Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-30 / 24. szám
8 1985. JANUAR 3#., SZERDA KEK MR , 1985. január 30. Szerllifl • da. Martina napja. A Nap kél 7.13 — nyugszik 16.42 érakor. A Hold kél 11.08 — nyugszik 1.36 órakor. IVABIIAf'lt IlMtJAHAS« Folytatódik a derült, száraz idő. Éjszaka helyenként köd képződik, majd átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és főként északon valószínű havazás, majd eső. A délnyugatira forduló szél megélénkül, a Dunántúlon időnként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —3, '—7 fok között, északkeleten —10 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 2, 7 fok között alakul. Már sorozatban készülnek az ultrahangos diagnosztikai készülékek a Medicor miskolci gyárában. Ebben az évben várhatóan 50—60-at készítenek a „SCANNER”—700 típusú műszerből. A készülék alkalmas az emberi szervezet lágy szerveinek vizsgálatára, a terhességeknél a, magzati életkor meghatározására, a daganatok helymeghatározására. Az orvos monitoron vizsgálhatja a test kérdéses területét, de videomagnóra is felveheti. /I vásárlók véleménye Cipőborze Tízezernél több közönség- szavazat ismeretében folytatódott kedden a pécsi országos bőr- s cipőipari szakvásáron a gyártők és termékeik iránt érdeklődő kereskedelmi vállalatok képviselőinek tárgyalása. Az ,ötödik pécsi cipőbörzén — amelyen több mint hatmillió pár lábbeli gyártásáról, illetve értékesítéséről köt megállapodásokat a két fél — a közönség minden eddiginél nagyobb számban nyilvánította véleményét. Legtöbbjüknek a Sabaria, a Duna, a Tisza és a Minőségi Cipőgyár kollekciója tetszett. Ezenkívül sikerük volt az Alföldi Cipőgyár termékeinek is. Érdekes tapasztalatokat gyűjthettek a szakemberek a vásárlók választási szemoont- jairól. Mint azt a kérdőívre adött válaszok tanúsítják, a férfiak és a nők is a cinő ké- nyelntességét tartják a legfontosabbnak. A második helyre a nők az árat, a férfiak pedig a lábbeli minőségét sorolták. GÉPKOCSISORSZAMOK BUDAPESTEN KITÜNTETÉSEK Az Elnöki Tanács Garam- völgyi Istvánnak, a Figyelő rovatvezetőjének a sajtó területén több évtizeden át kifejtett eredményes munkássága elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából, a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki az Elnöki Tanács Steiger Ödönt, a Figyelő rovatvezetőjét, eredményes munkássága elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából. A kitüntetéseket kedden a Parlamentben dr. Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke adta át. ISZAAK DUNAJEVSZKIJ NYOLCVANÖT ÉVE, 1900. január 30-án született, és 55 esztendős korában, 1055-ben halt meg Iszaak Dunajevszikij szovjet-orosz zeneszerző. Kisgyerek korában jelentkezik kivételes muzikalitása, érdeklődése a zene iránt. Zenei tanulmányait a harkovi konzervatóriumban végezte, majd Harkovban, Moszkvában, illetve Leningrádban színházi karmesterként és sikeres zeneszerzőként tevékenykedett. Első népszerű operettjeit még az 1020-as években írta; 1932-től rendszeresen komponált filmzenét is. 1938-tól egy évtizeden át ő. volt a Moszkvai Vasutasok Művészegyüttesének művészeti vezetője. Számos nagysikerű operettet komponált (Szabad szél, Aranyvölgy, stb.), és sajátos szovjet operettstílust teremtett meg. Nagysikerű tömegdalai — például a Drága föld, szülőhazánknak földje és máso-k — világszerte ismertté váltak. Szabványcsomagoh Kedvezményes díjtétel A csoínagfeladás megköny- nyítése érdekében a posta már több mint két éve csomagoló dobozokat is árúsít. Az ezekben a dobozokban feladott küldemény is természetesen szabványcsomagnak minősül. A posta kéri ügyfeleit, hogy ha tehetik, szabványcsomagként készítsék el feladásra szánt küldeményeiket. Ez számukra is kedvezőbb, hiszen a dobozba, ládába, bőröndbe csomagolt küldemény tartalmának épsége jobban biztosítható, ráadásul olcsóbb, és a posta is könnyebben tudja ezeket a küldeményeket továbbítani. ~rabant Limousin Hycomat 1 307 Trabant Hycomat Combi 198 Trabant Limousin 30 739 Trabant Combi 9 194 Wartburg Limousin 13 719 Wartburg de Luxe 20 624 Wartburg de Luxe, tolótetős 4 4,8 Wartburg Tourist 7 496 Skoda 105 S 8 658 Skoda 120 L 16 9?8 Skoda 120 GLS 994 Y.ada 1200 33 141 Uida 1300 S 12 382 Lada 1500 12 22<f Lada Combi 5 900 Moszkvics 13 485 Polski Fiat 126 p 20 839 Polski Fiat 1500 4 908 Dacia 24 381 Zasztava 8 418 A közelmúltban vezette be a posta a belföldi forgalomban a szabványcsomag fogalmát és az ehhez kapcsolódó kedvezményes díjtételt. Sokan azonban még nem tudják, hogy tulajdonképpen milyen csomagok minősülnek olcsóbb díjszabású szabványcsomagnak. A posta tájékoztatása szerint szabványcsomagnak tekintenek — az egyébként postán küldhető csomagok méret- és súlyhatárain belül — minden kocka vagy téglatest alakú csomagot, amelyet dobozba, ládába vagy bőröndbe csomagoltak. A szabványcsomagnál tehát egyrészt annak alakja, másrészt a csomagoláshoz használt anyag a meghatározó. A doboz készülhet kartonpapírból, műanyagból vagy akár fémből is. A. szabványcsomagként történő díjazást nem befolyásolja, ha a dobozt, a ládát vagy a bőröndöt még külön vászonba vagy papírba is becsomagolják. A szabványcsomagnak azért alacsonyabb a postai díja, mert jobban alkalmas egységrakomány-képzésre, , k.önnyen összerakható és szállítható. Ezenkívül az is előnye, hogy az ilyen küldemény kevésbé sérülékeny. A fogyasztói szolgáltató, szervezetek korszerűsítésének tapasztalatait vitatta meg leg-! utóbbi ülésén a Fogyasztók Országos Tanácsa. A tanácskozáson részt vett szakemberek rámutattak: a bevezetett intézkedések nyomán alapvetően kedvező folyamatok bontakoztak ki, de a lakossági igények jobb kielégítése további erőfeszítéseket követel. Az elmúlt években a szocialista szektor szolgáltató vállalatainál átlagosan 20—40 százalékkal bővültek a kapacitások, ám a megnövekedett árak miatt valamelyest csökkent a szolgáltatások iránti kereslet. A viszonylag magas áremelkedési ütem főként az újonnan megalakult kisvállalatokat hozta nehéz helyzetbe, mert megfelelő forgóalap hiányában kénytelenek voltak a növekedésből adódó terheket teljes egészében a megrendelőkre áthárítani. A lakosság pedig mindinkább csak akkor adott és ad megbízatást a javító-szolgáltató egységek számára, ha ez már elkerülhetetlen. Az alkatrészellátás gondjai sem befolyásolták kedvezően az ügyfélforgalom alakulását. Különösen az autójavításban okoz ez néha jelentős problémákat, és gyakorta arra is sor kerül, hogy a munkához szükséges pótalkatrészek beszerzését a megrendelőktől várják el. A FŐT vizsgálódásai arra is felhívják a figyelmet, hogy a GjümölcsMoljok A legutóbbi napok átmenetileg megenyhült Időjárása nagyobb hatással volt az áttelelö kártevő rovarokra, mint a megelőző* kemény fagyok — jelezte a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja. A felengedett talaj, valamint a fák kérge — tehát mindazok a Helyek, ahol a rovarok a telet töltik — nedves lett, s ez nem kedvező számukra, örvendetes az is. hogy az általában nehezen pusztítható gyümölcsmolyok közül az Idén az almamoly a/ átlagosnál kisebb mennyiségben repül majd. Ugyancsak kevesebb molyhernyó fenyegeti az őszibarackot és a kajszit is. Egyedül a szilvamolyok száma mutatkozik átlagosnak. Mindez azonban nem jelenti azt, boyjy a kertészkedök elhanyagolják a védekezést. A kevesebb kártevő kedvező hatását abban lehet majd lemérni, hogy — allnj figyelnek a kezelések he'yes időzítésére — könnyebben terhiéinek fertőzetlen gyümölcsöt. A védekezés jó időzítésének a feltétele az előrejelzések figyelemmel kisérése és pontos követése. RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30: Zenés műsor 8.00: Hírek, időjárás 8.Ja: áviüsorijmertecés. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Világablak 8.50: Kis magyar néprajz 8,55: Fúvósindutlók 9.05: Triólemezeinkből 9.49: Régi muzsika gyerekeknek 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Rádiószínház: Vadhús 11.16: Mi ez a gyönyörű? 11.31: Maya 12.00: Déli krónika 12.3Ö: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Törvénykönyv 13.0ö: Zenekari muzsika 14.00: Hírek. Időjárás 14.05: Műsorismertetés. 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Népzenei hangos újság 15.40: Operettnyitányok 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: A téli úttörő-olimpiáról 17.00: Vizsgálatok nyomában lY.24: Népi dallamok nagy mesterek kezében 18.02: Kritikusak fóruma 18.12: Reklám 18.15: Hol volt, hol nem volt. • • 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti magazin 19.15: Visszapillantó tükör 20.25: Nótaest 21.30: Kína — ahogyan a kínaiak ' látják 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.30: Operaáriák 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Szimfonikus táncok 0.25: Himnusz PETŐFI RADIO 4.30: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek oroszul, németül és angolul 12.10: Fúvószene 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Molnár László nótákat énekel 12.58: Műsorismertetés 13.00: Hírek. Útközben 13.05: Reklám 13.10: Pophullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Rádióhírmondó 15.00: Híreit. Útközben 15.05: „Neked így, nekem úgy .. .»* 16.58: Műsorismertetés. 17.00: Hírek, Útközben 17.05: Dzsessz Belgrádból 17J20: Diákfoci 17.30: ötödik sebesség 13.30: Ritmus 19.00: Hírek, Útközben 19.C5: Klasszikusok popritmusban 19.55: Kazacsay Tibor: Zene tíz fúvóshangszerre 20.05: David Bowie felvételeiből. 20.50: A kék bolygó 21.09 : Hírek. Útközben 21.05: Karinthy Színpad 22.12: „Ez is Beatles” 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Behár György szerzeményeiből 24.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Műsorismertetés. 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Operába hívogató 9.40: Dzsesszfelvételeinkböl. * 10.00: Zenekari muzsika 11.05: Pillanatkép 11.10: Fuvolahangverseny 12.20: Michael Rabin hegedül 13.00: Hírek. Időjárás 13.03: Műsorismertetés 13.05: Szonda 13.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 14.20: Kirándulás a spanyol popzenében 15.05: Zenekari muzsika 16.33: Bemutatjuk új felvételeinket 17.00: Iskolarádió 17.30: Vivaldi: Tizenkét concerto 18.30: V materinskom jazyku 19.03: Műsorismertetés 19.05: Iskolarádió 19.33: Az MHZ Beethoven-hangversenye 20.25: Külföldi tudósoké a szó 29.40: Duna-part 20.45:, A hangversenyközvetítés folytatása 01.30: Dzsesszfelvételeinkböl 22.00: Romantikus kórusok 22.20: Áz irodalomtudomány műhelyei 23.00: Liljana Barova és Vlagyisz- lav Pjavko operaáriákat éneke^ 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna 8.10: Iskolatévé * 16.15: Hírek 16.20: Vidám kalendárium 16.35: Kalandos másodállás. Amerikai film 18.10: Képújság 18.15: Agrárvilág 18.45: A Közönségszolgálat t 18.50: Reklám 19.05: Mini Stúdió ’85 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.09: Kék fény 21.05: Stúdió ’85 21.55: Tv-híradó 3. . 22.05: Himnusz 2. MŰSOR 18.05: Cimbora 19.00: Képújság 19.05: TV-BASlC-tanfolyam 19.30: Mozart: D-dúr divertimento 19.45: Bach: 3. Brandenburgi verseny 20.00: Győré Imre: Dózsa koporsói 21.00: Tv-híradó 2. 21.10: Egészségünkért 21.25: Vendégjáték az I. stúdióban 21.50: Képújság " 19.00: Hírek. Időjárás A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELSÓ PROGRAMJÁNAK MŰSORÁBÓL MOSZKVAI WO SZERINT! l«-50: Vidám startok. 8.00: Híradó. 8.35: Tv-film. 10.10: Filmutazások klubja. 11.00: Csehov: „Egy orvos életéből”. 11.45: Hírek. 14.30: Hírek. 14.50: Szocialista országok — do- kumentumfilmjei. 15.30: Koncert. 16.15: Hírek. 16.20: Tudósítóink jelentik. 17.35: Rajzfilm. 17.55: A távoli és közeli dal. 18.45: Ma a világban. 19.05: Béke és az ifjúság. 19.40: Hírek. 19.43: „A hazáját védi” című film. 21.00: Híradó. 21.35: Színházi memoárok. 22.25: Ma a világban. 22.40: Szabadfogású birkózók nemzetközi találkozója. Szovjetunió—USA. szolgáltató szervezetek általában nem eléggé érdekeltek a lakossági megbízatások részarányának növelésében. A tanácsokról szólva az' ülésen kifejtették, hogy nem ' éltek kellően gazdaságszervézői jogkörükkel. Magyarán: nem ösztönözték sem a szocialista szektor szervezeteit, sem pedig a kisiparosokat a kedvezőtlen folyamat megfordítására. Üdvözölték azt az új in tézkedést, amely 1985-ben már lehetővé teszi, hogy a lakossági megbízatásokat teljesítő vállalatok mintegy tízszúzalékos a dóvisszatérítést kapjanak. * 'A FŐT ülésén behatóan foglalkoztak a kistelepülések szolgáltatási helyzetével, s megállapították: e területen még igen sok a hiányosság, s az előrelépéshez központi támogatásra is szükség lenne. A fogyasztói érdekvédelemről is sok vélemény hangzott el. Rámutattak: alapvető javulás csak akikor következhet be, ha szélesebb körben megteremtődnek a piaci verseny feltételei. Célszerűnek tartották annak megfontolását: nem kellene-e a kereskedelmi felügyelőségek vizsgálódási körét kiterjeszteni a szolgáltatásokra is. Plakátverseny Vöröskercsxtpálfázat A Szovjet Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Szövetsége' meghirdette a szocialista országok Vöröskeresztszervezeteinek II. nemzetközi plakátversenyét. Felhívja a szocialista országok hivatásos művészeit és művészeti főiskoláinak hallgatóit, hogy plakátokon ábrázolják a Vöröskereszt küldetését, az egészség, a humanizmus, a béke gondolatát. A művészet eszközeivel propagálják a szocialista országok Vöröskereszt-szervezeteinek részvételét az egészségvédelemben, a békéért, a leszerelésért, a nukleáris háború megakadályozásáért, a nemzetközi együttműködés megerősödéséért és kiszélesedéséért folytatott küzdelemben. A pályaműveket ez év április 15-ig Budapestre, a Magyar Vöröskereszt Arany János utcai székházéba küldhetik be a pályázók. Itt kaphatnak részletes tájékoztatást a pályázat feltételeiről. A verseny eredményét ez év utolsó negyedében ismerteti a nemzetközi bíráló bizottság. Gyereklány volt az áldozatuk Elítélték a pomázi galerit A Budakörnyéki Bíróság ítéletet hozott hat fiatalember bűnügyében, akik múlt év augusztus 19-én kerültek előzetes letartóztatásba. A galeri két tagja: a 21 éves Budai Gyula és a 23 éves Váradi György korábban már volt büntetve megrontás, illetve garázdaság bűntette miatt. A vádlottak, közül hárman fiatalkorúak, akikre szó szerint érvényes a mondás, hogy rossz társaságba keveredtek. Valamennyien munkásszálláson laktak-^omázon. Egyik délután szórakozási lehetőséget keresve céltalanul lődörögtek és a 16 éves K. F. elhatározta, hogy megismerkedik egy lánnyal. Barátja rendszeresen bejárt a helybeli gyermek- és ifjúságvédelmi intézetbe és ott egyik növendékkel barátkozott. A fiú megkérte, hogy segítsen neki partnert találni. A hívásra rövidesen jött is egy 13 éves kislány, aki szívesen fogadta a korban hozzáillő fiú közeledését. A társaság többi tagja ekkor még csak távolról figyelte őket. A sétálással, beszélgetéssel kezdődő kapcsolat egy idő után más fordulatot vett. Amikor kezdett besötétedni, az udvarló kihozta a szállásról az ágyneműjét és leterítette a fűre, mondván, hogy majd a szabadban alszanak. Ekkor lépett oda hozzájuk Budai Gyula, aki igyekezett rábírni K. F.