Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-11 / 58. szám

rrsT MM. I f. 1985. MÁRCIUS 11., HÉTFŐ Felújítás után Mint hirt adtunk róla, a MÁV egyik legjelentősebb be­ruházása, a Kelen­földi pályaudvar rekontsrukciója — az állomásépület kivételével — be­fejeződött. A csak­nem kétmilliárdos korszerűsítés so­rán többek között harmincnyolc ki­lométer vágányt újítottak fel. A leg­korszerűbb bizto­sító berendezéssel látták el a pálya­udvart. Képünkön: a forgalom zavar­talan a pályaudva­ron. Szerényebb nyereséggel Új taggal gyarapodnak a nyáron Ha sok a tej, készítenek zsíros túrót Ha hideg az idő azért, ha meg túlzottan meleg, azért gondolunk velük többször. A tejesekről van szó. A kániku­la nagyobb gondosságot, a dermesztő hideg nagyobb helytállást kíván tőlük. Még szerencse, hogy az év nagyobb részében nem szélsőséges az időjárás. De miért is a na­gyobb odafigyelés. Azért, mert munkájuk fontos szolgáltatás, a tejet összegyűjtők, feldolgo­zók, s boltjainkba hozók alap­vető élelmiszereink egyikét te­remtik elő. így van ez, s jól tudják a tennivalók lényegét a vác- szentlászlói Galgatej Tejfel- dolgozó és Értékesítő Gazda­sági Társaság üzemében is, ahol már éppen 15 éve kezdő­dött a folyamatos tevékeny* ség. Akkor még, ahogy Gödör József, a Galgatej igazgatója mondja, csupán négy-ötezer liter tejet dolgoztak fel napon­ta, ma már — legalábbis a nvár eleji csúcsidőkben — több mint ötvenezer a napi adag. A pasztőrözött kannás tejen kívül a 2,8, valamint a 3,6 szá­zalék zsírtartalmú tejet egy, illetve félliteres csomagolás­ban hozzák forgalomba, de töltenek kétdecis poharas is­kolatejet is. A nagykonyhákba szintén kannában jut el má­sik termékük, a tejföl; s po­harasban ugyanez megtalálha­tó a környékbeli és a távolab­bi üzletek hűtőszekrényeiben. Habtejszínt, túrót szintén ké­szítenek a Galgatej üzemében. Sőt, ha sok a tej, készítenek zsíros túrót, gomolyát, amiből azután sajt lesz. — Nemcsak a saját termé­keinket kínáljuk, s hordjuk ma már hat város — köztük Gödöllő, Dunakeszi, Vác és Budapest — üzleteibe, továb­bá harmincegy községbe — mondja Gódor József. — Las­san tíz éve, hogy megállapod­tunk a Budapesti Tejipari Vállalattal arról, hogy az ő sokkal többféle termékeiket is elvisszük abba a kétszázhet­ven kereskedelmi és vendég­látó egységbe, ahová a Galga­tej gépkocsijai járnak. így a Galga vidékén, s távolabb is hatvan-hetven tejtermék-féle­séget — ízesített sajtokat, va­jakat, joghurtot és mást — adunk a vásárlóknak. Tavaly csaknem 17 millió liter tejet gyűjtött be az üzem, ami a tervezettnél több, az egy évvel korábbinál valami­vel kevesebb. A legtöbb tejet, mintegy 8,2 millió litert a gesztor vácszentlászlói Zöld­mező Tsz adta, a túrái Galga- menti Magyar—Kubai Barát­ság Tsz csaknem 3,9 milliót, az Alagi Állami Tangazdaság 2,8 milliót, míg a dányi Mag­vető 2,2, a gaigamácsai Gal- ga-parti Tsz 1,6 millió litert szállított. Naponta mintegy hatszáz­ezer forint értékű tejjel van dolguk, nem kis felelősség ve­le bánni. De hát eddig el­mondhatták, hogy a megala­kulás óta nyereséges volt az üzem, az utóbbi években per­sze ők is megérzik a közgaz­dasági szabályozók hatását. Az energiahordozók, a csoma­golóanyagok, az üzemi tejfel­dolgozó gépek és a tehergép­kocsik alkatrészeinek ára, ja­vítási költsége emelkedett, így a nyereség is szerényebb. Aki ismeri körülményeiket, lehetőségeiket, az pontosan tudja, hogy a 170 millió 