Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-17 / 13. szám

19S5. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK Szentendrén köszöntötték Barcsay Jenőt Saját teremtményei között J Barcsay Jen5 csöndesen, szerényen ül a karosszéké- j- ben. Azzal a bölcsességgel az arcán, amely a sokat tu- | dó, sokat próbált bumanis- ták sajátja. Mire gondol- hat, emlékezhet? Hiábavaló 'j a találgatás, hiszen nem i képzelhetjük magunkat a ^ helyébe. Különös atmoszfé- £ rája van a levegőnek, ahol £ megjelenik, de akkor is, ha j csupán fényképről néz visz- ^ sza ránli. Legalábbis ezt érezhette a látogató nyáron £ Is, amikor a szentendrei fo- £ tókiállításon beleütközött a í portréjába. Letisztult formák Am most itt van közöttünk teljes valójában, a nevét vise­lő szentendrei gyűjtemény egyik termében. Háta mögött az a szigorúan szerkesztett, sa­játos harmónikus színvilágú gobelin, amelynek avatására összegyűltek a pályatársak, a barátok, a tisztelők. A szokat­lan alkotásiba bedesűrűsödik mindaz, amelyet a művészet- történészek leírtak, vagy csak ezután írnak majd Barcsay pályafutásáról. Letisztult for­máival szervesen illeszkedik az életmű legutóbbi szakaszá­ba. Czakó Margit iparművész jó érzékét, technikai tudását dicséri, hogy megvalósította azt, amit a Mester kigondolt, megálmodott. A látvány vászonra kívánko­zó csendélet: a 85 esztendős Barcsay Jenő rezzenéstelenül ül. a falakról saját művei néz­nek vissza, s mi táskákat, jegy­zetfüzeteket, fényképezőgépe­ket és virágcsokrokat szoron­gatva vesszük körül. Somogyi József festőmű­vész, a Magyar Képzőművé­szeti Főiskola rektora nem­csak hivatalból, hanem barát­ként is meleg szavakkal jel­lemzi. köszönti a mestert. — Minden könyvnek, ház­nak, ember alkotta építmény­nek megvan a maga sorsa — mondja. — Nincs ez más­képpen Barcsay művésze- j Nagy Sánrtorné adta át Barcsay Jenőnek, az MSZMP Pest megyei Bi­zottsága és a Pest megyei Tanács Üdvözletét, Jókívánságait Erdösi Agnes (elvétele te, a gyűjtemény kialakulásá­nak esetében sem. A szimbólikus megközelítést tovább gondolva az is idekí­vánkozik: szeretnénk, ha az életmű tovább gazdagodna, az alkotásnak még több cserepe kerülnek az építményre, olyan, mint amilyen művek avatásá­nál tegnap jelen lehettünk, A város nevében Annál is inkább, mert a 86. esztendejébe lépett Barcsay Jenő még mindig tud újat mondani, ahogy erről Somogyi József is vallott. Az igazi mű­vészet tudvalévőén nem kötő­dik korszakokhoz, életkorhoz, hiszen éppen abban rejlik az ereje, hogy mindig közel kerül az emberekhez. Amikor a ma­gyar képzőművészetről szó­lunk, sosem feledkezhetünk meg a szentendrei műhelyben született munkákról. Barcsay Jenő művészetének, emberségének megbecsüléséről számos díj, kitüntetés és elis­merés tanúskodik. Ezek sora is gyarapodott a magas kormány­kitüntetéssel és tegnap a kö­szöntőkkel, amikor Nagy Sán- dorné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára átadta a művészinek az MSZMP Pest megyei Bizottságának és a Pest megyei Tanácsnak üd­vözletét, valamint az azt do­kumentáló levelet. Rozgonyi Eműné dr., az MSZMP Szent­endre városi Bizottságának el­ső titkára pedig a város lakói, nak nevében tolmácsolja a jó­kívánságokat. Azok nevében, akiket tisztelettel és szeretet­tel tölt el, hogy a művész kö­zéjük tartozik. Barcsay Jenő elfogódottan fogadta a gratulációkat, s mi­közben beszélt, az érzelem hullámai áradtak szét a terem­ben. Arról szólt, hogy mit je­lent neki Szentendre, az otta­ni