-et, hogy ő is szórakozhasson a barátnőjével. A fiú először tiltakozott, de némi rábeszélés után beleegyezett a dologba. A kislány ekkor már tudta, hogy miről van szó, és sírva könyörgött, hogy ne bántsák, de hiába. Erőszakkal elhurcolták a szállótól távolabb eső barackosba, ahol az ágyneműt ismét léterítették, majd Budai Gyula levetkőztette és megerőszakolta őt. Ezután a többiek is ugyanezt tették. Az áldozat védekezni próbált, mire többször megütötték, ügy, hogy számos sérülést szenvedett. Egyik karjára gyufával egy nevet égettek. K. F., akinek állítása szerint tetszett a partnere és eredetileg kettesben szeretett volna vele szórakozni, időközben visszament a szállásra, és az onnan hozott lekváros kenyérrel kínálta a magatehetetlen állapotba került áldozatot. A Budakörnyéki Bíróság többek által elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntette miatt vonta felelősségre a tetteseket. Súlyosbító körülményként értékelték azt, hogy a sértett gyermekkorú. A bíróság Budai Gyulát 8 év, Váradi Györgyöt 7. év, Feidl Istvánt '6 és fél év fegyházbüntetésre ítélte. H. ■ R. büntetése 4 és fél év börtön, K. F. és V. B. három-három év börtönbüntetést kapott. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Az ítélet nem jogerős. Ga. J. Figyelmeden vezetők Felborult a munkagép Az utas megsérült. Ráckevén Deminge Gyula 34 éves matróz munkagéppel haladva felborult. A balesetnél utasa, Czinege István 56 éves segédmunkás súlyos sérüléseket szenvedett. Árokba szaladtak. Dunavar- sányban Csehák Andrásné 30 éves mosómester figyelmetlenül vezette személygépkocsiját és az árokba szaladt. Utasai: Csehák András 39 éves segédmunkás, valamint Csehák Renáta 14 éves tanuló és Csehák Róbert 7 éves tanuló könnyebben megsérültek. Személyautók karamboloztak. Zsámbokon Németh Imre 19 éves szerelő személygépkocsiját nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetnél Németh Imre és utasa, a 46 éves Németh Imréné könnyebben, a másik személygépkocsit vezető Gódor László 21 éves eladó súlyosain megsérült. A rendőrség a balesetek ügyében folytatja a vizsgálatot. A TIT BUDAPESTI NYELVISKOLÁJA taVaszt félévére a beiratkozás 1985. Január 24-töl február 6- ig, hétköznapokon 14-től 18.30 órátg lesz a TIT Budapesti Szervezetében. (Vili., Múzeum u. 7.). Telefon : 341-557. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A Szerkesztőségi titkárság: 142-228. .................... ................................ FIOKSZERKESZTOSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I., Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — Érdi Sz abadság út 2 Pf 14. 2100. Telefon: 20-796. Monorl Hírlap, Monor, Kossuth u. 7!1. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, út 45 Pf 32 2601. Telefon- 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a és a’ Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint í oldal 1 «0 Ft, 12 oldal 2.20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves ■25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap). vasárnap kivételével — (naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes — 6. Postacím: (Budapest, ÍPf. am. -Irányltószám: 1446. — Kiddja * szerkesztőség és a kiadóhivatal Központi telefonja: 343-100 és 336-130. — Hírlap, Érd, Lenin út 33 . 2030. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap, Gödöllő, Nagykoros, Hősök tere 7. 2750. Telefon; 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—6659 Pest megyei Hírlap (Indek: Hírlap), ISSN 0133—2703 (Nafjikdrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hiányosságok a kistelepüléseken A FŐT a szolgáltatásokról