877 ezer forintos árbevétel után elért 3 millió 954 ezer forint bruttó nyereség mögött igen kemény munka van. Szeré­nyen jut belőle beruházásra, így már nagy érték, hogy ta­valy sikerült mintegy 900 ezer forintból beállítaniuk egy új tejtöltőt, az idén 400 ezerért tejföltöltőt vesznek. járműparkjuk most elfo­gadható. Amikor mínusz hu­szonöt fok volt, bizony gázpa- lackos melegítőt is magukkal kellett vinniük a tejbegyűjtő lajtos kocsik vezetőinek, hogv a jármű szivattyújának szí­vócsövében megfagyott folya­dékot kiolvasszák. A Galgatej üzemének ter­helése az elmúlt hónapokban valamelyest csökkent. Nem­csak azért, mert télen viszony­lag kevesebb a tej, azért is, mivel a vácszentlászlói téesz és a Budapesti Tejipari Válla­lat létrehozott egy gazdasági társaságot, amely Kelenföldön működik, s a már sokak által ismert féltartós tej gyártására rendezkedett be. Ennek az el­Virág minden napra Az üvegfalak mögött A tíz és fél hektáros terü­letet befedő üvegházakban, az Óbuda Mezőgazdasági és Ker­tészeti Termelőszövetkezet pünkösdfürdői kerületében most a legfontosabb tennivaló a dugványszedés és a gyöke- reztetés. A kétszáz asszony egész nap görnyed a virág- kezdemények felett, a néhány férfi dolgozó pedig a forgóka­pákat és a kerti traktorokat kezeli. Amikor kisütött a nap, 10—12 fokra melegedett a hő­mérséklet az üvegfalak mö­gött. A tíz és fél hektáros terüiet fele üdítő látványt nyújt, mert virágoznak a szegfűk, krizan­témok, gerberák. Az elsőoói negyvenöt fajtát termesztenek az Óbudában, összesen pedig évente 16 millió szál virág hagyja el az üvegházakat. Mint Paksi Zsuzsa kertészetve­zető mondta: mindennap ké­szítenek csokrokat a termelő- szövetkezet boltjaiban a haj­nalban szedett friss virágok­ból. V. M. látását a Zöldmező Tsz és az Alagi ÁT biztosítja, tehát a Galgatej GT-hez egyelőre ke­vesebb jut. A féltartós tejjel elsősorban a főváros egyenle­tesebb ellátásához járulnak hozzá ám esetenként a Galga­tej értékesítési körzetébe is szállítanak. Ami a jubiláló Galgatej üzemének kapacitását illeti: a szokott mennyiségű tejnél ugyan kevesebbet dolgoznak majd fel, mint például tavaly, de ez az ellátásban nem okoz fennakadást. Ez év július 1-től új taggazdasággal gyarapod­nak: szerződésük értelmében a kartali Petőfi Tsz napi négy-ötezer liter tejet ad át. F. I. Kezdetnek nem rossz Javul a Stylus Kisszövetkezet A ceglédi Stylus Faipari Kisszövetkezet 1984-es eszten­dőt záró közgyűlésének színhe­lye ezúttal a helyőrségi mű­velődési központ emeleti nagy­terme volt. Ünneplőbe öltözve érkezett a tagság, volt aki Csemőből, Tápiószőlősről jött, de nem sajnálta a fáradságot. egyenes beszéd Többnyire elégedett arcok, elégedett tekintetek néztek szembe az elnöki asztalnál he­lyet foglaló vendégekkel és a szövetkezet vezetőségével. Kolóniái asztalt az utóbbi években elég sokat gyártottak. Most sima vonalú, egyenes asz­tal mellől hangzott az egyenes beszéd, eredményekről és gon­dokról, próbálkozásokról, ta­nulságokról, a dolgozókról és a kisszövetkezetté alakult fa­ipari cégről. A beszámoló je­lentés igen alaposan, részlete­sen került jó időben közkézre, és Reich László, a szövetkezet elnöke egészítette ki néhány gondolattal a benne írottakat. A múlt év mozgalmas esz­tendő volt a Stylus számára. Az, hogy sikert hozott, mint az elnök mondta, nem véletlen siker, hanem a tagságé. Az in­dító ok, hogy aki csak érzi, át- érzi a jövővel kapcsolatos