Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1985. MÁRCIUS 9.. SZOMBAT — ....... , ■■ —-...■"■■■■■ ..... ................ in. ZINHAZI LEVEL B A század első évtizede európai irodalmának java a polgári életforms válságáról, a polgárság lassú dekadenciájáról értékei, pozíciói fokozatos elvesztéséről szól. A nyitányt Thomas Mann intonálja: A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg, s mindmáig a fent jelzett folyamat legteljesebb, legjobb irodalmi ábrázolása. John Galsworthy 1906-ban adja közre a Forsyte Saga nyitó kötetét. Ide sorolható a Jean Christophe, Romain Rolland regénye 1903-ból. Ide Bródy Sándor 1902-es regénye, A nap lovagja. És a drámák. Mindjárt Maxim Gorkijjal kezdhetjük: 1901-ből való a Kispolgárok. Ez is alapmű: ebben kezdi meg Gorkij az orosz polgárság — vagy inkább kispolgárság — életének színpadi ábrázolását. Kezdi, mondom, de a téma kezdete már korábbi, hiszen az 1899-es Foma Gor- gyejev, ez a nálunk ki tudja, miért nem nagyon méltányolt regény, Gorkij egyik alaptémájának már alapos és kitűnő művészi szintű kifejtése. Később pedig egy sor más mű folytatja az orosz kereskedő-iparos-kis- üzemtulajdonos réteg átvilágítását: egy másik dráma, az Ellenségek, a hatalmas regény. Az Artamonovok, és két kései dráma, a Vasza Zselez- nova (most fut a mozikban kitűnő szovjet filmváltozata, Vássza címmel), meg a Jegor Bulicsov és a többiek (s tulajdonképpen ennek folytatása, a Dosztyigajev és a többiek is). Miért izgatta Gorkijt ennyire ennek a rétegnek az élete, sorsa, konfliktusai? Nem kis mértékben talán azért, mert maga is hasonló körből származott, s apja korai halála után a rokonságban hányódva, ő is e kereskedők, kispolgárok közt nőtt fel. Belülről ismerte hát ezt a világot, minden riasztó vonásával, s erényeivel együtt (mert azok is voltak). Ügy látta, hogy az elég tekintélyes és számban is jelentős orosz polgárságnak ez a legnépesebb középső és alsó rétege az orosz élet számos mély konfliktusát tárja fel, és sokkal élesebben, mint a parasztság a maga, vagy az egész óriási birodalom problémáit. Ebben a polgárságban termelődött ki igen sok világosan gondolkodó, tisztán látó ember, ezekből került ki számos forradalmár, de számos anarchista is. És ezek közt volt található a szellemi tunyaság, a szűk- agyú konzervativizmus, a bigott vallásosság és az elvakult cárimádat igen sok képviselője is. Gyenge volt ezt a polgárság, és mégis sok erő rejlett benne. Nem volt már a régi, hanyatlásnak indult, mert erkölcsi, vallási és politikai eszméit kikezdte az idő, s az egymást követő generációk is fokról fokra degenerálódtak, néha a szó legszorosabb értelmében is. Az Artamonov családban Gorkij végig is követi ezt a folyamatot; ez a hatalmas családregény a nagy angol és német polgári családregények orosz pandantja — persze mindazokkal a sajátosságokkal, különbözőségekkel, melyek mondjuk a német vagy angol, s az orosz polgárság közt fennállottak. Most azonban — maradva Gorkijnál, az új bemutató, a Nemzeti Színházban Ruszt József vendégrendezésében színre vitt Jegor Bulicsov és a többiek indokán is —, ne az Artamonov család viselt dolgait emlegessük elsősorban. Emlegessük a drámákat, melyekben Gorkij sarkítottan jeleníti meg ezt a fontos témát. A Madách Kamara Kispolgárok előadása a kezdeti témakezelést mutatja: Bessze- menov, a szobafestő céh atyamestere, a tekintélyes iparos polgár, merev és nyomasztó elveivel, házi zsarnok természete minden súlyával rátelepszik családjára, és semmit nem ért meg abból a lassú földmozgásból, mely az elviselhetetlen nyomás alól kiszabadulni készteti gyermekeit, és tágabb körben azt a nemzedéket is, melyet a gyermekek képviselnek. Besszemenov kicsinyes, szűkagyú, gyanakvó, minden régit, minden megszokottat ostoba csökönyösséggel védelmező ember, megértenünk sem lehet, nemhogy megszánnunk, vagy egvüttéreznünk vele. Csak nevelt fiát, Nyílt, és annak barátait szemléli rokonszenvvel Gorkij; bennük látia azokat, akik majd a jövő hangadói, az orosz élet megújító} lesznek. Aztán elkövetkezik 1917. És Gorkij színdarab- és regényhősei életre kelnek. A polgárság pedig végképp veszni indul, idejük lejárt, át kell adniuk a helyet a proletariátusnak, anélkül, hogy saját polgári forradalmukat igazán sikerre vihették volna. elemezte, miként segíti a beszéd a bennünk meglevő empatikus készség kibontakozását. Az empátia, a beleélés teszi lehetővé, hogy megérezzük és megértsük a másik ember lelkiállapotát, érzelmeit, indítékait, törekvéseit, melyeket szavakban nem fejez ki, de a szavak is csak ezekkel együtt érthetők meg igazán. Érdekes volt hallani, hogy a beleélés nemcsak ösztönösen — vagy igen, vagy nem alapon — zajló folyamat, hanem tudatosítható, és tudatosan törekedhetünk arra, hogy ez az empátia minél gazdagabban bontakozzék ki bennünk. A tudatos empátia a lelki kulturáltság része, mondta ki végül. Dr. Vértes O. András újabb izgalmas kérdést vetett fel: mi az oka annak, hogy a beszédünkön eluralkodik a személytelenség és ez a jelenség hogyan hat vissza a személyiségre. Az én, a pszichikum szervezője — mondotta — az utóbbi időben kedvezőtlenül fejlődött, sok esetben nem is alakul ki markánsan az egyéniség. Bégen, a kis közösségekben az egymás iránti bizalom volt a jellemző, a mai nagy társadalmakban pedig a bizalmatlanság. Kialakulását gátolja az úgynevezett szublimációs készség hiánya, az. hogy a nemi ösztön késztetéseit nem sikerül magasabb ren- dűekké átalakítani. Első hallásra meglepő lehet, de tény. hogy a bennünk rejlő energiákat át lehet alakítani a gondolkodás, alkotás forrásaivá. Elhangzott az az értékes gondolat is, hogy a ma oly burjánzó agresszió gátlástalansága az én gyöngeségére vezethető vissza. Jelek utalnak a fö- löttes én gyöngülésére is,' mondta Vértes O. András, pedig bennünk ez a felvigyázója az erkölcsi értékek, szabályok megtartásának, ezt hívjuk prózai szóhasználattal a lelkiismeret hangjának Az én-azonosság háttérbe Rádiófigyelői Bére* Ilona, Kállai Ferenc, Bubik Anna és Harsány! Gábor FALURÁDIÓ. Pest megyei hétnek is nevezhette volna hajnali negyedóráit a Falurádió az elmúlt napokban. Szerkesztői — s ez igencsak jótékony hatással van a műsorra — néhány hete a mezőgazdaságból kitekintve a települések gondjaival, a vidéken élő népesség mindennapjait megkeserítő bajokkal is foglalkoztak. Valódi „hallgatószolgálatnak” tekinthettük például azt a sorozatot, melyben — megyénk településeiről érkezett panaszos gondokat boncolgató levelek nyomában járva — dr. Bánfalvi Barnabást, a Pest megyei Tanács tervosztályának vezetőjét fogták vallatóra. Ezekben a szűkre szabott hajnali percekben is korrekt választ kaptak kérdéseikre a levélírók — akik egy része rendszeresen megkeresi saját lapunk olvasószolgálatát is —, s e válaszok, s így a műsor fő erénye is az a kurázsi volt, melyet, az osztályvezető mutatott, amikor őszintén kertelés nélkül, a reális lehetőségeket számba véve adta meg a választ, az olykor reményt és bizakodást keltőket, máskor a nemlegeseket. Tiszta vizet öntöttek a pohárba, s ez sem kevés. A műsor szerkesztőinek tartását dicsérte az a minapi beszélgetés is — Búzás Andor vezette —, amit a Heves megyei* Boldog község termelőszövetkezetének elnökhelyettesével folytattak, a háztájiban és közösben nemrégiben még virágzó fóliás és szabadföldi zöldségtermesztés jövőjéről. Itt hangzott el a szomorú tény, hogy csak ezen a kis településen az elmúlt két év alatt pont a felére csökkent a zöldségtermő terület, s ennek okát elsősorban a kedvezőtlen adórendszerben látják az érintettek ... De mindaz, amit Boldogon elmondtak, igaz a megye szövetkezeteinek jelentős részére is. A minap befejeződött zárszámadásokon sokan elmondották — a jelenlegi szabályozási rendszer nemcsak hogy nem segíti, hanem kifejezetten gátolja a gazdaságok alaptevékenységének fejlődését. RÓZSA LELKE. Csütörtökön délelőtt Milos Auréllal, a harmincas években elszármazott egykori balett-táncossal és operarendezővel beszélgetett Mélykúti Ilona bemondó, aki most riporterként is színvonalas munkát végzett. Nem volt nehéz dolga, alanya — aki sok-sok évtizedes távoliét után ma is magyarnak vallja magát —, aki eseményekben gazdag élete folyamán any- nyi kiváló szín-, zene-, képző- és táncművésszel dolgozott együtt tökéletes magyarsággal és oldottan csevegett, s a csevelyben annyi bölcsességről, emberségről és szakmai tudásról tett tanúbizonyságot, hogy nem háromnegyed órát, hanem akár hosszú órák hosszat is szívesen hallgattuk volna. Például azt az eszmefuttatását, melyet a tánc lényegéről mondott el, miszerint ez az a művészet, ami képi látvány és zeT nei aláfestés nélkül önmagában isi megállja a helyét. A mester rendezett is több olyan táncestet, melyen egyetlen zenei hang sem szólalt meg. Ám ilyen élményt csak nagyon fegyelmezett, a mondanivaló lényegére koncentráló művész szerezhet a vele azonos szellemi húron pendülő, pisszenés nélküli közönségnek. Mint hogy a művész és közönsége is ilyen tökéletes azonosulása csak ritkán jön létre, nos azért dolgozott szívesen a kor nagy zenészeivel — s azok ővele —, Bartóktól Nino Rotáig, Moholy Nagy- gyal és Guttasóval az oldalán. Élmény volt a Rózsa lelke, mely címét a mestert pályáján elindító élményre emlékeztetett, amikor is a századelőn Budapesten a világhíressé'; orosz balett-táncos Nizsinszkíj táncolta a címadó balettet BÁNIASZ HÉDI Elkésett polgárság volt ez, lemaradt saját lehetőségeiről. Még legjobbjai sem tudták behozni ezt a késést. Ezért kell bukniuk, ezért lép át fölöttük a történelem. A Jegor Bulicsov tulajdonképpen erről szól. Kései darab, Gorkij elmúlt hatvanéves, amikor írta. 1932-ben mutatták be. A cselekmény azonban 1917 elején, valamikor a februári forradalom idején játszódik. Jegor Bulicsov, a dúsgazdag kereskedő, halálos beteg. Rákja van. Az egykor elpusztíthatatlan erejűnek tűnő férfi, aki élvezte, habzsolta az életet, a kereskedősegéd i sorból magasra emelkedett tehetséges ember a halál árnyékában rádöbben: mindenben csalódott. Vallásban, családban, cár atyuskában, a szentnek hirdetett eszmékben, a háborúban, az emberekben. összedőlt körülötte a világ; a maga kicsi, családi világa is, de a külső, nagyobb világ, Oroszország is. Felismerései neki személy sfcerint éppoly megkésve érkeztek el, mint osztályának, rétegének a felismerései Oroszország, s a maguk helyzetét tekintve. Bulicsov betegsége a polgárság gyógyíthatatlan betegségének is a jelképe. Az ő kiábrándulása, kései megvilágosodása a polgárság kiábrándulását, már semmi haszonnal nem járó megvilágosodását is jelenti. Ügy hal meg, hogy ablakai alatt a tüntetésre vonuló tömegek dala harsog, s utolsó pillantása lobogó vörös zászlókra esik. Gorkij nem kevés együttérzéssel ábrázolja ezt a Bulicsovot. Nem tagadja meg tőle bizonyos nagyság, jelentőség jegyeit. Bulicsov még valaki volt, akinek a hibái, vétkei is egy nagyformátumú egyéniség hibái és vétkei voltak. Az őt követő nemzedék legtöbbje már csak ügyeskedő, helyezkedő, gyáva, alamuszi, az erő és a nagyság nélkül. Mindenki Bulicsov halálára vár, hogy hozzájuthasson a pénzéhez. És ebben a pénzéhségben se családot, se rokonságot, se barátságot nem kímélnek. Csak Sura, Bulicsov törvénytelen lánya, meg Glafira, a szobalány-szerető értik meg ezt az utolsó nagy dúvadat, ezt a bukásában is szálfa embert. A figura egyike a XX. századi drámairodalom legnehezebb szerepfeladatainak. De ugyanakkor a színészek álma is. A Nemzeti az 1947-es magyarországi bemutatón Somlay Artúrra bízta Bulicsovot. Ugyanitt 1974-ben Básti Lajos játszotta. Most pedig Kállai Ferenc. A z ő Bulicsova mindenekelőtt nem buta és nem durva ember. A maga józan estével, természetes okosságával átlátja a dolgokat, átlát a környezetén is. És ha kemény, ellentmondást nem tűrő, akkor ez is egy szokásrend alapján a családon belül úgyszólván élet és halál urának tekintett családfő megnyilvánulása. Tisztánlátása egy keserű, csalódásokon átment ember tapasztalatain alapul, de ezeken a keserűségeken átüt egyfajta akasztófahumor, a végső útra készülő ember elkeseredett bátorságú gúnyo- rossága. Talán egy kicsit puhábban megfogalmazott figurát alakít, mint amilyennek Bulicsovot elképzelnénk, talán kissé rokonszenvesebbet is — de épp az osztály egy jelentős képviselőjének bukása világít rá még élesebben a többiek, a silányak bukásának elkerülhetetlenségére. TAKÁCS ISTVÄN Összedőlő világok Egy konferencia margójára Hatalma van a szónak fölöttünk A valóságfeltárás zavarai a közlésben Beszéd és mentálhigiéné. Idegen csengésű cím, de fontos tartalom, Így summázhatnánk a lényeget. Az MTA Anyanyelvi Bizottsága, az Országos Egészségnevelési Intézet és a Pest megyei KÖJÁL a múlt héten közös tudományos ülésszakot tartott az Akadémián. Az előadok azt boncolgatták, hány szálon függ össze a lelki egészség, a gondolkodás a beszéddel. A téma időszerűségének fokmérője lehet az érdeklődés: zsúfolásig megtelt a nagyterem a legkülönfélébb foglalkozású emberekkel szorulása tömeges identitásvesztéshez vezet. Ez a jelenség nálunk is megfigyelhető A személytelenség a beszédben tetten érhető, például amikor hivataloskudva, módszeresen kerülik a személyes névmásokat. Ennek aztán az a következménye, hogy kikopik az egyéni nyelvhasználat., az egyén belemosódik valami arctalan közösségbe. Panelek úton-útfélen Dr. Fónagy Iván előadása a hang- karakterologiai kutatások eddigi eredményeit foglalta össze. Beszédünk, akárcsak írásunk egyéni, összetéveszthetetlen és árulkodik a hozzáértőknek, ezért sok támpontot adhat a gyógyító orvosnak. Dr. Szende Tamás azt boncolgatta, hogyan érhetők tetten a valóságfeltárás zavarai a közlésben, magyarul mennyire félrevezető lehet a pontatlan fogalmazás Arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy az úton-útfélen használt beszédpanelek áttételesen arra vezetnek, hogy elszürkül a beszélő egyénisége, megtorpan a személyiség fejlődése. Dr, Szende Aladár végezetül arra a jíérdésre kereste a választ, miként szolgálhatja az anyanyelv a lelki élet harmóniáját, mit tehetnek a tanárok ez ügyben Mindenképpen tudatosítani kell önmagunkban, hogy az anyanyelvi műveltség az intellektuális és érzelmi képességek kibontakozását szolgálja. A nyelv nemcsak passzív közvetítő, hanem a lelki folyamatok kiformálója, így aktív erő is. Ma még csak reménykedni lehet abban, hogy mindaz, ami itt elhangzott, nem marad egy tudománvos Ülésszak • 'tárgya! ’ Épp‘; ití^oít tetten érhető, mennyire húsba vágó kérdéseket tárhat fel a gondolkodás, és az is, hogy akkor igazán jó, sokat érő a tudomány, ha ezt teszi. Tették, amit lehet: lelkiismeretesen szóltak, a többi a mi dolgunk, egyénenként... NAGY EMŐKE Szorongások gyökere Dr. Lőrincze Lajos megnyitója után dr. Hárdi István, a Pest megyei Ideggondozó vezető főorvosa a beszéd gyógyításban betöltött szerepéről szólt. Megfigyelése, mondotta, segítséget nyújthatna a betegség kialakulásának megelőzésében, a lelki egészség megőrzésében, hiszen a kifejezés zavarai korai stádiumában utalnak betegség kialakulására. Ha idejében sikerül felismerni a bajt, a kezelés is hatásosabb lehet, és nagyobb az esélye annak, hogy az életút nem törik derékba. Rokonszenves szenvedéllyel ecsetelte, mennyire fontos a beteg—orvos, beteg—ápoló kapcsolatának minősége, a kettejük közötti szóbeli viszony, hiszen a szó nemcsak gyógyít, sebezhet is, egy félreértett közlés évekre szóló szorongások gyökere lehet, és fordítva, a szorongó ember az orvos vigasztaló szavaiba kapaszkodik. Beszélt a szabatos fogalmazás értelmezéséről, ami nem merül ki abban, hogy szépen fűzzük egymáshoz a gondolatokat, hiszen a pszichoterápia sem más, mint beszélgetések sorozata, amely akkor sikeres, ha a beteg szavakba tudja önteni, el tudja mondani azt, ami bántja, ami félelemmel tölti el és megkeseríti életét Hol az egyéniség? A kimondatlan bajok egy idő után betegség képében jelentkeznek. Rendkívül fontos volna, hogy az orvosoknak legyen arra idejük, hogy meghallgassák pácienseiket, de a mai feladathalmaz és tempó ezt majdhogynem lehetetlenné teszi, így kénytelenek az esetek zömében a receptfelírásra szorítkozni. Szólt arról is, miként nehezíti a gyógyítók dolgát, hogy a betegek sem tudják lelki problémáikat kifejezni, ezért szoma- tizálják, fizikai tünetekre vezetik vissza azokat, mert a mindennapi érintkezésben megszoktuk, hogy konkrét dolgokkal, gyakorlati ügyekkel fordulunk egymáshoz. Sok műszó semmiért — ezzel a szellemes adaptációval bírálta Hárdi doktor azt a helytelen gyakorlatot, hogy az orvosok néha sznobságból, máskor kényelmességből, de ki nem fogynak a szakzsargon szavaiból és észre sem veszik, hogy a műszó falat húz köztük és a páciens között, holott az együttműködés és egymás megértése volna a cél. A nevelésnek törekednie kell a beszédkultúra fejlesztésére a lelki egészség megóvása érdekében is. Dr. Grétsy László előadásában azt