emberek, az a sok törődés, amellyel pályája, során talál­kozott. Ebben a közegben nem érezhette magút sohasem egyedül, mert mindig melléáll­tak, segítették. Hol csak egy jó szóval, biztatással. Hol eliga­zítva: hogyan hatna jobban egy szín, vagy egy vonal. Hol azzal, hogy felajánlották a me­gye vezetői: gyűjteményes ál­landó kiállítás alá rendezi mű­veik Csak az igazat Az új alkotás, a szent­endrei gyűjteményt és az egyetemes magyar képzőművé­szetet gazdagító gobelin. El kellett hinni, ahogy mondta: boldog vagijok, hogy itt lehe­tek és örülök, hogy eljöttek azok, akik szeretik, becsülik a munkámat. Azért is kötődöm Szentendréhez, mert lehetősé­get kaptam arra, hogy bemu­tassam, elhelyezzem az alko­tásaimat, amelyek az egész életemet jelentik. Kövess László A néprajzkutatás megalapozója Bibliotéka-névadó Vácott Január 18-án a váci városi könyvtárban bensőséges házi ünnepség keretében a váci születésű Katona Lajos nevét veszi fel az intézmény. A könyvtár méltán választotta a századforduló nagy egyénisé­gét névadójául. Katona Lajos 1862-ben szü­letett Vácott. A papi szemi­nárium jeles tanulójaként emelkedett ki társai közül. Ez- idöben írta első mitológiai tár­gyú dolgozatát, amelyre nem csupán tanárai figyeltek fel. Itthoni tanulmányait befe­jezve, a grazi egyetemen ké­pezte magát. Mind a néprajztudomány, mind az irodalomtörténet egy­forma súllyal emlegeti Katona Lajos nevét, munkásságát. A Magyar Tudományos Akadé­mia tagja, a századfordulón az összehasonlító irodalomtör­ténet magántanára. Részt vett a kiegyezés után meginduló pezsgő szellemi életben. Mi sem jellemzőbb, mint hogy 1891-től 1895-ig a maga ala­pította Elet című liberális la­pot szerkesztette. A lap azzal a programmal indult, hogy irányt mutasson a szellemi életnek: úgymond segítse fel­emelkedni a magyar értelmi­séget a művelt Nyugat színvo­nalára. A magyar filológiai pozitivizmus kimagasló egyé­nisége közreműködött a Ma­gyar Néprajzi Társaság lét­rehívásában. Az ő programja alapján indult útjára az Ethnographia első száma, amelyet két esztendeig szer­kesztett. Irodalomtörténeti és nénraj- zl munkássága összefonódásá­nak lehetünk tanúi, amikor a népmesék összehasonlító elem­zéseit olvashatjuk. Magyar ■népmesetípusok címmel e munka egy része már nanvi- lágot látott. Másik fő témája a mitológia kérdésköre, a harmadik pedig a népi ünne­pek. Az 1910-ben elhunyt tu­dós jelentős életművet hagyott hátra. Számunkra talán a legtöbbet az jelenti, hogy európai színvonalon alapozta meg a hazai néprajzkutatást. Er, K. Megújuló könyvhét A napokban határoztak a Művelődési Minisztériumban az ünnepi könyvhetek rende­zésének tartalmi, formai meg­újulásáról. A tavalyi ünnepi könyvhetet sok bírálat érte. Ezek sze­rint a tavaszi 'könyvünnep ru­tinszerűvé vált, hiányzott az átgondolt koncepció, az olva­sók nem tudtak eligazodni az újdonságok özönében. Ugyan­akkor sokhelyütt könyvhét he­lyett inkább csak könyvórák voltak, hiszen az igazán kere­sett újdonságok órák alatt el­fogytak vagy nem érkeztek meg idejében a sátrakhoz. A véleményék megegyeztek abban, hogy az ünnepi könyv­hét elsősorban nem a klasz- szikus magyar literatúra, ha­nem az élő, kortársi magyar irodalom ünnepe, sőt célszerű, hogy az új művek kapjanak itt indítást, ekkor jelentkezzék a fiatal, vagy fiatalabb nem­zedék, a ma irodalma és va­lósága. Az új magyar irodal­mi művek mellett helyet kap­hatna^ a listán a gyermek- könyvek, a kortársi világiro­dalom, a nyelvművelő, s a ma­gyar történelmi munkák, az induló nagy vállalkozások, so­rozatok első kötetei, s nem szabad kizárni egy-egy ki­emelkedő képzőművészeti ki­adványt, a kiemelkedően fon­tos esszé- és tanulmánykötete­ket, valamint a klasszikus ma­gyar és világirodalmat sem. Lényeges változás tehát, hogy a könyvheti választék újdon­ságközpontú lesz. Az ünnepi könyvhéttel kap­csolatos gondok legélesebben a könyvheti művek számának megítélésében nyilvánultak meg. Az elmúlt években ural­kodóvá vált mennyiségi törek­vés nemcsak a nyomdák telje­sítőképességét terhelte, de a pénztárcákat is. A művek szá­mának jelentős csökkenésével elérhető a példányszámok nö­velése, s a kevesebb mű vár­hatóan koncentrálja az érdek­lődést, a vásárlóerőt. Változott az ünnepi könyv­hét időtartama is: két nappal megrövidült, azaz péntektől szerdáig tart majd. Ennek megfelelően az idei könyvhe­tet május 31-től június 5-ig rendezik meg. Ugyancsak új- danság, hogy ezentúl csupán egy országos ünnepélyes meg­nyitót tartanak, ennek az egyik évben Budapest, a má­sik esztendőben egy vidéki város ad otthonit. A tervek szerint az idei megnyitó szín­helye Debrecen lesz. Tv-FIGYELŐ KápOSZtS. a múlt évi bő­séges káposztatermés meg e szántóföldi áldás körül kiala­kult felvásárlási hercehurca olyannyira a közbeszéd tár­gyává emelkedett, hogy az is tudomást szerzett a ban forgó túltermelésről, aki e szép zöld növénynek a szí­nét sem szereti látni. Nem­csak harcos hírlapi glosszák, hanem szellemeskedő karika­túrák is születtek e tárgyban, s véleményt nyilvánított szin­te mindneki: az is, aki csak pletykákat hallott a felvásár­lási gondokról, meg az is, aki többé-kevésbé szakértőnek számít, e témakörben. Hanem /jlyan érdembeli — a szó legteljesebb értelmé­ben véve közérthető —, hely­zetjelentés sehol sem hang­zott ti, mint a Hét vasárnap esti adásában, ahol a vecsési Ferihegy Tsz káposztacsatá­járól esett szó. Nos, nyilván nagyon sokan látták, hallották ezt a beszá­molót, így most már egy fél ország tudhatja, hogy mit ter­veztek a vecsésiek. Nem egye­bet, minthogy bérbe vesznek egy olyan hatalmas masinát, amely különféle tartósítható termékekké alakítja át a ha­tárban tornyosuló hegveket. Ez a bizonyos berendezés azonban minden garancia nélkül cserélt volna egy idő­re gazdát, s így erre az ügy­letre nem adtak engedélyt a pénzügyi illetékesek. Hiába követett érvet érv, s hiába volt országosan köztudomású, hogy azzal a tengernyi ter­méssel kezdeni kell valamit, l a külkereskedelem felelősei elzárkóztak a szerződés jóvá­hagyásától. Hogy miért történhetett meg még ez a szinte hihetetlennek tet­sző- sz5 história: A Hétből ez is ' kiderült. Summásan fogalmaz­va: azok, akik annak a fel­dolgozó egységnek a sorsáról döntöttek, egyáltalán nem vol­tak érdekelve a különben két­ségkívül kockázatos, de min­denképpen sikert ígérő vál­lalkozásban. Ragaszkodtak a szigorú paragrafusokhoz — nevezetesen ahhoz, hogy csak olyan technikai eszközök hoz­hatók be e bérleti átvállalás formájában, amelyek gondo­zását a bérbeadó folyamato­san vállalja —, s így aztán nem lelhettek meg azok a képernyőn is láthatóvá tett, igen mutatós zacskók, tasa- kok. Mit mondhat minderre a nyilvánvalóan elkeserített te­levíziónéző, aki állampolgári mivoltában igen gyakran ta­lálkozik hasonló — mondjuk így: modellértékű —, ellent- i mondásokkal? Nos, aligha! egvebel. mint azt, hogy eny- nyire azért nem lenne szabad ragaszkodni azokhoz az elő­írásokhoz. Ily nagy termésté­telek esetében szinte