el­képzeléseket, az szívvel-lélek- kel, kétkezi munkával igyek­szik segíteni, sőt munkatársai körében néha felkéretlen, buz­dító szavával is segít. Megmu­tatták, hogy a tagság képes jó eredménnyel dolgozni, nem el­szigetelten, hanem, ha kell, hát megoldást és partnert ke­resve. A Stylus 1983-ban alakult kisszövetkezetté. Banktámo­gatással tudtak csak élni és a pénzügyi szervtől a bizalmat a forintokkal együtt megkapták. Nem sáfárkodtak vele rosszul. A piacot tekintve felmérték, mire képesek, mire van vevő, miből mennyit győznek jó mi­nőségben. Nem titok, hogy a létszám alaposan kicserélődött. De Reich László elmondhatta, s a kiadott füzet is dokumentál­ta: most a Stylus Szövetkezet­nek annyi szakmunkás-tanuló­ja van, hogy számuk szinte fe­lét adja a jelen fizikai állo­mánynak. Ilyen itt még nem fordult elő. Az idén 15 szak­munkástanulójuk végez, re­mélhetően olyan eredménnyel, hogy azzal biztos jövőt ala­pozhat meg ki-ki saját maga .számára, a szövetkezet pedig nem zárkózik el attól, ha va­laki a szakmában tovább sze­retne majd tanulni. Ügy tíz fiatalra számíthat­nak, akik az idén a szakmun­kásbizonyítvány megszerzése után a szövetkezetnél kíván­nak maradni. A többieknél fi­gyelembe kell venni azt, hogy más településről járnak be és más terveiket is. A szak- és be­tanított munkások közül akad­tak. akik az év során kiléptek, munkahelyet változtattak. Okuk volt rá. Nem kellett so­káig kérniük a munkakönyvü­ket .. .• K'JárchvagSás Az év tavaly „hullámzó” volt a Stylus számára, de a vég­eredményen úgy mutatkozik, megtanulták a „hullámlovag­lást”. A szövetkezet tiszta nyeresége több mint 3,2 millió forint lett. Beruházásra, gép­vásárlásra 2,7 millió forintot tudtak fordítani. Most kiváló dolgozóik között több ezer fo­rintot jutalomként osztottak szét, a tisztségviselők lelkiis­meretes munkájának honorá­lására is jutott. Törzsgárda tagjaikat az em­lékjelvény- és oklevélátadás mellett összességében 31 ezer forint becsületpénzben részesí­tették. A törzsgárdatagok kö­zül, hogy csak a legrégebbiek nevét emeljük ki: 3 évtizedes törzsgárdatagságért kapott ju­talmat Szeker László és Baum­gartner Jakab. Kiváló dolgozó lett Grohol Sándor művezető, M. Tóth Ferencné kárpitos, Posztor József asztalos, Vadas László asztalos és Tóth István­ná főkönyvelő-helyettes. Azo­kat, akik tavaly vonultak nyugdíjba, tárgyjutalomban részesítették. S a lényeg: A Stylus Faipari Kisszövetkezet az 1984-es ter­melési eredmények után tagi részesedésként arányosan több mint egyhavi fizetésnek meg­felelő pénzösszeget adhatott most dolgozóinak, ami megha­ladta jóval a félmillió forin­tot. Brigádmozgalam A Stylus az ország úgy száz kisszövetkezetének egyike. Dr. Bernáth Tibor a közgyűlésen szót kérve hangsúlyozottan ki­emelte: csak tisztességes mun­kával lehet jó eredményt el­érni. A szövetkezetnek, léte­zése óta voltak már jó s rossz esztendei bőven. Jó lenne, ha az 1984-es év egy sorozat kez­dete volna. Fordítsanak gon­dot továbbra is arra, hogy le­gyen a munkához elegendő, biztonságos anyag, eszköz, le­gyen jó az irányítás, fegyelme­zett és valóban minőségi a munka. Akkor sem bel-, sem külföldön piaci igényben nem lesz hiány. Jó, hogy a szövetkezetnél, mint elhangzott, megint élet­re kel és eredményeket mutat fel a szocialista brigádmozga­lom. S végezetül, mivel a fa­ipari szövetkezetben, ha kis számban is, de fizikai és iro­dai munkán nők is dolgoznak, munkájukhoz, életükhöz ered­ményeket és sok boldogságot kívánva köszöntötte őket a kö­zelgő nemzetközi nőnap alkal­mából. E. K. Bába Mihály: _ J\íudncái embemaaa ? A mikor meglökte könyököméit a pince könyöklőpultjánál, idegesen kaptam fel a fejemet. Egy magas, hetven felé közeledő, de még mindig bikanya­kú férfi bámult rám. Szája szögletében mosoly bujkált. — Ne haragudjon, de elnézegettem, hogy búsul itt a borocskája mellett, és gondoltam... na, szóval: kiváncsi em­ber maga? — Én? — kérdeztem meglepetten, majd néhány pillanatnyi töprengés után azt mondtam: — Nem is tudom. Néha. Talán. — Kíváncsi arra, hogy lettem én ku- Xák? Nevettem. Divatos télikabátja, cipő­je, kalapja, nyakkendője nem árulko­dott arról, hogy ez az ember valamikor csizmában, szántott, vetett, aratott, jószágot nevelt. Meg is mondtam neki. Fejét csóválta heherészve. — Pedig az voltam egy esztendeig. De nem ez az érdekes, hanem a tör­ténet, hogy hogyan is lett az Ancsán Mihály fiából kulák. Mqrt az apámnak három holdja volt, meg kétvékás sző­lő öt, hat gyümölcsfával. Dolgoztunk mi azon látástól vakulásig, de nem ju­tottunk az ötről hatra. Négyen voltunk testvérek. Én a legidősebb. Iskolába csak ősztől tavaszig jártam, amíg meg nem kezdődött a munka a mezőn. Kí­sérletezett apám még bérlettel is. Ar­ra is ráfizettünk. Húszéves még nem voltam, amikor megnősültem. Otthonról nem kaptain én semmit, de a feleségemmel kaptam egy holdat. Apám megígérte, hogy amíg lábra nem állok, szántja, veti. Így is lett. Csakhogy ekkor már én fi- fikás voltam. Olvasgattam is. Az egv hold felébe búzát vetettem, a másik felébe meg krumplit ültettem. MinÄ neked ennyi krumpli? — faggatott apám. Én erre csak azt mondtam: jó lesz majd télen, hogy ne éhezzünk. Mert ha liszt meg krumpli van, akkor má.r nem éhezik az ember. Hogy el ne felejtsem, a búza közé meg hagyma­magot vetettem. Röhögtek rajtam. Még az apósom is csúfolódott. Ősszel hall­gattak el csak. Amikor aratás után a sápadt kis hagymaszálak sötétedni és nőni kezdtek, az ég is megáldotta, mert olyan esőket zúdított rá, hogy az a bü­dös hagymaszár araszos lett. Két zsák dughagymát kapirgáltunk össze a fe­leségemmel. Egy kosárral meghagy­tam, a többit meg úgy, ahogy volt el­adtam egy kofának. Novemberben kezdtem járni a vásá­rokat. De én délig nem kérdeztem meg semminek az árát. Csak akkor, ami­kor már korogni kezdett az eladók ha­sa. Ilyenkór a kismalacnak alig volt ára, mert a hízónakvalót már nyáron beszerzi az ember. Szóval addig jár­káltam a malacosszekerek között, amíg meg nem vettem húsz darabot. Ócsón, és úgy, hogy haza is vitték nekem. A feleségem majd elájult, az apám is rögtön szaladt hozzám, mert nem akar­ta hinni, amit csinálok. Mások télire megszabadulnak a kisjószágtól. én meg bolondjára beleölöm a pénzt. Még szap­pannak sem valók, fitymálta. Üstöt vettünk és másnap megkezd­tük a krumplifőzést. Korpám volt, szalmám is alomnak, úgyhogy nem fél­tettem a leghidegebb téltől sem a mala­cokat a magam cszkábálta ólban. És akár hiszi, akár nem. a langyos korpás krumplitól szemlátomást kezdtek nő­ni, fúvódni. Február végére fogytán volt a burgonyám, de nem törődtem vele, mert süldőnyik lettek a malacok, éppen kés alá valók. Két hét alatt elad­tam mind. Tízszeres lett a tiszta hasz­nom. Persze dolgoztam mellettük egész télen, nem melengettem a faromat a kemencepadkán. Tehenet akartam ven­ni. De bikát vettem, mert akkor a