Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-13 / 36. szám

Kezdeményező az MHSZ / Kisiroforral, számítógéppel A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. EVFÖL VÁM, 36. SZÁM 1885. FEBRUÁR 13., SZERDA A kongresszusra készülve Érdemes vállalni a kockázatot A korábbi számok bizonyít­ják, milyen népszerűek Mo- nor környékén a kis motorve­zető tanfolyamok. Ennek elle­nére az utóbbi időben lénye­gesen kevesebb, az ezekre to- borzó felhívás olvasható a művelődési házak programjá­ban, plakátokon. Zárt rutinpályán A legfőbb ok valószínűleg az, hogy egy rendelet a kö­zelmúltban a gyakorlati kúp­zést, illetve vizsgát is előírta. Ennek pedig már mások a tárgyi, személyi feltételei. Az MHSZ monori területi vezetősége felismerve az igé­nyek és a lehetőségek közötti aránytalanságokat, elhatároz­ta, hogy saját szervezeti ke­retei között folyamatossá te­szi a kismotorvezető képzést. Tanfolyamaikra minden 14 év feletti, minimálisan 8 általá­nos iskolai végzettségű kör­nyékbeli állampolgár jelent­kezhet. Az elméleti ismerete­ket 46 tanóra alatt sajátítják el. A kis hengerűrtartalmú Már biztos, hogy jó évet zárt a Rákosmezeje Tsz. Mindezt megerősítette a múlt hét végén Tóth József tsz- elnök, aki felszólalt az üzemi pártértekezlcten. s ismertette a kommunistákkal az elért eredményeket. m Tizenhárommillió forint hí­ján egymilliárd forint terme­lési értéket produkáltak 1984- ben, a nyereségük 09,6 millió, öt év alatt az egy dolgozóra jutó nyereség megduplázódott, tavaly elérte az 56 ezer forin­tot. A kedvező eredményekhez hozzájárult többek között a takarmányüzemi főágazat is. Fennállásuk óta még sona nem termeltek annyit — 41 ezer 100 tonna tápot állítot­tak elő —, mint az elmúlt esztendőben. Pedig az első félévben kevés igény volt a kistermelők és nagyüzemek részéről a táp iránt, viszont az év második hat hónapjában vgrásszerűen megnőtt a ke­reslet. A jól felkészült üzem így ki tudta elégíteni a vevők mennyiségi és minőségi igé­nyeit egyaránt. A luccrnaszárító nem telje­síthette tervét, mert az aszály tönkretette a termést. A szá­rítóüzemben több mint 21 ezer tonna termény fordult meg, ennyit szárítottak opti­mális nedvességtartalmúra. A környékbeli téeszek igényeit is kielégítették. A pártértekezleten szó volt az ipari üzemek munkájáról is. Gazdálkodásukat az el­múlt évben nehezítette, hogy egész sor nagyvállalat, amely- lyel üzleti kapcsolatban áll­nak, fizetésképtelenné vált. motorok vezetésére zárt rutin­pályán — ott lesz a vizsga is — 10 óra alatt tanítják meg a jelentkezőket. A tanfolyamon való részvé­tel díja azoknak, akik saját motorjukon gyakorolnak, il­letve vizsgáznak, 550, ä töb­bieknek 050 forint. A vizsga­díj 200 forint. A kismotorvezetői képzésre tehát folyamatosan lehet je­lentkezni az MHSZ területi vezetőségénél, ahol mindenkit azonnal tájékoztatnak arról, mikor kezdheti a tanulást. Szakembert képeznek Bár az MHSZ rádiósklub­ján belül már van hasonló program, mégis új kezdemé­nyezésnek tekinthető a szá­mítógépes mikroklub terve­zett létrehozása. A meglevő ZX—81 típusú masina ugyan­is csak kis létszámú csopor­tok számára elegendő, ugyan­akkor az érdeklődés főleg az általános és szakmunkásképző iskolák, a gimnázium részé­ről — óriási. Több gazdasági Hiába szállították le részükre a termékeket, az inkasszálás elmaradt. Ilyen körülmények között is a legtöbb üzem jól zárta az esztendőt. Az idén új termékek gyár­tásáról is szó van a közös gazdaságban. Rövidesen meg­kezdődik a radiátorgyártás­hoz való bedolgozás Ecseren, a Határhalom úti üzemben pedig laposszíjgyártással fo- lalkoznak majd a jövőben. A fémipari I. ágazat profil- váltása jól sikerült, s időben tért ájt új termékek gyártásá­ra a fémipari III. ágazat, s ugyanitt bevezették az áta­lánydíjas elszámolási rend­szert is. A szövetkezetben hagyomá­nyai vannak az újítómozga­lomnak. Az utóbbi öt évben e>z újításokból eredő haszon meghaladta a 14 millió forin­tot. —ér Pilisen Bátyusba! Batyusbált rendez a pilisi Móricz Zsigmond Művelődési Ház asszonyklubja február 23-án, szombatpn. Érkezés 18 és 19 óra között, ekkor kezdődik a műsor, amelyben Borsányi Irén elő­adóművész gitárkísérettel népdalokat énekel, majd vers, ének, jelenet hangzik el a klubtagok előadásában. Műsor után batyubontás, tánc, a tűzoltózenekar kísére­tével. Minden érdeklődőt sze­retettel várnak. építkezés megkezdése előtt (termelési tanácskozáson, bolt­vezetői értekezleten, egyéb al­kalmakkor) értesültek arról, hogy a hús értékesítése is az ABC-ben történik. A , bolt egyik dolgozója 1984 áprilisá­ban kilépésének indoklásakor elmondta, hogy nem kíván húseladóként az ABC-ben dol­gozni. A bolt megszüntetése dolgo­zóink munkakörülményeiben lényeges javulást eredményez, s munkabérük sem csökken. Gondjuk, hogy az üzlet nem önelszámoló, hanem szoros el­számolásban fog üzemelni. ::::: Tudom, hogy a bolt- és a munkakörváltozás nem érinti kedvezően két dolgozónkat, ezért nem a 45 kilométeres tá­volságban levő központba ren­deltem be őket, hanem szemé­lyesen kerestem meg munka­helyükön az érintetteket. A egységtől is kaptak jelzést, hogy szívesen foglalkoztatná­nak a számítógépekhez értő fiatalokat, vagy szeretnének néhányat saját dolgozóik kö­zül kiképeztetni. Monoron az adottságok te­hát jók egy ilyen mikroklub létrehozásához. Hiányzik vi­szont az alaptőke, de az MHSZ országos vezetősége már támogatásáról biztosítot­ta a helyieket. A klub mun­kájának megkezdéséhez fel­tétlenül szükség lenne egy Commodore—64 típusú nagy gépre, valamint legalább tíz úgynevezett alapszámítógépre. Ilyen körülmények között minden tanulni vágyó jelent­kezését el tudnák fogadni, s kielégíthetnék a környékbeli gazdasági egységek számító­gépes-szakember igényeit. Sőt: bérmunkát is vállalhatnának. Elkel a segítség Mindehhez azonban nem elég a szándék, az országos vezetőség támogatása, anyagi segítségre is szüksége lenne a helyi klubnak. Ügy hisszük, e képzés hasznának majdani élvezői — szövetkezetek, ipari üzemek — számára jó befek­tetésnek bizonyulna, ha hoz­zájárulnának a szükséges géppark megvásárlásához. Mert a szellemi tőke termése nagyon gyakran több gyü­mölcsöt hozhat, mint több száz valódié. V. J. Kulturális program Ecsercn, 9 órától: matek­szakkör, 17-től: autóvezetői tanfolyam, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás. Gyomron, 17-től: kötő-, 17.30-tól: német nyelvtanfo­lyam, 19-től: karate. Monoron, 17-től és 18-tól: számítástechnika. Vecsésen: a bábcsoport fog­lalkozása a 2. számú iskolá­ban (tanítás szerint), a Szek­ta együttes próbája a pince­klubban, 18-tól: aerobic. Dián A Hortobágy Vetítettképes előadást tart a Hortobágyi Nemzeti Park ál­lat- és növényvilága címmel Bécsy László zoológus február 18-án, hétfőn délután 6 órakor Vecsésen, a József Attila Mű­velődési Ház pinceklubjában. Vecsésen Lusta kiscica A Lusta kiscica című mese­játékot mutatják be a Vidám Színpad művészeinek előadá­sában Vecsésen, a József