kötele­zően elő kellene írni a kocká­zatvállalást, s mindezt nyil­ván ügy, hogy ha a tipp, úgymond bejön, akkor bősé­gesen kapja meg a maga díját minden kockáztató. De egy­előre még nem tartunk Itt. Egyelőre, sajnos, ott tartunk, amilyen helyzetképet a tele­vízió dicséretes nyíltsággal fölíestetl. Bob Dinnyés, a popéneklés eleven legendája Bob Dylen, aki egy szál gitárjával hódí­totta meg — még az 1960-as években —, a nagyvilágot. Di­vatot teremtett; utánzóinak egész sora kapaszkodott fel az előadótermek dobogóira. Körülbelül húsz esztendeje egy szegedi fiatalember is az ő nyomdokaiba lépett. Neve szerint Dinnyés József volt ő, akit aztán hamarosan Bob Dinnyésként ismert meg az ország. Bob Dinnyés azonban nemcsak találó beceneve miatt lett igen népszerű, hanem azért is kísérte megkülönböz­tetett figyelem dalnoki pálya­futását, mert — számos pá­lyatársával ellentétben — 6 mindig az igazi költészetből merített. Valódi poétától való­di poétáig vándorolva szerzett szövegeket, amelyekhez aztán kipengette a hozzájuk illő dal­lamot. Így lett hivatásos vers- propagátor, akit iskolás nebu­ló és díjakkal elhalmozott ko­szorús költő egyaránt szeret. A KISZ Kísérleti Stúdiója dicséretes- módon egy filmet is forgatott róla A daltulajdo­nos címmel. Rövid volt ez a képsor, meg feketében-fehér- ben is készült, mégis szívesen néztük végig. Bob Dinnyés ezúttal, a kamerák kereszttü­zében is nekifeledkezve, őszintén, a régi dalnokok ki­tárulkozásával nótázott. Akácz László Heti filmtbgyzete Az istenek a fejükre estek Jelenet Az istenek a fejükre estek cfmű fUmbSl Emlékeznek még a bűbájos, különleges humorú Sivatagi show című filmre? Nos, en­nek a rendezője, Jamie Uys, most új filmmel jelentkezik, s ebben sem tagadja meg a groteszk humor iránti érzékét. Az istenek a fejükre estek Botswana színeiben készült. Ez a hatalmas kiterjedésű — hazánknál majd’ hatszor na­gyobb —, de csak egymillió körüli lakosságú afrikai ország a területe nagyobb részét al­kotó Kalahári-sivatagról ne­vezetes elsősorban. (Ott ké­szült a Sivatagi show is.) Az új film szintén itt játszódik, s hőse egy bennszülött bus­man vadász, Xi. A konfliktus pedig abból adódik, hogy egy szép napon az égből — azaz egy repülőgépről kihajítva — Xi és családja vadászterületé­re hullik egy furcsa formájú, csillogó tárgy: egy coca-colás üveg. Természetesen isteni eredetűnek vélik, s mint ilyent, mindenki birtokolni akarja, hiszen bizonyára va­rázserejű tárgy ez. Xi azon­ban úgy véli: nem jóságos, hartem gonosz isten vetette közéjük ezt a varázstárgyat, hogy viszályt szítson. Ezért el­határozza, hogy elviszi az is­tenek ajándékát a világ vé­gére, s ott a semmibe hajítja, hogy ezzel megszüntesse a rontást. Csakhogy Xi útja civilizált területellen vezet keresztül, és ez rá, a természet gyermeké­re, megannyi — hol komoly, hogy mulattató — veszélyt rejteget, összehozza a sors egy kissé kelekótya vadvédelmi ál­latorvossal, aki a remek nyomolvasó Xi-ben hasznos társra lel. Találkozik egy ked­ves kis tanítónővel is, aki iránt az állatorvos vonzalmat érez, s nem is viszonzatlanul. És belebotlanak egy gerilla­csoportba, melynek ártalmat­lanná tételében Xi nyíllevő művészete nagy szerepet ját­szik. A kalandok azonban vé­get érnek: Xi eljut a világ végére, azaz egy meredek sza­kadékban végződő magas hegycsúcsra, s az alant go- molygó felhőkbe végre leha­jíthatja a gonosz istenek csillogó ajándékát. Uys filmje remekül szóra­koztató alkotás. Tele van fi­nom és szellemes iróniával és öniróniával. Ironizál a termé­szeti népeknek a civilizációval szemben értetlen csodálatán, és ironizál ezen a civilizáción. Ironizál a fehér ember maga- biztosságán és ironizál mafla tehetetlenségén és ügyetlenke­désén, amikor a sivatag szo­katlan körülményei közé ke­rül. Ironizál a busmanok ba­bonáin. Ismeri a nevetést ki­váltó gégék alkalmazásának fiimi mechanizmusait, és is­meri a természetfilmek infor­mációkat nyújtó mozzanatai­nak helyét és alkalmazhatóság gát egy filmvígjáték keretein belül. Jóízű, ötletes, kedves film — s rendelkezik azzal, ami az egyik legritkább film­alkotói tulajdonság: önálló, felismerhető karaktere van. A király és a madár Nem lehet egyértelműen rajzfilmnek nevezni a francia Jacques Prévert és Paul Gri- maud filmjét, mely egy An- dersen-mese szabad átiratából keletkezett. Különleges képi világ ez ugyanis. Takikardia ura, öt-meg-három-az-nyolc- meg-nyolc-az-tizenhatodik Ká­roly király (ilyen kacifántosán nevezik a filmben) egy fan­tasztikus palotavárosban él, mely részint a szokásos rajz­filmeljárásokkal jelenik mega filmen, de egyes mozzanatok­ban díszletként működik — vagy legalábbis olyan funk­ciókat kap, mintha megépített, háromdimenziós díszlet lenne. Ebben a burjánzó fantáziájú, a meseillusztrációk neogót stílusát a sci-fi-elemekkel ke­verő, a romantikus várkas­télyok formáira a modern funkcionalista építészet rideg megoldásait rávetítő környe­zetben zajlik a történet a szó­kimondó, lázadó természetű madárról, aki a palotaváros le- geslegíelső csúcsán rakott fészket, meg a gonosz és hiú királyról, aki el akarja pusz­títani a madarat, de végül < maga s vele a hatalmas város pusztulnak el. Közben a film természete sen a jelképekkel is él; a sze­gény kis pásztorlányka meg a kis kéményseprő szerelme, vi­szontagságaik, a király ke­gyetlenkedései és vad zsarno­ki ötletei, meg a végül fellá- zodó állatok „forradalma” elég világosan érthető jelképisé- gűtík: az egész mese áttehető valódi emberi viszonylatokra is. re Őszi almanach Tavaly augusztusban, a lo- carnói filmfesztiválon mutat­ták be Tarr Béla új filmjét, melynek címe: őszi almanach. A MOKÉP jóvoltából most, a film magyar mozikba kerülé­se előtt, megismerkedhettünk a locarnói fogadtatás többnyire igen-igen elismerő hangú, di­csérő, némely esetben lelken­dező kritikáival. Ez persze jó dolog; nem árt tudni, mi volt a külhon véleménye egy film­ről, melyet itthon pár tucat emberen kívül még senki nem is ismer. És nem jó, mert — nem először az utóbbi időben — a manipulálás látszatát kelti, azt sugalmazván: ha ne­tán a honi vélemény más lesz a filmről, akkor az a szűklátó­körűség, a szemellenzős pro­vincializmus megnyilatkozása lesz, a parlagi értetlenségé és konzervativizmusé. A film azonban — függ lenül a jó érzékkel előadag s nem a mi esztétikai érti rendünket tükröző locan véleményektől —rossz. Ts akit a Családi tűzfészek cíi terjengős dokumentum-játi filmből és a Panelkapcso című filmből ismerünk, itt embert zár össze egy laki ban, és ennek az öt, teljes jelentéktelen és érdektel sorsnak a saját levében fö\ sét, művészkedően megjelel tett, keresetten egyénieske stílusban fényképezett ön- egymás-marcangolását úgy i lit ja be, mintha legalábbis e klasszikus görög tragédia s lyos hőseiről lenne szó. Mi hivatásos színészekkel dóig zik, de dialógusaikat rögtöni teti, s így a film szövegéb is majdnem kommünikééi képtelen szintű 'marad. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom