az arra a tájegységre jellemző énekeket, dallamokat, a lépéseket kivá­logatni? A divatos rárakódá- sokról miként tisztíthatják meg? Győrök József, a nagy­börzsönyi iskolaigazgató vette a fáradságot és részt vett a népzenekutatók előadásain, tanfolyamain. Csak ezek után kezdett hozzá, hogy Letkésen, Nagybörzsönyön és legutóbb Ipalytölgyesen létrehívja a helyi pávaköröket. Bidres, bodros, Kistölgyesi templom- torony, Nincs szebb rózsa, Rég megmondtam, Rózsa, ró­zsa, Két nyárfa közé ... so­rolhatnánk a népdalok kezdő­sorait, amelyeket például csak Ipoly tölgyesen dalolnak az asszonyok, akik még nem ve­tették el egykori díszes ruhá­jukat, főkötőjüket. A letké- siek és a nagybörzsönyiek éneke pedig az éter hullá­main zengett fel — a nem is olyan régi rádióközvetítéskor. Ök nem csupán énekelnek, hanem gyűjtik a környéken fellelhető mondákat, baboná­kat, hiedelmeket is. A házigazda, a dunakeszi művelődési központ együttese úgy válogatott a táncok kö­zül, hogy feledtetni tudta lét­számgondját. Gyakori, hogy a főváros környékén felnő egy- egy kiváló együttes. Majd a legjobb táncosokat elszippant­ják a profi együttesek. Így jártak Dunakeszin is. Hiába az állandó utánpótlás, nem győzik a pótlást. Tarnóczi Zoltánná, a vezetőjük ügyes koreográfiával szerepeltette a nyolc lányból és két fiúból ál­ló együttest. Segítő szándékkal A területi találkozón alka­lom nyílik arra, hogy a má­sik hibájából tanuljanak. A leggyakoribbak között hadd említsük a technikai hiányos­ságokat, amikor, úgymond, el­csúszik az ének, mellélép a táncos, nem elég tiszta a ze­nekar hangvétele. A színpadi törvényszerűségeket is gyak­ran szem elől tévesztik, ami egyúttal a gyakorlatlansag mu­tatója. Amikor bírálat ér egy- egy csoportot, azt a zsűri se­gítő szándéka diktálja. Kovács Lajosnak, a zsűri elnökének — a Kórusok Országos Ta­nácsa szakfelügyelőjének — véleménye szerint vétek lenne nem szólni a hibákról, ame­lyek rontják a csoportok igé­nyes tevékenységét. Éppen ezért jó volt látni, hogy az együttesek megnézték egymás produkcióját — tanulás és ta­núság gyanánt. E. K. (A március 30.-i, szentendrei döntőre a következő együtte­sek jutottak tovább: dunake­szi táncosokj dunavarsányi pávakör, fóti táncosok és me­nyecskekórus, ipolytölgyesi és letkési pávakör, mendei tán­cosok. nagybörzsönyi pávakör, nagykátai néptánccsoport, szi- getfjjfalui, táborfalvai együt­tesek, tápiószecsői hagyomány- őrzők, üllői ifjú zenebarátok, zsámbéki tánccsoport.) Negyvenedik évforduló Képzőművészeti tárlat Nagyszabású jubileumi kép­zőművészeti kiállítás rendezé­si munkái folynak a budapesti Műcsarnokban. A Magyar Képző- és Iparművészek Szö­vetsége és a Műcsarnok ha­zánk felszabadulásának 40. év­fordulója alkalmából olyan be­mutatót szervez, amely átte­kintést ad a négy évtized ma­gyar képzőművészetéről. A ki­állítás március 22-én nyílik meg, s az előzetes adatok sze-' rint 427 művész 1834 alkotá­sát mutatják be. A tárlat előkészítésén mű­vészekből és művészeti sza k­értőkből álló bizottság dolgo­zik. Munkájuk azt célozza, hogy műveken keresztül mu­tassák be 40 év művészeti es társadalmi változásait: A kép­zőművészet által közvetített értékekben ugyanis megjelen­nek a társadalom és a művé­szet összefüggései, így nem csak történelmi dokumentu­mok jeleníthetik meg az eltelt évtizedek magyarországi törté­néséit. Festmények, szobrok, grafikák vallanak majd a kor­ról és az alkotók világszemlé­letéről. A közönség találkozhat majd közvetlen politikai tar­talmat kifejező alkotásokkal éppúgy, mint áttételesen ható müvekkel. A széles körű vá­logatás azt is dokumentálja majd, hogy az 1945 óta eltelt időszak társadalmi feltételei miként segítették a művészet fejlődését, és a képzőművészet hogyan vállalta — műfaji sa­játosságainak megfelelően — az egyéni és a közösségi sors alkotói kifejezését. A tárlat nem csak visszate­kintő jellegű, mert helyet kap­nak azok a művek is, amelyek a legutóbbi időkben készültek, s eddig még nem szerepeltek bemutatón. Zenei műsorok a rádióban Zongoraverseny hatodszor Immár hatodik alkalommal rendezik meg áprilisban a ma­gyar rádió zongoraversenyét. Április 9. és 26. között huszon­egy fiatal zongorista ad szá­mot előadói tehetségéről, mes­terségbeli tudásáról. A verseny anyagát az 1985-ös varsói Cho­pin-, és az 1986-os budapesti Liszt-verseny programjához igazítják, így első alkalommal a verseny történetében kizáró­lag Chopin- és Liszt-műveket tolmácsolnak a résztvevők. Az elő- és középdöntők műsorát egyenes adásban közvetítik majd a rádió 6-oe stúdiójából, csakúgy mint az április 26-1 zeneakadémiai díjkiosztó ün­nepséget. A héttagú zsűri el­nöke Lantos István, a Zene- akadémia zongoratanszakának vezetője lesz, s a győztessel — a hagyományokhoz híven — h an glemezf elvét élt készítenek. Ugyancsak áprilisban emlé­kezik meg a rádió Weiner Leó születésének 100. évfordulójá­ról. Április 16-án hangzik el a művészre emlékező hangver­senyportré, A zenéről című sorozatban pedig Weiner mű­vészetéről sugároznak doku­mentumműsort. Az áprilisi év­fordulót követő hetekben in­dul majd a Tanítványok Wei­ner Leóról című négyrészes — zenei illusztrációkkal és visszaemlékezésekkel gazdag — műsorsorozat, valamint a Weiner tanítványai muzsikál­nak című felvételciklus. Wai­Politikai könyvek A pártkongresszusok története PÁRTUNK közelgő XIII. kongresszusának tiszteletére a Kossuth Kiadó megjelentette a magyar kommunista mozga­lom legmagasabb szintű ta­nácskozó testületéinek, a kongresszusoknak, pártkonfe­renciáknak legfontosabb ada­tait, amelyek megmutatják, hogy milyen időben, milyen összetételben, milyen viszo­nyok között üléseztek ezek a kongresszusok. Érdemes la­pozgatni a kötetet, hiszen az ember a történelemben tesz jártasságot, mivel a kongresz- szusolt, konferenciák történel­mi hátterébe is bepillanthat: megtudhatjuk, hogy milyen korszakban hogyan, milyen körülmények között zajlottak le ezek az értekezletek. A könyv elsősorhan a pártmun­kásoknak akar segítségére len­ni, de mindenki talál benne érdekes adatokat, amelyeket érdemes összevetni, s elgon­dolkodni rajta, hogy miként is alakult a magyar kommu­nisták helyzete. Az összeállítás tartalmazza a párt eddigi elnevezéseit, a kongresszusok, kongresszusi ismérvű és jelentőségű konfe­renciák időrendi felsorolását, majd a tanácskozások adatait, ezek között a résztvevők, kül­döttek statisztikai összesítéseit, nemre, korra, iskolai végzett­ségre, párttagságra, foglalko­zásra való tekintettel. Az adatokat a mandátumvizsgálő bizottságok jelentéseit figye­lembe véve közli a kötet, egy­ben tartalmazza a kongresszu­si elnökségeknek, tisztségvise­lőknek, munkabizottságoknak a névsorait is. Érdekes a magyar kommu­nista párt megalakulása 1918 novemberében, amely a Kom­munisták Magyarországi Párt­ja nevet viselte, s a magyar munkásmozgalom három for­radalmi irányzatának képvi­selőiből alakult meg. Az ala­kuló ülésen 41-en jelentek meg. Vántus Károly elnökölt, az előadó Kun Béla volt. Az előadói beszéd nyomán a meg­alakult párt elhatárolta ma­gát a Magyarországi Szociál­demokrata Párttól. A tanács­kozás elhatározta, hogy meg­indítja a párt orgánumát, a Vörös Újságot, amely 1918. de­cember 7-én meg is jelent. A párt első Központi Bizottságá­nak 16 tagja volt, elnöke Kun Béla lett, míg titkárai: Hiros- sik János, Rabinovits József és Vántus Károly. Ismert, hogy 1919 tavaszán egyesült a két munkáspárt, s a Tanácsköztársaság harcait, az átalakításokat már az új, egyesült párt vezette. A 13 tagú pártvezetőségnek tagja volt: Bajáiéi Ferenc, Bokányi Dezső, Böhm Vilmos, Garbai Sándor, Kun Béla, Kunfi Zsig­mond, Landler Jenő, Nyisztor György, Pór Ernő, Rudas László, Vágó Béla, Vántus Károly és Weltner Jakab. Amint a nevekből láthatjuk, mind a két párt vezetői helyet foglaltak az új párt vezetősé­gében. A következő kongresszus már az illegalitásban zajlott le. színhelye Ausztria, Bécs egyik külkerülete volt, 22-en vettek rajta részt, közülük 17-en közvetlenül Magyarorszá­gon dolgoztak, öten az emig­rációnak voltak a tagjai. 16 tagú KB-t választottak, s a külföldi bizottság tagjai voltak: Alpári Gyula, Kun Béla és Petrik Miklós. A magyarorszá­gi titkárság tagjai: Mitterer József, őri Károly és Rákosi Mátyás. Ez utóbbi neve ekkor merült fel először, s nem igaz az a legenda, amelyet aztán a felszabadulás után költöttek Rákosiról, hogy a Tanácsköz­társaság egyik ismert vezetője lett volna. Az igazság az, hogy az egyik népbiztoshelyettes volt, s mint ilyent vezényelték a salgótarjáni frontra néhány napra. A Tanácsköztársaság vezetői ismert személyek vol­tak: Kun Béla, Böhm Vilmos, Landler Jenő és mások. Más egyéb érdekességek is megtudhatók ebből az összeál­lításból, hiszen nyomon követi az egyes kongresszusok, párt­értekezletek eseményeit. Rövid összefoglalását tartalmazza a kongresszusok határozatainak. Az adattárban levő nevek mellett névmutató is van, amelyben közük a KMP ala­kuló ülésén, a KMP I. és II. kongresszusán részt vevőket, valamint azokat, akik javasla­tot tettek a tisztségviselőkre, megnyitották a kongresszuso­kat, akik tiszteletbeli elnökök és az elnökség tagjai voltak. A kötet közli azok névsorát, akik a szovjet pártküldöttsé­geket vezették az MSZMP kongresszusain, felszólaltak a Magyar Kommunista Párt IV. és a Szociáldemokrata Párt XXXVII. kongresszusán: részt Vettek a különböző munkabi­zottságokban, a választott tes­tületekben, illetve az MSZMP utóbbi kongresszusain a párt­apparátus osztályai, intézmé­nyei élére kinevezést kaptak. Tehát nagyon érdekes már maga a névsor is, az, hogy kik irányították az elmúlt hetven esztendőben a magyar kom­munista mozgalmat, kik visel­tek tisztségeket, vettek részt a munkában, s hogyan tűnt el a nevük, majd újra felbukkant, vagyis már a névsorból is meg lehet állapítani, hogy milyen irányba tartott a pártvezetés? A KÖTET az MSZMP XII. kongresszusának jegyzőköny­vével zárul, majd a második részben a könyv közli a kor- történeti dokumentumokat, a szervezeti szabályzatokat és a párt programnyilatkozatait. Végül az egyes kongresszu­sok idejéből származó illuszt­rációk, fényképek teszik szí­nesebbé a gyűjteményt. Gáli Sándor ner és a népzene kapcsolatá­val, a művész sajátos népze­nei közelítésmódjával ősszel, a magyar népdal hete alkalmá­val foglalkoznak majd. Gazdagnak ígérkezik a rádió nyári zenei műsora is. Május végén indul — Otto Klempe­rer születésének 100. évfordu­lója alkalmából — az a húsz­részes lemezbemutató-soro­zat, amelyet Klemperer felvé­teleiből állítanak össze. Júni­usban a 75 ,esztendeje született zeneszerző, Tardos Béla em­lékének szentelnek műsort, jú­liusban pedig Mark Rejzen világhírű szovjet basszista 90. születésnapját köszöntik két­részes riport- és dokumentum- összeállítással. Tegnap jelentették Háromszáz éves rajzol Európai ritkaságnak szá­mító művel gazdagodott a pécsi egyházmegyei gyűjte­mény: háromszáz esztendős rajzokat tartalmazó mappá­val, amelyet az egyik falusi plébánián őriztek korábban. A vázlatkönyv felfedezője, Boros László művészettörté­nész-kutató megállapította, hogy a rajzok barokk szo­bortervek, ezek alapján fa­ragták szobraikat a XVII— XVIII. századi osztrák mes­terek. A gyűjtemény 251 vázlatot foglal magában. Ilyen jellegű mű sehol másutt nem került elő ed­dig. Nyugat-Európa régi művészeti központjaiban is csak egyes lapokat őriznek. A művészettörténeti szenzá­ciónak számító gyűjtemény azonosítási neve Fünfkir- chener skizzenbuch, azaz Pécsi vázlatkönyv lett. Bo­ros László a stílusjegyek alapján Felső-Ausztriában véli a szoborminták keletke­zésének helyét. A szignált és datált rajzok többsége 1680 és 1690 között keletkezett. Zömmel vörös krétával, ki­sebb részben grafittal és tollal készültek az ábrázo­lások; témájuk: evangélis­ták, szentek, egyházi sze­mélyek. A kor szobrászai a vázla­tok alapján alkották meg müveiket, s a minták mes­terről tanítványra szálltak át, mígnem végül valaki egybekötötte a lapokat. A gyűjtemény egyedülálló át­tekintést ad a barokk kor közép-európai szobrászaté­nak tartalmi és formai gaz­dagságáról. S hogy használ­ták is a Skizzenbuchot, ar­ról a könyv lapjai között talált faszilánkok, forgá­csok is tanúskodnak.-FIGYELŐ Hdtvanhaí. Sokszor érdemel­te ki — és kapta is meg — a felső fokú jelzőt Bán János műsora, a Hatvanhat, de olyan elismerésben, mint amilyen a legutóbbi jelentkezéséért járt ki neki, nyilván még egyszer sem részesült. Az a bizonyos csillagos ötös éppen egy köznevelési témájú eszmecsere okán ítélhető oda. Pénteken este ugyanis Gazsó Ferenc művelődési miniszter- helyettes ült szemközt a stú- dióbá meghívott vendégekkel, illetőleg mindazokkal a mil­liókkal, akiket oktatásügyünk jelenlegi állapota és várható jövője többé vagy kevésbé ér­dekel. Nos, annyi találgatás és fél­reértés után most igazán az egyenes beszéd jegyében érte­sülhettünk mindarról, ami az alsó-, a közép- és felsőfokú iskolarendszerünk állapotát e századvégen jellemzi. Elsősorban is megtudhattuk, hogy az iskolázás sokszor em­legetett válsága egyáltalán nem hazai, hanem világjelenség. Mégpedig azért az, mert az el­sajátításra váró ismeretanyag meg a hagyományos tárgybe- osztás immár egyáltalán nincs szinkronban. Űj, integrált ok- tatnivalókat kell — kellene — kijelölni, és hozzájuk olyan tankönyveket megíratni, ame­lyekből szükség és képesség szerint meríthetnének mind a tanárok, tanítók, mind pedig a diákok. Ez a bizonyos válogatási bá­torság — csakúgy, mint a sok­sok tankönyv — azonban egy­előre még hiánycikknek szá­mít. Noha a jelenlegi szövegek is úgy vannak nyomtatva, hogy azokból szemezgetni lehet, ez a kell, nem kell rámutatás a szakmai önállóság hiánya miatt jobbára elmarad. És ugyanúgy halogatódik a tantermek tömeges építése is. Változatlanul dívik a kénysze­rű kétműszakozás. és majd ha úgy 1983 táján csökkenni fog a gyermekek létszáma, akkorra lesz — talán-talán — elegendő iskolai helyiség. Diplomás, nappali szakon végzett oktató pedig? Hát ez a kívánalom sem ígér valami kö­zeli megoldást. Jelenleg ugyan­is az a szomorú helyzet, hogy a -tanári szakokon végzett hall­gatók közül igen sok a dezer­táló. Akik a középiskolába me­hetnének, azok vezetnek, ebben a furcsa versenyben: csak min­den második tanárjelöltből lesz valóban tanár. Szigorítás, ka­tedrára parancsolás? Gazsó Fe­renc szerint ez nem jó út, hi­szen aki kényszerből áll oda egy-egy tanulócsoport elé, attól aligha lehet elvárni, hogy hi­vatástól hajtva, lelkesen oktas­son. A jelenleginél még több nagydiákot kell tehát felvenni a tanító- és tanárképző intéz­ményekbe, és lehetőleg olyano­kat. akik majd vállalják is hi­vatásukat. A Hatvanhat lelkes és bátran szóló meghívottal közül többen sérelmezték, hogy a jelenleg képesítés nélkül szolgáló peda­gógusok — akik egyébként igen szerény tiszteletdíjakért sze­gődtek el — miért nem élvez­nek előnyt, ha továbbtanulá­sukat kérelmezik. A kemény, de méltánylandó válasz: nem feltétlenül válik jó iskolames­terré az, aki valamely okokból éppen a közoktatásban helyez­kedett el. Legyen csak a ver­seny szabad: a diploma nélkül leszolgált évek így hát nem váltódnak át pluszpontokká a rostáláskor. És még egy sokat emlege­tett — mondhatni, össztársa- dalmilag szemet szúró — je­lensége mai pedagógiánknak: a tantestületekben alig-aüg tűnik fel férfi, ellenben nagyon sok a nő. (Az általános iskolákban ez az arány mintegy 80 százalé­kos az utóbbiak javára.) Bi­zony — hallhattuk — az erő­szak itt sem segít. Az erősebb nem képviselői is csak akkor éreznek majd nagyobb kedvet a tantermi munkához, ha a je­lenleginél több megbecsülés övezi őket — s nemcsak erköl­csiekben, anyagiakban is. Végezetül még egv — szin­tén dicsérő — megjegyzés: a művelődési miniszterhelyettes a nyíltan szólás mellett a vél- désan szép maavar beszédből is jelesre vizsgázott. Ügy .volt szakszerű, pontos és adatokban gazdag valamennyi válasza, hogy mondatai is rendre taní- tanivalóan artikulálódtak. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom