Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-30 / 305. szám

2 5*2»m _ <&tman 1984. DECEMBER 30., VASÁRNAP vmAYTTynÁe politikai <mi>*jf/«mkimí Év végi remények és latolgatások Előkészületek Gromiko és Shultz genfi találkozóján A gyilkos merénylet utáni helyzet Olaszországban A Kongresszus Pari győzelme Az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elsöprS győzelmet aratott. Ké* pünkön: számlálják a szavazatokat. A világsajtó kommentátorai­nak álltalános véleménye sze­rint az 1985-os esztendő amo­lyan vízválasztó lehet a világ- politikában. Ebben az évben minden előjel szerint eldől majd: merre halad a világ az elkövetkező hosszabb időszak­ban, a fegyverzet csökkentés vagy a fegyverkezési hajsza új fordulója felé? Egyelőre még bizonyosat nem lehet tudni efelől — mint a legtöbb lap­kommentár egyetért ebben. A londoni rádió minapi hírma­gyarázatában. amikor ezt a problémát Latolgatta, úgy jel­lemezte a helyzetet, hogy akárcsak a „nehéz totómérkő­zés éknél”. ez a meccs is két­esélyes. Á jövő év második hétfője és keddje után már valamivel többet tud majd a világ erről — tette hozzá a kommentátor. — Ekkor kerül majd sor ugyanis Gromiko szovjet és Shultz amerikai .külügyminiszter rendkívüli ér­deklődéssel várt kétnapos gen­fi megbeszélésére. MI SZEREPEL A GENFI MEGBESZÉLÉS NAPIREND­JÉN? Korunk legégetőbb világpo­litikai problémája globálisan szerepel a napirenden. Neve­zetesen az űrfegyverkezés még el nem kezdett programjaitól a már meglevő, az emberiség megsemmisítésére legalább kétszeresen alkalmas nukleáris arzenál csökkentésének konk­rét problémájáig mindent meg lehet vitatni ezen a magas színtű megbeszélésen. Termé­szetesen azt senki sem várja, hogy e két nap leforgása alatt a két világhatalom diplomá­ciájának irányítója valamiféle .'„látványos áttörést”, érjen el, s megegyezései: szülessenek az emberiség sorsát oly döntően érintő kérdésekben. Hogyan is lehetne ezt vár­ni, mikor olyan szerződések, amelyeket pedig — mint pél­dául a SALT-II. megállapo­dást — annak idején az Egye­sült Államok elnöke és a szov­jet államfő aláírásával szente­sített, hosszú, éveken át tartó szakértői tárgyalások után, nam emelkedhettek mind a mai napig törvényerőre, mert az amerikai kongresszus meg­tagadta a ratinkiuasi eljárási,/ Hogyan is lehetne két nap alatt sikert elérni, — még aic- kor is, ha mLnaxét oiuaion megvolna a szükséges kölcsö­nös jószándek a drasztikus csökkentésre — amikor az Egyesült Aliamok sajnálatos magatartásának eredménye­ként megrendült a bizalom és a világpolitikai porondon fagy­pontra zuhant a légkör W a- shington és Moszkva uiszo- nyaioan, s az olvadás csak minimális pillanatnyilag a nemzetközi sajtó kommentáto­rai szerint is? A legoptimistább kommen­tátorok is a lentiek íenyeben a következő menetrendet jel­zik előre a genfi tárgyalások nyomán. A- nem vitas — ál­lapítják meg —, hogy nem az 1983-oan felfüggesztett két genfi tárgyalás egyesítésére vagy felújítására kerülne sor. Mint emiekezetes, 1983 novem­beréig — amikor is a NATO ' megkezdte az 572 Pdrshing-2 rakéta és manőverező robotre­pülőgép nyugat-európai telepí­tését és ezzel alapvetően meg kívánta változtatni a két ka­tonai szövetség közötti erővi­szonyokat — a svájci konfe- renciavárcsban két szovjet- amerikai tárgyalás zajlott. Az egyiken a hadászati támadó fegyverek csökkentésének mó­dozatairól tárgyaltak. Ennek hátterét persze beárnyékolta, hogy az Egyesült Államok törvényhozása még azt az y 1979-es egyezményt sem hagy­ta jóvá, amely az új, bármi­féle megállapodásnak kiindu­lási alapja lehetett volna. Ez a rossz előjel annak ellenére is létezett, hogy annak idején a washingtoni kormányzat nyi­latkozatban biztosítékot adott, hogy a kongresszusi ratifiká­lás ellenére úgy tekinti mint érvényben levőket a SALT-II. egyezmény előírásait. További kérdőjelek sokaságát jelentet­te meg addig is, amíg a NA­TO nem kezdte meg a Per- shing-2 és manőverező robot- repülőgépek nyugat-európai telepítaset, hogy Washington az elkövetkező évekre nagy­szabású hadászati fegyver­rendszerprogramokra vállalt kötelezettséget. Moszkvában nem egyszer rámutattak: a Keagan-kormányzatnak tiszta vizet kellene öntenie a pohár­ba valóságos szándékait ille­tően. Hiszen el kell dönteni: ténylegesen a hadászati táma­dó fegyverek korlátozására folytatnak, megbeszéléseket a Szovjetunióval Genfben, vagy csupán a tárgyalások látszatát kívánják felhasználni arra, hogy megtévesszék saját köz­véleményüket, s közben foly­tassák magasabb szinten a fegyverkezési versenyt ezek­ben a tömegpusztító rendsze­rekben. Az új rakétatelepítések egy­szerre értelmetlenné tettek minden tárgyalást a hadásza­ti fegyverrendszerek csökken­tésére, hiszen ezek — bár kö- zéphatótávolságúak —, de föld­rajzi elhelyezésük folytán el­ső csapásmérő nukleáris esz­közöknek számítanak, mert ki­lövésük után legkésőbb 5-7 perc múltán szovjet célpon­tokba csapódhatnak be. A másik genfi tárgyalás, amely arra volt hivatott, -hogy a meglevő erőegyensúlyból ki­indulva csökkentsék a közép­hatótávolságú nukleáris raké- tafegyver-arzenált, szintén ér­telmetlenné vált. Hiszen, ha a NATO 572 ilyen új fegyver te­lepítését kezdte meg akkor a Varsói Szerződés országainak is meg kell tenniök az ellen­lépéseket, s az állandóan vál­tozó kiindulási szám, lehetet­lenné tette, hogy bármiféle csökkentési alapot alkalmazza­nak ... Nyilván tehát ezek után, tel­jesen új megközelítési alapról kell elkezdeni a két külügy­miniszter genfi megbeszéléseit. Ki kell jelölniük a leendő ke­reteket, a tárgyalások helyét és szintjét, s azt, hogy miről is induljanak majd el a meg­beszélések. Szovjet részről rá­mutatnak: rajtuk nem múlik az emberiség érdekében oly életbevágóan fontos megbe­széléssorozat eredményessége. A nagy ismeretlen — mint oly sok kommentátor megjegyzi —, hogy ugyanez a jószándék megmutatkozik- e a Reagan- kormányzat oldaláról is? -Ez iránt sok a kétség. Mindenek­előtt amiatt, hogy miközben a Fehér Házban látványos meg­beszélések zajlanak le, s Shultz mellé fegyverzetcsök­kentési szakértőt is kinevez­tek, a világűr militarizálásá- nak előkészítésére az úgyneve­zett csillagháborús programok kidolgozása változatlanul foly­tatódik. Sőt Washington rend­kívül nagy energiát szentel arra, hogy meggyőzze a fegy­verkezési hajsza, ennek az újabb Rendkívül veszélyes sza­kasza miatt, aggódó' szövetsé­geseit: az űr militarizálása ál­lítólag az ő biztonságukat is szolgálná ... Vagyis nem egy a kérdőjel a genfi találkozó előtt! MIÉRT KEI,TETT NAGY MEGDÖBBENÉST AZ OLASZORSZÁGI MERÉNY­LET? A karácsonyi ünnepek ide­jén a Nápoly—Milánó gyors­vonaton egy alagútban robba­nás történt, ameiynek 17 ha­lottja éa több mint száz sebe­sültje volt. Az olasz helyzet ismerői nem véletlenül vonnak párhuzamot a mostani terror- cselekmény és több korábbi merénylet között. Emlékeztet­nek árra, hogy 15 évvel ezelőtt Milánóban, 10 éve az Italicus expresszen, s négy éve pedig a bolognai pályaudvaron kö­vettek el pokolgépes merény­leteket, amelyek több tucat ember életét oltották ki. Ezek tetteseit még ma sem lehetett teljes bizonyossággal felfedni. S a római sajtó szerint az sem véletlen, hogy a rendőr­ség és az alvilág, valamint magas kormányzati tisztségvi­selők és a maffia, a katonai titkosszolgálatok és szélső- jobboldali elemek kapcsolatai éppen most kerültek reflektor- fénybe, s hogy nem egy sze­mélyiséget, akinek gyanús vi­szonya volt a hivatásos bűnö­zőkkel, éppen most vett őri­zetbe az igazságszolgáltatás. Az újabb merénylet mélysé­ges megdöbbenést keltett, hi­szen a szándék nyilvánvaló: meg akarják félemlíteni mind­azokat, akik szeretnék felgön­gyölíteni azokat a szervezete­ket, amelyek Olaszországban a demokrácia ellen törnek. Az esemény rangjának meg­felelő komoly figyelem kísér­te Moszkvában Ivan Arhipov- nak, a Szovjetunió miniszter- elnöke első helyettesének szombaton véget ért kínai lá­togatását. A másfél évtizede a legmagasabb rangú Kíná­ban járt szovjet vendég tár­gyalásairól, kilencnapos útjá­nak eseményeiről a TASZSZ hírügynökség anyagai alapján részletesen beszámoltak a szovjet lapok és más tömeg­tájékoztatási eszközök. A tudósítások, anélkül, hogy a hagyományokkal szakítva határozott értékelést adtak volna a látogatásról, érzékel­tették, hogy szovjet részről eredményesnek, a kétoldalú viszony további alakulása szempontjából, jótékony hatá­súnak ítélik meg Ivan Arhi­pov látogatását. A beszámo­lók felhívták a figyelmet ar­ra is, hogy ez a pozitív meg­ítélés a vendéglátók nyilatko­zatai alapján kölcsönös. Egyet­értőén idézte a szovjet sajtó Arhipov közvetlen tárgyaló- partnerének, Jao Ji-lin mi­niszterelnök-helyettesnek a kijelentését arról, hogy a szovjet vezető látogatása si­keres, tárgyalásai pedig ered­ményesek voltak. Moszkvában már csak aZért is jelentősnek tartják ezt a Ionosén, ha a latin-amerikai országok fejlődésével hasonlít­juk össze, de nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy a növekedést milyen ágazatok­ban és milyen áron érték el — hangsúlyozta Fidel Castro ál­lamfő a kubai nemzetgyűlés pénteki zárónapján elmondott beszédében. A kubai államfő leszögezte, hogy a szigetország a lehető legszigorúbb takarékossaggal, a rendelkezésére álló erőforrá­sok és a munkaerő ésszerűbb kihasználásával érheti csak el az elkövetkező 15 évben leg­fontosabb gazdasági céljait. Az idei eredményeket ele­mezve Fidel Castro rámuta­tott arra, hogy á kubai gaz­daság legfontosabb ágazatai­ban — a cukoriparban, a nik­kelbányászatban és a citrusfé­lék termelésében — nem sike- rü't elérni a kitűzött tervet. Kuba gazdasági stratégáját az elkövetkező években három alapvető feladat határozza meg: növelni kell a tőkés ex­portot, csökkenteni, s ahol le­het helyettesíteni kell az im­portot. valamint maradéktala­nul eleget kell tenni a szocia­lista országokkal szembeni gaz­dasági kötelezettségeknek Fidel Castro külön foglal­kozott a szocialista országok­kal való gazdasági kapcsola­tok kérdésével. Kuba a szocia­lista közösség — elsősorban a Moszkva: Romén politikusok megbeszélései Emil Bobu, az RKP KB PVB tagja, a KB titkára és Stefan Andrei a KB PVB póttagja* román külügymi­niszter, csütörtökön és petite­ken látogatásit tett; a Szovjet­unióban — jelenítette az Agerpress román hírügynök­ség. A román politikusok tár­gyaltak Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB PB tagjával, a KB titkárával, Konsztantyin Ruszakovval, a KB titkárával, Nyikolaj Bajbakovval, a KB tagjával, a minisztertanács el­nökhelyettesével, az Állami Tervbizottság elnökével és Borisz Arisztovval, a KB tag­jával, a Szovjetunió külügy­miniszterének helyettesével. A tanácskozásokon megvi­tatták, hol tart azoknak a megállapodásoknak a valóra váltása, amelyeket Konsztan­tyin Csernyenko és Nicolae Ceausescu júniusban lezajlott találkozóján kötött. megállapítást, mivel Arhipov igen zsúfolt tárgyalási prog­ramot bonyolított le, fogadta őt többek között Csao Ce- jang kormányfő és Peng Csen az országos népi gyűlés ál­landó bizottságának, a kínai parlament elnöke is. Ami a látogatás Arhipov által pekingi érkezésekor meg­határozott fő célját, a gazda­sági kapcsolatok előbbrevite- lét illeti, e téren egyértelmű sikert állapított meg a szov­jet sajtó három fontos, közü­lük két kormányközi szintű megállapodást is aláírt a szov­jet miniszterelnök-helyettes a szovjet—kínai gazdasági-mű­szaki, tudományos-műszaki együttműködésről, s a gazda­sági', kereskedelmi és tudomá­nyos-műszaki együttműködési bizottság felállításáról. A kap­csolatok jövője szempontjából ezekkel azonos értékűnek te­kinthető az a most született döntés, hogy 1985 első felé­ben megkötik a két ország 1986—1990 közötti időszakra szóló hosszú távú áruforgalmi és fizetési egyezményét. A pe­kingi tárgyalások keltette köl­csönös elégedettséget bizonyít­ja, hogy a vendéglátók elfo­gadták. Ivan Arhipov meghí­vását, s a jövő évben kínai miniszterelnök-helyettes tesz látogatást Moszkvában.. " Izrael újabb ultimátumot intézett Libanonhoz, s ismét azzal fenyegetőzött, hogy egy­oldalú lépésekhez folj’amo- dik, ha a libanoni—izraeli tár­gyalások nem mozdulnak él a holtpontról. Jichak Rabin izraeli had­ügyminiszter pénteken egy te­levíziós interjújában, január 7-ét — a jelenleg szünetelő tárgyalások felújításának nap­ját —, jelölte meg olyan idő­pontként, ameddig változás­nak kell bekövetkeznie Li­banon tárgyalási pozíciójá­ban. Ellenkező esetben — kö­zölte az izraeli hadügymi­niszter —, kormánya „kény­telen lesz" egyoldalú döntést hozni az izraeli csapatok dél- libanoni jelenlétével kapcso­latban. Szombaton Ammanban le­lőtték Fahd Kavaszmeh-1. a Palesztinái Felszabad ítási Szer­vezet (PFSZ) Végrehajtó Bi­zottságának tagját, Hebron város egykori polgármesterét — jelentette be szombaton a PFSZ szóvivője. A merényletet két ismeretlen fegyveres nem sokkal (helyi idő szerint) két óra előtt kö­vette el Kavaszmeh ammani (Folytatás az 1. oldalról.) terrorizmus, és elszakadási tö­rekvéseit, a széthúzással fenye­gető regionaiizraus, a vallasi- etnikai csoportom harmóniájá­nak a feszültté válasa es októ­ber végén Indira Gandhi asz- szony meggyilkolása mélyen beleivódott az összes indiai nemzetiség leikébe. Es a száz­milliók érzéseiben és tudatá­ban keletkezett „hullámokat” a jelek szerint egyedül az In­diai Nemzeti Kongresszus (I) észlelte. Emellett a kívülről vezényelt egységbontó törek­véseknek és fenyegetéseknek az elhárítását, a nemzeti össz­hang helyreállítását a válasz­tók egyedül a kormányzó párttól remélhették. Ez a re­mény fejeződött ki a szavaza­tokban. Elszámította magát az ellen, zék akkor, amikor minden baj forrásaként Indira Gandhit próbálták támadni, vagy ami­kor a többségben levő hinduk kasztjainak „soviniszta-nacio­nalista” érzelmeit igyekezett meglovagolni. Végül tévedett akkor is, amikor a koalíciós kormányzás előnyeit ecsetelte az egypárti uralommal szem­ben. holott ezzel- csak sa ját po­zícióinak gyengeségére irányí­totta rá a figyelmet,’ hiszen egyetlen ellenzéki párt sem lett volna képes önálló kor­mányalakításra. Az anyagtakarékosság a ter­melés növelésének legfonto­sabb forrása, a tervfeladatok teljesítésének elválaszthatatlan feltételé, a racionális gazdál­kodás egyik fő iránya — álla­pította meg legutóbbi, a szom­bati lapokban közzétett hatá­rozatában az SZKP Központi Bizottsága. A központi bizott­ság ülésén a vlagyimiri terü­leti pártbizottságnak a takaré­kos anyagfelhasználás javítá­sa érdekében végzett tevé­kenységét tekintette át és ér­tékelte. otthona előtt. A politikust azonnal egy közeli kórházba szállították, de életét már i ,.i tudták megmenteni. AZ AFTONBLADET című svéd lap az észak-norvégiai Verdal városból küldött ri­portjában azokról az ameri­kaik katonai célú építkezések­ről tudósít, amelyek itt a norvég hatóságok jóváhagyá­sával folynak. A lap beszá­molója szerint gyorsított ütemben építik az amerikai, nehézfegyverek és haditech­nika tárolásához szükséges raktárakat. Ezekben nagy mennyiségű fegyvert, katonai szállító eszközöket, üzemanya­got és egyéb, egy amerikai gyalogosdandár számára szük­séges felszereléseket helyez­nek el. Ezt az egységet azon­nal átdobják norvég földre, ha úgynevezett „válsághely­zet” állna elő. DECEMBER 28-ÁN egy SR— 71 típusú amerikai felde­rítő gép Koszongtól keletre behatolt a Koreai NDK légte­Indira Gandhi kormányzá­sának két évtizede alatt bizo­nyosan vétett hibákat, de min­dig szem előtt tartotta az egész ország érdekeit, s így arisztok­rata származása ellenére a nincstelenek és a nyomorgók százmilliói tudtak azonosulni vele. A választásokon a, kaszt­rendszer alján elhelyezkedő milliós tömegek Gandhi fiára szavaztak, hogy továbbvihesse azt a politikai örökséget, amit édesanyja hagyott rá. Radzsiv Gandhi, a negyven­éves kormányfő — aki mind­össze négy évvel ezelőtt lépett a politikai pályára — olyan határozottsággal, magabiztosr Sággal és cselekvési készség­gel tűnt ki az anyja halálát kö­vető vészterhes hetekben és a választási hadjáratban, amely sokakat meglepett. Az Indira Gandhi iránti tisztelet és re- ményvárás érezhetően fiára szállt át. Vonzerejét csak fo­kozhatta, hogy India lakossá.- gának csaknem a 80 százaléka 40 éven aluli. Az új nemzedék az ország problémáit — a nyo­mort, az égbekiáltó egyenlőt­lenségeket, a korrupciót és a nemtörődömséget — a politikai színpad veteránjainak hibái­val és kudarcaival azonosítja. Radzsiv Gandhi a változást jelképezi számukra. — nem a visszafordulást a megkezdett Úton, hanem a haladás gyorsí­tását és egyenletesebbé tételét A határozat hangsúlyozza: növelni kell a vezetők felké­szültségének, szakmai ismere­teinek színvonalát, különösen az igazgatók, a főmérnökök és más vezető szakemberek kép­zettségét az ipar, az építőipar, a mezőgazdaság, a szállítás és a kommunális és szolgáltató- ipar területén egyaránt. A határozat elengedhetetlen­nek tartja, hogy javítsák a vállalatok és szervezetek ellá­tását olyan műszerekkel, ame­lyek segítségével ellenőrizhető és szabályozható a nyersanya­gok, az anyagok, az üzemanyag és az energia felhasználása. Erősíteni kell a dolgozó kollek­tívák és az egyes dolgozók anyagi ösztönzését, konkrét összefüggésben az általuk meg­takarított anyagi eszközökkel — hangsúlyozza az SZKP KB határozata. rébe. Néhány perccel később a repülőgép ismét megjelent a Sárga-tengernek az ország felségvizeihez tartozó része fö­lött — jelentette a TASZSZ- hlrügynökség a KCNA hír- szolgálati iroda közlése alap­ján. A hírügynökség rámutat, hogy csal? ebben az évben az amerikai felderítő gépek, több mint 170 alkalommal sértették meg a Koreai NDN légterét. A SZOVJET hadi tengerésze­ti flotta hivatalos, baráti, lá­togatáson Havannában tartóz­kodó egységének parancsnoka, V. P. Rjadov altengernagy ta­lálkozott Jose L. Cuza Tellez ellentengernaggyal, a kubai forradalmi fegyveres erők mi­niszterhelyettesével. a kubai haditengerészeti flotta pa­rancsnokával. Rjadov alten- gernagyot fogadta Oscar Fer­nandez Melle, a havannai tartományi népi tanács el­nöke is. Árkus István Szovjet lapvélemények Arhipov kínai útjáról Eredményes tárgyalások voltak Fidel Castro beszéde a nemzetgyűlés zárónapján A takarékosság követelmény A kubai gazdaság 1984-ben I Szovjetunió — önzetlen szyit- 7,4 százalékkal növekedett. Ez | sége nélkül nem tudta volna az eredmény kimagasló, kü- elérni mostani eredményeit. Izrael egyoldalú döntéssel fenyegetőzik Ujshb ultimátum Likenonkez Az SZKP KB határozata Az ésszerű gazdálkodás elvei Csak rövi

Next

/
Oldalképek
Tartalom