falu­nak nem volt bikája a nyolcszáz tehén­hez. Jó pénzt fizettek a hágatásért, meg még egy tarisznya abrakot is. Akkor megvettem egy darabka kopasz szőlő­földet. Beültettem gyümölcsfával. Az egy holdba megint búzát, hagymát ve­tettem és krumplit ültettem. Novem­berben meg újra röfögött húsz sovány, koszos malac. És tavaszig megint for­ró volt az üst állandóan. Hitelbe vettem egy könnyű kis szekeret meg egy lovat. Gyarapodtam. A fák alját lucernával vetettem be, hogy a lónak, bikának mindig jó takarmánya legyen. A kö­vetkező évben megint vettem olcsón egy darab elvadult szőlőföldet. Felszán­tottam, megtrágyáztam ősszel^ Tavasz- szal újra nekimentem az ekével, boro­nával. Bevetettem sárgarépával meg petrezselyemmel. A sárgarépát fel­szedtem. eladtam a városban egy ko­fának. De a petrezselymet bent hagytam a földben. Arra tavasszal került sor. Március végén két szekérderék petre­zselymet vittem a piacra. Kapkodták, mint a cukrot a kofák, mert ennek nem vánnyadt levele volt, hanem friss, üdezöld, a gyökere meg araszos. Akkor vettem meg az első hold fődet. Közben már teremni kezdtek a gyümölcsfák. Lábon adtam el a kofáknak. Olcsón, de ők maguk szedték le. Nekem a lu­cerna volt a legfontosabb. Abból a da­rabka fődből én az ötszörösét arattam le annak, amit gondoltak az emberek. Eladtam a bikát, pedig sajnáltam, de a szomszéd épp akkor árulta az egy holdam mellett a másfél holdját. Per­sze, hogy megvettem. Vettem újra egy bikaborjút is, részletre. A gazda bízott bennem, ideadta. Azt már ’magam sem tudom nagyon, hogy miből, hogyan építettem fel a nagy istállót, ahol a lo­von, a bikán kívül még öt nagy szőrű, sovány telelésre váró borjú volt. Az asszony egyre kevesebbet tudott segíteni, mert majd minden esztendő­ben szült. El volt foglalva a pulyák- kal. Így aztán nekem a reggel hajnal­ban volt, az este meg éjfélkor. És gyak­ran úton voltam, piacra, vásárba men­tem a könnyű kis szekeremmel. Irigyel­tek mán engem akkor az emberek, de az istennek nem mozdultak volna el a kemence mellől. Meghizlaltam a borjúkat. Eladtam. Eladtam a harminc süldőt is, mert ak­kor már annál kevesebb nekem soha­sem volt. És megint vettem két hold fődet. Más esztendőben megint. Arra a bank is adott már kölcsönt. Borsót vetettem bele, szerződésre és így a ve­tőmagot is megküldték. Tíz holdon termett búza árát kaptam érte. Ki is fizettem a bankot rögtön. Olyan vevő­köröm — kofák persze — volt nekem a környéken, hogy ki se nagyon kel­lett már mozdulnom otthonról. Így is alig győztem a munkát. Néha az egyik vagy másik öcskös jött segíteni, ha kel­lett nekik egy kis pénz. M ég két holdat vettem, vesztemre, amiben salátamagot termeltem. Szerződésre. Bevált az is. Csakhogy akkor már akadt olyan is, aki csúnya szemmel nézett rám. És rám is sütöt­ték, hogy kulák vagyok. Fél évig sza­ladgáltam ide-oda. míg levettek a lis­táról és agitáltak, hogy álljunk össze, szövetkezzünk. Rá is álltam. Csakhogy az emberek nem akartak dolgozni. Ha szóltam, hogy így betevő falatunk se lesz, akkor nekem estek, hogy hajcsár vagyok. Otthagytam csapot, papot, fel­jöttem Pestre. Érden vettem egy telket, építettem rá. És kertészkedem. A kis könnyű szekeremet kocsira váltottam. Most a fiam vezeti, azért' tértem be egy pohár borra, aztán megláttam ma­gát. Rögtön tudtam, hogy olyan kíván­csiféle. Hát ezért mondtam el ezt a kis történetet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom