Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-23 / 18. szám
Fakultatív tantárgy a számítógép Ahol a jövőt megalapozzák Műszaki pályán nélkülözhetetlen ősztől oktatják a számítógépkezelést a Vörösmarty Gimnáziumban. Fakultatív tantárgyként választhatták a most harmadik osztályosok. Oktatójuk, irányítójuk matematika-fizika szakos tanár, Vadasi Béla. A negyedik tanévet követő érettségin ebből a tárgyból záróvizsgát tesznek a diákok, és eredményes számadás után számítógép-kezelői képesítést kapnak. A komputerekkel a közelebbi kapcsolat nem volt új dolog az itt tanulók nagy csoportja számára. Harmadik esztendeje ismerkednek a számítógépekkel szakköri foglalkozás keretében, amelynek irányítója Tóth Katalin, szintén matematika-fizika szaktanár. Nagyobb igény Amíg az óra végét jelző csengőre vártunk, a gimnázium igazgatója, Rózsa József - né dr. arról tájékoztatott, hogy intézményük pillanatnyilag négy számítógéppel rendelkezik. Többre van szükségük, mert a szakköri foglalkozásokon általában mindig részt vesz 18—20 gyerek. A gimnáziumnak nem volt pénze e költséges berendezések vásárlására, ezért a DHV-hoz fordultak segítségért. Kaptak is 250 ezer forintot, amelyből öt számítógépet rendelhettek meg. (1985 első félévére igazolták vissza a szállítást.) A támogatás ellentételeként vezették be a számítógép-kezelői képzést. Nem feltétlenül a DHV számára. Bár a kilenc tanuló a tanév során rendszeresen ellátogat a hőerőműbe, és a háromhetes nyári gyakorlatot is ott tölti el. Ha végeznek, s megtetszett a munka, oda mehetnek dolgozni. Szándékosan használtuk fentebb az irányító kifejezést a tanárokra. Mert ahogy Rózsa Józsefné dr. elmondta, o íarsg,- rok szabad kezet hagynak a diákok számára a foglalkozások mindkét formájában. Ez az a tantárgy, ahol nincs szükség nagy számonkérésekre. — Akkor kerültem közelebbi kapcsolatba a számítógéppel, amikor iskolánk kapott ilyen berendezést. Viszont volt olyan diákom, aki már tudta kezelni — vallotta be minden kertelés nélkül Vadasi Béla. — Bizony, igyekeznem kellett, hogy követni tudjam őt, hiszen nekem nincs annyi szabad időm erre, mint neki. Gyakran megesik, hogy amikor bejövök reggel az iskolába, a gyerekek már a gépek mellett ülnek. Este pedig az utolsóként távozó tanártársam küldi haza őket. Versenyre készülve Tóth Katalin tanárnS segíti Marosi Zoltán ás szülését a versenyre. Szeitli Gábor felké— Sőt, a hétvégeken haza is viszik — veti közbe engedékeny hangsúllyal az igazgatónő. A diákok és tanáraik lelkesedése láthatóan rá is hatott. Az sem lehet közömbös az intézmény vezetője számára, hogy a múlt évi országos versenyen — e lelkes munka eredményeként — Pállani László és Farkas Zoltán III/D osztályos tanulók második helyezést értek el. A versenyt az idén is meghirdették, a gimnáziumból többen pályáznak. Erre készülnek a hétvégeken a számítógépesek. A fizikai előadó feliratú ajtó mögötti teremben két srác bűvöli az Aircomp 16 típusú, hazai gyá-tmányú komputert, s drukkosan lesik a tv képernyőjén kirajzolódó eredményt. Szeitli Gábor és Marosi Zoltán, a IV/a. osztály tanulói három éve tagjai a számítógépes szakkörnek. Most az országos versenyre készülnek egy játékprogram összeállításával. A géppel Basic-nyelven — angol szavak, rövidítések tulajdonképpen — értenek szót, amennyiben nem követnek el helyesírási hibát. Akkor kijelez. De csak akkor. A logikai hibát csupán a program végén jelzi, mert nem tudja, mit kíván, mit akar a gép kezelője. Egyébként is egyszerű, iskolaszámítógép ez, nem túl intelligens — teszik hozzá a magyarázathoz, amelyből a laikus bizony nem sokat ért. Csodál- nivaló, hogy ez a felnövekvő korosztály mennyire gyorsan képes elsajátítani a komputer- technikát. Vagy legalábbis az alapjait, amit az iskolában, meg magánszorgalomból megtanulhatnak. Sok érdeklődő — Éppen az a célunk, hogy tanulóink elsajátítsák a számítógép kezelését, és bepillantást nyerjenek a számítástechnikai gondolkodásba. Tudják alkalmazni a programokat és a gyakorlatban majd gyorsabban tanulnak meg maguk is készíteni bonyolultabb programokat — folytatta a tájékoztatást Vadasi Béla, miközben szemrevételeztük meglevő berendezéseiket. Nem véletlen, hogy az iskolák szorgalmazzák a számítógép mind szélesebb körű megismertetését diákjaikkal. Sok az érdeklődő és bizonyos, hogy erősödni fog a kényszer, hogy több legyen. A tanár megerősítette: — A műszaki, technikai pályára készülők számára nélkülözhetetlen ma már ez az ismeret. Nagyon sok helyen alkalmazzák, de még koránt sincs kihasználva a lehetőség, és nincs elegendő szakember sem. Beláthatatlan, mi mindenre hasznosíthatjuk még a számítógépet. A Vörösmarty Gimnáziumban idejében felismerték mindezt, és elsők között kezdték meg a számítógép oktatását. Egyelőre fakultatívan. Újabb szövetségek alakultak Tömegsport egész éviién Eseménydűs versenynaptár A városi testnevelési és sportfelügyelőség január 15-én munkaértekezletet tartott a sportegyesületek, sport bizottságok és a szakszövetségi elnökök részére. A tanácskozáson — amelyen részt vett Mó- gor Béla, a városi tanács elnöke — az 1985. évi munkatervet és a közgyűlések lebonyolításával kapcsolatos teendőket vitatták meg. Majd, mivel a társadalmi aktívák megbízatása lejárt, az újabb négyéves ciklusra újjáválasztották a bizottságok és a szövetségek tisztségviselőit. A tömegsportbizottság elnöke Varga Gábor, titkára Kuba József. A létesítménybi- zottság elnöke Horváth Imre, a pénzügyi bizottságé Horváth Imréné, az agit.-prop.-bizott- ságé Vogronics Lászlóné lett. Ojabb szövetségek alakultak: így a labdarúgó-szövetség elnöke dr. Horváth András, az atlétikai szövetségé Pápa Pál, a sakkszövetségé Czakó László, a teniszszövetségé Kovács Károly és a természetjáró szövetség elnöke Szerényi Gábor lett. összeállították a város 1985. évi sportprogramját. Tavasztól őszig több nagyszabású tömegsportrendezvényre kerül sor. A többi között március 2. Testületi ülések Január 18-án ülést tartott az MSZMP Érd városi Bizottsága. Napirendjén a februárban sorra kerülő pártértekezlet előkészítése szerepelt. A városi tanács végrehajtó bizottsága január 17-i ülésén megtárgyalta a január 31-én, a város tanácsi testületé elé vitára és elfogadásra javasolt témákat. A többi között a végrehajtó bizottság elmúlt évi tevékenységéről készült beszámolót és április 4. között versenysorozatot rendeznek felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére. A hét végén a munkahelyi spartakiád, majd február 9-én a falusi spartakiád téli számainak versenyeit bonyolítják le. Március 27-én rendezik meg a VIT—FIN sportnapokat és május 18-án a II. lakóhelyi spartakiádot. A Duna menti városok második tömegsport-találkozóját április 27-án tartják meg. A városi sportnapokra október 4. és 12. között kerül sor. Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 1985. JANUÁR 23., SZERDA A megye legnagyobb áruháza az érdi Nagyobb kínálat, több vásárló Szlovák és NOK-beli áriházi csere Az év eleji napokban is 4—5000 ember vásárolt az érdi Skála áruházban, napi egymillió forintos forgalmat eredményezve, 25 százalékkal többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Ugyan miből? — csodálkozik az ember a megritkult készletű polcok láttán. Ezekben a napokban kezdik feltölteni új áruval az osztályokat. A szokásos záró-nyitó leltárak után — jegyezzük meg, nem kis eredmény; itt az áruházban is sikeresen fejezték be ezt a munkát — a nagykereskedelmi vállalatok és más szállítók csak mostanában indítják útnak áruikat. Elég nehéz a beszerzés — jegyezte meg Gajzágó Lászlóné áruházigazgató. A nagy hideg sem segít a szállítóknak. Békéscsabáról például plédbe bugyoiálva érkezett meg az üdítő ital. A kereskedelemben érződik, hogy az iparban még nagyon cv eleje van. Pedig kellene az áru, mert a Skálát alaposan kifosztották az év végére a vásárlók. Jogos igények Az előző évihez képest 1984- ben csaknem megduplázódott a vevőforgalom: másfél millió ember vásárolt az áruházban, ahol nyolc átalakítást végeztek a múlt évben. A kínált fogyasztási cikkek körét aszerint bővítették, ahogy megismerték a vevők igényeit. A nyitáskor nem volt cipőosztály, most 21 millió forintos forgalmával ne- gyedüc az osztályok között árbevételben. Nem» árusítottak festékeket, kerékpárokat, fürdőszoba-felszereléseket, kiskazánokat és egyéb vasszakmás termékeket, de mint kiderült, nagy sikerük lett. Megkezdték tavaly a könyvárusítást is. Ki gondolná, hogy a kis pult a földszinten havi 100 ezer forint értékben forgalmaz. Kibővítették az ajándékosztályt, és a MÉTA Shop-ba „belopták” a felsőruházatot; az érdi Ruházati Szövetkezet finomkonfekcióját árusítják nőknek, férfiaknak. Tudják, jogos igénye a vásárlóknak a konfekcióosztály létesítése, de az átalakítás több millió forintba keml- ne, és egyelőre erre nincs pénze az áruháznak. Említettük a cipő (sport já- ték)-osztály negyedik helyre sorolt forgalmát. E téren a szupermarket vezet múlt évi 170 millió forintos árbevételével. A műszaki-barkács részleg 105 millió forint értékű árut adott el, a textil—MÉTA Shop ó4 millió forintos forgalommal zárt. Ezekkel — s a többi osztályéval — végül is 330 millió forintra teljesítette 284 millióra tervezett árbevételi tervét az áruház. Tegyük hozzá, ugyanakkora létszámmal, mint amennyivel 1982 végén nyitottak. Ez a hatalmas forgalom egyúttal azt is jelenti, hogy most már mindenképp Pest megye legnagyobb áruházának tekinthet tűk az érdi Skálát. (Alapterületét tekintve eddig is az volt.) Kínálatával, kedvezményeivel elérte, hogy nem csupána helybeli és környéki, hanem fővárosi, sőt távolabbi; székesfehérvári, békéscsabai vásárlói is voltak. ISerbária-shop A múlt évben több mint 89 akciót rendeztek, amelyek során 30—50 százalékos kedvezménnyel jutottak hozzá sokféle élelmiszer, ruházati és műszaki cikkhez a vásárlók, és 3,5 millió forintot takarítottak meg ilyen módon. Az utolsó kedvezmény a karácsonyfavásár volt. A piacon és másutt drága fenyőfát az ünnepet megelőző napokban 14,50-ért adták. Erre az évre tovább növelte árbevételi tervét az érdi Skála, létszámgyarapítás nélkül. A 355—360 milliós terv teljesítéséhez növelni kívánják árukínálatukat és bővíteni a választékot. Ehhez külföldi partnerkapcsolatokat is létesítettek, miután szövetkezetük megkapta a nagykereskedelmi jogot. Szerződést kötöttek egy- egy szlovák, illetve NDK-beli szövetkezeti áruházzal, ennek értelmében százezer rubel értékű árut — cipőt, ruhát, élelmiszert, műszaki cikkeket stb. — kapnak és ugyanennyi értékű magyar árut küldenek cserébe. A külhoni áruházi cserén kívül itthon is tovább növelik szállítópartnereik számát. A legnagyobb szállítókkal szerződést kötnek az áruellátás biztonsága érdekében. Azt is tervezik, hogy Herbária- shopot nyitnak, mert a városban sehol nem árusítanak gyógynövényeket, és az ezekből gyártott készítményeket, fűszereket. Fehér hetek Pest megye legnagyobb áruháza ebben az esztendőben már jövedelemérdekeltségi rendszerben dolgozik. _Ez azonban nem jelenti egyúttal azt, hogy kevesebb akciót rendeznek. Ezek sorát máris megnyitották, január első két hetében megtartott fehér hetek keretében háromnegyed- millió forint értékű ágyneműt, háztartási textíliát és egyéb cikket adtak el 30—40 százalékos kedvezménnyel. Ezzel összesen 300 ezer forintot „adtak vissza” lehetséges bevételükből a vásárlóknak. A legközelebbi a hagyományos téli vásár lesz, nagy készlettel, gazdag árukínálattal. Művelődési ház programja A 40. évforduló tiszteletére Tegyük szebbé városunkat Sportpálya, parkok, játszóterek A városi tanács végrehajtó bizottsága, a Hazafias Népfront és a KISZ városi bizottsága ajánlást tett közzé, tár- sadalmimunka-akció kezdeményezéséhez, hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére. Célja, hogy városunkat szebbé, gazdagabbá tegyük az itt élő és az ide látogató emberek számára. Kérik a város polgárait, a vállalati, üzemi, szövetkezeti és intézményi kollektívákat, a KISZ- alapszervezeteket, tegyenek felajánlást erre az alkalomra, hogy a gazdasági és a kulturális élet minden területén újabb munkasikerek és eredmények születhessenek. Fejlődjön tovább fiatal, ám múltban gazdag városunk, javuljanak életkörülményeink. Ehhez szükség van továbbra is a városi üzemek, intézmények segítségére. Az ajánlás mindenekelőtt fásításra, virágosításra, parkok, játszóterek és sportpályák építésére tesz javaslatot márciustól április 4-ig, illetve május 1-ig. A többi között a Volán-pályaudvar melletti városi park és a benzinkúttal szomszédos terület továbbépítéséhez, a Budai és a Lenin út, a Felszabadulás tér parkosításához, az érdügeti körönd kialakításához, a parkvárosi közösségi ház, a minaret és a tanintézetek környezetének sto. rendezéséhez kéri a kollektívák, a város polgárainak a közreműködését. Továbbá a Tiszta udvar — rendes ház mozgalom keretében az épületek ablakainak, kertjeinek és az azok előtti utcaszakaszok virágosításához. Dévényi Tibor vezeti a január 25-i, pénteki szuper diszkó programját a ház elő- cs mókában. A hagyományos székely kosaras bált február 16-án tartják meg a művelődési központban. Az újjászerveződött ifjúsági klub vasárnap 18 és 21.30 óra között sok érdekes programmal várja a fiatalokat. A Petőfi mozi mától jövő keddig a Lady Chatterley szeretője című színes, szinkronizált francia—angol filmet vetíti. csak 18 éven felülieknek. Az ófalui klubházban szombaton délután Mesevár várja a gyerekeket. A foglalkozásokat meghívott előadók, illetve helyi pedagógusok tartják. Az ifjúsági klubban ugyancsak szombaton, 16 órától kezdődik a program. A nagy- és segédmotorvezetői tanfolyamát februárban indítja az ófalui klubház. Jelentkezni lehet kedden, csütörtökön és szombaton 16 és 18 óra között személyesen, illetve levélben. (Öfalu, Római út 24.) Megoldódott a parkvárosi közösségi ház valamennyi helyiségének a fűtése, így az eddig szüneteltetett programok újrakezdési időpontjáról érdemes érdeklődni. ■hbHií IEK HÜ8NHÜ Alapfokú sportvezetői tanfolyamot szervez a városi testnevelési és sportfelügyelőség január 28. és március 16. között. Ugyancsak január végén kezdik meg labdarúgó-, kézilabda- és teniszjátékvezetők képzését. Valamennyi tanfolyamra lehet még jelentkezni a szervezőnél, a régi tanácsháza épületében: Budai út 4., vagy telefonon: 45—132, rajztanároknak és pedagógusoknak Juhász Árpád geológus tart előadást a lemeztektonika tudományos eredményeiről. ★ Horgászbált rendeznek január 26-án a Benta-völgye Termelőszövetkezet nagytermében. A rendezvény nyilvános. 30-as mellék. ★ Barangolások a brit szigeteken címmel, csak gyerekeknek tart előadást Angliáról dr. Ku- bassek János múzeumigazgaAz óldalt összeállította: Kádár Edit . Fotó: Hancsovszki János tó holnap, január 24-én, délután 5 órától a Magyar Földrajzi Gyűjtemény épületében. ISSN »209—3467 (Érdi Hírlap) Ugyanitt január 31-én föld-