Atti­la Művelődési Házban február 14-én, csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel. jegyzetben említett beszélge­tés, igaz, a boltban történt, de a boltnak egy olyan részén, ahol a vevők nem hallhatták meg az egyébként halk beszél­getés témáját. Lehet, hogy jobb lett volna, ha a boltajtót bezárjuk, s az egy-két kedves vevő (hiszen január 3-a volt) a nagy hideg­ben topqgva találgathatta vol­na, mi történik odabent. Dol­gozóink munkaszerződése vál­tozó munkahelyre szól. így át­helyezésük jogszerű. Két dolgo­zónk a vállalatnál töltött évek alatt több humánus intézkedé­sünkben már tapasztalhatta gondoskodásunkat. Méltánytalannak tartom, hogy az esetről a cikk szerzője olyan általánosítások levoná­sára ösztönözte az olvasókat, amely vállalatunk jó hírnevé­nek árt Kérem ezen levelem közlé­z Vecsés nagyközség kommu- v, nistáinak 104 küldötte veit J részt a helyi József Attila Mfi- j vetődés! Házban megtartott '/ községi pártértckezleten. A kül- í döttek és a 16 meghívott — R gazdasági, kulturális intézmé- v, nyék és tömegszervezetek kép- íj viselői — első napirendi pont- 8 ként meghallgatta Lőrincz Fe­ji rencnének, az MSZMP Veesés nagyközségi Bizottsága titká- í rának beszámolóját a XII. V kongresszus óta végzett műn- ® káról. A sokodalú, alapos tájékoz­tatás és értékelés részletesen foglalkozott a nagyközség gazdaságpolitikájának alaku­lásával. A községi pártirá­nyítás alá tartozó gazdasági egységek közül a VÍZÉP ve- csési üzemegységét érintette legsúlyosabban az általános gazdasági visszaesés, jelenleg is növekvő tendenciát mutat a munkaerő-felhasználás a termelési eredmények csök­kentésével szemben. A Ferro- elektrika Szövetkezetnek a rugalmas, gyors termékszerke­zet-váltással sikerült verseny- képes cikkeket előállítania, kevesebb dolgozóval is jelen­tős növekedést értek el a ter­melésben és árbevételben egy­aránt, és nőtt a szocialista országokba irányuló export­juk. A VERUSZÖV vezetősé­ge és kollektívája a csökkenő termelési érték mellett több mint 10 százalékkal növelte tőkés exportját, amely garan­cia a szövetkezet biztos jövő­jére. A GOV vecsésí üzemegysé­ge sajátos szolgáltató tevé­kenységében folyamatosan gondoskodik a szivattyúk, gáz­átadó állomások, nagynyomá­sú kőolaj- és földgázvezeté­kek, hírközlő kábelek és köz­pontok zavartalan működésé­ről. A számítógép használatá­val egyszerűbbé vált a hozzá­juk tartozó munkaterület irá­nyítása és ellenőrzése. Az említett üzemek termelési ér­téke 1980-tól 1984-ig csaknem 8 millió forinttal lett több. m A VI. ötéves terv fejleszté­si előirányzata 51 millió fo­rint volt, eddig 104 millió fo­rintot használtak fel. A terv­időszak három legfontosabb területre összpontosította a beruházási összeget: az okta­tásügyi, az egészségügyi ellá­tást és a korszerűbb energia- hordozók szélesebb körű be­vezetését finanszírozta. A Ré­sét, hiszen az agglomerációban súlyos munkaerőhiánnyal küz­dünk, s mi szeretettel várjuk a szakembereket — s a cik­kel ellentétben — emberséggel végezzük munkánkat. Pál Erzsébet Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat személyzeti vezetője MEGJEGYZÉSÜNK: ( Értjük a levélíró állás- % pontját, megértjük, hogy $ munkaerőgondjaik vannak, $ de néhány dologban tovább- ^ ra sem értünk egyet vele. ^ Mert miért csak a kedvező ^ intézkedésekről kellene a £ dolgozókat a központban | tájékoztatni? A boltot is- ? merve tudjuk, hogy össze- sen két pici helyiségét — ^ az eladóteret és a hűtőteret $ — mindössze egy függöny $ választja el egymástól, így ^ a vásárlók a benti halk be- 0 szélgetést is hallhatják. A £ jegyzet szerzője nem álta- '! lános, hanem egy konkrét ? esetet írt meg. S hogy ez j megesett, azt a személyzeti !; vezető sem vitatja. Az in- tézkedés jogszer ű s é- í g ét egyébként mi sem ... tőfi téren tornateremmel együtt felépült egy 16 tanter­mes általános iskola, szakor­vosi rendelő a település kö­zéppontjában, és elkészült 16 kilométeren a gázvezeték. Sajnos, ismét ti kellett ha­lasztani a Martinovics téri általános iskola bővítését, korszerűsítését. A község anyagi erejéhez képest nagy beruházások megvalósításút a lakossági összefogás, a társa­dalmi munka 37 milliónyi ér­tékben hathatósan segítette. Szólt az értékelő a tanácsi munka minőségi változásáról. A helyi önállóság kialakításá­ban, a gyors ügyintézés meg­valósításában, a tanácsok tö­megkapcsolatainak erősítésé­ben nagy szerepük van a kommunista tanácstagoknak. A tanács és a lakosság jó kapcsolatára bizonyság, hogy a gázprogram magvalósításá­hoz a vecsésiek egy év alatt 5 millió forinttal járultak hozzá. s A nagyközségi pártbizottság rendszeresen napirendre tűzi a közművelődési határozat időarányos teljesítésének ér­tékelését. Megállapítható, hogy az üzemek, gazdasági egysé­gek vezetői gondoskodnak a dolgozók szakmai és ideoló­gia'. képzéséről. Sajátos fel­adatokat' ró az agglomerációs helyzet a művelődési házra: a bejáró dolgozók munkaide­jéhez alkalmazkodva igyek­szik a művelődési igényeket kiszolgálni. Programjai- részt­vevőinek 70 százaléka bejáró dolgozó. A községi könyvtár színes, sokrétű tevékenysége, egyenletes színvonalú munká­ja sokakat vonz a szabad idő­ben. Mindezek mellett a heti két szabadnapot a dolgozók igen nagy része nem aktív pihenés­sel, művelődéssel, hanem a második és harmadik gazda­ságban végzett munkával tölti. Bár munkájára a nép­gazdaságnak szüksége van, a nyolc órán túl megtermelt ér­ték az egész gazdaságnak ér­ték, de példájával egy nem kívánatos életformát örökít át az új generációra. A tömegszervezetekkel kap­csolatban kiemelte a beszá­moló a Hazafias Népfrontnak a községpolitikai célok meg­valósítása érdekében a la­kosság körében kifejtett szer­vező tevékenységét. Utasi László, a Felsőbabádi Állami Gazdaság párttitkára röviden bemutatta az egész gazdaság tevékenységét. Az előző vezetés hibáit sikerült kiküszöbölni. A 147 milliós veszteség mélypontjáról 1983- ban 30 milliós nyereséget hozott termelésük. A fegyel­mezett munka és az átgondolt gazdasági intézkedések mel­lett a pártvezetés alkotó vitái is segítettek a viszonyok ren­dezésében. A GOV párttitká­ra, Katrinecz László elmond­ta, hogy vállalatuk támogatja az iskolákat, óvodákat, az el­múlt évben 500 ezer forint­tal segítették a tanácsi intéz­ményeket. A Ferihegy Mgtsz-ben fo­lyó kulturális életről, a mun­kaerő-utánpótlás nehézségeiről szólt Dobrovitz József elnök Nem elégedett a község köz- művelődési lehetőségeivel. Sok kisebb közösséget befogadó, munkahelyi kollektívákhoz kapcsolódó klubszerű intéz­mény kellene egy ekkora köz­ségben. A párttagok magán­emberekként is törődjenek az öntudatos, küzdőkepes fiata­lok kinevelésével. Császi Sándor, a Ferroelekt- rika Szövetkezet elnöke java­solta, hogy tanúsítsanak a gazdasági irányításban a kockázatvállalással szemben akkor is türelmet, ha átmene­tileg sikertelen (ettől kocká­zat), de határozottan lépjenek fel a folyamatosan rosszul gazdálkodókkal, tehetségtele­nül irányítókkal szemben. Baloghné Monostori írén ál­talános iskolai igazgatóhelyet­tes és Pék Károlyné tanár, az oktatás és nevelés problémái­ról és eredményeiről beszél­tek. A zsúfolt iskolában hiá­nyos tárgyi feltételek között nagyon nehéz az eredményes oktatás. Az életszínvonal ala­kulása mindennapi életünk fontos része. Többen úgy vé­lekedtek a hozzászólók közül, hogy nem súlyosbodhatnak a kommunális beruházások la­kosságra háruló terhei. Külö­nösen a többgyermekes csalá­dok és az alacsony nyugdíjúak napi megélhetési gondjai na­gyok. Csányí János tanácselnök­nek az a véleménye, hogy a gazdasági egységek mellett a lakosság áldozatvállalását is lehet és kell várni a község­politikai célok megvalósításá­ban, ha erre a tanácsnak nincs anyagi fedezete. A nagyközségi pártbizottság nyugdíjba vonult volt titkára, Nagy István a mozgalomban eltöltött évtizedes tapasztala­tok birtokában szólította fel a párttagokat a tudatformá­lás új eszközeinek és formái­nak kialakítására. Utolsó hozzászólóként Tóth- né Fiel Mariann, az MSZMP Monor városi jogú nagyközsé­gi pártbizottságának titkára elismeréssel beszélt a község­ben- folyó pártmunkáról, amely a személyi változás el­lenére, a hiányosságokkal együtt is egyenletesen fejlő­dik. A nagyközségi pártbi­zottság jól alkalmazkodott a helyi feladatokhoz, s öröm­mel állapítható meg, hogy jó a kapcsolata a Ferihegy Mgtsz pártbizottságával. ra A vecsési kommunisták pártértekezlete az előterjesz­tett határozati javaslatot a — hozzászólásokban elhangzot­takkal kiegészítve — egyhan­gúlag elfogadta. Ezután a tes­tület megválasztotta a mono­ri pártértekezlet küldötteit, az új nagyközségi pártbizottsá­got, amelynek titkára Lőrincz Ferencné lett. R. Zs. Még van hely Busójárás A Volán 20. sz. Vállalat monori üzemigazgatóságának utazási irodájától kaptuk a tájékoztatást, hogy néhány hely még akad a mohácsi — február 17-1 — busójárásra induló kirándulóbuszon. Te­hát még elfogadnak jelentke­zéseket. A részvételi díj va­csorával 370, nyugdíjasoknak 350 forint. A programban szerepel a mohácsi emlékhely megtekintése is. Köszönetüntcet fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen hozzátartozónk. Kedves Jánosné temetésén Monoron részt vettek, sírjára koszorút, virágot, helyez­tek. mély fájdalmunkban együtt­érzésükkel osztoztak. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hoey özv. Tóth Józscfné szül. Szűcs Jolán, drága édesanyám, hosszú szenvedés után elhunyt, búcsúztatása 1085. február 13-án, 15 órakor Monoron, a községi ra­vatalozóban tesz. ■(ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Az tíjítöRiozgalom hagyományai Kétszeresére lőtt nyereség Válaszolt az illetékes ^ Jogsértés valóban nem történt Január 22-én Furcsa bizo­nyítvány címmel megjelent cikkel kapcsolatban a helyes vélemény kialakítása érdeké­ben az alábbiakról tájékozta­tom az olvasókat: jjjjj A Cegléd és Környéke Élel­miszer Kiskereskedelmi Válla­lat személyzeti munkáját min­dig dolgozócentrikusan végzi. Egy-egy döntés meghozatalánál nagy szerepet játszik ennek emberi vonatkozása. Az utóbbi években nagyará­nyú fejlesztési programot haj­tottunk végre, korszerű mun­kakörülményeket' biztosítva munkatársainknak. Az ABC- prógram keretében széles áru- választékot és jó vásárlási kö­rülményeket biztosítunk ked­ves vásárlóinknak. A Gyömrőn átadás előtt álló ABC-t is ennek szellemében hozzuk létre. A megszüntetésre ítélt húsbolt dolgozói már az

Next

/
Oldalképek
Tartalom